Kelj fel!

A

 vízhiány megoldását és az ellenség fölötti győzelmet is megtapasztalta Izráel népe (2Móz 18,1-27). Az út során sok mindent meg kellett tanulniuk, de mindig mellettük volt az Úr. A vizsga nem sikerült valami fényesre, hiszen mindig zúgolódtak, visszakívánkoztak Egyiptomba. Azonban mindezek ellenére az Úr könyörült rajtuk. Kaptak vizet és mannát, megtudták azt is, hogy az imádságban erő van. Lehet úgy harcolni, hogy közben kezeinket az égre emeljük, a legjobb harci eszköz az imádság. Mennyire építünk mi rá? Kihasználjuk-e, hogy bárhol és bármikor beszélgethetünk Urunkkal?

A vándorlás gyötrelmei nemcsak a népet, hanem Mózest is érték. Ő is szomjazott és éhezett, de nem látjuk lázadozni, mert mindig Istenhez kiáltott. Lázadás helyett kereste az Urat, imádkozott és bízott Benne. Fontos az is, hogy azért nem volt elégedetlen, mert nem volt rá ideje, hiszen ő járt közben a népért. Foglalkozott a rábízottakkal, kereste az Úr akaratát. Ha a szolgálatba fektetjük energiánkat, nem marad időnk a zúgolódásra, bosszankodásra. Akkor zúgolódunk, amikor mi vagyunk a középpontban, amikor csakis magunkat látjuk.

Isten tettei elterjedtek, Jetró, Mózes apósa is hallott róluk, és úgy döntött, felkeresi vejét. Magával vitte unokáit és a lányát is. Jó látni, hogy Mózes úgy adott nevet fiainak, hogy már a nevük is bizonyságtétel legyen. Különösen Eliézer hirdette az Úr dicsőségét, mert azt jelentette: atyám Istene segítségemre volt. Ebben benne van az a vallomás, hogy Mózes is elakadt, ő sem boldogult az életével, de segítségül hívta az Urat, és Ő megsegítette. Ez a név ma is bizonyságot tesz és elmondja, bízzunk az Úrban, hívjuk segítségül, mert ma is megsegít.

Mózes és Jetró beszélgetésében az Úr van a középpontban. Mindenki Róla beszél, az Ő tetteit dicséri. Itt nem az ember kerül reflektorfénybe, hanem az Úr, mert felismerték, mindent Neki köszönhetnek. Jetró megvallja hitét Mózes előtt, ki meri mondani, Isten minden más istennél nagyobb. Az Úr mindent azért tesz, hogy erre a felismerésre eljuttasson, hogy végre mi is kimondjuk, az Úr minden istennél nagyobb, mert rajta kívül minden más csak bálvány. Nem elég kimondani a vallomást, életünket is Neki kell szentelni. Jetró áldozatbemutatással fejezte ki az Úr iránti imádatát.

Jetró meg meri mondani Mózesnek, hogy nem jól csinálja a dolgát. Meglátja a hibát, és meg is meri mondani. De nemcsak a hibára mutat rá, hanem a megoldásra is javaslatot tesz. Az igazi segítség, ha nemcsak azt látjuk meg, mi a rossz, hanem meg is tudjuk mondani, hogyan lehet az adott dolgot jobban csinálni. Jetró nem ledorongol, hanem valóban segítő szándékkal tanácsol.

Mózesnek meg lehet mondani a véleményt. Nem haragszik meg, nem zárkózik el, hanem kész változtatni. Meg lehet-e nekem mondani a véleményt? Mit teszek, ha azt mondják, nem jól csinálom? Mert Mózesnek nem pozitív véleményt mondtak, hanem megmondták, hogy nem jól csinálja. Megsértődöm, és makacsul csinálom tovább úgy, ahogy eddig, vagy elfogadom a tanácsot? Mózes hallgatott az apósára, és ez nagy dolog. Hallgassunk mi is Urunk szavára, és az előttünk járó hitben tapasztaltabbak tanácsára.

Az após ezt követően távozik. Nem telepszik Mózes nyakára, nem gondolja, hogy most már mindig neki kell tanácsot adni, vagy mindig meg kell mondania a magáét. Meg kell tanulnunk felismerni, mikor szükséges szólnunk, és mikor kell hallgatnunk, továbbmennünk.

A leprás meggyógyításának híre elterjedt, egyre többen keresték fel Jézust (Mk 2,1-12). Ő azonban nem ragadt le egy helyen, hanem vitte mindenfelé az evangéliumot. Amikor visszaért Kapernaumba, elterjed a híre, és sokan összegyűltek, hogy hallgassák. A hírek már akkor is terjedtek, de a jó hír terjedt, az, hogy itt van Jézus. Terjesszük mi is ezt a hírt. De közben csendesedjünk is el, és gondoljuk végig őszintén, milyen híreket szoktunk terjeszteni? Miről beszélünk telefonon, interneten vagy személyes találkozás alkalmával? Eljut másokhoz Jézusról a hír? Tudjuk mondani: itt van Isten köztünk?

Jó látni, hogy Jézus vonzza az embereket, és azt is, hogy Ő az igehirdetését teszi az első helyre. Az a legfontosabb számára, hogy az Úr szavát megismertesse az emberekkel. Vannak gyógyulásra várók is, sőt, érkezik négy ember, aki egy ötödik társat igyekszik az Úr közelébe vinni. Gyönyörű szolgálat, csodálatos életcél, Jézus közelébe vinni embereket. Azt is látjuk, hogy ez nem könnyű feladat. Nehéz és időigényes. Még leleményre és bátorságra is szükség van. De ők nem adják fel, mindent megtesznek azért a bénáért, még áldozatot is vállalnak érte.

A szolgálat lényege és célja: Jézus közelébe segíteni embereket. Ezt cselekszem-e? Ez-e az én életcélom? Merem-e vállalni a mai világban ezt?

Azt is látjuk, hogy nem megy simán a dolog, vannak akadályok. Elzárják az utat, aztán pedig, amikor Jézus elé engedik a bénát ágyastól, az írástudók kukacoskodnak. Ők még az élő fába is belekötnek, de Jézust nem lehet eltántorítani küldetésétől. Az emberi rosszindulat gátját is átszakítja, és eljut a beteghez, eljut lénye közepéig.

Az Úr mindig a lényeget érinti, a beteg pontra helyezi a kezét. Látja, hogy itt először a lelkét kell gyógyítani, és meg is teszi, amikor megbocsátja a bűneit. A lélek gyógyulása nélkül a test is beteg marad. Ezért fontos ma is az egész embert gyógyítani, fontos hirdetni a bűnbocsánatot.

Az Úr szavában hatalmas erő van, ez a magatehetetlen ember azonnal felkel, amikor Jézus parancsolja neki. Kelj fel, nekünk is fel kell kelni. Akit az Úr meggyógyít, nem maradhat továbbra is fekve, nem maradhat tétlen.  Most már neki kell vinni az ágyat, meg kell mozdítani azt, amit eddig mások vittek. A gyógyult ember kézbe veszi életét, eddig őt cipelték, most már ő visz másokat. Nekünk is azt mondja, kelj fel. Amibe eddig belesüppedtél, abból lépj ki, mert lehetséges. Jézus szavára fel lehet kelni. Ne mondd, ez nekem nem megy, hanem fogj Hozzá Vele, és menni fog. Hazaküldi - nem mindenkit küld idegenekhez, hanem van, akit haza küld, mert az otthon levőknek is el kell mondani, mit tett az Úr. Látniuk kell, mire képes Jézus.

AZ ÁLDOTT ORVOS ERRE JÁR

1.  

Az áldott Orvos erre jár,

A drága Főpap, Jézus.

Igéje szól, szívünkbe száll,

Egyetlen üdvünk Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

2.  

Ki minden vétket megbocsát,

S bűnünk eltörli: Jézus.

Megnyitja a menny ajtaját,

S vezérel minket Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

3.  

Ti gyermekek, kicsik, nagyok,

Tiétek is lett Jézus,

Csak útjain haladjatok,

És véletek lesz Jézus.

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

4.  

S ha egykor égbe térhetünk,

Miénk örökre Jézus,

Trónjánál zendül énekünk

E drága névről: Jézus!

Halld, mint zeng az égi kar

Áldott visszhangjaival!

Szívemben is zeng e dal:

Jézus, Jézus, Jézus!

Isten áldásával.

Felemelt kézzel

A

 pusztai vándorlás beiratkozást jelentett Isten iskolájába (2Móz 17,1-16). Az Úr felkészíti népét a jövőre, a nemzetté válás idejére. Sokan iratkoztak be felsőoktatási intézménybe, hogy felkészüljenek az életre, a jövőre. Az igazi iskola azonban az Úr iskolája, mert ott a türelem, az alázat óráit kell abszolválni. Isten formálja a jellemüket, és formál bennünket is. A tantárgyat az élet természetes velejárói képezik. Az éhséget, a szomjúságot, a forróságban való vándorlást és a fegyveres ellenség legyőzését kell kitanulni. Bizony, a nép elbukik, mert nincs bennük türelem és bizalom. Nem képesek csendben az Úrra tekintve elviselni a víz hiányát. Nem az Úrra néznek, hanem Mózesre, és zúgolódnak. Amikor emberekre, emberi lehetőségekre, képességekre nézünk, hamar elreménytelenedünk, azonban mi nézhetünk felfelé.

Amikor a vándorlásról olvasunk, nehezményezzük a nép zúgolódását, felrójuk nekik, miért lázadtak, miért nem tűrtek és bíztak. Képzeljük el, ha mi vándoroltunk volna azon a területen a forró homokban, vajon tűrtünk volna? Nem valószínű, mi is lázadoznánk, és Isten ellen beszélnénk. Hiszen a mostani meleget, az időjárás változásait és más egyéb dolgokat is olyan nehezen viselünk, úgy látjuk, hogy mi ezt nem bírjuk, pihegünk, forgolódunk, morgolódunk. Nem vesszük észre, hogy nemcsak mi szenvedünk, hanem mások is, hiszen ez az idő mindenkit egyformán érint. A nap egyformán tűz mindenkire. Izráel népének tagjai is erőt meríthettek volna először abból, hogy nem én szenvedek egyedül, hanem mások is ugyanígy gyötrődnek. Észrevesszük-e, hogy vannak, akik szó nélkül elviselik a nehéz helyzetet? Pál apostol nem lázadozott, nem akart menekülni a veszélybe került hajóról, mert látta, nincs egyedül, a többinek sem könnyű. Erőt ad ilyen helyzetben, ha arra figyelünk, amink van. Jelen van az Úr kegyelme, zúgolódás helyett lehetőség az imádkozás és az Úr hatalmában való bizalom és reménykedés. Annyi csodát megtapasztaltak már, és mégsem hiszik, hogy most is történhet rendkívüli esemény. Hiszen Isten a népéért képes nagy és rendkívüli dolgokat megtenni.

Amikor Mózes ellen zúgolódnak, kiderül, hogy Isten ellen lázadnak. Tehát a fő célpont nem Mózes, hanem Isten. Csak Neki nem merik megmondani, ezért mondják Mózesnek. A zúgolódás mindig azt fejezi ki, hogy nem hisszük, hogy köztünk van az Úr, és Ő nem feledkezik meg rólunk. Az Úr Jézus azt mondta, veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Erre az ígéretre kell tekintenünk, semmi mással nem kell foglalkozni, csak bízni abban, hogy ez az ígéret valóság. Hányszor átéltük már, hogy az Úr tartja szavát, így most is fogja, ígéretét megtartja.

Jó látni, ahogyan Mózes kezeli a problémát, az Úrhoz kiált. Látja, hogy maga nem boldogul velük, hát az Úr segítségét kéri. Bármi legyen számunkra elhordozhatatlan és megoldhatatlan, kiáltsunk Urunkhoz, mert fog válaszolni és küld segítséget. Mózesnek is válaszol, sőt, megmondja, mit tegyen. A vizet az Úr adja, Ő az, aki segít népén, de megvan Mózesnek is a maga szerepe és feladata.

A vízhiány után jönnek Amálék fiai, ezekkel meg kell ütközniük, vagyis harcolni kell. Ezt is meg kell tanulni, hiszen majd Kánaán földjén is meg kell harcolniuk az ott élő népekkel. Mondhatnánk, mindig jön valami, amit meg kell oldani, amit le kell győzni. Mi mindig nyugalmat szeretnénk, arra vágyunk, ne történjen semmi, mert mi félrevonulva szeretnénk élvezni a jólétet, a kényelmet, az ifjúságot. Azonban az ige arról beszél, hogy az élet mozgékony, itt mindig mozgásban vannak a dolgok. Mozdulatlanság a sírban lesz, az élet mindig változik.

Az Úr felkészíti őket a harcok idejére, már itt felbukkan Józsué, most fogja megtanulni a hadvezéri szerepet, hiszen majd a bevonulás után neki kell Mózes helyett harcba vezetni a népet. Nekünk is meg kell tanulni a bűn, a gonosz elleni harcot. Ne gondoljuk, hogy ülhetünk a babérjainkon, nem, harcolni kell. Hogyan? Számunkra is fontos eszköz az imádság. Amíg Józsué fegyverrel küzdött, addig Mózes imádkozott. És azt látjuk, hogy fontos szerepe van a háttérimádságnak. Ha valaki messziről figyeli a csatát, akkor azt gondolja, a hadvezéreké és a csapatrészeké a főszerep, ha azonban felkeressük a közeli halmot, azt látjuk, ott dől el a csata. Egy idős hosszú szakállú férfi ég felé emeli a kezeit, és amíg fent vannak a kezek, Izráel áll győzelemre. Amikor a kezek lehanyatlanak, Amálék kerül fölénybe. Egy idő után Mózes fárad, félő, hogy elveszítik a csatát, de köveket helyeznek a kezei alá, és győz a sereg. Ez a jelenet arra biztat, hogy emeljük kezünket az ég felé, imádkozva harcoljunk. Talán azért tapasztalunk kevés győzelmet, mert silány az imaéletünk. Az imádság nem kényszerítés, hanem azt fejezi ki, Isten segítségére van szükségünk. A leengedett kéz arról beszél, megoldjuk magunk is, nincs szükségünk Isten segítségére. Tartsuk állandóan felemelve kezünket, hogy győzhessünk a gonosz felett. Ne hátráljunk meg, hanem forduljunk szembe a gonosz erőivel.

Gyors ütemben halad előre Isten országa (Mk 1,29-45). Sokan megtapasztalják az erejét. Nem beszédben, hanem erőben áll Isten országa, és ez az erő győztesen nyomul előre. Nem emberek ellen harcol az Úr, hanem a bűn és a sátán erői ellen. Legyőzi annak erősségeit, a betegségek különféle formáit. Felszabadítja az ágyba kényszerítettet, előhívja a lepratelepre kitaszított embert, és az evangélium követévé teszi. Csodálatos hatalom ez, csak gyógyít, helyreállít és beilleszt a társadalomba. Jézus nem romboló, hanem építő erőt hozott. Az ördög rombol és pusztít, az Úr pedig megépíti a tönkrezúzott életeket. Mindenféle probléma fölött úr. Változatos betegségeket kezel, és az Ő módszere is az imádkozáson alapszik. Élő kapcsolatban van az Atyával. Ebből a kapcsolatból fakad a gyógyító erő, és imádkozás közben ismeri fel, mikor hová kell mennie.

Azt is látni kell, hogy Jézusnak sem adják könnyen a csöndet, neki kell megkeresnie, és az Atyával való közösségért kész korábban felkelni. A reggeli csendet használja ki, ilyenkor borul az Atya elé, mert reggel még frissebbek vagyunk, másrészt Ő reggel a napi parancsot is átveszi. Szükséges az igét olvasni, de jó, ha reggel tesszük ezt, még mielőtt bármibe is belefogunk, mert a bibliaolvasás Isten eligazítása. A belső szoba az eligazítóterem, itt kapjuk meg a mai napra szóló parancsot. Ha este olvasunk, akkor talán csak utólag ismerjük fel, mit is akart az Úr ma általunk elvégezni. Menjünk reggel, boruljunk időben az Úr elé.

A tanítványok felismerik, hogy lehet szólni Jézusnak még a lázas beteg felől is. Mi is azonnal szóljunk Neki, amikor szembesülünk a bajokkal. Ne halogassunk, ne keressünk más megoldást, hívjuk az Urat. Ő ma is kezelésbe vesz, és eltávozik a láz, szolgálatra képesekké válunk. Hányszor mondjuk, én erre képtelen vagyok, de odavisszük-e az Úr elé, kérjük-e a segítségét?

Ne tartson vissza semmi, hanem bátran menjünk Urunk elé. A leprás is ment, pedig neki nem volt egyszerű, hiszen tisztátalannak tartott, kitaszított ember volt. Mégis megy, mert hiszi, hogy az Úr meg tudja őt gyógyítani. Jézus pedig eloszlatja kételyeit, amikor így szól: Akarom, tisztulj meg. Ő ma is azt akarja, hogy megtisztuljunk minden tisztátalanságtól. És egyedül csak Ő tud megtisztítani. Vérében van a tisztító erő. A bűn minden leprája ellen hatásos. Menjünk Hozzá, és engedjük, hogy megmossa az életünket a keresztről leomló vér.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.

Pörgős evangélium

N

emcsak a fáraónak nem volt elég a csodák sorozata, hanem úgy látszik, Izráel népének sem elég mindaz, amit megtapasztaltak (2Móz 16,1-36). Egyik csoda jön a másik után, és mégis zúgolódnak, nem merítenek erőt és bizalmat a korábbi eseményekből, nem bátorítják magukat: ha az Úr múltkor megoldotta a Vörös-tengeren való átkelést, majd meggyógyította a keserű vizet, nincs mitől félni, mert most is ad megoldást.

Csodálatos vallomásban részesültek Izráel fiai, megtudták, hogy Isten az Úr, és Ő a gyógyítójuk. Igen, Ő a gyógyítónk. De vajon hisszük-e ezt? Ott van-e a szívünkben, hogy minden problémával, minden lelki-testi bajjal Hozzá fordulunk, mert Ő az igazi gyógyító? Teljes gyógyulást ad, a Benne való hit által. Ő teszi rendbe az életünket, ahogyan azt az Úr Jézus szolgálatában láthatjuk.

Szín pusztájába érkezve ismét zúgolódnak, mert mindig épp a pillanatnyi állapotra tekintenek. Ők mindig azt látják, ami nincs, és nem az Úrra néznek. Hányszor mi is úgy vagyunk, mint ők, csak a pillanatnyi helyzetnek élünk, és ha van minden, jó a hangulatunk, de ha valami elfogy vagy hiányzik, mindjárt zúgolódunk. Olyan könnyen elcsüggedünk és megadjuk magunkat a depressziónak, pedig ellen lehet neki állni. Hogyan állhatunk ellen neki? Úgy, ha mind jobban figyelünk az Úrra, bízunk igéjében, és nem feledjük el korábbi csodáit. Fontos még, ne engedjük, hogy megszépüljön a múlt. Ebbe a hibába esett Izráel, visszatekintve már húsos fazekakat látnak, és arról beszélnek, hogy jóllakhattak. Pedig ez nem egészen így volt. Azonban a ma nyomorúsága megszépíti a múlt szenvedéseit. Ez a sátán trükkje, de ne engedjük megtéveszteni magunkat. Ne engedjük a rosszat évtizedek múlva sem megszépülni. Ami rossz, az mindig rossz, a bűn tegnap és holnap is bűn.

A nép Mózest támadja, az Úr azonban kijelenti magát neki, és elmondja, kenyeret hullat számukra az égből. Kenyeret fognak kapni a pusztában, ott, ahol lehetetlennek tartják ezt. Azonban az Úr tanítja őket és formálja a jellemüket. Egy napra valót szedhetnek. Ez nem kis feladat, mert amikor ismét élelemhez jutnak éhező emberek, általában mindenki csak magára gondol. Gyakran egymást is letapossák, csak nekik jusson, és ha lehet, több napra való. Sőt, még éhségnek sem kell ahhoz lenni, hogy önző módon csak magunkra gondoljunk. Nézzünk magunkba, melyikünk elégedne meg egy napra valóval? Hiszen a legtöbbünknek sokkal több tartaléka van, mint egy napi készlet. És bizony, minket sem igazán érdekel, hogy másoknak mennyi van, csak nekünk legyen minél több, akár úgy is, hogy a másiknak nem jut.

Azonban nem mindenki bízott az Úrban, volt, aki be akarta biztosítani magát, és hagyott másnapra a mannából, de az megromlott. Aki maga akarja az életét bebiztosítani, és nem az Úr szavára épít, annak szembesülnie kell azzal, hogy ez nem fog sikerülni. Egyedül a hatodik napon lehetett két napra valót szedni, és az nem romlott meg. Azért volt ez így, hogy a hetedik napot meg tudják szentelni. Mert a hetedik nap az Úré. Aki azonban a hetedik napon is kiment, nem talált semmit. Isten így tanítja népét és vezeti rá őket a Benne való bizalomra. Nem mondta, ha már kijöttetek szedni, kaptok, hanem meg kellett tanulni, hogy Isten szavára hallgatni kell, és az Úr szombatja mindennél fontosabb. Az is benne van, hogy ha komolyan vesszük  a nyugalom napját, nem leszünk szegényebbek.

Isten gondoskodik népéről, ezt megtapasztalták a pusztában és azt követően is. Mi is megtapasztalhatjuk az Úr gondoskodását. Aki bízik Benne, az átéli, hogy a legnehezebb és leglehetetlenebb helyzeteknek is ura az élő Isten.

Pörög Márk evangéliuma, és mi is gyors tempóban olvassuk most (Mk 1,9-28). De azért próbáljuk meg átgondolni, és megtalálni az Úr nekünk szóló üzenetét. Eljött Jézus, írja az evangélista, és ezzel arra is rámutat, hogy emberré lett, eljött, hogy megmentsen minket. Olyan jó látni, hogy ennyire szeret, kész volt emberi formát értünk magára ölteni, és kész volt lemondani a menny dicsőségéről. Egy jobb világot hagyott ott értünk. Áldott legyen a neve, mert mi nehezen hagynánk ott a jobb világot a rosszabbért, a szenvedésért cserébe. Hiszen ma is azt látjuk, hogy emberek a rossz világból, a nehéz életből, a szenvedésből igyekeznek a jólét ígérete felé. Egyedül az Úr Jézus cselekedett másként, és jött a jobb világból a rosszabb világba. Mindezt az Atyának való engedelmességből és a bűnös ember iránti szeretetből tette.

Jézus Isten országa megérkezéséről tett bizonyságot. Ez az ország Benne érkezett meg, és új lehetőségeket nyit meg a számunkra. Itt kerülhetünk a helyünkre, és kerülhetünk Istennel és önmagunkkal is harmóniába. Ebben az országban Isten szava a törvény, itt már az Ő rendje érvényesül.

Ebbe az országba a belépő a megtérés, aki látja, hogy rossz irányba halad, az megfordulhat. Nem nekünk kell rendbe rakni az életünket, hanem jöhetünk, amint vagyunk. Az Úr Jézus a halászok közé megy, onnan hívja el tanítványait. A halszagba Isten jó illatát viszi bele, és ez járja át az első tanítványok életét. 

Valóban pörög ez az evangélium, nincs tétovázás, időkérés, senki nem mondja, előbb engedd meg, hanem, aki meghallja a hívást, azonnal és mindent otthagyva követi Jézust. A tanítványság azt jelenti, Jézusért mindent elhagyok, magam mögött marad a múlt, és innentől egyedül Jézus számít. El tudok-e mindent hagyni Érte? Ő-e a legfontosabb a számomra, vagy a világ vonzza még a szívemet?

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Szívből fakadó hálaadás

M

egállt Mózes és a nép a nagy szabadítás után (2Mózes 15,1-27). Végleg mögöttük maradt Egyiptom, és minden fenyegetettség megszűnt. Az ellenség beleveszett a tengerbe. A nép hódolattal áll meg az Úr előtt, félik az Urat, és hisznek Benne. Hogyan is ne hinnének, hiszen ők már feladták, úgy látták, elpusztulnak, és ebből a csapdából mégis élve kerültek ki. Ilyen az Úr munkája, tökéletes, amit cselekszik, ezért ne féljünk, bízzunk Benne, és hagyjuk Rá dolgainkat, ahogyan Mózes és népe is tette. Az igazi szabadítás azt jelenti, mögöttem marad Egyiptom, a régi élet, a rabszolgaság, és kitárul előttem egy új világ, Isten országa.

Mózes nem vonul azonnal tovább, hanem megáll, és hálaadó énekbe kezd. Magasztalja Istent azért, amit értük tett, mert tudja, ez egyedül Isten műve. Meg szoktam-e állni hálát adni? Van-e időm az Úr magasztalására, vagy amint megkapom, mait kértem, megyek tovább az utamon? Mózes nem ment tovább, hanem dicsőítette a Szabadítót. Ne menj tovább hálaadás, dicsőítés nélkül.

Vitéz harcosnak nevezi Istent Mózes. Igen, Ő harcolt értük, nekik csak nézni kellett az Úr szabadítását. Mert mit is tehettek volna egyebet. Jó, ha tudjuk szemlélni Urunkat, és gyönyörködünk munkájában. Ha Jézusra nézünk, láthatjuk mindazt, amit általa értünk vitt véghez. Csodálatos látni, hogy mindent megtesz szabadításunkért. És mindezt úgy viszi végbe, hogy nem rombol, és nem pusztít. Az Úr Jézus által mindig pozitív dolgok történtek. A sátán pusztítja ezt a világot, benne az életet, Jézus azonban helyreállít. Amit mi tönkretettünk, amit a bűn elrontott, azt Ő helyre akarja állítani, meg akarja gyógyítani. Jézus által gyógyulhat az életünk és állhatnak helyre kapcsolataink.

Az Úr uralkodik örökké, hatalma nem ér véget soha. Nem kisebbedik dicsősége, nem veszíti el erejét. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Igen, Ő ma is ugyanaz az Isten, Akivel a Szentírásban találkozunk, Ő nem változik. Tehát Akit őseink megismertek, Ő ma is ugyanaz az Isten. Ő az egyetlen biztos pont a világban. Minden változik, csak egyedül Ő nem. Nem változik akarata sem, ma is azt akarja, hogy a bűnös ember megtérjen és éljen.

Mirjám, Mózes és Áron testvére is dicséri az Urat. Énekelnek, táncolnak, mert nagy szabadítást éltek át. Úgy gondolták, Egyiptomból soha nem tudnak kijönni, örökre rabszolgák maradnak, ott pusztulnak el. És ekkor megjelent az Úr Mózesnek, és elküldte őt. Sok jelet cselekedett Isten előttük, és megtapasztalták, hogy a kemény szív is megtörik. A legkeményebb szívet is megtörik az élet próbái. A legmakacsabb is leszállhat a trónjáról. Ezt megtapasztalták, és ezért hálát adnak. Ez nem mű öröm, ez a szívükből jön, ezt a szabadítás fakasztotta fel bennük. Az igazi öröm és hála mindig lényünk mélyéből fakad, azt nem lehet kikényszeríteni, az magától jön. Ez mindig válasz az Úr munkájára.

Azt még tegyük hozzá, hogy a szabadítás nem befejezés. Mindig egy új kezdetet jelent, itt is ezt látjuk, a szabadulást követő hálaadás után elindulnak Isten országa felé. Amikor kilépnek a tenger medréből, egy új világ kapujába érnek, ami majd lépésről lépésre jön egyre közelebb és tárul fel majd teljesen előttük. Így van ez a mi életünkben is. Isten országába lépünk be a megtérés által, és ezt igyekszünk egyre jobban megismerni. Ahogy naponta olvassuk az igét, egyre jobban feltárul a gazdagsága. Az újjászületett ember nem tud Isten országa szépségével betelni, mindig többet akar megismerni belőle. Ott van-e ez a vágy a szívemben? Tudok-e gyönyörködni az igében és általa az Úr Jézusban és az Országban? Látom-e már kimeríthetetlen gazdagságát? Bizony, egy idő után a mi lelkesedésünk is lelohad. Így jártak a zsidók is. A víz, amit találtak, keserű, ihatatlan volt, és ez elcsüggesztette őket. Nem az ország gazdagságát látták, nem Királyukban gyönyörködtek, hanem a szomjúsággal birkóztak. A keserű víz őket is elkeserítette. Az Úr azonban ad megoldást. Egy fát dob a vízbe Mózes, azt a fát, amit az Úr mutat, és ihatóvá válik a víz. Egy darab fa, és megoldja a problémát, ez a fa a kereszt, ahol rendbe jön az életünk. Ott a keserűből édes lesz. Az ihatatlan fogyaszthatóvá válik. Az eddig fogyaszthatatlan életünk Jézus által válik fogyasztásra alkalmassá.

Ismét evangéliumot kezdünk olvasni, mégpedig a legpörgősebbet (Mk 1,1-8). Itt nincs tétovázás, unatkozás, tehetetlenség, pörögnek az események, mert életről van szó. Az evangélista úgy látja, nagy a baj, sürgős segítségre van szükség. Az ellátást az evangélium biztosítja, és ezt azonnal el kell juttatni mindenkihez, hozzáférhetővé kell tenni minden nép számára. Bár mi is látnánk, hogy életmentő szérumot bíztak ránk, és halogatás nélkül vinnénk a bajban lévőkhöz. Olyan jó azt is látni, hogy ezért a szérumért nem kell fizetni. A bűn elleni orvosság ingyenes, Urunk kifizette az árát. Ez örömteli hír, mert a gyógyulásunk nem múlik az anyagi helyzetünktől. Nem attól függ, hogy meg tudjuk-e fizetni, hanem attól, hogy elfogadom-e, és élek-e vele.

Tehát ez egy pörgős evangélium, benne mindig úton van az Úr, keresi és menti az elvesztetteket. De mielőtt Márk Róla írna, bizonyságot tesz az előzményekről. Isten elküldte Keresztelő Jánost, hogy megkészítse az utat, vagyis felhívja az emberek figyelmét arra, ami történni fog. Isten nem akarja, hogy bárki is kimaradjon, hanem gondoskodik arról, hogy a Megváltó híre eljusson az emberekhez.

János az, akin keresztül Isten közhírré teszi tervét. Ő az a transzparens, aki Jézusra mutat. Valóban olyan, mint a transzparens, nem ő a lényeg, hanem az üzenete. Ez az üzenet pedig arról szól, hogy jön a Megváltó, jön az, Aki nála erősebb lesz és megtisztítja az életünket minden bűntől.

A felkészülés megtérést jelent, vagyis rádöbbenünk vétkeinkre, megbánjuk azt az Úr előtt, és kérjük bocsánatát. Azonban ez nem elméleti művelet, hanem gyakorlati. Azt jelenti, hogy az eddigi útról elismerem, hogy rossz irányba megy, megfordulok, és ráállok arra az útra, ami az életre vezet, amit az Úr mutat.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5. Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.