Az Úr hűsége

I

sten szavát, az élet beszédét nem elég csak hallgatni, hanem a szívünkbe kell fogadni (Példb 3,1-18). Ez azt jelenti, hogy az Ige lényünk részévé válik, ha ez nem történik meg, könnyen elfeledjük. A felejtés szükséges, mert ha nem felejtenénk el dolgokat, összeroppannánk alattuk, azonban nem mindegy, hogy mire emlékszünk és mire nem. Ha megfigyeljük, észrevesszük, hogy sok értéktelen mondás és gondolat évtizedek múlva is eszünkbe jut, azonban a vasárnap hallott igehirdetést és a reggel olvasott Igét nem tudjuk felidézni. Miért van ez? Talán azért, mert nem hangolódunk teljesen Urunkra, hanem már az igeolvasás során a mindennapi gondok kötnek le bennünket. Így nem igazán ivódik lényünkbe az Úr szava. Ha nincs bennünk, nem tud irányítani, vezetni, tanácsolni, mert nincs, ami előjöjjön.

Salamon határozottan felszólít, ne felejtsük el az Úr tanítását. Ezzel azt kéri, tegyünk tudatosan a felejtés ellen. Mit tehetünk? Azt, hogy próbáljunk kívülről megtanulni bibliai verseket, azokat igyekezzünk minél többször napközben is felidézni. Ugyanígy a napi igeszakasz tartalmát is fogalmazzuk meg a magunk számára többször, és idézzük fel napközben is azt, amit mára Atyánk mondott nekünk. Ne elégedjünk meg azzal, hogy elolvastuk, hanem igyekezzünk beépíteni életünkbe, engedjük, hogy mint a táplálék felszívódjon és bekerüljön lelki vérkeringésünkbe.

Hangsúlyozza a szerző a szeretet és a hűség fontosságát, amelyet korunkban is komolyan kell venni. Egyre szeretetlenebbekké, önzőbbekké válunk. Mindenkit csak a saját boldogulása, a maga előnyei érdekelnek. A jelszó, nekem minden meglegyen, nekem jó legyen, a többi nem számít. Ezzel a gondolkodással nem veszünk másokat figyelembe és a magunk előnyeinek a biztosítása közben kárt okozunk a másik embernek. Pál elmondja, hogy „a szeretet nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13,4-5). Ehhez azonban arra van szükség, hogy a Szeretet lakjon a szívünkben. Én magamtól képtelen vagyok  nem a magam hasznát keresni, de Jézus meg tudja tenni bennem és általam.

A hűség ma szinte hiánycikk, azonban ha élő kapcsolatra jutunk Urunkkal, meglátjuk az Ő hűségét és hála tölti el a szívünket. Az Úr hűséges a velünk kötött szövetséghez, megtartja akkor is, ha mi hűtlenekké váltunk. Hogyan? A megbocsátás által. A hűség megnyilvánulása a megbocsátás. Aki megbocsát, az hű marad társához, az Úrtól kapott szolgálatához.

Meg kell tanulnunk teljes szívvel bízni az Úrban. Ki kell mondani, hogy Rábízom magam a mai napon is, mert Ő tudja mi a jó nekem. Sőt Ő jobban tudja, mint én, hogy mi az, ami a javamra válik. Tudjunk úgy neki kezdeni az új iskolaévnek, hogy Rátámaszkodunk. Nemcsak a saját képességeinkre építünk, hanem Urunk kegyelmére. Az Úrban bízni azt jelenti, hogy minden élethelyzetben Rábízom magam, azzal a tudattal, hogy az én Uram érti a dolgát, kezében jó helyen van az életem.

Az Úr odafigyel övéi életére, mint a jó szülő is gyermekére. Ha azt látja, hogy rossz irányban haladunk Isten is int és dorgál. Miért? Mert szeret. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent ráhagyunk a másikra, hanem azt, mivel szeretjük, azért ha szükséges fenyítést is alkalmazunk, hogy általa felismerje a jó utat. Amikor Isten fenyít, vegyük komolyan. Ne azt mondjuk: miért büntet az Isten, hanem kérdezzük, mi a célja vele, mit akar elvégezni az életemben?

Pál efézusi munkája nyomán megláthatjuk, hogy a keresztyénséget csak komolyan érdemes csinálni (ApCsel 19,18-22). Ez nem pénzkereseti lehetőség, nem a népszerűség egyik formája, hanem ha nem szívből követjük az Urat, veszélyes területté válik. Istent becsapni nem lehet, teljes szívünket igényli, és nem fogadja el a fél szívet, nem tűri meg övéi életében a bálványt, az okkult praktikákat.  Szkéva fiainak esete a hívők többségét rádöbbentette, hogy a gonosszal nem lehet játszani, és a varázslás, a horoszkópok, az okkultizmus nem ártatlan szórakozások, hanem bűn, amit fel kell számolni.

A felszámolásnak két fázisa van. Az első, amikor meglátom ezeket az életemben és bűnként vallom meg őket az Úr előtt. Ha felismertem, hogy ez bűn, akkor kérem az Urat bocsásson meg, és szabadítson meg ezeknek az ördögi dolgoknak a hatása alól.  A második fázis pedig az, hogy mindent, ami ehhez a területhez tartozik, eltávolítok a házamból. Semmit nem lehet emléktárgyként megtartani, mert a gonosz eszközei nem dísztárgyak. Ezeket meg kell semmisíteni. Efézusban így tettek, mert felismerték, hogy az Úr Jézus mindenre elég, és hogy Ő a legnagyobb kincs.

Ha nem távolítjuk el a bűn kellékeit az evangélium terjedésének akadályává válnak.  Az Ige csak tiszta edényeken keresztül árad tovább. Jó az Úr előtt végig gondolni mi az az életemben, ami akadályozza az Ige terjedését.

Megláthatjuk még azt is, hogy Pál a terveit is a Lélek által készíti.

Az üdv, mit Krisztus Jézus ad

1.  

Az üdv, mit Krisztus Jézus ad, örök, teljes, szabad.

E szent örökséget, szívem, fogadd el teljesen!

2.  

Bízzál az Úr szavába’ hűn, mert kételkedni bűn!

Az Isten többet adni kész, mint hinné emberész.

3.  

Az Ige tisztán hirdeti, s az Úr hű, higgy Neki,

Hogy teljes váltságot hozott Megváltó Krisztusod.

4.  

Váltsághalála, élete, Lelkének szent tüze

Művét mind benned végezi, míg végbe nem viszi.

5.  

Úr Jézus, szívem itt hozom, Tenéked áldozom.

Benned teljes szívből hiszek, rólad vallást teszek!

Isten áldásával.

A bölcsesség oltalma

S

alamon folytatja hitén átengedett tapasztalatainak a tovább adását (Példb 2,1-22). Mindezt először a fiának adja át. Neki, mert a gyermekének is tudnia kell, hogy Isten bölcsessége nélkül nem boldogul. Úgy beszél Salamon a bölcsesség szükségességéről, mint aki maga is átélte fiatal korában, hogy nem tud mindent, nem tudja az Úrtól kapott feladatot felelősségteljesen ellátni. Ezért ő Istenhez fordult, Tőle kért segítséget, bölcsességet, és amit kért azt megkapta. 

A király azonban csupán elmondja mindazt, amit az életben felismert, ami nála bevált, de a választást fiára és mireánk bízza.  Ha megfogadod, tehát benne van az elutasítás lehetősége is. Salamon átadja a bölcsességet, az Isten szerinti életvezetés mintáját, de kész elfogadni az elutasítást is. Isten elénk adja az áldást és az átkot, és nekünk kell választani, melyik úton megyünk tovább.

Jó volt látni, ahogyan Salamon lelkileg is felkészíti fiát az életre. Nemcsak az anyagiakról gondoskodik a számára, hanem fontos neki, hogy fia megismerje az Isten akarata szerinti életet, hogy meglássa nem minden jó az Úr szemében, és nem minden helyes. A mi feladatunk is, hogy felkészítsük gyermekeinket az életre, úgy hogy annak urát megismertessük velük.

Mai Igénk hangsúlyozza, hogy ez a világ a bűn uralma alatt van, így nemcsak jó szándékú emberek vannak, nem csak jó szokások, hanem jelen van a gonosz, aki el akar nyelni. Azonban a sátán által gyakran csillogó csomagolásba rejtett rosszat is fel lehet ismerni, ha az Úrtól való bölcsesség tölti be lényünket. Ezt a bölcsességet azonban nem tudjuk magunk elérni, hiszen nem képzés által nyerjük el, de nem is az életkorral jön, hanem Istentől kaphatjuk ajándékba. Ehhez azonban alázattal el kell ismerni, hogy nem értünk az élethez, híjával vagyunk a bölcsességnek, de kérjük az Úr könyörüljön rajtunk és ajándékozzon meg vele.

Ez a bölcsesség oltalmaz, vezet és megment a helytelen úttól, és a romlásba vivő kapcsolatoktól. Amit nem láthatunk előre, az az Úr vezetése által biztonságossá válhat. Nagyon lényeges, hogy Isten a bölcsessége által képessé tesz felismerni a jót, Lelke által pedig erőt ad, hogy azt választhassuk. Hiszen tudjuk, van kegyelem, az eltékozolt életet is odavihetjük atyánkhoz, Aki kész visszafogadni és megbocsátani a múltat. Azonban tudnunk kell, hogy az eltékozolt évek nem jönnek vissza, az elherdált erő, és anyagi javak, az elrontott emberi kapcsolatok nem biztos, hogy helyreállíthatók. Az okozott sebeket sem lehet minden esetben begyógyítani, és lehet, hogy mire megtérünk, elmúlik vétkeink jóvátételi alkalma is. Ezért fontos, hogy komolyan vegyük mennyei Atyánk tanácsait.

Zajlik az élet Efézusban, Pál hirdeti Isten országát a zsidók számára, ám azok nem akarják azt elfogadni. Három hónapon keresztül kész velük vitázni. Micsoda türelem és kitartás volt az apostolban. Mert ugyan melyikünk próbálkozna három hónapig, ott ahol kevés az eredmény?

De amikor ennyi idő után sem nyílik a szív, hanem inkább bezárul és gyalázzák a kegyelmet Pál is tovább áll. Egy görög ember iskolájában tanít, és az Úr úgy megáldja szolgálatát, hogy voltak, akik meghallották az Úr Igéjét. Ez azt jelenti, hogy voltak, akik hallgatták, tehát meghallották az örömhírt, mindazt, amit Isten tett értük. Ezáltal volt lehetőségük dönteni. De azt is jelenti, hogy voltak, akik hallották az igehirdetést, és meghallották általa Isten szavát, és erre válaszolva Neki szentelték életüket. Így kell nekünk is meghallani, hogy, amit az Úr mond, azt komolyan vesszük.

Ebből a történetből megtudjuk, hogy nem lehet csak leutánozni Pált, mert Isten szentlelke csak azokban működik, akik befogadták. A Lélek nélkül, a saját erőre és praktikára támaszkodó ember vereséget szenved és kárt vall, mert a gonosz csak a bennünk élő Krisztus előtt hódol meg. Akiben nincs a Krisztus Lelke, ott a gonosz nem hátrál, mert csak Jézust ismeri, szavának enged, de akiben nem él az Úr, azt a gonosz megtámadja. Csak az Úrnak van hatalma a gonosz minden formája felett.

1.  

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.  

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.  

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.  

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

Isten áldásával.

Úton Jézussal

S

alamon példabeszédeit olvassuk tegnap óta (Példb 1,1-33). Salamon Dávid fia volt, aki apját követte Izráel trónján. Az uralkodást úgy kezdte, hogy imádságban Istenhez fordult, és amikor az Úr lehetővé tette számára a Tőle való kérést, bölcsességet kért. Bölcsességre vágyott, mert felismerte, hogy nem elég az emberi tudás, a hatalom, Istentől kapott bölcsességre van szükség ahhoz, hogy mindig Isten akaratával egyező döntéseket tudjon hozni. Mindenkinek szüksége van a bölcsességre, mert egyikünk sem képes önmagától felismerni a jót, senki nem képes jól vezetni az életét. Az élethez tanulásra van szükség, amit olyan személy által kell elnyernünk, aki maga jól alakítja az életet. Isten az Úr Jézust adta ilyen mintaként. Ő az egyedüli ember, Aki jól élte az életet. A bölcsesség Isten ajándéka, amely által a Tőle való értékrend, tudás, és életvezetés lehet az ember része.

A fia számára írja Salamon ezeket a gondolatokat. Ezáltal rádöbbent, hogy nemcsak neki, hanem fiának és mindenkinek szüksége van vezetésre, tanításra, bölcsességre. Minderre akkor is szükségünk van, ha mi talán még ezt nem így látjuk. Mert bizony gyakran megkísért minket a gondolat, hogy mindent tudunk, sőt jobban tudunk, mint az előttünk járók és így nincs szükségünk tanácsra, segítségre. Salamon világosan látja, nem így van, és amit megfogalmaz, azt mind úgy teszi, hogy saját élettapasztalatát hitén és Istennel való kapcsolatán keresztül megszűri.  Tehát nemcsak emberi vélemény a bölcsesség, hanem az Istennel való kapcsolat, az Igére való figyelés közben kikristályosodott gondolat. Salamonnak is voltak bukásai, rossz döntései, de nem ezeket adja tovább, mert a hit szűrőjén kihulltak, vagyis az Ige által meglátta azt, ami Isten szerint rossz és azt nem adta tovább.

„Az Úr félelme a tudás kezdete: bölcsességet és fegyelmet bolondok néznek le. ” (7. Kecskeméthy). Salamon hangsúlyozza, hogy ismeretre szükség van, de önmagában a képzés sem tesz bölccsé. Látjuk magunk körül, hogy a nagyon képzett emberek is hasonló problémákkal küzdenek, mint a kevésbé képzettek. Magas beosztásban dolgozó emberek is sokszor rossz döntést hoznak. A házasság, gyermeknevelés terén bizony náluk is problémák vannak. A képzettség nem őriz meg a szenvedélybetegségtől, a rendetlen és tisztátalan beszédtől, de a munkavégzés, a vállalkozás terén sem jelent mindig sikert.  Többre van szükség, és ezt Salamon bölcsességnek mondja, ami nem azonos a képzettséggel, amit nem lehet megszerezni, de ellehet kérni Istentől. Isten megismerése nélkül a tudás veszélyes. Az igazi ismeret és tudás Krisztusban található. „Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” (Kol 2,3).

Salamon tudja, hogy a nevelés és oktatás önmagában nem elég, szükség van fenyítésre, és fegyelmezésre. A beszélgetés, a jó tanács, az intés nem mindig elegendő a bűntől átitatott szív számára. Van, amikor csak keményebb eszközök alkalmazása nyomán döbbenünk rá hibás lépéseinkre, vétkeinkre. Izráel népe is több esetben csak egy másik népnek való kiszolgáltatottság, nyomorúságok közepette döbben rá, hogy eltért a jó útról.

Rámutat a szerző az apa és anya közös szerepére a gyermeknevelésben. Mennyire fontos lenne meglátni, hogy az anyák elsődleges szerepe ma is a gyermek lelkének formálása és a hitben való tanítása. Ehhez szabaddá kellene tenni az anyákat. Ne várjuk, hogy a következő generációk hitben, szeretetben, emberségben gazdag tartalmat bírjanak, ha nincs, aki ebben vezesse őket.

Nem minden minket körülvevő minta jó, vannak, akik rossz irányba csábítanak, de ellen lehet állni nekik. Fontos, hogy megtanuljuk: lehet nemet is mondani.  Aki igent mond az Úrnak, az könnyebben tud nemet mondani a gonosznak. Ebben segítségünkre van a Szentírás. Az Ige lehet az a zsinórmérték, amelyhez minden lehetőséget, tervet és tanácsot hozzámérünk. Amit az Ige jónak mond, azt bátran tegyük meg, de amit rossznak tart, arra mondjunk nemet. Tegyünk így akkor is ha a világ szemével az Ige által elutasított lehetőség gyors gazdagodást, népszerűséget, sikert kínál. Az Úr Jézus is elutasította a kísértőnek a világ feletti hatalom elérésére irányuló ajánlatát, sőt ezzel együtt elutasította a meggazdagodás lehetőségét is. Ő inkább az Atyának való engedelmességet választotta, amely által gyakorolja a világ feletti tényleges és örök hatalmat.  A döntés mindig a miénk, az Úr pedig ad lehetőséget, erőt és képességet a helyes döntés meghozatalára.

Az istentől való bölcsesség mindenki számára elérhető. Nem kell hozzá titkos tanulmányokat folytatni, nem is a szerencse fia, hanem az Úr ajándéka.

Apollós elfogadta hitének kiigazítását és tovább vezetést, így az Úr felhasználta a Pál általi vetések öntözésére (ApCsel 18,24-19,7). Az Úr mindent megtesz azért, hogy az evangélium terjedjen, de adott olyan munkást is Pál mellé, aki az elvetett magot képes gondozni. Ma is szükség van vetésre, de biztosítani kell az elvetett mag fejlődéséhez, növekedéshez szükséges feltételeket is. Isten a harmadik missziói út során világossá tette Pál számára, kell egy ilyen munkás a gyülekezetekbe, Apollós személyében megadta a megfelelő személyt. Így a közösségek gondozása akkor is biztosítva volt, amikor Pál tovább ment az adott munkamezőről.

Láthatjuk, hogy Keresztelő János efézusi tanítványai készek voltak a tanulásra, a továbblépésre. Erre nekünk is szükségünk van, nem elég ahová korábban eljutottunk, hanem az Igeismeretben, Jézus megismerésében napról-napra növekednünk kell. Sőt maga Pál apostol is megismerkedett azokkal az üdvtörténeti eseményekkel, amelyek az ő megtérése előtt mentek végbe. Ő nem volt Keresztelő János tanítványa, mégis ismeri, amit Jézusról mondott. Nekünk is ismerni kell a bibliai eseményeket, majd alkalmaznunk a saját életünkre. Pál apostol János munkásságát és helyét Jézus életén keresztül értékeli.  Így kerülhet minden és mindenki a helyére. Így nem fogunk sem túl sem alul értékelni senkit. Ha nem Jézusra nézve értékelünk, akkor hamar bálvánnyá válhatnak emberek. Saját életünk is Őbenne kerül helyes megvilágításba. Így magunkat sem fogjuk túlértékelni, de leértékelni sem. Hanem tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztussal egy igában, minden Tőle jövő feladat elvégzésére, a terhek hordozására képesek leszünk.

Mélyen meghajlok

1.  

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe’ mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.  

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.  

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Általa léphetünk Isten Országába

B

efejeződik a Siralmak könyve, de nem zárul le Izráel története (JerSir 5,8-22). Nem, mert könyörülő és irgalmas az Úr. Van még terve népével, van még terve velünk. A legnagyobb jó még ezután vár rájuk. Mi már tudjuk, hogy elküldi az Úr egyszülött Fiát. A kegyelem esztendejének meghirdetése ezután jön, de jön. Áldjuk az urat, amiért mi már ebbe a korszakban élhetünk. Számunkra már nyitva van a szoros kapu, beléphetünk rajta, az Atya áldott országába. A mai nap is azért adatik, hogy eljussunk a kapun át a kereszthez, ahol átélhetjük Isten kegyelmét, ahol a teher leomlik vállainkról, ahol egy új világ tárul ki előttünk.

A próféta világosan látja a bűn súlyosságát. „Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordanunk bűneik terhét” (7). A bűn nem játék, következménye van. Gyakran generációkon átívelő következménye. Ha mi felelőtlenül élünk, eltöröljük Isten törvényeit, lehet, hogy csak az utánunk következő nemzedék fogja igazán megtapasztalni ennek a mélységeit. Ma talán még nem látunk egy-egy tettünkben semmi rosszat, de gyermekeink majd nyögik bűnös életünk hatásait. Mi örülünk a jólétnek, fogyasztunk is korlátlanul, feléljük nemcsak a mai napit, hanem a következő évtizedekre valót is, de a mai fogyasztás nyomán fellépő hiánnyal gyermekeinknek kell majd szembenézniük. Azonban lehet ma is felelősen gondolkodni és élni.

A próféta arról beszél, hogy atyáik bűneinek terhét nekik kell hordani. Mi már tudjuk, eljött az Isten Báránya, Aki magára veszi terheinket. Ő roppant össze alattuk a kereszten, hogy mi felszabadulva, Isten dicsőségére éljünk. A bűn ereje nagy, gyakran szembesülünk éveken keresztül a hatásával, mert ugyan a bűnre van bocsánat, de nem mindent lehet helyrehozni, jóvátenni, amit elrontottunk, tönkretettünk.  A bűnnek gyakran van maradandó hatása életünkben.

Jeremiás azonban felfelé néz, és tudja, hogy Isten örökké trónján ül. Ez jelent számára reményt. Nem a népre, hanem Istenre építi a jövőt. Imádkozik népéért és kéri, hogy térítse magához népét az Úr. Igen, csakis Neki van hatalma arra, hogy a bűn útjáról visszafordítson,Természetünk szerint a bűn után vonzódunk, ezt használja ki az ördög, mindig valamilyen csalit bevet, ami által vonzza a szívünket. Megkívánunk valamit, és már nem Isten akarata tölti be, köti le gondolatainkat, hanem a kívánság. Gyötrődünk, amíg meg nem szerezzük, amit kinéztünk magunknak.  Ezt a vágyódást sz Úr képes leoldani rólunk. Úgy teszi, hogy Országa gazdagságát ragyogtatja fel számunkra. Aki meglátja az Úr Jézus hatalmát, Isten gazdagságát, már nem elégszik meg azzal, amit a világ kínál. Hiszen „a világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn2,17).

Korinthusban az Úr megajándékozta Pált egy házaspárral, akik csodálatos segítséget jelentettek számára (ApCsel 18,18-23). A Szentlélek Isten munkája nyomán élet fakadt a városban, de az ellenség is aktivizálta magát. Különféle irányból kezdte támadni az apostolt, aki ebben a helyzetben is az Úr ígéretére figyelve bátran munkálkodott tovább. Nem az vezérelte miként kerülhet minél hamarabb biztonságosabb helyre, hanem azt tartotta szem előtt, miként ismertetheti meg Isten kegyelmét minél több emberrel. Minket sem csak megértő és jó szándékú emberek vesznek körül, eltudjuk-e fogadni az ellenséges közeget, és fontos-e számunkra, hogy ők is meghallják az evangéliumot.  Csak az Ige képes ezeket az embereket is újjáformálni, ezért ne kivonjuk az Igét, vagy a hívő embereket a nehéz terepről, hanem inkább árasszuk el az élet vizével az ilyen helyeket is.

Eljön az idő amikor tovább indul Pál, amerre megy mindenütt megkeresi a zsidókat is. Nem mond le róluk. Nekünk sem szabad senkiről lemondani, különösen nem, a zsidókról. A mai tanítványok is felelősek az ószövetségi népért. Milyen csodálatos, rajtuk keresztül jutott el hozzánk az örömhír, most pedig mi vezethetjük el őket a régóta várt Megváltóhoz. A mi feladatunk, hogy hirdessük: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk 2,11). Természetesen nemcsak a zsidóknak, hanem minden ember számára szól a fenti hír. Nekünk is meg kell hallani, mert a Krisztus nekünk is született. A mi életünket is Ő tudja áldottá tenni, Általa léphetünk Isten országába.

Pál visszatér Antióhiába. A hosszú és fárasztó utazás, a sok szenvedés után jól jön a feltöltődés, a megerősödés. Másrészt az anyagyülekezet tagjainak is hallani kell az Úr Jézus pogányok közötti munkájáról. Ezáltal igazi háttérré válnak. Mert szükség van ima háttérre is. A gyülekezet még buzgóbban fog imádkozni, még szívesebben támogatja a missziót, az új gyülekezeteket, ha látják az eredményt.

Fantasztikus milyen fáradhatatlan az apostol. Újra elindul, micsoda erős motort épített belé az Úr. Nem töri meg lendületét az ellenállás, a sok nehéz szenvedés, megy előre. Bármerre indul mindig az Úr áldását viszi magával. Újabb és újabb településeket foglal el Krisztus nevében. Egyre több ember válik Jézus Krisztus katonájává. Bárcsak mi is ilyen fáradhatatlanul vinnénk az evangéliumot és küzdenénk a gonosz munkája ellen. Aki engedelmesen oda megy, ahová Ura küldi, annak ma sem kell félnie, mert mindenkor megtapasztalhatja: „többen vannak velünk, mint ővelük” (2Kir 6,16). Ezért hát ne féljünk ma sem.

Áldásoddal megyünk

1. Áldásoddal megyünk, Megyünk innen el, Boldog már a szívünk, Néked énekel. Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor!(10)

2. Menjünk mindig feléd, Tekintsünk terád, Szentlelked erejét Add nékünk tovább! Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor! :/: Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor!

3. Őrizz, hogy a kezünk Legyen tiszta kéz, Szólj ránk, hogy a szívünk Legyen mindig kész! Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor! :/: Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor!

4.                   Várunk, áldott Király, Bizony jöjj hamar! Várunk, égi Király, Bizony jöjj hamar! Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor! :/: Maradj mindig velünk, Ha útra kelünk, Őrizd életünk mindenkor!

Isten áldásával.

Velem van az Úr

J

eremiás leírja azt a döbbenetet, amely a környező népeket érte, amikor Jeruzsálem elpusztult (JerSir 4,12-5,7).  Mindenki úgy gondolta ez a város bevehetetlen. Biztos védelmüket nem a városfalak és nem is a hadsereg jelentették, hanem Isten jelenléte. Elterjedt, hogy Izráel népe között jelen van az élő Isten, Aki bármikor csodákra képes népéért. Tudták, hogy a Jeruzsálemi templomban jelen van az Úr dicsősége. Izráel népét maga az Úr védi, Ő a pajzsuk. Már a honfoglalás idején Jerikó népe is azért ijedt meg a zsidóktól, mert eljutott hozzájuk az egyiptomi szabadítás, a Vörös-tengeren való átkelés híre (Józs 2,9-11).  Most, hogy mégis bekövetkezett a pusztulás mindenki megdöbbent. Ha a zsidók is elvesznek, ki maradhat meg? Mi adhat reménységet? Jeremiás azonban tudja, hogy nem vetette el örökre népét az Úr. Tudja, hogy még innen is van visszaút, sőt azzal is tisztában volt, hogy nem az Úr akarta, hogy így történjen, hanem a nép volt engedetlen.

A próféta egy történelmi visszatekintést tart, amelyben kifejti Júda és Jeruzsálem bukásának okait. A történelmi visszatekintések is akkor visznek előre és adnak új impulzusokat, ha az Úrra tekintve végezzük azt. Nem elég népünk és saját életünk tragikus eseményeit önsajnálattól eltelve felidézni, mert az nem segít. Egyedül az Igébe tekintő életértékelés ad helyes önértékelést és tud új távlatokat nyújtani. A próféta ezt végzi el.  Nem keres kifogásokat és nem hárítja másokra a felelősséget, hanem, rámutat a próféták és papok vétkeire. Kimondja, hogy Isten népe vezetői a felelősek, az ő istentelen és engedetlen életük miatt jött a büntetés. Nem engedelmeskedtek Isten törvényének és nem éltek akarata szerint. Nem voltak világosság. Bizony ez döbbenetes, azok, akiknek fel kellene mutatniuk az Isten szerinti életet, pont ellenkezőleg cselekednek. El kell gondolkodnunk, hogy mai lelkészek, szolgálattevők, Isten mai gyermekei hogyan is élünk? Életünk bizonyságtétel és áldást közvetít, vagy a mi életünk is ítéletre vár? Úgy gondolom nekünk is őszinte bűnbánatra van szükségünk, mert az egyház mai élete is tele van bűnnel. Előnyökért behódolunk a politikának, gyakran ki is szolgáljuk, a pénz, a jólét szeretete behálózta szívünket. A mindennapi életünk, házasságunk alakítása, emberi kapcsolataink sem az Igére épülnek. Már inkább a világ gyakorlata van jelen, mint sem az evangélium világossága, és tisztasága. A válás, az abortusz, a homoszexuálisok kapcsolata lassan olyan elfogadott lesz Isten népe között, mint a világban. Azonban, ahogy Izráel papjainak és prófétáinak vétkeit az Úr megítélte, úgy a miénket is megfogja. De nem szükséges megvárni az ítéletet, lehet most bűnbocsánatot kérni, lehet végre megtérni, hogy élhessünk.

Jeremiás a 4,22-ben már örömhírt is közvetít, véget ért a büntetés. Letelnek a fogság napjai is. Még ha ez kicsit odébb van is, de eljön a vége, Isten népe ismét felszabadul, és újat kezdhet az Úrral. Letelik a birodalmak ideje és a sátán ideje is. Eljön a nap, amikor az ördög a tűz tavába vettetik. Tudja, hogy már kevés ideje van és szeretne mindent elpusztítani, de Urunk nagyobb hatalommal bír. Ő legyőzte a sátánt a kereszten, már most is az Úr Jézus uralkodik, ezért ne féljünk, és nézzünk Rá mindenkor bátran és reménnyel.

Jeremiás útja a járható út számunkra is. Ő irgalomért könyörög. Tisztában van azzal, hogy Isten, könyörülő Isten. Mi is így forduljunk Hozzá, kérjük, a mai napon is tekintsen ránk. Az Ú jelenléte vezessen bármerre is kell mennünk. Izráel megtapasztalta, amikor az Úr ment előttük, szűntek a bajok, megnyíltak a kapuk, elfutottak az ellenségek.

Athénból Pál továbbment Korinthusba (ApCsel 18,1-17). Bizony nem nagy sikerélménnyel haladt tovább, hiszen Athénban csak egy páran lettek a keskeny út követői. Mondhatnánk nem nagyon sikeres az európai misszió, de Pál nem adja fel, hinti a magot, és a többit az Úrra bízza.  Pál kivonult Athénból, és ezt követően ezzel a várossal nem találkozunk. Nem írt levelet sem oda Pál, tehát akkor nem nyíltak meg az Ige előtt és hódoltak meg az Úr előtt. Mégsem veszíti kedvét Pál, hanem megy tovább, nem csügged, mert az Úrra néz. Mi se csüggedjünk, ha nincs azonnal eredmény, hanem felfelé nézve, az Úrból erőt merítve, menjünk tovább.

Menjünk tovább és végezzük az Ige hirdetését, mert amit mi eredménytelenségnek látunk, ahol elcsüggednénk, ott az Úr mást lát. Pált Korinthusba is elkísérték a kudarcok, ott is szorongatta szívét a csüggedés, már tovább akart menni, amikor az Úr megszólítja. „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban” (9-10). Amikor Pál úgy látja, itt nincs fogadóképesség, akkor az úgy szól: „sok népem van ebben a városban”. Ahol mi lemondanánk, ott az Úr tovább vezet. Ennél nagyobb megerősítés, hogy én veled vagyok, nem kell. De enélkül nem is lehet végezni semmilyen szolgálatot. Ha Ő nincs velem, nincs áldás. Azt is lássuk meg, Jézus jelenléte és áldása nem jelenti az üldözés, a bántás, az akadályoztatás megszűnését. Ahogyan Jézust üldözték, úgy üldözik övéit is. Ahol igazán és tisztán szól az evangélium ott mindig lesz ellenség is. Mert „Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember” (Lk 6,26).

HAGYJAD az Úr Istenre

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.                   Ő MEGCSELEKSZI  végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Egy rendelt nap

J

eremiás visszatekint az ostrom alatti állapotokra (JerSir 4,1-11). Leírja azt a szenvedést és borzalmat, amin Isten népének keresztül kellett menni a körülzárt városban. Mivel hamis reményben bíztak nem hittek a prófétának, így rengeteg szenvedésen kellett keresztül menniük. Ami a legszívbemarkolóbb, hogy az a jólét amiben éltek egyik pillanatról a másikra eltűnt. Júda népe nem gondolta, hogy ez megtörténhet. Hamis biztonságban ringatták magukat, úgy vélték, hogy amint Ezékiás király idején megszabadultak az Asszíroktól, úgy fogja Isten őket most is megmenteni. De a kegyelemhez szükséges mély bűnbánat hiányzott a szívükből.

Jeremiás így írja le az élet minőségének megváltozását, azt, amit soha nem gondoltak. „ Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak” (5). Az addig megszokott jólét egyik percről a másikra eltűnt. Az ételkülönlegességekhez szokott emberek még száraz kenyeret sem találtak, és éhen pusztultak. Döbbenet amilyen gyorsan megváltozhat az életkörülményünk. Vajon mi fel vagyunk-e készülve arra, amikor ez a jólét megszűnik? El tudjuk-e képzelni az éhezést, az élelmiszer boltok üres polcait? Pedig mindez bármikor megtörténhet. Megtörténhet, mert mi sem járunk az Úr útján, és Isten meg fogja ítélni ezt az önző életformát, amelybe belesodródtunk. Egyszer véget ér a fogyasztói társadalom, mert az Úr sem fogja tűrni, hogy mi dőzsölünk, elégedetlenkedünk és pazarlunk, máshol pedig gyermekek és idősek halnak éhen.

Egyszer a tékozló fiú pazarló életformája is véget ért. A nyomorúság, az éhhalál széle azonban felrázta a lényét és bűnbánattal hazaindult. Rádöbbent, hogy nem is kellett volna ilyen mélyre süllyednie, ha otthon marad. Az atyai házban van a helye, ott fiúként élhet, ott mindene megvan. Bárcsak mi is rádöbbennénk, hogy Isten országában van a helyünk. Lássuk meg, ma még lehet, ma még szabad hazaindulni és bűnbánattal az Atya elé borulni. Bizony mi sem vagyunk méltók, hogy az Atya fiának neveztessünk.

Mindabban, ami Jeruzsálemben történt az Úr haragját ismerte fel a próféta. Fontos tudni, hogy Isten a bűnre haragszik, ám a bűnös embert szereti. Ha ez a bűnös meglátja szíve állapotát és kegyelemért könyörög, Isten megbocsát. A megbocsátás alapja Jézus áldozata. Mint bárány vette magára vétkeinket. Az Ő áldozatáért van kegyelem.

Pál az Aeropágoszon is vállalja Urát, vállalja az evangéliumot (ApCsel 17,22-34), így bátran szól a jelenlévőkhöz. Nem hallgatja el a lényeget, akkor sem, ha az igehirdetésbe bevon olyan elemeket is, amelyeken keresztül könnyebben meg tudja ragadni hallgatói figyelmét. Megláthatjuk, hogy az athéniak bebiztosították magukat, nem akartak egyetlen istenséget sem kihagyni a tiszteletükből. Mi is szétforgácsoljuk magunkat a bálványok oltárán, de mégsem akarunk Jézus követői lenni. A bálványoknak az ember diktál, míg az Úr Jézusnak nem lehet parancsolni, mert Ő mindenek Ura. Előtte szolgaként állhatunk meg, és imádságunk csak az lehet: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?

Az apostol hangsúlyoz néhány nagyon fontos dolgot, amit hallgatóinak komolyan kell venni. Isten teremtette a világot, tehát ez a bolygó az Ő keze által jött létre. Az Övé, de ajándékba kaptuk. Mielőtt megalkotta az embert lakást is készített számára. Előre gondoskodott rólunk. Mert Ő szerető Atya.

Komolyan kell venni, hogy Isten nem szorul ránk. Ő nincs a mi segítségünkre utalva. Inkább mi szorulunk Őreá, mert nélküle tehetetlenek vagyunk. Nem mi adunk Neki, hanem Ő adott nekünk életet és leheletet.  Az Ő ajándéka az életünk. Minden Tőle jön, ezért a hálaadás a megfelelő magatartás Vele szemben.

Pál megválaszolja a ma is sokak által feltett kérdést, „ó, nem, ó én nem tudom, hogy ki vagyok. Minek születtem választ nem kapok” (Beatrice). Van válasz, írja Lukács: „ hogy keressék az Istent”, ezért születtünk, ezért vagyunk a földön, hogy megismerjük és szeretetére rezonálva, engedelmességben, akarata szerint éljünk. Isten megtalálható, azért lett emberré Jézusban, hogy megtalálható, megszólítható és megérinthető legyen. Rajtunk múlik, hogy elindulunk-e keresni. Az ígéret ma is áll: „Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik” (Luk 11,10). Aki kiállt, azt ma is meghallja az Úr. Kiáltsunk Hozzá, amint a vak Bartimeus is tette: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam” (Mk 10,47).

Fontos még azt is meglátnunk, hogy Isten rendelt egy napot, amelyen megítéli az egész emberiséget. Tehát az emberiség a történelem vége, az Isten elé állás felé halad. Ezért nem mindegy hogyan érünk ehhez a naphoz. Úgy ér-e minket, hogy a Bárány vére elfedezi bűneinket, vagy úgy, hogy Isten haragja alatt maradunk. Éljünk a lehetőséggel és kérjük Isten bocsánatát, kérjük, hogy az Ő vére törölje el minden bűnünket.

BŰNÖS VAGYOK

1.  

Bűnös vagyok, de hadd legyek Tied,

Én Istenem!

Ki gyógyítná meg beteg szívemet,

Hacsak Te nem?

2.  

Szívem hideg, hogyha tüzet nem adsz,

Ha nem szeretsz,

Nem bírok járni, ha nem támogatsz,

Ha nem vezetsz!

3.  

Nincs örömem, körültem, mint az éj,

Minden sötét,

E bús homályt a tiszta égi fény

Hadd űzze szét!

4.  

Ó, Jézusom, mossa el bűnömet

A drága vér,

Amit Te ontál, égi szeretet,

A bűnökér’!

5.  

Rád várok én! Ó, jöjj hozzám magad,

Szívem óhajt,

S hűséged árja égő szomjamat

Eloltja majd.

Isten áldásával.

Mit akarok hallani?

A

 tegnapi siralmakat azzal fejeztük be, hogy Jeremiás az Úrra nézve felismerte és megvallotta: „Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek” (42). Ezzel kifejezte, hogy nem más az oka Júda nyomorúságának, hanem ők. Minden itt kezdődik, meglátjuk-e, hogy életünk történéseiért mi vagyunk a felelősek? Amikor nem sikerül valami, felbomlik egy kapcsolat, rossz irányba megy az életünk, elsősorban magunkban kell keresni az okokat. A másra való hárítás nem segít. Jeremiás a továbbiakban rámutat arra, hogy Isten már korábban kereste övéi szívét, szólt hozzájuk, de szavát nem vették komolyan. De, ezért nem Isten a felelős. Mentek tovább az engedetlenség útján, amikor pedig az Úr megbüntette népét, és beengedte országukba a babiloni király seregét, úgy élték meg, hogy az Úr elzárkózott előlük (JerSir 3,43-66).

Mivel időben nem hallották meg Isten szavát, és nem igazodtak akaratához, az Úr keményebben szólt. Az ítéleten keresztül kellett menni, a vészkiáltás már nem segített. Isten döntött, fogságra kellett menniük, de ezzel nem vetette el őket végleg. A fogság fogja felrázni őket. Ott döbbennek rá, hogy Isten a tűzoltóság szerepét tölti be. Nem elég akkor kiáltani, amikor nagy baj van, hanem már korábban figyeljünk Rá, és elkerülhető a baj, a bűn útján való sodródás.

Jeremiás ebben a helyzetben is tudta mit kell tenni. Nem határolta el magát népétől. Nem mondta, nekem semmi közöm hozzájuk, én nem követtem el vétkeiket, hanem felelősséget érez irántuk. Siratja népét, és addig fordul értük Istenhez, amíg az Úr rájuk nem tekint. A prófétának fáj népe engedetlensége, fáj a büntetés, fáj neki népe sorsa. Fáj-e nekünk családunk, népünk a körülöttünk élők bűn miatti szenvedése. Okoz-e fájdalmat a sok tönkrement élet, a széthulló családok tragédiája, a fiatalok Isten nélküli élete? Mit tehetünk mi? - kérdezzük. Azt, amit Jeremiás is tett.  Odafordulhatunk az Úrhoz, és kérhetünk Tőle segítséget. A próféta felismerte, ő nem tud népén segíteni, de Isten igen. Az Úr számára mindig van lehetőség, Ő soha nem vall kudarcot. Az Úrhoz való kiáltás soha nem hiábavaló.

Jeremiás leírja, hogy az Úr közeledett hozzá, amikor kiáltott. A nagy mélységből sóhajtott az Úrhoz, és Ő meghallotta a sóhajt is. Nincs olyan mélység, nincs az a távolság, ami elválaszthatna tőle, ahol nem volna esélyünk. Ha kiáltunk, van esély, mert Ő mindenhonnan meghallja a kiáltást és kész utánunk jönni. De kiáltunk-e?

Az Úr szava Jeremiáshoz a következő: „Ne félj!” Talán ebben a helyzetben mást és többet vártunk volna. Azt mondanánk, most igazán másra van szüksége, mint erre. Nem felszólítani kell, hanem bátorítani. Azonban Isten mindig tudja, mire van szükségünk. Azt mondja, ami erőt ad és felemel. Jeremiás is hajlamos volt a félelemre, ugyanúgy, mint ahogy mi azok vagyunk. Ezért mondja Isten: Ne félj! Mert ha Rá tekint, ha bizalmát csak Belé veti, akkor megtapasztalja, hogy nincs szükség a félelemre. A tanítványoknak is a félelmet rótta fel az Úr. Mit féltek kicsinyhitűek. Aki Úrnak látja Jézust és Atyának Istent, az mindig tökéletes biztonságban tudja magát.

Pál Athénba érkezett és hozta magával az élet kenyerét (ApCsel 17,16-,21).  Munkatársai még nincsenek mellette, ám ő nem tétlenül várja őket, hanem érkezésükig körbejárja a várost. Jól felhasználja az alkalmas időt, azonban nagyon furcsa városnéző ez a Pál, mert nem műemlékeket, gyönyörű műalkotásokat lát, hanem bálványokat. Vagy talán a mi látásunk a furcsa? Mi látjuk a bálványt, a bűn termékeit is csodás emberi alkotásoknak. Pál nem azért ment Athénba, hogy a város nevezetességeiben gyönyörködjön, hanem hogy vigye számukra Jézus hívását. Tudja, hogy a Pásztor őket is keresi. A bálványok azt üzenik Pál számára, hogy az Athéniak rossz úton járnak és ő igyekszik mindent megtenni, hogy a jó útra irányítsa őket.

Itt is felkeresi a zsidó közösséget és vitázik velük. Ez azt teszi, hogy igyekszik számukra az Ige alapján bizonyítani, hogy Jézus a Krisztus. Vagyis nem úgy gondolkodik, hogy minek szóljak nekik, hiszen úgy van jól, ahogy ők gondolják, aztán meg is sértődnének. Nem, Pál nem így gondolja, nem számít, hogy megsértődnek, vagy megharagszanak, de amit rosszul tudnak, és rosszul tesznek, azt helyre kell igazítani.

Nemcsak a zsidóknak, hanem a görög filozófusoknak is hirdeti Jézust. De ő nem érdekességként, hanem bizonyságtételként mondja, amit az Úr rábízott. Azonban mindig lényeges milyen füllel hallgatjuk. Sokat beszélünk az igehirdetők felelősségéről, hogy nem mindegy hogyan hirdetik, meggyőződésből, élő hittel, vagy megszokásból. Most látjuk az igehallgatóknak is van felelőssége. Aki csak érdekességet akar hallani, aki nem nyitja meg a szívét az evangélium előtt az nem jól hallgatja. Magunknak is fel kell tenni a kérdést csak érdekességet akarok hallani, vagy az Úr eligazító szavát. Úgy hallgatom-e, hogy az Úr szól szolgájához, és én megteszem a Gazdám parancsát?

Jöjj el az élet vizéhez

1. Jöjj el az élet vizéhez, nélküle szomjas a szív, átok alól szabadulsz itt, hű Urad Ő, aki hív.

Refr.: Jöjj hát siess, jöjj, vár reád: béke a földön az üdv odaát! Itt van az élet a forrás, nincs sehol és soha más.

2. Jöjj megújulni e vízben, új lesz a hit, szeretet, eltűnik itt, ami régi, kezded az új életet.

Refr.: Jöjj hát siess…

3. Jöjj hát az élet vizéhez, Jézus kínálja neked, árad az élet belőled, kútfeje lesz a szíved.

Refr.: Jöjj hát siess…

Isten áldásával.