Kisugárzás

M

ózes megkapta az Úr elküldő parancsát: „menj!” Majd amikor húzódozott, mert átélte alkalmatlanságát, az Úr megígéri, hogy Vele lesz. Azt gondolnánk, hogy ezt követően örömmel, az Úrban bízva megy Mózes (2Móz 4,1-17). De nem így történik. Hezitál, nem fűlik a foga ehhez a feladathoz, mert már egyszer kellemetlen tapasztalatokra tett szert. Azonban most már az Úrra kellene néznie, az Ő kezét fogva mehetne vissza Egyiptomba. Valószínűleg az is benne, hogy egykori kudarca helyén kell újrakezdenie, és mi nem szeretünk a kudarcok helyére újra elmenni. De most már az Úrral megy és nem egyedül. Isten gyakran visszaküld a kudarcok helyére, mert ott kell újrakezdeni, ahol elrontottuk. A gadarait is oda küldi vissza, ahol megszállottként élt. Itt lesz legnagyobb hatással megváltozott élete.

A sok kifogásra Isten három jelet ad, arról, hogy valóban vele lesz, hogy nem egyedül kell a nép és a fáraó elé állni. Milyen irgalmas is az Úr, nem elveti Mózest, hanem megerősíti a jelekkel hitét. A mi gyenge hitünket is igéje, Szentlelke és tapasztalataink által erősítgeti.  Hányszor ellankad a hitünk, mert magunkra nézünk, vagy megfeledkezünk mindarról, amit Isten eddigi életünk során elvégzett. A jeleket azért is kapja Mózes, mert az Úr tisztában van azzal, hogy a kimondott szónak, a bizonyságtételnek nehezen hisznek Izráel fiai. Mindig valami jel és csoda kell nekik. Bizony mi is milyen nehezen hisszük azt, amit az Igében kijelentett az Úr.

Mózes értetlenkedik, nyafog, keresi az újabb kifogásokat. Kifogást pedig nem nehéz találni. Azt mindig mindenki meg tudja magyarázni, miért nem alkalmas számára az engedelmesség, miért nem akarja azt tenni, amit az Úr kér. Most arra hivatkozik, hogy nem tud ékesen beszélni. De hát Isten nem is azt mondta neki, hogy gyönyörű szép beszédet kel tartania a nép vagy a fáraó előtt. Az a feladata, hogy odaálljon és egyszerűen elmondja, amit átélt, és amit rábízott az Úr. Nem rétornak, hanem bizonyságtevőnek kell lenni. Hányszor húzzuk elő mi is ezt a kifogást, nem tudunk beszélni, pedig láthatnánk Mózes történetéből, hogy az Úr nem fogadja el ezeket a kifogásokat. Egyrészt nem vár el tőlünk prédikációt, csak rövid bizonyságtételt arról, amit Tőle kapunk, vagy amit átéltünk a Vele való kapcsolatunkban. Sok minden felesleges dologról tudunk beszélni, sokszor alig tudjuk abbahagyni a beszédet, hát akkor az Úr dolgairól miért nem tudunk vallást tenni? Talán azért, mert nem is akarunk. Mózesnek is az volt a problémája, hogy ő nem is akart elmenni Egyiptomba és kivezetni a népet. Nem akarja megérteni, hogy az Úr elhívta és az ő feladata az engedelmesség. Legtöbbször nekünk is ez a bajunk, nem is akarunk bizonyságot tenni, mert féltjük magunkat mások nyelvétől és kacajától.

Mózes kifogásának elutasítására a másik indoka az Úrnak, hogy ő a szerveink fölött is Úr. Ő áttudja formálni ajkainkat is, a némát beszélővé tudja formálni. Isten Mózesnek erre a problémájára is tud megoldást, mert nincs olyan probléma, amire Nála ne létezne megoldás. Isten mindenre jól fel van készülve. Ha Mózes nem tud beszélni, akkor Ő Áront jó beszédkészséggel ruházta föl, és már el is indította Mózes elé. Hiszen az Úr számára semmi sem lehetetlen.

Mózes feladata az engedelmesség, az Úr pedig közben folyamatosan tanítja, és készíti fel erre a szolgálatra. Az Úr nem ad meg számára mindent előre, hanem majd a Vele való közösségben napról-napra fog növekedni és kapja meg mindazt, ami a nép vezetéséhez szükséges.

Máté evangéliumában pedig azt látjuk, hogy minden akadály ellenére megérkezik Isten országának az ideje (Mt 3,1-12). Isten Keresztelő Jánost küldi, hogy az ország érkezésére felhívja a figyelmet és felkészítse rá a népet. Mi a felkészülés? A megtérés. Isten országába megtérés által lehet belépni. A megtérés azt jelenti, hogy az eddigi életformám, a bűneim, mind keresztre feszíttetnek, vagy belevesznek a Jordánba, és csak én megyek át a kapun, mezítelenül, és engedem, hogy majd az atyai házban felruházzanak.

János egész életét alárendelte a rábízott üzenetnek. Nemcsak prédikálta, hanem élte is Isten akaratát. Nemcsak másoktól várta el az új és egyszerű életformát, hanem maga is alázatosan és egyszerűen élt. János szavainak és életének kisugárzása, vonzereje volt. Ez az, ami ma hiányzik, nincs kisugárzása az életünknek, nincs a lényünkben vonzerő. Gyakran a mai tanítványok inkább taszítanak, mintsem vonzanak másokat az Úrhoz.

János őszintén megmondja, hogy önámítás csupán a vallási hovatartozáshoz, Izráel népe közé való tartozásra hivatkozni, ha az életünk nem az övé, ha nem Istentől való gyümölcsöt termünk. Megtérés, és életváltozás nélkül nem lehetünk Isten gyermekei. A megtérést halogatni nem érdemes, az idő sürget, és nem a mi kezünkben van. A fejsze a fák gyökerére tétetett, az ítélet közel, másrészt nem tudjuk meddig tart földi életünk. Így a legokosabb, ha meghalljuk megtérésre hívó szavát Urunknak, tétovázás nélkül átadjuk Neki az életünket. Ebből a szakaszból is kitűnik, hogy nem mindenki örökli automatikusan az örök életet. Mert van csűr (üdvösség) és van megégetés (kárhozat), mindkettő valóság. Mi a kárhozat alatt vagyunk születésünktől fogva, az életre csakis Jézus Krisztus az út. Csak általa léphetünk Isten kegyelmébe.

Jövel, Szentlélek Úr Isten

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Töltsd bé szíveinket épen, Menynyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre Egybegyűjte sok népeket, Kik mondván, így énekeljenek; Alleluja! Alleluja!

2. Te, szentségnek új világa, Vezérelj Igéd útjára, :/: Taníts téged megismernünk, Istent atyánknak neveznünk. Őrizz hamis tudománytól, :/: Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne légyen több más senki, Hanem Krisztus, kiben kell bízni! Alleluja! Alleluja!

3.                   Ó, mi édes Vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk, :/: Hogy maradjunk útaidban, ne csüggedjünk háborúnkban. Erőddel elménket készítsd, :/: Gyenge hitünket erősítsd, Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja!

Isten áldásával.