Csoda

A

 bábeli ítéletet követően ismét egy újrakezdést látunk (1Móz 12,1-20). Ez nem annyira látványos, mint az özönvíz után, de mégis egy új kezdés. A magának nevet szerezni akaró és nem Istent dicsőítő emberiség megítéltetett. A nyelv összezavarása is megmutatta, mennyire törékeny, milyen kicsiny az ember. Nem beszél egy nyelven, és már rés keletkezik, oda az egység, a megértés. Ez azonban nem  eredményezett bűnbánatot, és nem vitte Isten közelségébe az embereket. A kudarcok Isten felé segítenek-e? Meglátom-e, hogy mindez azért történt, hogy felismerjem: Istenre van szükségem? A kudarc célja nem az elkeseredés, hanem az Istenhez való közeledés.

Új kezdést látunk, mert eddig nem vált világossággá az emberiség. Nem az Úr nevének megismertetése vitte előre. Egy embert, Abrámot hívja el az Úr arra, hogy nevéről bizonyságot tegyen ezen a világon. Ez a küldetés a tőle származó nép küldetése is lesz. Nekik kell Istent, az Ő akaratát és a Tőle való életformát megjeleníteni. Az új mindig elhívással és áldással kezdődik. Isten megszólít, nem én jelentkezem, hanem Ő szól bele életem sötétségébe és emel ki onnan. Majd áldásával jelen van és vezet.

A hívó szóra válaszolni kell; Ábrahám válasza az engedelmesség. Nem okoskodik, filozofál, hanem elindul, Istenre bízva magát. Nem tud előre semmit, fogalma sincs, hol lesz a föld, ahová menni kell, de figyel felfelé. Nem mindent mond meg az Úr előre, sőt, mindig csak a következő lépést mutatja meg. Ehhez azonban meg kell tenni az elsőt. Mindez akkor sikerül, ha közel vagyok Hozzá, ha jól ismerem, és tudom, hogy kezében jó helyen van az életem.

Ábrahám célt kapott Istentől, igaz, ez eddigi kényelmének feladását jelentette. Élete gyökeresen megváltozott. Városlakó, kényelmes polgárból sátorlakó, nomád pásztor lett. A vándorlás nehezebb életforma, mint a városi lét. Istenért vállalja mindezt Abrám. Az Úr velünk is közli tervét, de az lehet, hogy fáradságosabb, küzdelmesebb lesz, mint az eddigi volt. Az eredményes élet küzdelemmel, izzadsággal jár.

Lót is vele ment. Ő nem élt át elhívást, csak mintegy odacsapódik Abrámhoz. Még nem ismeri az élő Istent, még nem tudatos, amit tesz. Tudatosa tartozom Jézushoz, vagy csak azért vagyok itt, mert beleszülettem egy felekezetbe? Átéltem már, hogy az Úr megszólít, és önként indultam el követni?

Nem olvasunk az útról, hogy milyen is volt, mennyi küzdelmen mentek keresztül, csak azt látjuk, hogy megérkeztek. Az Úr vezette őket, és célba értek. Ez azért szólított meg, mert nem magukkal vannak elfoglalva, nem panaszkodnak, mennyit szenvedünk, hanem ők az Úrra néznek. Semmi sem fontos, csak az engedelmesség. Ábrahám szeme előtt Isten ígérete lebeg, és bízott az Úrban, tudta, hogy amit ígért, azt meg fogja tenni. Honnan tudta? Mert hallotta szavát, beszélt Vele. Isten valóságos személy lett a számára. Addig bálványokban hitt, azoknak soha nem hallotta a hangját, de most az élő Isten megszólította őt. Személyes találkozást élt át. Isten ma is személyesen szólít, a holt és személytelen vallásosságból élő hitre és kapcsolatra hív el. A személyes kapcsolat fontos eleme az engedelmesség. Nem arról van már szó, hogy eleget teszek a vallásom követelményének, és aztán pedig úgy élek, ahogy nekem tetszik, hanem követem Jézust. Mindenben Uram szavára figyelek, az a döntő, amit Ő mond.

Isten megjelent Abrámnak az ígéret földjén, így jelez, jól jöttél, és erősíti a továbbiakra nézve. Megerősíti az ígéretet is, Abrám pedig oltárt épít, és segítségül hívja az Úr nevét. Ez azt jelzi számomra, hogy tele a szíve hálával, és ezt ki is fejezi, másrészt megvallja, hogy továbbra is Istennel akar járni. Nemcsak a vándorlás során, hanem az új földön is az Úrra van utalva, csak Általa érhet el eredményeket. Az Úrra egész életünkben rá vagyunk utalva. Ahol vagyok, ott hívjam segítségül, majd adjak hálát, amikor eljutok egy újabb állomáshoz.

Nem könnyű az Úr útján járni. Nincs vörös szőnyeg, de mindig találkozunk nehéz helyzettel, ami próbává válik. Isten vizsgáztat, megnézi, hogyan reagálunk, bízunk-e Benne, vagy menekülünk. A menekülés azt jelzi, hogy korlátok közé szorítottam az Urat. Nem hiszem, hogy Ő ezt a nehézséget is meg tudja oldani. Abrám nem mutatta meg az ott élő embereknek, hogy nem a menekülés a megoldás, lehet bízni Istenben, majd Ő gondoskodik. Inkább ő vette át azon népek szokását. Éhínségben a megoldás: Egyiptom. Isten gyermekei számára nem jelenthet megoldást a pogány Egyiptom, ma sem. Nem a világ segít ki, Istennek nincs szüksége a világ támogatására. Épp azt akarja, hogy az egyház mutasson utat a világban élők, az Egyiptomban bízók számára. Mutassuk meg, hogy Isten a segítség.

Eddig arról beszélt az Úr, hogyan imádkozzanak, és minek tekintsék a tanítványok az imádkozást (Mt 6,9-15). Most pedig annak tartalmáról szól. Az egyéni imádkozást csendes helyen, félrevonulva, amennyire ez lehetséges, és Istenre hangolva végezzük. Mert nem más ez, mint mély beszélgetés, élő kapcsolat a mennyei Atyával. Olyan beszélgetés, amiben egy nyomorult bűnös éli át és köszöni meg, hogy Istennek gyermeke lehet, hogy ítélet helyett életet kapott. Soha nem feledhetem el, hogy kegyelem ez a kapcsolat, és aki engem megmentett, azt szeretem, és azzal vágyakozom együtt lenni. Szívesen szentelek Neki időt, mert jó Vele lenni, és Ő az életet jelenti számomra.

Most az imádság tartalmáról beszél, de nagyon fontos tudni, kivel beszélgetek, ki az, Akit megszólítok. Jézus Atyánknak nevezi. Őérte Isten Atyánkká lett. Ez nem természetes, ezért legyen hálás a szívünk. Ez csoda. Igen, csoda, hogy gyermeke lehetek, hogy velem is újat kezd, és nem rettegéssel, hanem bizalommal jöhetek.

Így azután az első helyre, mint legfontosabb teendő, az Atya nevének megismertetése kerül. Tudja meg mindenki, ki az én Atyám, ismerjék meg Őt a földön. Lássák meg, hogy nincs Hozzá fogható. A legnagyobb bűnöst is hazafogadja, és a tékozló is visszatérhet Hozzá, de van esélye az otthon ragadt és megkeseredett, szokásokba belemerevedett idősebb testvérnek is. Ez az imádság Istenről szól. Őt állítja a középpontba. Az imádságainknak nem rólunk kell szólni. Különösen, ha figyelembe vesszük az előzményeket, ahol azt mondta az Úr, hogy tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk. 

Isten nevének és országának a megismerése a fő cél, mert az Ő országának megvalósulása gyökeres változást idéz elő a földi életben. Isten országának nagy hatása van, és ezt szabad kérni. Szabad kérni, hogy jöjjön el, sőt, kérhetjük, és kérnünk is kell, hogy legyen meg az Ő akarata. És ez a kérdés saját életünkre nézve sürgető. Megvalósul-e Isten akarata a mindennapjaimban? Mert akkor lesz a földön, ha nálam már megvan. Kicsivel kezdődik, egy emberrel, és majd úgy terjed tovább. Az Úr Jézus is a maga számára kérte Isten akaratának megvalósulását. Mindennapi program ez, hogy kimondjam, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te, Atyám. Nem könnyű lecke ez.

 Egy kérésbe sűríti az Úr a megélhetés kérdését, minek erről annyit beszélni, ha egyszer az Atya tudja, mire van szükségünk. A kisgyermek is elmondja egyszer, aztán megy a dolgára, tudja, jó helyen van a kérése. És ez nem is több napra, hétre vagy hónapra való bebiztosítást jelent, hanem a következő napi ellátmányt. Itt a római katonák napi adagjáról van szó, amit előző este megkaptak. Így adja meg az Úr nekünk is a mai napra valót, azért, hogy ne ezzel foglalkozzunk, ne ez kösse le az energiánkat, hanem a Neki való élet és szolgálat.

A megélhetés kérdése után jön a bűnbocsánat, talán azért is, mert a kenyérrel vétkezünk a legtöbbet, és azért is, mert csak a test táplálásából csinálunk problémát, az igével, a lelki kenyérrel már nem táplálkozunk. Pedig nemcsak kenyérrel él az ember. Legyen imatémánk az ige terjedése, az Úr szavára való éhség is.

Az Úr tudja, hogy van kísértés, és van próba is, de azzal is tisztában van, hogy jelen az Atya. Ha Ő velünk, ki ellenünk, győzhetünk a kísértő felett, ahogyan az Úr Jézus is ellenállt neki. Ő a Szabadító. Tulajdonképpen, amikor kimondjuk Jézus nevét, mindig a Szabadítót hívjuk, mert a neve azt jelenti, hogy megszabadít bűneinkből, az ördög hatalmából.

Isten dicsőítésével zárul az imádság, mindig így kellene befejezni, dicsőíteni Őt. Mert a hangsúly nem a kéréseinken, nem azok teljesítésén van, hanem Istenen. Ő a középpont.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; :/: És meg nem szégyeníttetem,

Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok

pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Mi -

ken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd élete-

met, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely

megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy ke-

gyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényi-

re; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában meg-

tartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gon-

dot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnö-

met bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben.

Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség

hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit.

Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a

tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énné-

kem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül;

Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.

A belső szobában

R

ohamléptekkel fejlődik az emberiség, városokat építenek, felfedezéseket tesznek, és ez arra készteti őket, hogy valami maradandót vigyenek végbe (1Móz 11,1-32). Égig érő tornyot akarnak, hogy mindenki megemlegesse őket. Vágynak a dicsőségre, valaki majd megveregeti a vállukat, ez igen, vagy egyszerűen csak nyomot akarnak hagyni maguk után? Ami emberi szemmel fejlődésnek tűnik, az Isten felől figyelve nem az, hanem rossz irány. Miért? Nem kellene örülni a fejlődésnek, annak, hogy téglát tudnak készíteni, és van kötőanyaguk is? Mennyi mindent felfedeztek, és rájöttek jó dolgokra. Ez jó, de a belső tartalom, a motiváció a rossz. Nem Istent akarják dicsőíteni alkotásaikkal, hanem maguknak akarnak nevet szerezni. Mintha az ember hozta volna létre a világot, és mindent magának köszönhetne. Mintha az majd a későbbi generációnak lenne jelzés, milyen nagyok is vagyunk. Az embert Isten azért állította a világba, hogy életvitelével és tetteivel Istenre mutasson, Őt dicsőítse. Nekünk Teremtőnkről kellene vallást tenni. Kit dicsőít az életem?

Azt is láthatjuk, hogy a tudás nem csak jót hoz, hanem, bizony, könnyen eltávolít Isten mellől. Már magunkban bízunk, a technikánkra építünk. Azt sugallja itt is a tudomány fejlődése, hogy elboldogul az ember magában is. Már nagykorú, nincs szüksége Istenre. Azonban a világ és benne a saját életünk nem nagykorúságról beszél. Inkább felelőtlen játszadozást látunk sok mindennel. Nem vesszük komolyan a veszélyeket. Nem figyelünk oda egymásra, nem számít gyakran az sem, mennyi életbe kerül egy-egy erőlködés. Mert amit itt látunk, nem más, mint az ember erőlködése, mint a kígyó sugallatának megvalósítására való törekvés. A kígyó azt ültette el az emberben: olyanok lesztek, mint az Isten. Azonban ez tévút, Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, ez elég, sőt, ez egyedi, és csak ennek a rendeltetésnek kellene eleget tennünk. De amikor az ember isten akar lenni, mindig kemény árat kell érte fizetni. Sokan meghalnak, nyomorognak, mert ez a gondolat felsőbbrendűségi törekvéseket is kivált emberekből. Pedig az élet Isten ajándéka, és ezen a földön mindenki számára egyszeri. Az istenkedők istensége is inkább a pusztításban, az élet elvételében nyilvánul meg. Senkinek nem képesek visszahozni az életét. Ezért tiltja és kéri számon az Úr az ember életének a kioltását. Ha nem tudom visszaadni, nincs jogom elvenni. Istennek mindenkivel terve van, inkább segíteni kell, hogy ezt megismerjék, és az Úrnak éljenek. Tehetségünket, tudásunkat Isten dicsőségére, és ne egyéni céljainkra használjuk fel. Mid van, amit nem kaptál, írja Pál. A válasz: semmink nincs, mindent kölcsön kapunk, néhány éves használatra.

Ami az embernek hatalmas produkció, ami világraszóló nyom, az Isten számára apró kis dolog. De mivel rossz a motiváció, Isten összezavarja a nyelvüket. Milyen könnyen összezavarodik az ember, nem érti sem magát, sem a másikat. Miért? Mert nem Isten felé közeledtek. Minél több időt töltök a földön, annál közelebb kellene kerülni az Úrhoz. Arra kellene törekedni, hogy még jobban megismerjük Őt. Azért jött el az Úr Jézus is, hogy ismertté tegyem az Atyát. Közel hozta Őt hozzánk. De erre igyekszünk-e? Mivel indulok a mai napnak? Ott van bennem: az Úr közelségében szeretném tölteni, mélyebbre akarok jutni az ige ismeretében? Még többet foglalkozni vele, ha nem értek is mindent? Isten országát akarom megjeleníteni? Vagy csak magamra koncentrálok, csak a saját nevem a lényeges? Vagy arra igyekszem, hogy minél többen megismerjék Isten kegyelmét, hogy felragyogtassam Jézus Krisztus szeretetét?

Ahogy telik az idő, és távolodik az ember Istentől, egyben elmerül önmaga dicsőségében, rövidülnek az életkorok. Egyre csökken az idő. Isten meghúzta az életkor határát, de az ige azt is üzeni, hogy a bűn által is egyre jobban rövidül az életkor. A bűn is lefaragja az éveket. Amint ma is látjuk, már a százhúsz évtől is igen messze vagyunk, mert önpusztító életet élünk. Nem megszűnik a betegség, és így javul az egészség, hanem új és pusztító betegségek jönnek elő. A mértéktelen, önmegtartóztatást nem ismerő életforma új problémákat hoz magával. Ezen csak egy életváltozás segít. Az Úr Jézus kegyelme, Lelkének munkája általi új élet.

Jó látni, hogy ha az ember távolodik is Teremtőjétől, Ő nem mond le rólunk, nem hagy magunkra. Feltűnik Abrám és Száraj, akiken keresztül Isten szövetségre lép az emberrel, és egy új népet hoz létre, akikkel megismerteti magát. Bennük előrevetíti a mi megmentésünket is. Az Abrámtól származó nép közül jön el majd a Szabadító. Mert amivel mi nem tudunk mit kezdeni, arra Istennél van megoldás. Ami itt még csak készülődik, mi azt már ismerjük, és igénybe vehetjük a szabadítást. Megismerhetjük Jézust, és benne Isten kegyelmét. Jézussal győztes életet élhetünk.

A hitünkben is az a lényeges, hogy kinek élem azt meg (Mt 6,1-8)? Embereknek akarok tetszeni, az a fontos, hogy lássák, mit teszek, adok, vagy ez az én és az Isten ügye? Elvonulok, és a belső szobában élem meg, mert az Úr közelsége a lényeges nekem? Vele akarok együtt lenni, és amit majd hálából teszek, nem elismerésért teszem, hanem belső késztetésből, a megtapasztalt kegyelemért. Megkísérti Isten gyermekeit is az elismerésre való törekvés. Akkor teszünk meg dolgokat az egyházban is, ha azt majd megköszönik és jól megfizetik. Mi van a szívünkben? Mi motivál? Urunk az Úrral való élő kapcsolat felé irányít, jó, ha minden tettünket az Isten iránti szeretet ösztönzi. Ne emberek előtt gyakoroljátok kegyességeteket, mondja az Úr Jézus, nem emberekre, hanem Istenre tartozik, ha adok, ha valamit megteszek. Az a lényeg, hogy Ő látja, és jutalmat ad Övéinek, akik szeretik Őt. Lehet, hogy senki nem szerez tudomást arról, amit az Úrnak tettünk, ha szolgálatként elvégzünk egy feladatot, ha segítünk valakinek. De ez ne keserítsen el, mert az Úr látja, és értékeli. És ez elég. De valóban elég? Hányszor megkeseredünk, ha nem látják meg szolgálatunkat, ha nem hangsúlyozzák, amit teszünk. Az Úr Jézus rámutat: az Atya meg fog jutalmazni. Micsoda öröm lesz, amikor majd Tőle vehetjük át a jutalmat. Az emberi jutalmak semmivé lesznek. Meg akit ma jutalmaznak, azt lehet, hogy holnap félreállítják. Amit a mai rendszer ad, azt a holnapi visszaveheti, de amit Isten ad, az el nem múló koronát, azt senki vissza nem vonhatja. Kapjon mindenki jutalmat, elismerést, de én az Úr jutalmára vágyom és várok.

Fontos a hívő életben az imádkozás, de ez sem teljesítmény. Nem azért tesszük, mert kapunk érte valamit, hanem azért, mert az imádkozás összeköt Istennel. Az ima idő, intim pillanat. Bensőséges perceket tölthetek el Urammal, feltárja előttem a Lényét, és én is kitárulkozhatom Előtte. Ezért a mély ima csak kettőnkre tartozik. Ez sem az emberek elé való, a belső szoba csöndjébe és rejtekébe küldi az Úr. Isten lát minket a titkos helyen is, látja, mi van a szívünkben, és megfizet. Mivel fizet? Jelenlétével. Velünk tölti az időt, és ennél nem kell több. Minél több időt töltünk a belső szobában, annál gazdagabb és áldásosabb lesz az életünk. Az Isten jelenlétében eltöltött időnek maradandó nyoma van, az meglátszik. Mózes arcán meglátszott a Hóreben, Isten dicsőségében eltöltött idő.

Nem láthat bár e földi szem

1.  

Nem láthat bár e földi szem,

Jézus, Tiéd vagyok.

Bár arcod rejtve van nekem,

Mégis felém ragyog.

2.  

Fülem nem hallja hangodat,

Mégis beszélsz velem,

S boldogságot csupán az ad,

Ha szódat figyelem.

3.  

Képed betölti lelkemet,

Utam bármerre visz,

És mindenütt kezed vezet,

Ha azt nem látom is.

4.  

Kimondani mi vagy nekem,

Ó, nincsen arra szó,

Most hitből áll csak életem,

S mégis mindez való.

5.  

De majd a fátyol szétszakad,

Mely most még rejteget.

Színről színre látlak magad,

S fényedben élhetek.

Isten áldásával.

Én pedig azt mondom nektek …!

I

sten áldással indította újra az életet, ez volt a start, és ez jó kezdet (1Móz 10,1-32). Fontos, hogy áldással induljunk, Vele induljunk, de ugyanennyire fontos, hogy megmaradjunk mindvégig az Úr közelében. Isten áldása nem egy nagy adag energiabomba, ami kilök a világba, nem is egy hordozórakéta, ami a megfelelő magasság után leválik, és az űrhajó megy tovább. Sajnos megfigyelhető, hogy ilyen energiabombaként tekintünk Isten áldására, ami új lendületet ad, de magára Istenre nincs szükségünk. Miért? Mert az energia személytelen, csak segít, viszont nem szól bele az életünkbe. Isten azonban élő valóság, bele akar szólni a mindennapjainkba, vezetni akar, mint a pásztor a nyájat. Miért? Mert egyedül csak Ő tudja, mi a jó nekünk, és melyik a jó út. Mert nem az a lényeg, hogy megtegyük a köröket, hanem az, hogy célba érjünk. És úgy gondolom, az sem lehet mindegy, hogy hol van a cél.

A Biblia szerint Isten mennyei világa, az üdvösség a cél. Azért fontos ezt látni, mert a halállal nem szűnik meg az élet, de nem vezet egyenesen minden ember élete az üdvösségbe, van kárhozat is. Az üdvösségbe Jézus által visz az út, Ő az Út! Ha kikerüljük, vagyis nem hiszünk Benne, mint személyes megváltónkban, lehet emberi mércével bármilyen jó, sikeres, gazdag az életünk, nem a mennybe jutunk. Aki hisz Jézusban, annak van örök élete. Azonban ehhez egy mély és őszinte magunkba nézésen is keresztül kell menni. Amikor meglátom, hogy nem felelek meg Istennek, bűnös és elveszett ember vagyok, majd mivel nem akarok elveszni, Jézust hívom segítségül. És Ő megbocsátja megvallott bűneinket. Keresztelő János is azokat merítette be, akik megvallották bűneiket. A keresztség nem amulett, hanem megvallása kegyelemre szoruló, bűnös állapotunknak. Krisztusba vetett hit nélkül a keresztvíz hatástalan.

Ahogy az ember betölti a földet, egyre inkább távolodik Istentől és egymástól is. A bűn megmaradt, és tovább végzi romboló munkáját. Mivel nem Isten a királyuk, valaki a többi fölé emeli magát. Ez az Istentől való elszakadás következménye, valakik mindig többnek tartják magukat, a többi fölé növekednek, és hatalmukat nem mindig a közösség javára, hanem gyakran saját pozíciójuk megerősítésére használják fel. Ezért jó, ha az Úr Jézus Krisztus az életünk királya. Mihelyst levesszük Róla a tekintetünket, távol kerülünk egymástól is. Az Úr Jézus is arról beszélt, hogy tanítványai között ne a világ rendje legyen a mérvadó. Isten országában nem az elnyomás, az uralkodás, a másik kihasználása a trend, hanem a szeretetben való szolgálat.

Urunk tovább vezet minket, egyre mélyebbre, és bizony, azt mondjuk, ez már sok, ezt már nem lehet, mindennek van határa, ez tőlünk nem telik (Mt 6,43-48). Emberi szinten mindennek van határa, de a kegyelemnek, Isten szeretetének nincs. Az ember meghúzza, csak eddig, tovább nem. Ezt tette Péter is, amikor megkérdezte az Úrtól: hányszor bocsássak meg, még hétszer is? Úgy gondolta, ez a plafon, és már ezzel nagy kegyet gyakorolt, de Jézus nem áll meg itt. Azt üzeni,  a megbocsátás végtelen, és ezt gyakorolja is. Mai szakaszunkban is ezt látjuk, amit mond, azt nyomatékkal mondja, ami azt jelenti: most már ez az érvényes. Amit én mondok, az az irányadó a másik emberhez való viszonyulásban.

Amikor olvassuk a folytatást, talán arra gondolunk, hogy mégiscsak inkább azt választjuk, ami a régieknek mondatott. Mert ott legalább én döntöm el, ki a felebarát, vagyis az, aki engem szeret, aki kedves hozzám, vagy a családom, gyülekezetem tagja. De amikor azt mondja, szeresd ellenségedet, nem lehet válogatni, mert ha ellenség, akkor nem szeretetre méltó. Nincs kedves vagy még kedvesebb ellenség. Az ellenség gyűlölni való, mondták a régieknek, tartja a hagyomány, de most ezt halljuk: „Én pedig azt mondom nektek!” Itt nincs apelláta, ez nem egy ajánlat, ami felől döntök; ez parancs, aminek engedelmeskedni kell. Mert Jézus, amit mond, azt az övéinek, a tanítványainak mondja. Aki tanítvány, az komolyan veszi, sőt, az így akar élni. Mert nem az számít, hogy tudok-e így élni, hanem az, akarom-e szeretni az ellenségemet, ha igen, akkor Ő képessé tesz rá. Ez a lényeg. Ő megadja hozzá a képességet.

Miért mondja mindezeket? Azért, mert a tanítványság több, mint amit a világ nyújt. Azt övéinek különböznie kell, többet kell nyújtania, mint a nem hívőknek. De ez nem anyagiakban, tudásban, vallásosságban, hanem Jézusi indulatban és életformában nyilvánul meg. Mindennek meg kell látszania. De van-e különbség az életünk és a világ élete, gyakorlata között?

A minta a mennyei Atya. Ő mindenkire felhozza napját, nem rekeszt ki senkit. Arra gondoltam, amikor valami nem sikerül, gyakran Istent okoljuk, és amikor aztán mégiscsak boldogulunk, elmondjuk-e: köszönöm, hogy annak ellenére, hogy a múltkor lázongtam, káromoltalak, mégis megáldottad a munkám. Mert, bizony, mi is beletartozunk a gonoszok kategóriába. Amíg Jézus vére nem tisztít meg, mi sem vagyunk mások, jobbak, mint az Isten nélkül élők. Nem magától értetődő, hogy új életet kezdhetünk. Mindez kegyelem.

 Ó, érthetetlen kegyelem

                 

   

Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált!

Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, S ahol csak meg jelen e drága kegyelem, bűnöst megigazít.

Hozzá bajok, vészek között mindig járulhatok, megőriz, megvéd, s bőségesen elég elérni otthonunk.

Az Úr, íme, jót ígért nekem: Vár Nála biztos jövő, Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő, életfogytiglan Ő!

S ha végsőt dobban majd a szív, az élet véget ér Túl titkok fátyolán a lelkem igazán szent békességre tér.

Sok ezredév, ha eltelik, - kevés, akár egy nap-, Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy - oly érthetetlen az.

Isten áldásával.

Jézusi korrekció

Ú

jrastartolta Isten a földön az életet, mégpedig áldással tette (1Móz 9,1-29). Mindezt azért, mert csak akkor halad jó irányba az élet, akkor fog a második esély javára válni az emberiségnek, ha Istennel indul, és Vele éli mindennapjait. Az áldás magát Istent jelenti. Veletek vagyok, nem hagylak magatokra. És ezt megerősíti Jézus születésének a bejelentése. Immánuelnek nevezik majd, ami azt jelenti: Velünk az Isten! Csodálatos üzenet ez ma is, velünk az Isten. Jézusban itt van közel hozzánk, rajtunk áll, hogy megszólítjuk-e, megfogjuk-e a kezét, és belekapaszkodunk-e. Isten itt van, nem kell magunkban bolyongani, van, Aki segít, Aki tanácsot ad, irányt mutat. Ő az, Aki a bűnösnek megbocsát, és ezáltal helyreállítja. Noé új kezdése is a bűnbocsánat hirdetése. Hiszen ők is a régi generáció, a bukott emberiség leszármazottai, de Isten az Őt kereső, bűneit megvalló, oltárt építő Noénak megbocsátott, új lehetőséget kínált neki.

Ma is Vele kezdhetem a napot, mert minden nap egy új kezdet is egyben, új lehetőség. Mert nem magától értetődő, hogy felébredtünk, együtt lehetünk szeretteinkkel, dolgainkhoz foghatunk. Megtervezhetjük este a következő napot, de nem tudjuk garantálni az ébredést. Isten megajándékoz ezzel a nappal - mire használom? Mire fordítom az időmet? Mennyi helyet kap benne az Úr? Azért kapom, hogy Őt dicsőítsem, életem bizonyságtétel legyen Róla, és vonzzon másokat Hozzá.

Isten mindent az embernek ad, most már nemcsak növényeket, hanem állatokat is fogyaszthat, felelős gazdává teszi. Úgy éljen a természetben, hogy az élete függ attól, ahogyan bánik környezetével. Jó lenne felelősen hozzáállni a föld kincseihez, az állat- és növényvilághoz. Ne pusztítsuk ki életterünket, és ne cseréljük fel a természetest a mesterségessel. Az embernek Isten nem műanyagot, nem kódokat, hanem a természetben megtalálható, magától is szaporodó növényeket és állatokat adott. Az ember életét védi Isten, számonkéri állattól és embertől egyaránt. Ez ősi okmány, ma sem változott. Isten védi az életet. Megindokolja, miért védi az embert: mert a maga képmására alkotta. Őt képviseljük ebben a világban. Hogyan képviselem Őt? Bár eljutna a szívünkbe Isten életvédő szeretete, és úgy viszonyulnánk egymáshoz, hogy védjük a másikat, és segítjük, az igazi Élet, Krisztus megismeréséhez.

Szövetséget is kötött Noéval az Úr, és ennek látható jele van, mégpedig a szivárvány. Isten nem ad pusztító özönvizet a földre. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem fogja megítélni az emberiséget. Azt üzeni, hogy nem lesz özönvíz által katasztrófa a földön. Benne van az is ebben, hogy nem is lesz rá szükség, persze, sajnos nem azért, mert az emberiség megtér Istenhez és az Ő akarata szerint él. Bár így lenne, ezért hirdetjük az evangéliumot, és kérjük az Urat, hogy nyissa meg a füleket, hogy meghalljuk azt, és a szíveket, hogy befogadjuk és értsük. Azért nem lesz szükség az özönvízre, mert az ember eljutott oda, hogy képes elpusztítani önmagát és lakóhelyét. Azonban  ezekben is megnyilvánul Isten figyelmeztetése. Állj meg, ne akarj Isten lenni, térj énhozzám, mert megváltottalak. Ma még Hozzá térhetünk, beléphetünk Isten országába, és ha ez megtörténik, más megvilágításba kerül az élet. Ahol Isten országa jelen van Jézus Krisztus által, ott már nem pusztulásról, hanem gyógyulásról, épülésről, újrakezdésről hallunk. Amit a bűn tönkretesz, azt a kegyelem helyreállítja.

Noé megtapasztalja az ital hatását, az ige pedig rámutat arra, hogy milyen nyomorult, esendő az ember, a szőlőtő termése is tudat- és állapotváltozást hoz létre nála. Legyünk óvatosak, mert oly könnyen kivetkőzhetünk emberségünkből. Ha valaki Noéhoz hasonló helyzetbe kerül, ne megvessük, lenézzük, hanem védjük és segítsük, hogy kijöhessen ebből a helyzetből. Az Úrnál van a szabadítás. A szenvedélybeteg ember is ember, az ember méltóságát tisztelni és védeni kell. Ne kinevessük, hanem segítsük a talpraállásban a másikat. Mert Noé története üzeni: van újrakezdés Istennel. Ha Isten ad második esélyt, adjuk meg mi is.

Urunk tovább- és egyre mélyebbre vezet a hit útján, országa megismerésében (Mt 5,33-42). Az emberi hagyományoktól a tiszta, Istenre figyelő, Neki engedő életforma felé terelget. Nem formalitásokat vár tőlünk, fogadásokat, hanem Neki adott életet, bárányként való követést. Ez a hit lényege, Jézus a Pásztor, én pedig az Ő báránya vagyok. Övé az életem, követem mindenben és mindig, oda megyek, ahová Ő megy. 

Az eskü szépen hangzik, de Isten felé nem kell esküvel fogadni semmit, mert nincs, amit aztán, ha megszegtük eskünket, Neki adnánk. Mit is adhatnánk az Úrnak, hiszen minden az Övé? Urunk azt kéri, hogy egyáltalán ne esküdjetek, ne fogadjátok meg, hogy ha Isten megsegít, ezt vagy azt adom Neki. Nem erre vágyik, Ő nem ajándékot, adományt vár, hanem élő kapcsolatot. Ő minket akar, a szívünket. Azt szeretné, ha mindig figyelnénk Rá, mint gyermek a szülőre. Ez egy bensőséges kapcsolat felé igazgat, amiben úgy megbízok Uramban, hogy elég azt mondani, igen, Uram, vagy: Uram, nem. Ha az Úr kér tőlem valamit, akkor azt mondom, igen, Atyám, megteszem, és akkor megyek és csinálom, nem gondolom meg magam, ha esetleg fáradságosnak tűnik vagy pénzbe kerül. De ha valamire azt mondja, ne tedd meg, akkor bátran mondom, hogy nem teszem meg, mert Te kéred, és ehhez a döntéshez ragaszkodom, akkor is, ha a körülöttem lévő világ értékváltozáson megy keresztül. Jó azt is látnunk, hogy Jeruzsálem a nagy Király, vagyis Isten városa. Ez a státusza. Amikor ma vita folyik róla, jó meghallani az Úr Jézus válaszát. Sőt, mindenben meg kellene hallani azt, amit Ő mond.

Nagyon lényeges, hogy az Úr ezeket a szakaszokat úgy vezeti be: „én pedig azt mondom nektek!” Tehát most már ezekben a kérdésekben egy felülírás ment végbe, Jézus javít, és a hagyományt átírja Isten akaratára. Korrekciót végez, és most már az az érvényes, amit Ő mondott. Tehát ez nem egy átgondolásra felkínált lehetőség, ami felől én döntök, hanem Isten parancsa. Most már ez az érvényes. Akár a válólevélre, a házasságtörésre vagy  a többi már tárgyalt kérdésre, vagy a most felvetett bosszúra gondolunk. Itt nem a régi mellé adott újabb lehetőségről van szó, nem az egy alternatívából lett kettő, hanem ez van érvényben. A régieknek megmondottak érvényüket vesztik Jézus szava által, mert benne Isten szól. A bosszúállás érvényét veszti, a világ módszereinek, fegyvereinek használata érvényét vesztette. Jézus rámutat: nem a visszaadom, a megbosszulom a járható út, hanem a megbocsátás, az elengedés, a szelíd lelkület. Tartsd oda arcod másik felét is! Ez határozott felszólítás, ebben nem látok mérlegelést, ezt kéri, mint ahogy Ő is odatartotta a másik orcáját, elszenvedte a kereszthalált is értünk. Ez a fajta hozzáállás bizonyságtétel értékű, erre odafigyelnek, csakúgy, mint a második mérföld megtételére, mert ez nem telik tőlünk. Meg fogják kérdezni, hogy hogy, és akkor elmondhatjuk, ez az Úr Jézus munkája, új szívet és új természetet adott nekem, magamtól nem lennék rá képes. Tehát így élni és ezek szerint cselekedni csak tanítvány képes. Erre hiába szólítjuk fel azt, akiben még nem történt semmi. Ez nem vallásos cselekedet, hanem az új élet, a Lélek gyümölcse.

Tehát se bibliaolvasás, se életünk vezetése közben ne feledjük, hogy a javított törvényverzió az érvényes. Ne csússzunk vissza a régibe. Mert, bizony, megkísért a visszacsúszás.

ÍGY SZÓL MA TEHOZZÁD JÉZUS

1.  

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!

2.  

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Isten áldásával.