Mit talál a szívemben az Úr?

Salamon tanítja gyermekeit az élet dolgaira, igyekszik felkészíteni arra az időre, amikor önállóan kell megállni a lábukon (Péld 4,1-9). Azt adja tovább, amit ő maga is kapott, hiszen most arról vall, hogy valamikor őt is tanították szülei. Neki is átadták ősei saját tapasztalatukat és mindazt az ismeretet, amit az Úr útján való járás során szereztek. Ezzel igénk szívünkre helyezi az utánunk jövő generáció tanítását, mert nem bízhatunk mindent az iskolai oktatásra. Az élet tapasztalatairól nekünk kell számot adnunk. Foglalkoznunk kell gyermekeinkkel, bizonyságot téve mindarról, amit tapasztaltunk és amit az Úrral való járás során megismertünk.

Fontos a bizonyságtétel, az élet bölcsességének továbbadása, hiszen az életet is tanulni kell, mert sok buktatót és előre nem látható eseményt hoz elénk. Azonban csak az tud felkészíteni, aki maga is bölcsességgel rendelkezik, vagyis aki kereste az Urat és kérte az Ő bölcsességét, tanácsát. Mert nekünk Isten tanácsára van szükségünk, és amikor azt megkaptuk, jó ha továbbadjuk, ha elmondjuk, hol és miben szorultunk segítségére, és hogyan tapasztaltuk meg Isten jelenlétét.

Izráel népe bizonyságot tett mindarról, amit az egyiptomi szabadítás, majd a pusztai vándorlás során átélt. Ez adott erőt és reménységet az utánuk következő nemzedéknek. Mert amit az előttünk járók megtapasztalnak, az számunkra erőforrás lehet és segíthet elkerülni a csapdákat, illetve reménységet nyújt. Mások megtapasztalása adja azt a reménységet, hogy számunkra is van megoldás, mi is számíthatunk Isten segítségére. A vérfolyásos asszonyt is egy ismeretlen személy bizonyságtétele indította el Jézus felé. A végső elkeseredés szélén állt, amikor hallott az Úr felől. Bizonyára valaki elmondta, hogy őt miképp gyógyította meg Jézus, és ennek a vallomásnak a nyomán hit született a szívében. Most már nem adta fel, hanem új elhatározásra jutott: felkeresi Jézust, mert elég csak a ruhája szélét megérintenie, és meg fog gyógyulni.

Bizony, jó, ha van kihez odamenni, amikor tanácsra van szükségünk. Jó, ha vannak hívő testvérek, akik továbbadják mindazt, amit tapasztaltak, amit az igéből megértettek. Különösen jó, ha a szülők vagy a nagyszülők beszélik el saját élettapasztalataikat, ha ők tudnak bizonyságot tenni az Úr munkájáról.

Az előbbi történetben megláthattuk, hogy a víz borrá változott, azonban ez jel, amely rámutat arra, hogy Jézusban megérkezett Isten országa (Jn 2,13-25). Azért történnek a csodás dolgok, hogy általuk meglássuk az idők jeleit. Ezek az események Jézusra mutatnak, Őt állítják elénk, mégpedig azért, hogy hit támadjon a szívünkben, és felismerjük, Őreá van szükségünk.

A mai szakaszban a templomba megy az Úr, fontos számára ez a hely, mert ez a találkozás helye. Itt lehet koncentráltan átélni az Atyával való találkozást. Ám amikor Jézus bemegy, egészen mást talál ott, mint amire számít. A külső udvart kereskedelemre használták, és így az áhítatot megtörte az állatok hangja. A templomban csend helyett zaj van. Azt találja ott, aminek nem ott van a helye. Mit talál a szívemben, ami a Szentlélek temploma kellene, hogy legyen? Milyen hangok és zajok töltik be, és szorítják ki az Úr szelíd és csendes hangját? 

Álljunk meg most, ne siessünk tovább, hanem gondoljuk végig, mit is talál a szívemben az Úr? Mi van bennem, aminek nem kellene, ami megakadályozza, hogy az Úr szava eljusson lényem mélyéig és megszólítson? Kérjük, hogy az Úr tisztítsa meg a szívünket és tegyen képessé megváltoztatni szokásainkat, hogy először mindig a csöndet, a Vele való áldott közösséget keressük.

Jézus számára a templom az Atya háza, de úgy látja, hogy vásárcsarnok lett belőle. Mit mond ma az istentiszteleti helyeinkről? Nem tesszük mi is vásárcsarnokká? Annyiféle rendezvény található, annyi mindent ajánlunk, hogy pont az áhítat, az Atya jelenlétének megtapasztalása marad ki.

A tanítványok sem igazán értették azt, amit Jézus tett és mondott abban a helyzetben, és ez még többször is előfordult velük. Azonban a feltámadása után megértették, hogy itt már haláláról és feltámadásáról szólt. Arról a csodálatos jelről, aminek fel kell nyitnia a szemünket, és hitre kell, hogy segítsen. Jézus feltámadt és él, így ma is jelen van, Hozzá fordulhatunk, segítségül hívhatjuk. Mi is gyakran vagyunk úgy, hogy nem értjük az igét, de olvassuk tovább, mert eljön az idő, amikor a Szentlélek megnyitja előttünk az értelmét, feltárja az üzenetet.

Azt is olvassuk, hogy bár sokan lelkesedtek Érte, sőt, voltak, akik hittek Benne, mégsem bízta magát rájuk, mert ismeri az ember szívét. Tudja, hogy csalárdabb a szívünk mindennél. Bár mi is látnánk ezt! Benne van az a biztatás is, hogy ismeri, mi van bennünk, ezért nem kell megjátszani a szentet, hanem jöhetünk úgy, amint vagyunk. Az Úr őszinteséget vár, és ha így megyünk, kegyelmével találkozunk.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.