E
|
zékiel
megtudja, hogy Babilónia királya Jeruzsálem ellen vonult (Ez 24,1-14). Ez azt jelenti,
hogy beteljesedett mindaz, amiről az Úr szólt neki. Beteljesedett az ítélet
napja. Nem vették komolyan a megtérésre való felhívást, elesik Jeruzsálem,
fogságra mennek a megmaradtak. Ez üzenet a már fogságban levőknek is, nem fog
gyorsan megváltozni a helyzet, ne bízzanak a gyors szabadulásban. Hosszabb ideig
tart a fogság, előbb még idejönnek az otthon maradottak.
Meg kell tudni, hogy ne idegen népek oltalmában bízzanak, hanem egyedül
az Úrban. Izráel ne várjon mástól segítséget Istenen kívül. A másokhoz, a
politikai kapcsolatokhoz való menekülés helyett önmagukba nézésre van
szükség. Ha ezt megteszik, felismerik,
hogy bűneik következménye a fenyegetés, és a bálványoktól megszabadulva Istenhez fordulnak. Nekünk is a
különféle menekülés helyett magunkba szállásra van szükség. Őszintén szembe
kell nézni bűneinkkel, mindazzal, amiben nem figyeltünk az Úrra, és Isten
kegyelme által változtatni rajta. Az Úr szava mindig azt jelenti, hogy lehet
változtatni, vissza lehet fordulni, lehet rendezni Istennel és egymással való
kapcsolatunkat. Mert egymással is rendezni kell dolgainkat.
A próféta példabeszéd által tárja fel szívük valós állapotát. Ahogyan a
sok próbálkozás nem távolította el a rozsdát a fazékról, úgy lett
eredménytelen Isten próbálkozása is. Ő is tisztította népét, küldte hozzájuk a
prófétákat, de nem hallgattak a szóra, nem vették komolyan az igét. Pedig a szívünkbe
fogadott ige megtisztít. De legyünk őszinték: mi mindig komolyan vesszük az
igét? Hányszor hallottuk már az Úr szavát, és megtettük, amit mondott? Ó, hányszor oda sem figyelünk. Tegyünk próbát magunkkal, idézzük fel a mai
igehirdetést, azt, amit otthon hallottunk, mi maradt meg bennünk? Van-e olyan
gondolat, ami megragadott, amit úgy hallgattam, hogy ez nekem szól? Emlékszünk-e a
felolvasott igére? Ha nem, olvassuk el újra, és bűnbánattal kérjük Isten
Szentlelkét, szólítson meg minket, és helyezze a szívünkre Isten üzenetét.
Innen lépjünk tovább, ha meghallottuk, amit az Úr mond, tegyük is meg.
Az Úr mindent megtett népe érdekében, de szomorúan állapítja meg, hogy
még sem tisztultak meg. Miért? Mert jól érezték magukat a szennyben,
ragaszkodtak bálványaikhoz és bűneikhez. Gyakran ez a probléma, ragaszkodunk a
szennyhez. Az Úr meg akar szabadítani, de mi nem akarjuk, mivel hozzánk nőtt a
bűn, jól érezzük magunkat benne. Ezért történik meg az is, amit Péter apostolnál
olvasunk: a megfürdött disznó a sárban hempereg (2Pét 2,22). Mindez azért, mert
disznó, és hiába fürdetik meg, továbbra is disznó marad, és ezért a sárban érzi
jól magát. Ahhoz, hogy ne menjen vissza a sárba, valami másnak kellene
születnie. Így van ez velünk is, akkor nem vágyunk tovább a bűnre, ha Isten
Szentlelke által újjászületünk. Az újjászületett ember már Krisztusban, a Tőle
kapott új életben érzi jól magát. A sár, a szenny már idegen a számára. Idegen
nekem a bűn, e világ szennye? Taszít engem? Ha igen, akkor újjászülettem, akkor
már az Úr gyermeke vagyok. És Isten gyermeke Isten országában, a többi gyermek
társaságában érzi jól magát.
A tanítvány akkor lesz tanítvány, ha megmarad az Úrban (Jn 15,9-11).
Ahogyan a szőlővessző is akkor terem gyümölcsöt, ha a tőkén marad, ha belőle
szívja fel a tápanyagot, ugyanúgy a hívő ember is akkor fog gyümölcsöt teremni,
ha megmarad Jézusban. Nekünk arra van szükségünk, hogy állandó kapcsolatban
legyünk Vele.
Jézus megvallja, hogy ahogyan az Atya szerette Őt, úgy szerette Ő is
tanítványait. Tehát ugyanazt a szeretet kapták Jézustól, amit Ő is kapott az
Atyától. Az Atya szeretetét tékozolja
ránk az Úr. Nem ad kevesebbet annál,
amit Ő is kapott. Nem ad kevesebbet, mert Önmagát adja a számunkra. A szeretet
mindig magát adja. Így adja magát előbb a kereszten értünk, majd pünkösdkor a
szívünkbe, a Szentlélek által. Az igazi
szeretet soha nem valamit ad, hanem magát. Jó elcsendesedve végiggondolni, hogy
mi mindig magunkat adtuk-e a másiknak. Vagy csak valamit magunkból? Sok esetben
csak valamit adunk, pénzt, valamilyen eszközt, amivel majd lefoglalja magát a
másik, pedig ő ránk vágyik.
Isten is azt várja, hogy magunkat adjuk Neki. Ne csupán valamit
magunkból, vagy néhány centet a perselybe, hanem teljes szívünket, egész
valónkat. Azonban a szeretetünket nem vallomásokban, hanem engedelmességben
kéri bemutatni az Úr. Azt várja, hogy tartsuk meg parancsolatait, vagyis vállaljuk,
amit mondott és tett. Akkor szeretjük igazán, ha meg merjük élni a szavait. Nem
elég beszélni, hanem cselekedni kell. Különösen mai világunkban fontos, hogy ne
simuljunk a világhoz, hanem éljük meg a krisztusi értékeket. Merjünk tanítványok
lenni, akkor is, ha ez megkülönböztetéssel jár, ha hátrányos helyzetbe hoz. Mert
az Úr is vállalt minket, és nem szavakkal, hanem tettekkel mutatta meg irántunk
való szeretetét.
Maradj velem, mert mindjárt este van
1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj,
Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.
2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul,
Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.
3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs
más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.
4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz,
Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.
5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged.
Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése