Bűnbánó szívvel

M

ár hét csapás, Isten hatalmát megmutató jel történt Egyiptomban, de nem látunk semmi változást (2Móz 1-20). A fáraó életében minden maradt eddig a régiben. Még mindig csak egy embert lát, aki követelésekkel áll elő és olyan jeleket produkál, amit már a mágusai sem tudnak megismételni, különösen nem tudják ellenőrzésük alatt tartani a csapások eseményeit, és nem képesek megszüntetni őket. Azonban a fáraónak még nem nyílt meg a szeme, nem látott túl Mózesen és nem ismerte fel, hogy e pásztor mögött valóságos hatalom áll. Nem Mózes, hanem az őt kereső Úr van jelen Egyiptom földjén. Bizony mi is már sokadjára olvassuk ma is az Igét, de történt-e változás az életünkben, vagy minden megy tovább a régiben? Olvassuk az Igét, hallgatjuk az igehirdetést, de mit eredményez ez nálunk? Válaszolunk rá? Vagy mi is megcsodáljuk Isten munkáját, de nem engedjük, hogy a szívünkben is cselekedjen?  A fáraó nem engedte Istent közel a szívéhez, továbbra is kemény marad. Azt olvassuk, hogy Isten keményítette meg a szívét, hát akkor Isten nem akarja, hogy a fáraó megtérjen? Nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy az Úr engedte, hogy megkeményedjen a fáraó, és a makacsságát felhasználta a népe felé való bizonyságtételre.

Az Úr nemcsak Egyiptom népe felé tett bizonyságot hatalmáról és népe iránti szeretetéről, hanem Izráel felé is. Mindazok a jelek, amiket láttak, számukra is hatással volt, sőt majd ezek a jelek erőt adó bizonyosságok lesznek, a vándorlás és a letelepedés idején a későbbi korok számára. A ma megélt csoda, holnap erő és reménységforrássá válik. Visszatekintve erősödhetünk meg reménységünkben, ha tegnap megsegített az Úr ma is meg fog segíteni. Isten megtapasztalt csodáit és bizonyságait Izráel fiainak tovább kell adni. Tehát nemcsak az Ő számukra szól mindez, hanem az utódaik számára is. Amit most látnak és hallanak, azt tovább kell adni. Ez a generációk felelőssége, amit Istenből megismert azt adja tovább gyermekeinek, hogy ők is megismerjék az Úr nevét. Életünk bizonyságtétele adja át mindazt, amit értünk cselekedett az Úr.

A fáraó makacssága folytatódik, pedig már népe tagjai is felismerték, így nem mehet tovább, ezért kérik a fáraót bocsássa el a zsidókat, mert különben elpusztul országuk. Egyiptom vezetője azonban még mindig ő maga akarja a kivonulás feltételeit megszabni. Nem akar továbbra sem leszállni trónjáról és Isten akaratához igazodni. Még mindig alkudozik az Úrral, még mindig Őt akarja magához igazítani. Meg kell tanulnunk, hogy Istennel nem lehet alkudozni, sem nem lehet Őt akaratunkhoz igazítani. Mi simulhatunk bele gondoskodó kezébe, bízhatjuk rá magunkat akaratára. Amikor Mózes ragaszkodik azokhoz a feltételekhez, amiket Isten szabott, továbbra sem engedi el őket.  Mózes kitartó, mer ragaszkodni Isten akaratához, és nem ad engedményeket. Mi hányszor belemegyünk kompromisszumokba, mert nem bízunk igazán az Úrban, vagy csak szeretnénk minél hamarabb megegyezni, békességre jutni. Azonban igazi békesség mindig az engedelmesség nyomán fakad.

A fáraó a sáskák pusztítása után úgy nyilvánul meg, hogy még ez egyszer bocsássa meg Mózes a vétkét. Olyan, mint mi fogadkozik, hogy ez volt az utolsó, többet már nem engedetlenkedik, de mégsem történik változás. Miért? Mert az ember önmagát nem képes megváltoztatni. Hiába fogadkozunk, hogy mától minden másképp lesz, vagy ez volt az utolsó pohár, mégsem történik úgy. A fáraó még mindig csak Mózesig jutott el, nem borult le az Úr előtt bűnbánattal. Továbbra is csak a csapásoktól akar megszabadulni, de nem akar megváltozni, nem akarja Istent imádni. A legtöbbször itt húzódik meg a probléma gyökere, hogy csak a nyomorúságok következményeitől akarunk szabadulni, de nem magától a bűntől. Igazi, maradandó változás akkor következik be életünkben, ha a bűntől akarunk szabadulni. Ezt csak az Úr Jézus tudja véghezvinni.

Az Úr Jézus megtanítja az övéit imádkozni (Mt 6,9-15). Nem azt mondja, hogy ezt az imát kell állandóan mondani, hanem így kell imádkozni, tehát a tartalmi és formai kereteket fekteti le. Az imádságban mennyei atyánkat szólítjuk meg. Jézus felhatalmaz arra, hogy az Ő Atyját, mi is Atyánknak szólítsuk. Amikor Hozzá fordulunk, nem egy idegent, hanem mennyei Atyánkat szólítjuk meg, Aki, mint gyermekeihez fordul oda készséggel. Jézus az imádságban is Istent, az Ő akaratát,  és az Ő országát teszi az első helyre. Nem mi, nem is a mindennapi szükségleteink, hanem maga az Úr az imádság középpontja. Nem megrendelés történik, hanem beszélgetés megy végbe. Tisztelettel, hódolattal teljes beszélgetés folyik köztem és a szent Isten között, Aki felettem való. Az imában meg kell nyilvánulnia teremtettségemnek kegyelemre szoruló állapotomnak. Nagy kegyelem az, hogy Atyánknak nevezhetjük az Urat.

Jézus egyetlen mondatba sűríti a megélhetés gondjait, tehát nem a kenyérkérdés az élet központi kérdése.  Ha mégis az, az akkor azért van, mert a kenyérrel, a földi javakkal sem jól élünk. Nem véletlenül következik a kenyérkérdés után a bűnbocsánat kérdése.  Bizony a mai tanítványoknak is bűnbánattal kell Isten elé állniuk a kenyérkérdéssel, tehát az anyagi javakkal kapcsolatban. Hányszor nem tudunk hálásak lenni, pedig mi nem a napi kenyérrel rendelkezünk, hanem jóval többel. Úgy vagyunk elégedetlenek, hogy közben sok az éhező, nyomorgó ember a világban.  Meg kell tanulnunk hálát adni és mértékletesen élni.

Jézus nagyon határozottan mutat rá, hogy a mi bűneink bocsánata összefüggésben áll, a másoknak való megbocsátással.  Ne csak várjuk, hogy nekünk bocsásson meg az Úr, hanem mi is legyünk készek megbocsátani, az ellenünk vétkezőnek. Ha mi nem bocsátunk meg, nekünk sem bocsát meg mennyei Atyánk.

Szívem megalázván, tehozzád megyek

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11.  Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!

Isten áldásával.