Evangelizáció

E

gyiptomba hurcolták Jeremiás prófétát, és vele együtt Bárúkot is (Jer 45,1-5). Akaratuk ellenére vannak ott, már el is mondta a próféta Isten üzenetét: nem az idegen hatalom nyújt oltalmat, hanem egyedül az Úr. A fáraó országát is elfoglalja Babilónia királya. Ebben a helyzetben Bárúk visszagondol mindarra, ami mögöttük van, és rámutat Isten megtartó kegyelmére. Visszaemlékezik az írnok arra az időre, amikor Jeremiás elkezdte továbbadni az Úr igéjét. Még mindennek előtte voltak. Félelmek kavarogtak bennük, mi lesz, hogyan alakulnak a dolgok? És talán most is megjelent a félelem Bárúk szívében: mi lesz itt velünk?

Bárúk írta le Jeremiás beszédeit, talán ez is okozta a belefáradást. Ő csak írnok volt, mégis őt is érte a sok szenvedés, amelyben a prófétának volt része. Bárúk személyében jó látni a hűséges szolgálattevőt, csendben, a próféta árnyékában végzi feladatait. Ez a néhány vers még közvetlen a fogságba menetel előtti időszakot tárja elénk. Emberileg minden bizonytalan, de látszik, hogy mindaz, amit Isten kijelentett, beteljesedik. Nebukadneccar csapatai rendületlenül törnek előre, már minden jelentős ország meg van hódítva. Egyiptom is vereséget szenvedett, most már nincs más, csak az Úr, akiben bízhatnak.

Isten szól Bárúknak a prófétán keresztül, megerősíti őt, mert az Úr mindig közel van életünkhöz. A nagy történelmi pillanatokban sem hagy magunkra. A szenvedést, a bajt sem kell egyedül elhordozni. Bárúk megvallja, hogy belefáradt mindabba, amin keresztülmennek. Úgy látja, élete is veszélybe került. Úgy érzi, olyan mozgalmas időket élnek, nincs lehetőség a megpihenésre, töltekezésre, ő már nem bírja tovább. Amikor Jeremiással elkezdték a szolgálatot, olyan szépnek tűnt minden, elmondják Isten szavát, a nép pedig hallgat rá, és így minden jóra fordul. Nyugalmas életet élhet. Talán a tudománynak akarta szentelni az életét, és helyette állandó veszedelem a része, mert a nép nem hallgatott Istenre. Az elmúlt évtizedek mozgalmasra sikeredtek, de mindaz, amit leír, bizonyságtétel is, mivel már visszatekint. Rámutat az írnok: Isten őrzött meg minket az elmúlt években, Ő hatalmas és erős Isten, nem kell csüggedni, meg tud erősíteni.

Hányszor érezzük mi is fáradtnak magunkat. Úgy látjuk, képtelenek vagyunk már továbbmenni, nem bírunk újabb próbákkal megküzdeni, az ige rámutat: ne magunkra nézzünk, hanem az Úrra. Emlékezzünk vissza az eddig megtett útra, és lássuk meg az Ő nagy kegyelmét. Ismerjük fel, hogy Isten ígéretei megbízhatóak. És aki figyel az igére, az a legsötétebb időben is lát fénysugarat. Az ige lámpás, az Úr szava kiemel a csüggedés mocsarából.

Az Úr üzeni, hogy nem a nyomorúság fog elmaradni, hanem a nyomorúságban élhetjük át Isten jelenlétét és hatalmát. Megtapasztalhatjuk, ahogyan Bárúk is megtapasztalta, Isten oltalmazását. Az ítélet végbemegy, a fogság bekövetkezik, és az ezekkel járó nehézségek, szenvedések őket sem kerülik el. De mindezekben ott lesz az Úr, Aki megmenti őket. Életedet ajándékba kapod, bárhová mégy. Ebben benne van: bízd rám magad, ne te akard megoldani a dolgokat, vagy megmenteni az életedet, mert az ajándék. Ajándék a megmaradás is. Nekünk is szól az üzenet: életedet ajándékba kapod. Nem kell görcsösen erőlködni, nem kell nekünk megszerezni semmit, mert az Úr ajándékozó Isten. Ha Övé az életem és az Ő országát keresem, a többit bátran és nyugodt szívvel bízzam Rá.

A samáriai asszony hallja a csodálatos kijelentést: Én vagyok az, aki veled beszélek, és ez megrendíti (Jn 4,27-30). Megrendült életté válik, mert igazán megrendítő átélni, hogy a Krisztus értem van itt, személyesen engem keres, az én életem a fontos Neki. Ha ez sem rendít meg, akkor mi?  Velem beszélget az élő Isten, engem ajándékoz meg Önmagával és élő vízzel.

Közben megérkeznek a tanítványok, és látják Jézust az asszonnyal beszélgetni, csodálkoznak, de nem szólnak, mert felismerik, hogy Jézus által új életgyakorlat érkezett a világba. Jézus Lénye áttöri a falakat, lebontja a fennálló korlátokat. Új korszak, a kegyelem korszaka kezdődött el. Mindenkit keres az Úr, és benne a bűnös, elrontott vagy tönkretett életű embereket. Azokat, akik már nem fontosak senkinek, akiket kirekesztettek, vagy gúny tárgyává váltak. Bennük is Isten gyermekeit látja Jézus, elveszett gyermekeket, akiket Ő megkeres és haza akar vinni. Szolgálatának fő pontja az elveszettek megkeresése. Erről tanított, és ezt cselekedte. Azt akarta, hogy az elveszett megtalált legyen, visszakerüljön arra a helye, ahová az Atya szánta. Vissza akar vinni az Atyával való élő kapcsolatra.

Az asszony pedig elfeledkezik a korsóról, a vízről, mindennél fontosabbá válik Jézus. Otthagyta korsóját, igen, elkezdődött egy új élet. Már nem a korsó a lényeg, otthagyja, mert amikor Jézussal döntő módon találkozunk, valaminek ott kell maradni. A korsó az eddigi életét fejezi ki, ottmaradt mindaz, amit ő épített fel. Ottmaradt a bűn, az elrontottság, és helyébe lépett Jézus. A korsó helyett Jézust viszi, nem a fején, hanem a szívében. Megtörtént-e már ez a csere: a korsóm helyet Jézus?

Annyira betölti lényét a Krisztus, hogy már nem törődik az emberek véleményével, elmegy a városba, és elmondja, amit megtapasztalt. Hívogat Jézushoz. Az asszony élete bemutatja a valódi újjászületést, nem magáról beszél, nem azt mondja: nézzétek, megváltoztam, hanem jöjjetek, lássátok meg Jézust. Aki igazán megismeri az Urat, az Róla beszél, annak el kell mondania mindazt, amit Belőle megismert.

Ez az igazi evangelizáció, jöjjetek, lássátok Jézust, lássátok azt, aki megmondott nekem mindent. Őt lássátok, Aki élő vizet ad az állóvíz helyett. A hívő ember mindig Jézushoz, és nem magához hívogat. Az igehirdetés Őt akarja láttatni.

Az emberek pedig elindulnak, megragadja őket ennek az asszonynak a kisugárzása. Már nem arra figyelnek, hogy ki volt eddig, hanem azt látják, hogy más emberré lett. Mennek ők is, mert szeretnének ilyen élő vízzel feltöltött emberré válni. Az életünk, a bizonyságtételünk elindítja-e az Úr felé az embereket? Minket látva mozdulnak, kíváncsiak lesznek-e Jézusra?

Ó, MI HŰ BARÁTUNK JÉZUS

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.