Immánuel: Magától terem

z Úr ismét megszólítja Mózest, és további rendelkezéseket ad a számára (2Móz 25,1-40). A tíz ige átadásával még nem fejeződött be a nép tanítása. Most az istentiszteleti hely és annak berendezési tárgyainak a leírása, készítésüknek az elrendelése történik. Mózes még nem mehet le a hegyről, nem mondhatja, végeztem, hanem tovább marad. Talán nem is akar még lemenni, mert nincs jobb, mint az Úrral lenni. Hatalmas élmény, amikor Isten világa összeér a mi világunkkal, amikor az Ő békessége, szeretete és dicsősége átjárja az életünket. Szükségünk is van arra, hogy állandóan nyitva tartsuk lényünk ablakait, hogy Isten világának levegője beáramolhasson azokon keresztül az életünkbe. Így azután mindig friss és fogyasztható marad az életünk.

A szentélykészítéshez adományokra van szükség, amit Izráel fiaitól gyűjtenek össze. Fontos szempont, hogy csak attól fogadjanak el ajándékot, akit a szíve indít adakozásra. Vagyis az adakozás nem parancsra történik, nem kötelező adni, mert az Istennel való kapcsolat nem erről szól. Személyes találkozásról van szó, és a találkozásban átélt áldások kiváltotta örömről. Isten személyes megtapasztalása hálára indítja a szívet. Aki hálás, az kész önként adakozni. Milyen jó is lenne, ha mi is mindig hálából és önként adnánk. Soha ne legyen kényszer a szívünkben, ne azért adjunk, mert adni kell, vagy mit szólnak, ha nem adunk. Mindig a szívünk odaajándékozásával kezdjük.

A szentélyt az Úrnak készítik, tehát nem embereknek, hanem azért, hogy ott jelenjen meg számukra az Úr. Kell egy hely, ahol átélhetik Isten közelségét, ahol csöndben lehetnek. Nem az épületek formája a lényeg, hanem az, hogy legyen olyan hely, ahol csöndben lehetünk, és ott megtapasztaljuk Urunk jelenlétét, hallhatjuk szavát. Mi már tudjuk, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek az Úr nevében, Ő ott van közöttük.

A berendezési tárgyak között fontos szerepe van a szövetség ládájának. Ennek a fedelén kerúbok találhatók. Az Úr a födélről beszél majd népével, a két kerúb között. Mi már bárhol átélhetjük, hogy szól hozzánk az Úr. Jézusban emberré lett, és immár nincs helyhez kötve. Bárhol megszólít, ehhez csak arra van szükség, hogy megszólíthatók legyünk. Vagyis, ha az Úr felhív minket, vegyük is fel a készüléket. Mert azt nekünk kell megtenni. Gyakran panaszkodunk, nem szól az Úr. De vajon mindig meghalljuk a szavát? Nem nyomja el a világ zaja? És amikor halljuk, hogy hív, felvesszük a kagylót, mozdulunk, mint ahogyan Sámuel tette?

A hétágú lámpatartó az Úr tökéletességére utal, mert a hetes szám a teljesség száma. De arra is rámutat, hogy Isten a világosság. Jézus Krisztusban az igazi világosság érkezett el ebbe a világba. A lápa megvilágítja előttünk az utat. A szentélyben lévő lámpás azt jelzi, szükségünk van lámpásra, mert nélküle sötétségben van az életünk. Szükségünk van a világ Világosságára, mert Nélküle sötétben botorkálunk és eltévedünk.

Egy példázatcsokrot olvasunk most Márk evangéliumából (Mk 4,21-34). Ebben a csokorban is Isten országáról van szó. Arról az országról, amely az Úr Jézusban érkezett meg világunkba. Ez az ország minőségileg más, mint a földi országok, és más a működése is. Ez az ország átlátható, a benne élők nyíltak és őszinték. Nincsenek titkok, mert azok úgyis előkerülnek, világosságra jutnak. A lámpás nincs elrejtve, hanem olyan helyen található, ahol megvilágítja a helyiséget. Ez a lámpás feladata. Isten népe is lámpás, az Úr lámpása ebben a világban. Ezért mindig jól látható helyen kell lenniük. A tanítvány nem bújik el, nem rejtegeti hitét, hanem nyíltan vállalja és láthatóvá teszi. Miért? Mert a hit fényére mindenkinek szüksége van.

Az Úr Jézus rámutat, Isten gyermeke nem mindegy, mit hallgat. Nem mindegy, mit hallunk meg. Vigyázni kell a fülünkre, mert rajta keresztül érkezik lényünkbe mindaz, ami formál bennünket. A hit is hallásból van, de a tévtanítások és a gonosz ideológiája is hallás útján terjed. Tudatosan szelektáljunk, van, amire azt kell mondani, én ezt nem hallgatom meg.

Isten országa nem erőszakos propagandával terjed, hanem igehirdetés által. Úgy, ahogy a magot is elveti a gazda, aztán magára hagyja, és bízik benne, hogy majd ki fog kelni. Mi is azzal a hittel vetünk, hogy az elhintett mag majd ki fog kelni. Egyszer csak meglátjuk az új növényt, az új életet. Mert az új élet nem a mi munkánk, a benne lévő erő hozza azt létre. A vetés magától terem, nem kell erőszakoskodni, nem kell és nem is lehet sürgetni, mert az nem egészséges. Hagyni kell időt az igének, és az elvégzi a maga munkáját. Az Úr azt mondja, hogy elvégzi a munkát az ige, nem tér vissza üresen (Ézs 55,11).

Isten munkája nem látványos, nincs nagy befektetés, hanem olyan jelentéktelen külsőre, mint a mustármag. Alig látszik, csóváljuk a fejünket, lesz-e ebből valami. Aztán kiderül, nem a külső a lényeg, nem az, amit a szem lát, hanem az az életkód, ami benne van. Nagy fává fog terebélyesedni, mindenkinek védelmet nyújt. A megfáradt, az életbe belefáradt ember Isten országban talál árnyékos helyre, ott lel oltalmat. Menjünk mi Isten országa oltalmába, mert ebben a világban annyi nyomorúság történik, itt nincs biztonság, de az Úr országában békesség és oltalom vár ránk.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda: