Még ma kérdezd meg az Urat!

Az Úr gazdagon megáldotta Jósáfátot és az egész országot (2Krón 18,1-13). Isten országának ismét terjedt a híre. Odafigyeltek más népek is arra, ami az országban történt. Vonzó lett Izráel, és egyben ez bizonyságtétellé is vált. Hiszen el lehetett mondani, hogy ez a növekedés az Úrtól van. A király és a nép élete Isten országát prezentálta ebben a világban. A tanítványok élete is Isten országát képviseli, róla tesz bizonyságot.

Azonban a jólét, az ország felemelkedése magabiztossá tette a királyt és elveszítette óvatosságát. A jólét mindig nagy veszélyekkel jár, a társadalmi felemelkedés magában hordozza az elvárásoknak való megfelelést. Jósafát úgy gondolta, nem lehet akárhonnan feleséget választani, a király csak királyi házzal köthet házassági szövetséget. Nem figyelt az Úrra, nem gondolta át, hogy ez egy veszélyes terület, és ebben a kérdésben nem kért tanácsot az Úrtól. Nem vette figyelembe, hogy Izráel eltért az Úr útjáról. Talán úgy gondolta, mégis testvérnép ők, és majd ezen kapcsolat által megváltoznak. Azonban jó tudni, hogy a házasság nem lehet missziói terület, mert nem a hitetlen fog a hívőhöz igazodni, hanem a hívő a hitetlenhez. A világnak megvan a maga terve, általa a hívőt is igyekszik lépre csalni, megtéveszteni.

A gonosz egy családi eseményt használ fel arra, hogy Jósáfátot nehéz helyzetbe hozza és ha lehet elbuktassa. Az a gond ezzel a kapcsolattal, hogy amikor két terület családi kötelékek által összekapcsolódik, nem vonhatja ki magát mindenből a hívő. Vannak olyan események, amin részt kell venni. Így megy el erre az alkalomra Júda királya. Veszélyes területre lépett, de itt is meg lehet maradni a hitben, az engedelmességben, bár igen nehéz. Ezt látjuk itt is. Aháb király az ünnepség hevében felveti, hogy Jósafát menjen vele háborúba, segítse, mint rokon a rokont. Júda királya gyorsan rávágja: elmegyek veled. Ez első rálátásra helyesnek tűnik, segíteni akar a rokonnak, azonban neki elsősorban az Úrra kell figyelni és fel kell vállalni a rokonnal való súrlódást is. A hívőnek mindig az Úr előtt átgondolva kellene dönteni, felvállalva azt is, hogy nemet fog mondani. Nemet mondani nem könnyű, de meg kell tanulni.

Kis idő múlva Jósafát felismeri, hogy elhamarkodottan tett ígéretet, ezért azt javasolja, hogy előbb kérdezze meg Aháb az Úr szavát. Ez jó tanács, csak az a baj, hogy ezt neki kellett volna megtenni. Most Ahábtól várja el, de tudnia kell, hogy Aháb nem az Urat féli, nem az Ő útján jár. Hogyan kérdezhetné akkor meg Őt? Ez olyan lelkiismeret megnyugtató javaslat, én mondtam, hogy kérdezze meg az Urat. Hányszor vagyunk így, javasoljuk, kérdezzék meg Istent, de hogyan, ha nem ismerik, ha nem olvassák rendszeresen az Igét. Saját döntésünk felelősségét nem lehet másra hárítani. Tehát minden élethelyzetben nekem kell törekedni, hogy megkérdezzem az Urat. Jó úgy hozzáállni, hogy még ma megkérdem, mert számomra az a legfontosabb, amit az Úr mond. Jósafátnak még a döntése előtt kellett volna azt mondani, előbb megkérdem az Urat, Ő mit mond. Neki mi a véleménye erről? Sőt, azt mondom, akkor kellett volna megkérdezni Istent, amikor az Ahábbal való szövetség eszébe jutott. Mit szól ehhez Isten? Mit tenne ebben az esetben Ő. Most már kényszerpályán van, nehéz jól dönteni, és így az országot is a bálványimádás felé sodorja.

Aháb erre összehívatja a prófétáit, azonban ők mind a bálványt szolgálják. Udvari próféták, akik a király szolgálatában állnak, belőle élnek. Ők azt mondják, amit a királyuk vár. Támogatják az uralkodót, bátorítják, és mindezt Isten nevében. Ilyenkor van szükség igei látásra és bölcsességre, meg kell látni, hogy az Úrra való hivatkozás nem minden. Gyanús lesz a nagy egyetértés Jósafát számára, és ekkor egy másik prófétát hívatnak, aki valóban Jahve szolgája. Aháb nem is szereti, nem is tart igényt a véleményére, mert mindig Isten akaratát képviseli, és nem azt mondja, amit a király hallani akar. Bizony mi sem szeretjük azokat az igehirdetőket, akik nem azt mondják, amit hallani szeretnénk. Azt szeretjük, ha mindig jókat mondanak nekünk. Megtérésről, új élet szükségességéről, bűnről, ítéletről hallani sem akarunk. A prófétának meg is mondják, ne legyen ünneprontó, a békesség kedvéért mondja ő is azt, amit a többi. Ő azonban kijelenti, csak azt fogja mondani, amit Isten mond neki, amivel megbízza. Nekünk is ilyen határozottságra van szükségünk. Ragaszkodjunk ilyen kitartóan az Úr szavához.

Gyakran rózsaszínű elképzeléseink vannak a hívő életről, úgy gondoljuk, ha a halálból életre jutottunk minden nagyszerűen fog tovább haladni (Jn 12,9-19). Mi kerülünk a középpontba, elismernek, megbecsülnek minket. Mi pedig azután sütkérezhetünk a társadalmi rivaldafényben. Nem erről van szó. Krisztus követőjének lenni, és megélni az Ő életformáját, átengedni szívünkön az Ő lényét, és Isten országát felmutatni, veszélyes vállalkozás. Lázár új élete vonzza az embereket, egyre többen akarják őt látni, és így egyre többen Jézushoz is közelednek. Lázár élete Jézushoz vonzza az embereket és ezért veszélyessé válik. Az a hívő, aki Krisztushoz vonzza, vezeti az embereket mindig veszélyt jelent környezetére. Veszélyt, mert ahol Krisztus megjelenik, átrendeződik az élet. Ő veszi át a hatalmat így szeretete, kegyelme, irgalma, és igazságossága fogja áthatni az embereket. Ezt azonban sokan nem akarják, így azután Lázárt is meg akarják ölni. A most visszakapott élet Jézusért veszélybe kerül. Lázár ezt vállalja. Mi vállaljuk-e Jézusért a veszélyt?

Az Úr bevonul Jeruzsálembe, a fellelkesült tömeg pedig királyként fogadja, kiáltozva, szinte extázisban ünnepli. Miért? Mert nem érti Őt, saját vágyait látja Belé, azt gondolja uralkodni fog Jézus, legyőzi a rómaiakat és független országgá válik Izráel. Itt is látjuk, hogy szeretjük mindig mások életét vagy a körülményeket megváltoztatni. Azonban Jézus bennünk, a szívünkben akar mélyreható és tartós változást végbevinni. Mert az élet csak akkor lesz mássá, ha a benne élő ember mássá lesz.

Jézus azonban szamárháton ülve jelez. Jelzi, hogy Ő bennünk akar uralkodni. Ő érkezik, de én befogadom-e, vagy elengedem szívem trónja mellett, mert az foglalt. Menjen csak Jeruzsálembe, de ne az én életembe. Amikor Jézus jön, magával hozza a félelemmentes élet lehetőségét. Aki befogadja Őt az már nem fog félni, helyette az öröm, a békesség és a biztonság érzése tölti be a szívünket.

A vezetők azt mondják, a világ Őt követi, nem lehet tenni ellene semmit. Erre csak azt mondhatjuk, bárcsak úgy lenne, a világ Őt követné. Másrészt nem az a lényeg a világ követi-e Őt, hanem az, hogy én Őt követem-e?

Ez az a nap

1.

Ez az a nap, ez a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt,

Ez az a nap, ez a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt.

Örvendjünk, vigadjunk e napon!

Örvendjünk, vigadjunk e napon!

Ez az a nap, ez a nap, mit az Úr rendelt.

2.

Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk, akit szolgálunk,

Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk, akit szolgálunk.

Szolgáljuk hűséggel szent nevét!

Szolgáljuk hűséggel szent nevét!

Jézus az Úr, Jézus az Úr, akit szolgálunk!

3.

Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk,

Eljön az Úr, eljön az Úr, akit úgy várunk, akit úgy várunk!

Egy szívvel mondjuk, hogy: jöjj vissza már!

Egy szívvel mondjuk, hogy: jöjj vissza már!

Jövel, Uram, jövel, Uram, jövel, Úr Jézus!

Isten áldásával.