A Megtartó

A

ki Isten útján jár, tökéletességre törekszik, megtapasztalja az Úr segítségét (Péld 28,17-28). Isten népe, Izráel is, amíg az Úr útján járt, engedelmességben élt, mindig megtapasztalta a legnehezebb helyzetekben is Isten szabadítását. Salamon is ezekre emlékezik vissza, illetve maga is tapasztalja mindezt az életben. Mert nem csak múlt, hanem jelen is Isten igéje. Amit Isten előttünk járt gyermekei megtapasztaltak, azt mi is átélhetjük. Mert körülöttünk a világ változik, de Isten nem. Ő ma is ugyanaz.

A hamis, a görbe úton járó egyszer csak elesik. Ez hirtelennek tűnik, úgy gondolta, következmények nélkül járhat a görbe úton, ám váratlanul, amikor senki sem számít rá, elesik.  Amikor az ember elbizakodik, megérkezik a bukás. Keresztelő János hirdette, hogy a görbe út legyen egyenessé. Aki Istenhez jön, az nem járhat görbe úton. Vizsgáljuk meg útjainkat: milyen úton járunk? Egyenesen, vagy görbén?

Aki műveli földjét, annak elég kenyér jut, az nem függ másoktól. Bezzeg ma már földünk sincs, vagyis teljes kiszolgáltatottságban élünk. A megélhetés másoktól függ. Amíg biztosítanak munkát, talán van kenyér, mihelyt elfogy a munka, veszélybe kerül a megélhetés is. Isten azért adta a földet, hogy mi műveljük, és így elkerüljük a kiszolgáltatottságot.

A telhetetlen ember viszályt szít, írja Salamon. Milyen vagyok én? Meg tudok elégedni? Vagy én is telhetetlen vagyok, semmi nem elég? A szerző az Úrban való bizalomra irányítja figyelmünket. A telhetetlen mindent maga akar megszerezni, lepipálni másokat, ez a vezérelve. A hívő ember pedig az Úrra figyel, nem akar senkit legyőzni, hanem csupán az Úrnak élni, abban a hitben, hogy Ő gondoskodik Övéiről.

Úgy látszik, már Salamon korában is voltak, akik nem az élet ritmusa szerint alakították dolgaikat, hanem gyorsan akartak meggazdagodni. Mennyire maivá lett ez a gondolat, nem várni, hanem hirtelen, egyik percről a másikra gyarapodni, lehetőleg munka nélkül. Isten országban nem ismeretes a gyorsan, legalábbis nem anyagi téren. Isten napról napra gondoskodik. Jézus úgy tanította az embereket, hogy elég minden napnak a maga baja. Isten országban nincs sietség, kapkodás. Ehelyett van az Úrban való bizakodás. Aki bízik Benne, az megerősödik. Nem biztos, hogy anyagilag, hanem hitben és lélekben. Erre az erősödésre nagyon szükségünk van.

A tanítványok, köztük Péter nem igazán értik az Urat (Jn 13,36-38). De vajon én értem-e Őt? Értem-e az igét, amikor kinyitom olvasni? Magamra értem-e, vagy másokra? Mert bizony, inkább szeretjük másra érteni. Olyan hamar megfogalmazódik bennünk: ez a másiknak szól. Pedig az ige mindig annak szól, aki olvassa, hallgatja, vagyis nekem szól.

János egy összetett nevet használ Péterre: Simon Péter. A régi és az új, a Jézustól kapott, nevének összetétele ez. Jelzi, hogy Péter ugyan már nem teljesen Simon, nem a régi ember egészen, hisz elindult Jézust követni, de még nem is teljesen új. Amolyan se itt, se ott hívő. Langyos keresztyén. Milyen vagyok én? Hol tartok? Teljesen az Úré a szívem, vagy ilyen se itt, se ott, langyos tanítvány vagyok? A langyosra nincs az Úrnak szüksége. Kérjük, segítsen tovább, hogy végre teljes szívvel bent legyünk az országban.

Péter mindig tele volt régi természetének hirtelenségével; amikor Jézus arról beszél, hogy Ő most elmegy, nem érti. Különösen azt nem, hogy ő nem mehet Vele. Most nem, később majd igen. Milyen nehéz elfogadni, most nem.  De én most akarom, mindent most és azonnal. Nem szeretünk, és nem is akarunk várni. Péternek el kell fogadni Isten ütemtervét, a tiltást, most nem. Nem arról van szó, hogy nem mehet majd oda, ahol Jézus lesz, de nem most. Isten országban nincs hirtelen előrelépés, ki kell várni mindennek a megfelelő idejét. Nincs ugrás, minden osztályt ki kell járni. A türelem osztálya egy igen fontos évfolyam, azonban van, aki sokáig ismétel.

Péter meg van győződve arról, hogy az életét adja Jézusért, pedig rosszul mérte fel képességeit. Nem látja, még mindig nem látja, hogy mennyire nem telik ez tőle. Mert az odaszánt élet különbözik a hirtelenségtől, a hevességtől, a természeti ösztönöktől. Még nem kész és még nem alkalmas rá az apostol. Van feladata, el kell mondani a pünkösdi beszédet, aminek nyomán létrejön a gyülekezet. Péter lemondana háromezer új életről. Jézus nem mond le. A gyülekezet életre hívása fontosabb az egyéni boldogulásnál. Áldott igét kap, ami által ilyen sok ember születik új életre. Péter által az Úr halálból hív életre. Ezt cselekszi ma is, tegyük meg engedelmesen a mi részünket. Hirdessük az igét.

Jézus azonban ismeri Pétert, látja, hogy a gőz mögött nincs igazi tartalom, még nincs. Ahhoz  a Szentlélekre van szükség, majd Ő teszi alkalmassá Pétert a mártírhalálra. Bizony, bizony, mondom neked, így van ideírva, neked, nem másnak, hanem neked, vedd komolyan, hogy amit mondok, az úgy van. Amit Jézus mond, azt soha nem véletlenül mondja, vegyük komolyan, hogy amit rólam mond, az úgy van. Péter nem vette komolyan, nem gondolkodott el: ha így lát Jézus, akkor én ilyen vagyok, kérjem a segítségét. Magam nem tudok megállni, Rá van szükségem. Nem kérte Jézust, visszaesett. Aki nem figyel Jézusra, és maga akar talpon maradni, vagy ő akarja megmutatni, visszaesik. Jézus a Megtartó.

Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek: Te vagy örök élet!

2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a viharból, Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S ha a pokol hada hány tőrt: Jézus maga áll őrt!

3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!

Isten áldásával.