Velünk az Isten

H

aggeus próféta könyvét olvassuk, és már a hazatérés időszakában járunk (Hagg 1,1-15). A fogságból az első csoport már hazatérhetett. Átélték Isten ígéretének a beteljesedését, rádöbbentek, hogy valóban igaz, amit az Úr mondott. Babilon elbukott, a fogság letelt, és eljött a szabadulás ideje. Akik hazamentek, újrakezdték az életet, túlságosan is belemerültek a helyreállításba, az élet újraindításába. Annyira lefoglalta őket a saját életük felépítése, hogy megfeledkeztek a templomról. Ha valaki szóba hozta, leintették, mondván: „Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!”.

Isten népe átélte a szabadulás csodáját, megtapasztalták, hogy az Úr letörte a bilincseket és szabadulást adott. Pedig már nemigen reménykedtek benne. Mégis eljött a szabadulás napja. Azonban nem tanultak a fogságból, és nem értették meg, hogy Istent kell első helyre tenni. Továbbra is Isten ügye, a templom elé helyezték a saját dolgaikat. Tulajdonképpen semmit nem változtak. Megdöbbentő, hogy sem az átélt nyomorúság, sem a szabadítás nem változtatta meg őket. Továbbra is Isten csak a második.

Bizony, velünk is megtörténik, hogy Isten elé soroljuk dolgainkat, önmagunkat. Mi vagyunk az elsők, és az Úr és az Ő országának ügye csak utánunk következik, ha egyáltalán következik. Meg is magyarázzuk: így jó. Pedig ez így nem jó, mert Isten az Ő dicsőségét nem adja másnak, Ő nem lesz második.

Itt a templomról van szó, tehát az istentisztelet helyéről. Az istentisztelet, az ige háttérbe szorul. Pedig az igének, az Úr szavának kell a legfontosabbnak lennie. Most így karácsony előtt csendesedjünk el, és nézzük meg, nem került-e az ünnepi készülődés, ajándékvásárlás közben perifériára Isten szava? Nem kerültek-e saját dolgaink és ügyeink Isten akarata, a Vele való kapcsolat elé?

Isten prófétát küld a vezetőkhöz, és felszólítja őket a templom újjáépítésére. Rámutat: akkor lesz áldás az életükön, ha visszaállítják a helyes sorrendet. Ha a templom, az istentisztelet az első helyre kerül, akkor áldássá válnak, és áldás lesz kezük munkáján is. Ha elhanyagoljuk az Úrtól kapott feladatainkat, akkor áldásmegvonásban részesülhetünk. 

A nép komolyan vette a prófétai szót, és úgy döntöttek, hozzáfognak a munkálatokhoz. Nem kellett egyedül nekikezdeni a munkának, mert Isten azt ígérte, velük van. Ha Isten velünk, akkor bátran, félelem nélkül dolgozhatunk. Mi már nem a prófétai szóra, hanem újabb kijelentésre építhetünk. Isten elküldte Immánuelt, ami azt jelenti, velünk az Isten. Őbenne, tehát Jézusban velünk van az Isten. És ez arra serkent, hogy fogjunk hozzá félbehagyott dolgainknak. Fogjunk neki bátran annak, amit az Úr ránk bízott, de mi nem tartottuk elég fontosnak, vagy nem mertünk belekezdeni.

Haggeus szavai nyomán beindult a munka, nekifogtak a templom építésének, de újra támadt a gonosz (Hagg 2,1-9). Most kisebbrendűségi érzés által bizonytalanította el őket. Azt a gondolatot ültette el bennünk, hogy amit most építenek, az semmi, az nem mérhető Salamon épületéhez, így nincs értelme az egésznek. A gonosz minket is támad, de ne féljünk, mivel ez azt támasztja alá, hogy jó úton járunk. Mindig akkor támad, ha az Úrtól kapott feladatunkat kezdjük el végezni. Amíg más dolgokkal vagyunk elfoglalva, nincs szüksége támadásra. Ne csüggesszen el a támadás, ne hagyjuk félbe, amit elkezdtünk, hanem az Úr nevében folytassuk tovább.

Talán voltak olyanok, akik látták az első templomot, és úgy vélték, ez az épület a nyomába sem érhet. Magukra néztek, és elcsüggedtek. Mert amikor másokhoz, az előttünk munkálkodókhoz mérjük magunkat, elbizonytalanodunk. Jelentéktelennek, semminek érezzük magunkat. De ne másfelé figyeljünk, hanem csak az Úrra. Őáltala kaptuk az indíttatást, és Ő ad erőt és képességet a véghezvitelhez. Amit elkezdett általunk, azt be is fogja fejezni.

Csodálatos igét mond az Úr: legyetek bátrak, mert én veletek vagyok. Kell ennél több, mint amikor az Úr bátorít, amikor azt mondja, velünk van? Nem kell több, ez elég. Fogjuk meg az Úr kinyújtott kezét, fogjunk munkánkhoz, és dolgozzunk tovább az Úr munkájában. Pál apostol is rövid idő után elcsüggedt Korinthusban, el akart menni onnan, de az Úr azt az ígéretet adta, hogy vele lesz, és folytassa tovább bátran a megkezdett munkát. Ennek nyomán gyülekezet jött létre, amelynek később leírja a szeretethimnuszt. Soha ne magunkra, a lehetőségekre, hanem mindig az Úrra nézzünk. Ha így teszünk, nem csüggedünk.

Fontos látni, hogy a templomnak nem önmagában van dicsősége. Nem a puszta épület a nagy, hanem az Úr jelenléte teszi naggyá. Isten mai népe is gyakran az épületek nagyságára, szépségére teszi a hangsúlyt, pedig nem az a lényeg. Ígéretet kapnak, hogy ennek a háznak nagyobb lesz a dicsősége, mint az előzőnek. Miért? Mert ebben a templomban fog megjelenni a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus. Ezt a templomot Isten személyesen látogatja meg. De amikor az Úr helyett a templom kerül a középpontba, az is elpusztul. Mert nem a templom, hanem annak az Ura jelenti az életet, a megmaradást.

Így, karácsony táján ne ragadjunk le a csillogó díszeknél, a drága ajándékoknál, hanem jussunk el Jézushoz. Nem az ajándékok, hanem a szívünkbe fogadott Jézus hozza el a békességet, az egymásra találást. Jézus nélkül távolodunk, mert az anyagiak nem összekötnek, hanem elválasztanak.

Az Úr elmondja, hogy Övé az ezüst, az arany. Minden az Övé. Mi Tőle kaphatjuk ezeket a kincseket használatra. Milyen szomorú, hogy ezekhez kötődik a szívünk. Másrészt mivel az Úré az arany és az ezüst, nem ezektől függ Isten népének munkája, életének eredményessége. Soha ne befolyásoljanak az anyagiak, mert az Úr megadja azt, amire az Ő szolgálatához szükségünk van. Bízzunk Urunkban.

Csodálatos esemény virradt a földre húsvétkor, a Jézust kereső asszonyok megtudták, Urukat nem a sírban kell keresni, mert nincs ott, feltámadt (Lk 24,1-12). Üzenet ez mára is, szól ez nekünk is, ne a halottak közt keressük Jézust, mert Ő él. Aki a múltban keresi, aki csak mint régi történelmi személyt közelíti meg, rossz helyre megy. Jézust az élet felé indulva keressük. Úgy közelítsük meg, hogy él. Ezért szóljunk Hozzá, hívjuk segítségül, és átéljük, hogy válaszol és cselekszik.

Az asszonyok az Úr követeitől tudják meg, hogy Jézus él és nincs a sírban. Nem is lehet, mert az élet legyőzi a halált. Ezzel az örömteli hírrel mentek vissza a tanítványokhoz, és elmondták nekik, amit átéltek, amit az angyalok mondtak. Mi is adjuk tovább, amit kaptunk Urunktól, legyen a karácsony is a bizonyságtétel időszaka. De készüljünk fel arra is, hogy nem hisz mindenki a szavunknak. Csak Péter az, aki megmozdul és elfut a sírhoz. Milyen jó lenne, ha a bizonyságtételek nyomán mindenki indulna, hogy maga győződjön meg arról, amit hallott az Úr hatalmáról. Megmozdultál-e már? Elindultál-e magad utánajárni a Jézusról szóló üzenetnek? Nem elég mástól hallani, utána kell járni. Vagy esetleg te is úgy vagy, hogy kineveted, fecsegésnek tartod milliók bizonyságtételét? Igen, könnyebb nevetni, mint elindulni és meggyőződni. De ma mozdulj és indulj.

Vannak, akik nagypéntek után lezártnak tekintik a Jézus-ügyet (Lk 24,13-35). Jézus meghalt, így számukra mindennek vége. Nem akarnak tovább ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ám Jézust nem lehet lerázni, mert nem fejeződött be ez az ügy, hanem inkább csak most kezdődik. Húsvét napja a kezdet, az új kezdet napja.

A két tanítvány nem érti, ami történt, a feltámadás híre is csak összezavarja őket, ahelyett, hogy világosság gyúlna a szívükben és hinnének. Ők nem könnyű esetek, sok fáradságot igényelnek, de Jézus vállalja a hosszú utat. Kész velük elmenni addig, amíg világosság gyúl a szívükben. Áldott legyen az Úr, hogy nem adja fel a velünk való foglalkozást, nem unja értetlenségünket. Ő addig lelkigondoz, amíg bizonyosságra nem jutunk és meg nem nyílik a szemünk. Menjünk mi is addig másokkal, amíg hit nem támad a szívükben. Ne adjuk fel hamar. Igaz, amikor Emmausba érnek, Jézus tovább akar menni, tehát a két tanítványnak kell jelezni, akarják, hogy velük maradjon. Nekünk is jelezni kell: maradj velünk. Maradj velem, Uram, mert Nélküled nem akarok tovább menni, szükségem van Rád. És Jézus nem utasítja el őket, és minket sem. Velük marad, ők pedig a megtört kenyér által felismerik, hogy az Úr az. Karácsony hamar elmúlik, de rajtunk áll, hogy a lényeget, magát az értünk emberré lett Jézust marasztaljuk-e. Marasztald az Urat. Kérd, ne menjen el, hanem maradjon veled karácsony után is, maradjon veled az ünnepi hangulat elmúltával is. Mert Ő az élet. Maradj velem, Uram, míg boldogan a célba nem érkezem.

Maradj velem, mert mindjárt este van

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.