2022. június 23., csütörtök

Isten szeretet

 

A

 nagy generáció ideje letelt, elmennek, akik Isten hatalmas tetteinek bizonyságai voltak (Józs 24,16-33).  Elmennek azok, akik megélték az ígéretek beteljesedését. Azonban mielőtt elmenne Józsué, Izráelt döntésre szólítja fel. El kell dönteni kit akarnak szolgálni, az Urat,  Aki annyi mindent megtett értük, vagy az ott élő népek isteneit. A döntés hitvallás is. Megvallják, kiben látják a jövőt, az Úrban, vagy a helyi istenségekben. Nagy kísértés az a gondolat, hogy váltani kell, igazodni kell az ott élőkhöz, a más népekhez. Isten azonban arra hívta el övéit, hogy ők legyenek a többi nép számára a minta. Életük vonzerő legyen a körülöttük élők számára. Józsué az Úr mellett döntött, nem figyelt másokra, hanem kilépett és azt mondta: „Én azonban és az én házam népe az Úrnak szolgálunk.” Tudom így vállalni az Urat? Ha a környezet másképp döntött, én akkor is az Úr mellett maradok. Miért? Mert megtapasztalta Isten valóságát, hatalmát, és nem enged a divatnak. Tudja, hogy a népe számára sincs más garancia a megmaradásra, mint az élő Istenbe vetett hit, a Neki való engedelmesség.

A nép is dönt, Istent választják. Még emlékeznek az Úr tetteire. Milyen jó, ha emlékezünk Isten munkájára, mindarra, amit az életünkben elvégzett. És nemcsak az emlék a lényeg, hanem az, hogy tudjuk, Isten vitte végbe mindazt, amit átéltünk. Mi hogyan emlékezünk? Életünk nagy eseményeit Neki tulajdonítjuk? A rendszerváltás, amit megéltünk Isten műve a számunkra? Látjuk, hogy azért történt, hogy a szolgaság házából kilépve egyedül Neki éljünk és szolgáljunk? Bizony ez a nemzedék nem mellette tette le a voksot. Mi az idegen isteneket, a pénzt, a hatalmat, az emberi tudást, a technikát választottuk. Azonban Isten még mindig megszólít, és azt akarja, döntsünk mellette. Forduljunk Hozzá vissza teljes szívünkből! Valljuk meg, hogy mindent Neki köszönhetünk. És ez így van, az Úr Jézus által keres minket, bemutatja országát, és felcsillantja annak gazdagságát. Aki előtt felragyog a kegyelem, az Őt választja.

A nép felbuzdulva fogadja meg, hogy az Örökkévaló Istent fogja szolgálni, mert megtapasztalták, hogy Ő az Istenük. Józsué azonban rámutat, nem elég ezt szavakban megvallani, hanem el kell távolítani maguk körül, az életükből a bálványokat. El kell vetnünk az idegen isteneket, ki kell vetni az életünkből mindazt, ami nem Istenhez kötődik, nem Róla vall.  Miért? Mert megosztja a szívünket az idegen isten. Két Úrnak akarunk szolgálni és az nem megy. Általában az élő Úrtól fordul el az ember. Nem lesztek képesek az Urat szolgálni, ha közben más isteneket is szolgáltok. Nem lehet is-is az életünkben. Isten igazsága is és a világ hazugsága. Isten féltőn szerető Isten, egyedül akarja a szívünket birtokolni, és ezzel Ő nem rabságba sodor, hanem ellenkezőleg, felszabadít a világ hatalma alól. Ha azt mondjuk, hogy mi az Úrhoz tartozunk, a keskeny úton járunk, és mégis vannak idegen istenek az életünkben, ha a világnak élünk, Isten megítél. Ellenetek fordul, mondja Józsué. Isten nem tűri el a hűtlenséget, és nem nézi el bűneinket. Ne csak mondogassuk, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, hanem forduljunk is el tőlük. Ha nem tesszük, az Úr megtisztítja népe életét. A bűn útján járó, a világgal összekeveredő egyház rossz bizonyságtétel. Azt sugározzuk, mindegy hogyan élünk, nem kell különbségnek lenni a hívők és nem hívők élete között. Fel kell ébrednünk, amíg lehet, mert Isten szent életet vár. És ez Krisztus által lehetséges is. Ő nem vár el olyat, amihez ne adná meg az erőt, a képességet.

János az agapé szeretetről beszél, és ez ajándék (1Jn 4,7-21). Isten Lényének jelenléte az életünkben.  Mert Isten maga agapé. Aki hit által befogadja Őt, az átéli az agapé ajándékát. Átéli, hogy kegyelemből van üdvössége, és megtapasztalja Isten szeretetének hatalmát és erejét.  Az agapé megszabadít a bűntől, és betölti lényünket Önmagával. Azt kéri az apostol, hogy mi Isten szeretetével, agapéjával szeressük egymást. Az agapé nem elnéző, hanem mentő szeretet. Az agapé rámutat mindarra, ami bűn, ami rossz az életünkben, és változtatásra késztet. Az agapé Krisztushoz irányítja az embert.

János bemutatja Isten Lényét. Elmondja, hogy Ő agapé. Ezt tapasztalta meg maga is, amikor Jézust megismerte. Rádöbbent, hogy Isten szeretete Jézusban nyilvánult meg. Isten nemcsak beszélt, hanem elküldte Fiát a világba, hogy éljünk Általa.  Ő mutatta be Önmagát engesztelő áldozatul bűneinkért. Így szeret, kész volt bűneinkért életét adni. Nincs más út az életre, csak Jézus Krisztus. Aki meglátja, hogy Ő előbb szeretett, az örömmel jön Hozzá. Ez a szeretet arra késztet, hogy mi is így szeressünk, ezt képviseljük.

Akit betölt Isten szeretete, vagyis az Ő Lénye, abban nem marad hely a félelem számára. Isten Lénye kiszorítja a félelmet.  A félelem nem tud megmaradni ott, ahol az Úr van jelen. Engedjük, hogy Urunk Lénye teljesen betöltse a szívünket. Ne maradjon semmi idegen erő számára hely, hanem növekedjünk a kegyelemben és az Úr szeretetében. Igénk azt mondja, lehet félelem nélkül élni. Aki Őhozzá tartozik nem fél, mert az Őt szerető, érte meghaló, majd feltámadó Úr tölti be a szívét. Ha a világ Ura van a szívünkben, nincs mitől félni, mert a legnagyobbhoz tartozunk, és jelenléte kiűzi félelmeinket. Nincs miért félni a legnehezebb helyzetben sem, mert ez a világ csak a testet ölheti meg, de lényünket nem. És aki Krisztusban van, az új teremtés, az már az Övé.

 

 

SZERET AZ ISTEN, MEGSZABADÍTOTT!

 

1. 

Szeret az Isten, megszabadított!

Szeret az Isten még engem is.

Újra elmondom hát: szeret az Isten,

Hisz maga Isten a szeretet.

 

2. 

Bűnök rablánca kötözött engem,

Bűnök rablánca, Ő tépte szét!

Újra elmondom hát: szeret az Isten,

Hisz maga Isten a szeretet.

 

3. 

Halál várt énrám, a bűnnek zsoldja!

Halál várt énrám, örök halál.

Újra elmondom hát: szeret az Isten,

Hisz maga Isten a szeretet.

 

4. 

Elküldte Jézust, a hű Megváltót.

Elküldte Jézust, s szabaddá tett!

Újra elmondom hát: szeret az Isten,

Hisz maga Isten a szeretet.

 

5. 

Kegyelme hívott szent Igéjével,

Kegyelme hívott Szentlelkével.

Újra elmondom hát: szeret az Isten,

Hisz maga Isten a szeretet.

 

Isten áldásával.

1 megjegyzés:

  1. Üzletember vagy üzletasszony? Pénzügyi nehézségekkel küzd, vagy pénzre van szüksége saját vállalkozás indításához? Kölcsönre van szüksége egy jó kis- vagy középvállalkozás elindításához? Alacsony a hitelminősítése, és nehezen jut tőkehitelhez a helyi bankoktól és más pénzintézetektől?

    Független pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle hiteleket. Bármilyen összegű hitelt kínálunk állampolgároknak és nem állampolgároknak egyaránt. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi hitelek, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs hitelek és lakáshitelek – mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.

    Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínálunk, beleértve: személyi kölcsönöket, adósságrendező hiteleket, üzleti hiteleket, oktatási hiteleket, jelzáloggal fedezett hiteleket, fedezetlen hiteleket, jelzáloghiteleket, fizetésnapi kölcsönöket, diákhiteleket, kereskedelmi hiteleket, autóhiteleket, beruházási hiteleket, fejlesztési hiteleket, vételi hiteleket, építési hiteleket, évi 3%-os alacsony kamatlábbal magánszemélyek, vállalkozások és vállalatok számára. Hozza ki a legjobbat családja számára, és szerezze meg álmai otthonát is Általános Hitelprogramunkkal. Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk

    💼 Szolgáltatások
    🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
    🚗 Személyi és autóhitelek
    💼 Üzleti és berendezéshitelek
    🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
    📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
    🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
    🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
    📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással

    Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.

    VálaszTörlés