Fordulj vissza!

E

dómot szólítja meg az Úr a prófétán keresztül (Ez 35,1-15). Ezékiel veszi át az üzenetet, és neki kell azt továbbadnia. Valóban olyan ő, mint a postás, fontos levelet bíznak rá, és célba kell juttatnia. Nem tőle származik a levél tartalma, de ő a felelős, hogy eljusson a címzetthez. A postással ellentétben ő tisztában van a küldemény tartalmával, és épp ezért nehéz ez a feladat. Olyan ez, mint a háború idején az elesetteket bejelentő személy. Tudta, milyen hírt visz az adott családba, mégis menni kellett. Mi is postások vagyunk, csak mireánk a jó hír bízatott. De visszük-e? Ott van-e bennünk, hogy a kapott üzenetet célba juttassuk?

Ezékielnek ítéletes üzenetet kell továbbítania, azt kell elmondani, hogy Isten, akit ők megvetettek, megítéli őket. Miért? Mert örökösen ellenségeskedtek Izráel fiaival. Akkor is támadták segítségnyújtás helyett, amikor az ellenség elfoglalta országukat és a népet fogságra vitte. A gyűlölet vezérelte Edóm népét. A harag és a gyűlölet rossz tanácsadó. Vizsgáljuk meg a szívünket, milyen indulat található benne. Letettük-e haragunkat? Vagy még mindig gyűjtögetjük? Mert sokan a haragot gyűjtik, felhalmozzák, de abból gyűlölet lesz, ami pusztít. A gyűlölet sok bajt okozott már az életünkben, azonban lehetőség van megszabadulni tőle. Az Úr vére megtisztítja szívünket a haragtól és a gyűlölettől.

Az edomiták azért nem segítették a szenvedő népet, mert a felszabadult földre tartottak igényt. Arra számítottak, ha Izráel országa kiürül, övék marad a föld. Azóta is jelen van ez a gondolkodás, más kárán akarnak némelyek meggazdagodni. Hányan vannak, akik arra várnak, hogy a másik tönkremenjen, aztán mindaz, ami az övé volt, az ölükbe hulljon. Mennyi politikai döntés hozott nehéz helyzetbe embereket, Edóm bűne az, hogy nem mond nemet arra, ami a másé. Sok nyomorúságot és bonyodalmat el lehetne kerülni, ha ilyen helyzetben nemet mondanánk. Nem kérem azt, ami a másé. Ha most őt el is távolították, de nem engem illett a tulajdona. Csakis az élő hit és az igére való figyelés segíthet abban, hogy mindvégig tisztességesek és becsületesek maradjunk.

Edóm tisztességtelen életét megítéli az Úr. Azt is mondhatnánk, hogy aki gyűlöletre épít, azt végül elpusztítja a saját indulata. Mert a gyűlölet elsősorban magát a gyűlölködőt pusztítja.

Az Úr Jézust elfogták és a főpapok elé vitték, oda kellett állnia az elé a Kajafás elé, aki nyíltan vállalta, hogy Jézusnak meg kell halnia (Jn 18,12-18). Milyen szomorú, hogy úgy gondolja, Jézus halála által mentheti meg a népet. A békét, gyógyulást, szeretetet hozó személyt távolítja el, és a halált osztókat választja helyette. Másrészt ennek a döntésnek üzenete van, Kajafás nem tudta, hogy Jézus valóban meghal a népért. Nem tudta, hogy a názáreti halála életet ment. Jézus a halála által menti az embert. De nem egy népet, hanem az egész emberiségből mindazokat, akik hisznek Benne. Azok menekülnek meg az örök haláltól, akik hiszik, hogy Ő a Szabadító.

Simon Péter tűnik most fel, talán bizonyítani akar, meg szeretné mutatni, hogy különb, mint a többi. És nem látja a csapdát. Akkor bukunk el, amikor különbek akarunk lenni másoknál. Jézus felkészítette a veszélyre, de ő nem hallgatott. Ennek következtében nagyon nehéz pillanatokat él át. Amikor elutasítjuk az Úr szavát, nehéz, egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. De olyan jó látni, hogy az Úr még onnan is ki tud emelni.

Bemegy a főpap udvarába, nem látja a veszélyt, és nem veszi észre, hogy neki nincs ott keresnivalója. A tanítványnak jól meg kell gondolnia, hová megy, mert nem minden terep alkalmas a bizonyságtételre. Most látszódik, hogy nem elég erős Péter hite. Ő úgy gondolta, nagyon is erős, de amikor azt hallja egy szolgálótól, hogy felismerte, képtelen vállalni az Urat. Letagadja, hogy Jézushoz tartozik. Milyen gyengék is vagyunk mi. Mennyire nem tudunk megmaradni az Úr melletti hitünkben, elég egy váratlan helyzet, és mindjárt félünk, magunkat védjük. Ezért fontos, hogy mindig csak oda menjünk, ahová Jézus is eljön velünk. Ahol Jézus ott van, ott van oltalom, Nélküle sebezhetők vagyunk.

Amikor az ember elindul a lejtőn, nehéz megállni, Péter sem veszi észre, hogy baj van. Pedig még elfuthatna, mert ez az első helyzet figyelmeztetés is. Állj meg, Péter, ne menj tovább, fordulj vissza, ez veszélyes terep. Azonban a bűn eltompít, nem látjuk a veszélyt, talán még büszkék is vagyunk magunkra. Ha rossz irányba indultál, ha letértél a keskeny útról, fordulj vissza, még nem késő. Az Úr segít visszafordulni.

Péter nem így tett, hirtelen hűvösre fordult az idő, fázni kezdett, tüzet raktak, és ő odaállt melegedni. Vigyázz, mert amikor elkezdünk Jézustól távolodni, gyakran a külső körülmények is segítenek, hogy minél messzebb kerüljünk Tőle. Pétert vonzotta a meleg, nem látja, hogy nem mindegy, hová és kikkel ülni le. Van veszélyes közeg, van olyan hely, ami a tanítvány számára veszélyt jelent. Ne menjünk oda, akkor se, ha kényelmet, melegséget, jobb életet kínál. Vannak olyan helyek, amiket el kell utasítani, mert elbukunk. Péter nem mondott nemet, inkább a melegedést választotta, és még nagyobb bajba került. Ne a kényelem legyen az elsődleges szempont, ne vállaljunk be mindent, mert eleshetünk. A tűz helyett válaszd az Úrral való együtt szenvedést. Péter nem ezt választotta, nem akart szenvedni, fázni, nem akarta vállalni, a gúnyt, amit Jézus követőjének szántak, és elbukott. Aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti. Vállaljuk Jézusért a gyalázatot, és Ő megőriz, áldást kínál.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.