A megbízatás

M

ózes keresi a kifogásokat, már nem akar menni, tele van félelemmel, mi lesz ha a nép elé áll, mi lesz ha megkérdik kicsoda az, aki küldte (2Móz 3,13-22)? Nem veszi észre, hogy most egészen más a helyzet, mint korábban volt. Most az élő Isten az, aki küldi. Ez most nem magánakció, hanem küldetés. Még mindig önmagára néz, még nem jutott el oda, hogy végre levegye magáról a tekintetét és az Úrra nézzen, Benne bízzon. Korábban fiatalságára, erejére, képzettségére, hercegi rangjára tekintett, ezekre építve cselekedett, most pedig idős korára, fizikai gyöngeségére, félelmére, alkalmatlanságára tekint.

Itt most olyan jelenet következik, amelynél valóban le kell vennünk a sarunkat, le kell borulnunk, mert az Úr kijelenti magát. Szemben állva Mózessel megmondja a nevét. Ő a VAGYOK, az Örökkévaló, Ő az, Aki elhívta Ábrahámot, és a többi ősatyát. Ő áll Mózes előtt. Azonban mi már többet tudunk, mi már átéltük, hogy elküldte Jézust közénk és Rámutatva így szól: Én vagyok Ő, Ilyen vagyok, mint Ő.   Jézusban Isten szava jött el hozzánk, Ő szólít meg személyesen, és amikor Jézusra nézünk, életét figyeljük, az Örökkévalót látjuk. A kereszten az Örökkévaló, a VAGYOK Isten szenvedett Jézusban értem, és helyettem. Micsoda mélység és szeretet, idáig eljött értem, ennyire fontos vagyok a számára. De belerendültem-e már lényem közepéig Isten szeretetébe? Válaszoltam-e már, mint Mózes: Itt vagyok? Rendelkezésedre állok Uram, kész vagyok bármikor pattanni, ha szólsz. Tied vagyok és így a Te ügyeid mindig elsőbbséget élveznek az én dolgaimmal, ügyeimmel, akaratommal, kényelmemmel és egészségemmel, és az életemmel szemben.

Az Úr felkészíti Mózest a néppel való találkozásra, szájába adja a mondanivalót is.  Nagy türelemmel bánik szolgájával az Örökkévaló Isten. Megtudjuk ezekből a szavakból, hogy Ő soha nem feledkezik meg övéiről, ígéreteihez tartja magát. Megmondta, hogy kiviszi őket Egyiptomból, és íme most meg is cselekszi. Az Úr ígéretei megbízhatóak, amit ígért azt meg is teszi. Így bízhatunk mi is a még be nem teljesedett ígéretek megvalósulásában. Urunk ígérte, hogy vissza fog jönni, ez is meg fog történni, talán már nem is olyan soká. De népe bízik-e ennek az ígéretnek beteljesedésében és várja-e Gazdáját vissza? Vagy már olyan távolinak és misztikusnak tűnik az ígéret, hogy inkább a láthatóknak, a jólétnek, a világnak szenteljük magunkat? Ő visszajön, nem késik.

Mózest előre felkészíti Isten arra is, hogy nép a reakciója sem biztos, "ha hallgatnak a szavadra". Tehát nem biztos, hogy hallgatnak rád, de ettől függetlenül hirdesd, amit mondok, tedd, amivel megbízlak. Mózes dolga annak a továbbadása, amit az Úr rábíz, a nép dolga pedig az engedelmesség. Kinek-kinek a maga dolgával kell törődnie, és arról számot adnia. Így van ez ma is, a mi részünk a bizonyságtétel, a környezetünkké pedig, hogy hittel fogadja a hallottakat. A nép reakciójáért, hitéért vagy hitetlenségéért nem a küldött a felelős. „Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez” (Ez 2,7).

Isten ismeri az egyiptomi királyt, és ismeri az embert. Csak az erőszaknak enged. Mennyire így van ez, az ember, az egész emberiség nem enged Istennek, nem hallgat Rá, mert nem akar meghódolni Előtte. A fáraó is azért nem engedett, mert nem akarta elismerni, hogy Izráel Istene az egyedüli Isten, és így nagyobb nála. Mindig ez a probléma, nem akarunk az Úr előtt megalázkodni, elfogadni teremtményi voltunkat. De a mindennapokban is így van, annyira megromlott a szívünk, hogy a szép szóra ritkán hallgatunk, csak ha valamilyen tekintéllyel szembesülünk, fogadjuk el helyünket, vagy a másik akaratát, mindig mi akarunk diadalmaskodni.  Milyen gyakran csak a betegség, az öregség, valamilyen tragikus esemény töri meg az embert és válik késszé meghajolni az Úr előtt, vannak akiket még ez sem késztet alázatra, inkább keménnyé válnak. Urunk könyörüljön, hogy erő alkalmazása nélkül is elfogadjuk akaratát.

Aztán még az is olyan csodálatos, hogy az Úr gondoskodik népéről, rabszolgasoruk, és szegénységük ellenére sem engedi a pusztába üres kézzel őket. Elvégzi, hogy eddigi nyomorgatóik készítsék fel őket a nagy útra. Mert Isten Úr a szívek felett is, még az ellenség előtt is kedvessé tudja tenni népét. Nekünk sem kell félni a félelmes személyektől, nehéz helyzetektől, mert az Úr kedvessé tehet, még a rossz akarónk előtt is.

Meghalt Heródes, mert egyszer mindenki ideje lejár, még a magát istenítőé is (Mt 2,19-23). Ezért nem kell félnünk semmilyen hatalomtól, mert a hatalmaknak is vége szakad: Lejárt Heródes ideje, majd Róma, Hitler és a kommunizmus ideje is, így jár majd le a legújabb birodalom ideje is. Mindenki élete mérlegre tétetik, ezért lényeges, hogy saját pozíciónk építése helyett, lássuk meg a Szabadítót. Hódoljunk meg előtte, amíg lehet, mert Ő az, Aki életet, üdvösséget szerzett a számunkra.  Heródes nem borult le előtte, hanem szembefordult Vele, azonban eljön az idő, amikor nem kerülheti el senki a Jézussal való találkozást. Azért kaptuk az időt, hogy felismerjük az Úr kegyelmét, és bűnbánattal álljunk meg előtte.

Isten oltalmazza Fiát, nem azért küldte a világba, hogy idő előtt, dolgavégezetlenül meghaljon. József fontos személy, hiszen állandó kontaktusban van a mennyel, így azután nincs kapkodás az életében, sem előbb nem indul sem később. Pontosan akkor mozdul, amikor az Úr jelez, indulj és menj haza. József kiegyensúlyozott személyiség, mert Isten Lelkére hagyatkozik. Nem mondja, hogy én bizony nem költözködöm újra, elég volt, belefáradtam, meg különben is, itt jó dolgunk van. Amikor Isten szól indul. Bár így figyelnénk mi is az Úrra, és tudnánk mindenkor akarata szerint mozdulni.

Isten folyamatosan vezeti Józsefet, amikor Júdeában meg akar állni, álom által tovább segíti, hogy a próféciák beteljesedjenek, hisz ezek útjelzők a keresők számára. A beteljesedett próféciák által tudjuk beazonosítani Isten tetteit, ismerjük fel az idők jeleit.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát,

Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át!

Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei,

Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai,

Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani.

Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk;

Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy,

Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt;

Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.