A
|
z Úr által
megmentett és néppé formált Izráel elbízta magát, úgy vélte, nincs már szüksége
Isten segítségére, meg tud állni a maga lábán is (Ez 16,36-52). Meg aztán nem is
kell, hogy az Úr tovább foglalkozzon velük. Kiemelte őket a nyomorúságból, az
jó, de most engedje őket a saját útjukon járni. Mennyire ismerős mentalitás ez.
A bajból emeljen ki Isten, de aztán hagyjon minket magunkra, mert mi tudjuk,
mit kell tenni, hogyan kell élni. Fölöttünk ne gyámkodjon Isten, tudjuk, mi a
helyes, nincs szükségünk gyámolításra.
Hála helyett hálátlanság és elbizakodottság vetette fel a fejét a
szívükben. Mi van a mi szívünkben?
Hálásak vagyunk az Úrnak kegyelméért? Ott van a szívünkben, hogy továbbra is az Ő segítségére vagyunk utalva?
De jó lenne meglátni, hogy Nála nélkül nem találjuk meg életünk értelmét. Ha
nem engedjük, hogy az Úr vezessen, akkor a gonosz fog irányítani. Mert ő nem
hagyja ki a lehetőséget.
Júda és Jeruzsálem népe a környezetéhez igazodott, arra figyelt, hogyan
élnek az északi országrész tagjai. Mindent átvettek, amit ott láttak. A Sámuel
idején megfogalmazott vezérelv ismét valósággá vált: olyanok akarunk lenni,
mint a többi nép. És olyanok is lettek. Átvették bálványaikat, és egyre mélyebbre
csúsztak a hűtlenségben. A bálványkultuszban azt is megtették, amit Isten nem
kért tőlük, és amit Neki meg sem tettek volna. Gyermekáldozatot mutattak be a
bálványoknak, a pogány népek szokásai szerint. Jó meglátnunk, hogy a gonosz
sokkal többet kér tőlünk, mint az Úr. Az
elején úgy tűnik, milyen jó a bálványok útján járni, de egyre jobban belenyúlnak az
életünkbe, és olyat kérnek, amit Isten soha nem kér az övéitől. Mert Ő nem a mi
gyermekeink életét kéri, hanem a saját Fiát adta oda értünk. Ő magát áldozza fel értünk, saját életét
teszi le, hogy mi élhessünk általa.
Ebben a részben jól látjuk a bűnbe, a szenvedélyekbe való visszaesés
nyomorúságát. Mivel őszintén nem tértek
meg és nem szakadtak el a bálványimádástól, csak kis ideig éltek Isten akarata
szerint. Megtérés, szabadítás nélkül nem megy az új élet. Amikor saját erőnkből
próbálkozunk megszabadulni és másként élni, nagyon hamar visszaesünk. Miért?
Mert ahogyan korábban nem volt erőnk jól élni, úgy most sem lesz. Sőt, aki
visszatér bűneihez, szenvedélyeihez, még rosszabb állapota kerül. A bűn
általában még mélyebbre rántja áldozatát, mert azt akarja elérni, hogy
elsüllyedjen, és soha ne legyen esélye a visszatérésre, az új életre.
Azonban Isten kezünkbe adta az igét, amiből megtudjuk, hogy nincs olyan
állapot, ami reménytelen lenne, ahonnan ne lehetne felemelkedni. Nincs az a
depresszió, amiből az Úr ne tudna kihozni. Milyen csüggedt volt Illés, és az Úr
megerősítette őt. Igaz, nem ment egyből, de az Úr kitartó a mi
lelkigondozásunkban, és igéje eléri célját. Az Ő szavában csodás erő van.
Vegyük igénybe ezt az erőforrást. Mert ez soha ki nem fogy. Isten országában
nem lép fel energiaválság.
Azt olvassuk, Jézus kiáltott, igen, belekiáltott a körülötte levők
tompaságába, lelki sötétségébe (Jn 12,44-50). Mert van, amikor kiáltani kell,
mert olyan burok vesz körül, hogy a csendes szó nem jut el lényünk mélyéig.
Jézus kiáltása fel akar rázni minket. Lássuk meg, hogy Őt az Atya küldte, és ha
hiszünk Benne, akkor az Atyában is hiszünk. Istenhez csakis a Jézusba vetett
hit által vezet út. És aki Istent akarja látni, annak elég Jézussal találkozni,
mert Benne az élő Isten, a mindeneknek Teremtője és Ura van jelen. Elég Jézust
látni. Úgy legyünk ma is csendességben, hogy törekedjünk Őt látni. Legyen ott a
szívünkben az a vágy, ami görögökben is égett: Jézust akarjuk látni. Mert Jézust látni elég, kevesebb nem segít,
de ha meglátom Őt, békességre jutok, és Benne meglelem az örökkévalóság jó
édességeit.
Jézus újra elmondja, hogy Ő világosságul jött e világra. Milyen jó ezt olvasni,
van világosság, van fény a sötétség ellenére is. Azért jött Jézus, hogy ne csak
sötétség legyen a földön, hogy ne borítson be mindent a sötétség. De meglátjuk-e, hogy Ő a világosság? Sokan
akartak már a világosság szerepében tündökölni, de hamar kihunyt gyér fényük.
Jézus fénye örökké világít, akkor is, ha felhők próbálják eltakarni. Lássuk meg
a felhőkön túl örökké ragyogó napot. Aki Benne hisz, akörül oszlik a sötétség.
Jézus szavait komolyan kell venni, mert azok Isten szavai. Általa az Atya
szól hozzánk. De nem arról van szó, hogy valahogyan túl kell lenni Jézus ünnepi
beszédén, hanem Ő azért szól, hogy tegyük, amit mond. Az Ő szava számunkra
életet jelent. Az Úr Jézus azért szól hozzánk, mert meg akar menteni. Azért
jött a világba, hogy azt megmentse. Jézus nélkül a pusztulás felé rohan a
világ, de ma még megállhatunk, mert meg lehet állni. Ehhez azonban az
szükséges, hogy végre hallgassunk Jézusra, és a szavaihoz igazítsuk egyéni és
közösségi életünket. Az emberiség megmaradása attól függ, hogy rálép-e a Jézus
által hozott keskeny útra, mert ez vezet az életre. A keskeny úton megbocsátás,
szeretet, élet van. A keskeny úton egyetlen fegyver létezik: a kegyelem. A
széles úton viszont fegyver, öldöklés, gazdasági háború, elnyomás, népirtás,
önző bálványimádás van, és ez az út a pusztulásba visz. Már látjuk ennek a
jeleit. Hány nép tűnt el a természeti kincsek utáni hajsza végett. Hány ember
halt meg fegyverek által, mert nem tudtunk nemet mondani a mammon szavának. Ma még megváltozhat minden, de ehhez Jézust kell segítségül hívnunk. Itt a lehetőség, hogy végre Rábízzuk életünk
vezetését.
'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'
1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom,
mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű
szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden
parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent
igazságodat, szent igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg
törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát
lesem, kinek szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik
felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem
mehet, de szívig nem mehet.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül
s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó
édességeit.
6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen
szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És
mindörökre nő, és mindörökre nő.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése