Titokban

M

ai Igénkben azt látjuk, hogy sem Isten, sem Mózes nem fárad bele a fáraóval való foglalkozásba. Újra és újra keresi az Úr a fáraót és Egyiptomot. Bizony mi már régen belefáradtunk volna, hiszen melyikünk szeret úgy mással törődni, hogy nem lát érdeklődést, nincs semmi változás. Pedig a fáraó nemcsak prédikációt hallott, hanem látta azokat a jeleket, amelyek egyértelműen Isten hatalmáról tettek bizonyságot. Mennyi jel és csoda veszi körül minket is, de van-e foganatja? Átéljük az Úr gondoskodását, megtapasztaltjuk vezetését, felsegít egy betegségből, vagy erőt ad annak hordozásához, és mégis gyakran tele vagyunk kételyekkel, panasszal és zúgolódással. Ott tartunk, mint a fáraó. Az Úr ennek ellenére nem vet el színe elől, hanem újra felkeres. Ahogyan Mózesen keresztül ismét odaállt Isten a fáraó elé, úgy keres minket ma is, igéjén keresztül. Keményedik, vagy formálódik a szívünk?

Mózesnek sem volt könnyű, mindig ugyanaz a feladat, menj a fáraóhoz, és beszélj vele. Nem mondja nincs kedvem, meg értelme sincs, hiszen nem lehet ezzel az emberrel beszélni, makacs és megátalkodott. Mózes szó nélkül indul. Hányszor érezzük magunkat fáradtnak, jó lenne még egy kicsit pihenni, de Isten küld, menj. Milyen szívvel indulunk? Örömmel, hogy az Úr nevében mehetek, vagy zúgolódással, háborgással, már megint menni kell. Pál apostol így biztatja a Filippieket: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent” (Fil 2,14). Menjünk mi is, ha nehéz is indulni, vagy talán nincs is kedvünk, menjünk Vele, oda ahová küld, és megtapasztaljuk, hogy erőt kapunk.

A fáraót úgy látszik semmi nem hatja meg, de vajon ránk mi van hatással? Nem kísért minket is, hogy majd elmúlnak a bajok, ismét rendeződik minden, valahogy majd megoldom a problémáimat? A fáraó is úgy gondolta majd csak túl lesz Mózeséken lehet, belefáradnak, és aztán nyugta lesz. De, nem így történik, Isten kitartó és állhatatosan küzd népéért, Ő soha nem fárad bele, ezért nekünk is komolyan kell Őt venni. Istent nem lehet lerázni és ez a jó nekünk. Ő nem mond le rólunk, akkor sem ha a szívünk még mindig érzéketlen szavával szemben. De a csapások, azaz a jelek száma meghatározott, tehát nem lehet a végtelenségig visszaélni Isten türelmével, mert egyszer letelik a kegyelmi idő is.

Az Úr Jézus a hitélet gyakorlásáról beszél (Mt 6,1-4), rámutat a hit lényegére. Ne az motiváljon, hogy az emberek lássanak, hanem a kegyesség lényege az Atyával való közösség. Így azután az adakozás is elsősorban Neki szól? Hogyan? Hiszen Istennek nincs szüksége a mi adományainkra. Nem is ilyen értelemben, hanem, úgy hogy az adakozást az Úr iránti hálának kell motiválni. Azért adok, vagy azért szolgálok, mert már előbb kaptam Tőle, érdemtelenül, és hálás a szívem. A kegyesség az Úrral való kapcsolat ápolása, azért teszem, mert vágyom utána, jó Vele lenni, hallani szavát. Máriát nem érdekelte mit szólnak, ha leül Jézus lába elé, szomjazott az Igére, és azért hagyta abba a munkáját is. A bűnös asszonyt sem érdekelte mit szól a farizeus és a háza népe, csak vitte előre Jézus iránti szeretete. Az sem érdekelte, hogy egy egész évi kereset értékét adja Jézusnak. A Tőle kapott új élet mindent megér. Az igazi szeretet nem mérlegel, hogy megéri-e vagy nem, hanem elárasztja szeretetével élete Urát. 

Az Úrral való kapcsolatot nem lehet nagydobra verni, a belső értékek nem pletyka tárgyai, nem mutogatásra valók. Ezeknek titokban kell lenniük, mert az Úrnak szólnak. Jézus arról biztosít, hogy a mi titkos cselekedetünk nincs titokban az Úr előtt. Ő látja mi van a szívünkben, mi motivál és megfizet, mégpedig nyíltan. Vagyis nem azt kell látni az embereknek, hogy mi mit teszünk az Úrért, vagy mit adunk Neki, hanem azt látják majd, hogy mit tesz velünk az Úr, milyen áldásban részesített. A gadarait ezzel küldi el Jézus: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad” (Mk 5,19).  Ezt mondja nekünk is, az a feladatunk, hogy életünk arról beszéljen, amit az Úr tett velünk.

Atyám, két kezedben

1. Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

Biztonságot csak tőled kapok.

Újjá így teremtesz, sebem ápolod.

Boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!

Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

2. Atyám, két kezedben teljes az öröm,

Ajándékodban gyönyörködöm.

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

Hűtlenségem nem hánytorgatod.

Refr.

3. Atyám, két kezedben bátran sírhatok,

Fájdalmaim hordozod, tudom.

Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,

Bűneimmel én szegeztem fel.

Refr.

Isten áldásával.