Búcsú

 

A

mint láttuk, letelt Mózes ideje, elbúcsúzik népétől (5Móz 34,1-12). Ez a búcsú csodálatos, nincs benne sem keserűség, sem harag. Áldást mond. Áldással búcsúzik, áldást kér népe további útjára és életére. Mindezt úgy teszi, hogy ő nem mehet be az ígéret földjére. Az áldás vége csodálatos, látja és kimondja a lényeget, boldog vagy Izráel. Miért boldog? Mert Istenhez tartozik, Ő az oltalmuk. Nincs csodálatosabb az Istenhez való tartozásnál. Nagy kegyelem, ha valaki elmondhatja, én Isten gyermeke vagyok. Eljött az Úr Jézusban személyesen, és aki Hozzá kiált azt megszabadítja a bűn fogságából. Jézus pedig, mint jó Pásztor megy előttünk és vezet.  Akinek az Úr a Pásztora nem kell félnie, ha veszély fenyegeti Ő az oltalom, ha elakad valamiben, Ő a segítség. Napról napra szem előtt tarthatjuk ezt. Valóban boldog vagyok, mert Őhozzá tartozom? És komolyan veszem, hogy Ő a segítségem?

Az áldás után Mózes felmegy a Piszgá csúcsára, és az Úr megmutatja neki, azt a földet ahová népe majd bevonul. Szemével látja, de nem megy be oda. Isten kegyelmes, mert megengedi Mózesnek, hogy lássa azt a földet. Isten kegyelmes, mert megengedi, hogy meglássák szemeink az Üdvözítőt, azt, Aki által van belépésünk Isten országába. Mert nem elég közel lenni, nem elég látni, nekünk már be kell oda lépni. A belépéshez Jézus a kapu. Őt nem lehet kikerülni.

Mózes teljesen az Úrnak átadott életet élt.  Mindig Őreá hangolódott, és ez meglátszódott az egészségi állapotán is. Nem homályosodott meg a szeme, és nem fogyott el az ereje. Bizony csodálatos ez, hiszen mi pont azt tapasztaljuk, hogy az évek múltával fogy az erőnk. Az ige azonban rámutat, ez nem természetes. Aki az Úrban van, annak ma is megújulhat az élete, és erőssé válhat. Mert Ő az erőtlent is nagyon erőssé teszi. Ez az erő azonban nem a magunk élvezeteire érkezik, hanem a Neki való szolgálatra. Mózesnek is azért nem fogyott el az ereje, mert Isten szolgálatára használta fel. A mi erőnk legtöbbször önmagunkra irányul és a világ dolgaira. Neki szolgáló gyermekeit ma is megerősíti az Úr.

Mózes tovább adta a szolgálatot Józsuének, és tovább adta Isten Lelkének erejét is. Mindazt, amit ő is kapott, átadta utódjának. Nem tartotta meg magának, nem vitte el a sírba, hogy majd boldoguljon, ahogy akar. Mózes tudta, hogy ő is Isten Lelkének vezetése és ereje által volt képes ellátni feladatát.  Adjuk tovább mindazt, amit kapunk az Úrtól. Jelezzük, a ma embere is rá van utalva a kegyelemre.  Urunk azt mondta: Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.

Isten országa erővel nyomul előre, ahol megjelenik megkötözöttek szabadulnak fel (Mt 12,31-37).  Az Úr Jézus Krisztus által Isten országának és a Lélek erejének a megnyilvánulásait látjuk. Azért jött, hogy a gonosz által megnyomorított embert felszabadítsa.  A farizeusoknak azonban ez nem tetszik, az ördögnek tulajdonítják tetteit. Azonban ez lehetetlen, az ördög nem űzi ki önmagát. Ő a maga hatalmában akar tartani minket. Azon fáradozik, hogy az ember távol kerüljön Istentől. Sok mindennel megkötözi, vakká tesz, és nem engedi, hogy meglássa azt a mást, ami az evangélium által jelen van. Az Úr Jézus azonban nagy lehetőséggel ajándékoz meg, mert aki látja mit hozott Isten országa, milyen változásokat visz végbe az emberben, az döntés elé kerül.  Az ilyen ember mivel látja és hallja, amit az Úr elvégez, maga is segítségül hívhatja Őt.  Lehet eddig nem is gondolt Istenre, de a bizonyságtételek által szembesül Isten szabadító hatalmával, és ennek arra kellene indítania, hogy maga is leboruljon az Úr előtt. Azonban a farizeusok ezt nem teszik meg. Nem dicsőítik az Urat, inkább ellene fordulnak, és Isten szabadító munkáját ördöginek nevezik. Megdöbbentő, hogy Isten igéjének az ismerőiként az Isten hatalmas munkáját ördöginek nevezik. Nem örülnek egy ember gyógyulásának, őket nem zavarja, hogy valaki vak és néma. Úgy gondolják, megérdemli, ez biztos Isten büntetése. Pedig nekik kellene hirdetni, ez nem Isten büntetése, jöjjetek Hozzá. Jöjj Jézushoz, Ő azért jött, hogy a nyomorúságaidból, a bűn okozta válságból kimentsen. Ő meggyógyítja lelked és tested is. Isten gyermekét kell, hogy zavarja a bűn és a gonosz pusztító munkája, fájni kell annak a sok szenvedésnek, a sok kárhozat felé haladó élet látványa.  Annál is inkább, mert mi tudjuk, van menekülés. Isten elküldte a segítséget, és aki ezt meglátja és Hozzá fordul, életre jut.

Az Úr hirdeti minden bűn megbocsáttatik, igen, minden bűn, mert Ő mindenkiért kifizeti az árat. Vére minden bűnért elégtétel. Nincs az a bűn, amit ha megvallunk, ne kapnánk rá bocsánatot. Mindez Jézus érdeméért, kegyelemből történik. Azt üzeni az ige, hogy bármiben voltunk is eddig, bármi terhelt, ha őszintén akarok új életet kezdeni, lehetséges. Van remény, Jézus megbocsát, és eltörli bűneimet. És ez teljes felszabadítás, mert ami el van törölve, többé nem létezik. Így azután új életet kezdhetek az Úrral. Ez azt jelenti, hogy többé nem is akarok a bűnben élni.

Azonban van egy bűn ami nem bocsáttatik meg, ez a Lélek káromlása. Mit jelent ez?  Mikor káromlom Isten Lelkét? Akkor, ha tudatosan elutasítom Őt, és az Ő életemben való munkáját. A Szentlélek káromlása, Isten kegyelmének elutasítása. Tulajdonképpen az az állapot, amikor úgy látom, én nem vagyok bűnös, nincs szükségem kegyelemre. Mert az Úr Jézusban Isten kegyelme érkezik el. De ki részesülhet kegyelemben? Az, aki halálra van ítélve.  Aki látja, hogy halálra ítélt bűnös vagyok, és ezt meg is vallja, az meghallja a drága hírt. A király elengedi halálos büntetésed. Szabad vagy, és élhetsz az Úr dicsőségére.  Most már Őt szolgálhatod.  Mindez hogyan lehetséges, úgy, hogy Ő ment helyetted a keresztre. Aki elutasítja a kegyelmet, elutasítja Jézust, azt utasítja el, akiben bűnbocsánatunk van. Jézus nélkül nincs bocsánat, nincs új élet, nincs gyógyulás és szabadulás.

Meg kell látni, hogy belső átalakulásra, újjászületésre van szükség. A rossz fa sem lehet magától jó, így mi sem. Csakis úgy, ha az Úr újjá formál, rossz fából, jó fává. Hogyan megy ez végbe? Beleolt Önmagába, mint igazi szőlőtőbe. Ha ez nem történik meg, maradunk, akik voltunk. A farizeusok büszkék voltak magukra. Mindent maguknak tulajdonítottak és ez a hivalkodó beszéd. Ha nem azt mondom, hogy az Úr végezte el bennem mindazt a jót, ami látható, ha nem Neki tulajdonítom a jó gyümölcsöt, és a változást, hivalkodom, vagyis magam dicsérem. Azonban mi nem tudunk Istennek megfelelni, ahhoz, hogy gyönyörködjön bennünk, Krisztus életének kell láthatóvá válnia.

 

 

A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN

 

 

1.  

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem.

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

2.  

A bűn sarában élve lenn

A jóra lelkem képtelen.

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

3.  

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem.

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

4.  

Az életem üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy Akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

 

 

Isten áldásával.