Visszatartó erő

A

 három törzs harcosai a maguk területére indultak, a két területet elválasztó határ közelében oltárt építettek, egy feltűnően nagy oltárt (Józs 22,9-34). Az oltár, ahol az áldozatokat bemutatták, Silóban volt. Ott állították fel a szent sátort is. Ezt az oltárt tanúságtevőként készítették utódaik számára, ez volt a jel, hogy ők is a kánaáni területen élőkhöz tartoznak. Féltek, hogy az évek múltával majd a következő generáció kisajátítja magának Istent és az oltárt, és nem engedik oda a Jordánon túli részek képviselőit. Látják, hogy az ember szíve mindenre képes, még a jó kapcsolatok is megromolhatnak, ha felüti a fejét az önzés. És bizony, az önzés megtalálható a szívünkben, mindent magunknak akarunk, és a másikat ki szeretnénk zárni mindenből.

A kilenc törzs tagjai, amikor meghallották az oltárépítés hírét, hadba akartak e három törzs ellen vonulni. Miért? Mert úgy vélték, hogy el akarnak szakadni tőlük, és elfordultak az Úrtól. Hiszen Isten egy sátort és egy oltárt adott a számukra. Minden törzs a sátornál felállított oltárnál mutathatta be az áldozatot. Ezt a lépést hűtlenségnek, a bálványimádás felé való elhajlásnak gondolták. Amikor a helyszínre értek a küldöttek, tisztázták a helyzetet. Izráel népében elevenen benne égett minden korábbi hűtlenség, tudták, hogy az Úr megbünteti ezt. A három törzs képviselői azonban meggyőzték őket, hűtlenségről szó sincs, csak szükség van olyan jelzésre, ami mindig bizonyságot tesz arról, hogy ők is Izráel fiaihoz tartoznak, és ők is az élő Istent imádják.

Azt is megláthatjuk milyen könnyű félreérteni egymást. Még a jó szándékot is félre lehet érteni. De az is világossá válik, hogy az Úr gyermekei készek és képesek tisztázni a félreértéseket. Mielőtt cselekedtek, háborút indítottak volna, követeket küldtek a probléma megbeszélésére. Mert mindent meg lehet beszélni, és az Úr jelenlétében lehet megoldást találni. Mindig van megoldás, a hívő emberek mindig békés megoldást találnak. Mivel figyeltek Istenre, elmaradt a háború. Bár az is elgondolkodtató, hogy Izráel, az Isten népe is, amikor meghallja az oltár építésének hírét, először fegyveres megoldásra gondol. Mert mindig azt hisszük, csak harccal lehet lerendezni a konfliktusokat. Azonban most megtalálták a harc nélküli megoldást. Amikor felfelé tekintünk az Úrra, megtaláljuk a harc nélküli, a békés megoldást. Krisztusban már csak békés megoldás van. Bárcsak meglátnánk ezt. Megmaradt az oltár is, és meggyőződtek arról, hogy közöttük van az Úr. Az Úr jelenlétét jelzi a megegyezés. Amikor egy akaratra jutunk, az mindig arról bizonyságtétel, hogy Isten köztünk van.

Pál apostol tovább vezeti a gyülekezetet a hit útján (2Thessz 2,1-12). Fontos kérdések merültek már fel: az Úr visszajövetele, a feltámadás és az elragadtatás. Most visszatér ezekre. Úgy látszik, voltak, akik túlhangsúlyozták a visszajövetelt, sőt, Pálra hivatkozva tanítottak, időpontokat határoztak meg. Az apostol ezektől elhatárolódik, és azt kéri, hogy ne engedjék magukat megtéveszteni. Legyenek józanok, vagyis gondolkodjanak, és mindazt, amit hamisan hirdetnek nekik, vessék össze az igével, a Páltól hallottakkal. Nem számolgatni, találgatni kell, hanem hitben szolgálva, felkészülten várni az Urat. Hiszen bármikor megjelenhet, ezért készen kell lenni.

Azonban vannak olyan események, amelyek jelezésként szolgálnak. Az Úr terve nem az azonnali ítélet, az eltörlés, hanem lehetőségadás a megtérésre. Most a kegyelem időszaka van, és az Úr nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem, hogy mindenki megtérjen és éljen. Az Úr nem kapkod. Ad időt a megtérésre, de közben jelzést is küld, nehogy azt gondoljuk, hogy akkor mégsem mennek végbe ezek az események.

Lesznek folyamatok, amelyek megelőzik az Úr napját. Ilyen előzmény a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró. Tehát ez egy nagy horderejű időszak lesz, amikor a kárhozat fia vezetésével totálisan elszakadnak az emberek az Úr Jézusba vetett hittől, és valami más, valami új kerül a helyébe. Mégpedig egy ember akar Isten helyébe lépni, az ember akar isten lenni. Megdöbbentő ez, hogy a világ fejlődés címén hová jut. Tudománya elszakítja Istentől, és azt gondolja, ő az isten. Az ősbűn - Ádám és Éva szívébe csepegtette bele a gonosz -: olyanok lesztek, mint az Isten. Milyen az én szívem? Mi van bennem? Nem kísért meg engem is a hatalom utáni vágy, vagy az, hogy akarok lenni valaki? Meg akarom mutatni, hogy én is vagyok valaki. Érek annyit, mint más, sőt, többet érek, különb vagyok.

Szomorú, hogy az emberek nagy része hisz ennek a személynek, mert mi mindig embereket akarunk dicsőíteni, és nem az élő Istennek adjuk a tiszteletet. Ez már most is látszik. Mennyi embernek emelünk hatalmas emlékművet, nagy ünnepségeket rendezünk nekik, pedig ezek legtöbbje mások életét is kiontotta, erkölcsileg is megkérdőjelezhető volt. Az Úrról azonban megfeledkezünk. Milyen kevesen adunk hálát Istennek egy-egy ünnep alkalmával, pedig Jézus nem mások életét vette el, hanem a sajátját adta oda, hogy megmentsen általa. Ő a mi megmentőnk.

Azonban nem azonnal érkezett meg ez az időszak, mert van valami, ami visszatartja a gonosz munkáját, ami fékezi, és nem engedi kibontakozni. Mi lehet ez a visszatartó erő? Ezt nehéz pontosan megmondani, de mindenképpen visszatartó erő az evangélium hirdetése. Az egyház az, ami a gonosz munkáját a az evangélium hirdetésével visszafoghatja. Hiszen a jó hír által emberek születnek újjá. Isten hirdetett igéje munkálkodik, és a gonosz területéről szerez magának embereket. A kegyelem működik és hat sokak életében. Ameddig az egyház jelen van és megmarad Krisztus testének, megmarad bizonyságtévő közösségnek, a gonosz uralma lassabban terjed. Vállaljuk az igét, Krisztust a mai világban is. Benne van igénkben az a figyelmeztetés is, hogy legyünk készen, mert a kegyelmi idő le fog járni. Ma még ebben a korszakban élünk, de véget fog érni. Ne odázzuk el döntést, még ma adjuk Jézusnak életünket.

SIESSETEK, HAMAR LEJÁR!

Siessetek, hamar lejár!

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed.

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

ma kérd ATYÁD bocsánatát!

Isten áldásával.

Folyamatosan növekvő hit

A

 föld birtokbavétele után a Jordánon túli törzsek is hazamehetnek családjaikhoz (Józs 22,1-8). Józsué megköszöni hűséges szolgálatukat, azt, hogy nem csak magukra gondoltak, hanem testvéreikre is. Ők már kényelmesen élhettek volna a saját területükön, de nem tették, hanem a korábban vállalt kötelezettségüknek eleget tettek. Isten népe odafigyel egymásra, ezek a törzsek készek voltak lemondani a kényelemről testvéreik érdekében, Isten országa ügyéért. Mennyire fontos számomra Isten országa? Tudok-e lemondani az Úrért saját dolgaimról, kényelmemről, előnyökről?  Az Úr Jézus minderről lemondott, amikor eljött ebbe a világba. A menny dicsőségét hagyta ott és lett emberré. De az emberi életet sem luxuskörülmények közt tudta le, hanem elment annak a legmélyebb pontjáig, jászolbölcsőbe feküdt, vállalta az egyszerű embereket, szolgált feléjük, és közben a bölcső is átalakult. Előbb iga lett belőle, amibe hívta az embert, azért, hogy ne egyedül hordozza az élet terheit, hanem az Ő igájában, Vele együtt. Ma is hív, vegyük magunkra az Ő igáját, mert az jó, és az Ő terhe könnyű. Ne hordd tovább magad a terheidet, vedd fel az Úr igáját, és Vele könnyű lesz a teher. Kiderül, hogy már nem is én hordom, hanem Ő.

Tovább változott a bölcső, és kereszt lett belőle. Kereszt, ahol meghalt helyettem és értem az Isten Fia. A rám kirótt büntetést magára vállalta, tulajdonképpen az iga és a kereszt összeért a Golgotán. Az én bűneimet, szennyes ruhámat vette magára, és vállalta értem a halált. Vállalt engem, mert szeret, és azt akarja, hogy örök életem legyen. Vagyis, hogy az örökkévalóságot Vele töltsem. Ha úgy érzed, senkinek sem vagy fontos, senki nem akar veled lenni, lásd meg: Ő azért jött a világba, mert azt akarja, hogy örökre Vele légy. Senki nem szeret úgy, mint az Úr, és számára te vagy a fontos. Nem a pénzed, sem az, amit általad el lehet érni, hanem kizárólag te. Mert Ő meglátja bennünk az értéket, bárhol is vagyunk, mert a gyémánt szemétdombon is gyémánt marad. Az ember a vámszedőasztal mellett is ember, Isten teremtménye, és így érték.

Most visszatérnek a harcosok saját birtokukra, Józsué útra bocsátja őket, és a szívükre helyezi, hogy szeressék az Urat. Ez a legfontosabb, szeretni az Urat. Mert ez élő kapcsolatot jelent. Valakit szeretni azt jelenti, hogy mindennél fontosabb a számunkra, komolyan vesszük és kapcsolatban vagyunk vele. A szeretet engedelmességben, az Úr törvényének megtartásában nyilvánul meg. A szeretet soha nem elmélet, mindig gyakorlat. Ezek a törzsek a Jordánon túl még jobban ki vannak téve a pogány áramlatoknak, ezért helyezi Józsué a szívükre az Úrhoz való ragaszkodás fontosságát. Bármilyen divathullám jelenjen is meg, ők ragaszkodjanak Istenükhöz, Akinek megtapasztalták hatalmát és áldásait. Minden körülmények közt ragaszkodjunk az Úrhoz, és kapaszkodjunk Belé, bárhogyan is támad a világ. A gonosz sokféle módon próbál eltávolítani az Úrtól, de ne engedjünk neki. Gyakran a világ szokásain keresztül igyekszik szívünket magához fordítani, de ne engedjünk neki, álljunk ellene és bízzunk Urunkban.

Nem mennek üres kézzel haza ezek a törzsek, de amit zsákmányoltak, meg kell osztaniuk az otthon maradottakkal. Isten országában nincs önzés, oda nem fér be az a fajta mentalitás, ami a világban van, hogy minden az enyém. A világ elvesz, arra törekszik, hogy ami a másiké, azt elvegye, Isten országa pedig a megosztáson alapszik. Itt nincs elvétel, nincs erőszak, nem kötelező, hanem önként, szívből fakad. Az Úr Jézus is mindig adott, legtöbbször Önmagát adta, magából adott, és akkor mindig áldás, gyógyulás fakadt Belőle.

A második levelet írja Pál a thesszalonikaiak számára, ez körülbelül az első után egy évvel született (2Thessz 1,1-12). Azt jelzi, hogy továbbra is figyelemmel kíséri életútjukat, és segíti őket a hitben. Látja, hogy hitük nőttön-nő. Vagyis folyamatosan növekednek, és ez meglátszik. Nem csupán felbuzdultak, hanem komolyan követik az Úr Jézust. Egymás iránti szeretetük is gazdagodik, és ez fontos, mert kitűnik, hogy nem az egész világot és minden embert szeretnek, hanem egymást. Vagyis a gyülekezet tagjai között az agapé szeretet áramlik. Mert a távollevőt, az ismeretlent mindig könnyű szeretni, azt azonban, akivel naponta találkozunk vagy együtt vagyunk, már sokkal nehezebb. Ezek a tanítványok azonban egymás felé élték meg az agapét, vagyis nem befolyásolta őket a másik helyzete, állapota, mégis szerették, mégpedig Krisztusért. Ez a szeretet: Krisztusban, Krisztusért szeretni a másikat, és mindent megtenni azért, hogy ő is előbbre jusson a hit útján. Hol tartok én? Növekszik-e folyamatosan a hitem?

Az apostol látja, hogy ezt a közösséget is üldözik, a hitben való lét nem nyugodt életet hoz a számukra, ám ennek ellenére nem tántorodnak el, hanem hitük erőt ad az üldöztetés és a nyomorúságok elhordozásához. A hit ad erőt minden nyomorúság elviseléséhez. Nem zúgolódnak, lázadoznak, hanem elviselik a szenvedést, mert tudják, Jézushoz tart az életük. Túllátnak e földi élet minden részletén, és látják a láthatatlan, az el nem múló országot, és az vonzza őket. Látom-e a célt? Látom-e Isten országát, az örökkévaló hazát, vagy már csak e földi világot látom?

Pál erősíti Krisztusváró hitüket és tudatukat. Határozottan rámutat, az Úr el fog jönni és megítéli a világot, az őket üldözőket is. Ezzel arra hívja fel a figyelmüket, hogy minden Jézusért vállalt szenvedés le fog telni, és eljön az az idő, amikor majd Vele lehetünk. Várjuk türelemmel és hűséggel Urunkat, a szenvedések se tántorítsanak el, mert meg fog érkezni. Azt kéri, hogy a hit cselekedeteit cselekedve, a jóban gyönyörködve éljenek, erre koncentrálva várják az Urat. Vagyis ne azonosuljanak a világ szellemiségévez, hanem maradjanak meg hitben és az Úrnak való engedelmességben.

A BÉKE MESSZE TŐLED

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Égő lámpa

A

 törzsek letelepedése után a lévitákra került a sor (Józs 21,1-45). Ők is odamentek Józsuéhoz, és kérték, adjon nekik városokat, ahogyan Mózesnek megígérte az Úr. A léviták, mint törzs, nem kaptak területet, hanem Izráel egész területén kaptak városokat. A törzsek területein telepedhettek le, így a nép között voltak, velük együtt, és szolgáltak feléjük. A léviták öröksége az Úr volt, Neki éltek, Őt szolgálták, Isten pedig gondoskodott róluk. Isten népe sem feledkezik meg az Úr szolgáiról, hanem megadják számukra azt, amit Isten ígért nekik. Negyvennyolc várost kaptak legelőkkel együtt, tehát mindent megkaptak, ami az élethez és a szolgálathoz szükséges a számukra. Az Úr ma is gondoskodik övéiről, már csak oda kell szánni magunkat. Arra van szükség, hogy merjük mi is így a megélhetésünket is az Úrra bízni. A léviták elfogadták, hogy nem kapnak, mint törzs, összefüggő területet, elfogadták a városokat. Elfogadom-e azt, amit az Úr ad a számomra? Hiszem-e, hogy Ő tudja, mire van szükségem? A léviták nem zúgolódtak, hogy ők miért nem ugyanazt kapják, mint a többi törzs. Hányszor a többiekre figyelünk, azzal foglalkozunk, mások mit kapnak, és nem a szolgálat kerül a középpontba.

Izráel megkapta az egész országot, amit ígért nekik az Úr, azt nekik adta. Nem tartott vissza semmit, ott volt előttük, csak birtokba kellett venni. Megtörtént a birtokba vétel, és letelepedtek, egy újfajta élet kezdődött meg. A vándorlást felváltotta a letelepedett, földművelő életforma. Az Úr Jézus is életformát hozott, és aki befogadja az életébe, az ezt az életformát kezdheti meg. Jézus életünkbe való belépésével egy újfajta élet kezdődik. Isten országát élhetjük oda az emberek elé. Ebben az országban az evangélium van a középpontban, itt Isten akarata érvényesül. De valóban így van ez a mi életünkben? Aki figyel minket, azt látja, hogy másabb az életünk? Felismerik Isten országának jellegzetességeit a mindennapjainkban?

A külső ellenségektől is nyugalmat adott a számukra az Úr, ezáltal biztosította a nyugodt fejlődést. Urunk mindent megtett azért, hogy növekedjünk, előrehaladjunk. Akik mégis ellenük fordultak, vereséget szenvedtek, mert az Úr népe kezébe adta őket. Nem Izráel a legyőzhetetlen, nem Isten népe az erős, hanem az Úr adja a győzelmet. A mi erőnk Krisztusban van, amikor erőtlenek vagyunk, akkor vagyunk erősek, mert akkor a kegyelem jut érvényre.

Pál apostol elmondja, miként viszonyuljanak az Úr tanítványai egymáshoz, mert az Ő követői egy új közösség (1Thessz 5,12-28). Mindenkinek meg kell látnia, hogy itt minőségváltozás van. Nem a tantételek miatt mások elsősorban, hanem azért, mert bennük történt valami, és ez megmutatkozik az egymással való kapcsolatukban is, a kívülállók irányában is. Tehát az apostol arra nézve ad számukra útmutatást, miként viszonyuljanak egymáshoz. Legyenek hálásak azért, hogy eljut hozzájuk az ige, hogy vannak, akik foglalkoznak velük, lelkigondozzák őket. Nem magától értetődő, hogy vannak a gyülekezetben olyanok, akik készek a többi testvérrel foglalkozni, és életüket ennek a szolgálatnak szentelik. Milyen jó, hogy ma is vannak, akik hirdetik az igét, törődnek lelki növekedésünkkel, legyünk értük hálásak az Úrnak. Milyen jó, hogy van kihez fordulni problémáinkkal. Ez a gyülekezet is belkörben oldotta meg a lelki problémákat, Páltól és munkatárasaitól kértek tanácsot, neki tették fel kérdéseiket.

A gyülekezet tagjai éljenek egymással békességben. Itt most nem a világgal, a minden emberrel való békességről van szó, hanem a hívők közöttiről. Kifelé nem biztos, hogy mindenkivel békességben tudunk élni, hiszen az elsődleges feladat, hogy hassunk, hogy adjuk tovább az evangéliumot, és ez feszültséggel járhat. De ezt a szolgálatot is úgy kell végeznünk, hogy jóra törekedjünk mindenki iránt.

Mindenkor örüljetek, írja az apostol, de ez nem kényszeres öröm, nem azt mondja, muszáj állandóan nevetgélni, hanem azt mondja, hogy örüljünk a kegyelemnek, Jézusnak, és ez az öröm átsugárzik lényünkön. Az Úrban való öröm imádkozásra serkent, mert akinek örülök, akivel jó lenni, azzal beszélgetni is akarok. Egy állandó párbeszédre serkent Pál, mert az Úrral mindenhol lehet beszélgetni. Szívünket bármikor felemelhetjük Hozzá.

Isten az, Aki megőrizhet az új és szent életben. A megmaradás sem a mi érdemünk, én nem tudok megmaradni, de az Úr meg tud őrizni, mégpedig Jézus visszajöveteléig. Az Úr hű, igen, Ő hűséges. A hűtlenség csak ránk jellemző, Ő mindig hű marad népéhez. Ezt láthatjuk is, hiszen mennyi nyomorúság volt már az egyházban is, és van ma is, ennek ellenére van egyház. Van, mert általa jelenik meg a kegyelem ezen a földön. Ő megcselekszi, hogy megőrizzen minket, amíg vissza nem jön, bárhogyan is támad a gonosz, egyház lesz, mert az egyház Isten lámpája a földön. És ennek a lámpának világítania kell, mert jaj a világnak, az embernek, ha ez a lámpa elalszik. Legyünk hát az Úr világító lámpásai sokak számára, világítsuk meg az életre vezető utat, a keskeny utat.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Menedék

A

 Mózesnek elmondott rendelkezések, országépítő feladatok megcselekvése kerül sorra (Józs 20,1-9). Mindent végrehajtanak, amit korábban az Úr mondott. Mózes kapta ezeket a rendelkezéseket, de nem veszítették érvényüket, hanem a letelepedés után valósulnak meg. Az Úr igéje soha nem veszíti érvényét. Amit megmondott, az mindig érvényes, illetve mindig használható. Így figyeljünk mi az Úr szavára, vegyük komolyan az igét, és vigyük át a gyakorlatba mindazt, amit Urunk mondott. Figyeljük meg az Úr Jézust, hogyan élt, mert Ő élte is, amit hirdetett. Az Ő élete minta a számunkra. Mindig az élet mentését tartja szem előtt, mindent, saját életét is ennek rendeli alá, mert nincs fontosabb az életnél. És az életet megtámadta a gonosz, pusztulásba taszítja, ám az Úr Jézus azért jött el, hogy megmentse az embert. A pusztulás felé való taszítás az életmódban is megmutatkozik. Olyan szokások felé terelgeti a sátán az embert, amik által tönkreteszi maga körül az életfeltételeket, másrészt elpusztítja saját magát. Ezt a folyamatot állította meg vagy fordította vissza Jézus azoknál, akik hit által segítséget kértek Tőle. A világ szellemisége ma is a pusztulásunkra törekszik, egy a szempont: minél több haszonra szert tenni, minél több fogyasztásra serkenteni az embereket. Jézus szempontja pedig egy új élet, amely már most harmóniába kerül Istennel és önmagával, és így az Ő dicsőségére él. Ne a világ sodrásának engedjünk, hanem figyeljünk Megváltó Urunkra.

A menedékvárosok kijelölésére kerül sor. Ezek olyan települések, ahová a nem szándékosan embert ölő személyek menekülhetnek. Isten már az Ószövetségben megmutatja irgalmát és kegyelmét. Lehetőséget ad a vérbosszulók előli menekülésre. A gyilkosnak lehetősége a van a kijelölt városokba menni, rajta múlik, ha odamenekül, életben marad és új esélyt kap. Mert ezekben a városokban nem érvényesül a bosszú. Az Úr mindenkinek felkínálja kegyelmét és az újrakezdés lehetőségét. Mi is adjuk meg az esélyt az újrakezdéshez.

Mi már nem menedékvárosokba mehetünk, hanem a kereszthez. Isten Jézus keresztjét adja a mi számunkra. Aki Hozzá menekül, életben marad. Az egyik halálraítélt lator is odamenekült, segítségül hívta, és megtapasztalta az Úr kegyelmét. Isten keres, bárhol vagyunk, felkínálja a kegyelmet, de rajtam múlik, hogy élek-e vele. A kereszt ma is áll, menjünk oda hozzá, bármi terheljen, bármilyen nehéz terhet kelljen is hordozni, mert a kereszt tövében lehull a teher. Ott van megbocsátás, mert Jézus vére eltörli bűneinket. Irányítsuk a megterhelt lelkeket a kereszthez, ott megnyughatnak és új emberré lehetnek. A menedékváros az ítélettől is megment, így ment meg a kereszt is, mivel Jézus magára vette bűneink büntetését. Meneküljünk az Úrhoz. Menj Hozzá most is, minden problémáddal. Az egyetlen jó menekülés a kereszthez való futás.

Pál apostol beszél az Úr Jézus visszajöveteléről, az elragadtatásról és a halottak feltámadásáról, de mindezt úgy teszi, hogy nem mond időpontot (1Thessz 5,1-11). Nem határozza meg ezeknek az eseményeknek a pontos idejét. Miért? Mert ezt csak az Atya tudja. Inkább azokra a jelekre mutat rá, amelyek felismerhetők lesznek, mielőtt mindezek végbemennek. Fontos az ébrenlét, a készenlét, mert váratlanul fog eljönni az a nap. Ezért a tanítványok feladata az állandó készenlét, a várakozás.

Amikor az emberiség biztonságban érzi magát, amikor úgy gondolja, minden rendben van, minden problémát megoldott és Istenre nincs szüksége, akkor jön el a végső romlás. Az ember Isten nélkül soha nem jut el az élet teljes megoldására, soha nem jut el oda, amikor azt mondhatja: békés, boldog világot építettem. A béke és biztonság mindig csak látszat, a fegyverszünetet nevezzük békének, pedig az nem béke, mivel a szívekben jelen van a bűn, és ennek megoldása nélkül nincs béke. A bűnt pedig egyedül Jézus oldotta meg. Csakis az Ő vére törli ki a szívünkből ezt a kódot.

A tanítványok az éberség és a józanság gyermekei, az ő szemük mindig felfelé tekint, szívük pedig örömteli várakozással van tele. Mi a nappal fiai vagyunk, és ez az életvitelünkben is meglátszik. Fontos, hogy felöltsük a hit és szeretet páncélját. Csakis hitben járhatjuk végig a keskeny utat. A fejünkre pedig az üdvösség reménysége nevű sisakot tegyük fel. Nagyon lényeges az üdvbizonyosság: tudom, hogy Krisztusért örök életem van. Van-e üdvbizonyosságom? Vagy azt mondom, nem lehet azt tudni? Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Mindig az igére építsünk, mert csak így lesz a hitünk szilárd.

Isten nem haragra rendelt minket, tehát nem azt akarja, hogy elvesszünk. Ő örök életet, üdvösséget készített számunkra Jézus Krisztus által. Azt akarja, hogy örök életünk legyen. Ennek az életnek a lényege: „Vele együtt éljünk.” Az ember az Istennel való életre lett teremtve. Vele együtt éljünk, akár itt vagyunk a földi világban, akár elmegyünk. Már most élhetünk Vele együtt, és ez a követésben valósul meg. Mindig Vele együtt élek? Együtt vagyok Vele, vagy akciózok, magamban megyek, és ha baj van, csak akkor fordulok Hozzá? Urunk állandó kapcsolatot akar övéivel, egy harmonikus kapcsolatot. Engedjük, hogy ezt kiépítse velünk.

MÉLYEN MEGHAJLOK ÍM SZÍNED ELŐTT

1.  

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe’ mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.  

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.  

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.