Feldolgozva az Úr előtt

M

egtörtént, amire nem számítottak, amit soha el nem képzeltek volna, Jeruzsálembe bevonult az ellenség (Zsolt 79,1-13). Azonban nemcsak ennyi történt, nemcsak a szent várost foglalták el, hanem bevonultak a templomba, Isten szent helyére. Bementek a pogányok, oda, ahol az Úr szövetségládája volt. Bementek a szentek szentjébe, ahová a főpap is egy évben csak egyszer mehetett be.  Az Úr szolgáit megölték, a templomot meggyalázták. Mindez nagy fájdalmat okozott a népnek és a zsoltárosnak. Nehezen tudják feldolgozni, hogy mindez megtörténhetett, ráadásul a körülöttük élő népek gúnyolódásának a tárgyává váltak. Csúfolták a zsidókat, látva, ami történt, hogy hol van az Istenük? Miért hagyta őket cserben? Ebben a zsoltárban megláthatjuk, hogy a felfoghatatlant, a nehezen megérthetőt is az Úr elé viszik. Tudják, hol lehet, és hol kell feldolgozni mindazt, ami érte őket. Csakis Isten jelenlétében, az Ige mellett lehet jól feldolgozni lelki problémainkat, hiszen a lélek igazi szakértője az Úr, Aki adta az embernek a lelket. Ő a lélek orvosa, lelkigondozója.

Mi is tanulhatunk Izráel népétől, a zsoltárostól, életünk minden problémájával keressük bátran Urunkat. Ézsaiás próféta is erre biztat: „Keressétek az URat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van” (Ézs 55,6). Keressük Őt imádságban és a Szentírás olvasása által. Ezeken keresztül találkozhatunk Urunkkal és az Ő jelenlétében megérthetjük életünket, mindazt, ami történt velünk. Az Ő közelségében lehet feldolgozni az idő múlását, testünk megbetegedését, a halál közelítését, munkánk elvesztését, a személyes tragédiákat is.

Isten népét nagyon megrázta a templom meggyalázása, hiszen ők úgy gondolták velük ilyesmi soha nem történhet meg. Itt kezdődik a probléma, amikor azt gondoljuk, velünk soha nem történhet baj, mi nem öregszünk, nem gyöngülünk. De igen, Isten népével, a hívő emberrel is sok minden megtörténhet, hisz minket a hitünkért is érhet megpróbáltatás, másrészt Isten gyakran megpróbálja hitünk minőségét. A lelki összeomlást úgy kerülhetjük el, ha naponként tápláljuk hitünket, erősítjük lelkünket. Másrészt, ha nem értjük a történéseket az Úrnál keressük a választ. A zsoltáros megértette, hogy ezek az események nem véletlenül történtek, nem is azért, mert Isten magukra hagyta őket, hanem bűneik miatt. Így a megoldás nem más, mint a bűnbánat és a megtérés. Látják bűneiket és visszatérnek az Úrhoz.

A zsoltáros számára a templom pusztulása, a pogányok szenthelyre való behatolása jelentett nagy fájdalmat. Nekünk fáj-e, amit ma tapasztalunk? Mert bár külső ellenség nem fenyegeti a gyülekezeteket, katonák nem tapodják a templomok padlózatát, de fáj-e, hogy a pogányság behatol közénk? Mert Pál arról ír, hogy a testünk a Szentlélek temploma, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek által Isten lakik a hívők szívébe. Mégis, sok mindent beengedünk szívünkbe a világból, átvesszük annak szokásait, és gondolkodásmódját. A pogányság ma így jelenik meg. Nem bejön az épületeinkbe, hanem kiviszi belőle az ott levőket. Fáj-e nekünk, amikor látjuk, hogy környezetünk teljesen eltávolodik Istentől? Fáj-e, hogy a körülöttünk élők teljes mértékben elhiszik, a világ propagandáját és azt gondolják, élhetnek Isten nélkül. Hordozzuk imádságban gyülekezetünket és a körülöttünk élőket, az Úr mutassa meg kegyelmét számukra és fordítsa szívüket Magához. Mi hogyan gondolkozunk? Mennyire van jelen a világ a mi életünkben?

Az Efézusiakhoz írt levelet követi a Filippiekhez írt levél, amely már az európai tanítványok számára íródott (Fil 1,1-6). Pál az európai embereknek ír. Miről ír? Inkább úgy kérdezzünk: Kiről ír? Jézus Krisztusról. Az európai embernek is Rá van szüksége. Annyiszor elmondjuk ezt, oly sokszor halljuk is, de vajon mi, mai európai emberek komolyan vesszük-e, hogy számunkra, a ma élő ember számára is Ő az egyetlen megoldás? Igen, Róla ír, Róla énekel, Hozzá imádkozik, Rá tekint, és Belőle nyer erőt az apostol.

Ezt a levelet a mégis, az annak ellenére való öröm levélének is nevezik. Miért? Mert fogságból ír Pál, mégis árad belőle az öröm. Ragyogó, sugárzó arcú ember, árasztja felénk a világosságot, és tölti fel lényünket örömmel. Megmutatja, lehet így is. Mert Jézus Krisztus egy más életformát hozott világunkba. Ő is bemutatta, lehet másképp, mint ahogy megszoktuk, mint amire tanítottak, amit magunk körül látunk. Lehet örülni, akkor is, amikor arra semmi okunk nincs. Pál bilincsekben volt, de nem a szenvedés a fájdalom árad róla, hanem öröm, és erre szólítja fel a filippibelieket is. Látszik-e a mi életünkön a krisztusi más? Vagy minket az állapotunk határoz meg. Örülünk, ha van rá okunk, imádkozunk, ha szükségünk van rá. Az apostol azonban arra mutat rá, hogy nekünk szüntelen szükségünk van Jézusra, ha szüntelen imádságos a lelkületünk, ha Vele vagyunk, örvendezővé válik az életünk. Mert Pál sem a bilincsnek, a szenvedésnek örült, hanem a fájdalmak közt is vele levő Úrnak. Ő ott is Krisztusban van. Ezért tud örülni.

Pál számára öröm az imádság. Nem kényszerből gyakorolja, nem liturgiai előírásnak tesz eleget, hanem öröm az ima, mert az összeköti Megváltójával, mennyei Atyjával. Öröm-e számomra az imádkozás, vagy teher, kötelesség, amit teljesíteni kell? Az Úr azt akarja, hogy azt jelentse számunkra az imádkozás, mint a szarvasnak a forrás. A szarvast vitte a friss vízhez szomjúsága. Ha a belső szomjúságunk hajt, nem teher lesz az ima, hanem a felfrissülés, a megújulás csodálatos alkalma.

Pál elsősorban nem magáért, hanem a gyülekezet tagjaiért imádkozik, azt is örömmel teszi. Másokat is hordozhatunk az Úr elé imádságainkban, mert az ima csodálatos lehetőség arra, hogy megváltoztassuk a körülöttünk lévők életét. Pál annak a meggyőződésének ad hangot, hogy mindaz, ami elkezdődött Filippiben, tehát, hogy néhányan hitre jutottak és befogadták életükbe az Úr Jézust, az Isten munkája. Istené, aki ezt nem hagyja félbe, mert Ő félmunkát nem végez soha. Amit elkezdett be-fogja fejezni. Így fejezi be majd a megszentelődésünket. Kézbe vett és addig formál, amíg azzá nem leszünk, akiknek látni akar bennünket.

Az Úr csodásan működik

1. Az Úr csodásan működik, De útja rejtve van, Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan. Mint titkos bánya mélyiben, Formálja terveit, De biztos kézzel hozza föl, Mi most még rejtve itt.

2. Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakaszt az ág. Bimbója bár igénytelen, Pompás lesz a virág. Ki kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.

3.                 Ne félj tehát, kicsiny csapat, Ha rád felleg borul: Kegyelmet rejt, s belőle majd Áldás esője hull. Bízzál az Úrban, rólad ő Meg nem feledkezik, Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.

Isten áldásával.