Aktív pihenés

A

míg Mózes a hegyen van, a nép türelmetlenné válik (2Móz 32,1-14). Nem akarnak tovább Mózesre várni. Nem örülnek Isten megjelenésének, nem használják fel a várakozást pihenésre és feltöltődésre. Megdöbbentő, hogy amíg Mózes a hegyen van, mi megy végbe lent. Mennyire tehetetlen Áron, nem ragaszkodik Istenhez, nem próbálja őket lebeszélni, hanem a népszerűség kedvéért megteszi, amit kérnek. Áron azt gondolja, a papi szolgálat a nép igényeinek a kiszolgálását jelenti. Azonban a gyülekezet nem szolgáltató központ, ne azért menjünk, hogy megkapjuk, amire vágyunk, hanem azért, hogy átéljük az Úrral való találkozást. 

Az Úr Jézus kegyelmét kínálja, de kell-e nekünk? Vagy mi is úgy vagyunk, mint Izráel népe, olyan alkalmakra vágyunk, ahol enni, inni és mulatozni lehet? Az Úr minket is erős kézzel hozott ki a nyomorúság házából, lerontotta a kommunizmust, de a mi szívünk nem hálával van tele, nem Őt akarjuk szolgálni, hanem mi is csupán enni, inni és mulatozni akarunk. Magunkba kell nézni, hiszen már a gyülekezetek által szervezett alkalmak nagy része is arról szól, hogy jól érezzük magunkat. De vajon ezt akarja-e az Úr? Urunk hűséget vár, azt, hogy nemet mondjunk a sátán próbálkozásaira, aki a világ szokásaihoz akar visszavezetni.

Izráel azt akarta, hogy Áron készítsen olyan istent, aki előttük jár, vagyis, akit ők hordozhatnak, a menet élére állíthatnak. Milyen elkeserítő, az élő Isten helyett bálványszobor kell. Pedig heteken keresztül tapasztalták, amint az Úr felhő- és tűzoszlopban vezeti őket. Ott volt köztük az Úr, de nem kell, bálványt akarnak, mert azt ők irányíthatják.

A bálványoltárhoz korán fel tudnak kelni, a mulatozásra van erőnk, időnk. Amikor vágyainkat akarjuk kielégíteni, mindig találunk időt. Amikor az Úr keresi az életünket, nincs időnk. Jó lenne komolyan venni, hogy a kegyelmi idő le fog telni, nincs már sok időnk, keressük az Urat, keressük és cselekedjük akaratát. Tegyünk meg mindent a lelkek mentéséért. A kiszámíthatatlan és szélsőséges időjáráson, a sok tragikus eseményen keresztül is szól az Úr, azt üzeni, térjetek meg. De halljuk-e szavát, és komolyan véve megtérünk-e? Azonban nem elég megtérni, hanem az Úr által adott úton kell járni.

Isten a hegyen is figyelemmel kíséri népét, látja, hogy letértek arról az útról, amelyet parancsolt nekik. Az életre vezető utat hamar elhagyták. Ilyenek vagyunk, az Úr mindent megtesz értünk, és olyan hamar letérünk az útról, hűtlenné válunk Hozzá. Olyan könnyen be tudunk lelkesedni, és ugyanilyen gyorsan lelohad a lelkesedés, mondhatnánk, mivel gyomos, gazos a talaj, a gyomnövény elnyomja a veteményt. A különféle gondok, bajok, az élet csábítása eltántorítanak, mert nincs gyökér, nincs élő kapcsolat. A megtérés nem bizonyos formulának való megfelelés, nem egy kötött ima elmondása, hanem az Úrnak átadott élet. A megtérés azt jelenti, az Úr rendelkezik velem, Övé az életem, Neki élek, Őt szolgálom, azt cselekszem, amit mond.

Ez az esemény próba is egyben Mózes számára, Isten Izráelt el akarja veszíteni, és Mózessel akar egy újat kezdeni. Próba ez: vajon ő is olyan önző, mint Izráel? Vajon azt gondolja, hogy ő különb, mint a többi? De Mózes nem esik bele a csapdába, tudja, ő is kegyelemre szoruló ember, és mint a nép vezetője közbenjár érettük. Az ősatyákkal kötött szövetségre hivatkozik Mózes, és erre való tekintettel kéri, Isten szánja meg a népet, könyörüljön rajta. Így járjunk mi is közben a mai, bűn útján járó emberért. Kérjük Urunkat, könyörüljön, hogy felismerjük irgalmasságát, és kérjük bűnbocsátó kegyelmét. Mert csakis a Krisztusba vetett élő hit által változhat meg jó irányba az élet. A Krisztus seregébe való betagolódás ad győzelmet a bűn, a gonosz felett.

Az Úr Jézus pihenni készül a tanítványokkal, úgymond szabadságra viszi őket, egy lakatlan helyre. Tudja, hogy szükségük van a magukkal való szembenézésre és a feltöltődésre, a csendre. Ám a pihenésből nem lesz semmi, úgyis mondhatnánk, aktív pihenés lesz, mert szolgálattal telik el. A tanítvány mindig tanítvány, még szabadság alatt is, megbízatása soha nincs visszavonva, az evangélium mindig nála van, és az a feladata, hogy azt hirdesse, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő.

Az Úr mindig éli is, amit hirdet, mert most igazán nem alkalmas számára a sokaság megjelenése, de nem küldi el őket, hanem foglalkozik velük. Ilyen a mi Urunk, soha nem küldi el magától azt, aki keresi Őt, aki Pásztorra vágyik. Felismerte, hogy ezeknek az embereknek pásztorra van szükségük.

A tanítványok másként látják, ők meg vannak sértődve, mert Jézus nem velük, hanem a sokasággal foglalkozik. Ezért azt kérik, bocsássa el őket. Ebben benne van: Uram, elvégre szabadságon vagyunk, eddig tűrtük, de tovább nem, küldd el őket, és foglalkozz velünk. Pedig Jézus velük is foglalkozott, de ők most nem akartak mások felé szolgálni.

Jézus azt kéri, ők adjanak a sokaságnak enni. Ettől a parancstól megzavarodnak, nincs annyijuk, ami elég lenne, és egyébként is, ez nem az ő dolguk. Mit gondol Jézus, ők menjenek el ennivalót venni? Jézus azt akarta, hogy a hitüket használják, és vegyék elő azt, amijük van. Urunk mindig azt kéri, használjuk a hitünket, és abból induljunk ki, ami van. Mi legtöbbször vásárlással akarunk mindent megoldani, Ő azt mondja, hasznosítsd a meglévőt.

Nem az a lényeg, mennyivel rendelkezünk, hanem az, hogy ami van, azt adjuk oda Neki, aztán tekintsünk fel az égre, és megtapasztaljuk az Úr hatalmát. Ilyen egyszerű ez, elővenni, ami van, azt a keveset, amiről úgy gondoljuk, semmire sem elég, és tegyük az Úr kezébe, majd tekintsünk fel, imádkozzunk. Meglátjuk, hogy az Úr kezében a kevésből elég lesz, és még marad is. Pedig nem csak egy-két falatot ettek, hanem mindenki jóllakott. Mert az Úr bőséges asztalt terít övéinek. A maradékot pedig össze kell szedni. Nem hagynak maguk után szemetet, Jézus tanítványai soha nem másokat dolgoztatnak, ha ettünk, utána szedjük össze, ami maradt, hagyjunk rendet magunk után. Jézus óvja a teremtett világot. A tizenkét tele kosár az Úr bőségére mutat rá, Ő soha nem szűken ad. De azt is jelzi, hogy a ma maradéka a holnap csodájának és megélhetésének lesz az alapja.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.