Előbb

M

ózes a felkészítés után ismét indul és a fáraó elé áll (2Móz 7,14-29), azzal az üzenettel, hogy bocsássa el az Úr népét. Mózes mindvégig a háttérben van. Nem az ő népéért jár közben, nem is a saját nevében beszél, hanem ő az Úr követe. Tehát nem arról van szó, hogy aki az Úr nevében fellép, és elmondja üzenetét, szimpatikus-e a számunkra, hanem azt kell meglátni, hogy ő Isten követe. Az Úrtól rábízott üzenetet adja tovább. A fáraónak nem Mózessel, hanem Istennel van dolga. Teremtőjének van szava hozzá.

Kemény a fáraó szíve., állapítja meg Isten. Ő látja a szívünket, azt is, amit mások elől el tudunk rejteni.  Ő tisztában van lényünkkel, szívünk állapotával. Vajon mit mond rólam? Hogyan látja az én szívemet? Mert akkor kemény a szív, amikor nem akar Isten akaratának engedelmeskedni. A fáraó azt gondolta, hogy csupán Mózessel van dolga, nem látta meg Mózes mögött az élő Istent.

A csapásoknak is az a célja, hogy a fáraó feleszméljen és rádöbbenjen, hogy Isten az Úr. A fáraónak is meg kell tudni, hogy ki az Isten. Meg kell tudni, hogy van Isten, Aki nála is nagyobb, Aki keresi őt. A csapások nem varázslás következményei, nem véletlen történt események, ezeket nem lehet kimagyarázni, mert az Úrtól érkező jelek. Azért cselekszi őket az Úr, hogy felismerjék véges a hatalmuk és lehetőségük. Ezekkel nem tudnak mit kezdeni, akkor sem, ha ők is bizonyos eseményeket elő tudnak idézni, nincs kontrolljuk felettük. Ami Istentől érkezik, afölött Ő rendelkezik ellenőrzéssel, és nekünk fel kell ismerni az üzenetet.

A mai kor súlyos eseményei, személyes életünket is gyakran érzékenyen érintő történések nem a véletlen termékei, hanem Isten akar megszólítani általuk. Rá kell döbbenni, hogy Isten létezik, tőle és általa van minden, akkor is, ha ezt ma sokan tagadják. Lássuk meg, hogy a mai ember sok mindent megalkotott a tudomány és technika révén, de ezek fölött gyakran elveszíti a kontrollt. Isten soha nem veszíti el a kontrollt afölött, amit alkotott, így sem a természet, sem az ember, sem a történelem nem csúszott ki a kezéből. Ma is jelen van és irányítja életünket. Mi nemhogy a természet világát nem vagyunk képesek kézben tartani, saját magunkat sem mindig tudjuk kontrollálni. Már az újszövetségben láthatjuk akár a gadarai életében, hogy démonikus erők átvették felette a hatalmat, és senki nem volt képes megfékezni. A halász tanítványok kétségbeestek, amikor óriási viharba kerültek a Genezáret-taván. Ezeket az erőket Jézus fékezte meg, szavára lecsendesült a tenger, és felszabadult az ember, ezek azt mutatják, hogy Ő az Úr. Őreá van szükségünk. Jakab apostol pedig arról ír, hogy még a saját nyelvünket sem vagyunk képesek megfékezni (Jak 3,1-12). Minden romboló és pusztító erő fölött, akár bennünk, akár rajtunk kívül található, Jézus az Úr. Őhozzá forduljunk és hívjuk segítségül, mert ő tud megszabadítani.

Jézus továbbvezeti Isten országában a tanítványokat (Mt 5,17-26). Ő nem eltörölni jött a törvényt, hanem beteljesíteni, a maga életében és halálában. Isten országában rend van, és ennek a rendnek kifejezője a szívből fakadó törvény, a helyreállított törvény, amely már nem nyűg, hanem Istentől való segítség, ahhoz, hogy valóban krisztusi emberek legyünk. Segítség a Jézus által értelmezett és megélt törvény abban, hogy valóban rend és béke legyen ott, ahol Isten országa megjelen.

Az Úr hangsúlyozza, hogy a tanítványok igazsága több mint a farizeusoké, mert az övéké elmélet, Isten országáé pedig gyakorlat. Felül kell vizsgálni, vajon az én igazságom, hitem elméleti-e, avagy gyakorlati. Mert Jézus nem elméleti keresztyénséget akar, hiszen Ő maga az élet, hanem gyakorlatit. Olyat, ami életet, fényt áraszt magából.

Hol kezdődik a gyakorlativá válás? Ott, amikor szembenézünk szívünk tartalmával, és engedjük, hogy Isten leleplezze azt. Engedjük, hogy rámutasson a bennünk levő haragra, gyűlöletre, és azután készek vagyunk azt rendezni. Az elméleti keresztyénség eljut oda, hogy van bűn, van gyűlölet a szívében, de elintézi azzal, hogy „áldozatot mutat be”, másképp, részt vesz egy istentiszteleten, vagy leúrvacsorázza. Azonban minden marad változatlan a szívében és az életében.

A gyakorlati tanítvány pedig, amikor szembesül szíve tartalmával, otthagyja az áldozatot és előbb elrendezi a másikkal dolgait, és megbékül velük. A gyakorlati tanítvány, az „előbb” tanítvány. Számára fontosabb a megbékélés, az elrendezés, mint a formalitás, a vallásos megfelelés. Legyünk mi is, „előbb” tanítványok. Előbb békülj, aztán áldozz. Előbb cselekedj, aztán beszélj.

Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat,

Kitől várom én minden oltalmamat.

Benne vetem minden bizodalmamat:

Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vígad és örvendez én lelkem,

Az Istennek segedelmét hogy kérem,

Nyomorultak meghallják, azt örvendem,

Vígadjanak Istenben, arra intem.

3. Én mikoron Istenhez kiáltottam,

Kegyelmesen tőle meghallgattattam,

Ő általa hamar megszabadultam,

Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám Istennek angyala mind tábort jár,

Az istenfélő emberek körül jár.

Az Istentől azért ki oltalmat vár,

Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok,

Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!

Igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok:

Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamiglen élsz ez árnyék világban,

Szánt-szándékkal ne élj a gonoszságban,

Sőt életed foglaljad minden jóban,

Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed,

És éltedben mindenkor azt keressed:

E világnak békességét ne nézzed,

Az ördöggel ne legyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak

Igazakon, kik csak őbenne bíznak:

Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,

Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak,

Töredelmes szívvel akik óhajtnak;

Alázatos lélekkel akik járnak,

Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.