A múlt tanítása

F

olytatódik a felsorolás, a visszatekintés az ősök láncolatára, ez jó, mert látják, hogyan vezette folyamatosan Isten a népét (1Krón 4,1-43). Meglátszik nemzedékről nemzedékre a hűsége.  Ez számunkra is bizonyságtétel, láthatjuk, hogy évezredekkel előttünk járták az élet útját, nem mi vagyunk az elsők. Az előttünk járók tapasztalataiból mi is meríthetünk.  Megláthatjuk, hogy az élet soha nem volt habos sütemény, minden generációnak meg kellett küzdenie a megélhetésért, a megmaradásért, hisz az ellenség mindent megtett az ember pusztítása érdekében. A küzdelmet nehezítette a bűnös emberi természet is, hiszen mi leszakadtunk Alkotónkról, és így magunkban járjuk az élet útját. Az Igéből azt látjuk, hogy az Úr nem hagyta magárra az embert, utánaindult megkeresni, és Izráel népének a története arról szól, miként talált rá Ábrahámra és választott ki benne magának egy új népet. Ennek a népnek az őseit, a törzsek leszármazottait sorolja fel a szentíró. A neveken keresztül megláthatjuk, hogy Isten megőrizte övéit, mindent megtett, hogy megmaradjanak a harcok közepette, sőt növekedjenek. Így válnak áldáshordozókká. Az Úr minket is meg akar áldani, saját küzdelmeink könnyebbé válnak, ha Rábízzuk magunkat, és engedjük, hogy vezessen, oltalmazzon.

A leírtak, példák is a számunkra, amelyekből tanulhatunk, hisz sok minden a mi életünkben is jelen van. Nekünk is meg kell termelni a táplálékot, gondoskodni kell hajlékról, családot alapítunk, szükségünk van munkára, mindezekben az előttünk járók tapasztalataira is építhetünk, megerősödést jelenthet, ha látjuk, miként vezette népét az Úr ezekben a kérdésekben, hogyan adott a számukra megoldást.

A sok név közül Jábécet emeli ki a szerző, egyrészt azért, mert nem lehetett könnyű szülés az anyja számára, amint a neve is mutatja, másrészt valamilyen hátránya is lehetett a többi emberrel szemben. Testi fogyatékkal rendelkezett, vagy családjában került hátrányba, lenézték, kihasználták, nem tudjuk. Azt azonban látjuk, hogy bármilyen hátratételben szenvedett is az emberek részéről, ismerte Istent, hitt Benne. Hitte, hogy az Úrhoz személyesen oda lehet fordulni és Ő meghallgatja az imádságot, és van hatalma megadni, amit kérnek Tőle.

Számunkra is iránymutató Jábéc magatartása, élete nehéz helyzetében Istenhez fordul, segítségül lehet és szabad hívni az Urat. Mi is hívhatjuk Őt, de élünk-e ezzel a lehetőséggel?  Hányan fordultak Jézushoz, amikor a földön járt, hallottak felőle, és elmentek, hogy segítségét kérjék, és megtapasztalták, hogy az Úrnál van a megoldhatatlan problémákra is megoldás.

Áldást kér az Úrtól. Mi is kérhetjük, az Úr áldásával elindulni békességet és örömöt jelent. Ennek az embernek meg kellett a maga területéért, azért a földdarabért küzdenie másokkal, amelyen megtermelheti a mindennapi kenyeret, amelyen élhet. Veszélyben levő földjére is az Úrtól vár oltalmat. Azt olvassuk, „megadta neki Isten, amit kért” (10).  A hittel való imádság ma is ígéretet hordoz, Urunk bátorított az ilyen kérésre: „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megadatik nektek” (Jn 15,7). Azt kérhetünk, amit akarunk, Ő nem szab korlátokat kéréseinknek, mert tudja, hogy a tanítvány kérése mindig összhangban van Mesterével. A feltétel a Benne maradás, az Igében való maradás. Ha Benne vagyunk, és az Ige bennünk él, kéréseink is összhangban lesznek Vele. Akkor tudjuk, hogy mit kérhetünk. Tudjuk, mert ismerjük Őt, ismerjük akaratát, tudjuk, mi az, ami tetszik Neki.

Pál apostol Isten Lelkére hangolódva élt (1Tim 4,1-5), hallotta, amit mondott neki. Ez is lényeges, úgy éljünk a mindennapokban, hogy bármikor szól a Lélek, meghalljuk szavát. Az Úr is megcsörgeti lényünket, de felvesszük-e a telefont? Halljuk-e, amikor az Úr jelez és kéri, hogy legyen számára is időnk? Mert amikor a telefon megszólal, mindent abbahagyunk, és beszélni kezdünk, azzal, aki keresett minket. A telefon szavára a fontos munkát is félbe lehet hagyni, még járművezetés közben is lehet beszélni. De amikor az Úr szól, ugyanígy abbahagyjuk-e dolgainkat, csakhogy Vele legyünk, hogy halljuk szavát? Pál apostol tudott időt szakítani az Úrra. Kapcsolataink is azért vannak válságban, mert külső személyekre van idő, ha bejelentkeznek életünkbe, csak egymásra nincs. Idegenért félbeszakítjuk fontos dolgainkat is, de ugyanezt egymásért már nem mindig tesszük meg. Pál megtette az Úrért, és megtette Timóteusért is.

Mivel összeköttetésben van a Lélekkel, ismeri az utolsó idők jeleit. Nem téved el az életben, nem lehet megtéveszteni, mert tudja, mik jellemzik ezt az időszakot, tudja, milyen irányzatok jelennek meg. Számunkra mindez koncentráltabban érvényes, hisz egyre nagyobb a megtévesztés, egyre több Isten szavával ellenkező vélemény válik szokássá. Vannak, akik ellenzik a házasságot, ma már eljutottunk oda, hogy ez a vélemény elfogadottá válik. Egyre többen nem tartják fontosnak a házasságkötést. Pál szerint ez nem Isten akarata.

A kegyelemről a saját cselekedetekre, az aszkézisre teszik a hangsúlyt. Pál pedig rámutat, hogy számunkra Jézus Krisztus áldozata az érvényes, az étkezések nem befolyásolják az üdvösséget. Másrészt minden étel fogyasztható, mert Isten azért teremtette. Az ételekkel kapcsolatban egy kritérium van, a hála. Minden jó, amit Isten alkotott, ha valami kárunkra van, az nem ezért van, mert rossz az adott étel vagy ital, hanem azért ártalmas, mert nem jól élünk vele. Ma is érvényes ez, sokminden azért árt, mert nem jól élünk vele, nem hálaadással vesszük az Úr kezéből, és nem mértékletesen fogyasztjuk, hanem mértéktelenül. A javak hálaadással való felhasználása áldássá válik.

Áldjátok az Úr nevét

1. Áldjátok az Úr nevét, Akik néki szolgáltok! Magasztaljátok őtet, Kik hív szolgái vagytok, Kik állotok házában És jártok tornáciban.

2. Dicsérjétek, mert jó ő, Áldjátok ő szent nevét, Mert ő igen jókedvű! Jákóbot, mint ő népét, Izráelt elválasztá, Örökévé foglalá.

3. Mert tudom, hogy ez Isten Erősb más isteneknél, Hatalma nagy mindenen; Isteni beszédével, Amit akar az égen, Megtészi földön, vízen.

4. Megáll örökké neve És szent emlékezete. Ítéli hatalmában, Népét igazságában; Szolgáinak az Isten Megkegyelmez kegyesen.

5.                   Kik az Urat félitek, Szent nevét dicsérjétek! A Sionról áldjátok És őt magasztaljátok Az ő lakóhelyében, A szent Jeruzsálemben!

Isten áldásával.

Megjelent a kegyelem

A

 Krónikás Dáviddal és fiaival kezdi a királyok névsorát (1Krón 3,1-24), mert ő az Isten szíve szerint való király. Dávid az, aki az Úr jelenlétében éli életét, végzi szolgálatát. Dávid számára a királyság is szolgálat volt. Gyermekkorától kezdve az Úrra figyelve élt, így végezte mindennapi munkáját. Mivel mindig az Úrban bízott, a népét fenyegető Góliáttal is képes volt szembeszállni, mert tudta, az Úr hatalmasabb Góliátnál és a filiszteusoknál. Mi is így nézzünk Urunkra, és lássuk meg, hogy hatalmasabb a minket fenyegető minden problémánál. Ő az uraknak Ura, a Mindenható Isten, az Ő nevében indulva esélyünk van a győzelemre.

A Krónikás felsorolja Dávid fiait, láthatjuk a többnejűségnek, a másodfeleségek szokásának a következményeit. A fiúk riválisokká váltak, mindegyik magát tekintette elsőszülöttnek és így jogot formált a trónra. Ebből feszültség támadt egymás között, de feszültségbe kerültek Dáviddal is. Mennyi konfliktus keletkezett, amelyekből több is tragédiával végződött. Aztán az Úr kiválasztotta Salamont.

Dávidon Isten áldása nyugodott és így dinasztiát alapíthatott. Leszármazottai követték egymást a jeruzsálemi trónon. Az utódok életének alakulását is az Úrhoz való hűségük befolyásolta. A királyok és Izráel népe életének minőségét mindig az határozta meg, hogy mennyire figyeltek Istenre. Az Úr gyakran prófétán keresztül irányította őket. Volt, aki komolyan vette a prófétai szót, és volt aki nem. Mindjárt Salamon fiánál látjuk ezt a jelenséget, vele nem lehet beszélni, ő nem figyel sem az Úrra, sem a tapasztalt tanácsadókra, ezért kettészakadt az ország. Döntéseinknek sok esetben másokra is hatása van, ezt tapasztalta Roboám is. Rossz döntése végett szétesett az ország, a testvérekből ellenségek lettek. Meg kell látnunk azt, hogy az Úr soha nem hagyja népét magára, mindig jelen van és kész könyörülni rajtuk. Lesznek megtérő és hűséges királyok is, akiknek az uralkodása alatt fellendül az ország, szabadulást élnek meg az ellenség fenyegetése alól. Mert akik az Úrban bíznak, nem csalódnak, megtapasztalják hűségét és kegyelmét.

Pál apostol elmondja, hogy készül Efézusba, de amíg megérkezik, levele által segíti tanítványát (1Tim 3,14-16). Az apostol számít a késésre, ezért ír, hisz Timóteusnak szüksége van a tanácsra, útmutatásra. Amíg Pál távol van, az élet megy tovább, ezzel az apostol is tisztában van, addig is lesznek feladatok, amiket meg kell oldani. Ezért ő előre is gondol. Ez is fontos, lássunk előre is, mindig lehetnek előre nem látható problémák, és ezek sem érik váratlanul Timóteust, mert öreg tanítója gondol rá.

A fiatal tanítványt eligazítja, hogyan kell Isten egyházában forgolódnia. Mert ezt is meg kell tanulni, Isten népe közt nem lehet akárhogyan szolgálni. Közben Krisztust, az Urat látja lelki szemei előtt, és így szinte énekelni kezd. Egy himnuszt ír le, amely az Úr nagyságáról szól. Az apostol mindig Őt látja a szemei előtt, mindig Róla beszél, Róla énekel.  Ezzel a himnusszal Timóteus figyelmét is Jézusra irányítja. Ez a csodálatos, mindig figyeljünk Rá. Magunkról irányozzuk Jézusra a tekintetünket, és akkor meglátjuk, ki is Ő. Felragyog előttünk dicsősége és hatalma.

Azért jelent meg testben, hogy reménységünk legyen, hogy hit által megtapasztaljuk bűneink bocsánatát. Azért jött, hogy higgyünk Benne ezen a világon. Higgyük, hogy Ő valóban Úr, hogy értünk jött, és Általa van utunk az Atyához. Azért jött el testben, hogy követhessük a nyomait. A mai napon is induljunk az Ő lábnyomán.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.                   Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Küzdelmek által

A

 második fejezet Izráel és Júda fiainak, leszármazottainak a névsorát adja meg (1Krón 2,1-55). Mindjárt Izráel nevével találkozunk, de ki is ő? Izráel Izsák Jákób nevű fia, aki becsapott mindenkit, hogy megszerezze az elsőszülöttségi jogot és apja áldását. Azonban az Úr elhívta ezt a csalót, tusakodott vele és legyőzte eredeti természetét, új emberré formálta. Ebben az újjászületésben kapott új nevet, és lett immár Izráel. Új természethez új név is jár, mert ez most már az új életről tesz bizonyságot. Most már nem sarokemelő, gáncsoskodó, hanem Isten harcosa. Innen elindul valami más, mint ami eddig. Innentől kezdve Izráel fiai, a tizenkét pátriárka, mint Isten kiválasztottja járja az élet útját. Egyre inkább kicsendül életükből Isten akarata, már tudnak megbocsátani, az Úr akaratába illeszkedni, türelemmel várni, nehéz helyzetekben is az Úrban bízni. Így akarja a mi életünket is kézbe venni az Úr, ma is természetváltozással kezdődik, Isten legyőzi a régi természetünket és újjal, krisztusival ajándékoz meg. Megtörténik, hogy számunkra is tusakodást jelent az újjászületés, nehezen akarjuk a régi embert levetkőzni, de boldog, aki engedi, hogy az Úr levegye a régit és újat adjon a helyére.

Megtudjuk mai Igénkből, hogy Jákób családjában, leszármazottai között is voltak problémák. Nem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Voltak, akik vétkeztek az Úr ellen és meghaltak a pusztai vándorlás alatt. Tehát tragédiák is kísérték életüket. Mindez azért van, mert a gonosz is kíséri őket és mindent megtesz, hogy az Úr útjáról letérítse a népet, megbontsa az egyetértést és elvegye a békességet. Ám a nép az Úrra figyelve, bocsánatot kérve, rendezve a problémákat halad tovább előre a cél felé. Fontos, hogy ezek az emberek nem sodródnak, hanem vándorolnak, mert van céljuk. A cél elérése küzdelemmel, fájdalommal jár, de nem adják fel, mert tudják hova tartanak. Az ígéret földjére mennek, és ez mindent megér. A mi utunk sem sima, de mindig a célra nézzünk, lelkesítsen a tudat, tudom hova megyek, és így le tudjuk küzdeni a bajokat is.

Találunk gyermektelen, utód nélküli személyt is, tehát mindenféle probléma megtalálható Jákób utódainak életében. Próbákkal is szembe kellett nézni, hiszen abban a korban a gyermektelenség szégyen volt, másrészt azt jelentette, nincs, aki tovább vigye a család nevét, nincs, aki folytassa a munkát. Mégis mennek tovább, ezeket a fájdalmakat az Úrban dolgozzák fel. Nincs élettagadás, senki  sem dobja el magától az életet, mert a próbák egyben felkészítők, amelyek által megerősödnek. Mi is tekintsünk úgy életünk problémáira, a kudarcokra és a csalódásokra is, mint Isten formáló eszközeire, amelyek által még erősebb és határozottabb emberekké válunk.  A teher hordozása, a szenvedés még ellenállóbbá tesz, és előre lendít. Ne ellenük harcoljunk, hanem építsük be őket az életünkbe.

Nemcsak felvigyázók, gyülekezet vezetők szolgáltak Efézusban Timóteus kezei alatt, hanem diakónusok is (1Tim 3,8-13). Kik is ők? Olyan munkások, akik a gyülekezet betegei, özvegyei, szegényei között végeztek igehirdetői és szeretetszolgálatot.  Ők látogattak, segítettek az idős, beteg embereknek és közben Krisztusról beszéltek nekik. Elmondja Pál, hogy milyenek is legyenek.

Fontos, hogy meg legyen náluk a hit titka. Tehát az első gyülekezetekben csak olyan embereket választottak ki bármilyen szolgálatra, akik már ismerték, szerették az Úr Jézust, akik megtért, hívő emberek voltak. Tehát nem az volt a lényeg, hogy valakivel betöltsék a tisztséget, hanem csak akkor volt tisztség, ha akadt megfelelő ember.  Minden szolgálat alapja a belső élet rendezettsége, ha nem él Jézus Krisztus az adott személy szívében nem alkalmas a szolgálatra. Ezt a kritériumot ma is alkalmaznunk kellene, lehet, hogy létszámcsökkenéssel járna, de elindulnánk a megújulás útján.

De nemcsak a diakónusok élete a fontos, hanem a feleségük, a családjuk élete is. Tehát már itt kicsendül, hogy Isten gyermekeinek a házastársa is legyen Isten gyermeke. A szolgálat akkor lesz gördülékeny, és hiteles, ha mindketten ugyanannak az Úrnak szolgálnak.

A szolgálatba csak kipróbált személyeket lehet beállítani, tehát nem a társadalmi a vagyoni helyzet tesz alkalmassá valakit, hanem a kipróbáltság. Vagyis az, hogy a megtérés után egy darabig a gyülekezetben, szinte észrevétlenül végzi az apróbb feladatokat, és ha abban hűségesnek bizonyul, majd többre bízatik.

Kiemelném még, hogy fontos a diakónus ne legyen kétszínű, vagyis mindig vállalja hovatartozását. Ez azt jelenti, hogy nem szociális munkásként tünteti fel magát, hanem mindenütt megvallja, hogy ő Jézus Krisztus szolgálja és a gyülekezet megbízottja. Tehát nem hallgathatja el, hogy Jézus nevében cselekszik. A tanítvány nem szociális munkás, hanem az evangélium hirdetője, Krisztushoz hívogató munkatárs.

Csak az Úrnak nagy kegyelme

1.  

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2.  

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3.  

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4.  

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.

Táplálék

A

 Krónikák első könyvét kezdjük el olvasni, és bizony az eleje nem könnyű, a sok névből nehéz üzenetet nyerni (1Krón 1,1-54). Azonban Urunk ezeket a verseket is fel tudja használni a velünk való beszélgetésre, lényünk feltöltésére. Hiszen azért adja az Igét, hogy lelki táplálékká váljon a számunkra.

A Krónikás Saul utolsó csatája és halála elbeszélésével veszi fel a történetmondás fonalát, előtte fejezeteken keresztül Izráel nemzetségtáblázatát mondja el. Az első fejezet visszamegy egészen az első emberig, Ádámig, ez az első üzenet, a Krónikás számára fontos a gyökér, fontos az eredet, ezért visszamegy a kezdetekig. Fontos, hogy a következő generációk se legyenek gyökértelenek, hanem lássák az élet, az ember, a történelem kezdetét. Lássák, kikhez tartoznak, milyen személyek és hithősök jártak előttük. Ez ma is fontos, ismerjük meg eredetünket, Isten népe eredetét, de lássuk meg az Egyház és népünk hithőseit is, akik előttünk járták a keskeny utat és harcoltak a gonosz ellen.  Azért jó ezt látni, mert megtudjuk, hogy már előttünk is járták ezt az utat, nem mi vagyunk az elsők, nem mivelünk kezdődik az Egyház.

Ádámmal kezdődik a sor, és vele kezdődik az ember élete a földön. Őt alkotta Isten és ő adta tovább az életet. Ádám volt az első, minden így kezdődik, hogy valakinek el kell kezdeni, valakinek bele kell fogni. Ádámot Isten belehelyezte a földi világba, ő még csak nem is gondolkodhatott, hogy belevág-e, de aztán az Úr adott mellé társat. Merjünk az Úrral bátran belefogni mindabba, amit kér tőlünk. Ne féljünk, ha egyedül vagyunk is, mert Ő ad majd társakat is.

Itt van Noé is, aki fontos, mert az első katasztrófa idején menti az életet. Noé szembesít önmagunkkal és rámutat, ha eltávolodunk az Úrtól, ha vétekben járunk, ítélet következik. De azt is megtudhatjuk, a legnagyobb istentelenség idején is lehet hűségesen élni, lehet figyelni az Úr szavára. Aki figyel az Úrra és engedelmeskedik Neki, az az ítélet idején is megkapja a menekülés lehetőségét. Noé számára is megmutatta Isten hogyan menekülhet meg a vízözönből ő és családja, valamint mindazok, akik a bárkába bemennek. A megmenekülés feltétele a hit és az engedelmesség. Ma is hit által menekülhetünk meg.

Nimródról olvassuk, hogy ő kezdett hatalmaskodni a földön, ez jelzi, hogy az engedetlenség miatti bűn hamar aktiválódott. Működni kezd a gonosz, és abban nyilvánul meg, hogy az egyik személy, majd nép nagyobb akar lenni, mint a másik. Isten egymás mellé helyezte az embert, azért, hogy együtt, egymást segítve éljenek és dicsérjék Teremtőjüket.  Azonban Nimród nem akart a másik mellett élni, ő föléjük akart kerülni.  Bizony ma is az egyik fő probléma a hatalmaskodás, a másik fölött való uralkodás lelkülete. Pedig Isten azt nem engedte, hogy ember az emberen uralkodjék. Az embernek Isten az ura. Az Úr Jézus az Isten szerinti elgondolást hozta el a földre és valósította meg, amikor így szólt: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért” (Mk 10,45). Ez a mi utunk is, a másik fölött való uralom helyett a másiknak való szolgálat.

Pál apostol elmondja, jó, ha valaki az Úrnak akar szolgálni, ha gyülekezeti vezető szeretne lenni, hiszen szükség van az Ige hirdetőire (1Tim 3,1-7).  A püspök nem a mai értelemben vett egyházi vezetőt jelenti, hanem az adott közösség által választott és ott szolgálatot teljesítő személyt. Olyan személy ez a vezető, aki közössége tagjainak a lelki életéért, hitbeli növekedéséért, a keskeny úton való megmaradásukért felelős.

Nem lehet akárki gyülekezeti vezető, bizonyos kritériumoknak meg kell felelnie. Jó nekünk is ezt végiggondolni, vajon én megfelelek-e ezeknek a feltételeknek? Mindjárt fontos a házasság, hogy a vezető ebben is példa legyen. Lássák meg a nem hívők is Isten országa rendjét a párkapcsolatban is. Van mit komolyan venni, van miért bűnbánatot tartani.

De a többit is érdemes végig gondolni, mértékletes, tiszta, megértő, a magam házát jól igazgató ember vagyok? Mindez fontos, mert ha a magam házát nem tudom jól igazgatni, ha ott kudarcot vallok, hogyan lehetek képes egy nagyobb közösség, a gyülekezet, vagy egy település, vagy ország vezetésére. Aki kudarcot vall a saját életében, hogyan lehet alkalmas Isten népe vezetésére? Alkalmas lehet, ha felismeri, mit tett rosszul és a kegyelem árnyékába menekül, és az Úrral újrakezdi az életét. Ő tud újjá formálni és szolgálatra alkalmassá tenni.

Szükséges meglátnunk, hogy a megtéréssel még nem leszünk alkalmasak a szolgálatra, ezt követően növekedni kell ismeretben, hitben, cselekedetekben és így formálódhatunk alkalmassá különféle szolgálatok végzésére. A megtérés után még  meg kell tenni azt az utat, amin célba érünk, hiszen a megtérés a kezdet, még csak rálépünk a keskeny útra. A vándorlás akkor kezdődik.  Urunk áldja meg életünket a kegyelemben való növekedéssel és várjuk meg, amíg Ő vezet minket tovább, amikor Ő talál minket alkalmasnak az adott feladat ellátására.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.                   Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Az Úr van itt!

A

 szent város, Jeruzsálem kerül az utolsó versek középpontjába (Ez 48,30-35). A város, amelyet magának választott az Úr, amely az Úr városa. A négy égtáj irányában találhatók a város kapui, amelyek Izráel törzseinek a neveit viselik. Az új város a rehabilitáció városa. Az északi törzsek ítélet által szétszóratott törzsei is ott lesznek, a vétkezők újra felvétettek, múltjuk eltöröltetik. Ez már a kegyelem korszakát vetíti elénk, amelyben mi is élünk. A kegyelem korszaka a rehabilitáció időszaka, amikor Isten Jézus Krisztus által bűnbocsánatban részesíti a vétkezőt, és visszafogadja Atyai házába, múltját, büntetését pedig elengedi. Elengedi a büntetésünket, mert az Úr Jézus magára vette a kereszten ,és kifizette azt. Áldjuk és magasztaljuk Urunkat, hogy kegyelméből élhetünk. Csodálatos, hogy Isten országa polgáraiként szabad élni, hogy az Urat képviselhetjük. Töltsön el ez ma is örömmel. Ne engedjük, hogy gondok, bajok határozzák meg napunkat, hanem örüljünk és legyünk hálásak. Az öröm és hála felszabadít, előrelendít, a félelem és aggodalom megbénít és leblokkol. Tudjuk pedig, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van” (Rm 8,28). Minden javunkra van, még a próbák és a kudarcok is.

A legcsodálatosabb a könyvet lezáró kijelentés, a város neve: Ott az Úr! A fogságban élők nagyszerű bátorítást kapnak, lesz hazatérés, és amikor hazamennek, mindent felépít az Úr. Lesz új város, benne az új templommal, és ebben a városban ott lesz az Úr. Ennél több ígéret nem kell, mert annál nincs több, hogy ott van az Úr. Isten jelenléténél nincs többre szükségünk. Amikor a Genezáret tavánál megjelent a feltámadott Úr, Péter azonnal a vízbe vetette magát és partra úszott. Jézus jelenléte a megbocsátást, a rehabilitációt és az újrakezdést jelentette számára. Itt van az Úr, jelen van, közel van, ahogyan Pál írja Filippibe (4,5). Ezért így folytatja tovább Pál: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).

Timóteuson keresztül a gyülekezet tagjai számára is ad az apostol útmutatást (1Tim 2,8-15). Pál azt akarja, hogy  a gyülekezet  férfi tagjai számára az imádkozás magától értetődő legyen. Azért hangsúlyozza, mert az imádkozást, az elcsöndesedést nem tartották férfias dolognak. Bizony ma sem sokat változott a helyzet. Kevés imádkozó férfi van. Pedig, ahogyan tegnap olvastuk, a tanítvány Jézus Krisztus katonája, és az egyik fegyverünk az ima. Bár komolyan vennénk és élnénk ezzel az áldott lehetőséggel! Az ima által közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a mennyek országával. A vonal másik végén Megváltónk található, akinek mindig van szava hozzánk. Ő az, aki irányítani akarja életünket.

Az imádkozásnak van feltétele, a tiszta kéz és a harag és kételkedés nélkül való szív. Amikor nem tiszta kézzel imádkozunk, vagyis bűneinket nem valljuk meg, és nem hagyjuk el, akadály kerül az Úr és az imádkozó közé. Az imádkozáshoz mindig a bűnbánat vizeiben kell megfürödni, illetve az Ige által teljessé tenni a megtisztulást. További akadály, ha a szívünk tele van haraggal és kételkedéssel. Tehát a haragot is le kell tenni, mert alkalmatlanná válunk az imádkozásra. A kételkedés azonban a legnagyobb akadály, mert ha nem hiszem, hogy az Úr meg tudja tenni, amit kérek, akkor hogyan is várom?

Isten országában rend van, és ez a rend más, mint ami a világban, a társadalomban található. Más, mert Isten országa más, mint a világ. Itt Isten az uralkodó, és az Ő törvényei érvényesülnek, nekünk ahhoz kell alkalmazkodni, Neki kell megfelelni.

Ebbe a rendbe helyezi bele az apostol a keresztyén nőket is. Amíg nem voltak keresztyének, a külsőre tették a hangsúlyt, az öltözködés, az ékszerek voltak számukra a fontosak, azokkal akarták felhívni magukra a figyelmet. Isten népe közt nem a hivalkodás, hanem a mértékletesség a mérvadó minden területen.

Csodálatos rend árad ebből az Igéből, a férfi tanítja  Isten dolgaira a feleségét és családját. Úgy ismeri az Urat, hogy mások számára is tud beszélni Róla. Másrészt van idő az Úrra, és ha van időnk Istenre, akkor lesz egymásra is. Mert amíg az Úr Igéjére figyelnek, egymással is vannak. A közös Bibliaolvasás a házasságápolás lehetősége is. Amit Pál ír ,az nem azt jelenti, hogy a nő nem szólhat az Igéhez, inkább arra bátorít, hogy otthon együtt tanulmányozzák az Igét, együtt figyeljenek az Úr szavára.

Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6.                   Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.

Nemes harc

E

zékiel könyvének utolsó fejezetei előremutatnak arra az időszakra, amikor az Úr helyreállítja az egész Izráelt (Ez 47,13-48,29). Mind a tizenkét törzs újra összegyűjtetik. Csodálatos ez, mert ebből látjuk, hogy míg az ember mindent szétrombol, addig az Úr helyreállít. Igen, Isten helyreállítja mindazt, ami lerombolódott. Különösen az Úr Jézus eljövetelekor látjuk ezt, amikor a Hozzáforduló széthullott életeket újból összerakta. Egyedül Ő az, aki törődik az elkallódott, perifériára sodródott, a nyomorult emberrel. Ő az egyedül, aki bajlódik életünk széthullott részeinek megkeresésével és összerakásával. Milyen jó, hogy nem fárad bele ebbe a munkába, nem adja fel a küzdelmet, hanem addig dolgozik velünk, még kész nem lesz a kép. Mi se adjuk fel, se a magunkkal se az egymással való foglalkozást, törődést.

Jó, hogy Isten mindezeket már akkor elmondta és megmutatta a prófétának, amikor még fogságban éltek. Mert így volt miből erőt és reménységet meríteni. Vannak olyan ígéretei az Úrnak, amelyek nem azonnal valósulnak meg, de mégis reményt adnak, mert tudjuk, hogy amit ígér az Úr, Ő azt meg is tartja. A Zarándok útja című könyvben, amikor Keresztyén elindul Romlás városából a Mennyei város felé, a mellé szegődött Simulékony azt kérdezi, honnan tudja, hogy valóban szebb és jobb lesz az Ország, mint a mostani? Arra volt ez az ember kíváncsi, hogy megéri-e a jelenlegi kényelmet és jólétet elhagyni a bizonytalanért, és hogy a Könyv szavai feltétlenül igazak-e? Keresztyén azt a választ adta, hogy ő bízik mindabban, ami a Szentírásban van, mert az attól származik, „aki nem hazudik” (Tit 1,2). Így bízzuk magunkat mi az Úr szavára, legyen iránytűnk minden helyzetben és merjük magunkat, életünket Hozzá igazítani.  Mert azért adta az Igét Urunk, hogy életünket állandóan hozzá alakítsuk.

Az újonnan felosztott földön lesz az Úrnak szentelt elkülönített rész, ahol majd áll a templom. Életünkben is kell egy elkülönített rész, ami az Úré, ahol Vele lehetünk közösségben, ahol csend található, ahol megcsendül a csend. A szívünkben is kell, hogy legyen ilyen elkülönített hely, az Úr szent helye. Sőt már az egész lényünk ilyen hellyé válhat, ahogyan Pál is megtapasztalta, amikor elmondta, hogy már nem ő él, hanem Krisztus él benne.

Az apostol megparancsolja Timóteusnak, hogy harcolja meg a nemes harcot (1Tim 1,18-2,7). Azért ad parancsot, amit teljesíteni kell, mert Pál ifjú munkatársa bátortalan, sőt depresszióra hajlamos. Pál úgy segíti ki ebből az érzelmi válságból, hogy rámutat, ő Krisztus katonája. Nem a császár, hanem az egész világ Urának katonája. A katonának pedig harcolni kell. Azonban ez a harc nemes, mert nem mások élete ellen irányul, hanem mások megmentésére. Nem is fegyverrel, hanem Isten igéjével kell megvívni ezt a küzdelmet. Korábbi próféciákra, kapott Igékre hivatkozik Pál, azért teszi, hogy mindenkor lássa elhívását Timóteus, és ez adjon számára erőt. Az Úrtól kapott Igék mindig átsegítenek a holtponton, különösen az életünk egy-egy fontos állomásánál kapott Igék adhatnak újra erőt, mutathatják meg a helyes utat. Mi is amikor elcsüggedünk, vegyük elő az életünket formáló Igéinket és engedjük, hogy ismét megelevenedjenek, erőt adjanak.

A tanítványság harc, ezt nem szabad elfelejteni. A  gonosszal és sokszor önmagunkkal szemben, hiszen a legnehezebb győzelem a magunk feletti. Azonban magunkat is le kell győzni, vagy ahogyan az Úr Jézus mondja: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem” (Lk 9,23)! Tehát, a magunk fölötti győzelem az, amikor megtagadjuk magunkat, vagyis saját vágyainkat, akaratunkat és a keresztre adva önmagunkat, követjük az Urat. Erre az önmegtagadásra mindennap szükségünk van. Ezért ma is kezdjük azzal a napunkat, hogy nemet mondunk magunkra, azaz kimondjuk, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem, amint Te.

A sátánnak való átadás azt jelenti, hogy az apostol leveszi róluk a kezét, és hagyja, hogy menjenek a saját útjukon, amíg rá nem döbbennek, hogy rossz úton járnak. A hazatéréshez mindig meg kell látni tévutainkat, mert csak akkor fordulunk vissza. Van, akinek hosszabb utat kell megtenni rossz irányba.

Ezért kéri Pál, „tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért” (1Tim 2,1). Szükség van az egymásért való könyörgésre, mert a hitből elmondott imádságnak nagy ereje van. Hordozzuk-e egymást, a körülöttünk élőket rendszeresen imádságban? Vagy csak várjuk, hogy változzon körülöttünk az élet, de mitől változzon, ha kimarad az ima, ha nem kerül bele az életbe az imádság által Isten ereje? Pál hangsúlyozza, hogy a másokért való ima kedves Isten előtt. Megörvendeztetjük Atyánkat a Hozzászálló közbenjáró imákkal? Az imádkozás lehetősége mindenki előtt nyitva áll, de élünk-e vele? Mi nem tudjuk a másik embert megváltoztatni, de az imádság által kifejezzük, szeretnénk, ha megváltozna és hisszük, az Úrnak van hatalma ezt megcselekedni.

Megtudjuk azt is, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, de mi akarjuk-e, és megteszünk-e ezért mindent? Az emberek üdvösségének alapja, Jézus Krisztus váltság halála. Az Ő haláláért lehet üdvösségünk.

Idvességünk, váltságunk

1. Idvességünk, váltságunk, Jézus! hozzád kiáltunk; Midőn a kegyelem asztalához lépünk: Jövel, maradj mivélünk!

2. Nagy volt szüleink bűne, De Atyád könyörüle; És az örök halál tüzéből megváltott Engesztelő halálod.

3. Ez a terített asztal Bűneinkben vigasztal: Hogy könyörülsz rajtunk s kegyelmed velünk lesz, Ha bízunk érdemedhez.

4. Szent testednek jegyei Annak itt a jelei: Hogy csak az igazán megtérő találhat Idvességet tenálad.

5. Vérednek kiömlése Bűneink eltörlése; Emlékeztess, midőn ajkunk a bort issza: Légyen éltünk szent s tiszta!

6. Jézus! a te véred szent! Légyen szívünk bűntől ment; mert örök életet veled az remélhet, Ki megveti a vétket.

7. Szent törvényed fáklyája Világoljon pályánkra! Mert e földi úton, tudjuk, el nem téved, Ki híven követ téged.

8. Fogjad azért kezünket, S magad vezérelj minket; Mert a te utadon Istenünkhöz vezet A hit, remény, szeretet.

9.                   Ha szemeink meglátnak Jobbján te szent Atyádnak: Ott a Szentlélekkel örök egyességben Üdvözíts majd az égben!

Isten áldásával.

Bőségesen áradó kegyelem

A

 templomról szóló utolsó látomás ez, de nem akármilyen üzenet válik ismertté általa (Ez 47,1-12). Azt látjuk, hogy egy forrás fakad a templom küszöbje alól, amely egyre duzzad, végül nagy folyóvá dagad és a Holt tengerbe ömlik. Amerre folyik életet támaszt és majd megújítja a Holt tengert is. Halászok halakat fognak majd benne, áldássá lesz az átok az élő víz nyomán. Ez a folyó gyógyító víz, mert meggyógyul a Sós-tenger. Élni fog minden, ahová eljut ez a víz, csodálatos, ez az élet vize, ami után az ember mindig vágyakozik. Népmesék is írnak az élet vizéről, és lám nem mese, de nem is az ember állítja elő, hanem Isten ajándéka.

Amit meg kell látni, hogy az élet vize a templomban fakad, tehát ott, ahol jelen van az Úr. Ezzel azt is meglátjuk, hogy az élet a templomból, az Úr jelenlétéből árad. Templomra, tehát Istennel való élő kapcsolatra mindenkor szükség van, mert igazi élet, megújító, gyógyító életvíz csak ott található, ahol jelen van az Úr.

Mi már tudjuk, hogy az élő víz az Úr Jézusnál található, aki Hozzá jön és kéri ezt a vizet meg is kapja. „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja neked: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet” (Jn 4,10). Vajon felismertük-e igazán, hogy kicsoda Ő? Kérünk-e Tőle inni? Erre figyeljünk oda, Jézus azt mondja az asszonynak kértél volna tőle, tehát neki kellene kérni. Vagyis az élő víz nem automatikusan jön, hanem kérni kell. A kérés kifejezi, hogy szükségem van rá és én magamtól nem tudok hozzájutni. Talán azért száraz és terméketlen az életünk, mert nem kérjük ezt a vizet?

Az Úr azt is elmondja, hogy az élő víz a Szentlélek, Aki megújítja az életünket, és Aki élő vízként akar tovább áradni rajtunk keresztül.  Azért újít meg minket, hogy azután tovább áradjon mások élete felé. Az Úr felszólít, hogy menjünk Hozzá hit által bátran és igyunk az élő vízből, hogy az életünk meggyógyuljon. Az élő víz üdítővé alakítja lényünket. Ne csüggedjünk, mert ha a Holt-tenger vize újra élettel telik meg, akkor a mi életünk is élővé válhat Isten Lelke által. Urunk adja meg, hogy mai népe is ilyen gyógyítólag legyen jelen a világban, és váljon ilyen áldássá körülötte az élet.

 Pál apostol hálaadással tekint az életére (1Tim 12-17), mindig hála van a szívében, amikor visszanéz, mert tudja, hogy az Úr munkája az ő apostolsága. Isten kegyelméből lett apostol. Nem hallgatja el múltját, nem tagadja azt, aki volt, hanem vállalja korábbi  önmagát, és ezáltal teszi nyilvánvalóvá a kegyelem erejét és nagyságát. A hívő embernek a múltját mindig vállalni kell, azt, aki a megtérése előtt volt, mert így dicsőülhet meg az Úr. Fontos, hogy lássák milyen mélyből emelt ki az Úr.

Pál megtapasztalta a kegyelem bővölködését, egész lényét betöltötte és átformálta. Eltörölte a múltját, istenkáromló és erőszakos természetét átalakította. Itt álljunk meg, mert elgondolkodtató, amit az apostol magáról ír, istenkáromló. Ő bizonyára nem káromkodott, nem szidta Istent korábban sem, hiszen zsidó rabbi volt. Miről beszél akkor? Azzal káromolta Istent, hogy elutasította Fiát és halálra méltónak tartotta. Aki Jézust elutasítja, és nem ismeri fel Benne Isten Fiát, istenkáromlóvá válik. Isten már az Urat üldöző, a lényében lázadó Pált is szerette. Ez a szeretet ment után és győzte le a damaszkuszi úton. Isten szeret, amikor még bűnösök vagyunk, de szeretetét azért árasztja ki, hogy általa, a kegyelem fürdője által új emberré legyünk. Ez a szeretet nem könnyelműségre nevel, nem arra bátorít, hogy mindegy hogyan élünk, Isten szeret, és majd befogad az üdvösségbe. Isten megtérésre, új életre szereti a bűnös embert.

Az apostol sok év távlatából is beáll a bűnösök közé, sőt egyenesen a dobogó első fokára lép. Első a bűnösök közt. Tudja, hogy ő Isten előtt most is bűnös, megkegyelmezett bűnös. Nekünk is így kell magunkra tekinteni. Én is bűnös vagyok, csak annyi a különbség, hogy átéltem a kegyelmet, Uram megbocsátott. Megbocsátott, mert a büntetést Ő hordozta el a kereszten. Legyen ezért hálás az életem.

Minden megkegyelmezett élet példa a még bűnösök számára, van nekik is kegyelem. Újjá lehet az életük, és Jézussal ők is újat kezdhetnek. Ne bújjunk el tehát, hanem vállaljuk azt, akik voltunk, és vállaljuk bátran azt is amikké lettünk az Úr kegyelme által. Mondjuk el mindig mindenkinek, hogy nem magunktól vagyunk mi ilyenek, hanem az Úr formált ilyenné. Isten munkája a mi életünk, mi az Ő transzparensei vagyunk. Adja Urunk, hogy ilyen pozitív, az Úrra mutató, reménységet keltő legyen a mi életünk is.

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4.                   Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.