Immánuel: Megbocsátásból fakad az élet

fogságban reménytelenül élő nép reménységet kap Istentől (Ez 36,1-21). Ez a reménység az új kezdet ígérete. Mindezt Ezékielnek kell meghirdetnie, mégpedig úgy, hogy az árván maradt, megüresedett föld számára hirdeti Isten üzenetét. Szól az ígéret, ismét birtokba veszi a nép földjét, mert közel vannak a hazatéréshez. De ők ezt még másképp látják, előttük még minden reménytelennek tűnik, úgy gondolják, nincs visszatérés, nincs esély az újrakezdésre. Azonban most az Úr hirdeti, van újrakezdés. Ne csüggedj akkor sem, ha mindez lehetetlennek vagy távolinak tűnik. Ne engedj a lehúzó erőknek, ne hallgass az ördög súgására, hanem állj ellen neki, és bízz az ígéretben, bízz az Úrban. Mert ha az Úr mondja, akkor meg fog történni, akkor lesz hazatérés, akkor sikerülni fog.

A fogságban tudják meg, hogy féltő szeretettel szereti őket az Úr. Félti őket, ők bizonyára nem így gondolják. Bennük inkább az fogalmazódik meg, ha szeret, ha félt, akkor miért engedte, hogy elessen Jeruzsálem. Hányszor ott van bennünk, miért engedi Isten a nyomorúságot, ha szeret? Miért kell szenvednünk? Most megtudják, hogy a szenvedés is javukra válik. A fogság nem azt jelenti, hogy elhagyta őket az Úr. Most fogják átélni, hogy Isten cselekszik, tesz értük. Amikor már lemondtak jövőjükről, átélik, hogy mindent újra kezdhetnek. Igen, amikor azt gondoljuk, nincs már visszaút, Isten megmutatja, hogy van. Ehhez az szükséges, hogy bízzunk Benne, és engedjük Őt cselekedni.

A környező népek gúnyolódtak Izráelen, de most meglátják, hogy Isten a messzeségből is vissza tudja hozni őket. Azt mondogatták, Isten elvetette őket, de most megtapasztalják ők is, hogy nem mondott le róluk. A visszatérés bizonyságtétel lesz a környező népek számára is. Amikor Isten cselekszik, az mindig bizonyságtétel.

A legmegerősítőbb, hogy a próféta számára Isten mindig az élete Ura. A kétségek, a harcok, a fogság idején is. A nehéz helyzet nem tagadást, hanem inkább megerősödést váltott ki benne. Jó, ha a nehéz időszakokban megerősödünk hitünkben, ha nem elfordulunk az Úrtól, hanem még jobban belekapaszkodunk. Az igén keresztül rengeteg ígéretet kapunk, és ezek szilárd talajt biztosítanak a számunkra. Isten megtartja ígéretét, amikor azt mondja, kiáltsunk vagy sikoltsunk Hozzá, azt is megtartja, és meghallja sikoltásunkat. Hányszor megtapasztalta Izráel, hogy kiáltott az épp aktuális nyomorúság idején, és Isten meghallgatta, elkészítette számukra a megoldást, a szabadítást. Nem mindig azonnal jön a meghallgatás, van, amikor várni kell, de bízzunk, és várjuk ki, amikor az Úr cselekszik.

Olyan csodálatos az Úr a főpap előtt, micsoda nyugalom és békesség árad Belőle (Jn 18,19-23). Őt nem lehet megfélemlíteni, és nem lehet besúgásra, árulásra kényszeríti. Nem adja fel övéit - bár mi is mindig ilyen bátran ragaszkodnánk egymáshoz és az Úrhoz. Rámutat a főpap előtt arra, hogy mindig nyilvánosan szólt az emberekhez, ezáltal a főpap is tisztában van az Ő tanításával. Igen, a főpap és a nagytanács tagjai elegendő információval rendelkeztek Jézust és tanítását illetően. Szinte mindig a sokaság közt voltak a vezető emberek megbízottai is. Nem arról van szó, hogy nem ismerik tanítását, hanem nem akarják vállalni Jézust. Ha bevallanák, hogy tudják, ki Ő, és miről szól az evangélium, akkor megkérdezné Jézus, miért nem adják át Neki a vezetést Az volt a főpapnak és a nép vezetőinek a baja, hogy nem akarták Jézus kezébe helyezni magukat, ragaszkodtak a hatalomhoz, a pénzhez. Mi is sok mindent tudunk, de úgy teszünk, mintha nem tudnánk vagy értenénk, miről szól az evangélium. Félremagyarázzuk, csak ne kelljen magunkat Jézusnak alárendelni.

Jézus a főpapot azokhoz küldi, akik hallgatták beszédeit és átélték csodáit. A bizonyságtétevőkhöz küld az Úr. Mert Ő nem teológiát hozott, hanem az életet, és ez az élet működik. Sokan megtapasztalták Jézus hatalmát, szavainak erejét. Ma is azokhoz küld, akik átélték beavatkozását, akik elmondják, hogy Jézus szabadította meg őket, emelte ki életüket egy mélységből, szava gyógyította meg sérüléseiket. Vegyük komolyan a bizonyságtételt, mert azok nem kitalációk, hanem átélt események bizonyságai. Jézus szavában ma is erő van, de nekem kell hittel jönni. Bár jönnénk úgy, mint vérfolyásos asszony, elég csak megérintenem a ruhája szegélyét, és meggyógyulok. A Jézusba vetett hit ma is gyógyít és megszabadít.

Mennyire nem bírják elviselni a Jézusból áradó igazságot, békességet, szeretetet, arcul csapják. Hányszor ma is ez történik, inkább Jézust csapjuk arcul, dobjuk félre igéjét, mintsem szembenézzünk magunkkal. Ütni könnyebb, mint megváltoztatni életünket. Mást ütni, Jézust bántani jobban megy, mint vállalni életünkért a felelősséget. Ám Jézust meg lehet ütni, de Ő nem üt vissza. Mennyire éli itt is, amit hirdetett, nem alkalmaz erőszakot, mert tudja, az nem megoldás. Semmilyen problémára nem megoldás az erőszak. Egyedüli megoldás a bűnbánat és Jézus útjának követése. A keskeny út szeretetre, megbocsátásra, irgalmasságra épülő életformája békességet hoz. A bevonulást követően Jézus megsiratja Jeruzsálemet, mert nem fogadják el azt az utat, amit Ő hozott. Pedig ez az út békességre és az életre vezetne. Ők inkább a fegyvert választják, és elpusztulnak. A fegyver mindig pusztulást hoz, de Jézus erőszakmentes életvitele életet. Mert az élet sohasem gyűlöletből, hanem mindig megbocsátásból fakad.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda: