Kötelesség

T

ovábbra is szól az Úr, Őt nem akadályozza a távolság sem (Jer 29,20-32). Ma pedig még inkább eljuttatja hozzánk üzenetét, mert nekünk is megvannak az eszközeink, amikkel a távolságot is leküzdhetjük, és tőlünk távol lévő igehirdetőn keresztül is hallgathatjuk Isten szavát. A bizonyságtevők is könnyebben el tudják érni a másik embert. Az a sok eszköz, amivel rendelkezünk, bizonyságtételt segítő eszközzé válhat a kezünkben. Isten a technikánkat is felhasználja arra, hogy elérje a szívünket. Megtudjuk, hogy a fogság nem a véletlen műve, Isten küldte el őket abba az országba. Küldte, mert erre volt szükségük, a fogság is eszköz az Úr kezében, rajta keresztül is szólongatja őket. A körülményeinken, gondjainkon keresztül is keres az Úr, át akar formálni. Aztán a fogságban lévők bizonyságok is lehetnek az ott élők felé. Rá tudnak mutatni az élő Istenre. A különféle helyzeteink, amikbe kerülünk, mindig bizonyságtétellé válhatnak. Keressük, hogy vallhatjuk meg hitünket, miként segíthetünk másokat az Úrhoz. Azért kerültünk oda, ahol épp vagyunk, mert az Úr általunk akarja magát ott megismertetni.

Micsoda felelősség az Urat ismerni és Őt szolgálni. Ezzel szembesülünk itt is, mert a prófétai vagy igehirdetői szolgálat nem egy munka, amiben embereknek kell megfelelni, hanem küldetés. Az az igazán pásztor, igehirdető, bizonyságtevő, akit az Úr küld. Miről ismerhetjük ezt fel? Arról, hogy mindig azt mondja, ami az Úrtól származik, amit Isten bízott rá. És ezt hirdeti és éli akkor is, ha az emberek nem ezt akarják hallani. A próféta mindig Isten szavát adja tovább, azt, amit Tőle hallott, és ez bizony gyakran kellemetlenséget von maga után. Miért? Mert Isten nem azt mondja, amit hallani szeretnénk, Ő nem dicsérgeti a bűnöst, nem nevezi át a bűnöket, nem egy szervezetet akar fenntartani, nem a létszámra hajt. Ő a szíveket keresi, őszinte megtéréseket, életfordulatot akar. Arra hív, hogy mindig Őt kövessük és engedelmeskedjünk Neki.

Semajának küldi most az üzenetet az Úr, mert ez az ember nem akarta elfogadni, hogy hosszú lesz a fogság. Ezért a jeruzsálemi vezetőket levélben szólította fel a próféta megbüntetésére. Hallatlan dolog ez, gondolja ő, nem elég, hogy fogságban vagyunk, és ahelyett, hogy a gyors hazatéréssel biztatna, még a hosszú maradásról beszél. Hányszor vagyunk így, bátorításra van szükség, nem a bűnből való megtérésről kell beszélni, hanem arról, hogy minden rendben van, Isten szeret, meg fog jutalmazni minket, népe vagyunk és tovább segít útjainkban. Így, új év első napjaiban is megkísért a gondolat, hogy Isten majd nekünk dolgozik, minden bajt elhárít előlünk, és mi egy eredményes, gyarapodó évet zárunk majd. Egyre jobban fogunk élni, kiszórakozhatjuk magunkat, és nem vesszük észre, hogy nem üdülési jegy a tanítványság, hanem keskeny úton való járás.

A hamis próféták ellenében is megvalósul az Úr szava, keresztülviszi terveit, és előre Isten országának ügyét. A nehéz időszakot is felhasználja népe formálására, tisztítgatására. Mindig az igéhez forduljunk, és figyeljünk felfelé, nehogy megtévedjünk és rossz irányba haladjunk. A hívő élet Krisztus követéséről szól, ahol érhet minket szenvedés, mert az Úr követőit gyakran támadja a világ.  És nem biztos, hogy a szenvedés hamar elmarad, mert ezek is tanúságtétellé válhatnak. Még a betegség is lehet bizonyságtétel, amikor azt az Úrral éljük meg.

Akik Krisztusban vannak, Isten gyermekei, és újfajta kapcsolat alakul ki közöttük (1Jn 3,13-17). Odafigyelnek egymásra, szeretik egymást. A tanítványok Krisztus szeretetét élik meg egymás felé. Itt már nem a gyűlölet, hanem a szeretet a motiváció. Ez azt is jelenti, hogy megbocsát a másiknak, ha vétkezett. Nem gyűlöl, hanem szeret. De ez a megbocsátó szeretet nem parancsszóra megy végbe, hanem a Krisztussal való kapcsolat által. Ő tesz képessé erre.  Mindez magunktól nem megy.

János rámutat: a gyűlölet egyenlő a gyilkossággal, azonban a tanítvány szeret, mert ő átment a halálból az életbe. Az átjáró az Úr Jézus Krisztus. Ő az ajtó, és aki Rajta keresztül megy be, az életre talál. De be kell menni Rajta az életre, Nélküle nincs élet. És ha bementünk, akkor már Ő a példa számunkra. Ő nem gyűlölte az Isten ellen fellázadt embert. Szereti a bűnöst, és életét adta érte, ezáltal lehetővé tette az életváltozást. Soha ne feledjem el, hogy én is bűnös ember vagyok. Nem a jóságomért, nagy tetteimért van üdvösségem, hanem Jézusért, kegyelemből. Jézus nélkül nincs életem, Nélküle semmit sem érek.

Kérjük Urunkat, formálja át a szívünket, távolítsa el a gyűlöletet, ne engedjük, hogy teret nyerjen bennünk, semmilyen szinten, mert a gyűlölet a gonosztól van. Ahogyan Krisztus az életét adta értünk, mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Ez nem mindig jelent mártírhalált, de jelenti, hogy odaszánjuk magunkat a lelkek mentésére, akkor is, ha ezáltal magamat kell keresztre adnom. A kereszt a meghalás helye. Mi is kötelesek vagyunk életünket adni testvéreinkért. Aki megismerte Jézus szeretetét, azt készteti a megtapasztalt kegyelem a másik mentésére. Kötelesek vagyunk életünket adni testvéreinkért - és mindjárt az anyagiakról kezd beszélni. Meglepő, de János jól ismerte az embert, az anyagi mindig húsba vágó, különösen, ha Isten dolgaira, a lélekmentésre kell adnunk, vagy a nehéz helyzetben lévőt kell segítenünk. Isten szeretete ott van jelen, ahol segítő szándék és tett is jelen van.

Az ige rámutat: anyagi javainkat kapjuk, és nem csupán a magunk javára, hanem azért, hogy segítsük azt, akinek nincs meg az alapvető megélhetése. Hány ember éhezik, és vajon a tanítványok mit tesznek? Mi nem tartozunk azok közé, akik ezt elnézik, és segítség helyett a még kényelmesebb életükért fáradoznak? Vajon mi, európai hívők, hasonlítunk a bolond gazdagra, aki csak a csűrnagyobbításra gondolt, és ezen kívül semmi és senki más nem érdekelte? Nem úgy vagyunk mi is, hogy az anyagilag bővebb termést mi is evésre, ivásra, mulatozásra fordítjuk? Nézzük meg az Úr előtt, hogyan is töltöttük az év utolsó napját. Az Úrral voltunk együtt, imádkoztunk, gondoltunk a nehéz helyzetű emberekre, vagy az istentiszteletről, ha voltunk egyáltalán, mi is szórakozni mentünk, pontosan úgy, ahogyan a nem hívők teszik? Van-e különbség az anyagiakhoz való viszonyunkban a nem hívőkétől? Másképp élünk-e, mint a világ fiai?

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.