Az Úr szava munkálkodik

J

úda törzsének határai kijelölésre kerültek, megvan az Úrtól a kapott terület határa, ahol otthon lehetnek, ami az övék (Józs 15,1-63). Ezen belül kell megélniük hitüket, Istenhez való tartozásukat. A mi életünket Isten országa fogja közre, ennek határain belül élhetünk biztonságban. Mert a határok biztonságot jelentenek, védelmet nyújtanak. Életünkben is szükségesek a határok, kellenek olyan keretek, amikhez lehet igazodni. Isten mindig gondoskodik övéiről, és ezt az igén keresztül nyújtja a számunkra. Az ige az a keret, amin belül biztonságban élhetünk, amin belül kiteljesedhetünk. Ezek a határok megoltalmaznak az ellenségtől is. Egyben jelzik, ha átlépjük a határokat, idegen területre jutunk, és veszélybe kerülünk. Ha elhagytuk Isten országát, ha átléptük az Általa lefektetett élet határait, térjünk vissza.

Már a tegnapi részben hallottunk Kálébről, most a neki járó részről olvasunk. Júda törzse területén belül adott számára részt az Úr. Mégpedig az a terület lett az övé, ahol az Anák-fiak laktak. Ők óriások voltak. Tehát Káléb nem félt, mert az Úrra nézett. Bízott Benne, és szembe mert velük szállni. Mert csak úgy vehette birtokba azt a földet, ha előbb kiűzi onnan az óriásokat. Tehát Káléb nem a könnyebbik végén ragadta meg a problémát, hanem bátran vállalta a legnehezebb területet.  Előttünk is vannak nehéz helyzetek, bevehetetlennek tűnő helyek és szívek - merjük-e vállalni ezeket a helyeket? Isten gyermekei bátran vállalják a nehéz terepet és a nehéz feladatokat is, mert nem magukra néznek, nem saját erejükben bíznak, hanem az Úrra építik tervüket.

Káléb Debír elfoglalójához adta a lányát, aki magának is kér területet apjától. Forrásokat kér, és ez fontos, mert a víz jelenti az életet. Nekünk is szükségünk van forrásra, mert nélküle kiszárad a lényünk. A forrás a lelkünk táplálását jelenti, az élet vizét, amit az igében találunk meg. Az Úr Jézus kínálja számunkra az élet vizét, menjünk hozzá, és nem fogunk szomjazni, kitikkadni. Van-e szomjúság a szívemben? Vágyom-e úgy az Úrral való élő kapcsolatra, mint a szarvas a friss forrásvízre? A forrást az ige biztosítja a számunkra. Amennyiben naponta kézbe vesszük, csillapíthatjuk szomjúságunkat, megújulhatunk általa. Kérjük mi is a forrást, igényeljük az élet vizét, ne engedjük kiszáradni szívünket, és ne is cseréljük le repedezett víztárolókra. Az a csodálatos kiváltságunk van, hogy személyesen felkereshetjük Urunkat, és Ő megelégíti szívünket, eloltja szomjúságunkat.

Pál, amikor visszatekint a Thesszalonikai szolgálatára, hálával teszi (1Thessz 2,13-20). Hálát ad értük Istennek, mert tudja, hogy hogy az Úr megelőzte őt, és megkészítette az ottaniak szívét az ige számára. Isten előkészítette a talajt. A mi munkánk akkor eredményes, ha az Úr előttünk jár, mert csak Ő képes megmunkálni, előkészíteni a szíveket. Az apostol azért hálás, mert Isten beszédeként fogadták azt, amit mondott a számukra. Pozitívan álltak az igehirdetéshez. Ez fontos: hogyan fogadom a hirdetett igét? Én is felismerem, hogy az Isten beszéde? Bizony, sokan csak egy ember hozzájuk intézett szavait hallják. Ez azonban kevés, mert ha csak egy ember beszél, ha csak ő mondja el a véleményét, akkor lehet mérlegelni, sőt, figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha azonban az élő Isten szól, akkor nincs mérlegelési lehetőségem, akkor nem hagyhatom figyelmen kívül következmények nélkül. Ha a szent Isten, minden élet Gazdája szól, azt komolyan kell venni. Isten beszédeként fogadom az olvasott és a hirdetett igét? Úgy állok hozzá, hogy ezt az Úr mondja, és nekem szánja? Tehát nem válogatok, nem én döntöm el, mit fogadok el, hanem alázattal kinyitom előtte a szívemet.

Pál nem beléjük beszéli, hogy amit hirdet, az Isten szava, hanem ők maguk is megtapasztalták, mert a befogadott ige munkálkodik bennük. Isten szavában erő van, ebben különbözik az emberi szótól. Az emberi szó csak fülig jut, de szívig nem mehet. Isten szava azonban olyan, mint a kétélű kés, és elhatol lényünk legbelső részéig. Az ige átformálja gondolkodásunkat és egész életünket. Aki befogadja az igét, az maga is megtapasztalja, hogy munkálkodik a szívében. Isten nem végez félmunkát, amit elkezdett, azt befejezi.

Pál számára fontos a gyülekezet, és ha személy szerint nem is tud ott lenni köztük, szív szerint velük van. A Krisztusban való hit áthidalja a távolságokat, mert imádság és ige által is közel kerülhetünk egymáshoz. Krisztusban egyek lehetünk. Azonban ismét látnunk kell, hogy a sátán valóság, és akadályoz. A gonosz mindent megtesz azért, hogy távol tartsa Pált tőlük, mert úgy véli, akkor az Úrtól is elszakíthatja őket. Azonban ez nem így van, mert a mi hitünk nem igehirdetőkhöz, hanem az Úr Jézushoz kötődik. Ő pedig azt ígéri: Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20). Igen, ha Ő ezt ígéri, akkor így is van. Az Ő szeretetétől senki és semmi sem választhat el minket. Az emberi forrásokat távol tarthatja a gonosz, de Krisztust nem, Ő mindig övéivel van, így ma is itt van. Rá mindig számíthatunk.

'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.

Istenhez méltó élet

T

ovább folytatódik a föld felosztása. Most Káléb népe van soron (Józs 14,1-15). Ő volt az, aki Józsuéval együtt részt vett e föld kikémlelésében. Mózes parancsára indultak, és az volt a dolguk, hogy feltérképezzék azt a területet, és az Úr akarata felől való megerősítést hozzanak. Tudjuk, hogy a küldöttségből csak ők ketten erősítették a nép szívét, a többiek elbátortalanították, sőt, elrémítették őket. Az idős Káléb visszaemlékezik a negyven esztendővel korábban történt dolgokra. Jó visszaemlékezni korábbi dolgokra, de ő nem a maga tetteit emeli ki, hanem árad belőle a hála. Tudja, hogy mindent az Úr vitt végbe. Látom-e az Úr keze munkáját életem eseményei mögött?

Káléb elmondja, hogy amikor visszatért Mózeshez, szívéből jövő hírt hozott. Azt jelenti ez, hogy nem az eszével közelítette meg a történéseket, hanem a szívével. Vagyis nem csupán a föld adottságait, az ott élő népek erejét látta, hanem Isten ígéretét. Ő soha nem vette le a szemét az ígéretekről, tudta, hogy nem az a lényeg, ami a szem előtt van, hanem, amit Isten megígért. Hitte, ha az Úr nekik adta, az övék is lesz, függetlenül attól, hogy jelenleg kik birtokolják. Számunkra is fontos, hogy ne csak azokat figyeljük, amik a szemünk előtt vannak. A legtöbbször pedig pont ezek a külső dolgok alakítják életünket, és ezek gyakran elkeserítenek. Reménytelennek tartjuk helyzetünket, pedig ha az Úrra nézünk, ha ígéretében bízunk, minden másképp látszik, akkor meglátjuk az Úr lehetőségeit, feltárulnak előttünk az Ő kiapadhatatlan forrásai.

Mózes azt nyilatkozta Kálébról, hogy tökéletesen követte az Urat. Tökéletesen - micsoda magas léc. Ki tudja tökéletesen követni az Úr Jézust? Mennyit botladozunk, és mégis ez a mérce. Tökéletesek legyetek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes. Nagyon igénytelenekké váltunk, leeresztettük a lécet, megelégszünk kevesebbel is. Igénk arra mutat rá, ne legyünk a hit terén igénytelenek, tegyük magasra a lécet, várjunk Urunktól nagy dolgokat. Mert Vele mi is nagy dolgokra lehetünk képesek. A Lélek együtt munkálkodik a tanítványokkal, Márk evangéliuma végén olvassuk, hogy akik hittek az Úrban, azokat jelek követték. Higgyük, hogy az Úr hatalma ma is nagy, irgalmassága és kegyelme mindenre kiterjed. Vessük Belé bizodalmunkat. Vajon a mi életünkről milyen jellemzést fogalmaznak meg? Azt látják-e, hogy tökéletesen követtük Urunkat? Ez azt jelenti, hogy végig megmaradunk a nyomában, és éljük, felmutatjuk a krisztusi életformát.

Pál apostol is visszatekint, mégpedig arra a napra, amikor megérkeztek az evangéliummal Thesszalonikába (1Thessz 2,1-12).  Úgy látja, nem volt hiábavaló az útjuk. Pedig úgy gondolták, nincs értelme az útnak. Miért? Mert előtte bántalmazták őket Filippiben, de pont az ottani események bátorították fel Pálékat. Megtapasztalták az Úr hatalmát, és így képesek voltak legyőzni testi szenvedéseiket, és hitték, az Úr áldássá teszi szolgálatukat. Az Úr előtt dolgozták fel mindazt, ami érte őket, és az Úr megbátorította szolgáit. Erőt és reménységet kaptak, megfogalmazódott bennük, hogy nem adják fel, akkor sem, ha reménytelennek tűnik most a szolgálat. Isten országának fontos üzenete, hogy soha ne adjuk fel. Isten sem adja fel, és tovább fáradozik értünk. A keresztről árad a biztatás: szeretlek, ne add fel, menj tovább, és meglátod majd a győzelmet, a célt. Te se add fel, ha esetleg ezen gondolkozol, ne gondold, hogy hiábavaló a fáradozás, az ige hintése. Űzd el a gonosz suttogását, és menj tovább, vidd az életet.

Pál tudta, hogy az Úr rájuk bízta az evangéliumot, és így nem lehet az emberek véleménye, tetszése a szempont. Hányszor pont azért veszítjük el a kedvünket, mert emberi szempontok szerint akarunk haladni, sőt, emberek tetszését keressük. Az a fontos, mit szólnak mások, mi lesz rólunk a véleményük. Pál nem erre figyelt, hanem vitte a jó hírt, mert tudta, ez a feladata, tudta, hogy vinnie kell, mert mindenkinek erre van szüksége. Az életben várt változásokat az evangélium viszi végbe.

Valóban csak az volt Pálék számára a fontos, hogy minél többekhez eljusson az örömhír. Nem a maguk kényelmével törődtek, hanem az emberek lelkével. Milyen jó, ha ma is a tanítványok erre figyelnek, ha az a szempont, hogy minél több lelket Krisztusnak megnyerjenek. Az evangélium hirdetésébe beletették a szívüket is. Megszerették azokat, akiknek hirdették az igét. A szolgálat akkor eredményes, ha benne van a szívünk is, ha fontossá válik nekünk a másik ember, ha bele tudunk helyezkedni az ő helyzetébe. Nem megterhelni akarták őket, hanem éppen a terhektől felszabadítani. És ez a felszabadítás az Isten országában megy végbe. Aki oda belép, megszabadul a bűn, a világ szolgaságától. Mert akiket a Fiú megszabadít, azok valóban szabadok lesznek. Jöjj az Úrhoz, bármi terheljen vagy tartson rabságban. Isten országnak Királya felszabadít téged. Nincs az a rabiga, amit ne tudna leoldani. És ebben az országban kiteljesedhetsz, egy új életformára juthatsz el. Mert ez a lényeg, másképp élni Isten Lelke által, mint ahogy eddig éltünk. Egy gyökeresen új élettel kíván megajándékozni. Ezt tapasztalták a thesszalonikaiak, mert ezt kínálta fel számukra Pál apostol. És ők elfogadták a kínálatot. Válaszd te is az Úr kínálatát, válaszd az Istenhez méltó életet, mert az méltó az emberhez is.

Szívem megalázván, tehozzád megyek

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11. Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!

Isten áldásával.

Várjátok a mennyből Jézust

J

ózsué megöregedett, sok harc és az ország életének megszervezése van mögötte (Józs 13,1-33). Nem volt könnyű mindez a feladat, de megtapasztalta, hogy az Úr vele volt.  Amikor átvette Mózes halála után a vezetést, az Úrtól ígéretet kapott, és nem is csalódott, mert Isten állta a szavát, és nemcsak vele volt, hanem vezette is őt a honfoglalás nehéz küzdelmeiben. Isten ígéretei mindig megállnak, mai is. És amit személyesen ad a számunkra, arra bizalommal építhetünk. A mi feladatunk, hogy Isten országát terjesszük, és minél több emberrel megismertessük Isten kegyelmét. Ebben a szolgálatban és a mindennapi életünk gondjaiban is támaszkodhatunk az Úrra, bízhatunk segítségében.

Isten számára az idős ember is fontos, nem feledkezik meg róla. Nem mondja, mivel már nem vagy képes úgy dolgozni, mint korábban, nincs rád szükségem. Az idős Józsuét is megszólítja az Úr. Odavihetjük Elé megfáradt életünket is. Sőt, az a jó, hogy mindenkor mehetünk Hozzá. Az évek múlnak, de az Úr hűsége nem múlik el. Ő most is itt van, tudja, milyen gondolatok foglalkoztatnak.  Ismeri szívünket, ismeri mindazt, ami bennünk lejátszódik, és kész a kérdéseinkre feleletet adni. Józsuét talán aggasztja és szüntelen foglalkoztatja, mi lesz majd utána, hogyan alakul a nép sorsa, ki viszi tovább a nép életének vezetését. Az Úr nem engedi, hogy az aggodalmaskodás töltse ki Józsué hátralevő idejét, ezért szól hozzá. Amikor megszólítja, üzeni: ne félj, én népeddel maradok, bízd őket rám. Fontos, hogy az általunk megváltoztathatatlan dolgokat is hittel bízzuk az Úrra. Bízzuk Rá az utánunk jövőket, azt, amit mi nem tudunk elvégezni, mert Neki az Ő dolgaira, népére gondja van. Így rendezi el az Úr a még elfoglalni való területeket. A törzsekre bízza a további munkákat. Mindenki megkapja örökségét. Lévi törzsének az Úr az öröksége, az, hogy Neki szolgálhat, teljes mértékben az Övé lehet az élete. Jó, ha ki tudom mondani, az Úr az én örökségem, ezért nem félek és nem aggódok, biztos kezekben vagyok.

A Thesszalonikaiakhoz írt levelet kezdjük el ma olvasni, ez a város ma is ismert település, az evangélium utat talált a szívükhöz (1Thessz 1,1-10). Amikor az apostol hirdette számukra a Krisztust, ők megnyitották szívüket, és örömmel fogadták a jó hírt. Felismerték, hogy egy új korszak kezdődhet a számukra Jézussal, ezért elfordultak bálványaiktól, és odafordultak az Úr Krisztushoz. Meglátták, hogy Ő az élet, Ő a jövő. Megnyílt-e már a szívem az Úr igéje előtt? Felismertem már, hogy Ő az élet, vagy megerősödtem ebben a hitemben? Ezek az emberek befogadták az igét, annak ellenére, hogy nyomorgatták őket, hogy azonnal támadásnak voltak kitéve. Mindaz, amit átéltek, nem tántorította el őket Krisztustól, tudták, hogy jól döntöttek. Gyakran azt gondoljuk, amikor hitre jutunk, csendes vizekre evezünk, pedig az első gyülekezetek tagjai inkább azt tapasztalták, hogy addig csendes életük megbolydult. Hitük és életvitelük által megpezsdítették az állóvizet, és bizony, ezt sokan nem szeretik. Amikor az Úr megjelenik, megmozdul a víz, akkor élet keletkezik, gyógyulások mennek végbe, életek rendeződnek, és megújulás megy végbe. Engedjük, hogy megpezsdüljön életünk állóvize.

Olyan örömöt és békességet adott számukra a Krisztusba vetett hit, hogy egész életüket megváltoztatta, és nem tudták magukban tartani örömüket. Kicsendült tőlük az ige, másokhoz is eljutott, mert örömmel adták tovább, amit Istentől kaptak. Kicsendül-e tőlünk az ige? Van-e hangja, látszik-e az Úr munkája életünkben?

Meglátták, hogy az az Isten, akit Pál hirdet, élő Isten, és ezért Őt szolgálták. A bálványok tehetetlenek, Isten pedig hatalmas, élő, cselekvő Úr. Aztán reménységet nyertek, felismerték, hogy Jézus feltámadt és vissza fog jönni. Így azután az ő életcéljuk Jézus várása lett. Úgy éltek és szolgáltak, hogy várták a mennyből Jézust. Így éljük meg mi is a mai napunkat is, várjuk vissza Urunkat, és mindezt úgy tegyük, hogy legyünk készen, bármikor érkezik is. Készen lenni azt jelenti, hogy ébren vagyok, várom, nem fog meglepni. Másrészt úgy várom, hogy Ő az életem, szeretnék állandóan Vele lenni, és így nem e világhoz kötődöm, hanem az Ő országához. Rólam elmondhatják-e, hogy várja a mennyből Jézust? Látszik-e, hogy Őt várom?

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Megmaradni Isten akaratában

S

ok harc és küzdelem van már Józsué és a nép mögött, birtokba vették az Úrtól kapott földet (Józs 12,1-24). Visszatekintve meg kell látniuk az Úr kegyelmét és munkásságát. Harmincegy király próbálta útjukat állni, ennyiféle módon igyekeztek legyőzni őket, és ez a pusztai nép mégis győzedelmeskedett. Emberileg szinte lehetetlen, mert ők nem voltak szervezettek, nem részesültek katonai kiképzésben, nem rendelkeztek modern fegyverekkel. Ráadásul letelepedett népek ellen kellett küzdeni, a városfalakon kellett keresztüljutni, mégis győztek. Mi a győzelmük titka? Egyedül Istenük, az Úr. Izráel népének, elpusztíthatatlanságának és legyőzhetetlenségének titka mind a mai napig az Úr. Akkor értjük meg a történéseket, ha látjuk, ők Isten választott, szövetséges népe. És ha ezt figyeljük, mi is, Isten újszövetségi népe, az Istent ma kereső és Őt szolgálni akaró emberek, bátorságot meríthetünk belőle.

Izráel népének győzelmei azt üzenik, érdemes rábízni magunkat az Úrra, mert ha magunkban gyöngék és tehetetlenek vagyunk is, az Úr hatalmának jelenlétében győzelmesen haladhatunk előre. Mi már nem országokat foglalunk el, hanem szíveket ejtünk foglyul a Krisztusnak. Isten országa ma is hódító körúton van. De az életeket kívánja meghódítani. Minden embert az evangélium által arról kíván meggyőzni, hogy számunkra az Ő országa a legmegfelelőbb. Ott vagyunk jó helyen, ott vagyunk otthon. Csábíthat bár a világ, és engedhetünk is neki, de rá kell jönni, sok-sok nyomorúság után, hogy Isten országában van a helyünk. Az Úr ma is hív, ma is vár haza.

Menjünk haza, ne késlekedjünk, és vegyük birtokba örökségünket, az Ő ígéreteit. Merjünk az Úr szavára építeni, ha ezt megtesszük, sok minden rendeződik. Ne féljünk az Úrra bízni életünket. Vannak, akik úgy gondolják, ha Isten útjára lépnek, veszítenek, de nem így van, mert amit az Úr kínál, azok örök és örökkévaló értékek. A világ minden kínálata, a legnagyobb gazdagság, siker és hatalom is elmúlik. Gyakran egyik percről a másikra hullik darabjaira a gondosan felépített világ. Isten országa azonban örökre megmarad, és mindazok is, akik Benne bíznak.

Hányszor kellett Józsuénak csatába vonulnia, újra nekiindulni egy ismeretlen népnek, de mindig az Úrral indult. Hányszor túlerővel kellett szembenézni, de mindig az Úr nevébe vetett hittel indultak. Nem csüggedtek, nem tartották reménytelennek helyzetüket, pedig emberileg sokszor az volt. Miért voltak pozitívak? Mert a mögöttük lévő csodákból, az Isten korábban megtapasztalt munkáiból merítettek erőt és reménységet. Mi is merítsünk erőt mindabból, amit az Úr tett értünk. Reménységünk forrása a kereszt, tekintsünk rá ma is és mindenkor. Ott látszódik meg, mit is tett az Úr értünk. Elevenítsük fel korábbi megtapasztalásainkat, mindazt, amit személyesen átéltünk, építsünk ezekre hittel, és bízzunk abban, hogy az Úr ma is ugyanaz. Ő nem gyengül meg, se nem csökkennek a lehetőségei, mert Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Pál apostol fogságában is körül van véve, vannak vele testvérek, szolgatársak (Kol 4,7-18). Így törődik vele az Úr. Nem kerülik el a próbatételek, de ezekben is megtapasztalja Gazdája hűségét. Mennyire nem panaszkodik Pál, és nem arra kéri a gyülekezetet, hogy tegyenek meg mindent kiszabadításáért. Bárhol legyen is, ő mindenütt só és világosság. Árad belőle a krisztusi élet. Számára a fogvatartók is kegyelemre szoruló, problémás emberek, akiknek szintén az Úr Jézusra van szüksége. Jó, ha mi is ilyen szoros kapcsolatban vagyunk Urunkkal, és akkor nem befolyásol minket a tartózkodási hely. Lehetünk életünk magaslatain, járhatunk mélységekben, nem ez számít, hanem, hogy mindezek közt megtapasztaljuk az Úr Jézus közelségét, erejét és hatalmát.

Pál magára nem sok szót veszteget, hanem inkább a postásokkal törődik, számukra készíti elő a terepet. Mindegyik munkatársáról szeretettel beszél, kiemeli hűségüket, megbízhatóságukat. Tudunk-e mi jókat mondani testvéreinkről, munkatársainkról? Meglátjuk-e a jót a másikban?

Itt látjuk Onézimoszt, a szökött, de újjászületett rabszolgát is. Ő is visszafelé készül Kolosséba, és már nem a rabszolgát, hanem a hű és szeretett testvért látja benne és küldi vissza. Mit látunk a másikban? Látjuk már, hogy nem az, aki elment, hogy már testvérként jön vissza? Nálunk milyen sokáig tart, amíg fel- és elismerjük a változást.

Márk is itt található az útra készülők között, azt kéri Pál, fogadják be őt. Miért kéri ezt? Mert vannak, akik bizalmatlanok vele szemben, mert tudják, hogy az első úton visszafordult. De ne a múltjára, hanem a jelenére tekintsenek, nem az a lényeg, mi volt tegnap, hanem az, mi van ma. És ma már Márk megbízható, ismét ott van az Úr szolgái közt. Ma is lehetnek visszatérők, ne zárjuk be senki előtt az ajtót, ne írjunk le senkit, mert Urunk hatalmas.

Kiemeli Epafrász imádkozó életét, ő fontosnak tartja az Isten akaratának teljes megismerését, és az abban való kitartást. Ez valóban fontos, mert még csak megismerjük, mi is Isten akarata, de nem mindig maradunk meg benne. Epafrász szívügye az Úr akarata melletti kitartás. Nem elég felismerni Isten akaratát, hanem meg is kell azt cselekedni, végig kell vinni. Mindig tartsunk ki, vállaljuk az Úr akaratát, akár könnyű, akár nehéz, vagy ha támadások érnek is miatta. Ne feledjük, mindig az a jó számunkra, amit az Úr akar, akkor is, ha ez nem így tűnik is.

Arkhipposz számára szól a buzdítás, töltse be a szolgálatát, amit vállalt. Soknapi feladat és gond között ne feledkezzen meg arról, hogy elsősorban az Úr harcosa ő. A napi munkánk között is az Úr ügye álljon az első helyen. Legyen rá gondod - tehát nekem kell odafigyelni az Úrral való kapcsolatomra, a Tőle kapott szolgálatra. Hogyan is lehetséges mindez? Úgy, ha átélem, hogy a kegyelem velem van. A tanítvány élete az Úr kegyelméből táplálkozik. Mindig kegyelemre szorulunk, ma is. Nemcsak más, hanem én is.

Most, most, még ifjúkorodban

1. Most, most, még ifjúkorodban Add át Jézusnak szíved, Míg öröm, remény, vidám kedv, Ifjúság, erő tied. Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

2. Hogy Jézus szíved lakója, Ne csak szád, de életed Prédikálja, s hogy tanácsát Te is híven követed. Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

3. Búban úgy, mint jó napokban, Add időd, erőd neki, S hogyha küld, siess örömmel Országát terjeszteni! Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

Isten áldásával.