Él az Úr!

M

ai zsoltárunkból megtudjuk, hogy az élet nem könnyű, tele van küzdelmekkel (Zsolt 18,38-51). Ki mivel harcol, de mindig harcolni kell, hiszen semmi nem megy magától, a hívőnek sem hullanak az ölébe az eredmények. Krisztus tanítványának is el kell végeznie a feladatait, le kell győznie a betegséget, fel kell dolgoznia a halálesetet, meg kell küzdenie családi és munkahelyi problémákkal. Tehát harc és küzdelem van, de nem lényegtelen, hogyan állunk a harchoz. Dávid az Úrtól kért hozzá erőt, mert felismerte, hogy saját ereje önmagában mit sem ér. Egyedül képtelenek vagyunk megbirkózni a gondokkal, képtelenek vagyunk a terheket hordozni. Mi a megoldás? Komolyan venni az Úr szavait, meghallani hívó hangját: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Menjünk ma is Hozzá, úgy, ahogy vagyunk, terhekkel és fáradtsággal egyetemben. A terheket segít hordani, az Ő igájában könnyebbül a teher és megnyugszik a szív. Lépjünk oda Mellé, mert Belőle árad a minket megújító, nagy dolgokra képessé tevő erő. Ahogyan tegnap is olvastuk, Vele és Általa nagy dolgokra lehetünk képesek. Isten gyermekei azért is vannak jelen a világban, hogy általuk nagy dolgok történjenek, megváltozzon az emberek élete, gondolkodása, győzelmeket tapasztaljunk a gonosz hatalmával szemben. Igen, a keresztyéneknek kell felmutatni, hogy nem csupán romboló, pusztító erők léteznek, hanem jelen van Isten országa, ahol helyre állhatnak dolgaink, egyenesbe kerülhet az életünk, gyógyulhatnak a sebek. A gonosz csak pusztítani tud, míg Jézus és az Ő tanítványai építeni, gyógyítani, helyreállítani is. Kövessük hát ma is az Úr Jézust, a királyok Királyát és az uraknak Urát.

Erre a lendületes életre, határozott bizonyságtételre akkor vagyunk képesek, ha mi is meggyőződtünk arról, hogy: „Él az Úr!”. Ebből a bizonyosságból fakad az erő, a kitartás, a harci kedv. Igen, ezt fel kell ismerni, hiszen az evangéliumok központi üzenete is ez, Jézus feltámadt és él. Élő Urunk van, így azután logikus következtetés, hogy él az Atya is. Mindig is élt, mert Ő örökkévaló, Neki köszönhet az ember mindent. Saját létünk is az Ő érdeme, ajándéka, Nélküle senkik sem lennénk. Minden dicséret, tisztesség és hálaadás egyedül Őt illeti. Nincs nagyobb dolog annál, mint amikor az ember alázattal porba hull az Úr előtt, és felismeri, hogy Ő valóban él. Én vagyok a halott, mert a bűn halottá tesz, akkor is, ha még élek. És ebből a halálból és az örök halálból is egyedül a Feltámadott tud kiemelni, megmenteni. Áldott legyen az Ő neve. Dicsérjük Őt ma is, képviseljük bátran és erővel a Győztest, ott, ahol éppen megfordulunk.

Már Péter apostol is megtapasztalta, hogy a keresztyének meglepődnek, ha szenvedés éri őket (1Pét 4,12-19). Meglepődnek, különös dolognak tartják, gyakran még ők is zúgolódnak. Az apostol pedig arra mutat rá, hogy az Úr nevéért való megkülönböztetés, szenvedés teljesen normális dolog. Azért írja, mert ő is átélte, pünkösd után azonnal támadták őt és a többi tanítványt is, de ők nem lepődtek meg, nem sértődtek meg, hanem a szenvedést vállalva mentek tovább, és vitték az áldott Igét, a jó hírt.

Az apostol egyenesen boldognak mondja azokat, akiket a Krisztus nevéért gyaláznak, ezzel teljes mértékben a Mester nyomdokain jár, az Ő szavait tolmácsolja. Maga az Úr is arról tett bizonyságot, hogy „ Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazugul minden rosszat rátok fognak miattam” (Mt 5,11). De boldogságnak tekintem-e, ha valóban gyaláznak, ha bántanak, ha kár ér Őérte? Soha ne vegyük le a szemünket a keresztről, és akkor ezekben a helyzetekben is öröm tölti be a szívünket, és erőt kapunk a továbblépésre.

Isten ítélete gyakran ezekben a szituációkban jelenik meg, mert itt derül ki, itt ítéltetik meg a hitünk valódisága. Aki kitart, az valóban szereti az Urat. Aki az üldözés, szenvedés, gyötrelem idején nem menekül el, annak a hite és szeretete valódi. Ne ijedjünk meg, hanem örüljünk, hogy szenvedhetünk az Úrért, és életünkkel, bizonyságtételünkkel szolgáljunk a minket bántalmazók, a másképp gondolkodók felé is.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.