Formálódás

A

z Úr kézbe veszi Jákób fiait, és formálja őket. Segít szembesíteni őket önmagukkal, féltékeny és gyilkos lényükkel (1Móz 44,1-34). József az ezüst serlegét Benjámin zsákjába rejteti; amikor a házfelügyelő utoléri őket, halált kérnek arra, akinél megtalálják a poharat, magukat pedig rabszolgának ajánlják fel. Meg vannak győződve, hogy náluk úgy sincs, de Benjámin zsákjából előkerül. A formálódás abban mutatkozik meg, hogy nem hagyják magára Benjámint, ők is visszamennek a városba. Most már képesek egymást vállalni, sőt, készek a vétkest vállalni.

József előtt állva felismerik, hogy Isten hozta napvilágra bűnüket. Rádöbbennek, hogy Istennel van dolguk. Meg kell látnunk, hogy az Úrral van dolgunk, az események nem véletlenül mennek végbe, hanem Istennek van terve velük. Ő akar valamit elvégezni bennünk, általuk.

Próba alá is kerülnek, hiszen József szabadon akarja őket bocsátani, csak annak kell maradni, akinél megtalálták a serleget. Azonban most nem hagyják magára legkisebb testvérüket. Vállalják őt. Az Úr Lelke megtanítja őket a testvérükért való felelősségvállalásra.

Júda áll elő, ő áll ki Benjámin mellett, felvázolja a történetüket, és elmondja, hogy apjukat nagyon megviselné, ha Benjámin nélkül mennének haza. Júda már apjára is gondol. Eddig nem érdekelte őket, mi lesz Jákóbbal, mennyire megviselik a történtek, de most gondolnak rá. Már nem mondja: nem érdekel, mi lesz Benjáminnal vagy az apánkkal. Most már kész felelősséget vállalni.

Amikor Isten kézbe veszi az életünket, nagy átalakulás megy végbe bennünk. Most már nem közömbösek, készek vállalni a testvérüket, nem hárítják rá a felelősséget, hanem kiállnak mellette. Az Úr megtanít a bajban való kiállásra, hiszen Ő maga is kiállt tanítványai mellett, vállalta őket, sőt, segítette menekülésüket. Ezt követően pedig meghalt értük a Golgotán.

Azt is meg kell látnunk, József mennyire türelmes, tudja, nem megy gyorsan a változás. Idő kell és megfelelő élethelyzetek ahhoz, hogy az ember hajlandó legyen önmagával szembenézni. Meg kell tanulnunk türelemmel hordozni egymást, és kivárni, amíg az Úr formálja a másikat. József sem olvassa azonnal a fejükre vétkeiket, hanem úgy alakítja az eseményeket, hogy általuk kiderüljön, változott-e a jellemük, és megvárja, amíg rádöbbennek vétkeikre és arra, hogy rendezniük kell a múltat. Mi bizony gyakran türelmetlenek vagyunk, nem tudjuk kivárni, amíg az Úr munkálkodik és elvégzi a másikban munkáját.

A támadások ellenére is marad még Pál Korinthusban (ApCsel 18,18-22). Amikor pedig tovább indul, nem menekülésből teszi. Az apostol soha nem a maga előnyeit keresi, nem is az életét menti, hanem az evangélium hirdetése a legfontosabb a számára. Mindenkor Isten országa építését tartja szem előtt, és a gyülekezetek érdekeire figyel. Legyen számunkra is mindenkor az Úr ügye, az evangélium terjedése a legfontosabb. Ha bántanak, nyomorgatnak is, arra figyeljünk, miként használhatunk az igével, vagy hol is akar minket az Úr látni.

Innen továbbmegy hajóval, és vele tart Priszcilla és Akvila is. Ők is viszik magukkal Isten országát, viszik a Jézusról szóló örömhírt. Ha tovább is kell menni, Jézussal mennek tovább. Ha nem hirdethetik az egyik helyen, viszik a másikra az igét. Csodálatos ez, bár így működne a mi életünkben is, hogy mindig megtaláljuk a módját az ige hirdetésének. Hányszor elhagyjuk az evangéliumot, ha valahol elküldenek vagy nehéz talajra érkezünk.

Pál Efézusban maradt, és bizonyságot tett az Úrról, azonban csak rövid időt tervezett ott lenni, tovább kellett utaznia. Amikor kérték, hogy maradjon, azt ígérte, visszatér hozzájuk, amennyiben Isten úgy akarja. Mi is tegyünk minden tervet az Úr kezébe. Merjük azt mondani, megteszem, elmegyek, amennyiben az Úr akarja. Pálnak volt bátorsága a gyülekezet kérésére is nemet mondani. Nem vágja rá, hogy marad, és felelőtlenül nem is ígéri meg, hogy visszatér. Ha az Úr úgy akarja, akkor tér vissza. Hányszor azonnal rávágjuk, amikor megkérnek egy szolgálatra, vagy valamilyen szívességet kérnek tőlünk, hogy megyünk, vagy megtesszük. Igénk arra kér, hogy mindig vigyük az Úr elé, és ha Ő jóváhagyja, akkor mondjunk igent.

Elment Pál Jeruzsálembe, majd visszatért Antiókhiába. Oda tér vissza, ahonnan indult. Ott töltődik fel, és ott mondja el az Úr munkájának eredményeit. 

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.