Van erő!

C

sodálatos látni, hogy Mózes mennyire érzékeny az Úr szavára, bármikor szólítja őt, készen áll és veszi az adást, illetve azonnal tovább is adja Izráel fiai felé (4Móz 19,1-22). Ebben meg kell látnunk, hogy előbb az Úr megszólítja Mózest és üzenetet ad neki, majd ezt kell elmondania a nép számára. Ez fontos, mert adni csak az tud, akinek van mit adnia. Ha valaki megállít az utcán, és tüzet kér tőlem, azt mondom, nem tudok adni, mert nem cigarettázok. Ha nincs nálam gyufa, nem adhatok tüzet. Azért fontos ezzel szembesülni, mert gyakran mondjuk: szeressük egymást. Adjunk szeretetet és megértést. De az igazi szeretet nem belőlünk fakad, és ha nem kapjuk meg az Úrtól az agapét, nincs mit adnunk. Ha nem él bennünk a Krisztus, adni sem tudjuk Őt. Ami nincs, az nem adható. Ezért előbb nekem kell befogadni Jézust az életembe, és ha ez megtörtént, tudok adni. Tudom adni Krisztust, az Ő lényét és szeretetét.

Most azt a feladatot kapják, hogy vigyenek egy vörös tehenet Mózeshez, aki odaadja Eleázár papnak, és a táboron kívül vágják le. A levágott tehén véréből meghintik a szent sátort, az elégetett tehén hamvából pedig a tisztulás vizét készítik el. Ez is jelzi, hogy tisztulásra van szükség, de mi már nem a tisztulás vizében mosakszunk meg, hanem bűnbánat által tisztít meg az Úr vére. Már nem nekünk kell készíteni valamit, ami által tisztulást nyerünk, mert Isten elkészítette a megtisztulás útját. Hit által megy végbe, Jézus Krisztus áldozata által. Jó, hogy odamehetünk Hozzá, és az Ő szent vére megtisztít minden bűntől. De az Ige is végzi a megtisztítást, hiszen nemcsak egyszeri megtisztulásra van szükségünk, hanem rendszeresre, és ezt a bibliaolvasás által végezhetjük el. Isten Igéje átmossa a szívünket, egész lényünket, amikor kézbe vesszük és olvassuk. Az Ige úgy mossa át a szívünket, mint ahogy a zuhany leviszi rólunk a szennyeződést. Mennyi minden ránk rakódik, akár csak egy nap alatt is, mennyi keserűség halmozódik fel, mennyi sértődés lopakodik be a szívünkbe, és gyakran felüti fejét a harag is. Ilyenkor az Igét kézbe véve Urunk elé állhatunk, és a folyamatos bibliaolvasás megtisztítja szívünket. Eltűnnek a rossz gondolatok, és felváltja őket Isten üzenete, vigasztalása, kegyelme.

 Fel kell tenni a kérdést: vágyol-e elhagyni bűneidet? Akarsz-e megtisztulni? Ha igen, akkor az Úr vériben van nagy erő, tisztátalan szívet tisztára mos. Ha vétkeink skarlátpirosak is, Jézus vére által olyan fehér lehet a szívünk, mint a hó.

Pál levele végén arra szólítja fel a címzetteket, hogy végül legyenek erősek az Úrban (Ef 6,10-24). Ez a lényeg: az Úrban megerősödni. De mit is jelent ez? Azt, hogy az Úr erejére támaszkodom, és nem a magaméra. Ezzel kifejezem azt, hogy én gyönge vagyok, nincs erőm, de hiszem, hogy az Úr megsegít. Ahogyan Dávid is tette, tudta, hogy Góliáttal szemben a saját ereje szóba sem jöhet, ezért az Úr nevében indult a filiszteus ellen. Az apostol is Isten teljes fegyverzetének a felöltését kéri. Igen, Isten fegyverzete, nem pedig a saját fegyverzetünk ad győzelmet. Saul király Dávidot a saját páncélzatába öltöztette, de Dávid felismerte, hogy ő azokkal nem tud harcolni. Így azután Isten fegyverzetét vette fel, vagyis az Úr neve hatalmában bízva indult a harcba.

Azért kell Isten fegyverzetét felölteni, mert nem akárki az ellenség. Az ördöggel kell megvívni, és ellene csak az Úr fegyverzete nyújt biztonságot. Csak ezekkel a fegyverekkel van esélyünk a győzelemre. Az ördög mindent felhasznál, hogy megtévesszen minket, ám az Ige ismerete és az üdvbizonyosság erőt és védelmet nyújt. Egy-egy sportmérkőzésen szokták mondani, hogy fejben dőlnek el a dolgok. Itt is fejben dől el, hogy győzünk vagy elbukunk. A sisak a fej védelmét jelenti, és azt üzeni, hogy akinek üdvbizonyossága van, vagyis tudja, hogy Krisztus érdeméért megbocsáttattak bűnei és örök élete van, az védve van a támadások idején. Miért? Mert tudja, hogy nem a maga érdemein, kiválóságán múlik az örök élet, hanem Jézus áldozatán, és az üdvösség Isten ajándéka. Sokat jelent az is, ha tudjuk: Jézus legyőzte a sátánt a kereszten. Tehát az ellenség le van győzve. Így azután nem kell megijednünk tőle, csak bízni az Úrban, és hittel menni előre. Az oroszlán láncra van verve, és csak addig ér el, ameddig a lánc engedi.

A mi kardunk Isten igéje, általa győzhetünk a gonosz felett. Az Úr Jézus megkísértése a példa számunkra. Ő is az Igét használta az ördög ellen, minden esetben arra hivatkozott, hogy meg van írva. Ha ismerjük a Szentírást, tudunk rá hivatkozni. Nagyon fontos, hogy higgyük is azt, amit idézünk. Legyen ott a szívünkben, hogy amit ígért az Úr, azt meg is cselekszi. A hittel mondott Igében erő van, és azzal a sátán nem tud mit kezdeni.

Az Ige mellett az imádság még harcunk fontos fegyvere. Az ima által állandó összeköttetésben lehetünk a Főparancsnokkal. Így azután a parancsnok szava irányítja lépteinket. Jó, ha az Ige szolgáiért is imádkozunk, ha kérjük, hogy az Úr adjon nekik bátorságot, hogy megalkuvás nélkül hirdethessék az evangéliumot.

A végére marad a kegyelem mindazok számára, akik el nem múló szeretettel szeretik az Urat. Szeretem-e Jézust? Hogyan szeretem? Mulandó vagy múlhatatlan szeretettel?

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.

Az Úrban

A

z Úr Áront választotta ki a főpapi tisztségre, a kivirágzott vessző által mindenki előtt bizonyságot tett erről a döntéséről (4Móz 18,1-32). Csodálatos, mikor az Úr a maga szolgálatára kiválaszt, amikor elhív arra, hogy Neki éljünk. Ez új tartalmat és célt ad az életnek, mert igazán Isten országában kerülünk a helyünkre és találjuk meg magunkat. Áron és fiai átélték, hogy az Úrnak terve van velük. A Szentírás üzeni: az Úrnak terve van velünk. Mindenkivel terve van, ha nem is az ószövetségi értelemben vett főpapi szolgálatra hív el, de Krisztusban új életet kínál, és megadja, hogy ebben szent papság lehetünk. Jézus Krisztus papjai lehetünk, mindenki a maga helyén, és ebben a szolgálatban önmagunkat adhatjuk az Úrnak.

Áron és fia Lévi törzsét kapja a szolgálat végzéséhez segítségül. Nem kell egyedül végeznie feladatait, kap segítséget, kap társat. Az Úr ajándékba adja számukra a lévitákat. Milyen szép gondolat: a másik, akit az Úr mellém állít, ajándék. Nem nyűg, nem problémaforrás, hanem ajándék. Tekintsünk így egymásra: ajándék számomra a házastársam, a gyermekem, a család, a gyülekezet és a településem is.  Ha így gondolunk rájuk, hála lesz a szívünkben, és megköszönjük Isten jóságát. Isten gondol rájuk, nem akarja, hogy túlterheltek legyenek vagy összeroppanjanak a sok feladatban. Isten szolgálatába nem kell belerokkanni, az Úr nem kér többet, mint amire erőnk van.

Isten elhívott szolgáinak a megélhetéséről is gondoskodik. Nem engedi, hogy hiányt lássanak. Aki Neki szolgál, azt megbecsüli az Atya, mondja az Úr Jézus. Ezért jó Neki szolgálni, mert Ő nem feledkezik meg rólunk, ezért félni sem kell. Isten gyermekének, az Úr szolgájának nem kell félnie a megélhetéstől, mert gondja van az Úrnak övéire. A mi feladatunk, hogy keressük először Isten országát és igazságát, és a többi megadatik számunkra (Mt 6,33).

Lévi fiai is adnak felajánlást az Úrnak mindabból, amit kapnak Tőle. Tőlük is a javát várja el az Úr. Tehát az adakozás nem a selejtezés egy formája. Nem azt jelenti, hogy amire nekem már nincs szükségem, vagy amit én már nem használnék, azt az Úrnak adom, mert neki az is jó lesz. Isten sem a selejtet adja, hanem a legjobbat, a legtöbbet, saját Fiát adta oda értünk a kereszten. Mi se elégedjünk meg kevesebbel. Adjuk életünk javát, frissességét Urunknak. Nem csak a maradékot, ne ledolgozott életünk maradék erejét, idejét szenteljük Neki. Ne csak akkor keressük, amikor már megöregszünk, bár az Úr az idős embert is fel tudja használni neve dicsőségére, Ő azonban azt akarja, hogy fiatalságunkat adjuk Neki. Erőnk teljében jöjjünk Hozzá, mert így egész életünk más lesz. Az Urat szolgálva, igéjére figyelve jó irányba haladhatunk és célba jutunk.

A házasság után a család és az egész háztartás életére kitér Pál apostol, mert az evangélium az élet minden területét áthatja (Ef 6,1-9). Ebből is látjuk, hogy Krisztus követése valóban életforma, átalakítja a házasságról alkotott elképzeléseinket, alakítja a férfi-nő kapcsolatot, és tovább hömpölyög a gyermeknevelés és a munka irányába. Úgy formálja át ezeket a területeket, hogy már nem kinek-kinek a saját elképzelése szerint alakulnak ezek a kapcsolatok, hanem mindent Isten akarata irányít. A családot is Isten akaratához kell igazítani.

Természetesen nem erőszakkal történik ez az átalakítás, hiszen Jézus soha nem erőszakkal dolgozott. Ő mindig hívogatott, hirdette és bemutatta Isten országát, mindent megtett azért, hogy ez az ország vonzza kortársait, és ha meglátják, hogy jó benne élni, önként lépjenek be oda. A családban is fontos az Ige hirdetése és megélése, gyakran a megélt Igének van a legnagyobb hatása, amikor nem elvárjuk a másiktól a hitet, az erkölcsös életet, hanem bemutatjuk a számukra. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek látják, hogy szüleik hitben élnek, és ez az út természetes, magától értetődő lesz számukra, mert felismerik, ez a legjobb, ez az egyedüli út, mert ez életre vezet. Isten országában a házasságnak és a családnak fontos szerepe van. Isten ajándéka a család, amiben kiteljesedhetnek a benne élők. Persze sok probléma is van, mert könnyen visszaélhetünk erőnkkel, hatalmunkkal, és despotákká válhatunk. Azonban ezt ki lehet védeni, ha mindenki az Úrban van, vagyis Krisztusé az élete, és elsősorban Neki engedelmeskedik.

A gyermekek is az Úrban engedelmeskednek, vagyis Krisztusban tesznek mérlegre minden döntést. Azt jelenti ez, hogy minden parancsot Isten Igéjén mérnek le, és ami megegyezik vele, azt cselekszik, abban engedelmesek, de ami az Úr akaratával ellenkezik, abban nem kell engedelmeskedni. Az engedelmesség fontos, ha az Úrnak alárendelve tesszük; nélküle káosszá változik az élet.

A szolgákra is kitér Pál, azokra, akik Krisztusban újjászülettek, és most már keresztyének. Nem lázadásra biztatja őket, hanem arra, hogy hűséges és engedelmes élettel tegyenek bizonyságot hitükről. Ne a gazdáikra tekintsenek, hanem Krisztusra. Minden feladatot úgy végezzenek, még az alantas vagy igazságtalan munkát is, mint akik Jézus Krisztusnak végzik azt. Most már ne embereknek akarjanak tetszeni, megfelelni, hanem egyedül az Úrnak. Nem az a lényeg, mások mit mondanak, hanem az, hogy az Úr meg van-e elégedve azzal, ahogyan munkámat végzem? Bármilyen feladatom is van, ne a munkáltatóra, a tanárra, a másik emberre figyeljek, hanem Jézusra. Úgy végezzek mindent, hogy Neki végzem, a mindennapi feladatom az Úrnak végzett szolgálat. Így értékessé válik az addig értéktelennek tartott munka is.

A munkáltatóra is hatással van Isten Igéje, az új élet. Most már nem úgy tekint a szolgára, az alkalmazottra, mint eddig. Már nem eszköz, akinek révén könnyen és gyorsan meg lehet gazdagodni, hanem Krisztusban testvér, aki fontos a számára. A hívő, krisztuskövető ember számára a munkás is ember, és ha beteg vagy idős, nem megszabadulni akarok tőle, hanem megbecsülöm és segítem, hogy együtt dicsérjük az Urat. Az evangélium feltárja előttünk, hogy ha szabadok vagyunk, ha sokak élete függ is tőlünk, ne feledjük, mi is szolgák vagyunk, az Úr szolgái. Ez azt jelenti, hogy a vezető személynek is meg kell állnia Isten előtt.  Felelősek vagyunk munkánkért, a ránk bízottakért, és el kell velük számolnunk. Jó, ha már most az Úr elé állunk, és világossága fényébe helyezzük munkánkat, emberi kapcsolatainkat.

 JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

1. Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

2. Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz: mire eszmélsz, a van csak volt.

3. Jézus hív, vele járj, erre váltott meg ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Amint Krisztus

A

z Úr türelme és szeretete csodálatos, és ez minden reményünk (4Móz 17,16-28). Ennyi zúgolódás és lázadás után sem teszi félre ezt a népet, hanem foglalkozik velük. Formálja őket, és kész világosan kijelenteni számukra döntését. Megmutatja, hogy Áront választotta ki a főpapi szolgálatra. Amikor Mózes ellen zúgolódnak, tulajdonképpen Isten ellen lázadnak, nem fogadják el döntését, azt, hogy Ő a vezetőjük, és Mózes a tolmács. Igen, Mózes tolmácsolja számukra Isten szavát. De ők másképp akarják, mert jobban tudják. Milyen szomorú, sőt, tragikus, amikor mi jobban akarjuk tudni, mint Isten, hogy mi a jó. Tartsunk bűnbánatot Urunk előtt és kérjük, bocsássa meg, hogy annyiszor nem bíztunk Benne, hogy mi akartuk meghatározni, hogyan vezessen vagy mit tegyen életünkben.

Az Úr szól Mózeshez, ismét elmondja neki akaratát, ő pedig továbbadja a nép számára. Mózes bármikor megszólítható, nyitott szívvel várja az üzenetet, mert ő maga is vágyik Isten szavára. Isten gyermekei is ilyen nyitott szívvel és ilyen megszólíthatóan élnek ebben a világban. Ahogyan Mózes átvette az Úr szavát, majd továbbadta, úgy kell nekünk is átvenni a napi üzeneteket, és továbbadni. Mert Isten nekünk szól, a mi életünket kívánja feltölteni mennyei erővel, minket lát el tanáccsal, de miután az Ige átjárta lényünket, nekünk is továbbítani kell. Az életünket megerősítő és reményt adó Igét tovább kell adni, azok számára, akik keresnek, akiknek sok nyomorúság halmozódott fel az életükben és nem látnak megoldást. Tehát nem azért kapjuk Isten szavát, hogy a hűtőbe kerüljön, hanem azért, hogy hozzáférhetővé tegyük mások számára.

A tizenkét törzsnek egy–egy vesszőt kell Mózeshez vinni, ő felírja rájuk a törzsek neveit, és a sátorban a szövetség ládája elé kell őket helyezni. Akit az Úr kiválasztott a főpapi szolgálatra, annak a vesszője kivirágzik. Másnapra Áron vesszeje hajtott ki, ezzel egyértelművé vált, hogy ő a főpap. Ő az, aki közbenjár a népért az Úr előtt és bemutatja az áldozatokat. Így csillapítja le Isten a zúgolódókat. Isten mindig lecsendesít, úgy kezeli a problémát, hogy előbb a szívünkkel beszél, és azt akarja, hogy szavai nyomán csendesség és békesség legyen bennünk, és így fogadjuk el akaratát. Az igazi békesség mindig Isten akaratának felismeréséből és elfogadásából fakad.

Előfordul velünk is, hogy tele vagyunk feszültséggel, zúgolódunk, bosszankodunk, az Úr azonban azt akarja, hogy mielőtt nekiindulunk a napnak, lecsendesedjünk. A bosszúság, idegesség, harag maradjon hátra, tegyük az Ő kezébe, sőt, egész lényünket tegyük a kezébe, mert akkor csillapodunk le, ott nyugszunk meg. A gadarai megszállott, akit nem tudtak megkötözni, akinek állandóan mennie kellett, Jézus szavára lecsillapodik. Jézus szava nyomán felszabadul kényszeres cselekedete alól, és most már nyugodtan ül Jézus lábainál. Jöjjünk Hozzá, és kérjük, beszéljen hozzánk, kérjük, csillapítson le, hogy ne rohanjunk és ne csapjuk össze az igeolvasást. A szövegben lassan haladva engedjük, hogy szóljon Hozzánk, engedjük, hogy Lénye átjárjon, és akkor lecsillapodunk. Mert csak Istennél csendesül le a lelkünk. Csak amikor az Úr lecsendesítette szívünket, lépjünk ki az emberek közé. Ha így teszünk, béke és öröm fog áradni ebbe a nyugtalan világba. Akkor mások is elindulnak az Úr felé.

Az új élet nemcsak kifelé, a társadalom felé hat, hanem befelé, a családi közösség felé is (Ef 5,21-33). Tulajdonképpen ott nyilvánul meg elsőként, hiszen a mindennapok gondjai és feladatai közt a családban élhetjük meg vonzó vagy taszító módon hitünket. Mert kifelé, azok felé, akiket nem ismerünk, könnyebb megélni a hitet, mint azok felé, akikkel minden nap együtt vagyunk. A családban nem lehet felvenni a keresztyén maszkot, mert hamar kiderül, hogy mindez csak álca. Otthon önmagunkat adjuk, és akkor derül ki, hogy kik is vagyunk. Pál elmondhatta, hogy többé nem ő él, hanem a Krisztus él benne, így azután mindenütt ugyanaz volt, mert Jézus mindig és mindenütt ugyanaz.

A keresztyén házasságban nem a törvény uralkodik, nem arról van szó, hogy fogunkat csikorgatva be kell tartani szabályokat, amikből szívünk mélyén szeretnénk kitörni. A házasság azon alapszik, hogy mindkét fél szereti Jézust. És Ő a tekintély, mindketten alárendelik magukat az Ő akaratának. A házassági kapcsolat akkor működik harmonikusan, ha mindketten az Úr akaratát keresik és azt akarják megvalósítani, mert életük feje a Krisztus. Ha így van, akkor nem egymást akarják legyőzni, hanem az Úr ügyében munkálkodnak mindketten.

A hívő emberek házasságában Isten szeretete van jelen, ez formálja a szíveket. Aki szereti Jézust, tudja, hogy házastársát is Tőle kapta, így őt is szereti, mert benne Krisztust is szereti. Itt nem arról van szó, hogy a férj szeresse feleségét, de a feleségnek nem kell szeretnie a férjét. Itt Isten agapé szeretetéről van szó, ami azt jelenti, hogy szeresse akkor is, amikor nem szeretetre méltó. Ne szabadulni akarjon a másiktól, hanem szeresse, mert a szeretet, az agapé átformálja a másikat. A szeretetben lehet növekedni, nem úgy van, hogy az évek múlásával gyengül, hanem inkább egyre hevesebben lobog. A tűz annál jobban ég, minél többet raknak rá. A házastársak közötti szeretetet is táplálni kell. 

A szeretetben Krisztus a példa: amint Ő szerette az egyházat. Ennél alább nem lehet tenni a lécet. Ő pedig úgy szerette, hogy életét adta érte. Vagyis látható módon nyilvánította ki, hogy szeret. Látható és hallható módon kell kinyilvánítani szeretetünket egymás felé. Fontos, hogy a házasságban egy testté válunk, vagyis a másiknak ugyanazt adjam meg, amit a magam számára is elvárok vagy biztosítok. Itt is érvényes az Úr szava: Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek (Mt 7,12).

Engem szeret Jézusom

Engem szeret Jézusom

Bibliámból jól tudom

Mind Övé a kisgyermek

Erőt ád a gyengéknek

Úgy van, Ő szeret

Ő szeret nagyon

Úgy van, Ő szeret

Igéjéből tudom

Isten áldásával.

Ébredj fel!

I

sten bizonyságot tett Mózes és Áron mellett; amikor dicsőségének jelenlétében a lázadók elvesztek, a két testvér továbbra is a nép élén maradt (4Móz 17,1-15). Bizony, szörnyű tragédiák kísérik Izráel néppé formálódását. Miért vannak ezek? Azért, mert nem tanulnak, és nem akarják meglátni, hogy Isten országában másképp mennek a dolgok. A világban az emberek maguk választanak vezetőket, akiket aztán befolyásolhatnak, és rajtuk keresztül megvalósíthatják elképzeléseiket. Izráel már a létét is Istennek köszönheti, Ő választotta majd mentette ki őket a rabszolgasorból.

Ez azt jelentette, hogy az Úr a nép uralkodója, Ő vezeti őket, Ő szabja meg számukra az útirányt, és Tőle kapják a hazát is. Egy nép, amely magától nem tudott néppé lenni, sőt, elveszett volna Egyiptomban, mivel őseik ott ragadtak, belesüppedtek a jólétbe, és nem akartak belőle kiszakadni. Ha az ősatyák egyiptomi halála után hazamentek volna, minden másképp alakult volna. De ők nem akarták a jót feladni, úgy gondolták, otthon rosszabb lenne, így maradtak, és a vége szolgaság lett. Isten meghallotta kiáltásukat, mert mindig meghallja az alázatos kiáltást, amikor nyomorúságunkban segítségül hívjuk. Ő mindig kész segíteni.

Ez azt jelenti, hogy Izráel Isten kegyelmének, türelmes szeretetének köszönheti létét, és ugyanígy mi is. Azonban ők nem hálával fordulnak az Úr felé, hanem lázadnak, semmi sem tetszik nekik. Ha nincs valami, hit helyett zúgolódnak, ha megkapják, ami után vágynak, nem elégednek meg, hanem keresnek mást, ami miatt lehet zúgolódni. Ha van kenyér, hús és víz, akkor éppen a vezetők nem felelnek meg. Pedig Mózes nem maga választotta ezt a tisztséget, hanem az Úr rendelte őt népe élére. Mózes nem akart már szabadító lenni, de Isten küldte, mert Mózes szíve az Övé volt. Isten felkészítette őket az életre a Sínai-pusztában, törvényeket kaptak és a szent hajlékot, ami érzékeltette velük, hogy Isten közöttük van, Ő a  vezető. Mégsem volt elég ez némelyeknek, hanem a maguk kezébe akarták ragadni a hatalmat, Isten azonban kitartott Mózes és Áron mellett.

Azt várnánk, hogy végre rend lesz a nép között, hálával borulnak az Úr elé, és engedelmesen teszik, amit mond. Azonban ezt várhatjuk, mert az ember szíve csalárd, és így ismét Mózes és Áron ellen lázadnak. Nem látják, hogy amikor ellenük támadnak, tulajdonképpen Isten ellen fordulnak, Őt nem akarják. Az az ember legnagyobb tragédiája, hogy Istent nem akarja. Mindig Nélküle akar szabad lenni, Isten nélkül akar élni. Ezért nem volt Jézus számára hely, és nem fogadták be az övéi.

Az ítélet, ami előttük ment végbe, nem józanította ki őket, úgy gondolták, továbbra is lehet lázadni, pedig ez nem megoldás. Nem tanulnak ebből a tragédiából sem, nem tartanak bűnbánatot, hanem maradnak ugyanazok, akik eddig voltak.

Bizony, mi sem vagyunk másképp, mi sem reagálunk különbül Isten jelzéseire. Mennyi vihart élünk át, rendkívüli természeti jelenségek vesznek körül, járványok, háborúk, lázongások törnek ki, sok-sok ember hal meg idő előtt és értelmetlenül. De még mindig makacsul lázadunk, nem akarjuk meglátni, hogy ezek az események Isten ítéletei, általuk akar felrázni bennünket, azt akarja, hogy végre rádöbbenjünk: minden miattunk van, a bűneink miatt. Azért, mert elfordultunk Istentől, bálványokat imádunk, és már csak az egyéni boldogulás érdekel mindenkit. Az a lényeg, növekedjen a bankszámla, és lépést tartsunk a világgal. Mindig valami új és más kell, költekezünk, mert úgy gondoljuk, az az élet, pedig az csak pótszer. Azt jelzi mindez, hogy lényünk mélyén hatalmas űr van, hiányzik valami, de ezt nem lehet termékekkel, szórakozással betölteni, csak egyedül az Úrral való élő kapcsolat elégíti meg.

Mi is úgy vagyunk, mint Izráel, a szaporodó jelekkel szemben megrántjuk a vállunkat és azt mondjuk, mit is tehetünk. El kell fogadni azt, ami van, ami körülvesz. Pedig tehetünk valamit! Mit? Bűnbánatot tarthatnánk, ki lehetne mondani, hogy miattam lett ez a nagy vihar, amint Jónás is kimondta. Bűnbánat nélkül nem lesz változás, megújulás. Minden megy tovább ugyanígy, de Isten jelez. Keresi a szívünket, ahogyan itt is tette. Ne menjünk bele az ítéletbe, hanem előzzük meg. Hogyan? Úgy, hogy végre elfogadjuk Jézust életünk Urának, és Rábízzuk magunkat. Nemcsak formálisan, hanem valóságosan, ami azt jelenti, hogy figyelünk akaratára, és az Ige lesz a lámpásunk.

Mózes még most is védi és menti a népet, fontosak a számára, nem nélkülük, hanem velük együtt akar tovább menni az úton. Közbenjárására megszűnt a csapás. Mi is járjunk közben az Úr előtt kortársainkért. Kérjük, Urunk könyörüljön rajtunk, adjon bűnbánatot a szívekbe, és megtérést. Ez az egyetlen, ami segíthet rajtunk: megtérni az Úrhoz és élni, úgy, ahogyan Ő azt mutatja.

Az apostol hangsúlyozza, hogy ne feledjük soha, hogy most a világosság gyermekei vagyunk (Ef 5,1-20). Egykor sötétségben éltünk, de az már le van zárva, az a múlt, a világosság, az Úrban való élet pedig a jelen. Aki befogadta Jézust a szívébe, annak a sötétséghez már nincs köze, az már világosságként él. Úgy él Krisztusban, hogy a környezete is meglátja, hogy Ő már más, mint eddig volt.

Elmondja azt is, mit jelent világosságban élni. Először is ébresztőt fúj a trombitán, eljött az ideje, hogy akik Krisztusban vannak, felébredjenek és meglássák, hogy Isten országához tartoznak, és nem a világhoz, így nem is élhetnek már a világ szokásai szerint. Fel kell ébredni és meg kell látni, hogy a világ nem az, aminek látszik, hanem a bűn színtere. A világ nem jó, mert egyedül Isten a jó, és jóság, szeretet, békesség, hűség csak ott lesz, ahol jelen van az Úr. Jézus tanítványai vihetik bele a mindennapi életbe Jézust, az Ő életformáját.

Nem lehet aludni, hanem meg kell látni, eljött a nappal, ezért írja Pál, hogy ne esztelenül éljünk. Mit jelent esztelenül élni? Azt, hogy nem vesszük észre, a napok gonoszak, mert elmúlnak. Elmúlik az ifjúság, elfogy az erő, és ami elmúlt, nem jön vissza már. Esztelen az, aki úgy akar élni, mintha nem öregedne, nem változna, nem fogyna az ereje.

A napok könyörtelenül rohannak, nincsenek ránk tekintettel, de élhetünk velük bölcsen. Ha felismerjük, hogy a napok azért adatnak, hogy megismerjük Megváltónkat, elnyerjük az örök életet és készüljünk mennyei hazánkba, akkor jól használjuk a napot. Arra használjuk, amire adatott, hiszen minden napot azért kapunk, hogy Istennel élő kapcsolatunk legyen, és azt minél szorosabbra fűzzük.

Pál azt javasolja, áron is vegyük meg az alkalmat. Vagyis ne azt nézzük, miről maradunk le vagy mibe kerül az evangélium hallgatása, hanem mindent adjunk meg érte, hiszen életről, örök életről van szó. Mert nem mindegy, hol töltjük az örökkévalóságot. Jó, ha mindig Isten országának gazdagságára tekintünk, ha látjuk, hogy Krisztus mindennél többet ér, és nem veszítünk, ha Rá szánjuk az időnket, hanem nyerünk.

Fontos még, hogy minden nap igyekezzünk megérteni, mi az Úr akarata. Ne induljunk addig, amíg nem tudjuk, mit is akar az Úr. Ma szeretünk azonnal ugrani, de nem biztos, hogy Isten is azt akarja, amit a többség, amit a környezetünk. Az Isten akaratára való ráhangolódásban segít az Ige és a lelki énekek, dicséretek éneklése. És ha felismertük Urunk akaratát, adjunk hálát, akár énekelve is. Pál int, hogy ne tévesszük össze az alkohol okozta mámort a Lélekből fakadó örömmel és hálaadással. Isten a tiszta szívből és fejből áradó dicséretet várja.

Ím, béjöttünk nagy örömben

1. Ím, béjöttünk nagy örömben, Felséges Isten, A te szentidnek gyülekezetébe, A te templomodba, Felséges Atya Isten.

2. Itt megállunk teelőtted, Felséges Isten! És igaz hitből áldozunk előtted, Vallást teszünk rólad, Felséges Atya Isten!

3. Vágyik lelkünk szent Igédhez, Felséges Isten! Mint a szomjúhozó szarvas a vízhez, A hideg kútfőhöz, Felséges Atya Isten!

4. Örvendezünk mi szívünkben, Felséges Isten! Mert bejutottunk immár teelődbe, A te templomodba, Felséges Atya Isten!

5. Csak ez nékünk vigasságunk, Felséges Isten! Hogy lakozik a te neved közöttünk, Dicsértetel tőlünk, Felséges Atya Isten!

6. Tartsd meg azért békességben, Felséges Isten, E kicsiny seregecskét igaz hitben, Te tiszteletedben, Felséges Atya Isten!

7. Prédikáltasd szent igédet, Felséges Isten! Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket, Áldd meg életünket, Felséges Atya Isten!

8. Zengedeznek mi ajakink, Felséges Isten! Örvendetes szókban, dicséretekben, Ékes énekekben, Felséges Atya Isten!

9. Áldott vagy te magas mennyben, Felséges Isten! Kit illet dicséret a szent templomban, Anyaszentegyházban, Felséges Atya Isten!

Isten áldásával.

Öltsük fel az új embert!

J

ó végiggondolni, hogy mi is van a szívünkben (4Móz 16,1-33). Vizsgáljuk meg, nem húzódik-e meg bennünk lázadás az Úr akarata ellen, nem a hatalom utáni vágy vezérel-e? Mert azt látjuk, hogy a lázadás nem vezet eredményre. Különösen az, amely Isten ellen irányul, mint ahogy mai Igénkben is látjuk. Vannak néhányan Lévi törzséből, akik Mózes és Áron ellen támadnak, úgy vélik, Izráel népe fölé emelik magukat. Mindezen vád mögött személyes ambíciók húzódnak meg, elégedetlenek saját helyzetükkel, és Mózes illetve Áron helyére vágynak. Ők akarják a főpapi tisztet is maguknak. Nincsenek megelégedve azzal, amit rájuk bízott az Úr. Pedig Lévi törzse egy életre az Úr sátra körüli szolgálatra lett kiválasztva. Azonban ők ezt nem értékelik, nincs hála a szívükben. Úgy gondolják, ők többre hivatottak. Mi van a szívemben: megelégedettség vagy többre vágyás? Fontos szem előtt tartani, hogy Isten országában másképp vannak a dolgok, mint a világban, Isten maga bíz ránk feladatot, és ha abban hűségesek vagyunk, többre bíz. De nem mi vágyakozunk, nem én akarok többet, mást, hanem várok az Úr értékelésére. „Aki a kevesen hű, az a sokon is hű, és aki a kevesen hamis, az a sokon is hamis” (Lk 16,10).

Ezek az emberek önmagukat értékelték, saját életüket többre tartották annál, mint amit rájuk bízott Isten, mint amit végezniük kellett. Hiányzott az alázat a szívükből, amellyel rácsodálkoztak volna Isten kegyelmére. Mert már az is csoda, hogy az Úr megszabadította őket, majd a többi törzs közül kiválasztotta a Neki való szolgálatra. Látom-e méltatlanságomat? Felismerem-e, hogy még ezt a szolgálatot is bízhatta volna különb eszközre az Úr? Ha meglátom ezt, hála lesz a szívemben és magasztalás.

Mózes ezt az újabb támadást is az Úrra bízza. Nem áll bosszút magáért, hanem kéri, hogy Isten mutassa meg a nép számára döntését. Mutassa meg, kit választott arra, hogy a nép előtt járjon. Mózes magatartása számunkra is útmutatás, mi is vigyük Isten elé imádságban problémáinkat, a támadásokat. Ne mi akarjunk bosszút állni, hanem engedjük, hogy az Úr munkálkodjon, Ő jelentse ki akaratát. Jó mindenben az Úrra bízni magunkat, ne engedjük, hogy az elégedetlenség vagy a visszafizetés vezéreljen. Mindenkor figyeljünk az Úr Jézusra, Aki az Őt megfeszítőkért is imádkozott. Az imádság egy csodálatos eszköz a kezünkben, nagy dolgok történhetnek általa. Szívek átformálódhatnak, ha kitartóan és hittel kérjük.

Amikor Isten az egész gyülekezetet meg akarja ítélni, Mózes menti őket, közbenjár értük. Mózes nem a könnyebbik megoldást választja, számára nem a néptől való megszabadulás a megoldás. Vállalja őket tovább, menti a népet. Mózes lélekmentő lelkületet kapott az Úrtól. Milyen gyakran azt gondoljuk, úgy oldódnak meg gondjaink, ha megszabadulunk a problémás személyektől. Ha elválunk vagy másik országba költözünk, azt gondoljuk, minden rendbe jön, de ez nem biztos, mert előbb magunkban, a lényünkben kell rendbe jönni.

Szomorú, hogy még mindig nem tanulnak az emberek, még mindig nem akarják meglátni Isten akaratát, és lázadnak ellene. Azonban azt meg kell látnunk, hogy aki nem akar Istenhez igazodni, annak vállalnia kell a felelősséget. Isten megítéli az ellene lázadó bűnös embert. Most még van lehetőségünk bűnbánattal Elé állni és elfogadni az Ő uralmát. De élünk-e ezzel a lehetőséggel? Meghalljuk-e a hívást és bemegyünk-e Isten vacsorájára? Vagy figyelembe se vesszük, éljük az életünket, mintha minden rendben lenne? Ma nagyon belemerül a világ a jólétbe, az élvezetekbe, és nem akarjuk meglátni, hogy Isten ítélete közeledik. De áll még a kereszt, odamehetünk, és Jézust segítségül hívhatjuk. Mert csak Jézust követve van esélyünk az életre, az üdvösségre.

Pál határozottan tesz bizonyságot arról, hogy aki Krisztusban van, annak teljesen megváltozik az élete (Ef 1,17-32). Az már többé nem úgy él, mint eddig, már nem a nem hívők gondolkodása a mérvadó, hanem az Úr vezetése. Aki megtért és rábízta Jézusra az életét, annak már Jézus élete a minta. És ez azt jelenti, hogy az eddigi életvitelt le kell vetkőzni, meg kell tőle szabadulni. Krisztust követve nem élhetünk úgy, mint eddig. Ebből meglátjuk, hogy nem egy vallásról van szó, aminek a tételeit elsajátítjuk, és minden rendben van, hanem egy új életformáról.

Az új életformához arra van szükség, hogy megszülessen bennünk az új ember. Az új élet pedig nem a régi megújítását, hanem annak teljes eltávolítását jelenti, amely helyére lép az új élet. Az új élet teljes megújulást jelent, gondolkodásban és lélekben. Aki Krisztust követi, másképp kezd gondolkodni az életről. Felismeri, hogy az élet Isten ajándéka, felelősek vagyunk érte, és el fogunk vele számolni. Jézust követve előre fogunk gondolkodni, és igyekszünk felmérni egy adott tett következményeit. Ma sokszor nem gondoljuk végig, mivel fog járni az, amit tenni készülünk. Sok ember élete megy tönkre emiatt. Krisztus azonban megtanít felelősen gondolkodni, Igéje által fényt gyújt a számunkra és tanácsol minket.

Pál elmondja az új élet gyakorlati változását. Rámutat, hogy egy új hozzáállás jelenik meg. Aki nem akart dolgozni, hanem mások kárára élt, az munkát vállal és maga keresi meg a kenyerét. Az új ember mindig igazat mond, és már nem a harag vezérli, hanem a megbocsátás. Fontos, hogy ne engedjünk időt a haragnak az elterjedésre - mielőtt a nap lemegy, rendezzük problémáinkat, bocsássunk meg.

Tehát a hit a mindennapi életben mutatkozik meg. Az életformánkban, a tetteinkben válik láthatóvá. Akiben Krisztus van jelen, annak a beszéde is átalakul. Miért? Mert a szívében más tartalom van, mint ami eddig volt. És a száj a szív teljességéből szól. Akinek az Úrral és az Ő Igéjével van tele a szíve, annak a szájából áldás és építő beszéd jön elő. Tehát a beszédünk, a munkához, a másik emberhez való hozzáállásunk árulja el, hogy levetettük-e már a régi embert, vagy csak ráhúztuk az újat. Ha így tettünk, akkor az csak álca, előbb vessük le a régit, és úgy vegyük fel az újat, a Krisztusit.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Érdemes az Úrra hallgatni

I

smét szól az Úr népéhez Mózesen keresztül (4Móz 15,1-41). Még ezek után is szól, nem fordul el tőlük, nem hagyja őket sorsukra. Ez hálára késztet, mert ugyanígy minket sem hagy magunkra, nem fordul el tőlünk, hanem ismét szól, ma is szól. Figyeljünk Rá és vegyük komolyan Őt. Nem is akárki szól, hanem az az Isten, Aki Egyiptomból megszabadította őket. A Szabadítónak van szava hozzájuk, és most már ideje lenni megtanulni, hogy érdemes Rá hallgatni. Istent komolyan kell venni, mert a saját életünk függ attól, hogy hallgatunk-e Rá. Izráel is megtanulja, hogy Istenre kell hallgatnia, nagy árat fizet ezért, mert a makacsságnak mindig megvan az ára. Rá kell döbbenni, hogy Isten nagyon jól tudja, mit miért mond. Jól ismeri az életet, és jól ismer minket is. Ha Ő azt mondja, bevisz az ígéret földjére, akkor az úgy is lesz. Ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg.

Az Ige rámutat, hogy az Úr adja nekik a lakóhelyet, tehát Tőle kapják ajándékba, nekik csak el kell fogadni, és engedelmesen be kell vonulni. Mielőtt megtörténne a bevonulás, az Úr felkészíti őket a letelepült életre. Mert arra is fel kell készülni, különösen az Úrral való kapcsolat ápolására. Mert a letelepedés nem jelentheti azt, hogy megkaptuk, amire vártunk, és tovább nincs szükségünk segítségre. A további életük során is szükségük van Istenre, a Vele való kapcsolat ápolása a legfontosabb. Arra kell ügyelni, hogy a kapcsolat meg ne szakadjon, mert ez a legfontosabb, hiszen őket Isten élteti. Isten gyermekei számára mindig az Atyával való kapcsolat a legfontosabb, ezt kell ápolnunk, bárhol is vagyunk. Nekünk kell ügyelni, hogy ne romoljon meg a kapcsolat, ehhez naponkénti igeolvasásra és szüntelen imádkozásra van szükség. Az anyaméhben levő gyermeket a köldökzsinór tartja kapcsolatban az anyával, rajta keresztül táplálkozik és lélegzik, így növekszik, ez jelenti számára az életet. Számunkra a bibliaolvasás és az imádkozás a köldökzsinór, ezek kötnek össze Isten mennyei világával, ha elhanyagoljuk, megbetegszik az életünk.

Ezért is kap fontos szerepet a szombat-törvény, hiszen a szombat az életük középpontja, akkor élik át a misztériumot, az Örökkévalóval, a Szentségessel való találkozást. Aki szándékosan megszegi ezt a törvényt, az meghal. Meghal, mert ignorálja a szent Istent, az életet adó Urat.  Aki nem áll meg szombaton, és nem áll az Úr elé, megveti Őt. Megveti Szabadítóját, élete Urát. Azonban jó, hogy mi már a kegyelem korszakában élünk, mert bizony, ha ilyen szigorúan venné az Úr a nyugalomnap betartását, nem sokan maradnánk. Ő azonban nem elpusztítani akar, hanem megmenteni, a nyugalomnapja is egy lehetőség, amivel ha jól élünk, gazdagodik az életünk. A nyugalomnapján Ő tölti fel azokat, akik Hozzá fordulnak. A nyugalomnapjára nekünk van szükségünk, nélküle lemerülünk és széthullik az életünk. Boldog és áldott, aki felismeri az istentisztelet jelentőségét, aki vágyik az Úrral együtt lenni. Mert Isten nem azt akarja, hogy kötelező legyen megtartani a nyugalomnapját, hanem azt, hogy önként, szívből vágyjunk rá. Jó dolog megállni, elcsendesedni és átélni, hogy az Úr szól. Másrészt szükségünk is van rá, hiszen megállás nélkül kimerülünk és megbetegszünk.

Az apostol ismét hangsúlyozza, hogy fogoly, és ebben a minőségében szólítja meg őket, és kéri, úgy éljék meg hitüket, hogy bárhol is vannak, látszódjon meg, hogy Krisztushoz tartoznak (Ef 4,1-16). Bármerre is járjanak, bármivel foglalkozzanak, legyen bármilyen nap, legyen különbség az ő életük és a környezetüké között. Pál apostol a börtönben is Jézus Krisztus tanítványa volt, ezt észre is vették, mert egészen másképp élte ezt meg, mint a többi fogoly. Vajon a kórházi ágyon, egy öregotthon szobájában vagy otthoni magányunkban látszik-e, hogy mi Kihez tartozunk?

Miben látszódhat meg a másságunk? Pál sorolja: alázatosság, szelídség, türelem, a másik szeretetben való elviselése. Ha nehéz helyzetbe kerülünk és mások segítségére szorulunk, ne legyünk türelmetlenek, merítsünk Urunkból erőt, és ne csak magunkra figyeljünk, hanem lássuk meg, hogy a másiknak más feladata is van, nemcsak az, hogy velünk foglalkozzon.

Fontos az is, hogy el tudjuk szeretetben hordozni a másikat, megértve, hogy nemcsak neki vannak bűnei, hibái, rossz szokásai, hanem nekem is. Társunknak el kell szenvednie az én rossz tulajdonságaimat, így én is hordozzam el őt. Az lesz erre képes, aki mindig szem előtt tartja, hogy őt is el kell szenvednie a másiknak. Nemcsak vele, hanem velem is van probléma. Mindehhez az Úrból meríthetünk erőt, Ő tesz képessé másképp élni akár fogságban is.

El kell azt is fogadni, hogy nem egyforma szinten áll a hitünk sem. Van, aki előrébb tart, vagy éppen le van maradva, őket is hordozzuk el. Mindezt úgy tegyük, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a hit állandó növekedést jelent. Csecsemőléttel kezdődik, amikor újjászületünk, de nem lehet ebben megmaradni, a hitben is fel kell nőni. Sokan szeretnek gyermekek maradni, mert akkor más dönt helyettük, másra lehet mindig támaszkodni. A felnőtt hívő azonban maga igyekszik mindenkor megismerni az Úr akaratát, nem használja mankónak a másikat, hanem önállóan cselekszi, amit Isten mond neki.

A hívő embernek nagykorúvá kell válnia, és ez az igeismeret által történik meg. Megismerjük Isten igazságát, és már nem hajladozunk, nem váltogatjuk nézeteinket, hanem határozottan építünk az igazságra. A tanítvány és a gyülekezet feje a Krisztus, Ő irányítja övéit. A fej irányítja a testet - néha úgy gondoljuk, hogy a test egy tagja, a nyak forgatja a fejet, azonban ez nem működik, Krisztus a fej, és Ő akar irányítani minket. Figyeljünk ma is a Főre!

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Velünk van az Úr!

I

zráel népe sokkot kapott a követek beszámolója után, hitük kevésnek bizonyult, nem mertek Kálebre és Józsuéra hallgatni (4Móz 14,1-45). Nem merték a kisebbség szavát komolyan venni. Gyakran megtéveszt minket is a sokaság hangja. Úgy gondoljuk, amit sokan vagy többen állítanak, az helyes. Azonban a hit mindig Istenre néz. Milyen sok hitbizonyítékuk volt, mégsem az alapján álltak hozzá a honfoglaláshoz, hanem félelmeik alapján.

Amikor levesszük tekintetünket Istenről, félelmetessé válik az élet körülöttünk. A zsidók is elveszítették reménységüket, magukat siratták, és úgy gondolták, nincs értelme tovább menni, halálra vannak ítélve. Inkább visszatérnének Egyiptomba, mintsem az Úrban bízva haladnának a kitűzött cél felé, az új élet felé. Nem bíznak Istenben, és nem bíznak az általa választott vezetőben sem.

Megdöbbentő, hogy az Isten által elhívott vezető helyett maguk akarnak választani. Tehát már itt megjelenik a választás. Miért akarnak választani? Mert az, akire az ő voksuk esik, azt teszi, amit ők szeretnének. A maguk választotta vezető köteles azt tenni, amit elvárnak tőle. A nép pont erre vágyik, nem kell Isten, mert Ő nem hozzánk igazodik, Őt nem lehet irányítani. Akit mi választunk, azt teszi, amit mi mondunk neki. A pusztában tartózkodó nép belső világa a mai ember tükre is. Mi is magunknak választunk vezetőt még az egyházban is. Nem felfelé figyelünk, és nem azt kérjük, hogy az Úr vezessen és Ő adjon számunkra olyan pásztort, akit Ő hívott el, Ő választott ki. Az ilyen vezető Istenre figyel, az Ő akaratát igyekszik véghezvinni, és nem választói igényeinek akar megfelelni.

Csodálatos Káleb és Józsué bátorsága és hite, nem félnek a lázadó néptől, hanem bátran bizonyságot tesznek. Ők ketten kiállták a próbát, és azt teszik, ami küldetésük célja volt. Bizonyságtételükkel kívánatossá teszik előttük Kánaán földjét. Rámutatnak, hogy a jövő Isten kezében van, ha bíznak Benne, és nem lázadnak ellene, akkor beviszi őket arra a földre. A hangsúly azon van, hogy az Úr viszi be őket. Nem nekik kell oda beverekedni magukat, hanem engedni kell, hogy az Úr vezesse őket.

Nem kell félni az ott élőktől, mert ők magukban vannak, de Izráellel vele van az Úr. Ez a kulcs: Velünk van az Úr. Igen, ha az Úr velünk, ki lehet ellenünk? Ez a felismerés és bizonyságtétel mindig sok erőt adott az Úr gyermekeinek. Ne azokkal törődjünk, akik szemben állnak velünk, ellenünk vannak, hanem az Úrral. Ha Ő velünk van, nem számít, kik és hányan állnak velünk szemben. Mert többen vannak mivelünk, mint ővelük, mondja majd később Elizeus próféta. Bárcsak mindig így látnánk az életünket: velünk van az Úr. Ezért félelem nélkül indulhatunk, nem kell gyáván megfutamodni, mert az Úr cselekszik. Soha ne az akadályokra, hanem mindig Urunkra nézzünk, bármivel is kell szembenézni, bármi történik is.

Megdöbbentő, hogy a bizonyságtétel, a bátorító szavak után meg akarják őket kövezni. Nem merítenek erőt ebből, és nem az Úrra figyelnek, hanem a lázítókra. Úgy tűnik, nem is igazán akarnak ők új hazát és új életet. Úgy látszik, megfelel nekik Egyiptom, a rabszolgaság vagy a pusztai lét. Ma is ezt látni, sokan nem is akarnak új életet kezdeni, megszabadulni szenvedélyeiktől, kitörni a bűnös életből, megfelel nekik az, amiben vannak. Nagyon szomorú, amikor megfelel a bűn, a szenny, amikor a többséghez akarunk igazodni, ahelyett, hogy az Úrral igazi emberhez méltó életet kezdenénk. Vágyom-e új életre? Kész vagyok-e változni és változtatni? Vagy én is beleragadtam a bűn mocsarába, és úgy gondolom, ez jó?

 Megjelenik az Úr dicsősége az egész nép számára, meg kell látniuk, hogy Istennek fáj az, amit tesznek. Fáj, hogy nem hisznek Neki mindazok után, amit közöttük cselekedett. Hiszek-e az Úrnak? Hiszek-e mindannak, amit az Igében kijelentett? Bizonyára rávágjuk, hiszek Uram, de ez akkor lesz valósággá, ha meg is teszem, amit mond, ha merek hitben lépni, akkor is, ha emberileg lehetetlen vállalkozásnak tűnik, amit kér az Úr. Isten el akarja veszíteni őket, és Mózessel szándékozik újrakezdeni, őt akarja egy új erős néppé tenni. Ez a terv azonban Mózes számára  próba, kiderül, mi van a szívében, lecsap-e a lehetőségre, és azt mondja, itt vagyok, én vagyok a megfelelő egy új kezdethez. Mit tennénk Mózes helyében?

Mózes számára ez nem lehetőség, nem magára tekint, hanem az Úr nevének szentségére. Istennek Izráelt kell tovább vezetnie, mert ha elveti őket, a környező népek Isten kudarcának könyvelnék el a történteket. Azt gondolnák, az Úr megoldhatatlan feladattal találta magát szembe, azonban Isten számára semmi sem lehetetlen. Erre épít Mózes, és ezt erősíti meg az Úr Jézus. Istennek mindig van megoldása, még a leglehetetlenebb helyzetekben is.

Mózes szíve teljesen az Úré, nem akar saját karriert, hanem szeme előtt egyedül Isten dicsősége lebeg. Számára az Úr sikere a fontos, Érte munkálkodik, de fontos neki ez a lázadó nép is. Nem akarja vesztüket, nem akar az ő pusztulásuk által jobb helyzetbe kerülni. Bárcsak minden ember szíve ilyen lenne: Bárcsak ne akarnánk mi sem mások kárára előnyökre szert tenni, hanem a még ellenünk vétőkért is tudnánk közbenjárni.

Isten megkönyörül Izráelen, nem pusztítja el őket, de meglesz a következmény. Mindenki, aki kivonult Egyiptomból, a pusztában fog meghalni. Negyven év lesz a vándorlás, és majd csak a pusztában születettek mennek be az ígéret földjére. Megmutatja az Úr hatalmát: akiket féltettek, akikért aggódtak, azok túlélik a vándorlást, és bemennek az új hazába. Azonban a lázadók elvesznek a vándorlás során. Milyen jó, ha az Úr kezébe helyezzük jelenünket, jövőnket és gyermekeinket. Az aggódás és a félelem nem visz előbbre. Mi nem tudjuk megóvni gyermekeinket a nyomorúságtól, csak egyedül az Úr. Azt is meg kell látnunk, hogy minden rosszat magunknak, a hitetlenségünknek köszönhetünk.

A nép most sem figyel az Úrra, amikor meghallják Isten döntését, úgy gondolják, mégis bevonulnak a földre, és készek harcolni. De most már nem lehet megtenni azt, amit korábban elutasítottak. Mivel elfordultak az Úrtól, nem járnak sikerrel, már megint ők akarnak cselekedni, Istent befolyásolni, és nem ők engedelmeskednek Istennek. Még mindig azt gondolják, ők irányíthatják Istent, de ez nem így működik. Ő az Úr, Neki van szava, és a mi feladatunk komolyan venni Őt.

Pál apostol az imádság embere, leborul a börtönben is az Úr előtt, és magasztalja Őt (Ef 3,14-21). Ez a jó hozzáállás, meghajtani térdünket Isten előtt. Ez nem formalitás, hanem kifejezi, hogy meghajlunk a nagyobb előtt. Isten a nagyobb, és mi meghódolunk előtte, várjuk parancsát, és készek vagyunk megtenni. Ez hiányzott Izráel népéből, nem hajoltak meg Isten előtt. Meg tudok-e hajolni az Úr előtt?

Pál azt kéri az Úrtól, hogy Krisztus lakjon a szívükben. Ez a legfontosabb, Ő lakjon a szívemben, Ő üljön a trónszéken. Ki lakik a szívemben? Jézus az Úr? Mindenben Ő igazgatja gondolataimat és tetteimet? Ha Ő van a szívemben, akkor állandó kapcsolatban vagyok Vele, és ez erősíti a belső emberemet. Ez nagyon fontos, hiszen csak az erős belső ember képes mindenkor győzni az óember és a világ vágya fölött. Ha gyönge a belső emberünk, elbukunk.

Pál arra vágyik, hogy a gyülekezet tagjai megismerjék Jézust, és meglássák, hogy Ő mindennél és mindenkinél hatalmasabb. Ő többet tud adni, mint amit kérünk vagy elgondolunk. Jézus nincs korlátokhoz kötve. Adja az Úr, hogy ma is megtapasztaljuk mindezt.

 Mindenkoron áldom az én Uramat

1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,

3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.