Pörgős evangélium

N

emcsak a fáraónak nem volt elég a csodák sorozata, hanem úgy látszik, Izráel népének sem elég mindaz, amit megtapasztaltak (2Móz 16,1-36). Egyik csoda jön a másik után, és mégis zúgolódnak, nem merítenek erőt és bizalmat a korábbi eseményekből, nem bátorítják magukat: ha az Úr múltkor megoldotta a Vörös-tengeren való átkelést, majd meggyógyította a keserű vizet, nincs mitől félni, mert most is ad megoldást.

Csodálatos vallomásban részesültek Izráel fiai, megtudták, hogy Isten az Úr, és Ő a gyógyítójuk. Igen, Ő a gyógyítónk. De vajon hisszük-e ezt? Ott van-e a szívünkben, hogy minden problémával, minden lelki-testi bajjal Hozzá fordulunk, mert Ő az igazi gyógyító? Teljes gyógyulást ad, a Benne való hit által. Ő teszi rendbe az életünket, ahogyan azt az Úr Jézus szolgálatában láthatjuk.

Szín pusztájába érkezve ismét zúgolódnak, mert mindig épp a pillanatnyi állapotra tekintenek. Ők mindig azt látják, ami nincs, és nem az Úrra néznek. Hányszor mi is úgy vagyunk, mint ők, csak a pillanatnyi helyzetnek élünk, és ha van minden, jó a hangulatunk, de ha valami elfogy vagy hiányzik, mindjárt zúgolódunk. Olyan könnyen elcsüggedünk és megadjuk magunkat a depressziónak, pedig ellen lehet neki állni. Hogyan állhatunk ellen neki? Úgy, ha mind jobban figyelünk az Úrra, bízunk igéjében, és nem feledjük el korábbi csodáit. Fontos még, ne engedjük, hogy megszépüljön a múlt. Ebbe a hibába esett Izráel, visszatekintve már húsos fazekakat látnak, és arról beszélnek, hogy jóllakhattak. Pedig ez nem egészen így volt. Azonban a ma nyomorúsága megszépíti a múlt szenvedéseit. Ez a sátán trükkje, de ne engedjük megtéveszteni magunkat. Ne engedjük a rosszat évtizedek múlva sem megszépülni. Ami rossz, az mindig rossz, a bűn tegnap és holnap is bűn.

A nép Mózest támadja, az Úr azonban kijelenti magát neki, és elmondja, kenyeret hullat számukra az égből. Kenyeret fognak kapni a pusztában, ott, ahol lehetetlennek tartják ezt. Azonban az Úr tanítja őket és formálja a jellemüket. Egy napra valót szedhetnek. Ez nem kis feladat, mert amikor ismét élelemhez jutnak éhező emberek, általában mindenki csak magára gondol. Gyakran egymást is letapossák, csak nekik jusson, és ha lehet, több napra való. Sőt, még éhségnek sem kell ahhoz lenni, hogy önző módon csak magunkra gondoljunk. Nézzünk magunkba, melyikünk elégedne meg egy napra valóval? Hiszen a legtöbbünknek sokkal több tartaléka van, mint egy napi készlet. És bizony, minket sem igazán érdekel, hogy másoknak mennyi van, csak nekünk legyen minél több, akár úgy is, hogy a másiknak nem jut.

Azonban nem mindenki bízott az Úrban, volt, aki be akarta biztosítani magát, és hagyott másnapra a mannából, de az megromlott. Aki maga akarja az életét bebiztosítani, és nem az Úr szavára épít, annak szembesülnie kell azzal, hogy ez nem fog sikerülni. Egyedül a hatodik napon lehetett két napra valót szedni, és az nem romlott meg. Azért volt ez így, hogy a hetedik napot meg tudják szentelni. Mert a hetedik nap az Úré. Aki azonban a hetedik napon is kiment, nem talált semmit. Isten így tanítja népét és vezeti rá őket a Benne való bizalomra. Nem mondta, ha már kijöttetek szedni, kaptok, hanem meg kellett tanulni, hogy Isten szavára hallgatni kell, és az Úr szombatja mindennél fontosabb. Az is benne van, hogy ha komolyan vesszük  a nyugalom napját, nem leszünk szegényebbek.

Isten gondoskodik népéről, ezt megtapasztalták a pusztában és azt követően is. Mi is megtapasztalhatjuk az Úr gondoskodását. Aki bízik Benne, az átéli, hogy a legnehezebb és leglehetetlenebb helyzeteknek is ura az élő Isten.

Pörög Márk evangéliuma, és mi is gyors tempóban olvassuk most (Mk 1,9-28). De azért próbáljuk meg átgondolni, és megtalálni az Úr nekünk szóló üzenetét. Eljött Jézus, írja az evangélista, és ezzel arra is rámutat, hogy emberré lett, eljött, hogy megmentsen minket. Olyan jó látni, hogy ennyire szeret, kész volt emberi formát értünk magára ölteni, és kész volt lemondani a menny dicsőségéről. Egy jobb világot hagyott ott értünk. Áldott legyen a neve, mert mi nehezen hagynánk ott a jobb világot a rosszabbért, a szenvedésért cserébe. Hiszen ma is azt látjuk, hogy emberek a rossz világból, a nehéz életből, a szenvedésből igyekeznek a jólét ígérete felé. Egyedül az Úr Jézus cselekedett másként, és jött a jobb világból a rosszabb világba. Mindezt az Atyának való engedelmességből és a bűnös ember iránti szeretetből tette.

Jézus Isten országa megérkezéséről tett bizonyságot. Ez az ország Benne érkezett meg, és új lehetőségeket nyit meg a számunkra. Itt kerülhetünk a helyünkre, és kerülhetünk Istennel és önmagunkkal is harmóniába. Ebben az országban Isten szava a törvény, itt már az Ő rendje érvényesül.

Ebbe az országba a belépő a megtérés, aki látja, hogy rossz irányba halad, az megfordulhat. Nem nekünk kell rendbe rakni az életünket, hanem jöhetünk, amint vagyunk. Az Úr Jézus a halászok közé megy, onnan hívja el tanítványait. A halszagba Isten jó illatát viszi bele, és ez járja át az első tanítványok életét. 

Valóban pörög ez az evangélium, nincs tétovázás, időkérés, senki nem mondja, előbb engedd meg, hanem, aki meghallja a hívást, azonnal és mindent otthagyva követi Jézust. A tanítványság azt jelenti, Jézusért mindent elhagyok, magam mögött marad a múlt, és innentől egyedül Jézus számít. El tudok-e mindent hagyni Érte? Ő-e a legfontosabb a számomra, vagy a világ vonzza még a szívemet?

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.