Figyelj a Pásztor hangjára!

S

alamon a szülői útmutatás fontosságát és annak megtartását helyezi szívünkre (Példb 6,20-35). De mindjárt jegyezzük meg, hogy olyan tanításról van szó, amely a Biblián alapszik és a szülők élete hitelesít. Tehát lényeges, hogy a szülők Isten Igéjét adják tovább gyermekeik számára, mert az igazi tanács és útmutatás. Ennek is azonban akkor lesz gyermekeink számára hatása, ha mi magunk is Isten szavához szabjuk az életünket. Akkor veszik komolyan szavainkat, ha mi magunk is aszerint éltünk. Ma gyakran úgy várnak el a gyermekektől rendes magatartást, jó gondolkodást, helyes tetteket, hogy maguk a szülők sem úgy cselekedtek.

Azt is le kell szögezni, hogy az engedelmesség nem azt jelenti, hogy amit a szülő mond mindent meg kell tenni, hanem azt üzeni, csak azt tegyük meg, ami egybecseng Isten akaratával. Ha a szülő, vagy a minket tanító személy olyan dolgokat vár el tőlünk, amelyek ellentétesek Isten akaratával vagy egyenesen szembefordítanak Vele, azt nem kell megtenni. Elsősorban Istennek tartozunk engedelmességgel.

Már említettük, hogy nem csupán Salamon, hanem az Úr is szól ezeken a verseken keresztül. Sőt mondhatjuk, Isten az, Aki szól Salamon által, ő juttatja el hozzánk Isten üzenetét. Így tehát amikor Salamon írását olvassuk, mennyei atyánk hangját halljuk. Így már jobban értjük, hogy lámpás a parancs és világosság a tanítás. Hiszen az emberi tanítások és parancsok gyakran még jobban összekuszálnak bennünket. Isten szava azonban lámpás, ezt erősíti meg Dávid is a saját tapasztalatával,„lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105). Az Isten Igéje utat mutat a számunkra, világít, hogy meglássuk a jó utat, felismerjük a helyes, Isten akaratával egyező döntést. Szükségünk van az Ige világosságára, mert ma nagy a sötétség. Saját bölcsességünk alapján eltévedünk, hiszen ma az értékek felborultak, a rossz értékké vált, a jót sok területen értéktelennek tüntetik fel.  Az a magatartásforma, ami a Szentíráson alapul és évszázadok alatt bevált, mára elveszítette vonzerejét, sőt egyenesen félre dobták. Ma a média adja a fiatalok elé a követendő életformát, amelyben már nincsenek elfogadott formák, nincs állandó mérce. Ez azonban egyre mélyebbre sodorja az embert, a bűn hatalmat vesz felette és már képtelen lesz kikeveredni belőle.

Az igei útmutatás azonban jó irányba vezet, Isten szavának van ereje megőrizni a gonosztól. Amennyiben figyelünk az Igére és valóban lámpásként használjuk, akkor még idejében felismerjük a csapdákat is ki tudjuk kerülni őket. Isten igéjének komolyan vétele őrizhet meg a társkeresés idején, sőt óvhatja meg házasságunkat is. Igazi védelmet az Úrral való állandó kapcsolat jelent, Ő tudja megőrizni szívünket idegen kívánságoktól, és vágyaktól. Ha tudom, hogy Isten ajándékot készített a számomra, és a maga idejében megadja azt nekem, akkor nem figyelek másokra, és nem engedem, hogy a test szépsége, a külső hatást gyakoroljon rám. Az ellenség pont a külső vonzására épít, a test szépségét, előbbre helyezi a belső értékeknél, tulajdonképpen azonosítja az embert a testtel. Azonban több az élet, mint a test.  A társválasztásnál nem elsősorban a külső, hanem a belső értékekre kell figyelni. Az Úr erre teszi a hangsúlyt és olyan társat készít, akinek a belső értékei szépek, akinek Isten maga az érték, az első. Az Úr legyen a legnagyobb érték számunkra, illesse Őt az első hely az életünkben. Ami azt jelenti, hogy döntéseimben is Övé az első hely, a döntő szó.

Nézzük tovább Pál búcsúzását az efézusi vénektől (ApCsel 20,25-32). Elmondja, hogy már nem fogják őt látni, ez nem azt jelenti, hogy mindjárt meg fog halni, hanem, hogy az Úr Jézus más irányba vezeti őt. Pál megkapta az Úr kijelentését, hogy Rómába is el kell jutnia az evangéliummal. Pál eddig sem turistaként járta Efézust és a többi helyet, nem pusztán baráti látogatást tett, hanem Isten országát hirdette. Felmutatta, hogy ebben a bűnnel terhelt és ítéletre érett világban jelen van Isten országa. A bűn és engedetlenség világából most még be lehet lépni Isten világába. Az oda vezető út kapuja szoros, vagyis nem megy oda be minden, ami ebbe az életbe belefér. Kívül marad a bűn, és csak a megtisztult, szabadulást átélt megkegyelmezett bűnös mehet oda be. Isten országában más a rend, az erkölcs és más a cél is, mint a mi világunkba. Ott nem az ember, hanem az Úr Jézus Krisztus van a középpontban. Aki belép abba az országba, az úgy éli tovább földi életét, hogy Isten országa törvényei határozzák meg tetteit. Pál apostol Jézussal járta útját.

Pál Isten teljes akaratát hirdette, tehát nemcsak azt mondta el, ami belepasszolt hallgatói elképzelésébe, hanem azt is tovább adta, ami nehéz döntést igényelt, vagy fájdalmas volt a számukra. Az apostol mindig Isten akaratát tartotta szem előtt. Hirdette, hogy egyedül Jézus elég, mellé nincs szükség semmi másra. Ennek volt a következménye, hogy Efézusban minden okkult könyvet és a gonoszhoz fűződő eszközt tűzre vetettek. Vállalták az anyagi kárt is, csakhogy hűsek legyenek az Úrhoz.

Az efézusi gyülekezetet a vénekre bízza Pál. A vének olyan hívő emberek, akik nem biztos, hogy idősek, de a hit területén előrébb, és mélyebben járnak, mint társaik. Az apostol hangsúlyozza, hogy viseljenek gondot magukra is. Csak az tud másokat vezetni, aki maga is beáll Jézus nyomába, aki elmélyül az imában és a Ige tanulmányozásában. Ha másokat akarunk vezetni, nekünk is növekedni kel.

Felkészíti a véneket az ellenség támadására. Komolyan kell venni, hogy a gonosz mindig rombolni, pusztítani akarja Isten népét. A farkas gyakran bárány képében bukkan fel, azonban Jézus gyermekeinek ezeket fel kell ismerni és el kell tőlük határolódni. Bizony ez nem könnyű, hiszen gyakran mellettünk ülnek a padokban, vagy éppen feletteseink, gyülekezetben, az életben. Azonban a tanítvány képes felismerni a Pásztor hangját, és így csak Őreá hallgat. Figyeljünk mi is a Pásztorra, és álljunk ellen a farkasoknak.

1. Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő, a győzelmes, hű vezér,

Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény.

Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét.

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én,

      Nevét végtelen áldom én.

     Isten áldásával.

Értékrend csere

S

alamon rámutat, vállaljuk tetteink következményeit, és nézzünk velük szembe bátran (Példb. 6,1-19). Isten gyermekét ne tekintse senki könnyen becsaphatónak, de ha valahol pórul jártunk, mert nem voltunk megfontoltak, és nem néztünk az Úrra, tegyünk meg mindent, a hiba kijavításáért. Így kezdi, ha kezességet vállaltál. Tehát nem kötelező kezességet vállalni mindenkiért, vagy kölcsön adni mindenkinek, figyelembe kell venni, hogy nem mindenki megbízható. Ha rosszul döntöttünk nézzünk bátran szembe vele. Minden probléma alapszabálya, hogy ne hátráljunk meg, ne halogassuk a dolgok intézését, hanem nézzünk vele szembe, még ha kényelmetlen vagy nehéz is.

Isten gyermeke szótárából a lustaság hiányzik. Ez nem erény, hanem bűn, hiszen Isten még az állatvilágba is a szorgalmat kódolta bele.  Az Úr tanítványainak a saját feladataik szorgalmas végzése az erénye. Az evangéliumot is egyszerű emberek vitték tovább. Nem a maguk kényelmét keresték, hanem örömmel és kitartással szolgáltak az Úrnak.

Pál apostol magához hívatja az efézusi véneket, látja, hogy újabb missziói küldetése nem lesz, az Úr másfelé vezeti (ApCsel 20,17-24). El akar búcsúzni és egyben rájuk bízza a gyülekezetet. Pál nem megparancsol valamit ezeknek az embereknek, hanem emlékezteti őket a közöttük lévő szolgálatára. Vállalta az Úr Jézust ellenséges indulatok és támadások közepette is. Pálnak sem volt könnyű.  Mi úgy gondoljuk, ő apostol, neki könnyű volt, rendkívüli képességekkel és ajándékokkal rendelkezett. Most megláthatjuk neki sem volt sem egyszerű sem könnyű Jézust szolgálni, előrehaladni a keskeny úton.

Milyen őszintén vall férfi létére könnyeiről. Még ő is könnyezett, vajon meg tudjuk -e érteni őt, vagy egymást. Mi sokszor magunkból indulunk ki és azt gondoljuk, ami nekünk könnyen megy az a másiknak is. De van-e bennünk megértés, és tudjuk-e segíteni, támogatni azt, aki nehezebben boldogul valamilyen területen.

Azt is lássuk meg, hogy a könnyek az Úr előtt hullottak. Pál nem magát siratta, hanem fájt a szíve keményszívű népe miatt. Azonban a könnyek nem jelentettek meghátrálást, hanem még nagyobb erőre ösztönözték őt, hiszen tudta, az elveszettekért küldte harcba őt a Parancsnok.

Megtudjuk Pál beszámolójából, hogy házanként is tanított. Tehát voltak, akik nemcsak a szívüket, hanem lakásukat is megnyitották az Úr előtt. Másrészt ez azt is jelenti, hogy akik behívták Pált a házukba, azok többre vágytak. Nem volt elég számukra annyi, amit a közös alkalmon hallottak, hanem többet igényeltek. Ők olyanok voltak, mint a szivacs, amely csak szívja magába a vizet, így szívták ők magukba az evangéliumot. Nem elégedtek meg azzal, hogy a külső vizes legyen, hanem azt akarták, hogy a belső szárazság is elmúljon. Tudták, az élő víz tudja valóságosan csillapítani a szomjukat.

Van-e bennünk még ilyen szomjúság? Vágyunk-e még minél többet megismerni az Igéből, minél mélyebbre hatolni benne, és megismerni az Urat?

Ami számukra hasznos, azt mind tovább adta, nem hallgatott el semmit. Tehát nem az óráját, hanem hallgatói szükségletét nézte. Nem adott azért kevesebbet nekik, hogy ő hamarább végezzen. Nem azt nézte mi a maga számára az előnyös, hanem azt, mivel építheti az efézusiakat. De nem is csak szépeket mondott, nem csupán a szeretetről beszélt, hanem rámutatott a megtérés szükségességére. Megtérés nélkül nem lehetünk tanítványok, hiszen ez által vált irányt az életünk. Nem lehetünk úgy Jézus tanítványai, hogy továbbra is a bűn útján járunk. A megtérés, szakítás a bűnnel. Elmondta számukra mit jelent Jézusban hinni. Ez fontos, Jézusban, mint Megváltóban higgyünk. Isten Fiában, Aki az életét adta értem a Golgotán.

Pál sem lát előre mindent, azt tudja, hogy már erre nem fog visszajönni. Tisztában van a rá váró szenvedésekkel is.  Ez azonban őt nem hátráltatja, mert kész meghalni is Jézusért. Számára nem az élete a drága, hanem a kapott szolgálat elvégzése. Ilyen átalakulásra van nekünk is szükségünk. Erre az értékrend cserére kell eljutnunk, mert bizony nekünk drága, sőt mindennél fontosabb az életünk. Ha majd a szolgálat válik a legfontosabbá, más lesz a keresztyénségünk, és nagyobb hatást fog kiváltani. Mert a mi feladatunk is az Isten kegyelmének az örömhíréről való bizonyságtétel. Ennél fontosabb feladata nincs egyetlen tanítványnak sem.

1.  

Ameddig Jézus él,

Ameddig Ő segél,

Nem bánthat gond és félelem,

Ő van mindig velem.

2.  

Jó Pásztor Jézusom,

Vigyáz rám, jól tudom,

Legeltet szép zöld pázsiton,

Ég harmatát iszom.

3.  

Mikor leszáll az est,

Sötétje bánt, ijeszt,

Az éjszakában is tudom,

Hogy megvéd Jézusom.

4.  

Ha lábam tévedez,

Bánt a világ, sebez,

Jézus szívén a menhelyem,

Ő gyógyírt ad nekem.

5.  

Ha Őrá néz szemem,

Úgy megvan mindenem,

Hogy Jézusom szeret nagyon,

Ez a paradicsom.

Isten áldásával.

Ne add fel!

A

z ember életének útjait és kapcsolatait az Úr figyelemmel kíséri (Példb 5,15-23), így minden lépésünk előtte van. Nincsenek titkok, nincs olyan, hogy senki nem látta, senki nem hallotta, ezért biztonságban vagyok. Az Urat megtéveszteni nem lehet, látja mindenkor szívünk tartalmát, jelen van egymásnak mondott szép szavainknál, hallja fogadalmainkat, ismeri gondolatainkat. Ezért lényeges, hogy mindig jelenlétében éljünk, az Ő akarata szerint cselekedjünk. Isten rámutat mindarra, ami jó, ami helyes, de nem azért határozza meg számunkra a jó utat, hogy bosszantson vagy valami még jobbat megvonjon tőlünk. Amikor Ő valamire rámondja, hogy az rossz, hogy halálba visz, az valóban úgy van. Érdemes Rá hallgatni.

Szépen terelgeti a szentíró szívünket annak az ajándéknak a megismerésére és megbecsülésére, amit Istentől kaptunk. A házassági élet szépsége, gazdagsága, gyengédsége ebben a kapcsolatban bontakozik ki. Azért is felelősek vagyunk, hogy a nemiségben kapott áldásokat ne felelőtlenül éljük meg, hanem Istentől kapott társunk felé. Lehet örülni egymásnak az évtizedek múlásával is, lehet gyönyörködni és egyre jobban betelni azzal, akit az Úr nekünk adott. Minden kornak megvannak a maga szépségei, áldásai, ha hűségesek vagyunk, felfedezhetjük ezeket.

Az Úr a nemiségbe rejtett szépséget és áldást azért adta, hogy majd azzal osszuk meg, akit Ő segítőtársként adott nekünk. Ezért mondja Salamon, ne oszd meg másokkal, azaz vigyázz rá, hogy annak adhasd, akinek az Úr szánta. A hűségben való megmaradást a ragaszkodást elősegíti a tudatos hangolódás, örülj, mondja, tehát ha én örömmel tekintek a másikra, mindent megteszek, hogy a másik is örüljön, erősödik a kötelék. Sőt ha ezt a kapcsolatot a hit köteléke is átfonja, elszakíthatatlanná válik. Az Úrban való élő hit, a Vele való állandó és együttes közösség erősíti a házasságot. Ha nincs az Úrral kapcsolat, meglazulhatnak a szálak.

Az Úr felhívja figyelmünket, hogy életünk előtte zajlik, úgy gondolkozzunk, aszerint tegyük dolgainkat, hogy nincs rejtve semmi a szemei előtt. Dávid azt gondolta, hogy a Betsabéval való viszonyának nincs tanúja így minden rendben van. Nem látta senki, nem tudta senki, hogy Úriás halála mögött az ő vétke áll. De azt olvassuk, hogy „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett” (2Sám 11,27). Amit mi megmagyarázunk, vagy amit mások jónak vélnek, az az Úrnak nem tetszik. Géházi szintén úgy gondolta, mivel messze van Elizeustól senki nem tudja mit csinál. Nem látja senki, hogy becsapta Naamánt, de az Úr látta, és számon kérte Dávidtól és Géházitól is a tettét. Az Úr előtt és egymás előtt is felelősek vagyunk életünkért, tetteinkért, de még szavainkért és gondolatainkért is. Az Úr számon kéri életünket, jó ha már most elé állunk és bűnbánattal helyezzük életünket a kereszt elé. Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, Aki magára vette bűneinket, és vére által kész megtisztítani. A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, hogy vétkeinket eltörli az Úr, hanem azt is, hogy onnantól kezdve új, tiszta élettel ajándékoz meg. Innentől kezdve a bűnnel szakítunk és csak Neki élünk.

Tróászban Pál kísérői hajóra szálnak és Asszoszba utaznak, azonban az apostol nem a hajón megy velük, hanem gyalog indul tovább. Miért nem megy társaival Pál? Talán azért mert egy kicsit maga akar maradni. Kettesben szeretne lenni Mesterével. Mert neki is szüksége van a csendre, szolgálata átgondolására, és a további terv megismerésére. Ehhez egyedüllétre van szükség. Amint Jézus, úgy Pál is megkeresi az egyedüllétre való alkalmat. Ha Pálnak szüksége volt együtt lenni az Úrral, akkor fogadjuk el, hogy nekünk is nagy szükségünk van rá. Rohanó világunkban, amikor gyakran egy perc megálló sincs, nekünk kell megtalálni az elcsendesedésre szolgáló időt. Pál nemet mondott, kimerte mondani, nem megyek veletek. Talán azért nincs időnk, mert mi nem merünk, nem tudunk nemet mondani. Nem akarunk másokat visszautasítani, pedig ezáltal épp urunk közelségét, áldásait utasítjuk el.

A tanítványok nem sértődtek meg, hanem Lukács vezetésével tovább mentek és bevárták az apostolt. Asszoszban ismét találkoztak, tehát eljött az idő, amikor a kis csapat újra együtt folytatta útját. Pál feltöltekezett, belsőleg megújult. Szüksége is volt erre, hiszen tapasztalta, hogy földi cserépedénye napról-napra romlik, de belső embere megerősödött. A belső ember megerősödéséhez azonban Igére, imádságra, az Úrral való kapcsolatra van szükség. Ma sokan úgy vélik, hogy a testnek kell épnek lenni, annak egészségéért kell mindent megtenni, sokszor reménytelenül költekezni, Pál azonban látta, hogy másként áll a dolog. A belső embert kell megerősíteni, és az majd hat kifelé a testre is. A lélek energiája erősítőleg, gyógyítólag hat fizikai állapotunkra is.  Mindezt természetesen úgy kell kezelni, hogy tudjuk, a cserépedény egyszer összetörik, de a belső ember akkor is megmarad.

Több helyen is kikötnek, de nem hallunk az ott végzett munkáról. Nem tudjuk, hogy ezeken a helyeken hirdette-e az Igét, vagy egyszerűen ő is megtapasztalta, hogy nincs mindenütt fogadókészség az üzenetre, az evangéliumra. Pál nem keseredik el, megy tovább. Adja az Úr, hogy mi se veszítsük el életkedvünket, szolgálatunk frissességét, és ne adjuk fel a szolgálatot, amikor látszólag eredménytelennek tűnik munkánk. Amikor tavasszal a kertben veteményezünk, ott sem látszik azonnal az eredmény, az elvetett magnak idő kell, amíg kibújik a földből és örülhetünk az új növénynek. Így van ez a lelki életben is. Az elvetett magnak, a hirdetett Igének időre van szüksége, lehet, hogy nem mi, hanem majd valaki más látja meg a gyümölcsöt, és takarítja azt be. De menjünk tovább az Úrban bízva, amint Pál is tette.

Nagy vagy Te, Isten

1.  

Nagy vagy Te, Isten, nagy a Te hatalmad,

Világteremtő a Te szózatod!

Mondád: „Legyen!”, s a puszta semmiségből

Világosság s mindenség támadott.

A csillagezrek, a nap fényessége,

Ég, föld követte szent parancsszavad.

Remeg szívem, s megdöbbenvén csodálja

Mindenható, dicső hatalmadat.

2.  

Nagy vagy Te, Isten, nagy a bölcsességed.

Mindent mi szépen s bölcsen alkotál!

A földi embert tetted gyermekeddé,

Lelkedből lelket őnéki adál.

Kicsiny fűszálban, óriási tölgyben

Dicső kezed nyomát szemlélteted.

Szívem kitárva, hódolással áldom

Csodálatos, nagy bölcsességedet!

3.  

Nagy vagy Te Isten, s mily nagy a kegyelmed,

Fiadban mit vélem éreztetél!

A pislogó kis mécsest el nem oltád,

S a megtört nádnak megkegyelmezél.

Mikor hevertem bűnben, megkötözve,

Felém kinyújtád irgalmas kezed.

Örömkönnyekkel, térdre hullva áldom

Te üdvözítő nagy kegyelmedet!

Isten áldásával.

Remény

T

egnapi igénkben azt hallottuk, hogy nem csupán a szerző szól hozzánk, hanem rajta keresztül az élő Isten. Neki van számunkra mondanivalója. Így ma fogadjuk meg tanácsát és hajtsuk oda füleinket az igéhez. Hajtsuk oda a szívünket és kérdezzük, mit mond nekem mára az én Gazdám. A Bibliaolvasásnak ez a lényege, mindig keressem, mit mond személyesen nekem az én Uram. Milyen útmutatása van számomra, mit vár tőlem?

Ma a csábítóerőkre és a nekik való ellenállásra hívja fel figyelmünket (Példb 5,1-14). Vannak olyan erők, amelyek le akarnak téríteni a keskeny útról, el akarnak szakítani az Úrtól. A sátán mindent megtesz, hogy szétrombolja az Úr Jézussal való kapcsolatunkat. Ő nem adja fel soha, nem mond le rólam soha.  Ehhez megpróbálja felhasználni a másik nemhez fűződő viszonyunkat. Bizony a két nem kapcsolatába a gonosz sok csapdát rejt el. Ezekre kívánja Salamon felhívni a figyelmünket. Már a fiatalt igyekszik elterelni annak a társnak a megtalálásától, akit az Úr szán neki. Ha ez nem sikerül utána sem adja fel, megpróbál betörni a kapcsolatokba, jobbnak tünteti fel azt ami kívül van, mint ami a házasságban található.

Igénk rámutat, hogy mindig a kapcsolatfelvételen keresztül indulnak ezek a dolgok. Tehát meg kell gondolni azt is, kivel állunk szóba. Mert amikor elindul egy beszélgetés nehéz kilépni, nehéz megszakítani. Tehát mindenkor ügyelni kell szavainkra, és magatartásunkra, hogy általuk nehogy megtévesszünk másokat.

Az Ige úgy mondja, a más asszonya. A teremtéskor azt mondta az Úr Ádámnak, adok neked hozzád illő segítőtársat. Ez a segítőtárs Éva, vagyis Éva volt Ádám asszonya, rajta kívül minden nő más asszonya volt. Így van ez Isten terve szerint ma is. A mi asszonyunk, férfink az, akit Isten társként adott számunkra, egy örök életre. Ő a miénk, a többi férfi és nő, a másé, ezért távol kell magamat tartani tőlük.

Salamon rámutat, hogy mindig az ilyen kapcsolatoknak a végére figyeljünk. Ne engedjük a kezdeti színméztől megtéveszteni magunkat.  Salamon nagyon jól tudta ezt, mert Dávid is elvette a más asszonyát, de meg voltak a keserű következményei. Gyilkosságba sodródott, majd meghalt az első gyermek, de a többi gyermekei közt is viszályok alakultak ki. Fellépett köztük a féltékenység, mert mindegyik azt gondolta Dávid a másik gyermekét szereti jobban. Dávid élete is a végére keserű üröm lett, hiszen saját fiai lázadtak fel ellene. Mennyi vér és könny hullott Dávid családjában, azért mert a más asszonyára szemet vetett. Figyeljünk mindig az Úrra és becsüljük meg azt az ajándékot (társat), akit kaptunk. Tegyünk meg mindent azért, hogy ne a más társa legyen vonzó a mi férjünk, vagy feleségünk számára, hanem vonzza őt a mi szívünk szeretete, hűsége, és az Úr jelenléte.

Aki be akar törni az életünkbe, házasságunkba az nem az élet ösvényét járja, és minket is le akar róla téríteni. Azonban ha az Úr Jézus lábnyomát követjük meg tudunk maradni a helyes úton. Jézus tanítványainak nagy a felelőssége, mert ők ismerik a keskeny utat, annak Pásztorát, tudják mi az Úr akarata, ezért nekik kell mindent megtenni, hogy elkerüljék a téves utat. Aki nincs hitben az nem is tudja, hogy rossz úton jár. Különösen ma nem, amikor már természetesnek veszik a kapcsolatok felbomlását, sőt már úgy állnak hozzá, hogy majd egy másik kapcsolatban megkeresik, azt, ami ebből kimaradt. Isten azonban egy társat készített számunkra, vele szolgálhatjuk Urunkat. Ennek a kapcsolatnak a megélésére pedig a házasságot adta a ma embere számára.  Nincs más, és nincs jobb formája a nő és férfi kapcsolatának a kibontakoztatásához, mint a házasság. Ezen van az Úr áldása is. Valamikor volt egy reklám, ami így szólt, törődjön többet egészségével. Ma így szól az üzenet: törődjünk többet házasságunkkal. Törődjünk többet az Úrral való kapcsolatunkkal, hiszen az Ige az Istennel való kapcsolatot gyakran a házassághoz hasonlítja. Akinek nincs a földön társa, az sincs egyedül, mert ő is Krisztus menyasszonya. Aki átadta az életét, Jézus menyasszonya. Az a feladatunk, hogy hűek legyünk Hozzá. Ápoljuk a Vele való kapcsolatunkat, fordítsunk elég időt Őreá. Mert minden kapcsolat egészsége a ráfordított időn alapszik. Gondoljuk végig, mennyi időt szánunk egy nap Jézusra és mennyi időt szánunk házastársunkra. Vizsgáljuk meg, hogy kire jut több idő, munkánkra, kedvenc dolgainkra, vagy az Úr Jézusra és a házastársunkra, gyermekeinkre?

Tegnap láttuk Isten alakította Pál útvonalát, nem tudott arra menni, amerre tervezte, hanem Tróászba jut el. Itt van még feladata, itt kell még itt megélniük az Úr Jézus Krisztus hatalmát. Minden tanítványnak meg kell látni, hogy ki is az ő Ura. Ki az, akiben hisznek? Tróászban nem rendkívüli esemény során élnek át csodát, hanem az istentiszteletbe beágyazva. Egy fiatal elalszik, leesik az ablakból, meghal. Pál lemegy hozzá és és élve adja nekik vissza. Jézus, mint halál fölötti Úr mutatkozik be a számukra. Meg láthatjuk, hogy mindenütt, még a halál árnyéka völgyében is bizton van az életünk az Ő kezében.

Az is különös üzenet, hogy valaki elalszik az igehirdetés közben (nem mai probléma), és az Úr ebből is jót hoz ki. Sőt ez által egy életre szóló üzenetet vés a szívébe. Úgy szólítja meg, hogy ezt nem felejti el soha. Az egyik üzenet lehet, hogy felismeri Jézus hatalmát, amely nagyobb még a halálnál is.  Ezt követően Eutikhosz számára nem kell bizonygatni, hogy Jézus Isten, saját életében megtapasztalta. Bizonyára, hálás, tele van a szíve örömmel és csak neki akar szolgálni.

A másik üzenet, fel kell ismerni, hogy életével az Úrnak terve van. Halott maradhatott volna, de az Úr könyörült rajta. Meg kell látni, hogy élete ajándék, bizonyára ezt az újból megnyert életet felajánlja az Úr szolgálatára.

Amit még meg láttam ebben a történetben, hogy Eutikhoszt halottnak látták a jelenlevők, Pál azonban látta, hogy a lelke benne van.  Vagyis Pál nem azt látta, amit mások, ő nem a halált, hanem az életet fedezte fel, amely Jézusban jelen volt. Így nem vált reménytelenné. Mi gyakran az első benyomás alapján hozzuk meg a véleményünket, így nyilvánítjuk reménytelennek a másikat, gyülekezetünket és egyházunkat is. Pál szemeivel látva reménység gyúlhat a szívünkbe, lelke benne van, lehet még kezdeni vele valamit. Ha a mi számunkra lehetetlennek tűnik is, az Úr számára nem. Már az Ószövetség is felteszi a kérdést, „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1Móz 18,14)? A választ pedig az Úr Jézus adja meg a számunkra. „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27).

Teremtő Istenünk

1. Teremtő Istenünk,  Édes Atyánk nékünk! Hatalmas vagy, Irgalmad nagy: Ínségemben, Szükségemben, Kérlek, engem ne hagyj!

2. Szívem benned bízik, :/: Hozzád fohászkodik; Nézz csendesen, Kegyelmesen, Fájdalmimon, Bánatimon Könyörülj kegyesen.

3. Tudom, hogy kegyelmed :/: Enyhít mindeneket, Bús szíveket, Sebeseket, Szegénységben, Betegségben ellankadt fejeket.

4. Jelen van az idő, :/: Hogy te, jó segítő, Meghallgatod Siralmimat, Nékem adod Tanácsodat, Mert tudod sorsomat.

5. Megváltó Istenünk, :/: Szabadító Urunk: Vagy paizsom, Fő orvosom, Reménységem, Idvességem És gyönyörűségem.

6. Azért, ó, Jézusom, :/: Legbölcsebb orvosom, Siess, siess, És lelkemnek Segítője Légy testemnek, Megepedt szívemnek!

7. Nálad lehetetlen, :/: Tudom, semmi sincsen. Nyújtsd kezedet: Bús szívemet, Erősítsd bágyadt lelkemet, Mert áldlak tégedet.

8. Szent Lélek Istenünk, :/: Vigasztaló Urunk: Bátoríts meg, Oltalmazz meg, Igaz hitben, Szerelmedben Minden jókkal áldj meg!

9. Keresztemben tűrést, :/: Adj boldog szenvedést, Hogy abban ne Zúgolódjam, És búban ne Tántorodjam, Hozzád folyamodjam.

10.               Légy erős gyámolom, :/: Csak rád támaszkodom. E világi Életemben, Halálom után mennyégben Véled legyek, Ámen.

Isten áldásával.

Isten szól

O

lvassuk úgy a mai napra kijelölt Igét (Példb 4,20-27), hogy azon keresztül nem csupán szentíró, hanem maga az élő, szent Isten szól hozzánk. A szerző egy csatorna, akin keresztül életünk Alkotója és Ura eljuttatja hozzánk üzenetét. Ha csak egy bölcselő írását olvassuk, azt lehet mérlegelni, akkor mi döntjük el, hogy korunkban még komolyan lehet-e venni, vagy már elmúlt felette az idő. Ha azonban azzal a meggyőződéssel és alázattal olvasom, hogy Isten szól, akkor nincs helye mérlegelésnek, akkor nem lehet szelektálni az Igék közt, akkor úgy kell értenem, ahogy mondja.

Az Úr azt kéri most, hogy figyeljünk szavaira, mégpedig úgy, mint a sötétben világító lámpásra. Az Ő szava ad fényt, hogy jól lássuk az életre vezető utat. Mivel Isten szava emberi eszközön keresztül szól, ezért jól oda kell figyelni, oda kell hajtani a fülünket, hogy ne az emberit lássuk meg és halljuk, hanem valóban az Urat. Oda kell hajtani fülünket, tehát időt kell rá szánni, mert sokféle háttérzaj is hallatszik, amelyek el akarják a Hangot takarni előlünk. Valamikor a vadnyugaton az indiánok úgy figyelték az ellenség mozgását, hogy a fülüket a földre helyezték, és így meghallották a rezgéseket, tudták merre vonul az ellenséges sereg, vagy a vad, amelynek elejtésére indultak. A földön hallgatózó már akkor észrevette a vad vonulását, amikor az állva figyelő még nem hallott semmit. Ha mi is így hajtjuk az Igére fülünket meg fogjuk hallani Urunk akaratát.

Azt kéri gazdánk, hogy ne tévesszük szem elől soha az Igét. Minden helyzetben, minden problémával szemben állva, arra figyeljünk, az legyen a mérvadó, mit mond az Írás. Láthatjuk ezt Pál életében is, nem a saját véleményét mondja ki elsőnek, hanem mielőtt nyilatkozna, felteszi a kérdést: „De mit mond az Írás” (Rm 4,3; Gal 4,30)? Akkor tudunk figyelni rá, ha a szívünkben van, ha úgy átjárja az Ige a lényünket, hogy el tudjuk mondani, szívembe rejtettem az Úr beszédét. A szív feladata, hogy magába fogadja Isten beszédét, hogy azzal töltsük meg. Mi van a szívünkben, mivel van tele? Megtudhatjuk, ha figyelünk gondolatainkra, és beszédünkre, hiszen az Úr Jézus azt mondta: a szív teljességéből szól a száj. Tehát beszédünk napvilágra hozza szívünk tartalmát. Arról beszélünk, azzal foglalkozunk a legtöbbet, ami betölti lényünket.

Mai Igénkben az Úr szívünkre irányítja a figyelmet. Azt kéri, nagyon vigyázzunk rá, mindennél jobban őrizzük, mert nem mindegy mi kerül bele. Gondoljunk arra, hogy lakásfestéskor milyen gondosan becsomagoljuk értékeinket, majd félretesszük, nehogy a festék rájuk hulljon. Annyi minden szóródik ma a világban, ami beszennyezi szívünket, gondolkodásunkat, sőt egész életünket, óvjuk-e ezektől szívünket? Elrejtjük-e az Úrban? Mert csak az Úr kegyelme tud megőrizni, de akarni kell tisztán maradni. A szív azért fontos, mert belőle indul ki az élet, az új élet is onnan indul ki. Az elvetett mag a szívünkben fogan meg, és ott kezd növekedni. Lídiának is a szíve nyílt meg Pál beszéde előtt, és így bejutott Isten életet adó Igéje, ami által hitre jutott, és Filippiben gyökeret vert az evangélium. Szívünket az Ige számára formálta az Úr.

Efézusból tovább indul Pál, de előbb még bátorítja azokat a tanítványokat, akik maradnak, akinek ebben a közegben kell élni az Igét, felmutatni Isten kegyelmét, és szeretetét (ApCsel 20,1-6). Ebből meglátjuk, hogy az igazi bátorság megmaradni az Úr Jézushoz való hűségben, a tömeg akaratával szemben. Bátorság vállalni az Urat, amikor így kisebbségbe kerülünk. Mert nem az a bátorság, ha azt tesszük, amit a többség, hanem az ha a többség ellenére teszem, azt amiről az Ige alapján meggyőződtem. Jézus efézusi tanítványai bátor emberek, mert tudjuk, Uruk is bátran vállalta őket a kereszten.

Még egy pillanatra tekintsünk vissza az efézusi tömegjelenetre. Lepleződjön le előttünk a nép akaratának a veszélyessége. Itt az ötvösök elérték, hogy a nép azonosuljon az ő szándékukkal, majd egy akarattal képviselték azt. A nép akarata nem mindig jó, és sok bajt okozhat, ha nép dönti el mi a jó. Gondoljunk nagypéntekre, ott is a tömeg fejezi ki az akkori politika akaratát. Jézus halálát követelték, és ezzel elutasították Isten kegyelmét. Sőt döntésükkel meghatározták népük sorsát is.  Ne a népakarat befolyásoljon, hanem mindenkor igyekezzünk magunk megtalálni az igazságot, megnyitni szívünket az Úr előtt.

Pál ellen merényletet terveznek, tehát az evangélium ellenségei soha nem adják fel, mindent megpróbálnak, hogy megakadályozzák terjedését, elhallgattassák Pált. Ők nem tudják, Pált el lehet hallgattatni, de az evangéliumot nem.

Jó meglátnunk, hogy az apostol, amikor szembesül a merénylet tervével, nem fut készakarva ellenségei kezébe, hanem más irányba megy. Felismeri, hogy az Úr a merénylet által állítja más irányba. Van, amikor Isten külső eszközöket is felhasznál útvonalunk módosításához.

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

A Hang

A

 rendszeresség csendül ki mai Igénk első szavaiból (Példb 4,1-19). Salamon azt kéri a fiaitól (lelki fiaitól is), hogy rendszeresen hallgassák Isten szavát. Mert az Úr beszéde közvetíti számunkra a szükséges életbölcsességet. Ahhoz, hogy rá tudjunk hallgatni, vagyis komolyan vegyük, és hozzá szabjuk tetteinket, ismerni is kell az Igét. Bölcsességgé, kalauzzá akkor válik, ha átitatja lényünket, áthatja gondolkodásunkat. Ez pedig akkor lehetséges, ha folyamatosan olvassuk az Igét, ha úgy vágyunk rá, mint a mindennapi táplálékra. Ez a vágy nem születik velünk, inkább taszít minket az Úr szava, saját bölcsességünkre igyekszünk támaszkodni. Mindez azért, mert a szívünk nem ismeri Istent, az Igére való szomjúság akkor fakad fel bennünk, ha az Úr keresi lényünket, ha megérint Lelkével, és felismerjük Nélküle nem élet az élet, hiszen Ő maga az Élet. Amikor eltávozik szívünkről a fátyol egyre jobban vágyunk megismerni Őt, akkor már a Szentírás egyre fontosabbá válik, az Ige vonz, alig tudunk betelni vele.

Azt kéri Salamon, hogy úgy olvassuk az Úr szavát, mint ahogy a szarvas megy a forrásvízhez szomját oltani. Az életbölcsesség nemcsak egyéni bibliaolvasás által, hanem az igehirdetés, és idősebb testvérek bizonyságtételén keresztül is árad felénk. A hitben előttünk járók a maguk tapasztalatai nyomán gyakran tisztábban látják az élet dolgait, hiszen már maguk is átélték azt a helyzetet, amiben mi vagyunk. Pál is rámutatott Péter számára a helytelen magatartására, amikor nem vállalta hitbeli látását a Jeruzsálemből Galatába érkező zsidó keresztyének előtt. Megmondta, hogy ez képmutatás (Gal 2,11-14). Így vezet, tanácsol bennünket az Úr szüleink, hívő testvéreink tapasztalata, igei látása alapján.

A hívő életét a gyermekkorral hasonlítja össze. Ahogyan a kisgyermeknek szüksége van tanításra, arra, hogy az élet dolgait megismerje, úgy van nekünk is szükségünk tanításra, vezetésre. Komolyan kell vennünk, hogy az életet is tanulni kell, hiszen mi is most éljük azt először. Nincs mögöttünk már egy előző élet, aminek a tapasztalatát fel tudnánk használni. Ezért mi nem tudjuk, hogyan kell jól élni, szükségünk van a másoktól való tanulásra. Nem mindegy kitől tanulunk. Azokra figyeljünk, akik jól élték az életüket, akik növekedtek, kiteljesedtek, majd célba értek.  Olyanokra figyeljünk, akik tudták honnan és hová tart az életük. Mert, aki maga sem tudja miért él, mi az élete célja, az hogyan akarja azt másoknak megmutatni? Azután pedig, hogyan várhatjuk, hogy majd nekünk jó tanácsot tudnak adni, amikor a maguk számára sem tudták a jó utat megtalálni. A Szentírásban sok olyan személlyel találkozunk, akik rátaláltak a jó, az Isten szerinti útra, akik tudták honnan és hová tart az életük. Felismerték azt is itt mi a céljuk, mit akar velük az Úr. Ezért rájuk bátran figyelhetünk, életük hiteles. A legjobb példa számunkra az Úr Jézus, mert Ő mindig összhangban volt az atyával, és olyan életet élt, amely láttán Pilátus is azt mondta: Íme az ember!

Isten helyes úton vezet, aki rálép erre az útra, nem botlik el. Ezt látjuk bibliai szereplők életében is. Természetesen mondhatjuk, hát az ő életük sem tökéletes, tele van sok sötét folttal. Ez igaz, de megláthatjuk, hogy ezek a foltok mindig akkor keletkeztek, amikor figyelmen kívül hagyták Isten akaratát, amikor nem az Ige volt számukra az élet iránytűje. Amikor azonban az Igére figyeltek jó irányban haladtak.

Ne engedjük magunkat megtéveszteni, azok által, akik a világ útján járnak. Látszólag lehet, hogy jól alakul az életük, talán vonzó is a számunkra, de mi ne törődjünk vele, ne engedjük magunkat megtéveszteni, hanem higgyük, hogy minden mai vélemény ellenére az a jó, és megbízható életforma, amit az Úr kijelentett számunkra. Ragaszkodjunk az Úrtól kapott üzenethez, amely így szól: „A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett” (Zsid 10,23).

Micsoda hatalma van a sötétségnek és milyen könnyen befolyása alá vonja a tömeget, ahogy azt Efézusban is látjuk (ApCsel 19,32). A tömeg mindig befolyásolható és irányítható. Döbbenetes, hogy amikor egy csoport anyagi veszteségéről van szó, az addigi gonosz szokásaiknak a megváltozása kerül veszélybe, milyen sokan összeverődnek és mennyire egy akaraton vannak. Amikor Pál prédikált, és hirdette Isten örömüzenetét, nem volt ilyen tömeg és nem volt ilyen egység sem.

Mondhatnánk azt is, hogy a népakaratot, a demokráciát állították szembe Pálékkal, azonban Isten akaratát semmilyen erő nem képes feltartóztatni. Mert az egyedüli jó akarat Istené, aki nem elveszíteni, hanem megmenteni akar. Az Úr sohasem a tömegpszichózist alkalmazza, hanem személyesen szólít meg és várja, hogy megismerve szeretetét és kegyelmét, önként lépjünk országába.

Mennyire jellemző a gonosz munkájára, a tömeg azt sem tudja miért jött össze, de kiáltozni mindenki tud. A megzavarodott, a befolyásolt embert könnyű Isten munkája ellen hangolni. Hányszor vagyunk mi is könnyen befolyásolhatóak, mert a sokaság hangjára, a vezérszónokok szuggerálására, népszerű szlogenjeire figyelünk. Aki minden körülmények közepette megtalálja a módját az Úr Jézussal való közösségnek, az nem lesz könnyen befolyásolható, az józan tud maradni, mert hallja és ismeri a Pásztor hangját. Ezért meg tudja különböztetni a farkastól, így nem azt, hanem a Pásztort fogja követni. „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” (1Kor 14,33).

Az Úrnak azonban terve van az efézusiakkal, gondja van a maroknyi nyájra, így védelmezőt támaszt a számukra. Adjon számunkra is reménységet és békességet az a tudat, hogy a legdühösebb tömeg közepette is van az Úrnak hatalma megvédeni övéit.

 Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6.                   Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.

Az Úr szava garancia

I

sten drága kegyelme, hogy a napunkat Vele kezdhetjük. Legyen ma is szívünkben hála azért, hogy kinyithatjuk Bibliánkat, és felfrissíthetjük általa szívünket és gondolatainkat. Az Úrral való közösség megújít és feltölt. Jó az Atyával együtt lenni, jó átélni szeretetét, megtapasztalni, hogy nyomorult bűnöst elfogad, törődik velünk napról-napra, mindez nem a mi kiválóságunk jutalma, hanem az Ő végtelen szeretete és irgalma.

Tehát ezt a mai napot is Vele kezdhetjük, Vele, Aki megalkotta ezt a világot (Példb 3,19-35). a szentíró bizonyságot tesz arról, hogy a föld Isten kezéből került ki, nem a véletlen játéka az élet, így jó kezekben tudhatjuk magunkat. Mivel az Úr alkotott mindent és Ő jó munkát végzett biztonságban érezhetjük életünket, akkor is, ha ez a világ nem tűnik biztonságosnak.  Gondoljunk az Úr Jézusra, Aki a háborgó tengeren is tudta, hogy az Atya kezében van az élete. Nem az elemek játékszere Ő, hanem a mennyei Atya gyermeke. Ezért tudott békésen aludni, miközben a tanítványok már a pusztulásra voltak felkészülve.

Salamon azt kéri, hogy soha ne tévesszük szem elől, hogy kicsoda a mi Urunk. Ne vegyük le Róla a tekintetünket. Ha látjuk Őt, ha mindenkor belé vetjük bizodalmunkat, nem csüggedünk el. Úgy kell járnunk az élet útját, végezni feladatainkat, intézni a különféle ügyeket, hogy közben el ne veszítsük Urunkat szem elől. Ki ne kerüljünk a háta mögül, mint Péter, mert akkor már emberek szerint fogunk gondolkozni, az ő véleményükhöz szabjuk magunkat, tanácsaik szerint cselekszünk. Akkor leszünk áldottak, ha mindenkor megmaradunk azon a csapáson, amit Ő tapos ki előttünk, hiszen arra hívott el, hogy mindenkor utána menjünk.

Hangsúlyozza fia számára Salamon a megfontoltságot. Vagyis azt kéri, hogy ne a hirtelen indulat vezesse, ne emberi természete szerint reagáljon, és különösen, ne hirtelen tegye azt, hanem merjen várni, elcsendesedni és az Úr előtt végig gondolni mindazt, amit mondani és tenni szeretne. A megfontoltság azt jelenti, nem azonnal cselekszem, hanem Isten Igéje alapján átgondolom a lehetőségeket, és azt választom, ami egyezik az Úr akaratával. Mai világunk annyira pörög, hogy elveszi a megfontolás lehetőségét. Mindenben azonnali döntést igényel. Mi magunk is már ehhez szoktunk hozzá, azonnal reagálunk, igyekszünk kihasználni a kedvező lehetőségeket, de nem gondoljuk végig, hogy hosszú távon helyes-e, amit teszünk. Nem gondolunk tetteink következményeire, azonban ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Aki az Úrra figyel, és szavát komolyan veszi, biztonságban járhat utain, lábait nem üti meg – mondja a szerző. Azonban ez nem azt jelenti, hogy soha nem kerülünk szembe akadályokkal, hogy mindig minden azonnal elrendeződik, hanem azt jelzi, hogy a nehéz helyzetekben sem vagyunk magunkban, hanem bízhatunk az Úrban. Igen bízhatunk benne, mert Ő soha nem hagy cserben. Tombolhat vihar körülöttünk, de a viharban is megmarad a békességünk, mert tudjuk, semmi nem történhet velünk az Ő akarata nélkül. Ha az Úr kijelentette, hogy terve van velünk, ha tudom, mi a Tőle kapott feladatom ne féljek, bárhogy tombolnak is az emberek, és az elemek körülöttem, mert amíg el nem végzem, amivel Uram megbízott, addig semmi nem pusztíthat el. Ezt látjuk Pál apostol életében is. Lisztrában megkövezték, tanítványai is azt gondolták, meghalt, de mégsem, mert még nem végezte el küldetését (ApCsel 14,19-20). Korinthusban ezt mondja az Úr Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18,9-11). Ezt követően pedig megerősödik benne, hogy még Rómába is el kell jutnia, oda is vinni kell az örömhírt. Mindezek erősítsenek minket is abban a tudatban, hogy amíg azt tesszük, amit az Úr mond, és ott vagyunk, ahová küld, senki és semmi nem árthat nekünk. Vegyük komolyan, hogy az Úr szava garancia, amit mond, az úgy is van. Mi pedig már azt is tudjuk, hogy amikor a halál bekövetkezik, az sem pusztít el, hanem Hozzá visz közel. Ezért vessük el a félelemnek minden ágát, és bízzuk Rá magunkat.

Ha bízunk Benne és elfogadjuk útmutatását, megőriz a csapdától, magunk nem tudjuk kikerülni, de ha Ő vezet biztonsággal érhetünk célba, még a taposó aknák közt is.

Bizony Efézus kemény terület volt. Gazdasági és vallási központként működött, Artemisz istennő templomára pedig az akkori világ egyik csodájaként tekintettek. Ez a templom a pogány erkölcstelen kultuszok központja is volt. Itt mindent megkapott a bűnös emberi természet. Amikor azonban Pál szívében megérkezett ebbe a városba az Úr Jézus voltak, akik meglátták, hogy a Krisztus követés az igazi érték. Felismerték, hogy a pogány és ördögi szokások föléjük kerekedtek, lelkileg és anyagilag is kihasználták őket. Krisztus nem kihasznál, hanem inkább a saját életét áldozta oda a kereszten, azért, hogy ők is teljes értékű és szabad életet élhessenek.

Azonban nem mindenki örült az evangéliumnak, az Ige életet átformáló erejének. A pogány kultusz sok embernek biztosított megélhetést, hiszen a templom és az istennő szobrát árulták az embereknek. Korábban láttuk, hogy amikor megnyílt a szív Jézus előtt nagy változáson mentek keresztül, az addigi számukra sokat jelentő, de most értékét vesztett szokásoktól, szobroktól és könyvektől megszabadultak. Már nem volt szükségük a szobrocskákra, mert nekik Krisztusban volt az életük elrejtve, Tőle kaptak békességet és oltalmat. Így azután már az eddigi kellékeket nem vásárolták és ebből kifolyólag az ötvösök forgalma visszaesett. Ezért támadást intéztek Pálék ellen. Krisztus jelenléte rontja a gonosz üzletét, csökkenti rabszolgái számát, ezért támadást indít. Azonban Pál itt is megtapasztalja az Úr oltalmát. Amennyiben mi is visszük szívünkben az Urat, megtapasztalhatjuk az életek átalakulását. Ha ez megtörténik, támadásban is lesz részünk, de ne féljünk, mert nagyobb az, Aki velünk van, mint az, aki ellenünk.

Csak nyisd ki a szíved

1.  

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2.  

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3.  

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.