Vigyázz az értékeidre!

L

ezárul a törzsek elhelyezkedése, a földterület szétosztása (Józs 19,1-51). Mindezt az Úr színe előtt bonyolították le. A kijelentés sátra bejáratánál, tehát Isten színe előtt végezték. Azért ment rendben végbe, mert az Úr színe előtt került rá sor. Tehát megkérdezték az Urat. Pedig a föld- és a vagyoni ügyek elrendezése ritkán megy végbe békességben, még családtagok közt is. Ezért igénk arra mutat rá, hogy minden vagyoni jellegű ügyünket vigyük az Úr elé, kérjük az Ő tanácsát, mert a kapcsolat és a békesség többet ér a vagyonnál.

Isten országában valóban másképp mennek a dolgok, ezt látjuk Simeon törzsének földterülethez való jutásakor is. Hiszen el sem tudunk olyat képzelni, hogy valaki túl nagynak gondolja a neki jutott részt, és átenged belőle a másiknak. Pedig így történt Júdában, túl nagynak ítélték a nekik jutott területet, és ezért a maguk örökségén belül adtak részt, adtak helyet Simeon fiainak. Mi inkább a másik részét gondoljuk soknak, mi azt akarjuk, ami a másiké, mert legtöbbször nem elég az, ami van. Júda fiai át tudtak engedni a testvérük számára a magukéból egy részt. Miért? Mert az Úrra néztek, és aki az Úrra néz, az meglátja a maga fölöslegét és a másik szükségét.

Meg kell még említenünk Dán törzsét, aki elveszítette a területét. Megkapta ő is, de elvesztette, mert nem vigyázott rá. Vigyázzunk örökségünkre, vigyázzunk az igére, az Úrtól kapott új életünkre, nehogy elveszítsük. Talán nem tartotta annyira fontosnak Dán, amit kapott, vagy egyszerűen úgy gondolta, nem veszítheti el, majd az Úr vigyáz rá. Az Úrtól kapjuk értékeinket, de nekünk kell rá vigyázni. A földet vissza tudták szerezni, azonban vannak vissza nem szerezhető értékek, ha egyszer elveszítjük, már nem lehet visszaszerezni. Az Úr előtti csendben nézzük meg, mit is kaptunk, mert az élet, a tisztaság, az új élet is Isten ajándéka. Ezért legyünk hálásak mindazért, amit kaptunk, és vigyázzunk rá.

Amikor befejeződött az örökség szétosztása, Józsuéra is gondoltak. Nemcsak magukra, hanem a vezetőjükre, Isten emberére is gondoltak. Nem voltak önzők, hanem megemlékeztek Józsuéról is. Ő sem maradt ki, mert az Úr nem feledkezik meg hű szolgájáról. Az Úr sohasem feledkezik meg övéiről.

A gyülekezet csodálatos közösség, testvérré válnak ott a tagok, akik odafigyelnek egymásra (1Thessz 4,9-18). Ez az odafigyelés segítésben is megnyilvánul. Azonban erre nem lehet ráépíteni, nem lehet a testvéri szeretettel visszaélni. Pál rámutat, hogy mindenki, aki egészséges, aki teheti, dolgozzon, és abból éljen meg. Ez is a hitben való növekedés része. Könnyen kísértésbe eshetünk, és úgy véljük, a jobb módú hívőnek kötelessége rólam gondoskodni. Azonban, az ige szerint, mindenkinek magának kell a saját életét kézbe venni, felvállalni. A segítés csak akkor lehet opció, ha nincs más mód, és egy időre rászorul valaki mások szeretetére, törődésére. A cél azonban a teljes talpra állás, saját terheimnek a hordozása.

Olyan témára tér át az apostol, ami mindenkit foglalkoztat: mi lesz a halottakkal? De az apostol nem általánosságban beszél, hanem a hitben elhunytakról szól, azokról, akik befogadták Jézust az életükbe, de meghaltak az Úr visszajövetele előtt. Nagyon várták az Urat ezek a hívők, és amikor némelyek meghaltak, kérdéssé vált a számukra, hogy mi lesz velük.

A halál kérdése is Krisztusban oldódik meg. Nélküle nincs reménységünk. Ezért a tanítvány mindig Őreá figyel, szavaira hallgat. Ezt a kérdést is Jézusra figyelve, a Tőle hallottakra alapozva kell megközelítenünk. Mindennek a Belé vetett hit az alapja. És ott kezdődik, hogy hiszem-e, hogy Jézus meghalt és feltámadt. Mert a feltámadás reménysége Jézus feltámadása által érkezik meg hozzánk. Hiszem-e igazán, hogy Jézus meghalt értem, de feltámadt és él? Megtapasztaltam-e már életemben azt, hogy Jézus élő Úr? Ez egy csodálatos esemény, amikor átélem, hogy Ő valóban létezik és beavatkozik az életembe. Aki őszintén segítségül hívja, az megtapasztalhatja ezt. Hiszen az életünket megváltoztatni, szenvedélyek bilincseit leoldani csak Ő képes.

Mivel Jézus él, bizonyos, hogy Isten a halottakat is előhozza Jézus által, Vele együtt. Milyen határozottan írja az apostol: bizonyos, hogy előhozza az Úr a megholtakat. Tehát az életből, az üdvösségből senki nem marad ki, az sem, aki korábban meghal a tanítványok közül.

Nemcsak feltámadás lesz, hanem elragadtatás, senki nem előzi meg a másikat, hanem majd Jézussal együtt mehetünk haza. Azonban nem spekulációkkal kell foglalkozni, hanem várni az Urat. Örömmel várhatjuk Őt, mert el fog jönni. A tanítvány számára az a fontos, hogy mindig Vele legyen. Már itt a földi életben Vele éljek, Vele legyek minden élethelyzetben, és majd amikor jön, szintén Vele legyek. Tehát a mi célunk nem más, mint mindenkor az Úrral lenni. Akár ebben a földi világban, akár az eljövendőben. Vele lenni, hiszen a teremtéskor is így indult az élet: az ember Istennel együtt, a bűnesetig. Ennek a kapcsolatnak a helyreállítására kerül majd sor.

 Jézus, világ megváltója

1. Jézus, világ megváltója, Üdvösségem megadója, Megfeszített Isten Fia, Bűnömnek fán függő díja: Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

2. Szent kereszteden kereslek, Szomorú szívvel szemléllek, Mert így gyógyulást reménylek: Moss meg szent véredben s élek. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

3. E keresztről, én Reményem, Tekints reám szerelmesen, Épen téríts hozzád engem, Mondván: ”bűnöd elengedtem”. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

4. Ne gerjedezz vétkem ellen, Sőt véreddel kegyelmesen, Ily mocskos beteget, híven Moss meg, s bűntől üres lészen. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

5. Engem ily nagy szerelmedből, Végy hozzád szent kegyelmedből, Vegyek erőt keresztedből, És végbúcsút bűneimtől. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

6. Ajánlom magamat néked: Sebeidben szívemet vedd; Ó, nyíljál fel, piros forrás, mert nagy bennem rád a vágyás! Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

7. Ez keserves halálodért, Melyet felvettél éltemért, Vedd szívemet mindezekért, Megérdemlett jutalmadért. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

8. Nyílj fel, édes szív rózsája, Jó illatú violája, Hogy lehessen maradása Szívemnek, s benned lakása. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

9. Engem, bűnöst, kérlek, ne hagyj, Halál rabját kínra ne adj; Sőt, ha eljő majd halálom: Szent jobbodra engedj állnom. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

Isten áldásával.

Vele együtt

A

z ország meghódítását követően Józsué elhelyezte a kijelentés sátrát (Józs 18,1-28). Eljött az idő, és állandó helyet kerestek a sátor számára, és ott felállították. Erre azért volt szükség, mert a sátor jelzi Isten jelenlétét. Ott van a szövetség ládája, és ott van jelen az Úr. A sátorban élhetik át az Úrral való találkozást, ez az istentiszteletnek és az életüknek a középpontja. Életünk középpontjában az Úr akar lenni. Ma már nem vagyunk egy épülethez kötve, a kegyelem korszakában már a testünk az a sátor, amely helyet ad az Úrnak. A testünk a Szentlélek temploma, így elég megkeresni a magunk csöndjét, és megtapasztalhatjuk Urunk közelségét, és hallhatjuk hangját. Elég kézbe venni a Szentírást, és az Úr szól.

Siló lett az ország központja, mert ahol az Úr jelen van, ott a központ. Mi az életem központja? Az Úr van a középen, és minden kérdésben Hozzá fordulok? Olyan jó, hogy szabad nekünk is felkeresni Őt. Nem zárkózik el egyetlen embertől sem, egyetlen probléma sem tabu a számára. Vele mindenről lehet beszélni. A nép tudja, hogy addig nem lehet továbblépni, amíg fel nem állítják a szent sátort. Eddigi történetük mögött is az Úr áll, mindent Neki köszönhetnek, így a folytatás is akkor lesz sikeres, ha Rá figyelnek, és engedik, hogy az Úr vezesse őket. A sátor azt is kifejezi, hogy nemcsak eddig, hanem ezután is szükségek lesz az Úrra. Ez igaz az ő életükben is, és igaz a miénkben is. Isten nélkül semmit sem cselekedhetnek, nélküle nem boldogulnak. A sátor a maga jelenlétével is bizonyságtétel, hiszen kiemelkedik a többi sátor, illetve épület közül, és így mindig magára vonja a figyelmet. A zsidók ez által mindig tudják, itt van Isten. Gyermekeik vagy idegen nép fiai pedig meg fogják kérdezni: mi az a sátor? És akkor el lehet mondani, hogy ez a mi Istenünk sátra, itt lakozik köztünk, szól hozzánk. Annak az Istennek a sátra ez, Aki kihozott minket Egyiptomból, kettéválasztotta előttünk a Vörös-tengert, majd a Jordán vizét, behozott erre a földre, és nekünk adta azt.

Ma is vannak épületek, amelyeket az Úr tiszteletére emeltünk. Általában kitűnnek környezetükből - tegyünk mi is bizonyságot, amikor megkérdezik, hogy mi ez. Merjük elmondani, hogy szabadító Urunk tiszteletére emeltük, annak az Istennek, Aki a bűn hatalmából mentett meg minket, és nekünk adta országát. Merjünk rámutatnia a keresztre, merjük megvallani, hogy a kereszt által lettünk szabadok.

Még hét törzs nem vette birtokba saját területét. Még vártak - talán féltek a letelepedett élettől, az újtól? Hányszor mi is késlekedünk, nem merünk előrehaladni a hit útján, félünk attól az újtól, amit kaptunk. Gyakran azért késlekedünk, mert a magunk előnyeit, kényelmét keressük. Józsué felszólította őket a cselekvésre. Birtokba kell venni a földet, el kell foglalni Isten országát, és élni kell a Tőle kapott életformát. Hiszen életük bizonyságtétel, általa az Úr más népeket is meg akar szólítani.

A terület felmérése után Józsué szétosztotta számukra az örökséget. Mindenki elfogadta azt a részt, ami rá jutott. Jó, hogy az Úr kezéből fogadják, és ott élnek, ahová Isten helyezte őket. Jó, ha a magunk földjére úgy tekintünk, hogy ezt Istentől kaptuk ajándékba, ezért itt a helyem, itt akarok megélni, és nem azt nézem, máshol könnyebb-e. Nem véletlenül születtünk annak a népnek a fiai közé, ahová tartozunk. Az Úr itt akar bizonyságtétellé tenni és felhasználni országa terjesztésben. Itt tehetünk bizonyságot a kegyelemről, itt élhetjük meg mindazt, amit az Úrtól kaptunk. Ismerjük fel, hogy környezetünknek szüksége van Isten fiaira, mert ha nem mindig látszik is, de sóvárogva várják Isten fiainak a megjelenését.

Tegnap láttuk, hogy a hitük kipótlását szeretné elvégezni az apostol (1Thessz 4,1-8). Most rámutat arra, hol kell még javítani, előrébb jutni. Az Istennek tetsző életmódban kell javulni, előrébb haladni. Nem lehet megállni, hanem napról napra előrébb kell jutni benne. Az életünk minden problémáját az igéhez kell igazítani. Az eddigi beidegződésektől meg kell szabadulni, és mindig azt kell kérdeznünk: „Mit mond az Írás?”

A megtérés előtt megvolt a saját életgyakorlatunk, azonban ebben nem az Úr szava volt a döntő, úgy cselekedtünk, ahogyan azt láttuk a környezetünktől, ahogy tanítottak minket. Most mindent újra kell tanulni, és ez nem könnyű. Pál bemutatta a számukra, mit jelent Isten akarata szerint élni, de tovább kell haladniuk ezen az úton. Az ige és Isten Szentlelke a segítség. Az Úr nem hagy magunkra, nem azt mondja, most már csináld magad, hanem így szól: Kövess engem. Ez azt jelenti: jöjj, csináljuk együtt. Eddig magad élted az életet, mindent magad csináltál, mostantól mindent csináljunk együtt. A tanítványság nem szedd magad mozgalom, hanem követés. Követem a Pásztor útmutatását.

Milyen úton vezet a Pásztor? A megszentelődés útján. Isten azt akarja, hogy megszentelődjünk, azaz a családi életünktől elkezdve a munkahelyünkig látszódjon, hogy Hozzá tartozunk. Ezeken a területeken is az ige határozza meg a magatartásunkat, és ne a környezetünk, ne a világ.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.

Mégis

T

ovább folytatódik a birtokba vett terület felosztása (Józs 17,1-18). Most Manassé törzsére került a sor, nemzetségenként megkapták örökségüket. Érdekes itt az is, mintha úgy gondolta volna Manassé törzse, hogy ő kimarad, de nem maradtak ki. Hányszor ott van bennünk is ez az érzés, én kimaradok a szeretetből, a törődésből, kevesebbet kapok, mint a testvérem vagy másik ember. Igénk azt üzeni, hogy az Úr nem hagy ki senkit. Igaz, nem is mér másokhoz minket, hanem saját egyéniségünk, tehetségünk szerint foglalkozik velünk. Mi se figyeljünk másokra, ne hasonlítgassuk magunkat, mert az csüggedéshez vezethet. Hiszen az élet nem egyenlősdiről szól, nem is kell egyenlőnek lenni. Az Úr mindenkinek azt adja, amire szüksége van a növekedéshez, az Ő akaratának megvalósításához.

Celofhád lányai bátran ragaszkodtak az Úr szavához, és ezt elmondták apjuknak, és megkapták ők is az örökséget. Jó látni, hogy komolyan veszik Isten szavát, mernek bízni Benne és Rá építeni. Vegyük ilyen komolyan az ígéreteket, ragaszkodjunk hozzájuk és hivatkozzunk rájuk. Szabad hivatkozni az igére, szabad mondani, Uram, megígérted, mert ezek erőt adnak a számunkra.

József fiai nem elégedtek meg örökségükkel, többre vágytak, azonban nem kapnak több területet, hanem nekik kellett szerezni maguknak. Az erdős részeket kellett termővé tenni. Vagyis minden nem hull az ölükbe, ha többre van szükségük, akkor azért nekik kell fáradozni és megharcolni. Józsué rámutat: nagy a népük, és nagy az erejük. Nagyon leértékelik magukat, vagy egyszerűen kényelmesebb panaszkodni, másra várni, másra hárítani azt, amit ők is megtehetnek. Mi is beleesünk ebbe a hibába, vagy átvesszük ezt a mentalitást, panaszkodunk, hogy nekünk nem megy, ahelyett, hogy hozzáfognánk, megharcolnánk. Józsué az Úrra nézett, és ezért tudta, hogy az ellenség vas harci kocsija sem jelent fenyegetést. Az Úr gyermekeinek nem lehet előre feladni a harcot. Ne ijedjünk meg az ellenség erejétől, fejlettségétől, hanem nézzünk fel Jézusra.

Bátorítsuk egymást és magunkat is, úgy, ahogyan Józusé is bátorította József fiait. Nem engedte, hogy előre lemondjanak a növekedésről, nem engedte, hogy negatívumot sugalljanak magukba. Merjünk pozitív megerősítést mondani a magunk számára, ne azt mondjuk, hogy ez nekem nem megy, hanem bátorítsuk magunkat. Mondjuk azt, az Úr nevében meg tudom csinálni, sikerülni fog.

Amikor Pál jó hírt kap a thesszalonikaiakról, öröm fakad a szívében, és azonnal hálát is ad érte az Úrnak (Thessz 3,9-13). A hívő élet alapja a hála, annyi mindent kaptunk az Úrtól, különösen a kegyelem kell, hogy hálára indítson. Mert a kegyelem eleve azt üzeni, hogy úgy kaptam életet, hogy az nem járt nekem. Halálra voltam ítélve, mégis szabadon engedtek, mert más halt meg helyettem.

Pál azért szeretne elmenni hozzájuk, hogy kipótolhassa hitük hiányosságait. Messze nem befejezettek még, az önelégültségtől akarja így óvni őket. Nehogy azt gondolják, most már minden rendben, mert meghallgatták Pált. Jézus életükbe fogadásával egy új élet kezdődött meg, valóban csak kezdődött, és ezután kell növekedni, erősödni, tovább haladni. Nemcsak nekik voltak hiányosságaik, hanem nekünk is vannak. Fel kell ismerni és ki kell pótolni őket. Merjük vállalni a hiányosságot, a hibát, és pótoljuk, amit kell, illetve javítsuk ki a hibákat. Mert hibalehetőség mindig adódik, de ki lehet javítani.

Az apostol azért imádkozik, hogy gyarapodjanak a szeretetben. Az első szeretet tüze is, ha nem tápláljuk, kialszik, azonban lehet rá dobni, és akkor újra lángolni fog. Úgy tehetünk rá, ha foglalkozunk az Úrral, ápoljuk a Vele való kapcsolatot, és ápoljuk az egymással való kapcsolatot is. Az Úr szeretete agapé szeretet, vagyis „mégis” szeretet. Az Ézs 57,18-ban olvassuk: „Láttam, hogyan élt, mégis meggyógyítom!” Az Úr látja népe életét, mégis könyörül rajta és megsegíti. Ez a mégis az agapé, ezt alkalmazza velünk szemben az Úr, és ha megtapasztaljuk, éljük meg mi is. Mennyi élet meggyógyulna, hány kapcsolat helyreállna, ha ezt alkalmaznánk: olyan voltál, amilyen, talán egyáltalán nem vagy szeretetreméltó, mégis szeretlek, mégis megbocsátok, mégis segítek újrakezdeni.

Ismét előjön az Úr eljövetelének várása - mennyire elevenen ég Pál szíve Krisztusért, mennyire benne van, hogy eljön az Úr. És várja Őt, és az Úr várására bátorítja a gyülekezetet is. Hogyan várjuk az Urat? Szent élettel, Istennek tetsző élettel. És ez lehetséges, a Szentlélek által. A tanítvány nem minimalista, hanem azt mondja, igen, lehetséges a szent élet, Jézussal. Egyedül nem megy, magamban vereségre vagyok ítélve, de Vele sikerül.

 Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Az ígéret beteljesedik

J

úda törzse után József fiai kerülnek sorra (Józs 16,1-10). Ők is megkapják örökségüket, mert senki nem marad ki. Az Úr senkiről, egyetlen gyermekéről sem feledkezik meg. Isten országában az igazság működik, és így az ígéretek valóságosak. Amikor az Úr ígér, azt nem kampányfogásként teszi, nem több szavazatot akar szerezni, hanem úgy is gondolja, és ezért tartja a szavát. Ezt tapasztalják meg Izráel fiai is. A Mózesnek tett ígéretek beteljesedésének eljött az ideje. A harcokat követően birtokba veszik a területeket és elkezdik a letelepedett életforma megvalósítását. Ezt is meg kell tanulni, hiszen eddig rabszolgák és nomád pásztorok voltak. Isten országa azonban a lehetőségek világa, de itt is tanulni kell. Semmi nem megy magától. A bűneset következménye - az orcád verejtékével eszed a kenyered - itt is érvényes. Tanulni, dolgozni, küzdeni kell mindenkinek. Ma is így van ez, küzdelem nélkül nincs előrelépés. Isten országában sem hull minden az ölünkbe.

Isten országát, annak rendjét is tanulni kell. Meg kell ismerni a király akaratát, törvényeit, és ahhoz kell igazítani az életünket. Mivel Isten országában élhetünk kegyelemből, hit által, el kell fogadnunk ennek az országnak a törvényeit. Itt nem önmegvalósítás folyik, hanem az Atya akaratának a megvalósítása.

József fiai is megkapták örökségüket, kijelölték határaikat. Efraimnál már lazaságot is látunk. Az egyik településről nem űzték ki a kánaániakat, és ez majd később problémaként jelentkezik. Ha kényelemszeretetből vagy hamis együttérzésből meghagyjuk múltunk darabkáit, ismét meg fognak erősödni, és csak a gond lesz velük. A bűn, a gonosz mindig ugyanaz marad. A bűnt nem lehet átnevelni, csak egyetlen megoldás van vele szemben: Isten kegyelme. Ami azt jelenti, hogy Krisztusért nekem megbocsát, a bűnt pedig eltörli, a tenger mélyére veti. Tehát nekünk nem átnevelő programokra és táborokra van szükségünk, hanem az evangélium hirdetésére, és a Szentlélek általi újjászületésre.

Pál örül mindannak, amit a Szentlélek elvégzett Thesszalonikában, szeretne hozzájuk menni, együtt örülni velük, és tovább segíteni őket, de a sátán ebben megakadályozta (1Thessz 3,1-8). Pál számára örömöt jelent az evangélium terjedése, az életek megváltozása. Öröm-e ez a mi számunkra? Örülünk-e, ha megtérésekről hallunk, ha azt látjuk, új közösségek jönnek létre és meglévők növekednek?

Pál ezért a gyülekezetért kész volt lemondani Timóteusról, és őt elküldeni hozzájuk. Nem csak hírek után vágyott, hanem meg akarta erősíteni őket a hitben. A munkamezőn nagy harc folyik a sátán és Pál között, az ördög mindent megtesz, hogy távol tartsa az apostolt az új gyülekezetektől. Úgy gondolja, ha Pál nincs köztük, könnyebb dolga van. A gonosz vissza akarja szerezni azokat, akiket Pál szolgálata nyomán elvesztett. Azonban az apostol nem adja fel, vállalja a sátánnal való harcot, és ha ő nem mehet, küld maga helyett mást. De a tanítványok fejlődését biztosítani kell. Fontos az is, hogy Timóteus által Pál hite van jelen. Az Úr Jézus nevében lehet előrehaladni, lehetséges a növekedés egyéni és közösségi szinten is.

Pál nem árult zsákbamacskát, elmondta, hogy a Krisztusban való hit üldözéssel jár. Akik befogadták az életükbe Jézust, vállalták ezt is. Mi gyakran megfeledkezünk erről. Csak a szépet és jót hirdetjük, de az üldözés, a nyomorúság lehetőségét nem. Pedig fel kell készülni arra, hogy lesznek, akik elutasítják Jézust és Vele együtt minket is. A társadalomban is kerülhetünk hátrányba, ha Jézusra figyelünk. De, aki Benne bízik, az továbbmegy, nem adja fel, mert tudja, hogy Krisztusban örök élete van. Isten Jézusban olyan csodálatos kinccsel ajándékozott meg, ami mindennél többet ér.

A levélírás idejére Timóteus vissza is tért az apostolhoz, és jó hírt vitt magával. Ez a hír a hitükről szól. Tehát nem az a hír, hogy elkerülte őket a betegség, megállt az öregedés folyamata, vagy tovább növekedtek anyagilag, mert valószínűleg ezekből semmi nem valósult meg. Számára az a hír, hogy az evangélium munkálkodik, életek változnak, a már hitre jutottak növekednek hitükben, és megmaradnak a próbák idején is. Jó hír ma is, amikor látjuk, mennyire élő és ható az ige. Ahol megjelenik, mindig történik valami. Mert az ige nem tér vissza üresen ahhoz, aki küldte.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.