A
|
pusztai vándorlás beiratkozást jelentett Isten
iskolájába (2Móz 17,1-16). Az Úr felkészíti népét a jövőre, a nemzetté válás
idejére. Sokan iratkoztak be felsőoktatási intézménybe, hogy felkészüljenek az
életre, a jövőre. Az igazi iskola azonban az Úr iskolája, mert ott a türelem, az
alázat óráit kell abszolválni. Isten formálja a jellemüket, és formál bennünket
is. A tantárgyat az élet természetes velejárói képezik. Az éhséget, a szomjúságot, a
forróságban való vándorlást és a fegyveres ellenség legyőzését kell kitanulni. Bizony, a
nép elbukik, mert nincs bennük türelem és bizalom. Nem képesek csendben az Úrra
tekintve elviselni a víz hiányát. Nem az Úrra néznek, hanem Mózesre, és
zúgolódnak. Amikor emberekre, emberi
lehetőségekre, képességekre nézünk, hamar elreménytelenedünk, azonban mi
nézhetünk felfelé.
Amikor a vándorlásról olvasunk, nehezményezzük a nép zúgolódását,
felrójuk nekik, miért lázadtak, miért nem tűrtek és bíztak. Képzeljük el, ha mi
vándoroltunk volna azon a területen a forró homokban, vajon tűrtünk volna? Nem
valószínű, mi is lázadoznánk, és Isten ellen beszélnénk. Hiszen a mostani
meleget, az időjárás változásait és más egyéb dolgokat is olyan nehezen viselünk,
úgy látjuk, hogy mi ezt nem bírjuk, pihegünk, forgolódunk, morgolódunk. Nem
vesszük észre, hogy nemcsak mi szenvedünk, hanem mások is, hiszen ez az idő
mindenkit egyformán érint. A nap egyformán tűz mindenkire. Izráel népének tagjai is erőt meríthettek
volna először abból, hogy nem én szenvedek egyedül, hanem mások is ugyanígy gyötrődnek. Észrevesszük-e, hogy vannak, akik szó nélkül
elviselik a nehéz helyzetet? Pál apostol nem lázadozott, nem akart menekülni a
veszélybe került hajóról, mert látta, nincs egyedül, a többinek sem könnyű. Erőt ad ilyen helyzetben, ha arra figyelünk,
amink van. Jelen van az Úr kegyelme, zúgolódás helyett lehetőség az imádkozás
és az Úr hatalmában való bizalom és reménykedés. Annyi csodát megtapasztaltak
már, és mégsem hiszik, hogy most is történhet rendkívüli esemény. Hiszen Isten a
népéért képes nagy és rendkívüli dolgokat megtenni.
Amikor Mózes ellen zúgolódnak, kiderül, hogy Isten ellen lázadnak. Tehát a fő
célpont nem Mózes, hanem Isten. Csak Neki nem merik megmondani, ezért mondják
Mózesnek. A zúgolódás mindig azt fejezi ki, hogy nem hisszük, hogy köztünk van
az Úr, és Ő nem feledkezik meg rólunk. Az Úr Jézus azt mondta, veletek vagyok
minden napon a világ végezetéig. Erre az
ígéretre kell tekintenünk, semmi mással nem kell foglalkozni, csak bízni abban,
hogy ez az ígéret valóság. Hányszor átéltük már, hogy az Úr tartja szavát, így
most is fogja, ígéretét megtartja.
Jó látni, ahogyan Mózes kezeli a problémát, az Úrhoz kiált. Látja, hogy
maga nem boldogul velük, hát az Úr segítségét kéri. Bármi legyen számunkra
elhordozhatatlan és megoldhatatlan, kiáltsunk Urunkhoz, mert fog válaszolni és
küld segítséget. Mózesnek is válaszol, sőt, megmondja, mit tegyen. A vizet az Úr
adja, Ő az, aki segít népén, de megvan Mózesnek is a maga szerepe és feladata.
A vízhiány után jönnek Amálék fiai, ezekkel meg kell ütközniük, vagyis
harcolni kell. Ezt is meg kell tanulni, hiszen majd Kánaán földjén is meg kell
harcolniuk az ott élő népekkel. Mondhatnánk, mindig jön valami, amit meg kell
oldani, amit le kell győzni. Mi mindig nyugalmat szeretnénk, arra vágyunk, ne
történjen semmi, mert mi félrevonulva szeretnénk élvezni a jólétet, a kényelmet,
az ifjúságot. Azonban az ige arról beszél, hogy az élet mozgékony, itt mindig
mozgásban vannak a dolgok. Mozdulatlanság a sírban lesz, az élet mindig
változik.
Az Úr felkészíti őket a harcok idejére, már itt felbukkan Józsué, most
fogja megtanulni a hadvezéri szerepet, hiszen majd a bevonulás után neki kell
Mózes helyett harcba vezetni a népet. Nekünk is meg kell tanulni a bűn, a gonosz
elleni harcot. Ne gondoljuk, hogy ülhetünk a babérjainkon, nem, harcolni kell.
Hogyan? Számunkra is fontos eszköz az imádság. Amíg Józsué fegyverrel küzdött,
addig Mózes imádkozott. És azt látjuk, hogy fontos szerepe van a háttérimádságnak. Ha valaki messziről figyeli a csatát, akkor azt gondolja, a hadvezéreké
és a csapatrészeké a főszerep, ha azonban felkeressük a közeli halmot, azt
látjuk, ott dől el a csata. Egy idős hosszú szakállú férfi ég felé emeli a
kezeit, és amíg fent vannak a kezek, Izráel áll győzelemre. Amikor a kezek
lehanyatlanak, Amálék kerül fölénybe. Egy idő után Mózes fárad, félő, hogy elveszítik
a csatát, de köveket helyeznek a kezei alá, és győz a sereg. Ez a jelenet arra biztat, hogy emeljük kezünket az
ég felé, imádkozva harcoljunk. Talán azért tapasztalunk kevés győzelmet, mert
silány az imaéletünk. Az imádság nem kényszerítés, hanem azt fejezi ki, Isten
segítségére van szükségünk. A leengedett kéz arról beszél, megoldjuk magunk is,
nincs szükségünk Isten segítségére. Tartsuk állandóan felemelve kezünket, hogy
győzhessünk a gonosz felett. Ne hátráljunk meg, hanem forduljunk szembe a
gonosz erőivel.
Gyors ütemben halad előre Isten országa (Mk 1,29-45). Sokan
megtapasztalják az erejét. Nem beszédben, hanem erőben áll Isten országa, és ez
az erő győztesen nyomul előre. Nem emberek ellen harcol az Úr, hanem a bűn és a
sátán erői ellen. Legyőzi annak erősségeit, a betegségek különféle formáit.
Felszabadítja az ágyba kényszerítettet, előhívja a lepratelepre kitaszított
embert, és az evangélium követévé teszi. Csodálatos hatalom ez, csak gyógyít,
helyreállít és beilleszt a társadalomba. Jézus nem romboló, hanem építő erőt
hozott. Az ördög rombol és pusztít, az Úr pedig megépíti a tönkrezúzott
életeket. Mindenféle probléma fölött úr. Változatos betegségeket kezel, és az Ő
módszere is az imádkozáson alapszik. Élő kapcsolatban van az Atyával. Ebből a
kapcsolatból fakad a gyógyító erő, és imádkozás közben ismeri fel, mikor hová
kell mennie.
Azt is látni kell, hogy Jézusnak sem adják könnyen a csöndet, neki kell
megkeresnie, és az Atyával való közösségért kész korábban felkelni. A reggeli
csendet használja ki, ilyenkor borul az Atya elé, mert reggel még frissebbek
vagyunk, másrészt Ő reggel a napi parancsot is átveszi. Szükséges az igét
olvasni, de jó, ha reggel tesszük ezt, még mielőtt bármibe is belefogunk, mert
a bibliaolvasás Isten eligazítása. A belső szoba az eligazítóterem, itt kapjuk
meg a mai napra szóló parancsot. Ha este olvasunk, akkor talán csak utólag
ismerjük fel, mit is akart az Úr ma általunk elvégezni. Menjünk reggel,
boruljunk időben az Úr elé.
A tanítványok felismerik, hogy lehet szólni Jézusnak még a lázas beteg
felől is. Mi is azonnal szóljunk Neki, amikor szembesülünk a bajokkal. Ne
halogassunk, ne keressünk más megoldást, hívjuk az Urat. Ő ma is kezelésbe
vesz, és eltávozik a láz, szolgálatra képesekké válunk. Hányszor mondjuk, én
erre képtelen vagyok, de odavisszük-e az Úr elé, kérjük-e a segítségét?
Ne tartson vissza semmi, hanem bátran menjünk Urunk elé. A leprás is
ment, pedig neki nem volt egyszerű, hiszen tisztátalannak tartott, kitaszított
ember volt. Mégis megy, mert hiszi, hogy az Úr meg tudja őt gyógyítani. Jézus pedig
eloszlatja kételyeit, amikor így szól: Akarom, tisztulj meg. Ő ma is azt
akarja, hogy megtisztuljunk minden tisztátalanságtól. És egyedül csak Ő tud
megtisztítani. Vérében van a tisztító erő. A bűn minden leprája ellen hatásos.
Menjünk Hozzá, és engedjük, hogy megmossa az életünket a keresztről leomló vér.
Vágyol-e elhagyni bűneidet?
1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?
Az Úr vériben van nagy erő.
Vágyol-e győzni a sátán felett?
E vérbe csodás az erő.
Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.
Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!
2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,
Az Úr vériben van nagy erő.
Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,
E vérben csodás az erő.
Van erő ...
3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?
Az Úr vériben van nagy erő.
Tisztátalan szívet tisztára mos.
E vérben csodás az erő.
Van erő...
4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?
Az Úr vériben van nagy erő.
Csak neki zengeni nap nap után!
E vérben csodás az erő.
Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése