Szoros kapu, keskeny út

N

agy ígéreteket kapott Ábrahám, de az idő telik, ahogyan már említettük (1Móz 16,1-16). Tíz éve már, hogy Kánaán földjén lakik, és még mindig nem született meg az ígéret gyermeke. Nem könnyű ennyi időn át fenntartani a bizalmat, hinni, hogy úgy lesz, ahogyan Isten mondta. Sátán odalopakodik szívünkhöz, és belesuttogja saját gondolatait, igyekszik kételkedést szítani. Csakugyan azt mondta az Isten? Vagy még finomabban: jól értetted? Bizony, hányszor elbizonytalanodunk, tényleg így kell érteni? Aztán ha egy bizonyos döntés másokat is érint, mint itt Ábrahám feleségét, Sárát, még nehezebb hinni. Miért? Mert ő nem hallotta Isten szavát, csak Ábrahámtól értesült róla, és ő gyermekre vágyik. Tíz év után eljut oda, hogy nem úgy kell érteni, ahogy azt Ábrahám érti. Kapnak gyermeket, de másképp, meg kell keresni az emberi lehetőségeket. És Sára megtalálja, mert amikor eljátszunk egy nekünk tetsző gondolattal, az meg is fog valósulni. Itt is jól nyomon követhetjük, hogy ez a gondolat, bár nem Istentől van, mégis megvalósulhat. Izmael meg fog majd születni. Tehát ha visszafelé akarjuk értelmezni, vagyis abból indulunk ki, hogy Izmael megszülethetett, ezért ez Isten akarata volt, akkor tévútra kerülünk. Isten engedi megvalósulni, bár nem ez az Ő akarata. Ezért mindig az eredeti ígérethez, üzenethez ragaszkodjunk. Isten nem írta át a terveket az idő múlásával.

Ábrahámnak lett volna a feladata, hogy megmagyarázza Sárának Isten akaratát, és nemet mondjon erre a tervre. Ez az akkori világhoz, az akkori szokásokhoz való alkalmazkodás volt. Azonban Ábrahám hallgatott felesége szavára. Ma úgy mondanánk, empatikus volt, beleélte magát felesége gyermek utáni vágyába, sőt, megértette őt. Azonban nem lehet az érzelmeknek, az emberi indulatoknak ilyen szerepe. Az az indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban is volt, írja Pál apostol. Őt nem az érzelmek, a pszichológiai megoldások, hanem Isten akarata vezette. Van, amikor be kell vállalni a konfliktust az Úr akarata mellett való kiállás érdekében. Mert ha nem tesszük, még erőteljesebb konfliktusok keletkeznek.

Amikor a problémák jelentkeznek, Sára áthárítja Ábrahámra a felelősséget. Ő nem bízott az Úrban, nem hitte, hogy aki bezárja az ajtót, az ki is tudja nyitni, még méh ajtaját is. Sára ötlete volt az egész, de nem vállalja. A saját magunk által erőltetett dolgokban nincs öröm és békesség. Ábrahám se vállalja a maga részét, nem mondja: hibáztam, gyenge voltam, de oldjuk meg együtt. Hágárnak is vállalnia kell a maga részét, ő is belement ebbe a játszmába, és visszaélt helyzetével. Nem a menekülés a megoldás.

Olyan jó látni, hogy az Úr utánamegy Hágárnak is, ő még a rossz döntést is felhasználja. Izmaelből is nép fog származni. Igaz, olyan nép, ami miatt rengeteg gondja lesz Isten népének. De ez a nép mindig figyelmeztet az engedetlenség és a türelmetlenség következményére.

Hágár egy forrásra talált a pusztában, és ott talál rá az Úr akaratára, ott újul meg. Isten nekünk is készített egy forrást, és ez nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Amíg Rá nem találunk, csak bolyongunk, Vele azonban helyreáll a békességünk, és megtaláljuk életünk értelmét is. Ez a forrás igazán feltölt és megújít.

Kérdések szállnak fel a jelenlevők ajkáról (Mt 7,7-14). Akkor mit tegyünk, Jézus? És Ő nem jön zavarba, hanem válaszol. Mondhatnánk, eldobja a „megírt jegyzeteit”, és kapásból válaszol. Vezeti az embereket Isten felé. Olyan szabad az Úr, bár ilyen szabadok lennénk, mernénk mindig kérdezni, és tudnánk így a Lélek vezetése alatt válaszolni. Nagyon életszagú, amit itt Máté leír. Kérjük, hogy a mi istentiszteleteink is váljanak életszagúakká. Merjünk és tudjunk a problémákra, a kérdésekre a Lélek által igei és élő válaszokat adni. Mit tegyünk? Kérjetek, keressetek, zörgessetek, vagyis forduljatok mindennel az Atyához, Őt kérjétek, Nála zörgessetek, amikor elintéznivalótok van. Ez a hármas formula megerősítést jelent: bízzatok, mert Atyátok biztosan odafigyel rátok, és cselekszik is. Mert a válaszok Isten munkáját jelentik. Megadatik - a passzív formula elmondja, hogy Isten adja meg, Ő nyitja ki az ajtót, akár az élet ajtaját, akár a szívek ajtaját.

Ismét rámutat az Úr Jézus arra, hogy Isten Atya, így közelítsük meg. Őáltala Atyánkká lett, és odafigyel gyermekeire. Jókat ad nekik. Hangsúlyozza, hogy mi gonoszok vagyunk. Ez nem hízelgő, de rámutat arra, hogy ha mi gonosz létünkre jót akarunk a gyermekeinknek, mennyivel inkább mennyei Atyánk. Mindig erre kell gondolni, ha szeretem gyermekeimet, mennyivel inkább Ő. Azonban nem ránk önti javait, hanem kérni kell. Szabad kérni, és Ő jót ad, mindig jót. Mi tudunk rosszat is kérni, olyat, amiről nem látjuk előre, hogy rossz lesz, de ezt nem adja, mert óv, véd.

Az is benne van, hogy magunktól nem leszünk jobbá. Gonosz a szívünk, és az is marad, ezen nem segít semmilyen emberi tudás vagy tevékenység, csak egyedül Isten kegyelme. Ő képes újjáformálni, új természettel megajándékozni azt, aki Hozzá fordul.

Mit tegyünk? - kérdezik. Már Keresztelő Jánoshoz is mentek emberek, akiknek tanácsra volt szükségük. Mit tegyünk, hogyan viszonyuljunk a másik emberhez? És Jézus rámutat: egyetlen dolgot, azt tegyétek mások felé, amit szeretnétek, hogy ők is tegyenek veletek. Nem kell több, elég csak ennyi. Elég azt tenni, amire én is vágyok. Ha azt szeretném, hogy beszélgessen velem, tegyem meg én az első lépést, ne várjak a másikra, hanem induljak el felé. Ne elvárjak, hanem cselekedjek. És ez majd a másikra is döntő hatással lehet.

Határozott felszólítás következik: menjetek be a szoros kapun, Mindaz, amit eddig mondott, amiről szó van, itt kezdődik. Isten országáról volt szó, és minden a belépéssel kezdődik. Amíg nem vagyok bent, nincs miről beszélni. Lépj be, Jézus a kapu, és Ő maga az út is. Beléptél már a bűnbánat kapuján az élet útjára? Ezen jársz már, vagy még gondolkodsz, kevés vándort látsz itt, csábít a széles út, mert azon több az ismerős? Az út végcéljára figyelj. Nem az út szélessége a döntő, hanem az, hogy hová visz. Csak az egyik visz az életre, és ez a keskeny. Itt nem igaz az, hogy a többségnek van igaza, a látszat csal. Azért, mert sokan egy irányba mennek, sokan a széles utat választják, még nem jó irány. Nem, mert a kárhozatba, a pusztulásba visz. Az életre vezető kapu szoros, csak egymás után lehet rajta bemenni, és leborulva, talán térdeinken, és keskeny maga az út is, de jó helyre, az örök életbe vezet.

 SZOROS KAPU, KESKENY ÚT

Szoros kapu, keskeny út! –

Az Úr Jézus mondja:

Kisfiúk és kisleányok,

jöjjetek át rajta!

Általmennénk rajta,

Általmennénk rajta,

Nagyon szoros a kapu,

nem férünk át rajta.

Szoros kapu, keskeny út!

– Az Úr Jézus mondja:

Rakjátok le a bűn terhét,

majd átfértek rajta!

– Leraknánk, ha tudnánk,

leraknánk, ha tudnánk,

Ha valaki levenné,

akkor átjuthatnánk.

Szoros kapu, keskeny út,

az Úr Jézus mondja:

Az én karom elég erős,

segíthetek rajta.

– Jézus, segíts rajtunk,

Jézus segíts rajtunk,

Ha a karod olyan erős,

kérünk, segíts rajtunk!

Szoros kapu, keskeny út,

mely vezet az üdvre,

Fiúk, lányok,

jöjjetek hát boldog, új életre!

Jöjjetek át rajta,

jöjjetek át rajta,

És az örök életet

Jézus nektek adja!

Isten áldásával.

Előbb a saját szemedből

A

z élet eseményei gyakran próbák a hívő ember számára (1Móz 15,1-20). Isten megvizsgálja, hogyan is cselekszünk ilyenkor. Tudjuk-e krisztuskövetőként, mit kell tennünk? Hogyan kell megnyilvánulnunk vagy milyen válaszokat kell adnunk? Mert nem mindig kapjuk azt, hogy most indulj és csináld ezt vagy azt. Ábrahám életében láthatjuk ezt jól. Csak egy hírt kapott Lótról, és azonnal meglátta az Úrral való személyes kapcsolata, az Ő ismerete által, hogy mit kell tennie. Tehát Ábrahám kiállta a próbát. Az éhínség idején elbukott, de most győzedelmeskedett, pedig nem jelent meg külön neki az Úr, és nem mondta, hogy induljon Lótért harcba, mégis megtette. Az ilyen döntésekhez szükséges a naponkénti kapcsolat, hogy jól ismerjük az igét, és általa magát az Urat. Vannak olyan események, amelyeknél nincs idő külön várni, dönteni és cselekedni kell, de ilyenkor is, ha kapcsolatban vagyunk, tudunk jól dönteni.

Miután kiállta a próbát, az Úr ismét szólt hozzá. Tehát Isten megerősíti időnként, hogy jó úton halad, és ez fontos. Jó visszaigazolást kapni Istentől, hogy jó az irány, és további terve van velünk. Ez bátorítást jelent a továbbiakban, és erőt ad. Én vagyok a pajzsod, mondta az Úr. Ez azt jelenti, hogy csak menj tovább előre az én utamon, és ne félj, mert megoltalmazlak. Pajzsod, védelmed vagyok. Tulajdonképpen az előbbi csatában is már pont ezt tapasztalta, az Úr védelmezte meg és adott győzelmet. És amíg Őbenne lesz elrejtőzve, nem kell félnie semmilyen ellenségtől, próbától és kísértétől sem. Mennyire belelát az Úr a szívünkbe, tudja, mi az, ami bánt, ami fáj. Ábrahám szívében ott volt: mire megyek én mindezzel hosszútávon, mire jó az oltalom, ha nincs még mindig gyermekem. A nagy népből így nem lesz semmi, és mindenemet, amim van, más, a szolgám örökli. 

Keserűségeink és csüggedéseink sincsenek rejtve az Úr elől. Ne félj, vigasztalja és bátorítja Isten, ne félj, amíg engem látsz, szinte ez van benne ebben. Ne félj, amíg van kapcsolatod az Úrral, amíg veled van. Csak bízz Benne, ne a múló időre figyelj, hanem Isten szavára építs. Még magadra se tekints, ne fogyó erődre vagy egészségedre, az elmúló fiatalságra nézz, hanem kizárólag Isten szavára. Az átvett ígéretre figyelj, mert ezt nem vonta vissza az Úr, és nem kezdi ki az idő sem.

Ekkor az Úr határozottan kijelenti, hogy gyermeke fog születni, tőle származik majd az örököse. Az ígéret megerősítve, erre lehet építeni. Lehet, akkor is, ha az idő zavaró tényező. Sátán igyekszik is kihasználni az idő múlását, ezzel próbálja gyengíteni a hitünket. Látjátok, mennyi év eltelt, és nem történt semmi, nem változott semmi, legföljebb te sodródtál emberileg még messzebb. Ezzel támadta az első keresztyéneket is, hol van Jézus visszajövetelének ígérete, hány évtized elmúlt már, sokan meghaltak a hívők közül is, és még nem jött el. Talán nem is fog. Ne engedjünk sátánnak, utasítsuk el, amit mond, és vessük bizalmunkat az Úr szavába. Ezen kívül még a csillagokat is megkapta Ábrahám bizonyságként: tekints a csillagokra, és mindig gondolj arra, hogy ennyi utódod lesz. Lehet, hogy nekünk ez nem volna elég, talán még inkább kételyeink lennének, ez nem lehetséges. Ábrahám is megkérdezi, miből tudhatom meg? Olyan nehezen hiszünk az Úrnak, mindig valami kézzelfoghatóra vágyunk. Isten szövetséget köt vele. A szövetség feltételeit magára vállalta, csak Ő ment keresztül a kettévágott állatok között. Ez már előremutat a keresztre, Isten magára vállalja bűneink büntetését. Helyettünk az Úr Jézus halt meg. Hűtlenségünk az Ő életébe került. A kemence és a fáklya jelezi Isten népének nehéz, szenvedésekkel teli útját a földön. Volt fáklya is, amikor az Úr tanítványait szurokba mártva karóba húzta és meggyújtatta Néró, és kemence is a koncentrációs táborokban, meg máglya is a hívők üldözése idején. Volt minden, de mivel Isten magára vállalta a feltételeket, mindezek sem pusztíthatták el sem az ószövetségi, sem az újszövetségi népet. Isten mindezekben velük volt, és a jövőben is az övéivel lesz. Tüzes kemencék és oroszlánvermek mindig lehetnek, de az Úr is mindig ott lesz. Egyedül nem bírnánk ki, de Vele igen, Ő tartja meg népét ma is.

Az Úr még mindig a hegyen van, körülötte tanítványai, akik lesik szavait, és hol értik, hol nem értik, amit mond (Mt 7,1-6). De amikor nem értik, bátran kérdeznek. Jézus tanítása párbeszédjellegű, félbe lehet Őt szakítani, vagy maga is épp a környezetből, a megjelenő emberek látványából meríti tanításának anyagát, kapja meg az aktualitását.

Könnyen megkísérti Isten gyermekeit is a másokkal való foglalkozás - vele mi lesz? Hogyan alakul a szomszédom, ismerősöm sorsa? Urunk rámutat arra, hogy ne másokkal foglalkozzunk, ne más életét, bűneit egzegetáljuk, hanem saját életünk rendezésére, magunk krisztusi életvezetésére figyeljünk. Mindenkinek a maga történetével kell az Úr elé állni. Minket nem a másikról fognak megkérdezni, hanem arról kell számot adni, hogy engedelmesek voltunk-e? Megtettük-e, amit az Úr ránk bízott, vagy nem? Másrészt nem az ítélet a mi feladatunk, hanem a kegyelem jó hírének a továbbadása. Ma még a kegyelem korszakában vagyunk, így a kereszt felé segíthetjük a bűnösöket, ott nyerhetnek bocsánatot és kezdhetnek Jézussal új életet.

Urunk saját életünkkel a belső szobába küld, a csöndbe, ahol Isten jelenlétében lehetünk. Mert ha nem tartunk csöndességet, nem látjuk jól az életünket. Akkor úgy gondoljuk, nálunk minden rendben van, mert a másik problémája szembetűnőbb, és könnyebb is azzal foglalkozni. Ha nem tekintünk az ige fényébe, más szálkájából csinálunk gerendát, a magunk gerendáját meg észre sem vesszük. Igen, a bolhát is úgy fel tudjuk nagyítani, hogy eltakarja a saját elefántunkat. Amikor mindig csak másokkal foglalkozunk, már nem látjuk sem az Urat, sem a saját életünket.

Az Úr Jézus rámutat: előbb a magunk gerendájával foglalkozzunk, csak ezután leszünk alkalmasak másoknak segíteni. Hányszor úgy tanácsoljuk a másik embert, hogy közben mi is ugyanott tartunk, mi sem vagyunk rendben.

Előbb a magam lelkét kell rendberakni, és ezt az Úr tudja megtenni. Elé kell állni, és ehhez meg is kell állni. Hányszor telezsúfoljuk magunkat elfoglaltsággal, különféle képzésekre járunk, rengeteg szolgálatot vállalunk, és így nem marad elég időnk önmagunk rendbetételére. Az Úr határozottan szívünkre helyezi: előbb vedd ki a saját szemedből a gerendát. Tehát mielőtt másokat lelkigondoznánk, nézzünk bele az ige tükrébe, és ott meglátjuk, mi a helyzet önmagunkkal. Meglátjuk, mert az Úr megmutatja, hogy szálka vagy gerenda van-e a szememben.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom

Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyé -

szem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít en-

gem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet:

Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűnein-

kért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől

szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

Először

A

brám az Úrral indul tovább, bejárja Kánaán földjét (1Móz 14,1-24). Szinte Isten kezét fogva vándorol, és ismerkedik azzal a területtel, amiért mindent maga mögött hagyott. Közben megtalálja azt a helyet, ahol letelepszik, és ott oltárt épít Úrnak Nem magának állít emléket, nem a saját tetteit akarja az utókor számára megörökíteni, hanem Istenre mutat. Az oltár bizonyságtétel Istenről. Aki erre jár, az az Úr nevével találkozzon, Róla halljon. Mutassunk mi is az Úrra, tegyünk meg mindent azért, hogy megismerjék az emberek, és Őróla, hatalmas tetteiről beszéljenek, és ne rólunk.

Amíg az Úrra figyelő Ábrahám élete kiteljesedik Kánaán földjén, addig a csak a külsőre figyelő Lót nehéz helyzetbe kerül. Mivel nem kereste Isten akaratát, hanem csak saját vágyait, a minél jobb megélhetést tartotta szem előtt, bajba kerül. Őt, családját és teljes vagyonát elvitték, amikor Sodomát és vidékét kifosztották. Amit gyűjtött, amiért fáradozott, ami mindennél fontosabb volt, az egy pillanat alatt odalett. Azonban Isten nem mondott le róla. Hírt küld Abrámnak, igen, Istennek fontos Lót, azt akarja, hogy ezt ő is megtudja. Mert erről tudni kell. Annyi mindenről értesülünk, de Isten szeretete eljutott-e már hozzánk? Tudjuk-e, mit tett értünk az Úr a Golgotán? Megrendít-e szeretete?

Amikor Abrám meghallja, mi történt Lóttal, nem mondja, mi közöm hozzá. Magának kereste a bajt, minek ment Sodomába. Abrám felelősséget érez iránta, és kockázatot vállal érte. Fegyveres harc során tudja csak kiszabadítani unokatestvérét. Abrám vállalja a harcot. Az ördög is sok embert tart fogva, harc, ima- és igeharc nélkül nem lesznek szabadok. Vállaljuk be értük ma a harcot. Imádkozzunk a megkötözöttekért, akár önmagunkért is, az élet értelmét keresőkért. Az Úr a mi segítségünk.

Az Úrra figyelő, szavára induló Abrám legyőzte Kedorláómert, és megszabadította Lótot. Isten megmutatta hatalmát, Lót nem csak az életét nyerte vissza, hanem minden tulajdonát. Lótnak meg kell látnia, és nekünk is, hogy Isten számára soha nincs lehetetlen, és mindig elképzelésünkön felül cselekszik. Ő vissza tudja adni, amit a bűn, a világ elvesz, tönkretesz. Újrakezdést biztosít, adjunk ezért hálát. És nemcsak újat kezdhetünk, hanem örök életet kapunk az Úr Jézus Krisztus által.

Abrámámot Sálém királya, Melkisédek fogadja, aki a felséges Isten papja volt. A nagyobb áldja meg a kisebbet, ezzel rámutat: nagyobb a békesség királya, aki fegyver nélkül arat győzelmet. A békesség királya az Úr Jézus, Aki Önmaga odaadása által szerzett győzelmet, végzett szabadítást.

Melkisédek elmondja, hogy a győzelem Isten ajándéka, Ő adta Abrám kezébe az ellenséget. Minden győzelmünk az Úrtól jön. Itt jelenik meg a Bibliában a tized, de ez nem kötelező, nem liturgiai elem, hanem szívből fakadó hálaáldozat. Az igazi tized ma is szívből fakadó, önkéntes ajándék Isten számára. A tized nem manipulatív szándékból származott, nem azért adott, hogy többet kapjon vissza. Még a zsákmányról is lemond, és mindent visszaad Sodoma királyának. Nem akar más kárán meggazdagodni, előnyhöz jutni. Isten gyermeke odafigyel a részletekre is.

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok”, ezzel visszautal Jézus az Úr imádságára, amiben kérjük a mindennapi kenyeret (Mt 6,25-34). Ha az Atyától kértem, akkor nincs helye az aggódásnak. Az aggodalom a gonosz megkötöző hatalma. Aki aggódik, az csak magával van elfoglalva. Az aggódó fölött még a világ, a megélhetés gondja uralkodik. De ha szívből kérem az Atyától a megélhetésemet, akkor félelem és aggodalom nélkül végezhetem feladatomat. Miért? Mert tudom, mivel megbízom Jézus szavában, másrészt meg is tapasztaltam többször is a saját életemben.

Mégis hányszor aggódunk, középpontba helyezzük a megélhetést, a testet, pedig az Úr határozottan rámutat: több az élet. Olyan jó lenne ezt komolyan venni, igen, az élet több, maga Jézus az élet. Ha Ő nincs a szívemben, hiába van meg mindenem. Jézus nélkül a leggazdagabb ember is koldus.

Az Úr Jézus megtanít látni: emeljük fel a fejünket, és figyeljük meg a madarakat, ők tudják, hogy Isten gondoskodik róluk. Olyan jó látni az énekesmadarakat, megszokják, ahogyan az ember eteti őket, és szinte várják a magokat. Mintha tudnák, itt fogunk enni kapni, nem kell éhezni, fázni. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Igen, az Úr előtt nagyon értékesek vagyunk, madarak és növenyek is bizonyságot tesznek az Úrról, mintegy rámutnak, és mondják: ne féljetek, Isten gondoskodik. De a természet önmagára  is irányítja figyelmünket, nézz ránk, látod, hogy gondoskodik rólunk Itsen, mivel te értékesebb vagy, rólad is fog gondoskodni. Áldott legyen az Úr, amiért erősítgeti hitünket. Ha elkeserednénk, bizonytalanná válnánk, nézzünk a madarakra, és halljuk szavukat, ha minket így ellát az Atya, mennyivel inkább titeket.

Erőteljesen a szívünkre helyezi az Úr: Ne aggódjatok tehát! Ennek nincs értelme, és nincs is rá szükség. Ha pedig valaki mégis aggódik, az azt jelzi, hogy nem ismeri igazán Istent. Talán még nem Atya a számára, mert ha az, akkor múlik az aggódás, és helyére gyermeki bizalom kötözik. Aki ismeri Őt, mint Atyát, az mindenkor tisztában van ezzel: tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek. Olyan jó ezt olvasni, olyan békességet ad, hogy én figyelhetek Őreá, országa dolgaira, a többit pedig bízzam Rá.

Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát - fontos ez, Ő és az Ő országa legyen mindennap és minden pillanatban az első helyen a számomra. De vajon így van ez? Vele ébredek, és azt kérdezem, mit akarsz, hogy cselekedjem? Bizony, hányszor a magunk tervei, gondjai töltik be szívünket. Előlép az egészségünk, félünk miatta, és nem Őreá gondolunk. Pedig csak akkor működnek úgy a dolgok, ahogyan az Úr mondta, ha ez lesz a sorrendünk, ha mindent megelőz az Úr.

Te csak az Istennek országát keresd

1. Te csak az Istennek országát keresd, És az Ő nagy igazságát,

Minden egyéb megadatik majd neked. Halleluja, halleluja.

Refr.: Halleluja, halleluja,

Halleluja, halleluja!

2. Kérd bízva, és gondod elűzi neked, Keresd és meg fogod lelni,

Zörgess az ajtón, és megnyílik neked. Halleluja, halleluja.

Refr.

3. Ragyogja be fényed az embereket, Hogy meglássák dicsőségét,

És áldjuk együtt Atyánkat a mennyben, Halleluja, halleluja.

Refr.

4. Istenünk, itt hozzuk néked mindenünk, Itt állunk, várunk rád újra.

Kérünk, hogy hallgasd meg hálaénekünk, Halleluja, halleluja.

Isten áldásával.

Hol a szíved?

A

z Úr hívó szavára elindult egy új életkapcsolat, kapcsolat Abrám és Isten között (1Móz 13,1-18). Egy olyan közösség indult el, amire még nem volt példa a bűneset óta. Egy ember mindent maga mögött hagyva rábízza magát a megszólaló, beszélő Istenre, és követi tanácsait, engedi magát vezetni. Napról napra tapasztalja meg az Úr jelenlétét, és a vezetésre figyelve célba is ér. Azonban tovább kell tanulni Istent, a mindennapi élethelyzetek is kihívás elé állítanak. Sőt, Abrámnak azt kellett megtanulnia, hogy Istent követve is találkozni fog az emberi élet próbatételeivel. Nem azt jelenti Istent követni, hogy már nem lesznek azok a problémák, amikkel korábban szembenéztünk. Hanem épp arról szól az új élet: meg tudjuk-e mutatni, hogy Isten gyermekeként másként is lehet reagálni.

Abrám új élete még elég bukdácsolós, mert nem ő mutat új magatartásformát, hanem amikor az új földön is gazdasági válságba ütközik, ő kér tanácsot a nem hívőktől. Ti mit csináltok ilyen esetben? A válasz: elmegyünk Egyiptomba. Ő is így tett. Fel sem merül benne, hogy nem a nem hívőket kell kérdezni, nem az ő döntésüket kell másolni, hanem ő mutathatja meg, hogy nem kell Egyiptomba menni. Isten hatalmasabb Egyiptomnál, a gazdasági válságnál, itt is tud gondoskodni rólunk. Ez volt az éhínség próbája, de csak keserves bukáson keresztül tanulta meg, hogy itt is rábízhatja magát Istenre.

Mi rám a jellemző? Én is másokat figyelek egy-egy nehéz helyzetben? Azt teszem, amit a nem hívő környezet? Ha anyagilag megszorulok, én is kölcsönt veszek fel, mint a többi ember; csak az orvosokban, az ellátásban bízok, ha beteg leszek? Vagy meg tudom mutatni, hogy nem félek, Isten Úr az én problémáim felett is? Jó, amikor a világ fiai a hívők életét látva tanácsot kérnek tőlük. És  ez lenne a rend, az irányadó, hiszen Urunk ezért helyez a világba. Ez a hit többlete.

Azt is jó meglátni, hogy a csak az egyházhoz, a hívőkhöz csapódó ember képtelen Istenhez fordulni a bajban. Lót sem az Úrhoz fordul, nem is teheti, mert nem ismeri, függetlenül attól, hogy Abrámtól már hallott Róla, de nincs személyes kapcsolata Vele. A próbákban derül ki, hogy nem elég az Úrról kapott ismeret, nem a elég a teológia, hanem élő hitre van szükség.

Abrám már megtanulta, hogy az Úrhoz lehet fordulni konfliktushelyzetben is. Nem a veszekedés, a bosszúállás a megoldás, hanem a hitben való engedés. Abrám megtanulta elengedni a szép legelőt, a jobb területet, rábízta Lótra a választást. Ő le is csapott arra, amit látott. Itt mutatkozik meg jól a hívő és a nem hívő közötti különbség. Lót  a szemeire bízza magát, a gyönyörű legelők, a kényelmes város vonzzák. Abrám a hitére bízza magát. Hiszi, hogy ha elengedi a szebbet, a jobbat, akkor sem jár rosszabbul, mert Isten majd gondoskodik róla. Lót csak a megélhetésre, a gazdagságra, a jólétre figyel, és nem tekint az ott élők erkölcsére, életvitelére. Nem mindegy, hogy Isten gyermeke milyen normák alapján dönt, kik közé telepszik le.

Abrám nem megy Sodoma vidékére, mert ő ott nem érezné jól magát. Isten gyermeke nem érezheti jól magát a bűn fertőjében, a romlottság közepette. Isten gyermeke igyekszik távol tartani magát az ilyen helyektől. Inkább lemond az anyagi előnyökről. Mert a bűn gyakran anyagi előnyökkel csábít. Jöjj ide, és jobban fogsz élni, de Abrám ebbe nem megy bele. Lót magának választott, Abrám pedig hagyta, hogy az Úr válasszon neki.

Abrám nem is csalódik, Isten ismét megjelenik, és megerősíti, hogy jól döntött. Jól tette, hogy elengedte azt, ami a szemnek kedves, és várt az Úrra. Jobb földet kap, a bűn sarától távol, és Isten megerősíti az ígéretet. Nekiadja ezt a helyet és utódainak. Lesznek utódai, bár még mindig nincs ennek látható jele. De előbb a hit, és aztán a jel. És Abrámnak ez elég. Mert ez a hit nem hiszékenység, hanem Isten szavára épül. És azt már tudja, hogy az Úr szava megbízható.

Ismét a hogyanra teszi a hangsúlyt az Úr, a belső motivációra (Mt 6,16-24). Nem az a kérdés, böjtölnek-e, feltételezi, hogy igen, hanem az, hogy milyen indíttatással teszik. Mert a böjt, ahogyan az imádság is, csak rám és az Úrra tartozik. Nem embereknek szól, nem azért tesszük, hogy lássák, hanem azért, hogy a felszabaduló időt Istennel töltsük. A böjt lényege: még többet az Úrral lenni. Még jobban elmélyülni az igében, akaratának megismerésében. A böjt mindig lemondással jár, de az Úrért mondok le. Nagy kísértése a hívőknek és az egyháznak is, hogy azért tesznek dolgokat, hogy lássák az emberek. De az egyház nem épülhet látványelemekre, nem ez a lényege. Ne emberek, hanem az Atya lássa, és majd Ő megfizet. A világ is fizet, és olyan szomorú, amikor megelégszünk azzal a fizetéssel. Hogyan fizet a világ? Tapssal, dicsérettel, szép volt az igehirdetés, hasznos a programban való részvétel, gyönyörű a koncert. Vágyunk-e többre? Merjünk lemondani a világ jutalmáról az Atya jutalmáért, mert az többet ér.

Vannak veszélyforrások, amiket sátán beépített a világba.  Ha nem a látvány mozgat, akkor gyűjts te is. Figyelj az anyagi javakra, tartsd a lépést a világgal, ne maradj el fizetés, életszínvonal tekintetében. Koncentrálj te is a földi javak megszerzésére. Urunk azonban a mennyei kincsek megszerzése felé fordítja tekintetünket. Mennyit beszélünk a mennyben való kincsgyűjtésről, de vajon hiteles-e ma a hívők ilyen jellegű szava? Hiteles-e, amikor ezt az igét magyarázzuk, és ezt állítjuk az emberek középpontjába? Nem járunk-e ilyenkor mi is úgy, mint Saul: megszólalnak a juhok és a marhák? Elkezdenek csillogni a szép autók, a nagyszerűen felszerelt lakások, a modern eszközök.  Hogyan lehet hiteles ez az ige a szánkban, maikor minimum úgy élünk, mint a világ, vagy még jobban is? Alázatra, bűnbánatra, változtatásra van szültségünk. Mert nemcsak arról van szó, hogy jól élünk, hanem, bizony, ezeken csüng a szívünk. Mert a hívők és a lelkészek is gyakran nem az igéről, az Úr dolgairól beszélünk, hanem a világ javairól. Autókról, pénzről, karrierről. És ez azt mondja, ott a szívünk. Uram, tisztítsd meg a szívem a világ dolgaitól, és tölts fel országod kincseivel. 

Ma nagyon szeretjük a többféle elfoglaltságot, az Úr azonban rámutat, hogy igazából csak egyet tudunk megfelelően végezni. Nem lehet a világnak és az Úrnak is megfelelni. Szeretni csak egyet lehet teljes szívből. Az Úr Jézus pedig azt kéri, hogy teljes szívvel szeressük Istent. Ő ennél kevesebbel nem éri be. Nem osztozik senkivel és semmivel. Övé-e teljesen a szívem? Ha nem, mi osztja meg? Kérjük az Urat, segítsen mindentől elszakadni, és töltse be Ő teljesen a szívünket, életünket.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, :/: Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még job -

ban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk bú-

nak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte

kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi

kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag ál-

dást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Vé-

le él.

Isten áldásával.