A legjavát

Ú

j könyvet olvasunk, de a kor továbbra is a fogság utáni, a templom újjáépítésének az ideje (Zak 1,1-6). Az az időszak, amikor az ellenség megfélemlítése miatt egy időre megáll a munka. Az Úr prófétát küld és általa szólítja meg népét. Minden úgy kezdődik, hogy először Zakariáshoz lesz az Úr szava, őt szólítja meg Isten, mert csak úgy tudjuk mások felé hirdetni Isten üzenetét, ha engem szólít meg először az Ige. Isten úgy munkálkodik, hogy előbb mindig engem keres, hozzám akar szólni, és majd ha hallom, ha engedelmeskedem, küld másokhoz. Az Igének mindig előbb engem kell átjárnia, akkor tudok hitelesen szólni mások felé.

Bizony a próféta nem buzdítással, vigasztalással kezdi, hanem hátratekintéssel. Mert akkor látjuk jól életünket, jelenünket, ha van történelmi látásunk, ha felismerjük a jelen és a múlt közötti összefüggést. Mert az élet összefüggések sorozata, a múltnak hatása van a jelenre, ez így volt, és így is marad. Ahogyan ma élünk, az kihat gyermekeink életére. Amit vetünk, azt fogjuk a jövőben aratni. Ezt a törvényszerűséget nem lehet megkerülni. Zakariás rámutat, minden azért alakult így az életükben, mert az Úr haragja volt rajtuk. Ez megdöbbentő, mi úgy gondoljuk Isten nem haragszik, legalábbis a népére nem, mert szereti. Mi mindig a szeretetről akarunk beszélni, ám az Ige őszinte, és elmondja, hogy az Úr megharagudott. Meg, mert nem vették komolyan, amit mondott a számukra.

Most ezért megtérésre szólítja fel őket. Ez az első, odafordulni az Úrhoz. Mindennap erre van szükségünk, elfordulni önmagunktól, korunk véleményétől, útjától és odafordulni az Úrhoz. Ez azt jelenti, hogy mindennap Istennel kezdek, szavát keresem, útmutatására várok. Amit mond, azt igyekszem megvalósítani. Isten gyermekei kortól függetlenül azért vannak a világban, hogy megjelenítsék Isten akaratát, beleéljék világukba Isten országát. Amit Pál mondott, azt minden nap ki kell mondanunk: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?

Hányszor veszünk példát az elődeinkről, de nem lehet mindenben példa az életük. Ezért mondja határozottan Zakariás, ne legyetek olyanok, mint elődeitek. Miért? Mert nem vették komolyan a hirdetett Igét, nem hallgattak Istenre és nem figyeltek Rá. Ezt ne ismételjük meg, hanem figyeljünk az Úrra, hiszen azért szól, hogy szava legyen ír, és gyógyító erő. Azért küldi az Igét, mert segíteni akar, megvilágítja a lábunk előtt az utat.

Döbbenetes, hogy a halandó ember szembeszáll az Örökkévalóval, hol vannak az elődök, akikre büszkék vagyunk, akik nagy hangon fordultak Isten ellen? Hol vannak? Nincsenek, elmúltak, de Isten Igéje ma is itt van, az Ige nem változik, ugyanaz ma is. Mi is ugyanazt a Szentírást olvassuk, amit atyáink, amit az előttünk járók félretettek. Lássuk meg, hogy ez a könyv az élet könyve.

Úgy bánt velünk, mondja a szentíró, ezért kell komolyan venni a megtérésre hívó szót, mert mit is érdemelek? Ha úgy bánna velem, amint érdemlem, én lennék a kereszten, mert ott a helyem. Azonban ma még le lehet tennie bűneinket, ma még van kegyelem, ma még újat lehet kezdeni Vele.

A drága főpapról ír tovább a szentíró, ez a főpap az Úr Jézus Krisztus (Zsid 10,1-10). Ő a legnagyobb, Aki valaha a földön élt. Melkisédekhez hasonlítja, akiben Ábrahám is felismerte a Mindenhatót, Aki előtt ő maga is, az áldások hordozója meghajolt. Ő Sálem, azaz az a békesség királya, igen, Jézusban érkezik meg felénk az igazi békesség. Az Ő áldása közvetíti azt felénk. Most elénk jön, boruljunk le lábai elé, és engedjük, hogy megáldjon. Ha ez megtörténik, el nem múló békesség részesévé válunk. Az Ő békessége megnyugtatja, lecsendesíti szívünket.

Ábrahám a zsákmány legjavából adott tizedet Melkisédeknek. Felismerte, hogy amit szerzett annak a tizede hálából, az Urat illeti. Mert mindent Tőle kapott. A tized fontos, fontos, ha abból a felismerésből fakad, hogy mindenem az Úré, és hálával adok neki, abból, amit Tőle kaptam. A tized nem a selejtezést szolgálja, Ábrahám a legjavát adta. Így adjam én is a legjavát, az életemnek, időmnek, anyagi javaimnak. A legjava azt jelenti, hogy most, most még ifjú koromban, még erőm teljében, jövök az Úrhoz és indulok szolgálni Őt.

Az áldott Orvos erre jár

1.  

Az áldott Orvos erre jár,

A drága Főpap, Jézus.

Igéje szól, szívünkbe száll,

Egyetlen üdvünk Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

2.  

Ki minden vétket megbocsát,

S bűnünk eltörli: Jézus.

Megnyitja a menny ajtaját,

S vezérel minket Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

3.  

Ti gyermekek, kicsik, nagyok,

Tiétek is lett Jézus,

Csak útjain haladjatok,

És véletek lesz Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

4.  

S ha egykor égbe térhetünk,

Miénk örökre Jézus,

Trónjánál zendül énekünk

E drága névről: Jézus!

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.

Az Úr a reménység

E

zsdrás bűnbánati imája megrázta a népet, felismerték, hogy nem Isten akarata szerint cselekedtek (Ezsd 10,1-44). Nem volt könnyű a helyzet, mert nagyon fontos kérdést, a házasságot, a családot érintette ez. Az emberek azonban most vállalják a törvényt, ha sokba kerül is. Tudják, hogy minden rossz az életükben az engedetlenségből, a hűtlenségből fakadt. Tisztában vannak azzal is, hogy radikális döntés kell hozni, amely nagyon fájdalmas lesz. Azonban ismerjük az Igét: „ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz ” (Hós 6,1). A bűnnel szemben soha nem lehet elérzékenyülni, ám ha merjük vállalni, az Úr bekötözi sebeinket, begyógyítja azt, amit a bűn okozott.

Azt látjuk, hogy Sekanjá elismeri, hogy hűtlenné váltak az Úrral szemben, amikor idegen feleséget vettek maguknak. Rádöbben, hogy az Úr törvényéhez kell igazodniuk, de lát reménységet. A reményt az Ige nyújtja. Az a csodálatos, hogy vétkeink ellenére is van reménység, és ezt már mi tudjuk igazán. Isten elküldte kegyelmét a világba, azáltal a bűnösnek van bocsánat, van újrakezdés.

Nem hirtelen döntésről van itt szó, hanem az Úr előtt való megfontoltságról. Isten előtti csendben gondolja végig a dolgokat Ezsdrás, és imádságban kéri el az Úrtól a választ. Nem is egy ember döntéséről van szó, hanem az egész közösség Isten előtti bűnbánatáról és felelősségteljes döntéséről.

Nagyon lényeges, hogy ne a mai látásunkon keresztül, ne az újszövetségen keresztül nézzük ezt az Igét, hanem a maga korában. Bizony akkor és ott nagyon fontos látás és döntés volt ez. Fontos a számunkra is, hogy mindig vegyük komolyan Isten szavát, mégpedig előre, és akkor nem visszafelé kell cselekedni. Komolyan kell vennünk ma is, hogy hívő hitetlennel ne legyen felemás igában, semmilyen téren. Hiszen ez nemcsak a házasságra vonatkozik, hanem az élet minden területére. Azért állít ide az Úr, hogy népe élete tisztán ragyogjon a világban és legyen útjelző más emberek számára. Sok probléma megelőzhető, ha figyelünk a Szentírásra és komolyan vesszük azt életünkre nézve. Nem visszafelé kellene keresni, hogyan jöhetünk ki minél kevesebb sérüléssel egy-egy helyzetből, hanem már felkészülve induljunk az élet előttünk álló dolgaiba. Felkészülni az Ige által lehet, hiszen az Úr azért adta a kezünkbe, hogy hozzá igazítsuk az életünket. Ha pedig valamiben hűtlenné váltunk, meg lehet térni belőle, újra lehet kezdeni az Úrral. Azonban arra figyelni kell, hogy a bűnnek ára van, Pál így mondja a bűn zsoldja a halál. Ez azt jelenti, hogy valami meghal, vagyis nem mindent lehet jóvátenni, helyrehozni. Ezért készítsük fel a fiatalokat a biblikus életre.

A szentíró beszélt  az Urat megtagadókról, akik valamiért nem vállalták a mindennapokban Krisztust (Zsid 6,9-20). Valami fontosabb volt számukra, valami meghátrálásra késztette őket. A szerző azonban a címzettekre úgy tekint, mint akik szilárdan állnak, és végigjárják a célig az utat. Felőletek jobbat gondolunk, tehát nem arra vár, hogy elessenek, hanem hiszi, hogy végig kitartanak. Mi hányszor azt lessük, mikor fog a másik megbotlani, mikor derül ki, hogy nekünk volt igazunk, és  nem volt igazi  a megtérés. Jó lenne, ha mi is megtanulnánk jót gondolni a testvérek felől. Mit gondolok én a másikról? Csak a jót?

A szerző Ábrahám türelmes várakozására irányítja figyelmünket. Rámutat, hogy Isten hűséges, amit ígér azt, megcselekszi, de ki kell várni. Ne legyünk türelmetlenek. Az advent is azt jelezi, az Úr érkezik, de türelemmel, alázattal és reménységgel várjuk.

Csodálatos hogy életünk nehéz időszakában is van hova menni. A tanítvány élete sem könnyű, de odamenekülhetünk Urunkhoz. Ő a mi reménységünk. Azt jelenti ez, bármit mondjon a világ, mi nem félünk, mert Jézus biztos pont. Olyan számunkra, mint a hajó számára a horgony, ha Hozzá kötjük az életünket, nem sodródunk el. Az Ő keze erősen tart, így biztosan haladhatunk a cél felé. Igen, mi Krisztust várjuk, az a mi reménységünk, hogy Ő visszajön. Tehát nem világvégét, pusztulást, tombolást, hanem Krisztust, az életet várjuk.

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.

2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.

3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.

Isten áldásával.

Törekedjünk a tökéletességre

A hazatérést követően a lelki építkezés nehéz faladata következik, az Igéhez kell igazítani a hazatértek életét. Ez bizony nagyon kemény feladat, hiszen először el kell az életükből azokat a szokásokat távolítani, amelyek a fogságban rakódtak rájuk. Megtudjuk, hogy az idegen népek hatással voltak a zsidóságra. Nem tudtak a Babilonban élő népektől teljesen elhatárolódni, hanem egy idő után már ők is úgy cselekedtek, ahogyan azok az emberek. Amikor azután hazatértek, a szent földön is úgy igyekeztek alakítani életüket, ahogyan azt idegenben tették. Elsősorban a házasság terén látszódott ez meg. Itthon sem a törvény szerint alakították kapcsolataikat, hanem összeházasodtak a pogány népekkel. Ezsdrásnak tudomására jut ez, és elszomorítja. Felismeri, hogy itthon nem lehet úgy élni, mint idegenben, vissza kell térni Isten akaratához. Amikor a tékozló fiú hazatért, levették róla a régi ruhát, és új ruhába öltöztették, ezzel jelezték, hogy otthon már nem élhet úgy, amint eddig tette. A régi ruha a régi élet, az új ruha pedig az új, az Isten akarata szerinti élet kifejezője.

Ezsdrást megrendítette, földre sújtotta ez a hír. Ő nem tért napirendre felette, hanem bűnbánatot tartott az Úr előtt. Mit kezdünk mi a vétkekkel? Ezsdrás az Úr elé vitte. Imádságban tárta fel szívét Isten előtt. Ebben megoldást kapunk a magunk számára és mindazok számára, akik fontosak nekünk. A megoldás az imádság. Családunk, gyülekezetünk problémáit is feltárhatjuk Urunk előtt. Ezsdrás számára szégyen, amit hall, szégyenkezik az Úr előtt. Nem fogadja el, nem törődik bele a mai helyzetbe, hanem szégyelli. Tudunk-e szégyenkezni Urunk előtt, azért, ahogyan a mai ember él?

Ezsdrás bűnbánatot tart, amelyben megvallja az Úr előtt bűneiket. Meglátja, hogy a bűnök miatt kerültek idegen királyok uralma alá. Tehát mindaz, ami érte őket, amin keresztülmentek, az nem véletlen, hanem a bűneik következménye. Mert ma is érvényes, amit vet az ember, azt aratja is.

Azt is fontos meglátnunk, hogy amikor Ezsdrás meghallja a vezetők panaszát, nem mindjárt fordul a néphez, nem szidja őket össze, hanem mielőtt bármit is tenne, Isten elé járul. Indulatait, mert láttuk, heves indulatok töltötték el, az Úr előtt dolgozta fel. Ügyelt arra, hogy ne zúdítsa másokra haragját. Ez az ember nem indulatból cselekedett. Ezt nekünk is meg kell tanulunk, akkor is, ha néha kevés időnk van, és azonnal kell döntenünk és cselekednünk. „Ha haragudtok is ne vétkezzetek; beszéljetek a szívetekkel az ágyatokban, és csillapodjatok” (Zsolt 4,4). Nagyszerű lehetőség ez, nem kötelező azonnal reagálni; ezt mondja az Úr Jézus is, amikor azt kéri, hogy legyünk szelídek és alázatos szívűek.

Ezsdrás felismeri, hogy a szabadítást és az otthoni helyreállítást is az Úrnak köszönhetik. Nem a maguk erejéből jöttek el a fogságból, hanem Isten nyitotta meg a kaput, vezette haza őket, majd tette lehetővé az újjáépítést. Életükben minden Isten ajándéka, de nem igazán látják ezt - vajon mi felismerjük-e? Megköszönjük-e Urunknak szabadítását, az új életet és az általunk elrontott élet helyreállítását? Mert a mi kezeink között elromlik az élet, ám az Úr képes helyreállítani azt.

Hányszor panaszoljuk, hogy rosszul bánik velünk az Úr; Ezsdrás meglátja, hogy Isten hagyott egy maradékot, tehát nem érdemeik szerint bánt velük. Ez a kegyelem. Hiszen mi a halált érdemeljük; a bal oldali lator felismerte, hogy ők jogosan vannak ítélet alatt, ők ezt érdemlik, de Jézus büntetése nem jogos.

Azért halt meg és vállalta magára bűneinket, hogy ma is legyen maradék, hogy megkapjuk azt, ami nem jár, az új, az örök életet.

A zsidókhoz írt levél szerzője megszabja a hívők útirányát (Zsid 6,1-8). Azt mondja, törekedjünk a tökéletességre. Igen, ez a cél. Ne rekedjünk meg csak a napi Ige olvasásánál, hanem törekedjünk többre. Kezdjük el olvasni valamelyik evangéliumot és mellette a Zsoltárok könyvét. Mehetünk fejezetről fejezetre, ahogy az időnk engedi. A zsoltárokból pedig legalább naponként egyet, bár a napi háromszori zsoltár lenne az ideális. Hiszen általában naponta háromszor táplálkozunk. Amennyit megadunk a testnek, azt biztosítsuk lelkünk számára is. Néha úgy tűnik, hogy nincs növekedés a Bibliaismeretünkben és az Úr ismeretében, újra és újra ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozunk. Mert nagy dolog az, hogy bármikor újra lehet kezdeni a tanítványságunkat, de ha állandóan csak újrakezdünk, nem jutunk előre. Vannak örök kezdők a nyelvtanulásban, de úgy látszik, a hit terén is. Egyszer kell elindulni és utána az Úrra támaszkodva továbbhaladni.

Az író azt mondja, hogy akik elestek, lehetetlen, hogy ismét megújuljanak a megtérésre. Hogy is van ez? Hiszen mindig azt mondjuk, ha elestünk, ne keseredjünk el, mert fel lehet állni. Arról van itt szó, hogy valakik, akik megismerték Jézusban a Megváltót, most tudatosan megtagadják Őt. Aki felismerte Jézusban a Krisztust, és megtapasztalta a kegyelmet és Isten országa áldott erőit, de egy idő után megtagadja, azaz, azt mondja: Jézus nem a Krisztus, az nem tud újra megújulni.

A szentíró ezt írja: lehetetlen dolog, hogy ismét megtérjenek. De nem Isten felől, hanem saját maguk felől nézve. Úgy megkeményednek, annyira bezáródik a szívük, hogy nem találnak oda már Krisztushoz. Júdás a tagadása után nem talált oda Krisztushoz, már nem látta meg, hogy még mindig mehet Hozzá, így eldobta az életét. Ezért ragaszkodjunk Urunkhoz, akkor is, ha pillanatnyilag sokba is kerül. Mózes elhagyta Egyiptom gazdagságát a választott népért cserébe. Mi is válasszuk Jézust, a világ összes kincse ellenében.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.

Nagykorúság

M

ost látjuk igazán, micsoda bizalma volt Ezsdrásnak Isten felé, hiszen nem turistautazásra mentek, hanem nagyon komoly értékért voltak felelősek (Ezsd 8,24-36). Egy talentum 46 kg-nak felelt meg, és óriási érték volt rájuk bízva. Ezek mellé járultak még a különféle edények is. Így értjük meg az írástudó szívében lévő bizalmat, amely az Úr felé megnyilvánult. Óriási felelősség, mégsem kérik a katonai kíséretet, hanem az Úr oltalmában bíznak. Ehhez még vegyük oda hazafelé tartók életét, mert a legnagyobb érték az élet. Sok ember élete és nagy anyagi vagyon van Ezsdrásra bízva, ő nem fél, hanem bízik. Félelem helyett lehet bízni Urunkban, hihetjük, hogy legféltettebb kincseink is az Ő kezében vannak a legjobb helyen.

Csodálatos, ahogyan látja a hazatérőket Ezsdrás, az Úr szentjeinek mondja őket. Ez azt jelezi, hogy akikre rábízta ennek a nagy vagyonnak az őrzését, azokban megbízik. Szenteknek látja őket, vagyis azt mondja, nálatok jó helyen vannak az Úr kincsei. Tanuljuk meg ebből, hogy bizalom nélkül nem megy. Sem a családban, sem a gyülekezetben bizalom nélkül nem lehet élni. Bízunk-e egymásban? Gyakran a bizalmatlanság öli meg a kapcsolatokat; nem szenteket, nem az Úr szentjeit látjuk egymásban.

Az is lényeges, hogy ez a vezető nem mindent maga vállalt, hanem megosztotta a felelősséget, a feladatokat. Ezáltal erősödött a köztük levő kapcsolat. Ma is szükséges ez a megosztás, szükséges, hogy ne én akarjak mindent megtenni. Ne én tegyem meg azt, amit a másiknak kellene elvégezni, vagy amit a másik meg tud tenni.

A hazatérők nemcsak elindultak, hanem meg is érkeztek. Boldogan tesznek bizonyságot az Úr szabadításáról. A bizalom nem volt hiába, megtapasztalták az Úr hatalmát. Nemcsak elindította őket, hanem végig is kísérte, így biztonságban hazaértek. Ebből azt is megláthatjuk, hogy nem volt veszélytelen ez a vállalkozás, de az Úr mindig a megfelelő időben avatkozott közbe. Az Úr oltalmában élni nem azt jelenti, nem lesz körülöttünk veszély, azt sem, hogy mindig minden simán megy, de az Úr megoldja ezeket a helyzeteket, és megerősödve, hálás szívvel jöhetünk ki belőlük és érhetünk célba.

A hazaérkezést követően következik a hálaadás. Ez is lényeges, mert nem csak az úton támaszkodtak Istenre, nem csupán a veszély esetén fordultak hozzá, hanem amikor megérkeztek, megköszönték az Úr oltalmát. Bizony, gyakran megkísért, hogy elfeledkezünk a háláról. Úgy vagyunk, mint az a tíz leprás, amelyek megtisztultak az Úr szavának való engedelmesség által, azonban csak egyikük ment vissza megköszönni. A gyógyulást, az áldást elfogadjuk, a hála viszont gyakran nehezünkre esik. Legyünk ma hálásak Urunknak mindazért, amit eddig elvégzett az életünkben, és mindazért, amivel megajándékozott bennünket.

A zsidó levél szerzője rámutat, hogy Jézusnak se volt könnyű elfogadni, hogy keresztül kell mennie a halálon (Zsid 5,7-14). A Gecsemáné-kertben könnyhullatás között tusakodta meg ezt. A térdein vívódva mondta ki, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, amint te, Atyám. Elengedte akaratát, elengedte az életet. Nem könnyű elengedni, de aki elenged, az visszakap.

Azt is megláthatjuk, hogy még Jézusnak is szüksége volt a szenvedés átélésére. A szenvedés eszköz Isten kezévben, amely által formálja az életünket. Ne lázongjunk ellene, hanem köszönjük meg, hogy az Úr formál, hogy terve van még velem. A szenvedéssel gyakran az Ő tervébe való illeszkedést munkálja ki bennünk. A gazda gyakran a szenvedést használta fel arra, hogy az állatai azt tegyék, amit ő akar. Az ösztöke által engedelmességre késztette ökreit a földműves. Ha nincs az ösztöke, nem akarják azt a feladatot végezni, amire gazdájuk kéri őket. Bizony, gyakran mi sem akarunk engedelmeskedni. Pál is rugódozott az ösztöke ellen, ezzel azt jelzi a szentíró, hogy Isten már korábban hívta, de ő nem akart a hívó szóra hallgatni. Ezért kellett a damaszkuszi úton azt a találkozást a Feltámadottal átélnie (ApCsel 26,14). A zsoltáros pedig azt kéri: „Ne legyetek oktalanok, mint a ló és az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell szorítani az állát, másképpen nem enged neked” (32,9).

A további verseket nekünk is alázattal kell olvasnunk, mert bizony nekünk szól, és ránk illik. Már nekünk is tanítóknak kellene lennünk. Különösen, ha azokhoz a keresztyénekhez hasonlítjuk magunkat. Hiszen mi sokkal több tanítást kaptunk már, mint ők. Az ő számukra még nem volt elérhető a Szentírás, nem voltak evangéliumi, hitmélyítő, tudományos kiadványok. Mi sok mindennel rendelkezünk, hozzájuk képest Bibliatudósok vagyunk. Valóban azok vagyunk?

Vagy mi is még mindig csak tejjel táplálkozunk? Ha táplálkozunk az Igével, akkor növekednünk kell. A kisgyermek is egy idő után egyre keményebb eledelt fogyaszt. Áttértünk-e már a tejről, a könnyű olvasmányokról a Biblia olvasására, a bibliamagyarázó írások tanulmányozására? Mert fontos, hogy ne csak gyorsan elolvassuk, hanem kutassuk az Írást, keressük meg a másik helyen azt, amit nem értünk. Akkor növekedünk, ha időt fordítunk az Ige kutatására.

A nagykorúság azt jelenti, hogy az Ige alapján tudok különbséget tenni jó és rossz között, és nem emberi vélemények alapján. Mert számunkra az jó, amit Isten jónak mond, és az a rossz, amit az Ige nyilvánít rossznak. Az Ige ítélete azonban nem azonos a világ értékítéletével.

Siess, keresztyén

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6. Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával.

Felkészülés

A

 tegnapi szakaszban láttuk, hogy Ezsdrás azért megy haza, hogy lelki építést végezzen Isten népe között. Meg akarja őket tanítani a törvényre, az Úrban való bizodalomra, azonban ez az írástudó saját magán kezdi az építést. Amit a nép számára tanítani akar, azt saját maga éli meg, így szolgálata hitelessé fog válni, hiszen mindenki látni fogja, hiszi is, amit mond. Ez lényeges, és őszintén fel kell tenni a kérdést magamnak: én hiszem-e, amiről bizonyságot teszek? Hiszem-e, amit az Úr igéjében kijelentett a számomra?

Ezsdrás sem maga indul haza, hanem sokan mellé szegődnek és vállalják a hosszú utat. Mennek, mert vonzza őket az ígéret földje, Isten országa. Ezért készek mindent maguk mögött hagyni. Vonzza-e még a szívemet Isten országa, vagy már teljesen ennek a világnak a vonzásában élek? Isten országánál nincs csodálatosabb, minden, amire a szívünk vágyik, ott megtalálható. Ott lelünk biztonságra, ott kapunk békességet és éljük át, hogy tartozunk Valakihez.  Isten országa polgáraként lehull vállainkról minden teher, hisz azokat az Úr Jézus magára vállalta. Azért is hívogatott így magához: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Ha valóban letesszük terheinket, felszabadulunk, most az Országra koncentrálhatunk, élhetünk az Úrnak és az Úrért.

Nem azonnal indulnak, hanem jól felkészülnek az útra. Ezsdrás mindenre odafigyel, hiszen hosszú az út, nem elég felbuzdulni, hanem a kitartásra is szükség van. Az útra fel kell készülni, ennek két mozzanata van: az egyik a felszerelés és az útra készülők szemre vétele, ellenőrzése, a másik a lelki készülés.

Mielőtt elindulnak, az Úr elé állnak alázatos szívvel. Rábízzák magukat Istenre, szerencsés utat kérnek Tőle, és ezt komolyan is gondolják. Hiszik, hogy az Úrnak van hatalma megoltalmazni őket. Miből derül ez ki? Hát abból, hogy ha Rábízták magukat az Úrra, akkor el mernek indulni katonai kíséret nélkül. Ha az Úr velünk, ki ellenünk? Akkor nincs szükség katonaságra, fegyverekre, elég az Úr kegyelme. El mertünk volna indulni Ezsdrás helyében kíséret nélkül? Bízok én így az Úrban? Bizony, mi gyakran csak szavakban hiszünk, a valóságban inkább az emberi biztosítékokra támaszkodunk. Adjon ilyen hitet szívünkbe az Úr, és könyörüljön, hogy úgy éljünk, ahogyan azt szánkkal valljuk.

Milyen csodálatos, örökkévaló főpapot kaptunk, Aki összeköti a mi világunkat a mennyei Atya világával (Zsid 5,1-6). Hiszen mi tévelygők és tudatlanok vagyunk, magunktól meg nem találnánk a hazavezető utat, de eljött Jézus, és maga lett az Út. Annyit kell tennünk, hogy meghalljuk hívó szavát, amikor így szól: Jöjj és kövess engem, és elindulunk nyomában. Ez az út nem könnyű, hanem keskeny, de életre vezet. Úgy van ez, ahogyan az egyik énekünk is mondja: „Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után” (455. dicséret).  Tehát ne a tövisekre nézzünk, se a velünk vándorlókra, hanem menjünk bátran hű Mesterünk után.

Jézus, mint főpap képes együtt érezni velünk, tudja, mit jelent embernek lenni, ismeri a test gyötrelmeit, a kísértő támadásait, így tud segíteni is, mert Ő legyőzte a bűnt. Az Ő élete az egyedüli hiteles élet.  Vegyük komolyan és figyeljünk Rá. Lehet és érdemes úgy élni, amint Ő élt. Megadja hozzá a támogatást, mert ha megtérünk, isteni természet részesévé tesz minket. Ez a természet már hajlamos cselekedni Isten akaratát.

Forduljunk bátran Őhozzá minden problémánkkal, kérjük segítségét, és várjuk meg a megoldását is. Ő, mint főpap, saját magát mutatta be Isten Bárányaként áldozatul. Az Ő áldozatáért van bűneinkre bocsánat. Ő azért jött, hogy ezt az áldozatot értem és helyettem bemutassa, adjunk érte hálát, és éljünk ma is a kegyelemből.

Mily drága nékünk ez a jó hír

 Mily drága nékünk ez a jó hír,

Mily édes örömtelien zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusban lett a mienk!

Ó bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég.

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta dicső hazát,

Hogy eltörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Ó jöjj el hatalmas urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide!

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elébe.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő.

Itt áll, és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó bízd magad e kegyelemre...

Isten áldásával.

Híd

A

 templom építése után a lelki építkezés következik; nem elég csak a kövekből templomot építeni, a szívekből is azt kell, hiszen az Úr a szívekben akar lakni (Ezsd 7,1-28). Ne ragadjunk le mi sem a külső gyarapodásnál, hanem vegyük komolyan a lélek építését, amelynek építőköve az Ige, az Úr törvénye. A léleknek Isten szavára van szüksége, általa épül; törődjünk lelkünkkel, olvassuk naponta az Igét. Olvassuk, kutassuk, engedjük át lényünkön, mert ez formál, ad békességet, egyengeti lábunk előtt az utat.

Isten küld népe számára olyan embert, aki alkalmas a lélek építésére. Ki alkalmas? Aki jártas az Igében. Jártas vagyok-e benne? Mindennél jobban ismerem-e? A bulvárlapokat vagy a Szentírást ismerem jobban? A bibliai szereplők életében vagyok jártas vagy a mai sztárocskák mindennapjaiban? Akkor épülhet általam a családom, gyülekezetem tagjainak a lénye, ha én magam is járatos vagyok az Igében. Ha van építőanyagom, akkor tudok építeni. Az építőanyag pedig a Szentírás ismerete.

Ma sokféle módszert kipróbálunk az emberek megnyerésére, lelkigondozásukra. Legtöbbször ezek a világból átvett módszerek, terápiák; Ezsdrás egyedül az Úr törvényére épített. Felismerte, hogy meg kell ismertetni Isten akaratát Izráel fiaival, mert akkor rendbe jön az életük, helyreállnak kapcsolataik, jó irányba fognak haladni. Még Babilónia királya is meglátta, hogy az Isten törvényében jártas papra van szüksége a zsidó népnek. Bár mi is felismernénk, hogy egyedül az Úr törvényére és abban járatos tanítókra van szükségünk. Mit tartunk magunk és gyermekeink számára a legfontosabbnak? Azért teszünk-e meg mindent, hogy megismerjék és megszeressék az Úr Jézus Krisztust? Leginkább az Úrra van szüksége a következő generációnak is.

Ezsdrásról azt olvassuk: „Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét” (10). Mire törekszem, mi a fontos a számomra? Mire vágyik a szívem? Arra vágyakozom és törekszem, hogy minél jobban megismerjem az Úr akaratát? A törekvés azt jelenti, mindent megteszek, hogy feltáruljon előttem az Ige mélysége. Fáradozom, időt szánok az Úrra, az Ő Igéjére, hogy egyre jobban bennem legyen. A kutatás azt jelzi, hogy Ezsdrás nem felületesen foglalkozott a Bibliával, nem csapta össze az olvasását, hanem elmélyült benne. Mélyüljünk el mi is egyre jobban az Igében. Az elmélyülés akkor megy végbe, ha meg is cselekszem, amit felismertem. Ha nemcsak elméleti szinten vagyok jártas a Bibliában, hanem élem is. Ez lehetséges Isten Szentlelke által.

Artahsasztá királyt pedig arra indítja az Úr, hogy levél által adjon támogatást és védelmet a hazatérők számára. Csodálatos, ahogyan fel tudja Urunk használni az idegen népeket célja érdekében. Az egyik vezető fogságra viszi Isten népét, a másik hazaengedi, sőt még anyagi eszközökkel és rendelettel is támogatja az Úr házának építését. Ez minket is felbátorít, nem kell félnünk, nyugodtan rábízhatjuk Urunkra magunkat, még idegen környezetben is.

A zsidókhoz írt levélből olvasott részlet értelmet ad az Ige olvasásának, hirdetésének és megélésének (Zsid 4,12-16). Rámutat, hogy az Ige élő és ható, tehát energiát fejt ki, van hatása, ha továbbadjuk; akkor is, ha nem azonnal látszik. Sőt ez a részlet felbátorít, hogy merjünk egyedül csak az Igére építeni, mert csak az Úr szavának van igazi hatása az ember életében. Isten mindig az Igén keresztül avatkozik bele lényünkbe, általa ad bűnbánatot, és küldi szabadítását.

Az Ige olyan mélyre hatol az ember lényében, ahová más eszközökkel nem lehet eljutni. Oda nem ér le az analízis, a különféle terápia, csak egyedül az Ige, Isten szava, amely meg is formálta az ember lényét. Merjük-e terápiás eszközként Isten szavát alkalmazni a mai ember életében is? Mivel a mai ember is az Úr alkotása, számára sincs más orvosság, mint az Isten beszéde.

Az Ige ítéli meg szívünk szándékait is, tehát az Ige világosságában láthatjuk meg, hogy jók-e szándékaink, helyes-e, amit tenni szeretnénk, és Isten akaratán nyugszik-e. Azt is megtudjuk, hogy életünk nincs rejtve Isten előtt. Egymás előtt lehetnek titkaink, rejtegethetünk dolgokat, de Isten előtt nem. Ő látja, mi van a szívünkben, és egyszer minderről számot kell adni. Jó, ha ezt a számvetést ma tesszük meg, nem várunk, hanem most tárjuk fel önként és őszintén szívünket az Úr előtt. Ha ma megtesszük, kegyelmét élhetjük át, és felszabadult szívvel dicsérhetjük Urunkat.

Jézus nagy főpap, Gyökössy Endre szerint ez azt jelenti, hogy hídépítő. Jézus építette meg a hidat a mi szívünk és az Atya szíve között. Így, rajta keresztül juthatunk el az Atyához. Csodálatos, hogy bátran jöhetünk Hozzá, félelem nélkül léphetünk a hídra, mert tudja, kik vagyunk, ismeri gyöngeségeinket, ismeri kísértéseinket, mert Ő is keresztülment ezeken. Egyedül a bűn nem talált rajta fogást, mert Ő bűntelen.

Arra biztat a szentíró, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem trónjához, igen, mert Isten trónja Jézus által ma még a kegyelem trónja. Ha alázattal és bűnbánattal jövünk, kegyelmet találunk és segítséget kapunk. Szükségünk is van rá, mert az Úr segítsége nélkül nem jutunk célba.

Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem

Megváltóm, Istenem

a Golgotán:

Halld könyörgésemet,

És vedd el vétkemet;

Mostantól hadd legyek

Tied csupán.

Szívemet töltse be

Kegyelmed ereje

Buzgósággal!

Meghaltál érettem:

Add: szívem s életem

Teérted éghessen

Forró lánggal.

Ha elfog útamon

Félelem s fájdalom:

Fogd kezemet!

Derítsd fel éjemet,

Szárítsd fel könnyemet:

Tévelygésben ne hagyd

Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,

És a halál ahogy

Jön már felém:

Megváltóm ments te meg

Kétségtől engemet,

Nálad hogy üdvömet

Meglássam én.

Isten áldásával.

Meghódol lelkem

N

agyon szép  a mai ószövetségi rész, hódolattal tölti el a szívemet, mert megláthatjuk általa az Úr mindenek felett való hatalmát (Ezsd 6,22). Isten a világmindenség Ura, jó, ha ez átmelengeti a szívünket és feltölt bizalommal iránta. Nem lényeges, milyen hatalom veszi körül Isten gyermekeit, mert a legrettegettebb földi uralkodó fölött is az Úr bír hatalommal. De sokszor megfeledkezünk erről, és emiatt elbátortalanodunk, feladjuk szolgálatunkat, vagy félelemben éljük az életünket. Igénkben emberileg nagyon nehéz és lehetetlen helyzetben voltak a templom építői. Nem volt esélyük arra, hogy bármit tegyenek az ellenség támadásával szemben. Úgy tűnt, semmi esélyük nincs a fegyveresekkel szemben, a királyhoz írt vádakkal szemben. Legjobb, ha feladják az építést és meghúzzák magukat. Kiderült azonban, van lehetőség, mégpedig a hittel megfogalmazott imádság. Ez a mi lehetőségünk, a legreménytelenebb helyzetben is felemelhetjük szívünket az Úrhoz, elmondhatjuk, ami velünk történik, és Rábízhatjuk magunkat.

Az Úr Dárius királyt is vezeti népe érdekében. Hány hatalmasság volt, aki úgy gondolta, bármit megtehet, aztán mégis meg kellett hajolnia az Úr akarata előtt. Elgondolkodtató, hogy Dárius tiszteletben tartja Círus rendeletét, nem akarja egy újabb rendelettel megváltoztatni. Manapság gyakran megtörténik, hogy az előd által hozott törvényt megváltoztatják, mert az a jelenlegi vezetésnek nem tetszik. Dárius nem változtat, hanem felismeri, mindez Isten akarata. Meglátja, hogy Jeruzsálemet az Úr választotta ki, és ott kell és úgy felépíteni a templomot, ahová és ahogyan az Úr elrendelte. Dárius elismeri, szükség van a templomra, mert ott rendel az élő Isten. Mennyi lelkében beteg ember van ma, mondjuk el számukra, hogy az Úr házában gyógyulhatnak meg. A ma emberének is szüksége van istentiszteletre, mert lelkünk Isten után szomjazik. Gyakran nem tudjuk, mi a problémánk, a zsoltáros tudta: „Isten után szomjazik lelkem” (Zsoltár 42,2). Ez a mi problémánk is, Isten után szomjazik a lelkünk, de ezt a szomjúságot csak Ő képes megelégíteni. Ezt nem csillapítja a szórakozás, a jólét, az elfoglaltság, a karrier, a pénz vagy a hatalom. Ha csillapítani akarjuk, menjünk mi is a friss forrásvízhez, menjünk az Úr Jézushoz. Rendszeresen menjünk, mert lelkünk ugyanolyan rendszeres karbantartást igényel, mint a testünk. Szánjunk lelkünkre időt a mai napon. Járuljunk Urunk elé, csendben, merítsünk az Igéből, fürdessük meg benne lényünket. Ne rohanjunk az olvasással, nyugodtan, lassan, minden szót szívünkön átengedve olvassunk, így megtapasztalhatjuk a belső változást, a lelki felüdülést.

Az ellenség megszégyenül, mert nekik kell támogatni, segíteni az építkezést. Az Úr az ellenséget is fel tudja használni népe megsegítésére. Áldott legyen Urunk neve. Bízzunk Benne töretlenül ma is, és bízzuk Rá magunkat. De ne csak mondjuk, hanem valóban tegyük is, valóban engedjük, hogy Ő cselekedjen.

Elkészült a templom, mert el kellett készülnie, nem akadályozhatta meg senki. Isten ügyét nem lehet megakadályozni, lehet késleltetni, de meg fog valósulni.  Legyünk mi is engedelmes eszközök Isten országa építésében, hogy azután örülhessünk. Isten országa az örömre alapozódik, mert ahol jelen az Úr, ott öröm van a szívekben.

A templom felszentelésekor is az Úr van a középpontban, nem magukat ünneplik, hanem Neki adnak hálát, Őt keresik és kérik bűneik bocsánatát. Egy héten át tudnak örülni, ünnepelni, az Úrral lenni. Mennyire más ennek az ünnepnek a hangulata, mint a miénk szokott lenni. Itt nem siet senki, mert nincs nagyobb élmény és kiváltság, mint együtt lenni az Úrral.

A legfontosabb a nyugodalomba, Isten országába, az üdvösségbe való menetel az ember számára (Zsid 4,6-11). Az a legfontosabb kérdés, hol töltöm az örökkévalóságot? Valóban ez a legfontosabb kérdésem? Valóban igyekszem bemenni, vagy már csak e földi világra, az itteni dolgokra koncentrálok? A szentíró sürget, azt kéri, igyekezzünk bemenni, tehát ne halogassuk életünk rendezését, a megtérést, az Úrnak való szolgálatot, mert nem tudjuk, a holnapból lesz-e ma a számunkra. Hányszor pont azért nem jut időnk az Úrral való kapcsolatra, mert sok sürgős dolgunk van. Elhárítjuk Istent és egymást is, sok a munkám stb. A szentíró azt mondja, Isten országát tegyük az első helyre, nincs annál fontosabb és sürgősebb.

Hányszor vágyunk nyugalomra, Igénk azt üzeni, hogy aki belép Isten országába, megnyugszik. Megnyugszik lelkében, mert az Úrnál békesség van, ott lecsendesedik a szív, átértékelődik az élet. Más sorrendet kapnak a dolgok, és így felszabadulunk a stressz alól. Isten országával kapcsolatban említi az Úr Jézus az aggodalomtól való megszabadulást, a félelemmentességet.  Vegyük komolyan Urunk szavait, és tegyünk úgy, amint mondja: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,33-34).

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.