A
|
z első két
versben Jóás király életének értékelését olvassuk (2Krón 24,1-14). Azt mondja a
krónikás, hogy az Úr előtt kedves dolgot cselekedett, de ez csak addig tartott,
amíg Jójádá főpap élt. Mindebből azt láthatjuk meg, hogy Jóás, mivel
kisgyermekkorban lett király, a főpap gyámsága alatt ült a trónon. Jójádá az Úr
útjára nevelte az ifjú királyt. Mindent megtett, hogy ne érintse meg a bálványimádás
légköre. A fiatal uralkodó hallgatott bölcs tanácsadójára, de az idegen
befolyás sem tűnt el teljesen. A király igyekezett kedves lenni az Úr szemei
előtt. Arra törekedett, amit helyesnek lát az Úr. Ez jó törekvés, jó, ha minket
is vezérel, hogy kedvesek legyünk az Úr számára. Jó, ha az tölt be, ha arra
igyekszem, hogy életem elnyerje az Úr tetszését. Jóás ebben az időszakban nem
az embereknek, hanem az Úrnak akart a kedvében járni. Tele volt lelkesedéssel,
tenni akarással. Van-e bennem lelkesedés az Úr dolgai iránt? Van-e bennem
ambíció, hiszen ez vitte előre Pál apostolt is? Vagy esetleg kísért a kiégés? Pozitív ambíció volt ez, mert arra vágyott, minél több emberhez eljusson az
életmentő szérum, az evangélium. Az ember halálos beteg, egyetlen orvosság van
csak betegségére, és ez a kegyelem, az erről szóló jó hír. Motivál-e, hogy
minél több emberrel megosszam?
Ez a lendületes élet, az Urat kereső élet azonban addig tartott, amíg a
főpap élt. Ez azt sejteti, hogy Jóás nem teljes szívvel szerette és követte
Izráel Istenét, hanem fél szívvel. Hiába volt hermetikusan elzárva és tett meg
mindent Jójádá emberileg, hogy a jó útra irányítsa a királyt, idegen hatások is
érték. Úgy látszik, voltak azért a közelében olyan személyek, akik mást mutattak
neki. Ez a más a szabadság álarcába bújtatott szabadosság. Ne feledjük, Jóás
rokonságban áll Izráel királyaival, így azután onnan kap impulzusokat. A két
feleség is valószínűleg kompromisszumos megoldás lehetett. Jóás látta, hogyan él
Izráel királya és népe, és igazából az vonzotta. Az Úrnak való hűség leple
alatt a bálványimádás utáni vonzalom húzódott meg. De nyíltan még nem merte
ezt vállalni. Amíg Jójádá élt, lénye mélyébe süllyedt ez a vonzalom, de legalábbis
igyekezett ezt elnyomni magában a király. De mivel nem nézett vele őszintén
szembe, nem vallotta meg, és nem tagadta meg, egy idő után majd felbukkan a
mélységből és elárasztja. Ezért fontos megnézni, mi van a szívünkben? Őszintén
vágyom-e az Úr után? Őszinte-e a hitem, vagy mások érdekében mutatom, milyen
hívő is vagyok, de a lényem mélyén a világ utáni vágy húzódik meg? Ha
felismerem, hogy más van a mélyben, mint a felszínen, az már fél gyógyulás, mert
amit látok, elismerek, azt lehet kezelni. Jóás nem ismerte el, és így nem is
számolt le a lényében meghúzódó bálványimádás utáni vággyal.
Ataljá uralkodása idején a Baalnak építettek templomot, és az Úr házát
elhanyagolták, leépítették. Az embereket átterelték másik templomba, másik
kultuszba. A királynő halála után a templomot is helyre kellett állítani. Jóás
nem az állami költségvetésből állítja helyre, hanem elrendeli, hogy mindenki
járuljon hozzá. Adják be a templomadót. Legyen magától értetődő, hogy Isten
dolgaira, az Úr házára is kell adni. Bevezetik a perselyes adakozást. Mindenki
a templomban felállított ládába helyezheti adományát. Milyen jó is, amikor a
szív után megnyílik az Úr előtt a pénztárcánk is, felismerve, hogy mindent Tőle
kaptunk.
Jójádá visszaállította a rendszeres égőáldozat-bemutatásokat. Folytak
azok addig is, csak nem rendszeresen. Úgy, ahogy ma is megtörténik. Hiszünk mi,
templomba is eljárunk ünnepek idején, de nincs állandó kapcsolat. Pedig ez a
lényeges, állandó kapcsolat az Úrral, de ezt ápolni is kell. A rendszeresség
azt jelenti, hogy minden nap az Úr elé állok, olvasom az Igét. Ahogyan
rendszeresen étkezem, alszom, úgy kell rendszeresen ápolni a felfelé való
kapcsolatot. Sőt, az az igazi, amikor ez magától megy, mert lelkemet az Ige
táplálja, ha nem élek vele, kitikkadok. A gyülekezeti kapcsolat is akkor lesz
áldás, ha rendszeresen eljárok az alkalmakra.
Júdás elment, nem élt a lehetőséggel, nem látta meg Jézus lényében, hogy
benne van a hiba (János 13,31-38). Ha meglátta volna, akkor még mindig megállhatott volna, de nem tette. Éljünk
a lehetőséggel, merjünk szembenézni önmagunkkal és kimondani, a hiba bennem
van. Csak akkor kezd az életem rendbe jönni, ha ezt kimondom.
Mennyire másként látja a helyzetet Jézus, mint ahogy mi látjuk. Nem kezdi
siratni magát, nem mondja, micsoda tragédia ér engem, és ezért nem is menekül.
Úgy látja, hogy mindazzal, ami történni fog, megdicsőül az Atya. Jézus
engedelmes élete az Atyát dicsőíti. Jézus halála életmentő halál lesz.
Mielőtt elmenne, új parancsolatot ad a számukra, és ez nem más, mint a
szeretet törvénye. Egymást szeresük, amint Ő is szerette övéit. Ez nem könnyű, mégpedig azért sem, mert nem
igazán tudjuk, mit is jelent egymást szeretni. Itt azt kéri, hogy a tanítványok
forduljanak szeretettel egymáshoz, szeretetük mintája Jézus szeretete legyen.
Úgy szeressenek, ahogyan Ő. És ez a kulcs. Ő hogyan szeretett? Nem érzelmek
által, hanem valóságosan, tettekkel. Életét adta értük. Tehát a krisztusi
szeretet nem elsősorban azt jelenti, hogy mindent megadunk vagy mindent
megengedünk a másiknak, hanem azt jelenti, hogy mindent megteszünk azért, hogy
a másik Isten kegyelmét megismerje. Jézus szeretete is arra irányult. Úgy
szerette őket, hogy általa Istent ismerték meg. Élete, lénye mindig Isten
jelenlétét közvetítette számukra, nem a saját érdekét tartotta szem előtt,
hanem azt, hogy övéi célba érjenek. Az igazi szeretet Istenhez visz közel,
azért fáradozik, hogy örök életet kapjanak a körülötte élők. Az a fontos a
számára, hogy az Élettel találkozzanak a kereső emberek.
Pétert ismét elkapja a hév, még mindig azt gondolja, az érzelmi
fellángolás igazi szeretet. Még mindig rosszul ismeri magát. Úgy gondolja, képes
meghalni is Jézusért, ám az Úr tudja, még nem képes, még nem elég erős ehhez.
Még nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt vele, hanem saját személyének a
kiemelése. Ő azért beszél így, mert különbnek tartja magát a többinél, meg
akarja mutatni, mire képes, de nem a Jézus iránti szeretet motiválja. Mi visz
előre engem? A Jézus iránti szeretet vagy önmagam szeretete, a hiúságom? Az Úr
segítsen helyes önismeretre, és könyörüljön, hogy azt a képet, amit mutat, el
is fogadjam. Péter nem fogadta el, hogy képes megtagadni az Urat. El tudom-e fogadni,
amit az Ige mond? Mert csak akkor növekedem. Ha elfogadom, amit Jézus mond,
akkor más irányt vehet az életem. Ha nem fogadom el, mélységbe zuhanok. Azonban
az Úr azt akarja, ne kerüljünk mélységbe, hanem magaslaton járva, örvendezve
kövessük Őt.
Zengd Jézus nevét, zengd, világ
1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, őt, angyalok, áldjátok! Felékesítve
homlokát, Királylyá Jézust, Jézust koronázzátok!
2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki
megöletett: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit ő megváltott, Szent irgalmát
dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
4. Ti bűnösök, mert ő hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével
áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért
hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus előtt állok És mindörökké
zenghetem: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése