Tovább

A

 szomszédos népekkel kapcsolatos próféciákban többször olvassuk: „de végül jóra fordítom sorsát”. Nem az ítéleté az utolsó szó, hanem mindig a kegyelemé, mindig tesz értük az Úr (Jer 49,23-39). Mert Ő az, aki jóra akarja fordítani életünket. Mindig Ő akar nekünk jót. Az ítéletes, nehéz időszak sem azért van, mert Isten rosszat akar. Inkább azért, mert mi nem akarjuk azt a jót, amit Ő elkészített a számunkra. Valahogy mindig minden fontosabb, mint amit az Úr akar. A nyomorúság azért történik, hogy felismerjük: a saját megoldásaink nem jók. Mi magunkban képtelenek vagyunk megoldani életünket. Szükségünk van Istenre, a Vele való élő kapcsolatra. Sokat mondjuk: a kapcsolat a lényeg, élő kapcsolat Istennel és egymással, de valóban így van-e? Mindennél többet ér-e számunkra a csönd, megteszünk-e érte mindent? Mert nem elég mondani, hogy az Úrral való közösségre vágyunk, nekünk kell megtenni mindent, hogy ez létre is jöjjön. A világ ebben nem fog támogatni, inkább mindent megtesz, hogy ne jusson idő se az Úrra, se egymásra. Azonban rajtunk áll, fogunk-e időt szakítani, merjük-e azt mondani, most félrevonulok, az Úrral leszek, mert szükségem van rá. Hiszen az Úrtól jön a felüdülés ideje (ApCsel 3,20). Ézsaiás pedig azt mondja, a nyugalom helyén töltött idő a pihenés. A lelki, testi felüdülés és az igazi pihenés az Úr előtt eltöltött időből fakad (Ézs 28,12).

Elgondolkodtató, hogy az Úr munkája a végső megoldás. Miért nem az első? Mennyi mindennel próbálkozunk előtte. Minden megteszünk, hogy rendbe tegyük a dolgokat, mert mindig mi akarunk cselekedni, mi akarjuk megmutatni. Legtöbbször csak a teljes kudarc idején fordulunk Istenhez. Amolyan végső megoldásként alkalmazzuk az igét. Pedig az igével kellene kezdenünk, az Úrhoz kéne azonnal fordulni. Milyen jó, amikor így teszünk, akkor nem mélyülnek el a bajok, hanem megtapasztaljuk Urunk segítségét.

Arra is jó figyelni ebben az igében, hogy Isten ígérete szerint nem a gonoszé az utolsó szó, hanem Isten cselekszik utoljára. Ő zárja le és oldja meg a helyzetet. Az utolsó szó mindig az Úré. Ez reménységgel tölt el, nem a gonoszé vagy a halálé a végső szó, hanem Istené. Amikor a gonosz úgy vélte, nincs már tovább, Isten lépett még egyet, és kihozta a halálból megváltó Urunkat. Így azután a pont helyett vessző következett, vagyis van folytatás. Így van ez egyéni életünkben is, amikor sátán el akarja hitetni, hogy nincs tovább, nincs több esély, akkor az Úr mellénk lép és azt mondja, ne félj, csak higgy! És ez a tovább. Ne adjuk fel, hanem higgyünk Benne tovább, menjünk Vele tovább.

Jézus is továbbmegy, mégpedig a kereszt felé, és oda a Gecsemáné-kerti tusakodáson át vezet az út (Lk 22,39-46). Ez a kert Jézus számára a félrevonultságot, a csöndet, az Atyával való zavartalan kapcsolat lehetőségét kínálta. Jézus élt is vele. Fontos volt számára az egyedüllét, az Atyával eltöltött idő. Az Úr bátran megy tovább, nem fordul vissza, hanem halad a kereszt felé. Mindezt értünk teszi. Ez az egyetlen módja a megmentésünknek, és Ő nem a maga érdekeit tartja szem előtt, hanem a mi javunkat.

A kertben imádkozásra buzdítja övéit. Arra biztatja őket, hogy imádkozzanak, mert így kerülhetik el, hogy a kísértések legyőzzék őket. Az ima a legfontosabb eszköz az önmagunk és a bűn elleni harcban. Lássuk meg, hogy Urunk az imádkozást ajánlja megoldási eszköznek a számunkra. Az ima mindig kéznél van, nem kerül pénzbe, és függőséget sem okoz. Bárhol és bármikor alkalmazhatjuk. Az ima hatásos eszköz, általa lenyugodhatunk és világos látáshoz juthatunk. Az imádságon keresztül felismerhetjük Isten akaratát.

Jézus térdre borulva imádkozik - van, amikor a térdeinken lehet megharcolni az előttünk lévő küzdelmet. Jézus imádságában fontos szerepe van az Atya akaratának. Azért tusakodik, hogy úgy legyen minden, ahogyan az Atya akarja. Ezzel azt is mondja Jézus, hogy Ő akarna mást, ha volna más megoldás. De kimondja: ne úgy legyen, ahogyan én akarom. Az imádság célja, hogy ide eljussunk, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd. Bizony, mi görcsösen ragaszkodunk a magunk akaratához, mennyivel másabb lenne az életünk, ha mindig kimondanánk: a Te akaratod valósuljon meg. Mi nem akarunk lemondani a saját akaratunkról, akkor sem, ha annyiszor megtapasztaltuk már rossz következményeit.

Amikor egyre jobban gyötrődött Jézus, nem adta fel az imádkozást, hanem még buzgóbban, még kitartóbban imádkozott. Mi gyakran feladjuk az imádkozást és a bibliaolvasást, ha azonnal nincs változás, nincs eredmény. Jézus nem így tett, hanem elmélyültebben imádkozott tovább. Vegyünk példát Jézusról, és alkalmazzuk tovább az imádkozást, a tusakodást, és éljünk továbbra is az igével.

A tanítványok elaludtak, nem voltak képesek együtt lenni Jézussal. Talán meg is értjük őket, de valószínűleg azért, mert mi is pont így vagyunk, és magunkat olyan könnyen felmentjük. Mert ezek az emberek, amikor éjjel dolgozni kellett vagy szórakozni mentek, biztos nem aludtak el. Az álom mindig akkor jön, amikor az Úrral kell lenni. Mindig akkor nehéz fönt lenni, amikor Istenre és egymásra kellene időt szánni. Az Úr adjon erőt, hogy képesek legyünk egymással és az Úrral is időt tölteni. És ebben az időtöltésben éljük át a lelki felüdülést, megújulást.

 Siess, keresztyén, lelki jót hallani

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásában.