Magától

M

ost láthatjuk, hogy Isten népe életében a külső helyreállítás még nem elég, nem szűnt meg a filiszteusok uralma attól, hogy a láda visszakerült (1Sám 7,2-12). Azonban az évek múltával egyre jobban felismerték, hogy Isten hiányzik az életükből. Az Úr után sóhajtoztak, Utána vágyakoztak. Mennyi minden után vágyunk, békességre, boldogságra, jó életkörülményekre, időnként egy kis csendre, de vágyunk-e az Úr után? Az Úr utáni sóhajtozás kifejezi: Hozzá kiáltottak, keresték, kapcsolatba akartak kerülni Vele. Nem elég rendbe rakni az épületeket, az sem, ha ismét elkezdünk templomba járni, szolgálatokat vállalunk. Az Úrral kapcsolatba kell kerülni, Ő is erre teremtett meg minket. Isten nem a tetteinket, szervezéseinket, kultuszunkat igényli, hanem a szívünket.

Sámuel is aktívan van jelen népe életében, figyel és tanácsol. Látja a vágyakozást, és rámutat, ha szívből akarnak megtérni, mit is kell megcselekedni. Ezzel a lényegre tapint, a szívből való megtérés a lényeg. Vagyis nem az egyházhoz, és nem is valamelyik lelkivezetőhöz, hanem az Úrhoz. Nem elég csak a felekezetünk közösségébe visszatérni, a névjegyzékbe bekerülni. Az igazi megtérés magával hozza a bálványokkal való szakítást. El kell távolítani az idegen isteneket. Enélkül nincs megtérés. Ez ránk is vonatkozik, a régi életem minden bálványát, pogány szokását fel kell számolni, vagyis le kell tennem a kereszt alatt. De úgy is mondhatnám, aki megtapasztalja Jézus személyét, átéli a bűnbocsánatot, az önként válik meg bálványaitól, mert szereti az Urat. Azonban vigyázni is kell, ápolni és szorosra vonni az Úrral való kapcsolatot, mert a bálványok nem nyugszanak, különféle új lehetőségeket találnak, amiken keresztül leuralhatják életünket, leköthetik időnket, és így elvonnak az Úrtól. Ma különösen sok formája van ennek, azt akarja a sátán, hogy minél kevesebb időt töltsünk az Úrral.

Sámuel jó lelkigondozó, pedig egy népet gondozni és az Úrhoz vezetni nem kis feladat. Mindig egy lépést mutat a számukra, és amikor azt megteszik, jön a következő. Bűnbánati alkalmat rendeznek, ahol felismerik: vétkeztek az Úr ellen, és ez mutatja, hogy szívből újat kezdenek. Amikor kimondom, hogy vétkeztem, jelzem, fáj, hogy Istent megbántottam, és kérem a bocsánatát, illetve, most már nem akarom elkövetni a korábbi bűnt, nem akarok Isten nélkül élni. Nem akarok hamis istenek után járni. Böjtöltek azon a napon, ez az igazi böjt, az Úrért nem ettek, az időt Vele töltötték, és bűnbánatot tartottak.

A filiszteusok váratlanul támadnak, kihasználják Izráel bűnbánatát, istentisztelet közben akarják lerohanni őket. A nép most már tudja, mit kell tenni, Sámuelt kérik, hogy imádkozzon értük. Nem kapkodnak, nem ők akarnak harcolni, hanem Isten segítségét kérik. Sámuel sem kapkod, nem rohan a harcba, hanem előbb áldozatot mutat be az Úrnak, és Hozzá kiált. Legyen ez a mi életvezetésünk is. Bármilyen váratlan, esetleg veszélyes helyzet is jön, ne tegyünk addig semmit, amíg nem kértük az Urat. Figyeljünk Rá, bízzunk segítségében.

Isten csodálatos módon képes beavatkozni, meg tudja zavarni az ellenséget, Ő ma sem változik. Ne félj, és ne magadban, hanem az Ő beavatkozásában bízz! Eljön az izráeliek ideje is, ezt kell jól időzíteni, ne menjenek hamarabb, de ne is mulasszák el, amit nekik kell megtenni. És ez csak jól működő kapcsolat, az Úr ismerete által lehetséges. Sámuel jól látja, hogy nem ők tették meg az utat, hanem az Úr segítette el őket idáig. Az Úr segítsége nélkül nem lennénk győztesek, és nem tartanánk ott, ahol vagyunk. Adjunk hálát érte!

Isten országában nincs izzadságszag. Nem emberi erőlködéstől függ. Azt kell mondani, baj van ott, ahol a hívő élet, az egyház élete erőlködésről szól. Nem mi produkálunk, ma mintha ezt lehetne látni. Produkálni akarunk a világ számára. Vegyék észre, mennyire hasznosak, produktívak vagyunk. Lássa meg mindenki: az egyház érzékeny a társadalmi problémákra, és igyekszik levenni a terhet a társadalom válláról. Beigazolódik, az imádság nem elvesztegetett idő. Amíg bemutatják az áldozatot, tehát az Úr előtt állnak, nem maradnak le semmiről, nem késnek le a harcról sem.

Jézus szerint Isten országának alaphangja a magvetés, ez a szolgák feladata, vetni a magot (Mk 4,26-29). Az élet a vetőmagban, az igében található. Ha elvetjük, a benne lévő élet munkálkodni fog, előbújik, és meg fog látszódni. Nem lehet a növekedést siettetni, mert abból sérülés keletkezik.

A mag, ha a földben van, majd kikel és növekszik. A magvető ember a vetés után lefekszik és alszik, nem aggódik, tudja, hogy magától fog növekedni majd a növény. Az igét el kell engedni, hagyni, hogy magától elvégezze munkáját. Ígéretünk van rá, hogy nem tér vissza üresen, elvégzi azt a munkát, amiért az Úr elküldte.

Ha az igét hirdetjük, nem kell aggodalmaskodnunk, mert fog teremni, lehet, hogy nem lesz nagy aratás, de fog teremni, meglesz az eredménye. Így munkálkodik az Úr a szívekben, bejut az ige, elvégzi a maga munkáját, és egyszer csak valakinek az élete megváltozik. Szinte magától születik újjá, és ez a magától a kegyelem. Itt nincs erőltetés, mint ahogy a búzát sem lehet siettetni, a maga idejében megjelenik az új növény, majd eljön az aratás ideje is. A vetés és az öntözés a mi dolgunk, a növekedést az Isten adja, írja Pál apostol. Nincs ez másképp ma sem.

Ó, érthetetlen kegyelem...

                   

     

Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált!

Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, S ahol csak meg jelen e drága kegyelem, bűnöst megigazít.

Hozzá bajok, vészek között mindig járulhatok, megőriz, megvéd, s bőségesen elég elérni otthonunk.

Az Úr, íme, jót ígért nekem: Vár Nála biztos jövő, Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő, életfogytiglan Ő!

S ha végsőt dobban majd a szív, az élet véget ér Túl titkok fátyolán a lelkem igazán szent békességre tér.

Sok ezredév, ha eltelik, - kevés, akár egy nap-, Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy - oly érthetetlen az.

Isten áldásával.