Önvizsgálat

C

sak néhány gondolatot emelnék ki a mögöttünk lévő fejezetekből, amelyekről az elmúlt napokban nem született írás (Hós 5,1-7,16). Az ötödik fejezetben olvassuk: látta Efraim a betegségét, ezért Asszíriába járt, a nagy királyhoz küldözgetett. Tehát már kezdték látni a bajt, felismerték a problémát, keresték a megoldást is, de rossz helyen. Nem Istenhez fordultak, hanem az asszír királytól kértek segítséget. Egy nagyhatalomban bíztak az élő Isten helyett. Pedig mennyi bizonyság állt rendelkezésükre a múltból, ismerték az Úr tetteit, mégsem Hozzá fordultak.

Nagyon fontos felismerés, hogy segítségre van szükségem, magam nem boldogulok, de nem mindegy, kihez fordulok, kit kérek meg, hogy segítsen. Mi is gyakran nem az Úrhoz fordulunk problémáinkkal, hanem Izráel népéhez hasonlóan az emberektől, politikai hatalmaktól várjuk a segítséget. Azonban Isten gyermeke mindig bátran és bizalommal fordulhat az Úrhoz. Talán pont azért keresünk máshol menedéket, segítséget, mert nem is ismerjük Urunkat, az Ő országa gazdagságát. Nem hisszük, hogy akár emberi segítség nélkül is képes szabadítani vagy gondoskodni. Urunk hatalmas, hiszen Aki a halál fölött győzedelmeskedett, a gyógyíthatatlan betegségektől megszabadította a Hozzá fordulókat, hogy ne tudna ma is segíteni.

Az Úr kijózanítja népét, rámutat, Asszíria nem tud meggyógyítani, nem orvosolja fekélyeteket. Más nem gyógyíthat meg, csak az Úr. Hiába futkosunk más helyekre, elmarad a javulás, az eredmény. Nem tud meggyógyítani, írja a próféta, mégis megyünk, nem tanulunk, azt gondoljuk, nekünk sikerülni fog, és tovább szenvedünk, és egyre rosszabbá válik minden.

Isten még mindig hívogat, azt kéri, hogy térjünk meg Hozzá. A megoldás az Ő kegyelme. Nála van gyógyulás, Ő az, Aki bekötözi sebeinket. Jézusban azért jött el, hogy a bűn okozta sebeket orvosolja, egyedül Ő tud rajtunk segíteni. Olyan jó, hogy nem fordul el tőlünk, hanem hűtlenségünk ellenére is szeret, és felkínálja a visszatérés, az új kezdés lehetőségét. Sebekre is szükségünk van, mert egészségesen nem keressük az orvost, csak ha betegség gyötör. Istent se igazán keressük, amíg a bűn belénk nem ereszti méregfogát. Amikor ez megtörténik és a halálos szérum hatni kezd, akkor kiáltunk, és jó, hogy kiálthatunk. Nézzünk fel az Úr keresztjére hittel, amint a pusztábban a póznára feltekintett Izráel. A bűn marására az egyetlen ellenszérum Jézus kereszthalála, kiontott vére.

Megtudjuk azt is, hogy az Úr gyógyítani akarta népét. Látta betegségüket, ahogyan látja a mi életünk betegségeit is. Nincs Ő távol, kínálja gyógyítását, azonban mi nem akarjuk, hogy úgy gyógyítson meg, ahogyan akar. Mi kerülünk gyakran hallótávolságon kívülre, nem akarjuk hallani Őt, és nem hisszük, hogy az ige gyógyít.

Idegenek emésztik erejét - fölösleges és hiábavaló dolgok viszik el az erőnket. A bálványok nem megsegítenek, hanem a maradék életenergiánkat is elszívják. Mindezt úgy teszik, hogy nem vesszük észre. A világ megtéveszt, elhiteti, hogy nincs baj. Beleöregedtek, belefáradtak a bűn útjába, de nem látják. Hányszor mi sem mondjuk meg egymásnak az igazságot. Nem merjük kimondani: megöregedtél, rosszul nézel ki. Pedig lehet, hogy pont ez segítene, rádöbbentene arra, hogy az Úrhoz kell fordulnunk, mert Ő tud megújítani. Mégsem tértek meg. Mennyire makacsul ragaszkodunk a bűnhöz, mindahhoz, ami tönkretesz, nem akarunk megtérni, nem akarjuk az Úrtól való új életet. Olyan jó, hogy ma még Hozzá fordulhatunk. Tegyük is meg.

Pál apostol csodálatos üzenetet kapott lelki harcai, testi szenvedései közepette (2Krón 12,1-13,10). Elég neked az én kegyelmem, mondta neki az Úr. Ez nagyszerű üzenet, bár nem mindig kezeljük így; gondoljuk végig, annak tartjuk-e, ha mi is úgy kapjuk, mint az apostol. Mert Ő gyógyulást kért, a tövis, a szenvedés elvételét, és amikor a kegyelmet kaja, marad a betegség, nem gyógyul meg.  Ha nekünk is ezt mondja az Úr, beteg maradsz, nem változik meg a helyzeted, marad a tövis, a gyötrelem, el tudom-e fogadni, hogy elég a kegyelem? Hálás vagyok-e, hogy a változatlan helyzetben is az Úrra építhetek?

Mert mindennél fontosabb, hogy velem legyen az Úr, Belőle merítsek erőt, és ha ez megvan, betegség vagy idős kor ellenére is hasznos lehetek az Ő kezében. Pál is azt tapasztalja, nem a saját erő a lényeg, hanem az Úr ereje, ami akkor is nagy dolgokra képes, ha mi erőtlenek vagyunk. Sőt, gyakran a mi erőnk, képességünk akadályt képez. Az Úr azt üzeni, merjünk erőtlenek lenni, merjünk ne önmagunkra támaszkodni, mert az Ő ereje akkor érvényesül, amikor mi erőtlenek és gyengék vagyunk. Neki nincs szüksége a mi erőnkre, ellenben nekünk nagy szükségünk van az Úrra. Az Úr adja, hogy gyakran átélhessük az Ő erejének megnyilvánulását.

Fogadjuk meg az ige tanácsát, és tartsunk önvizsgálatot: valóban hitben járok-e? Bizonyára azonnal rávágjuk, igen. Régóta hitben élek, megtapasztaltam az Úr kegyelmét, és az óta Ő vezet engem. Ennek ellenére hallgassunk az Úrra, bizonyára nem véletlenül kéri ezt tőlünk, hanem azért, mert ilyen önvizsgálatra szükségünk van. Olyan könnyen nem a hitünkre építünk, hanem valamilyen emberi elképzelésre, vágyainkra, tudásunkra. Hányszor nem lépünk, amikor nem látjuk előre a következményeket. Hitben járni azt jelenti, mindennap megteszem, amit az Úr kér, akkor is, ha azt nem értem, vagy áldozatot jelent a számomra. Hitben járok, amikor bátran elindulok az Úr szavára, felkelek, amikor bénának érzem magam, engedelmeskedem, mert az Úr mondja, bár még nem történt semmi, de hiszem, mint a tíz leprás, mire odaérek, megtörténik, amit az Úr mondott. Hitben járva indult a Vörös-tengernek Izráel népe, egyedül az Úr szavára építve. Hitték, ha az Úr mondja, száraz lábbal érnek át a túlsó partra. Sőt, hitre volt szükség bizonyosnak venni, hogy át fognak érni, és nem zárul össze idő előtt a víz.

Bennem van-e Krisztus? Jó és fontos kérdés, mert a keresztyén élet lényege: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Sőt, igazából akkor vagyok keresztyén, ha én meghaltam Vele a kereszten, és már Ő él bennem. Mindez az életfolytatásunkban látszik meg. Látható-e a mindennapi életemben a Krisztus? A bennem élő Krisztus azt jelzi, nem én vagyok immár a fontos, hanem egyedül Ő. Mert a hívő életnek nem rólam, hanem Őróla kell szólnia.

AMEDDIG JÉZUS ÉL

1.  

Ameddig Jézus él,

Ameddig Ő segél,

Nem bánthat gond és félelem,

Ő van mindig velem.

2.  

Jó Pásztor Jézusom,

Vigyáz rám, jól tudom,

Legeltet szép zöld pázsiton,

Ég harmatát iszom.

3.  

Mikor leszáll az est,

Sötétje bánt, ijeszt,

Az éjszakában is tudom,

Hogy megvéd Jézusom.

4.  

Ha lábam tévedez,

Bánt a világ, sebez,

Jézus szívén a menhelyem,

Ő gyógyírt ad nekem.

5.  

Ha Őrá néz szemem,

Úgy megvan mindenem,

Hogy Jézusom szeret nagyon,

Ez a paradicsom.

Isten áldásával.

Veszedelemben

A

z Úr tükröt tart Izráel népe elé, amelyben megláthatják  a valóságot (Hós 4,1-19). Feltárul szívük tartalma, és az is világossá válik, hogyan látja őket Isten. Amikor igét olvasunk, tükörbe tekintünk, amelyben láthatóvá válik valós természetünk és életvitelünk. Az ige azt mutatja meg, ami van, itt nem lehet kimagyarázkodni, másokra hárítani. Mindezt azért teszi, hogy lehulljon az álarc, és bűnbánatra jutva kérjük életet átformáló kegyelmét. Isten beavatkozása, szívet megújító munkája nélkül nem változik az életünk, nem leszünk jobbá. A bennünk lévő bűnnel semmi nem tud megbirkózni, nem segítenek a pozitív példák, a nevelés, új szívre van szükség. 

A nép úgy gondolta, minden rendben van, Istennek is tetszik az életük, sőt, meg van velük elégedve. Ehhez képest hidegzuhany a próféta üzenete: Pere van az Úrnak az ország lakóival. Vagyis Isten nincs megelégedve, ítéletre vonja őket. A vallásosság köntöse mögött megjelenő bűnöket az Úr látja, és most leleplezi. Miért is mutatja meg az Úr mindezeket? Mert az Isten nélküli világ számára mindez magától értetődő, de Isten népe között, az Ő országában nem. Az Úr nem fogadja el, hogy ugyanúgy éljen a népe, mint azok, akik nem az Övéi. A nép azért lett oda elplántálva, hogy másképp, Isten törvénye szerint éljen, és így világítson. Milyen az én életem? Világít, Isten országának törvénye, annak harmóniája és igazságossága ragyog át rajtam? Vagy én is igazodok a kor szokásaihoz? Egy kis hazugság belefér. Lopás, paráznaság elmegy, ha az érdekeink így kívánják? Izráel úgy gondolta, mindez belefér, Isten pedig azt üzeni, nem fér bele, és ha nem térnek meg, megítéli őket. Az ítélet megtisztítás is egyben.

Az Úr a papot és a prófétát is felelősségre vonja, azokat, akiknek rá kellett volna mutatni mindarra, ami bűn, de nem tették. Nekik kellett volna a népet Isten ismeretére megtanítani. Az Úr mai szolgái, mi hogyan állunk meg Előtte? Annyi minden fontos ma, elveszünk a sok tennivaló között, de az igére, Isten akaratára való tanítás, a lelkek mentése fontos-e még? Szánunk-e elég időt az Úr megismerésére? Elmélyülünk-e az igében? Mert az ige mély ismerete tárja fel előttünk Isten mélységeit és visz Hozzá közelebb. Miért van szükség Isten megismerésére? Mert elpusztul a nép, mert nem ismeri Istent. Isten nem ismerése pusztulásba visz. De nemcsak a földi életben pusztulunk el és válunk ember alattivá, hanem az örök életre sem jutunk el.

Megrendítő, amit mond az Úr, nem törődtél Istened tanításával. Elcsendesedve, bűnbánattal kell látni, nem törődöm eleget az Úr tanításával, az igével. Még többet kell tanulmányozni, mert az Úr szava tart meg, és általa növekedhetek, válhatok érett tanítvánnyá. Csendességünkben nézzük meg, mennyit törődünk az Úrral, az igével, mennyit tanulmányozom, és keresem-e az akaratát? Emberi véleményekre hagyatkozom, vagy magam keresem meg az igében egy-egy témára a választ? Ma népszerű az egyik tanítótól a másikig futkosni, mondják meg ők, mi a helyes, és nem mi keresünk. Azért adta az Úr kezünkbe az igét, hogy mi magunk keressünk, és egyre jobban megismerjük Őt.

Az Úrtól elfordult élet nem elégszik meg, nem tud semmi igazi békességet adni. Elhagyták az Urat, és helyette pótszerekhez fordultak, de ezek nem adnak boldogságot, rabbá tesznek, de Isten helyét nem tölthetik be. Sőt, átformálnak, elveszik az észt, elveszik józanságunkat, és így a hazugságok fészkelik be magukat a szívünkbe. Mi a megoldás? Az Úr segítségül hívása. Csakis Ő képes megszabadítani és a szívünkben lévő űrt betöltetni. Isten nélkül pusztulunk, de az Ő vezetése alatt oltalomra lelünk. Az Úr közel van, csak mi távolodunk el Tőle. Lássuk meg, hogy az Úr az igazi oltalom.

Mennyire más a Krisztuskövetés Pál apostol életében, mint ahogyan mi azt elgondoljuk (2Kor 11,16-33). Hányszor használja a veszedelemben kifejezést ebben a szakaszban. Jézust követi, és mégis mennyit van veszedelemben. Ezt mi nem értjük, hiszen úgy gondoljuk, aki Istenhez tartozik, azt elkerülik a bajok. Pál épp azt tapasztalta, hogy amíg üldözte a Krisztust, nyugodt élete volt. Sem bot, sem börtön, sem hajótörés nem érte. Amikor Krisztusnak átadta az életét, és elkötelezte magát a szolgálatára, menekülnie kellett. Ahol Krisztus van a szívben, ahol Róla tesznek bizonyságot, szembe kell nézni a veszedelmekkel. Számíthatunk rájuk, mert az Urat ma sem tudja az ember elviselni, hiszen ha Ő megjelenik, igazi felfordulást visz végbe. De ez a felfordulás nem fegyveres akció, hanem a szívben borulnak a megszokott dolgok. Nem férhet ott meg többé a hazugság, paráznaság, az önzés, a csalás, mások kihasználása, a bűn semmilyen formája. Amikor Krisztus belép az életünkbe, óriási változást visz végbe. Megtisztítja szívünket, és új életformát ad. Mindez látható változásokat jelent, a bűnös és bálványimádó szokások elmaradnak, a régi gyakorlat és életvitel a múlté, immár Jézus jár előttem, és én Őt követem, igyekszem úgy élni, ahogyan Ő élt.

Van-e változás az előző életemhez képest? Ahhoz képest, amikor még nem ismertem Jézust?  Miről beszélek: magamról, munkámról, eredményeimről, vagy arról, amit az Úr elvégez az életemben? Aki az Úr útján jár, szembetalálkozik veszedelmekkel, a gonosz soha nem nézi jó szemmel a Krisztusról szóló bizonyságtételt, nem szereti a hiteles életeket, és mindent megtesz, hogy megnehezítse útjukat. A nehéz helyzetekben, szenvedések közepette is adjunk hálát, köszönjük meg, hogy szenvedhetünk Érte. Hiszen Ő is szenvedett, életét adta értünk. A veszedelmekben is jelen van Ő, nem hagy magunkra, hanem erőt ad a folytatáshoz.

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

Isten áldásával.

Tovább!

A

 próféta nincs könnyű helyzetben, a népet Isten szava nem érdekli, minden más sokkal jobban foglalkoztatja őket, mint az Úr (Hós 3,1-5). Hiába szólja az igét, figyelmeztet, rámutat paráznaságukra, nincs foganatja. Ebbe a helyzetbe könnyen bele lehet fáradni. Amikor az Úr szolgája azt látja, süket fülekre talál, olyan gyorsan jön a gondolat: nincs értelme tovább vesződni, hagyd őket. A mai korban sem könnyű Isten szavát képviselni, Jézusról vallást tenni, az emberek többsége saját dolgaival, a világ kínálatával van elfoglalva. Mindenki a testnek és annak vágyainak él, az Úr igéje nem fontos. Ha segítségre szorulunk, jön az orvos, a politika vagy más társadalmi szervezetek, nincs Istenre szükségünk. Még az egyházban is gyakran a pénz, a kapcsolatok jelentik a reményt, és nem az Úrba vetjük minden bizodalmunkat. Ezen kell változtatni, forduljunk teljes szívünkkel az Úrhoz, vessük egyedül Belé minden bizalmunkat, és tegyük, amit mond. A világ megtéveszt, még ha ez azonnal nem is látszik. Addig támogat, amíg haszna van belőlünk, azután elengedi a kezünket és magunkra hagy. Isten ezt nem teszi. Ő mindig vár, és amikor összetörten, kiábrándultan keresgélünk, lehajol és talpra állít. Mindezt Jézusban teszi meg, Őáltala hajolt le világunkba, és aki hittel segítségül hívja, nagy dolgokat tapasztal. Teljes belső változáson mehet keresztül, Isten országának polgárává válik. 

Az Úr megszólít, amikor elkeseredünk, amikor értelmetlennek látjuk a további küzdelmet. Olyan könnyen feladnánk. Mit mond? Szeresd csak tovább! Vagyis ne add fel, szeresd tovább azokat, akik fütyülnek rád, akiknek nem kell az Úr szava. Csináld tovább azt, amivel Ő megbízott. Olyan jó, hogy szól az Úr, mert az ige képes egyedül felemelni, továbbsegíteni. Mi az, amit abba akartál hagyni? Ki az, akitől elfordultál, akire azt mondtad, nem érdemes vele bajlódni? Az ige üzeni: ne add fel, szeresd tovább. Ez azt jelenti, foglalkozz vele tovább, tegyél számára bizonyságot, és bízz az ige erejében.

A további szolgálatra bátorításhoz ígéret fűződik: azután megtérnek, keresni fogják Istenüket, az Urat. Lesz eredménye a hirdetett igének, mert erre várunk, hogy legyenek megtérések. És most itt meglátjuk, mi is a megtérés. Nem azonos az egyháztagsággal, belépek valamelyik felekezetbe, vagy a gyerekkori fogadalmam nyomán újra elkezdek templomba járni. Ez jó, mert igeközelbe kerül az ember. De a megtérés ott kezdődik, amikor szívből keresni kezdem az élő Istent. Amikor személyes kérdésemmé válik az Isten, a Vele való kapcsolat. Keresem, mert kielégítetlen az életem, mert a világ nem ad értelmet és célt. Aki keres, az talál. Aki őszintén keresi Őt, az meg is találja, mert Jézusban kijelenti magát. Jézust megismerve Istennel találkozunk, és ebben a találkozásban megleljük életünk értelmét is. Mi az élet értelme? Miért vagyok itt? Azért, hogy a gyermekévé legyek. Ez kegyelemből valósul meg. Megtérés az, hogy keresem Istent, és amikor találkozok Vele, teljes mértékben rábízom az életem.

Remegve fordulnak az Úr jóságához. Olyan jó ez, az Úr jóságos, nem vesztünket akarja, hanem életet kínál. Aki felismeri bűnös, elveszett voltát, és bűnbánattal érkezik Jézushoz, az megtapasztalja a kegyelmet. Hány elrontott életű ember számára jelentett reményt Jézus. Benne és Általa újra emberekké lehettek. A bűn mélységeiből álltak talpra, és ezt követően az Ő követésében kiteljesedtek. A mi életünk is Jézus követésében teljesedik ki.

Az apostol nem a maga számára gyűjti az embereket, hanem Krisztus számára jegyzi el őket (2Kor 11,1-15). A gyülekezet Krisztus jegyese. Ez csodálatos, de hogyan is állok Elé? Tiszta az életem? Megtisztultam a Bárány vérében, és ismét megtisztulok? Mert nincs más tisztítószer, csak az Ő vére.

Azonban vannak, akik más Jézust hirdetnek, számukra a gyülekezet a megélhetést jelentette. Minél több ember tartozik hozzájuk, annál jobban élnek. Pál azonban nem belőlük, hanem értük élt, amint az Úr is tette. 

A gonosz ma is munkálkodik, de nem egyenesen, hanem elváltoztatja magát. Mit jelent ez? Hívőnek, tanítványnak, igehirdetőnek álcázza magát. Ha ezeket a szerepeket magára ölti, nem sokan gyanakszanak. Ki gondolna arra, hogy egy igehirdető nem a tiszta evangéliumot hirdeti, hogy hamis Krisztusról szól? Kevesen látják ezt meg. Mit jelent a más Jézus, a más evangélium? Amikor felhígul az evangélium, nem a bűnbánatra, megtérésre, új életre, hanem valami másra kerül a hangsúly. Már nem a bűntől való szabadulás a fontos, nem a kegyelem hirdettetik, hanem népben, vallásban, közösségben, programokban gondolkodunk.

Pál óva int, mert a gonosz világosság angyalaként áll elénk, szerepét jól játssza, idézi a Bibliát is. De aki ismeri a jó Pásztor hangját, felismeri, és elfut tőle. Aki felismeri a hamis pásztort, az nem hallgat rá, hanem az igét teszi meg zsinórmértéknek. Minél jobban ismerjük a Szentírás összefüggéseit és a mi drága Urunkat, annál könnyebb lesz kiszűrni a gonosz praktikáit. Jézus az életét adta értünk, Ő nem propagandabeszédet tart, hanem megment a bűn és a halál karmaiból. Új életet kínál, amely Isten országában teljesedik ki. Aki Krisztusra talál, életet nyer, mert Ő az Élet.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét

Isten áldásával.

Hitmélyítés

N

agyon megrendítő Isten szeretete és irgalmassága, amit hűtlen népe felé tanúsít (Hós 2,16-25). Csak térdre borulni lehet az Úr előtt, hogy mindazok után, amit eddig olvastunk, amit a próféta leír Izráelről, az Úr még mindig szereti őket és mindent megtesz azért, hogy visszataláljanak Hozzá. Csodálatos ígéreteket ad a számukra. Nincs Istenhez és az Általa kínált élethez fogható. Ez a világ, benne a szuperhatalmakkal való barátkozás sem adja meg azt a békés, harmonikus életet, amit Tőle kaphatunk. 

A pusztába viszi Izráelt az Úr, az egyedüllét csöndjében akar velük beszélni. A jóléttől a pusztaságba, a világ nyújtotta kényelemtől elvonva akar velük beszélni. Szükségünk van elvonulásra, csöndre, amikor csak az Úrra figyelünk. Világunk életet segítő, könnyebbé tevő, szórakoztató eszközei elvonják figyelmünket életünk valóságáról, szívünk igazi tartalmáról. Isten azt szeretné, ha a pusztában elcsendesedve meghallanánk megszólító szavát. A pusztában az Úr akar beszélni velünk. A reggeli csendesség is ilyen alkalom lehet, ahol megtapasztaljuk, hogy az Úr szól. Mégpedig szívhez szólóan szól, a szívünket veszi célba, megmutatja, milyen is a Tőle elszakadt szív. Feltárja a valódi tartalmat, de megoldást is kínál rá.

Az Úr beszélni akar velünk, távol a világ zajától, a csöndben, azzal az indíttatással, hátha meghalljuk, amit mond. Ahhoz, hogy meghalljuk az Urat, valóban csendben kell lenni. Külső és belső csöndre van szükség. Elcsendesíteni szívünket, és ráhangolódni Isten jelenlétére. Legyünk távol minden olyan eszköztől, ami megtörheti a csöndet, megszakíthatja Isten szavát. Kapcsoljuk ki a telefont, ne figyeljünk másra, csak egyedül Őreá.

Megismered az Urat. Ezt nem pogányoknak, hanem vallásos embereknek, az Ő népe tagjainak mondja. Miért kell megismerniük? Mert nem ismerik, nem annak ismerik, Aki. Nem úgy ismerik, ahogyan Ő kijelentette magát. De én ismerem? Templomba és különféle alkalmakra járó gyülekezeti tagok, ismerjük mi Istent? Tudjuk, hogy kicsoda Ő? Tisztában vagyunk akaratával, üdvtervével? Azért beszél hozzánk, szól a szívünkhöz, mert azt akarja, hogy megismerjük. Sőt, azért lett emberré Jézus Krisztusban, hogy feltáruljon előttünk Lénye mélysége, hogy meglássuk orcáját, és átéljük közelségét, szabadítását. Jézusban Isten egészen emberközelbe jött. Megláttuk, hogy a bűnösök közé érkezett, mert szereti őket, és meg akarja menteni. Isten mentő szeretete jelent meg Jézusban köztünk. Nem szentek közé érkezett. Jó lenne az ige tükrébe nézve meglátni, hogy nincs minden rendben. Nem vagyunk jók, mert nincs igaz egy sem. Kegyelemre, Isten segítségére szoruló bűnös ember vagyok.

Drága kegyelme által eljegyez magának az Úr. Az Övé lehetek, az Övé. Nem a világé, a politikáé, a szenvedélyeké, hanem az Övé. Ez azt jelenti, hogy Neki élek. Az egyház az Úrnak és az Úrért él. Megajándékoz hittel. A hit az Ő ajándéka. Ma is kérhetem, ajándékozzon meg élő, Benne bízó hittel. Olyan hittel, ami mindig Tőle várja a megoldást, amely Érte kész nehéz helyzetekkel is szembenézni. Megtapasztalják Isten áldását. Ha a nép visszatér Hozzá, átélik a föld termőerejének megnyilvánulását. Minden értük, a javukra fog működni, munkálkodni. Az Úrral való élő kapcsolat, az engedelmes élet semmihez sem hasonlítható életvitelt és bővölködést eredményez.

Pál apostol továbbra is Urat állítja elénk (2Kor 10,12-18). Figyeljünk Rá, csodáljuk, imádjuk és kövessük Őt, mindenben. Legyen Ő a mércénk. Amikor magunkat értékeljük, egyedül Hozzá hasonlítsuk az életünket. Hányan önmagukhoz mérik magukat. A saját eredményeik vagy más emberek élete lesz a minta. Ez azonban téves út. A farizeus is az imádságában a többi emberhez mérte magát, és így meg volt elégedve önmagával. A helyes mérce az ige.  Ebben látjuk magunkat annak, akik igazából vagyunk.

Fontos elv: aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék. Vagyis ne magunkról, hanem az Úrról beszéljünk. Azt mondjuk el hálás szívvel, amit az Úr cselekedett. Mert általunk is Ő cselekszik. Adjunk hálát, amiért kezünk, lábunk, ajkunk eszköz lehet az evangélium hirdetésében. Mert a mi feladatunk is az evangélium emberekhez való eljuttatása. Meg kell látnunk azokat a területeket, ahová még nem ért el az ige, ahol még nincs jelen. 

Az apostol tiszteletben tartja mások munkáját. A mások által elvégzett munkát és eredményt nem akarja magának tulajdonítani. Jó, ha mi is tiszteletben tartjuk mások munkáját, ha megbecsüljük a mások által elért eredményt, és azt nem magunknak tulajdonítjuk. Fontos meglátnunk, hogy már előttünk is volt egyház, hirdettetett az ige, voltak eredmények, és mi egy olyan munkába álltunk bele, amit mások kezdtek el. Ezt nem szabad elfelejteni. Az élet nem velem kezdődött, már előttem is éltek, sok mindent elvégeztek és megoldottak. A mi feladatunk továbbvinni az Úrtól kapott életformát, hirdetni az igét, továbbadni, amit mi kapunk. Mélyíteni kell a hitet, segíteni a növekedést.

AMEDDIG JÉZUS ÉL

1.  

Ameddig Jézus él,

Ameddig Ő segél,

Nem bánthat gond és félelem,

Ő van mindig velem.

2.  

Jó Pásztor Jézusom,

Vigyáz rám, jól tudom,

Legeltet szép zöld pázsiton,

Ég harmatát iszom.

3.  

Mikor leszáll az est,

Sötétje bánt, ijeszt,

Az éjszakában is tudom,

Hogy megvéd Jézusom.

4.  

Ha lábam tévedez,

Bánt a világ, sebez,

Jézus szívén a menhelyem,

Ő gyógyírt ad nekem.

5.  

Ha Őrá néz szemem,

Úgy megvan mindenem,

Hogy Jézusom szeret nagyon,

Ez a paradicsom.

Isten áldásával.