Aratás

A

z emberben való bizalom mit sem ér, hányszor látjuk ezt az igében (Jer 46,1-12). Isten gyakran rámutat erre az igazságra, mégis oly gyakran az övéi is emberektől, hatalmaktól, politikai formációktól várják a segítséget. Itt még Egyiptom szilárd hatalomnak, nagy erejű népnek tűnt, erőteljesen bíztak magukban, rendíthetetlen hadseregükben. Magabiztosságuk, katonai potenciáljuk megtévesztette Júda királyát és népét is. Már feltörekvőben az új szuperhatalom, Babilon, azonban ők úgy gondolják, Egyiptom majd védelmet nyújt ellene. Pedig az Úr azért küldte Jeremiást, hogy kiábrándítsa őket a hamis reménységből. Az igehirdetés felvázolja: Isten gyermeke soha ne a földi hatalomban bízzon, ne a politikai vezetőkhöz, hanem az élő Istenhez meneküljön. Az Urat keressétek, és élni fogtok, hirdeti Ézsaiás próféta is. Őhozzá menjetek, Tőle kérjetek tanácsot, és várjatok segítségére. Vegyük komolyan mindig az Úr szavát, merjünk hittel rátámaszkodni.

Nagy önbizalommal indultak a harcba, nem gondolt senki vereségre, és menekülés lett a vége. A fáraó hadserege megfutamodott, és hatalmas vereséget szenvedett. Egyiptom, mint a Nílus áradt, elborítom a földet, mondta, de ez nem sikerült, Isten megállította. Jó látni, hogy az Úr megállítja a gőgös népeket. Ne féljünk az ellenségtől, a hatalmaktól, és az ördögtől sem, mert addig terjeszkedhetnek, amíg az Úr engedi.

Azonban elcsendesedve vizsgáljuk meg, mi is van a szívünkben. Nem bizakodtam-e el én is, és nem gondolkodom-e úgy, mint Egyiptom? Majd én elárasztom a földet, nekem minden sikerül, mindenkinél nagyobb leszek, feljebb kerülök. Bizony, gyakran megkísért minket is, hogy a saját erőnkre építünk, úgy véljük, Isten segítsége nélkül is sikerülhet előre lépni, meghódítani a világot, nagy célokat elérni. Egyiptom példája mutatja: szálljunk le a lóról, ne akarjunk mindenki fölé kerekedni, hanem bízzuk Isten vezetésére magunkat. Elégedjünk meg azzal, amit nekünk szán az Úr.

Arra is rámutat az ige, hogy nem segít semmi a vereség vagy más egyéb baj idején, csak egyedül az Úrhoz való fordulás. Egyiptom a vereség után is magában bízott, majd rendezik a sorokat, és visszaszorítják az ellenséget. Az ige így szól: hiába a sok orvosság. Nagy figyelmeztetés ez, hiába a sok orvosság, nem tudjuk megoldani a problémákat, nem szűnnek meg a betegségek, mert az Úr az ember, főleg az Ő népének gyógyítója. Ha nem Őt keressük, az emberi segítség mit sem ér. Mégis annyira az emberi megoldásokban bízunk, a mesterséges orvosságokban, és oly ritkán hívjuk segítségül az Úr nevét.

A tanítványok visszaérkeztek és étellel kínálják az Urat, és Ő úgy válaszol, van eledelem, amit egyem, és a tanítványok ezt nem értik (Jn 4,31-38). Vele vannak, látják hatalmas tetteit, hallgatják beszédeit, és mégsem értik. Nem ragyog még fel előttük, kicsoda is ez a Jézus. De én ismerem-e Őt? Annyi mindent láttam és hallottam már az Úr munkájáról, ismerem-e már Őt? Tudom-e, hogy az Ő eledele az Atya akaratának a teljesítése? A legfontosabb teendője, ami minden mást megelőz, az Atya akaratának a teljesítése. Jézus céllal  van ebben a világban, és Ő ezt a célt beteljesíti. Rámutat: Isten küldte Őt, és Ő azon fáradozik, hogy küldője akaratát teljesítse. Tehát nem magának él, nem a test kényelme az elsőrendű feladata, hanem az ember mentése. Mindent ennek rendel alá. És ha ez megtörténik, az éhségről is megfeledkezik.

Akit az Úr Jézus elhív, aki Isten országának polgára, szintén céltudatos életet kell, hogy éljen. Első helyre Isten országa kerül, az a legfontosabb, hogy elvégezzem, amivel az Úr megbíz. Nem önmagunknak élünk már, hanem Neki. A megtérés pont ezt végzi el, eddig magamnak éltem, csak én voltam a lényeg, a test kiszolgálása volt a fő feladatom, most pedig már az Ő akaratát igyekszem megcselekedni, és ennek rendelek alá mindent. Amikor az Úr Jézust megismerjük, megváltozik az életirányunk. Csendünkben gondoljuk végig, megtörtént-e ez a változás, vagy még mindig a magam jóléte a legfontosabb. Feszít-e a vágy, vinni az evangéliumot, megismertetni Isten országát másokkal is?

Az Úr kijelenti: a tanítványok is küldöttek, feladatuk van. A hit nem a magunk magvalósítását jelenti, nem karrierépítés Istennel, hanem az Ő akaratának a megcselekvése. Erre hív el, és ezért küld ki a világba. Az Ő aratásába állít be, máshol mondja: a munka sok, a munkás kevés. Miért kevés? Talán azért, mert az elhívottak nem aratnak, nem azt végzik, ami rájuk lett bízva. Aratás idején mindent ennek a célnak rendeltek alá. Senkinek nem lehetett fontosabb elfoglaltsága, mint az aratásban részt venni. A lélekmentésnél sem lehet semmi fontosabb. Beálltam-e már az aratásba?

Üres kézzel kell-e mennem?

1.

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2.

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3.

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4.

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.