Mély látás

H

árom hónap múlva a Sínai-pusztába érkeztek Izráel fia, sok tapasztalat van már a hátuk mögött (2Móz 19,1-25). Az elmúlt hónapokban sok osztályt kijártak, megismerték magukat, világosan látták szívük tartalmát, de szembesültek Isten kegyelmével és gondoskodó szeretetével is. Kiderült, hogy nincs tűrőképességük, ha elfogy valami és várni kell, azonnal elvesztik békességüket és zúgolódni kezdenek. Milyen a mi szívünk? Van-e tűrőképességem? Bizony, nagyon hamar én is türelmetlenné, követelőzővé válok. Azonban ha látom, mi van a szívemben, és őszinte bűnbánattal fordulok az Úrhoz, megtisztítja lényemet mindettől.

Isten valóban sasszárnyon hordozta és vonta őket maga felé, mert néha csökönyösek voltak, nem akartak tovább menni, inkább visszafordultak volna. Amikor nem látjuk az Urat, nincs Vele élő kapcsolatunk, hajlamosak vagyunk visszafordulni. Az Úr azonban megmutatta hatalmát, és tovább segítette őket. Átlendítette népét a holtponton, és most már ott vannak, ahová készültek. Megérkeztek a találkozás helyszínére. Mert a kivonulás egyik célja az Úrral való találkozás. Meg kell tapasztalniuk Őt személyesen, nem elég hallani Róla, hanem át kell élni a találkozást. Azért is lett emberré Jézusban, hogy találkozhasson velünk. Istent nem megtanulni, hanem megismerni kell. Ez pedig lehetséges, az ige olvasása által átéljük, hogy megszólít az Úr, nekem beszél, számomra jelenti ki magát, és velem közli terveit.

Az Úr bizonyságot tesz arról, hogy Övé az egész föld. Minden, a föld minden kincse és népe az Övé, és ez jó. Jó, mert ez a világ jó kezekben van, és biztonságérzetet ad a számunkra. Az Úré minden, és mégis egy néppel különleges kapcsolatot alakít ki. Tulajdon népe lehetnek, és ez kegyelem. Nem azért történik ez, mert különbek, hanem mert az Úr szereti őket. Különleges népet, az egyházat választotta ki az Úr, tette népévé Jézus Krisztus által. Csoda, hogy ennek én is tagja lehetek.

A harmadik napra kell elkészülnie a népnek, akkor leszáll az Úr a Sínai-hegyre a nép szeme láttára. Tehát hallani fogják, hogy ott az Úr, és vizuális jelenségek is kísérni fogják jelenlétét. A hangsúly azon van, hogy mindenki számára egyértelművé válik, Isten itt van, szól hozzájuk. Ők pedig a népe, akiket szeret és vezet. Jó, hogy ma már bárhol hallhatjuk az Úr hangját, lényének kisugárzását pedig az általunk elviselhetőre csökkentette az Úr. Jézusban bátran megközelíthetjük és szemlélhetjük Őt. Kérjük a Szentlélek Istent, munkálja ki bennünk az Úr szavának meghallásának a készségét. Amikor olvasunk, átéljük, hogy szól az Úr.

A Genezáret tavánál látjuk ismét az Úr Jézust (Mk 2,13-17). Oda ment, ahol sok ember megfordult; halászok, halfeldolgozással foglalkozók és vásárlók voltak jelen. Jézus megszólította őket, és tanította a jelenlevőket. Mindig fontos számára, hogy a körülötte levőket Isten országa titkaira tanítsa. Mert az előzményekből látjuk, hogy számára Isten országa a fontos. Amikor Jézus tanít, nem az általános műveltséget fejleszti, hanem az Atyát ismerteti meg velük. Az a legfontosabb, hogy megismerjük mennyei Atyánkat. Szomorú, amikor úgy él valaki, hogy nem ismeri Istent. Nem tudja, mit tett érte, és ezért tele van zúgolódással, félelemmel. Az Úr megismerése felszabadít a félelmek alól.

Tovább is tud menni az Úr. Nem tartja vissza a sokaság. Elindul egy emberért, a leendő tanítványért, akit még csak Ő lát. Mert Léviben, a vámszedőben Ő már látja az evangélistát. Mi mindig csak azt látjuk, ami látszik, ami a szemünk előtt van. Az Úr azonban mélyebbre tekint, és látja azt, akivé lehetünk.

Nem tesz semmi különleges dolgot, csak megszólítja a vámszedőt, aki végzi megszokott munkáját, és nem is tudja, hogy megváltozik az élete. Lévi még nem tudja, hogy ma ül utoljára a vámszedőasztal mellett. Az Úr már előre munkálkodik, mi még bűneinkben vagyunk, Ő pedig már elkészítette a szabadulás útját.

Ma sem tesz többet, hív: Kövess engem! Nekem kell eldönteni, miként válaszolok. Lévi gondolkodás nélkül felállt és követte Őt. Felismerte, hogy ez élete lehetősége, mert amikor Jézus hív, az élet nagy lehetősége. Mire? Arra, hogy megváltozzon az életünk, újat kezdhessünk. És itt már új az irány is, Jézust követve haladhatok tovább az úton.

Jézus vállalja Lévit, ez az asztalközösségben nyilvánul meg. Ő vállalja a bűnös embert, és ez majd a kereszten teljesedik ki, amikor odaadja életét Léviért és értem is.

Vannak, akiknek a bűnösök mentése nem tetszik. Örülök-e, amikor hitre jut egy ember, amikor egy bűnös átéli az Úr kegyelmét? Jézus rámutat, hogy mivel ezek az emberek betegek, orvosra van szükségük. Ő azért jött, hogy a beteg embert egészségessé tegye. Akkor van remény a gyógyulásra, ha látjuk a problémát, és el is ismerjük. A farizeusok úgy látták, ők egészségesek, náluk minden rendben, ezért nem is tartottak igényt Jézusra. Az ige tárja fel előttünk lényünk minden betegségét, mert az Úr szava tükör, amibe ha beletekintünk, megláthatjuk azt, amilyenek vagyunk. Az ige röntgensugara előtt nincs rejtve betegségünk. Ha látjuk, akkor az áldott Orvoshoz fordulhatunk.

 Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.