Ne keress kibúvót!

N

ebukadneccar pogány uralkodó, nem ismeri az Urat, nincs Bibliája, ám Isten ennek ellenére szól hozzá, és megtalálja a hozzá vezető utat (Dán 2,1-23). Az álmot használja fel, rajta keresztül mondja el akaratát. Isten mindig tudja, milyen utak vezetnek hozzánk, milyen eszközök által vagyunk megszólíthatók. A király nyugtalanná válik. Ez az álom nem múlik el az ébredés után. Amikor Isten szól, nem tudjuk magunkat gyorsan túltenni rajta. Az Ő szava nem engedi, hogy tovább aludjunk. A király sem tud tovább aludni, tudja, ez most jelentőségteljes álom volt. Komolyan veszi és keresi az üzenetét. Isten a mi életünkben is tisztában azzal, mi vezet a szívünkhöz, hol van az érzékeny pontunk.

Az Isten üzenetéhez nem vezet jóslás, varázslás. Isten üzenete csak az imádságos szív előtt tárul fel. Talán egy kicsit a Bibliaolvasás titkaira is választ kapunk. Nem elég a tudományos kutatás, boncolgatás, szavak elemzése, az üzenethez az imádságon, az alázaton keresztül visz az út. Az ige az imádságos, az igére szomjas szív előtt nyílik meg. Kérjük Urunkat, tárja fel naponként igéje mélységeit előttünk. Azért kaptuk a Bibliát, mert Isten szól általa. A Szentírás megérthető, ha Hozzá fordulunk, Ő feltárja előttünk.

A király nemcsak az álom jelentését, hanem magát az álmot, annak anyagát is várja a bölcsektől. Ezzel meg akarja védeni magát a hamis magyarázattól, de látszik, nem drága az élet a számára. A bölcsek mind csak eszközök a király kezében, és talán az a legszomorúbb, hogy ezt ezek az emberek nem látják. De vajon ma észrevesszük-e, hogy nem drága az élet, gyakran csak eszköz célok elérése érdekében.

Elénk kerül Dániel, aki addig csendben kereste az Urat. Akkor szólal meg, amikor őket is ki akarják végeztetni. Nem nézi le a pogány tudósokat, hanem menti őket. Érdekükben is szót emel. Isten gyermeke mindig menti az életet.

Dániel nem hallgatja el, hogy a király parancsa kegyetlen. Meg meri ezt mondani a testőrparancsnoknak. Ennyire el van rejtve az Úr jelenlétében, pedig tisztában van azzal, hogy életre mennek a dolgok. Mégis kimondja az igazságot. Rámutat: egy nagy birodalom vezetője sem tehet azt, amit akar. Vajon mi ki merjük-e mondani az igazságot? Meg merjük-e mondani környezetünknek, ha valami nem jól van? Dániel nem csinál előnyt a maga számára, neki fontos kollégái élete.

Dániel időt kér a királytól, majd Isten elé borul, és kéri az Urat, hogy ne engedje elveszni a bölcseket. Az Úr nevét magasztalja, megvallja: minden titok ismerője az Úr, a mélységek feltárója Ő. Csodálatos, Isten feltárja a mélyen lévő dolgokat. A lelkigondozás alapgondolata is ez, Ő tárja fel lényünk elrejtett dolgait. Ő az, aki a mélybe szorított sérelmeket, bűnöket, elrendezetlen dolgokat feltárja, a gyógyulásunk érdekében. Nem megoldás a mélységbe való szorítás, az, amikor nem veszünk tudomást a bajokról. Isten előtt fel lehet tárni mindent, mert Ő begyógyítja sebeinket. Istennél van megoldás.

Magasztaljuk mi is Urunkat, és kérjük Tőle a mai napunkra is az útmutatást. Dániel hálát ad, tudja, hogy már meg is kapta a választ. Mi is ilyen hittel boruljunk Urunk elé.

Az Úr Jézust ismét nagy sokaság követi, mert árad az élet belőle (Mt 19,1-15).  Az emberek gyógyulnak, testben és lélekben egyaránt, ezért követik Őt. Nem a farizeusokat követik, mert körülöttük nem történik semmi. Vajon történik-e az Úr követői körül és által valami? Történik-e ma gyógyulás, szabadulás?

A farizeusok azért keresik Jézust, hogy kísértsék, hogy kibúvót keressenek az Isten akarata alól. Hányszor mi is kibúvót keresünk, azért tanulmányozzuk az igét, hogy bebizonyítsuk, már nem érvényes, vagy már nem úgy kell érteni, mint ahogy az Úr és a szöveg első olvasói értették.

A házasság Isten ajándéka, csodálatos titok, ami két ember között végbemegy. Fontos látni, hogy férfiről és nőről van szó benne. Igen, a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, amely egy életre szól.

A válás gyakran kibúvó volt a farizeusok számára. Jézus nem lehetőséget lát benne, hanem a bűn következményét. Azért adta Mózes, mert kemény a szívünk. Látta, hogy amikor a szív elfordul Istentől, az emberi kapcsolat is elromlik. Az elromlott kapcsolat is gyógyítható, amennyiben mindketten törekszenek rá, mert a megbocsátás itt is működik. A paráznaság esetét kivételnek hagyja meg Jézus. De a válás nem kötelező, ezzel az opcióval nem muszáj élni. Nem az új kapcsolatban rejlik a megoldás, hanem a jelenlegi gyógyulásában. A kegyelem gyógyítja a szíveket. Azonban mindig az Úr elé kell vinni életünket, megbetegedett kapcsolatainkat, és Előtte hozhatunk döntést.

A mennyek országa mindennél többet ér, és ha ezt szem előtt tartjuk, akkor egyéni érdekeinket alárendeljük Isten országának. Akkor már nem annyira én leszek a fontos, hanem az ország. És ha ez így történik, észrevesszük, hogy közeledünk egymáshoz, gyógyul az élet, a házasság is. Már nem a válás, hanem az Úrnak való szolgálat lesz a téma.

Bizony, néha mi is magunkat tartjuk nagyon fontosnak, és kisajátítjuk Jézust. Ő azonban senkit nem enged elküldeni. Mindenkit magához fogad, és a tanítványoknak ez az egyszerű feladat jut: segítsék Hozzá az embereket. Nem vallásról van szó, nem egy szervezetről, hanem arról, hogy engedjük Hozzá menni, segítsük Jézushoz jönni a körülöttünk élőket. Ennél kevesebb nem elég. Nem elég az egyházi anyakönyvbe való beírás, nem elég szerepelni a választók névjegyzékében, Jézussal kell találkozni. Ő az élet. Kihez is mehetnénk, örök élet beszéde van Nála. Vigyázzunk, hogy ne váljunk akadállyá.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

Adósság elengedés

B

abilónia királya ostrom alá vette Jeruzsálememet, Isten pedig a kezébe adta a királyt és a templom kincseit (Dán 1,1-21). Mindez jelzi, nem véletlenül történt ez az esemény, hanem Isten akaratával megegyezően. Ő adta népét az idegenek kezébe. Miért? Lecke volt, meg kellett tanulniuk, hogy bálványaik nem segítenek rajtuk, képtelenek megvédelmezni őket. Azt is fel kell ismerni, hogy bűnt követtek el, amikor hűtlenül elhagyták az Urat. Mindezt majd a fogságban ismerik fel. Gyakran mi is csak nehéz események által tanulunk. Valahogy, nem akarjuk hamarabb Isten akaratát követni. Csak akkor eszmélünk, amikor Isten egy-egy nyomorúság kezébe ad. Akkor szembesülünk azzal, hogy a magunk erejéből nem boldogulunk. Egy hirtelen jött betegség rámutat: nem segít a munka, a pénz, de még a hatalom sem. Amikor megérint a halál lehelete, rá kell döbbenni, tehetetlenek vagyunk vele szemben. Nagy kegyelem, ha ilyenkor még kereshetjük Megváltónkat, és ha meg is találjuk, mindennél többet ér.

A babiloni király kiválogattatta az ifjak közül azokat, akiket át lehet nevelni. Ez az átnevelés azonban nem a múlté, a hatalom, a világ mindig igyekszik a maga elképzeléseihez igazítani az embereket. Ma már nem csupán egy réteget nevelnek át, hanem sokkal szélesebb kört érnek el a médiumok által. Ha megfigyeljük az életet, láthatjuk, mennyire sikeresen működik az átformálás. Ma más sok olyan dolgot jónak fogadnak el az emberek, ami néhány évtizeddel ezelőtt még rossznak volt feltüntetve. A különféle filmek, az internetes tartalmak jó eszközei a közösség arculatának egy fazonra szabására. Azonban nem muszáj engedni, hogy átformáljon a világ. Dániel elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével. Ez a fiatalember felismerte, hogy nem lehet mindent kritikátlanul átvenni, még az érvényesülésért sem. Mert határozott lenni, és így ragaszkodott Isten akaratához.

Nekem kell elhatározni: bármi történjen, bárhová kerüljek és bármit várjanak el tőlem, nem fogok mindenben igazodni, hanem megmaradok Isten igéjének világossága, az Úr akarata mellett. Van-e bennünk ilyen elhatározás? Tudunk-e ellenállni a mai szokásoknak, divatoknak, környezetünk magával sodró életvitelének? Vagy inkább igazodunk, mert az ellenállás sok szenvedéssel jár?

Már itt is első volt a nyelv megtanítása. A birodalom nyelvét el kell sajátítani, és aztán majd ők ezt tovább adják. Jó azonban látni, hogy mindez nem jelentette ezen ifjak számára, hogy feladják saját nyelvüket, hitüket és Istenüket. Ragaszkodtak az Úrhoz. Mi se adjuk fel nyelvünket és hitünket sem. Sőt, mondhatnánk, akik igazán megismerik Istent, átélik Jézus Krisztusban kegyelmét, azok nem a világ elvárásaihoz fognak alkalmazkodni. Nem azt nézik, mi éri meg, hogyan lehet jobban érvényesülni, hanem az Úrtól kapott értékeikhez ragaszkodnak. Isten gyermekei nem a világ előnyeit keresik, hanem Isten akaratát, Őt igyekeznek vállalni és felmutatni a maguk életterületén.

Megrendítő, ahogyan ezek az ifjak ragaszkodnak hitükhöz az idegen, pogány világban is. Ez nem fanatikus ragaszkodás, hanem igaz Istenismeret. Dániel tudja, hogy Isten Őt megoltalmazza, mert ott is jelen van. Látja, hogy az Úr akaratához való ragaszkodás nem jár hátrányokkal. Nem lesz gyengébb, nem kerül előnytelen helyzetbe, ha teljesen Istenre támaszkodik. Merünk-e így bízni Benne? Merjük-e vállalni az igét, Urunk életformáját? Hisszük-e, hogy az Úr szolgálata nem jelent hátrányt? Dániel hite bevált, a király is meggyőződött Isten hatalmáról, meglátta, hogy az értelem és a bölcsesség az élő Istentől származik. Minden Isten ajándéka. Merjük keresni Urunkat, higgyük: ma is az ige megismerésén keresztül nyerhetünk bölcsességet. Mert a bölcsesség nem a világi ismeretek függvénye, hanem Isten ajándéka. Aki kéri, az megkapja.

Ismét azt látjuk, mennyire más az Isten országa, mint amit a mindennapi életben tapasztalunk (Mt 18,21-35). Péter is a maga korában látottakhoz ragaszkodott, sőt, egy kicsit jobb akart lenni, mert a hetes számnál húzta meg a megbocsátás határát. Ez szépnek tűnik, hiszen egyszer is alig tudunk megbocsátani. Péter szinte büszkén mondja, látod, Uram, ennyi telik tőlem.  Azonban Jézus rámutat: Isten országában a megbocsátás nincs számokhoz kötve. Isten kegyelme határtalan. Igen, a megbocsátást Isten nem szabályozza be, korlátlanul bocsátja meg a bűneinket. Egyetlen feltételt szab: lássam a bűneimet, és kérjem Tőle azok elengedését.

Jézus egy példázattal mélyíti el ezt az üzenetet. Az adós szolga én vagyok, Péternek is ezt kell felismernie. Rossz irányból közelítette meg ezt a kérdést, mint ahogy mi is rosszul közelítjük meg. Arra koncentrálunk, mi hányszor bocsássunk meg. Mindig a másik vétkeivel vagyunk elfoglalva, és nem figyelünk saját bűneinkre. Nem vesszük észre, hogy mi is adósak vagyunk. Sőt, a mi tartozásunk sokkal nagyobb Isten felé, mint amivel a másik nekünk tartozik.

Először azzal kell szembenéznem, hogy bűnös vagyok, adósságom éktelenül nagy, nincs esély a rendezésére. Én nem tudom kifizetni. Semmilyen tettel nem egyenlíthetem ki.  Halálra vagyok ítélve. Egyetlen lehetőség az Úr kegyelmének kérése. Az egyetlen esély, ha elborulok Előtte, és kérem, engedje el adósságomat, és könyörüljön rajtam.

Urunk ma is megkönyörül, sőt, többet ad, mint amit ez a szolga kér, ő csak haladékért könyörgött, az Úr pedig mindenét elengedte. Ezt kínálja ma is az Úr. Látja, hogy soha nem tudunk törleszteni, ezért elengedi minden bűnünket. Azonban mindez azért lehetséges, mert Valaki kifizette ezt a mérhetetlen adósságot. És ez nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. A kereszten saját életét adta oda, mert magára vállalta bűneinket és azok büntetését, így  ezáltal rendezve van a számla. Boruljunk le Előtte hálaadással, kérjük kegyelmét, és köszönjük meg az adósságrendezést.

A megbocsátás a keresztyén élet alappillére. Ne a másik adósságára figyeljünk, hanem tekintsünk előbb a Golgotára, és lássuk meg, mibe került az Úrnak a mi adósságunk. Ha megtapasztaljuk bűneink bocsánatát, mi is bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Azért jött az Úr, hogy megmentsen

A

 nép veresége nem jelenti Isten bukását, Ő Úr most is, mindenek felett (JerSir 5,8-22). A nép bűnei miatt rabszolgasorba jutott, olyan helyzetbe került, amit soha nem tudtak elképzelni. Leesett fejünkről a koszorú, írja Jeremiás. Királyoknak gondolták magukat, nem kellett Isten uralma, hát most egy idegen nép uralja az életüket.

Isten mindig arra hív, hogy tegyük le Előtte a koronánkat, de büszkék, gőgösek vagyunk. Úgy cselekszünk, mint Naamán, aki megsértődött, amikor Elizeus azt kérte, fürödjön meg hétszer a Jordán vizében. Gőgös volt, nem akart leszállni és Izráel folyójában megmerítkezni. Nekünk is ez a problémánk, ragaszkodunk koronánkhoz, pedig akkor válik áldottá az életünk, ha magunktól átadjuk azt az Úr Jézusnak. Ha nem tesszük, majd az élet próbatételei, a különféle nehézségek verik le a fejünkről. Mennyivel jobb, ha meglátjuk az Úr dicsőségét, és önként adjuk át koronánkat.

Népek eltűnnek, még Isten népe is fogságra juthat, vagy gyülekezetek szűnhetnek meg, Isten trónja azonban örökké áll. Ez csodálatos hír, az Úr örökké megmarad, Őt senki és semmi trónjáról le nem taszíthatja. Milyen csodálatos is lesz egyszer majd e trón előtt leborulni. Aki már most átadja szívét az Úrnak, és megbocsáttatnak bűnei, az az Úr trónja előtt borulhat le. Ez a trón a kegyelem trónusa.

A próféta azt kéri, Isten térítse őket magához. Milyen jól is látja az ember szívét, tisztában van azzal, hogy csak az Úr képes megtéríteni, új emberré formálni. Azt azonban tudjuk, hogy reménytelennek látszó életeket is képes új emberré formálni.

Megrendítő és elszomorító, mennyire nem értik a tanítványok Jézust és Isten országát (Mt 18,1-20). Mennyire nem akarják meglátni, hogy Ő más, és egészen más az országa is. Elég, ha magunk elé idézzük a tegnapi történet Jézusát. Nincs pénze, amikor a templomadót megfizeti. Nincs semmije, amit a zsebéből elő tudna húzni. Csodát tesz, hogy ne botránkoztassa meg a farizeusokat. Mennyire eltértünk ettől. A mi zsebünkben állandóan ott lapul a pénz vagy a bankkártya, mégis panaszkodunk. Nem vesszük észre, hogy Isten országa nem függ a pénztől, sem a földi hatalomtól. Jézus nem rendelkezett vagyonnal, és hatalomra sem tört, a tanítványok azonban arról kérdezik, ki a nagyobb az Isten országában. Ez a mi tragédiánk, ma sem akarjuk megérteni, hogy Isten országa nem úgy működik, mint a földi országok, itt nem emberi pozícióktól, sem nem a pénztől függnek a dolgok. Isten országa nem akkor működőképes, ha nagy összeg van a számláján. Isten országa polgárait Isten Lelke tölti be, a Lélek munkálkodik általuk, és a korábbiakban már láttuk, ha nincs pénz, vagy kevéssel rendelkeznek, akkor is cselekszik Jézus. Ő nem azt várja, hogy sok pénz legyen, hanem a meglevőből cselekszik.

A tanítványok nagyobbak akarnak lenni egymásnál, pozícióban gondolkodnak, és nem szolgálatban. Isten országának lényege az alázatos elfogadás. Úgy, amint a gyermek elfogadja szülei gondoskodását, úgy fogadhatjuk el mi is mennyei Atyánkét. A kisgyermek bízik szüleiben, gondtalanul végzi a maga feladatát, játszik és éli gyermekéletét. Mi ellenben nem bízunk Istenben, mi akarunk mindent megszerezni magunknak. Urunk azonban azt kéri, bízzunk Atyánk gondoskodó szeretetében.

Jézus nem azért jött, hogy uralkodjon, hanem azért, hogy megmentse az elveszett juhokat. Urunk azért lépett a földre, mert látja, hogy elveszettek vagyunk. Messze elkóboroltunk Isten országától, azonban Ő utánunk jön, és haza akar vinni. Az Úr számára az egy elveszett is fontos, de fontos-e nekünk is? Mentjük-e az elveszettet? Elveszett tárgyainkat keressük, de az elveszett emberért megteszünk-e mindent?

Az Úr jobban örül a megtalált eltévedtnek, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Ez letöri büszkeségünket, ne gondoljuk többnek magunkat, ha nem tévedtünk el, hanem köszönjük meg az Úrnak, hogy megőrzött az úton. Örüljünk mi is a megtaláltaknak. Örüljünk, ha mi is köztük lehetünk.

Az Úr ígéretet ad övéi számára: ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, Ő ott van közöttük. Az áldott közösség nem létszámfüggő, hanem a hangsúly azon van, hogy az Ő nevében vagyunk-e jelen. Egy közösséget az Úr jelenléte tesz gyülekezetté, lelki közösséggé. Mindent az határoz meg, hogy Érte vagyunk-e jelen. Vele akarunk találkozni, vagy csak egymással? Viszont ha az Ő nevében vagyunk együtt, nem számít, hányan vagyunk, mert Ő is megjelenik. Igéje által megtapasztalhatjuk akkor, hogy Urunk is köztünk van. És ez a lényeg. Az egyházat az Úr jelenléte teszi áldott eszközzé ebben a világban. Ha Ő nincs jelen, nem több a nevében gyülekezet bármilyen emberi szervezetnél. Adja az Úr, hogy mindig Ő legyen a fontos számunkra, hogy Vele akarjunk lenni, és az Ő jelenlétét keressük.

Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh

1. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh, A bűnösök útjára, Ó, segíts, Jézusom, Őriző pásztorom, Hogy ne jussak romlásra. Te ontál drága vért Elveszett juhokért, Viselj gondot a nyájra.

2. Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok, Nyájadnak legkisebbje, :/: Kit te megtéríthetsz, Bűnből kivezethetsz A szép kies helyekre. Kérlek azért hitből, Töredelmes szívből, Fogadj, végy kegyelmedbe.

3. Ím, előtted állok, ím, előtted állok, Ajtód előtt zörgetek, :/: Bár titkos bűnökkel És nyilván lévőkkel Vétkeztem teellened: Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal Fogadd vissza gyermeked.

4. Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben Oly kicsiny, mint mustármag, :/: Mégis bármi gyenge, Szentlelked nevelje, Nevelje fel nagy fának, Hogy terjedjen ága És legyen virága Kedves néked, Urának.

5. Míg porsátoromban, Míg porsátoromban Tartasz, mint egy tömlöcben, :/: Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben, Hogy élhessek itt bölcsen És kimúlásomig, Utolsó órámig Tisztemet hűn betöltsem.

6. Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus, sietve, :/: Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe, Örömmel menjek be Ábrahám kebelébe.

Isten áldásával.

Semmi sem volna lehetetlen

A

 próféta Isten elé tárja a helyzetet, kiönti szívét, és kéri, tekintsen rájuk (JerSir 5,1-7). Az élet nehéz pillanataiban is forduljunk az Úrhoz, Előtte tárjuk fel életünket, beszéljük ki magunkból a fájdalmat, mert Ő közel van, meghallgat. A fogság rendkívüli helyzetet hozott, alapjaiban változott meg eddigi életük. Babilónia uralkodik felettük, nem rendelkezhetnek önmagukkal, természeti kincseikkel, értékeikkel. Eddig nem ehhez voltak szokva, büszkeségük nem engedte, hogy ilyesmire gondoljanak, mégis megtörtént. Miért? Mert Nem engedték, hogy Isten vezesse őket. A makacs, önfejű nép most szüreteli vetésének gyümölcsét. Csak ez lehet a gyümölcs, de Isten felhasználja a tanításukra, rá kell döbbenniük, hogy rossz úron jártak, és egyetlen remény van a változásra: az élő Istenben való élő hit. Egyedül Isten segíthet rajtuk. És rajtunk is csak Ő segíthet. Bár meglátnánk, hogy a saját utunk pusztulásba vezet.

Jeremiás megdöbbent a kialakult helyzeten, megrendíti, amit tapasztal, még a vízért és a tűzifáért is fizetni kell, mindennel Babilónia rendelkezik. A próféta ennek nem örül, fáj neki, hiszen Izráel országa gazdag, sok természeti kinccsel rendelkezik, eddig jól megéltek belőle, és most nincs, minden a másé. Ők csak pénzért juthatnak hozzá. Mit is mondhatunk mi, amikor ugyanez történik, csak mi már büszkék vagyunk arra, hogy a vízért és a tüzelőért fizetünk. Nem látjuk meg, hogy a helyzet nem változik, egyáltalán nem vagyunk mások. Nagyon szomorú, amikor a természet kincsei, ami mindenkié, üzletté válhatnak. A legmegdöbbentőbb, hogy mindebbe önként megyünk bele.

Jeremiás tudta, hogy vétkeztek Isten ellen, és azért érte őket ez a nyomorúság. Vajon mi meglátjuk-e bűneinket? Felismerjük-e, hogy azért alakulnak így dolgaink, mert nem figyelünk Isten szavára? A bűnös ember elnyomó rendszert alakít ki, egy cél vezérli: a pénz, a még több pénz, de minden vagyon itt marad. Egyszer az Úr elé kell állnunk, és számon kéri, miként sáfárkodtunk a Tőle kapott javainkkal. Mert mindent Tőle kaptunk, minden az Ő ajándéka.

Izráel változtatni akart sorsán, de rosszul próbálkozott. Nem Istennek, hanem egy másik birodalomnak nyújtott kezet. Nem az Úrtól várta a segítséget, hanem másik országban, emberekben bízott. Tőlük várta a kenyeret. Mennyire jellemző ez a gondolkodás ma is, a legtöbben nem Isten felé nyújtják kezüket, hanem emberi szervezetektől várnak segítséget. Hogyan állok én ezzel, bízom az Úr gondoskodásában, vagy mindent az emberektől várok?

Isten népe korábban annyiszor megtapasztalta Isten segítségét, olyan sok csodát éltek már át. Tudták, mert a régiek elmondták: Számára nincs lehetetlen, mégsem bíznak Benne. Te kitől várod a segítséget, kitől várod a kenyered? Gyakran elmondjuk az Úr imádságában a következő kérést: Mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma - de valóban Tőle várjuk? Komolyan vesszük imádságunkat, hisszük, hogy amit kérünk, az Úr megadja?

Egy embert látunk most, aki a hegyről leérkező Jézushoz megy (Mt 17,14-21). Jó őt látni, mert hozza személyes problémáját. Nem közönségnek jön, hanem azért, hogy Jézustól kérjen megoldást, fia számára gyógyulást. Jön, mert Rá van szüksége. Én is ilyen lelkülettel megyek az istentiszteletre? Rá van szükségem, vagy csak néző, résztvevő vagyok, mert olyan jó lesz elmondani, hogy voltam evangelizáción, még képet is posztolok magamról? Ez az ember nem ezért ment, hanem Jézussal akar találkozni. Hiszi, hogy Jézus képes megoldani problémáját. Te hiszed-e?

Azt is megtudjuk, hogy eredetileg a tanítványokhoz ment, őt nem zavarta, hogy Jézus nincs jelen, hitte, ők is meg tudják gyógyítani gyermekét. Ám csalódnia kellett. A tanítványok kudarcot vallottak, ám ez nem fordította vissza, hanem megvárta Jézust. A tanítványokban való csalódás ma sokakat Jézustól is eltántorít. Ne forduljunk el Urunktól, mert ha a tanítványok tehetetlennek bizonyulnak is, Ő nem tehetetlen. Neki van hatalma bűneink, nyomorúságaink felett. Vegyük próbának az ilyen helyzeteket, lássuk meg, hogy Urunk próbál, megnézi: feladom, vagy megyek hittel tovább.

Jöjjünk leborulva Hozzá. Ez az ember látja, kivel áll szemben, meglátja Benne az Isten Fiát. Jézusból még árad a kisugárzás, érzékelni a menny jelenlétét és erejét. És ez az ember beleáll Isten világának kisugárzásába. Menjünk Jézus közelébe, Ő Isten országát sugározza, és általa megújulunk, feltöltődünk és megtisztulunk.

Jézus nem örül a tanítványok tehetetlenségének. Megmondja, hogy az volt a baj, nem hitték, hogy Ő távolból is képes gyógyítani. Nem bíztak Benne, nem rá építettek, csak magukra figyeltek. Talán rutinból próbálták megoldani, de Isten országában nincs rutin, így nem működnek a dolgok. Hiába a sok éves tapasztalat, Isten országa továbbra is imádság által működik. Azért vallunk mi is kudarcokat, mert már nem az imára és a böjtre, Urunk hatalmára építünk, hanem tapasztalatainkra, saját erőnkre és a világ módszereire. Ma nagyon a világ módszereit igyekszünk felhasználni, pedig az ige ma is ugyanaz.

A hittel mondott imádságban ma is nagy erő van. Nincs szükség hatalmas, hanem csak mustármagnyi hitre, mert általa Isten országának ereje árad az életünkbe. Életet átformáló erő árad Jézusból. Ha hisszük, hogy amit kérünk, meglesz, nagy csodákat tapasztalhatunk meg. Ezek nem természeti csodák lesznek, hanem a szívek átalakulásának a csodái. Nincs nagyobb csoda annál, mint amikor egy élet változik meg az ige által. A megtérés, a Krisztus követőjévé válás a legnagyobb csoda.

Ami most lehetetlennek tűnik, hit által lehetséges. Gondoljunk Pál apostolra, a damaszkuszi tanítványok abszolút elképzelhetetlennek tartották, hogy belőle valamikor Krisztus követője lesz. Az Úr számára nincs lehetetlen. Csak higgyük ezt.

A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN

1.        

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem.

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

2.        

A bűn sarában élve lenn

A jóra lelkem képtelen.

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

3.        

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem.

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

4.        

Az életem üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy Akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

Isten áldásával.