Hittel és sugárzó arccal

M

ózes negyven nap és negyven éjjel tartózkodott a hegyen (2Móz 34,29-35). Ezt az időszakot Istennel töltötte, az Ő közelségében élte meg. Ebben az időszakban kapja meg az Úr törvényét, tehát a negyven napos távollét egy intenzív tanfolyam volt. Az Úr így készítette fel őt és a népet a rájuk váró feladatokra és küzdelmekre. Az ígéret földjére való bevonulás sem megy küzdelem nélkül. Semmi nincs harc nélkül. Erre készíti fel őket az Úr, erőt meríthetnek a negyven nap közelségéből, a személyes tapasztalatból és áldásból. Az átvett igék pedig mindig irányt mutatnak, bármilyen helyzetbe kerülnek is, az Úr szava eligazítást ad. Milyen jó, hogy mi már a kijelentés teljességével rendelkezünk, ezért mindenben elővehetjük az Útmutatót, a Használati utasítást, és megkereshetjük benne Urunk eligazítását. Mert a Szentírást azért kaptuk, hogy legyen mihez igazodni, és hogy általa a legnehezebb időkben is boldoguljunk. Nagy kísértés, hogy mindig másokhoz igazodunk, személyes előnyeink, érdekeink mentén cselekszünk. Gyakran a hitünk is addig tart, amíg nem kerül semmibe, de ha már következménye van, könnyen igazodunk a világ elvárásaihoz. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy mindig Őt keressük, szavához igazodjunk, az ige mentén hozzuk meg döntéseinket.

A hegyről azonban le kell jönni, még Mózesnek is. Nem lehet állandóan fent lenni, mert nekünk lent van a helyünk. A többi közt, ott, ahová az Úr állított minket. Nem mindegy azonban, hogyan jövünk le a hegyről, minként állunk fel a Biblia mellől. Mózes sugárzó arccal jelent meg a nép előtt. Meglátszott rajta, hogy Isten közelében tartózkodott. Mert az Úrral eltöltött idő, ha valóban Neki szenteljük és Vele vagyunk, meglátszik rajtunk. Azonban gyakran csak elolvassuk, gyorsan túl vagyunk rajta, így azután nem kerülünk az Úr jelenlétébe, nem éljük át, hogy szívünk megtisztul. Ezért sok esetben nem az látszik, hogy Isten közelében voltunk, hanem továbbra is a régi természet tükröződik orcánkon. Urunk azonban sugárzó emberekké akar formálni, lényének, szeretetének és kegyelmének lehetünk sugárzó eszközei. Ha állandó kapcsolatban vagyunk Vele, ragyogni fog az arcunk. Mózes az Úrral való közösségben átalakult, haragja, félelme, bizonytalansága elmaradt, és helyére belső békesség és öröm költözött.

A sugárzó arcú Mózes elmondta a nép számára, amit az Úrtól kapott. Átadta számukra az élet Útmutatóját, a Törvényt, most már tudni fogják, mihez igazodjanak, hogyan éljenek. Vajon használjuk-e mi ezt az Útmutatót? A beszédek után leplet tett az arcára a sugárzás miatt. Nem tudták elviselni Isten lényének belőle áradó dicsőségét. Számunkra már lecsökkentette az Úr energiáját, és Jézusban úgy jelent meg a számunkra, hogy bátran megközelíthetjük. A nagyfeszültség megközelíthető, bárki jöhet Hozzá, aki őszintén keresi, szabadulásra és gyógyulásra vágyik. Mert Ő azért jött a világunkba, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Ezért lett emberré, hozzánk hasonlóvá. Így bátran megközelíthetjük, mert Jézus nem veszélyt, hanem életet jelent. Jöjjünk Hozzá ma is, jöjjünk, ha még nem fordultunk Hozzá, és kérjük áldott nagy kegyelmét. Kérjük, könyörüljön rajtunk és vezessen az élet útján.

Isten elé lepel nélkül állt Mózes, Krisztusban mi is lepel nélkül kereshetjük Urunkat, és olvashatjuk az igét. Jézus nélkül lepel borul ránk, és az ige csak emberi szó marad, amit lehet kritizálni, nem komolyan venni. Krisztusban eltűnik a lepel, felismerjük, hogy Ő az Isten Fia, és amikor kinyitjuk a Bibliát, Isten szavát vesszük kézbe, ami előtt alázattal hajlunk meg, mert az Úr szava az élet forrása.

Az Úr nem vitázik vég nélkül, és ahol nem akarják érteni, onnan tovább vonul (Mk 7,24-30). Megy oda, ahol nem értetlenkednek, hanem reménnyel teli szívvel várják. Mert sokan felismerik, még Izráel határain túl is, hogy Ő az egyedüli reménye minden embernek. Bőrszínre, nemre, fajra való tekintet nélkül Ő a mi reménységünk.

Tírusz vidékén jár Jézus, és ott is betér egy házba. Mindenhol betér oda, ahová várják. Mert Ő azt akarja, hogy betérhessen életünkbe. Nem hétvégi esemény akar Ő lenni, hanem az életünk Ura. Ő akar lenni a háztulajdonos. Nem reklámozza magát szándékosan, ne azért jöjjenek, mert valami rendkívülit akarnak látni. Ő nem egy emlékezetes napot akar nyújtani nekünk. Jézus mindig azt akarja, hogy jelenlétéről bizonyságtételen keresztül halljanak. Azaz legyen valaki, aki elmondja a másiknak, hogy itt van Jézus. Legyünk mi is bizonyságtevők, akik elmondják mindazt, amit az Úr elvégzett az életükben.

Egy asszony hamarosan hall Róla, valaki elmondja, hogy Jézus itt van, amire vártál, amit titkon reméltél, eljött. Jézus eljött a pogányok földjére, hozza a kegyelmet, a gyógyulást, az életet. Ennek az asszonynak beteg volt a lánya, tisztátalan lélek uralta le az életét, az lakott benne. Nem boldogult ezzel a lánnyal, nem volt képes megszabadítani, ezért fordul Jézushoz. Hiszi, hogy Ő képes rá. Jó látni, hogy ez az anya Jézushoz fordul gyermeke érdekében. Mi kihez fordulunk, ha baj van gyermekeinkkel? Merünk-e bátran az Úr Jézushoz fordulni? Hisszük-e, hogy Ő képes a tisztátalan lelket és minden megkötöző erőt kiűzni belőlük? 

Csodálatos hittel érkezik, még a szentíró is megjegyzi, pogány volt, mégis kérte Jézust. Tudta, hogy Jézus zsidó, mégis mert jönni, mert hit által már ismerte, tudta, hogy Ő nem tesz különbséget, mindenki számára elérhető. Jöjjünk mi is, mégis. Annak ellenére, hogy már lemondtak rólunk, talán mi is magunkról, jöjjünk mégis Jézushoz, azzal a hittel, hogy rajtunk is könyörül.

Az asszony kéri Jézust, nem követelőzik, és így is úgy tűnik, mintha durva elutasításban lenne része. Azonban itt nem elutasításról van szó, hanem hitpróbáról. Továbbmegy-e, ha nem kapja meg azonnal, amit kér, vagy marad és bízik tovább? Azután a helyünket is meg kell látni, és ez az asszony nem sértődik meg, nem hagyja faképnél Jézust, mert lényével lát, hanem hitben könyörög. Az asszony válaszában rámutat, hogy ők sem szokták kizavarni a kiskutyákat, amikor azok a elhullott maradékot szedegetik. És ha az ember ilyen irgalmas, akkor Isten sem lehet más, akkor Ő sem zavarja el a morzsát csipegetőt. Áldott legyen Urunk, hogy jöhetünk mi is Hozzá, de jöjjünk ilyen hittel, ha mi gonosz létünkre tudunk jók és irgalmasak lenni, mennyivel inkább a mi mennyei Atyánk.

Az asszony nem akar mások helyére lépni, nem kéri, ami a másé, elég egy morzsa. Ez a morzsa életre segít, erőt ad, továbbsegít. Jézus válasza: menj el, leányodból kiment az ördög. Hite csatornáján keresztül megy végbe a szabadítás. Még nem történt semmi, vagyis az asszony még nem lát semmit, de hazaindul. Nem mondja, Uram, jöjj velem, mert majd csak akkor hiszem, ha látom. Megy, mert tudja, amit Jézus mond, az úgy van. És ez a hit. Indulok, ha az Úr küld, és majd ha odaérek, meglátom az eredményt. Amikor hazaért, látta, hogy az ördög már kiment belőle, mert meglátszik az, ha a gonosz kimegy belőlünk, és az is, amikor helyére Jézus költözik. A megtérés is meglátszik, mert már Jézus fog a megtértben élni.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.