2022. február 27., vasárnap

Semmi sem volna lehetetlen

 

S

ámuel megszólítja Sault, és azt kéri tőle, figyeljen most az Úr beszédére (1Sám 15,1-9). Isten megszólít az igehirdetésen, a bibliaolvasáson, vagy mások bizonyságtételén keresztül, és azt kéri, hogy most figyeljünk. Azért szólít meg, mert akar valamit mondai. Feladatot bíz ránk, ahogyan Saulra is. Tehát figyeljünk az Úr szavára, és amit mond, azt vegyük komolyan, és tegyük meg. Mit kér Saultól, induljon harcba Amálék ellen, mert annak idején útját állta Izráel népének. És ezzel, Isten akaratával állt szembe. Eddig kapott időt a megtérésre, arra, hogy Istent megismerje és rábízza az életét. Mivel ez nem történt meg eljött az ítélet ideje. Saulnak mindent el kell távolítani, ami az engedetlenséghez, bálványimádáshoz kötődik. Nekünk is mindent ki kell takarítani az életünkből, ami útját állja Isten akaratának. Mi állja útját? Majd meg fogjuk látni, az engedetlenség. Így azután az engedelmesség az, ami előre viszi az életünket. Amire azt mondja Isten, távolítsuk el, vagy szakítsunk vele, azt tegyük meg.  Mert Ő a bűnt nem tűri meg. Azt akarja, hogy szent nép legyünk, hogy az életünk világítson. És csak a tiszta lámpás világít. Ami kormos, szennyes, azt meg kell tisztítani. Isten megtisztítja a bekoszolódott életünket. Nagy próba ez, mert olyan dolgokat kell eltávolítani, amiknek ők is hasznát vehetnék. Azonban ami az ellenségé, ami bűnből származik, az nem gazdagítja az én életemet.

Az Istentől elválasztó szokásoknak ne kedvezzünk. Mindent dobjunk ki, ami ellenkezik az Ő akaratával, ami rossz fényt vet Isten népére. Azonban egy próbát kiált Saul, az Izráelitákat segítő kénieket engedte elvonulni. Nem bántotta azokat, akik Isten oltalmát élvezték. Irgalmasságot cselekedett velük. Azonban a másik próbában elbukott. Amikor a zsákmányra került sor, azzal nem Isten szava szerint bántak. Szelektáltak, ami jó és hasznosítható volt azt megtartották. Csak a hitvány és értéktelen dolgot pusztították el.  Mi is egyetértenénk velük, csakhogy ez engedetlenség.  Ez nem hódító háború volt, hanem Isten ítéletének a közvetítése. Amit Isten megítél, azt az övéi nem menthetik fel. Nem tarthatjuk meg azt, amit Isten kidobásra szán. Ha mégis megtartjuk, nem lesz áldás rajta.

Mennyire nagy kísértés ma is, hogy ami rossz, ami tönkretesz, attól szabadulunk, de a bűn kellemes formáit, szokásait meg akarjuk tartani. Csak a hitvány dolgoktól akarunk szabadulni. Az is benne van, hogy Istennek csak a hitványat, a kevésbé értékeset adjuk, amíg az értékest megtartjuk magunknak. Mi még élvezni akarjuk az életünket, és majd csak az idős kort adjuk az Úrnak. De vajon lesz-e idős kor? Isten azt szeretné, ha már fiatalságunkkal Neki szolgálnánk.

Az Úr Jézus lejött a hegyről a tanítványokkal (Mt 17,14-21). Nem őket küldte le, hanem jött velük. És ez a hívő élet lényege, Jézussal együtt az életbe, a bajok közé. És ott egy apa érkezik Hozzá. Kilép a sokaság árnyékából, és vállalja magát és Jézust. Vállalja, hogy tehetetlen, segítségre van szüksége. Közben megvallja, Jézus az Ő számára Úr, vagyis a Messiás. Akkor jön változás az életünkbe, ha kiállunk és őszintén vállaljuk, tehetetlen vagyok. Nem tudom magam megoldani a problémát, segítségre van szükségem. És amint az apa, mi is jöjjünk Jézushoz. Valljuk meg, hogy Tőle várjuk a segítséget. Úgy jöjjünk, ahogy ő, leborulva, és már ez azt is jelzi, az igéből megismertem, Úrnak tartom, akinek egy szó elég, és amit kimond, az megtörténik. Valljam meg az életem Urának Jézust, és engedjem, hogy szava meghatározza az életemet.

Az apa a tanítványokhoz hozta a fiát, hitte, hogy ők is képesek meggyógyítani. De csalódott, mert nem tudták. Vajon ma a világ várja-e a hívőktől a gyógyulást, a javulást? Történik-e általunk valami. És mi, ha baj van Isten gyermekeit, a hívő embereket keressük?

A tanítványok csődöt mondtak, képtelenek voltak meggyógyítani a fiút. Lefegyverezte őket a gonosz, bénultan és tehetetlenül álltak ott. Hányszor állunk mi is bénultan a gonosszal szemben, pedig nem kellene így lennie. Ezért is kiált fel Jézus, meddig kell őket tűrnie, és nevezi hitetleneknek őket. Mert ők felhatalmazást kaptak a betegek gyógyítására, de úgy gondolják az már nem érvényes.  Mint ahogy mi is azt gondoljuk, az Úr rajtunk keresztül már nem gyógyít, nem szabadít. Azonban pünkösdkor eljött a Szentlélek és általa hatékonnyá válhatunk. A Szentlélek Isten a tanítványokon keresztül munkálkodik.

Ezt követően az Úr megdorgálja az ördögöt és az kimegy a fiúból, és ő meggyógyul. Egy jézusi szó elég. Ilyen nagy hatalma van az Úr szavának. Ő szól és a gonosznak távoznia kell. Természetesen ehhez az is kell, hogy mi akarjunk Tőle szabadulni és forduljunk Jézushoz.

Mustármagnyi hittel semmi sem lehetetlen. Ez a hit Krisztusból nyeri az energiáját. A hitünkön keresztül fejti ki hatását az Úr. Nem nagy, hanem nagy Krisztusba vetett hitre van szükség. Fontos üzenet még, csak imádság által oldódnak meg a dolgaink. A gonosz csak imádság által távozik. Fontos eszköz a hívők kezében. Éljünk vele, vigyük az Úr elé életünket, legyünk állandó, élő kapcsolatban Vele.

 

 

 

Mind jó, amit Isten tészen

 

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve

néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtartja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én

megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá ha-

gyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen,

És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak

benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rá-

bízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy java-

mat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-

keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésé-

re.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S

kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak

ő segítségem.

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése