Egyedül Jézus elég

I

zráel népe csökönyösen ragaszkodott a saját elképzeléséhez (Ez 20,32-44). Ez pedig nem volt más, mint a többi néphez való alkalmazkodás. Elhatározták, hogy most csak azért is úgy élnek, mint más nép. Fogságba kerülésükből azt vonták le következtetésül, hogy Istent vagy legyőzték, vagy elhagyta őket. Így nem maradt más hátra számukra, mint beleolvadni Babilon szokásaiba. Másrészt vonzotta is őket a babiloni életforma, olyan sokan éltek úgy, és sikeresnek is tűnt, ezért úgy vélték, ez az ő utuk. Hiába szólt nekik Isten a próféták által, nem akartak ezen változtatni. Makacsul ragaszkodtak a rosszhoz, a bűnhöz.

Azonban az ige rámutat, hogy nem fog bejönni a számításuk, mert hiába vonz a világ, nem azt nyújtja, amit ígér. Csábít bár, és el is csábulunk, de keserves tapasztalatok által döbbenünk rá, hogy becsapódtunk. Az ébredés mindig keserves. A tékozló fiú is kínok közt jött rá, hogy nem azt kapta, amire számított. Őt a jólét vonzotta, és ott maradt pénz, munka nélkül, már puszta élete is hajszálon függött, amikor rádöbbent, hogy mégis otthon a jó. Isten népe mindig súlyos árat fizet, ha a világhoz és nem Jézushoz akar hasonló lenni. Ne engedjünk a világnak, hanem figyeljünk Urunk vezetésére.

Isten nem mond le népéről, utánamegy és kihozza majd a népek közül. Ez a tette meggyőzi majd Izráelt afelől, hogy az Úr az Isten. Mindig a szabadítás, az életünkben elvégzett munka győz meg bennünket. Aki átéli, hogy az Úr leoldotta róla szenvedélyei rabbilincseit, az nem kételkedik, az már figyel az Úrra és komolyan veszi szavát. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. A szabadítás mindig meggyőz afelől, hogy Jézus az Úr.

A tanítványok nem értik Jézust, mert nem igazán ismerték meg (Jn 14,7-11). Pedig már évek óta Vele vannak, de mintha valami fátyol lenne a szemükön, és nem veszik észre, hogy amikor Jézust nézik, Istent látják. De vajon mi ismerjük-e Őt igazán? Annak ismerjük-e, akinek kijelenti magát? Mennyi idő óta olvassuk a Bibliát, járunk gyülekezetbe, és mégsem döbbenünk rá, hogy Jézusban Isten van jelen. Tényleg, itt van Isten köztünk.

Fülöp azt kéri, hogy Jézus mutassa meg az Atyát, és az elég nekik, nem vágynak többre, az meggyőzi őket. Az Úr pedig szomorúan mondja, hogy ezt tette egész idő alatt. Ő nem csinált mást, mint Istent jelenítette meg a számukra. Minden tette azt szolgálta, hogy elmondja, íme, itt van az Úr. A csodás gyógyítások, a természet és a halál fölötti győzelmei is azért voltak, hogy azokat látva az ember felismerje, Jézusban Isten jött el hozzájuk.

Amikor az életünkben cselekszik, azért teszi, hogy általa felnyíljon a szemünk, és meglássuk, Isten nem hagyott magunkra. Ő szereti a bűnös embert és eljött hozzá, hogy megszabadítsa és örök életre mentse meg.

Nekünk elég-e a sok ige és a bizonyságtételek sorozata? Ezek közelebb vittek-e Urunkhoz? Felismertük egy-egy bizonyságtétel során, hogy itt nem emberi erőfeszítésről van szó, hanem az Úr szabadításáról? Hányan elmondják, mennyi mindent próbáltak tenni életük megváltoztatása érdekében, hányan próbálkoztak erejük teljes megfeszítésével, hogy végre letegyék a poharat, abbahagyják a dohányzást, de kudarcot vallottak. Ám amikor segítségül hívták az Úr nevét, megszabadultak. Most már nincs kényszer, és nem is hiányzik a pótszer, mert szabadításban részesültek. Bennünket már valóban a bizonyságtevők fellege vesz körül, de nyílik-e a szívünk? Feladjuk-e makacs ellenállásunkat? Mondjuk ki végre, nekem nem megy, én nem találom meg magamtól a szabadulást, a boldog életet, de Jézusban elnyerhetem.

Higgyetek nekem, kéri az Úr, és ez nekünk is szól. Milyen könnyen hiszünk embereknek, de amikor az Úr szól, olyan hamar megrendülünk és bizalmatlanná válunk. Higgyetek nekem - nem kér Ő tőlünk nagy dolgot, csak ennyit, higgyünk Neki, vagyis fogadjuk el, hogy amit Ő mond, az a valóság. Mivel valóság, azért lehet rá építeni. De amikor azt kéri, hogy higgyünk neki, nem hiszékenységre gondol, hanem azt kéri, hogy higgyünk az életével hitelesített szavainak. Mert Jézus szavait cselekedetei támasztják alá. A százados, amikor látja meghalni Jézust, így szól: ez az ember valóban Isten Fia volt. Adja Urunk, hogy a mi életünk is Jézusról szóljon. Lássák az emberek, hogy nekünk nem kell más, csak egyedül Ő. Mert Őbenne ismertük fel az igazi gazdagságot. Igen, Jézus egyedül elég. Nincs másra szükségünk, csak az Ő kegyelmére és segítségére.

Nem vágyom másra

Nem vágyom másra, csupán Feléd,

Egyedül Jézus Te vagy elég!

 Legyen az éltem tükörképed,

Hirdessen Téged, csupán Téged.

Kegyelmed elég, elég!

Mikor utolsót dobban szívem,

E dobbanás is Tiéd legyen.

Legyen halálom tükörképed:

Hirdessen Téged, csupán Téged!

Kegyelmed elég, elég!

Isten áldásával.