Bölcs vagy bolond?

A

fáraót Isten megtapasztalt hatalma, elsőszülött gyermekének halála arra indította, hogy áldást kérjen a zsidók által. Azt kérte, áldják meg őt. Azonban az áldás, ha nincs fogadókészség, ha nem hatolhat be a szívbe, csak szép szó marad. Isten áldása kegyelem, mert általa átformálódik az életünk, általa az Ő jelenlétét tapasztalhatjuk meg. Jákób kifejezetten vágyott az Úr áldására, a Jabbók révén átélt tusakodás közben azt mondta, hogy addig nem engedi el a vele tusakodót, amíg az meg nem áldja őt (2Móz 12,34-51).

Milyen jó, hogy minden nap odajárulhatunk az Úr elé, azzal az őszinte vággyal, hogy áldjon meg bennünket. Ha szomjazik a szívünk az Úrra, az Ő szavára, áldást nyerünk.

A nép most már indulásra kész, mégpedig Isten ritmusára hangolódva. Gyorsan kellett cselekedni, nem volt idő elrendezni dolgaikat, szinte futva kapták össze magukat, de mentek, mert vonzotta őket a szabadság, az új élet, Isten imádata. Nem az volt a lényeg, hogy mindent szépen összecsomagoljanak és felrakják a járművekre, hanem az, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban elhagyják a ragszolgaság földjét. Amikor az Úr kihív a rabszolgaságból, mindig sietni kell, nem lehet nosztalgiázva elmerengeni a múltról, hanem azonnal indulni kell. Az ellenség hamar meggondolhatja magát, ezért az Úr oltalma alá kell sietni. Az első tanítványok is azonnal otthagytak mindent és indultak Jézus után, amikor eljutott szívükig a hívó szó. Nincs fontosabb a szabadításnál és annál, hogy Isten országában elfoglaljuk helyünket.

Letelt a négyszázharminc esztendő, mert egyszer minden rabság letelik, egyszer minden birodalom véget ér, egyszer lejár földi életünk. De hogyan ér véget ez az időszak? Várunk-e az Úrra, vágyunk-e az újra, vagy már megszoktuk a rabszolgaságot? Négyszázharminc esztendő hosszú idő, ez alatt már megszokták a megalázottságot is, nehéz lehetett felszedelőzködni, megmozdulni és az ismeretlennek indulni. Mi általában félünk az ismeretlentől, a változástól, Isten útja azonban szüntelen változás. A Vele való kapcsolat lényege a változás, a formálódás. Isten nem konzerválni akar, hanem napról-napra megújítani, frissé tenni életünket.

A páskabárány feláldozásának éjszakáján kihozta az Úr népét Egyiptomból. Tehát nem a nép jött ki, nem ők vívták ki szabadságukat, hanem az Úr vezette ki őket. Így van a mi életünkben is, a szabadítást nem mi visszük végbe, mi csak engedjük magunkat megszabadítani, majd élünk szabadságunkkal. Az a feladatunk, hogy jól éljünk vele.

Az Úr Jézus most azokról beszél, akik hallják az Ő beszédét (Mt 7,24-29). Egy kis példázattal fejezi ki, hogyan is látja Ő az igehallgatókat. Megtudjuk, hogy fontos hallani az Igét, mert ott kezdődik minden. Az Ige által jutunk el bűnismeretre, megtérésre. Az Ige által végzi bennünk munkáját az Úr, és rajta keresztül tanácsol bennünket az új életben. Ezért nem elég hallani, hanem élni, megcselekedni kell azokat.

Tehát nem mindegy, milyen lelkülettel hallgatom, úgy-e, hogy kérdezem, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem, vagy nem törődök vele. Jézus elmondja, hogy aki komolyan veszi és cselekszi, az bölcs ember, aki nem veszi komolyan, bolond. Miért? Mert az Ő szavától függ az életünk minősége. Szavai az élet építőanyagai, amely által szilárd, megbízható alapot vethetünk mindennapjaink számára.

Mindannyian házépítők, életházépítők vagyunk. Mivel ezen a földön egyszer kapunk lehetőséget ennek az épületnek a felhúzására, nem mindegy, hogyan fogunk hozzá. Az Úr azért jött el a világba, hogy jó építőanyagot biztosítson számunkra. Azonban az is igaz, hogy a sátán is kínálja a maga anyagát, és még jobbnak tünteti fel. Vagy azt a trükköt veti be, nincs is szükség komoly alapra, hiszen veszélytelen az élet. Jézus nem csap be, és azt mondja, jönnek viharok, ám ha jó az alap, ha Krisztus a szikla, nem kell félni, mert a Rá alapozott élet kibírja a viharokat. Nem mondja az Úr, hogy nem lesznek viharok, vagy, hogy minket elkerülnek, hanem azt mondja, amennyiben komolyan vesszük Isten Igéjét, kibírja az életünk a legkomolyabb megrázkódásokat is. Jöhet az élet különféle eseménye, jöhet az öregség, a betegség, közelíthet a halál, Vele életre jutunk.

Aki nem Rá épít, aki az Igét nem tekinti magára is érvényesnek, romhalmazzal fog szembesülni. Az élet viharait csak Krisztusban lehet összeomlás nélkül kibírni. Melyik házépítő vagyok? A bolond, vagy a bölcs? Úgy gondoljuk ezt végig, hogy e kétféle jelzőt Urunk használja, tehát kéretik nem megsértődni, hanem komolyan és őszintén végiggondolni, mire építettem eddig. Ma még van lehetőségünk új, krisztusi alapokra helyezni az életünket.

A bolond homokra épített

A bolond homokra épített

A bolond homokra épített

és a ház összeomlott.

és jött az eső és fújt a szél

és a ház romokban állt.

Az okos sziklára épített

Az okos sziklára épített

És a ház erősen állt.

És jött az eső és fújt a szél

És a ház erősen állt.

Te is építsd életed Krisztusra

Te is építsd életed Krisztusra

és a ház örökké áll.

Isten áldásával.