Szívből fakadó hálaadás

M

egállt Mózes és a nép a nagy szabadítás után (2Mózes 15,1-27). Végleg mögöttük maradt Egyiptom, és minden fenyegetettség megszűnt. Az ellenség beleveszett a tengerbe. A nép hódolattal áll meg az Úr előtt, félik az Urat, és hisznek Benne. Hogyan is ne hinnének, hiszen ők már feladták, úgy látták, elpusztulnak, és ebből a csapdából mégis élve kerültek ki. Ilyen az Úr munkája, tökéletes, amit cselekszik, ezért ne féljünk, bízzunk Benne, és hagyjuk Rá dolgainkat, ahogyan Mózes és népe is tette. Az igazi szabadítás azt jelenti, mögöttem marad Egyiptom, a régi élet, a rabszolgaság, és kitárul előttem egy új világ, Isten országa.

Mózes nem vonul azonnal tovább, hanem megáll, és hálaadó énekbe kezd. Magasztalja Istent azért, amit értük tett, mert tudja, ez egyedül Isten műve. Meg szoktam-e állni hálát adni? Van-e időm az Úr magasztalására, vagy amint megkapom, mait kértem, megyek tovább az utamon? Mózes nem ment tovább, hanem dicsőítette a Szabadítót. Ne menj tovább hálaadás, dicsőítés nélkül.

Vitéz harcosnak nevezi Istent Mózes. Igen, Ő harcolt értük, nekik csak nézni kellett az Úr szabadítását. Mert mit is tehettek volna egyebet. Jó, ha tudjuk szemlélni Urunkat, és gyönyörködünk munkájában. Ha Jézusra nézünk, láthatjuk mindazt, amit általa értünk vitt véghez. Csodálatos látni, hogy mindent megtesz szabadításunkért. És mindezt úgy viszi végbe, hogy nem rombol, és nem pusztít. Az Úr Jézus által mindig pozitív dolgok történtek. A sátán pusztítja ezt a világot, benne az életet, Jézus azonban helyreállít. Amit mi tönkretettünk, amit a bűn elrontott, azt Ő helyre akarja állítani, meg akarja gyógyítani. Jézus által gyógyulhat az életünk és állhatnak helyre kapcsolataink.

Az Úr uralkodik örökké, hatalma nem ér véget soha. Nem kisebbedik dicsősége, nem veszíti el erejét. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Igen, Ő ma is ugyanaz az Isten, Akivel a Szentírásban találkozunk, Ő nem változik. Tehát Akit őseink megismertek, Ő ma is ugyanaz az Isten. Ő az egyetlen biztos pont a világban. Minden változik, csak egyedül Ő nem. Nem változik akarata sem, ma is azt akarja, hogy a bűnös ember megtérjen és éljen.

Mirjám, Mózes és Áron testvére is dicséri az Urat. Énekelnek, táncolnak, mert nagy szabadítást éltek át. Úgy gondolták, Egyiptomból soha nem tudnak kijönni, örökre rabszolgák maradnak, ott pusztulnak el. És ekkor megjelent az Úr Mózesnek, és elküldte őt. Sok jelet cselekedett Isten előttük, és megtapasztalták, hogy a kemény szív is megtörik. A legkeményebb szívet is megtörik az élet próbái. A legmakacsabb is leszállhat a trónjáról. Ezt megtapasztalták, és ezért hálát adnak. Ez nem mű öröm, ez a szívükből jön, ezt a szabadítás fakasztotta fel bennük. Az igazi öröm és hála mindig lényünk mélyéből fakad, azt nem lehet kikényszeríteni, az magától jön. Ez mindig válasz az Úr munkájára.

Azt még tegyük hozzá, hogy a szabadítás nem befejezés. Mindig egy új kezdetet jelent, itt is ezt látjuk, a szabadulást követő hálaadás után elindulnak Isten országa felé. Amikor kilépnek a tenger medréből, egy új világ kapujába érnek, ami majd lépésről lépésre jön egyre közelebb és tárul fel majd teljesen előttük. Így van ez a mi életünkben is. Isten országába lépünk be a megtérés által, és ezt igyekszünk egyre jobban megismerni. Ahogy naponta olvassuk az igét, egyre jobban feltárul a gazdagsága. Az újjászületett ember nem tud Isten országa szépségével betelni, mindig többet akar megismerni belőle. Ott van-e ez a vágy a szívemben? Tudok-e gyönyörködni az igében és általa az Úr Jézusban és az Országban? Látom-e már kimeríthetetlen gazdagságát? Bizony, egy idő után a mi lelkesedésünk is lelohad. Így jártak a zsidók is. A víz, amit találtak, keserű, ihatatlan volt, és ez elcsüggesztette őket. Nem az ország gazdagságát látták, nem Királyukban gyönyörködtek, hanem a szomjúsággal birkóztak. A keserű víz őket is elkeserítette. Az Úr azonban ad megoldást. Egy fát dob a vízbe Mózes, azt a fát, amit az Úr mutat, és ihatóvá válik a víz. Egy darab fa, és megoldja a problémát, ez a fa a kereszt, ahol rendbe jön az életünk. Ott a keserűből édes lesz. Az ihatatlan fogyaszthatóvá válik. Az eddig fogyaszthatatlan életünk Jézus által válik fogyasztásra alkalmassá.

Ismét evangéliumot kezdünk olvasni, mégpedig a legpörgősebbet (Mk 1,1-8). Itt nincs tétovázás, unatkozás, tehetetlenség, pörögnek az események, mert életről van szó. Az evangélista úgy látja, nagy a baj, sürgős segítségre van szükség. Az ellátást az evangélium biztosítja, és ezt azonnal el kell juttatni mindenkihez, hozzáférhetővé kell tenni minden nép számára. Bár mi is látnánk, hogy életmentő szérumot bíztak ránk, és halogatás nélkül vinnénk a bajban lévőkhöz. Olyan jó azt is látni, hogy ezért a szérumért nem kell fizetni. A bűn elleni orvosság ingyenes, Urunk kifizette az árát. Ez örömteli hír, mert a gyógyulásunk nem múlik az anyagi helyzetünktől. Nem attól függ, hogy meg tudjuk-e fizetni, hanem attól, hogy elfogadom-e, és élek-e vele.

Tehát ez egy pörgős evangélium, benne mindig úton van az Úr, keresi és menti az elvesztetteket. De mielőtt Márk Róla írna, bizonyságot tesz az előzményekről. Isten elküldte Keresztelő Jánost, hogy megkészítse az utat, vagyis felhívja az emberek figyelmét arra, ami történni fog. Isten nem akarja, hogy bárki is kimaradjon, hanem gondoskodik arról, hogy a Megváltó híre eljusson az emberekhez.

János az, akin keresztül Isten közhírré teszi tervét. Ő az a transzparens, aki Jézusra mutat. Valóban olyan, mint a transzparens, nem ő a lényeg, hanem az üzenete. Ez az üzenet pedig arról szól, hogy jön a Megváltó, jön az, Aki nála erősebb lesz és megtisztítja az életünket minden bűntől.

A felkészülés megtérést jelent, vagyis rádöbbenünk vétkeinkre, megbánjuk azt az Úr előtt, és kérjük bocsánatát. Azonban ez nem elméleti művelet, hanem gyakorlati. Azt jelenti, hogy az eddigi útról elismerem, hogy rossz irányba megy, megfordulok, és ráállok arra az útra, ami az életre vezet, amit az Úr mutat.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.