Hatásos fegyver az ige

Í

gérettel kezdődik ez a fejezet, Isten kegyelme mindig felragyog, még az ítélet idején is (Hós 2,1-15). A kegyelem, a remény és a jövő. Ha most ítélettel is kell szembenézniük, az ígéret, hogy eljön az idő, amikor Isten fiainak nevezik őket, erőt ad a nehéz időszakban. Erre lehet építeni, mert az Úr szava örökre megáll. Ha Ő azt mondja, újra fiai lesznek, akkor az úgy is lesz. Tudjuk, hogy majd a babiloni fogság alatt is az Úr ígéretébe való kapaszkodás segíti a túlélést. Az ige arról tesz bizonyságot, hogy bármilyen nehéz időkön keresztül halad is Isten gyermekeinek az élete, van ígéretünk, és ez erőt ad a hűséges szolgálathoz. Az Úr igéje segít tovább a mai nap nehézségein is.

Az ígéret Jézusban teljesedik be, egyetlen fejedelmet választanak maguknak, és ez a fejedelem az Úr Jézus Krisztus. Eddig mindig más országok vezetőiben bíztak, tőlük vártak segítséget. Isten elküldi az igazi fejedelmet, egyszülött Fiát.  Kiben bízok, kitől várok segítséget? Ki az én királyom? Jó, ha felismerem Őt, és rábízom magam. Azt jelenti, hogy a király igazgatja az életet, ő határozza meg a ország irányvonalát. Jézus is így akarja szeretete, igéje által vezetni, formálni életünket. A mai napon is leborulhatok Elé, dicsérhetem, énekkel magasztalhatom, amint a virágvasárnapi bevonuláskor is tették. De ne maradjak meg a formaságoknál, hanem vegyem komolyan, hogy Jézus irály, de nem földi értelemben, Ő a bűn ellen harcol, és Isten országa polgárává tesz. Azt akarja, hogy ebben a világban pedig a Benne való hit által minőségi, Neki engedelmeskedő, Őt szolgáló életet éljünk.

A nép jelenlegi állapota a hűtlenség, bálványokhoz futnak, más népekhez igazodnak. A prófétát azért küldte az Úr, mert általa kívánja népét felrázni, rádöbbenteni, hogy így nem mehet tovább, meg kell térniük. Isten nekünk is üzen, a megelégedettségből fel akar rázni. Nem mehet így tovább, üzeni, forduljatok vissza hozzám. Mi nem mehet így tovább? Az, ahogyan élünk. Már nem Benne bízunk, hanem az anyagiakban, a politikai vezetőkben. Ma hasonló helyzet van, mint Hóseás korában. Az egyház ugyanúgy a vezetőkhöz futkos, tőlük vár anyagi segítséget. Azonban Isten azt akarja, hogy mindent Tőle várjunk. Ne a világhoz fussunk, mert ha nem fordulunk vissza erről az útról, Isten áldását, drága kegyelmét herdáljuk el.

Miért is futkos Izráel hűtlenül mások után? Mert nem ismerte fel, hogy az Úr adta neki a gazdagságot. A jó gazdaság is Isten kegyelmének az eredménye. Ma sem ismerjük ezt fel, már mindent magunknak tulajdonítunk. A mi munkánk gyümölcse, a mi tudásunk eredménye. Nincs hála Isten iránt a szívünkben. A másik probléma, hogy a jó gazdasági eredményekből befutó vagyont pedig nem arra költik, amire kapják, hanem a Baalra. Az Úrtól kapott javainkat mi is magunkra, élvezeteinkre, kényelmünkre költjük. Pedig az Úr áldása azért mutatkozik meg, hogy a jövedelmünk a szolgálatot, az Úr ügyét támogassa. Az evangélium hirdetését segítsük elő, és segítsük azokat a hitben élőket, akik nehéz helyzetbe kerültek.

Aki a világ után fut, bálványokra lel, elfelejtkezik arról az Istenről, Akitől az életet kapta. Ez ránk is jellemző, amíg máshová futkosunk, emberektől várunk segítséget, elfelejtjük, hogy van egy élő Isten, Aki Jézusban emberré lett. Nem kell futkosnunk, mert Ő azért jött el a világba, hogy megkeressen és megmentsen. Ma még itt van, keres, találkozhatunk Vele. Az igazi segítséget, örökre szóló megoldást egyedül Ő kínálja.

Pál apostolt támadják, azzal vádolják, hogy szemtől szemben nem mer velük kemény lenni, csak távolról, leveleiben (2Kor 10,1-11). Az apostol elmondja, azért ír, mert nem akar majd ottlétekor erélyes lenni. Azt szeretné, ha megoldódnának addigra a problémák.  De ha megy is, nem emberi , testi módon harcol, hanem az ő fegyvere az ige és a Szentlélek jelenléte. Isten országában a harc is más jellegű, nem emberek ellen irányul, hanem a gonosz munkája ellen, a gonosz művének lerombolása ellen. A sátán ellen nem fegyverrel, katonasággal, testi erővel kell harcolni, hanem élő hittel, az ige erejével. Mert az igének ereje van. Különösen jó fegyver a helyén mondott ige. Az Úr Jézus is ezt alkalmazta a pusztában a sátán ellen. A kísértésre igével, jól idézett igével felelt. Az ördög pedig vereséget szenvedve visszavonult. Talán ma az a problémánk, hogy nem ismerjük jól Isten szavát. Nem igazán vagyunk benne járatosak, így nem tudjuk helyén idézni. Az embereket Krisztushoz vezetni nem lehet pénzzel, hatalommal, kulturális műsorokkal, gondolatikat csakis az ige ejtheti foglyul. Mert nem a vallásosság, hanem a Krisztusnak való engedelmesség a lényeg és a cél. Nagyon hangsúlyos: Krisztusnak engedelmeskedni. Tehát nem emberi elgondolás, hanem Jézus szava, az Ő élete, ami irányít, amit komolyan kell vennünk. Minden tervet, gondolatot vigyünk az ige fényébe, gondoljuk jól át, támogatja-e a Szentírás a mi terveinket, ötleteinket, ez-e Isten akarata?

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK

1.  

Erős vár a mi Istenünk,

Jó fegyverünk és pajzsunk.

Ha Ő velünk, ki ellenünk?

Az Úr a mi oltalmunk.

Az ős ellenség

Most is üldöz még,

Nagy a serege,

Csalárdság fegyvere,

Nincs ilyen több a földön.

2.  

Erőnk magában mit sem ér,

Mi csakhamar elesnénk;

De küzd értünk a hős vezér,

Kit Isten rendelt mellénk.

Kérdezed: ki az?

Jézus Krisztus az,

Isten szent Fia,

Az ég és föld Ura,

Ő a mi diadalmunk.

3.  

E világ minden ördöge

Ha elnyelni akarna,

Minket meg nem rémítene,

Mirajtunk nincs hatalma.

E világ ura

Gyúljon bosszúra:

Nincs ereje már,

Reá ítélet vár,

Az Ige porba dönti.

4.  

Az Ige kőszálként megáll,

Megszégyenül, ki bántja.

Velünk az Úr táborba száll,

Szentlelkét ránk bocsátja.

Kincset, életet,

Hitvest, gyermeket

Mind elvehetik,

Mit ér ez őnekik!

Mienk a Menny örökre!

Isten áldásával.

Magánterület?

V

égére értünk Eszter könyvének, amely csodálatosan bemutatta az Úr  népéért való munkáját (Eszter 10,1-3). Soha nem feledkezik meg Övéiről, és ha bíznak Benne, kivárják szabadítását, nem csalódnak. Isten a háttérben, tehát gyakran a szemünk előtt rejtetten végzi munkáját, de végzi. Urunk Jézus ezt mondta: Az én Atyám mindez ideig munkálkodik. És Ő jól ismerte az Atyát, sőt Ő ismeri igazán jól. Amit Istenről mond az az egyedül megbízható forrás. Ne hallgassunk más véleményre, alapozzunk arra, amit Urunk mond. Ha így teszünk mi is átélhetjük, még a reménytelennek látszó helyzetekben is szabadítását.

Fontosnak tartom, hogy soha ne magunkról, hanem mindig Róla az Ő munkájáról tegyünk vallást. Mert a bizonyságtétel mindig arról szól, amit az Úr elvégzett az életünkben. Mordokajban meglátjuk az Isten népe javát kereső embert, és ezzel Jézusra mutat. Jézus sem magának kedvezett (Rm 15,3), hanem életé adta értünk.  A tanítvány élete is arról szól, hogy nem magunknak kedvezünk, hanem az Úr akaratát keresve, környezetünknek. A másik ember számára visszük az evangéliumot, építjük Isten országát. Pál apostol is ezért az országért élt, ennek a Királyát szolgálta, és polgárait segítette a növekedésben. Segítsük mi is Isten gyermekei a megszentelődés útján, és tegyünk meg mindent, hogy minél többen Isten országa polgáraivá legyenek.

Hóseás próféta könyvét olvassuk a mai naptól kezdve (Hós 1,1-9). Neve azt jelenti: Isten segítség. Csodálatos üzenet ez, Ő segítség, ha a bűn miatt nyomorúságába jutunk, ne keresgéljünk máshol, ne fussunk különféle népszerű emberekhez, szokásokhoz, mert az Úr a segítség. A bűnt meg kell látni magunkban, és ha ez megtörténik, bátran fordulhatok Hozzá, mert Nála van az igazi megoldás. Isten nem ellenség, segíteni akar, mégpedig az örök életre szeretne elvezetni.

Nehéz időszakban végezte szolgálatát a próféta az északi országrészben második Jeroboám uralkodása alatt. Ebben az időben az ország népe jól élt, anyagilag nem volt probléma, mindenük meg volt. De ez a jó lét, nem az Istenhez való hűséggel, a Neki való hálaadással párosult, hanem hűtlenséggel. Volt pénzük és úgy vélték általa mindent megszerezhetnek, kitárult előttük a világ, és ez nem a missziót eredményezte, nem ők vitték hitüket a pogány világba, hanem pont Isten népe igazodott a népekhez. Úgy látták, ők is megtehetik azt amit a többi nép. A nagyságot, a szabadságot a pogányokhoz való igazodásban vélték megvalósulni. Azt hitték mindent megtehetnek, amit akarnak, és mivel jólétben élnek Istenre nincs szükségük. Mennyire mai ez a gondolkodás. Mi is jólétben élünk és ezzel párhuzamosan az Úrtól való eltávolodás korában. A jó lehetőségek, a kényelem, az anyagi javak nem visznek közelebb Istenhez, hanem épp azt munkálják ki bennünk, nincs szükség Isten segítségére, mert mindent megoldunk magunk.

Az Úr szavával kezdődött a szolgálata Hóseásnak, megszólította az Úr. Minden itt kezdődik, az Úr szól, én pedig válaszolok. Nem volt könnyű az üzenet, mert egész egzisztenciáját érintette, magán életét is. Így mondom, mert nekünk van magán területünk, aminek senkit nem engedünk a közelébe. Hóseás azonban bármennyire megdöbbentő volt, amit kért az Úr, megcselekedte. Felismerte, Istent a magánéletbe is be kell engedni, Ő ott is Úr.  De vajon a mi életünkben is Úr, a magánnak vélt területek felett is? A házasság, család, munka, szórakozás nyitva van az Úr előtt? Van ezekbe beleszólása. Szavához igazítom ezeket a területeket? Hóseás így tett és egy parázna nőt vett feleségül. Ez nem lehetett könnyű a számára, azonban Isten akarata nem mindig könnyű, sőt, legtöbbször nem illeszkedik a szokásaink és kényelmi szempontjainkba.

Gyermekei neve szimbolikusak, jelentésük kifejezik Izráel népének jelenlegi állapotát, és magukban foglalják, ahogyan Isten látja. Ők úgy gondolkodnak, minden rendben van. Megvakultak a gazdasági fellendüléstől, az ebből fakadó jóléttől. Isten azonban úgy látja, nem népem. Ezzel üzeni, nem úgy élnek, mint ahogyan az Ő népének élnie kellene. Nem látszik az életvitelükön, hogy Őhozzá tartoznak. Én úgy élek, ahogy Isten gyermekének kell? Meglátszik az életemen, hogy az Úrhoz tartozom?

A nevek üzenetében benne van, ha nem térnek meg, nem fordulnak vissza és nem lépnek ismét az Úr útjára, ítélettel kell szembenézniük. Amit jónak látunk, amivel meg vagyunk elégedve, azt Isten másképp látja. Ami nem az ige szerinti, azt ma is meg fogja ítélni az egyház életében is. Minket is elvakít a jólét. Úgy gondoljuk, mivel mindenünk megvan, minden rendbe van. Nem akarjuk meglátni, hátat fordítottunk Urunknak, már nem az Ő szava vezérel minket. Azonban mi már a keresztre tekintve megtudhatjuk, van kegyelem. Igen, van kegyelem, de ez nem olcsó, mert Istennek Fia halálába került. Így azután azt jelenti, hogy a kegyelem csak bűnbánat által lehetséges.  Az Úr megbocsát, de innentől kezdve már nem élhetek többé, úgy ahogy eddig éltem, ha az Úr akarata szerint.

Az apostol tovább bátorítja a korinthusiakat az adakozásra, de nagyon hangsúlyozza, ennek önkéntesnek kell lennie (2Kor 9,6-15). Ne kényszerből, kelletlenül adjanak, mert mit szólnak, ha nem adok, vagy amiért csak ennyit adok. Isten országa megtanít, nem az emberekhez igazodni. Itt mindenkor a Király szava a mérvadó. Ez a Király pedig Jézus. Ő nem erőltet, hanem élete példájával serkent áldozatkészségre.

Többször hangsúlyozza Pál, Isten bőségesen ránk árasztja kegyelmét. Ő nem szűkmarkú. Ezzel eloszlatja a megélhetés miatti félelmet. Nem a társadalmi helyzettől, a természeti erőktől függünk, hanem az Úrtól. Isten Úr mindenféle erő felett. De ennek megtapasztalása az adakozó, szolgáló készséget igényli. A sorrend mindig fontos, ne én, hanem Isten országa, a másik ember felé irányuló szolgálat legyen az első helyen. Ha így van, akkor a kegyelem az élet minden területén megmutatkozik. Isten megadja, hogy minden szükségessel rendelkezzünk. Alá kell húzni, szükségessel, azzal, amiről úgy látja, hogy szükségünk van. Mert nem mindenre van szükségünk, ami után vágyakozunk, amit nagyon szeretnénk.

Amit kapunk, azzal szolgálhatunk, mert mindez másokat Isten nevének magasztalása felé segíthet. A hívő ember, szolgáló, áldozatot vállaló életére felfigyelhetnek, kérdéssé válhat, hogyan képesek erre? És akkor el lehet mondani, ez tőlem nem telik, Isten tett képessé rá.

Isten kimondhatatlan ajándéka Jézus. Őbenne bomlik ki előttünk Isten országának minden gazdagsága. Legyünk hálásak, amiért Isten nekünk adta Fiát, mert Általa van életünk.

 Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Isten dicsősége

A

 zsidók átélték a szabadulást ellenségeiktől, és megnyugodhattak (Eszter 9,20-32). A mi nyugalmunk azonban nem a másoktól való megszabadulás által megy végbe. A krisztusi hit nem mások ellen irányul, hanem a másikat, még az ellenséget is a Megváltó közelébe igyekszik segíteni. Mert az igazi megbékélés akkor következik be, ha Istennel békülünk meg Krisztusban. Nem mások ellen kell harcolnunk, mivel az egyház népe nem azonos egy nemzettel, hanem a gonosz ellen, aki Krisztustól, az üdvösségtől akar elszakítani. Egyedül az Úr szabadítása az, ami igazán jobbá teheti az életünket. Emberi megoldások nem segítenek. Önmagában a nevelés sem elég, mert jelen van a sátán, aki mindent megtesz az ember ellen. Az a célja, hogy elveszítse. Nem csupán jellembeli problémákkal kell megküzdeni, hanem egy új szívre van szüksége minden embernek. Ezt az új szívet pedig egyedül Istentől kaphatjuk meg hit által, Jézus Krisztus kereszthaláláért. Aki látja, milyen a szíve, és kéri az Urat, hogy könyörüljön rajta, az megtapasztalja az új életet, szívének megtisztulását. Kevesebb nem segít rajtunk. Önmagunkat csapjuk be, ha ezt gondolunk, hogy elég beletartozni egy felekezetbe, részt venni programokban, ennél többre, bűnbánatra, megtérésre van szükség.

Fontosnak látom az ünnep elrendelését, mert ez segíti elő a hálát, és azt, hogy ne feledkezzenek el arról, ami történt. Életüket Isten szabadításának, értük végzett munkájának köszönhetik. Fontos megemlékezni arról, mit tett az Úr. A legfontosabb ünnep mindig az, amely az Úr munkáját állítja a középpontba. Nem Mordokajról vagy Eszterről szól, hanem egyedül Istenről. Jó végiggondolni saját ünnepeinket - kiről szólnak? Hányszor csak rólunk van szó. Magunkat ünnepeljük, és nem Istent állítjuk oda az emberek elé. Ne feledjük Isten munkáját, álljunk meg, és időről időre adjunk hálát. Miért? A kegyelemért! Nem lehet igazán megköszönni az Úrnak, amiért Önmaga életét adta oda a kereszten értünk. Nem feledhetjük azt a pillanatot, amikor összeroskadtunk életünk romjai, bűneink sokasága felett, és ekkor nem ítéletet, hanem megbocsátást kaptunk. Hála és dicséret az Úrnak, mert megengedte, hogy most már Vele kezdjünk új életet. És ebben az életben nem engedi el a kezünket, hanem fogja, vezet, és igéje által formál. Áldott legyen érte. Ne vegyük le tekintetünket Róla, ne engedjük, hogy elhalványuljon a kegyelem, és Jézusnál semmi ne váljon fontosabbá az életünkben.

Pál szíve tele van hálával az Úr iránt, mert munkálkodik (2Kor 9,16-24). Hiszen a Titusz szívében lévő buzgóság az Ő műve. Isten indította ezt a munkatársat, és ő ezt komolyan vette. Úgy látta, ott a helye Korinthusban. Vegyük észre Isten munkáját, lássuk meg, amit egy-egy szívben elvégez. Mi gyakran külső dolgokban igyekszünk felfedezni Isten munkáját, a politikai eseményekben, a gazdasági életünk alakulásában, de nem igazán figyelünk a belső munkára, az emberek változására. Az Úr Tituszt szolgálatra buzdította, és ő meglátta, mi az ő Istentől kapott feladata. Bátorította Pál apostol és a gyülekezet is, de végső soron nem azért indul, hanem belső ösztönzésre, önként. Úgy látja, menni kell az Úrért. Urunk ma is indít szolgálatra, a gyülekezetért, másik hívőért vagy a még nem hívők Krisztushoz segítéséért. De  engedünk-e a az Úr késztetésének? Önként ment, azt jelzi, Krisztusért. Tehát nem parancsra, rábeszélésre, másoknak való megfelelésből, de nem is a megélhetési szempontokat figyelembe véve. Ő a Megváltóért indul. Megtapasztalta szeretetét, és Neki szentelte magát, és így nem számít, hogy lesz-e fizetés, vagy nem, nehéz az út, veszélybe kerül, vagy minden jól alakul. Mi túl sokat foglalkozunk magunkkal, szolgálatinkat emberi szempontok szerinti mérlegelés jellemzi. Megéri, kiadja a munkaidőnk, hasznot hoz a számunkra? Azt látjuk, az első gyülekezetek életében nem így működtek a dolgok. Jó volt az alapjuk, mert előbb megismerték Jézust, befogadták az életükbe, és Érte éltek, Neki szolgáltak.

Megrendítő és mélyen elgondolkodtató az a testvér, aki Tituszt kíséri, jó híre van a gyülekezetekben. De ez a jó hír nem kiváló világi pályáról, nagy ívű karrierről, nagy vagyonról szól, hanem az evangélium hirdetéséről. Ez a testvér azzal vívott ki jó hírnevet magának, hogy hirdette az evangéliumot. Bárhová ment, vitte Isten igéjét, továbbadta, amit kapott, Krisztust állította a középpontba. Az is benne van, hogy nem alkudott meg, nem a fülekhez szólt, nem azt mondta, amit hallani akartak, hanem ragaszkodott az igazsághoz. Ez az ember nem vált senki szekértolójává, mert meg volt győződve a kegyelem erejéről, és arról, hogy mindenkinek Krisztusra van szüksége. Isten szereti a világot, egyszülött Fiát adta érte, és ezt mindenkinek hallani kell, ez a legfontosabb hír, ami csak létezik. Miről válunk mi ismertté a gyülekezetekben, az emberek előtt? Mirólunk is úgy nyilatkoznak, ez az ember nem tud másról, csak Krisztusról, Róla is mint megfeszítettről? Azonban ha a mai egyházi életet figyeljük, kulturális, politikai, szórakoztató programjainkról váltunk ismertté. Már nem mindig az evangélium szólal meg általunk. Mintha nem hinnénk, hogy ez ma is Isten ereje az üdvözülőknek. Ezért más módszerekhez folyamodunk. És talán már az üdvösség sem cél. Földi céljaink vannak, jól akarunk élni, jogokat, és nem Isten kegyelmének a magtapasztalását várjuk.

Pál meglátja és elismeri munkatársai Krisztus iránti szeretetét és buzgalmát. Nem egyedül Pál szolgál, hanem a mellette lévő testvér is. Krisztus dicsősége, írja Tituszról és a vele induló munkatársairól. Krisztus dicsőségét keresik, nem a magukét, és az Úr látszódik életük által. Bárcsak ezt lehetne rólunk is elmondani, Krisztus dicsősége vagyunk. Isten dicsősége egyszülött Fia, így tehát akkor leszünk Isten dicsősége, ha Krisztus élete válik láthatóvá a mi életünk által.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Krisztusban gazdagok

F

ordult a kocka, akik a zsidók életére törtek, most veszélybe kerültek (Eszter 9,1-19). Mert a világban mindig fordul a kocka, aki igazodik, akinek csupán a személyes karrier, a saját boldogulás számít, egy idő után nehéz helyzetbe kerülhet. Körülöttünk változik a világ, annak gondolkodása, és jó, ha nem ide-oda csapódunk, hanem határozottan megmaradunk az Úr útján az evangélium mellett.

A megváltoztathatatlannak gondolt törvény is megváltozhat, így ne emberi rendeletekhez, hatalmasságok szavához igazodjunk, ne azoktól várjunk oltalmat, megtartatást, hanem az igébe kapaszkodjunk. Mert az emberi törvények megváltoznak, rendszerek elmúlnak, királyok eltűnnek, de az ige örökre megáll. Az egyetlen stabil pont világunkban az Úr Jézus Krisztus, Ő az a kőszikla, Akire épülve megmaradhatunk. Ha nem Ő az alapunk, elveszünk.

A zsidók bosszút állnak, még az ószövetségben vagyunk Eszter könyve olvasásakor, de olyan jó, hogy mi már ismerjük az Újszövetséget, beletartozhatunk, és ennek a szövetségnek az alapja a megbocsátás. Bizonyára megfogalmazódik bennünk: miért kellett bosszút állni? Alighogy megmenekültek a kiirtástól, most ők pusztítják ellenségeiket. Azonban tekintsünk magunkba, Jézus Lénye mellé igazítva a sajátunkat, nézzük meg, mi nem vagyunk bosszúállók? Mert Pál apostol azt írja, az az indulat legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban is megvolt. Az Ő indulata van bennem? Kész vagyok mindenkor megbocsátani, azoknak is, akik az életemre törnek, ellenem mindent megtesznek, akik miatt elestem több pénztől, jobb munkától, jobb beosztástól? Kérjük Isten Szentlelkét, formálja ki bennünk az Úr életét, könyörüljön, hogy legyen az Úr indulata bennünk. Mi az Ő indulata? Az alászállás, a szenvedés, megbocsátás, elengedés, gyógyítás, Isten akaratának teljesítése.

Az örömöt a teljes szabadulás jelentette számukra. Az az igazi öröm, amikor megtapasztalom az Úr hatalmát az életemben, és átélem a bűntől való teljes szabadulást. Ebből a mai szakaszból ezt is meg kell látnunk, a gonosztól, a bűntől nem elég félig megszabadulni, teljes szabadulásra van szükség. A gadaraiból az egész Légió távozott, nemcsak néhány. Az összes bűnünkkel szakítsunk, ne csak néhánnyal, ne csupán azokkal, amik már sok gondot okoznak, ami miatt megszólnak, hanem kérjük az Urat, hogy titkos bűnöktől is tisztítson meg minket. 

Pál látja, hogy a korinthusiak bővölködő életet élnek, elsősorban hitben, igében, az Úr ismeretében mutatkozik meg ez a bőség (2Kor 8,7-15). Erre kell törekedni, bővölködni az ige és az Úr ismeretében, vagyis minél jobban megismerni Őt. Minél többet foglalkozni az Úr szavával, elmélyülni benne. Az ige ismerete mélyíti a hitünket is.

A mélyülő, Krisztusra néző élet nemcsak bővölködő, hanem bőkezű is, lehetőségeihez képest. A tanítvány tud adni, mert állandóan megtapasztalja, mennyit kap az Úrtól. Olyan csodálatos, mennyit ad Ő nekem. Először odaadta az életét szabadulásomért, a kárhozattól való megmenekülésemért.

Pál ismét Jézusunkra mutat, nézzük Őt és lássuk meg élete irányvonalát. Ő gazdagként kezdte, Isten mennyei világának minden gazdagsága  az övé volt, és értem, értünk ezt odahagyta, szegénnyé lett. A szó szoros értelmében szegénnyé lett, mert nemcsak a mennyei gazdagságot hagyta oda, hanem itt a földön sem a gazdag rétegbe született bele. Milyen az én irányultságom? Bizony, mi fordítva szeretjük, az egyszerűbb, a szegényebb életből a gazdagabb felé akarunk haladni, főleg anyagi vonatkozásban. Azonban nem ez a tanítványság útja, a mi gazdagságunkat nem a világi javak jelentik, hanem Őbenne gazdagodhatunk meg. A mi gazdagságunk, örök kincsünk az Úr Jézus, és Általa az Isten országa.

Pál nem parancsolja meg az adakozást, nem határozza meg annak mértékét, nem erőltet semmit rájuk, csak tanácsol. Fontos, hogy mindenki erejéhez mérten adjon. Igen, nem kötelező adni, csak akkor adjanak, ha arra az Úr készteti, de ne adjanak erőn felül. Vagyis ne minden áron, ha nem bírják még el a terheket, ne adjanak, vagy csak annyit, amit nem éreznek meg. De az adakozásban nem kell tönkremenni, végette kölcsönt felvenni. Az is lényeges, hogy ez az adakozás nem tárgyakra, munkák elvégzésére megy, hanem a nehéz helyzetben lévő testvérek megsegítésére, ételre és ruházatra.

A gyülekezetek érzékenyek egymás gondjaira, fölöslegüket nem fölélik, hanem, ha kell, segítenek, tudva, hogy eljön az idő, amikor majd nekik lesz szükségük segítségre, mert az idők változnak, de Urunk kegyelme és irgalma örökre megmarad.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak, S mindennap kínunk visszatér?

Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz,

Az Úr - rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak s járd az útat, Mit épen néked ő adott;

A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot.

Ki benne bízik és remél, Az mindörökké véle él.

Isten áldásával.