Szeret az Úr

N

agyon jó ezt a fejezetet olvasni, sok erőt és vigasztalást ad (JSir 3,1-66). Igaz, leírja a sok szenvedést, amin keresztülmentek az ostrom idején, de nem a keserűség, a csalódás, a szenvedés itt a főszereplő, nem a panaszé az utolsó szó. A szenvedés sem takarja el a próféta elől az Urat, meglátja Őt, megszólítja, és Tőle vár segítséget. Ebben az énekben is az Úrról tesz bizonyságot, és Rá mutat, Őhozzá irányítja az embereket.

Sok minden kavarog a szerzőben, eljut a csüggedésig is, de nem engedi, hogy uralkodjon a gondolatai és az érzései fölött. És ez fontos nekünk is, ne hagyjuk magunkat lenyomni a rossz gondolatok és a csüggedés által. Szembe lehet velük fordulni. Hogyan? Úgy, ahogy a próféta tette. Újra átgondolta a helyzetet, és már nemcsak a negatívumokat látta, hanem az Urat is. Így már nem ő a szerencsétlen, akinek semmi sem sikerül, hanem meglátja Isten kegyelmét. Rádöbben: rossz a szenvedés, nehéz a helyzet, de lehetne rosszabb is, és hálát ad azért, hogy túlélte ezt az egész veszedelmet. Ebből megállapítja, hogy azért nincs végünk, mert szeret az Úr, ez nagyon pozitív és megerősítő gondolat. Isten szeret, és ennek a jele, hogy élek, nem pusztultam el, és Ő jelen van, és mindennap beszélhetek vele.

Sokan ilyen helyzetben azt mondják, minek is élek, nincs értelme az egésznek, de Jeremiás másképp látja. Van értelme, mert az, hogy túléltem, jelzi, hogy az élet Isten ajándéka, és Neki terve van velem. Tehát nem véletlenül élek, hanem az Úr akaratából.

Ha nehéz az élet terhe, és roskadozva hordozzuk, ismételjük el: szeret az Úr, azért nem roppantam még össze. Kegyelem, hogy még hordozhatom a terhet, szolgálhatok Neki. Az Úr Jézus azt kéri, ne roskadozzunk a teher alatt, hanem álljunk be az Ő igájába, és ha Vele megyünk tovább, a teher súlya Rajta lesz.

A próféta tapasztalata: minden reggel megújul az Úr irgalma, a Vele való kapcsolat. Minden reggel megújíthatom, vagyis Elé állhatok. Mindegy, hol tartózkodom, megszokott helyemen, vagy idegenben vagyok, az Úr vonala mindig és mindenhol működik. Mindig van szignál, és ezért hívhatom Őt. A verem mélyéről is küldhetem az üzenetet, és Ő meghallja kiáltásomat. Ehhez azonban mindennap fel kell Őt hívnom, ki kell tárcsáznom az Úr számát. Ez az én dolgom. A vonal működik, de vedd kézbe a telefont! Vagyis nyissuk ki az igét, ideadta az Úr az Ő igéjét, hát becsüljük meg, és olvassuk, keressük Benne Jézust. Itt is azt olvassuk: „Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak, akik hozzá folyamodnak” (25). De Hozzá kell folyamodni, oda kell fordulnom, és ezt imádságban tehetem meg. Ez az én részem. Forduljunk ma is Urunkhoz, Ő nem megy el némán a kiáltásunk mellett, nem hagy a veremben tehetetlenül.

Hozzá fordulni azt jelenti, Rábízom az ügyemet. Nem kapkodok, nem veszem a saját kezembe a dolgok irányítását, hanem várok Rá. Jó csendben várni az Úr szabadítására. Nem könnyű, de jó kivárni a szabadítást.

Továbbra is értetlenek és elutasítók az Úr Jézust körülvevő emberek (Jn 6,41-51). Látják Őt, beszélnek Vele, átélik csodáit, mégsem hisznek. Megdőlt az elmélet: hiszem, ha látom. Nem így van, akik látják, azok sem hisznek. Miért? Mert nem Istent keresik, nem az Atya vonzza őket, hanem csupán vallásos elképzeléseikhez ragaszkodnak. Nem Isten megismerése fűti őket, és nem azért keresték fel Jézust, hogy világosan lássák, kicsoda Ő. Az akadály bennük van. Csak a származását látják, és ez nem illik a hagyományaikba, a Messiásról alkotott képükbe. Jézusban az látja meg Istent, aki félreteszi hagyományait, elkészített képeit, és csak arra figyel, amit lát és hall. Ezzel küldte vissza Keresztelő János követeit is, mondjátok el, amit láttatok és hallottatok, és ehhez igazítsátok gondolkodásotokat. Ne Őt igazítsam magamhoz, hanem én igazodjam Hozzá.

Ne akadjunk le olyan dolgoknál, amit azonnal nem értünk, hanem menjünk tovább, keressük az Urat. Az a lényeg, hogy Ő vonzzon engem, hogy őszintén keressem, és akarjam megismerni. Ha így jövök, akkor majd, amit ma nem értek, holnapra világossá válik.

A vonzás Jézusban történik, Benne jött el az Isten a földre, hogy megkeresse az elveszett, halálban lévő embert. Az Úr részéről minden készen áll, itt van, elérhető, de én akarok-e Hozzá jönni? Akarok-e igazán igéje szerint élni?

A zsidók büszkék voltak, ismerik az Atyát, tanulmányozzák a tekercseket, Jézus azonban rámutat: aki valóban az Atyától tanult, az félreteszi a sablonokat, és Őhozzá megy. Az Atya az igében Jézusra mutat, és mindenkit Hozzá küld. Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok, hangzik majd az elváltozás hegyén a bizonyságtétel.

Ne visszatekintsenek a mannára, mert, akik azt ették, meghaltak, a mennyből alászállt kenyér azonban életet ad. Jézus az élet kenyere, és aki hisz Benne, annak örök élete van. A benne való hit, az Általa kapott kegyelem őriz meg az örök haláltól. Mert nemcsak testi halál, hanem lelki halál is van, ebből az Úr emel ki. És akit az Úr megment a lelki halálból, azt a kárhozattól is megmenti. Ez a hangsúlyos, Jézus által nem jutok kárhozatra. Az Ő halála életre ment, üdvösségre ment meg. Élet örökké, Jézussal, és ez sokkal több és jobb mindannál, amit ez a világ kínál. Jézussal lenni örökre, mindennél jobb. Ezt Pál apostol is megerősíti. Vágyom elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az jobb mindennél (Fil 1,23).

Csak az Úrnak nagy kegyelme

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

 Isten áldásával.

Az élet kenyere

N

agy pusztulást, addig nem látott szenvedést élt át a próféta Jeruzsálemben, nem tud csendben maradni, hanem kiönti fájdalmát az Úr előtt (JSir 2,1-22). Olyan jó, hogy fájdalmunkat is az Úr elé vihetjük, ki lehet önteni szívünk tartalmát. Jeremiás mindent megtett, hogy mindez elmaradjon, ne kelljen ilyen szenvedést átélnie a népnek. Azonban nem hallgattak az üzenetre, Isten szavára. Nem a sors kiszámíthatatlan játékának látja a történéseket, hanem Istent ismeri föl az események mögött. És ez vigasztaló, mert nem a sorsnak, a véletlennek vannak kiszolgáltatva, hanem az Úr keze öleli át őket, még itt is, és még most is. Isten a büntetést, a nyomorúságot is javukra fordítja. Isten minket is nevel a nyomorúsággal és a szenvedéssel. Nem azt jelentik ezek, hogy Ő magunkra hagyott, jelen van, de tovább akar vezetni. Azt akarja, hogy meglássuk, hol tértünk le a keskeny útról, hol nem engedelmeskedtünk, és ha megbánjuk, Ő ismét magához fogad. Mindent azért tesz, hogy szívünk Hozzá hajoljon.

Jelenleg reménytelennek tűnik minden, sötét felhőt borított az Úr Sion leányára, azonban ebben vigasztalás is rejlik. Sötét felhő borult ugyan rájuk, de a felhő mögött ott ragyog a nap, és egyszer a felhő el fog vonulni az égről. A felhő mögötti nap reménnyel tölt el, nem ez van, amit most látok, hanem ott van mindenek mögött a nap, és fel fog ragyogni. Ez a nap, a világ Világossága, az Úr Jézus Krisztus. Így kezdődik az evangélium: „a nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát” (Mt 4,16). A bűn sötétségében ülünk, de eljött a világosság, eljött Jézus. Most már nem kell a sötétben kuksolni, ki lehet jönni a fényre, az életre. Rajtunk áll, hogy kilépünk-e a bűnből az életre.

Nagyon megrendítő a próféta szavait olvasni, pusztította, lerombolta, elvetette, ellenség kezére juttatta, mert mindezen igék mögött az Úr van. Ő cselekszik, mindezeket Ő tette. Elcsodálkozunk, hogyan? Isten nem tesz ilyet, Ő védelmezi az övéit, kimenti minden bajból. Így igaz, erről szól a Szentírás, de az is ott van, hogy kiment, de engedelmességre, arra, hogy az Ő útján járjunk, tegyük, amit mond. Ha elindultunk Őt követni, ne tekintgessünk másokra, ne figyeljünk a bálványok csábítására, csak egyedül Őreá. Amikor Isten rámutat a bűnre az életünkben, legyünk készek korrigálni, megtérni. Izráel pont ezekre nem volt hajlandó. Nem hagyott fel a bálványimádással, a más népektől való segítségvárással. Összekeveredett a világgal. És ezt Isten megítélte. Nagyon fontos figyelmeztetés ez számunkra is. Jézus hív: Kövess engem, és ez alatt azt érti, hogy maradjunk mindig a nyomában, igazodjunk Hozzá, ne a világ szokásait kövessük, és tagadjuk meg a bűnt és önmagunkat. De ha a gyülekezet nem hajlandó ezen az úton járni, a gyertyatartót kimozdítja helyéből az Úr. Az Úrnak nincs közössége a bűnnel, de amíg az ige szól, addig van lehetőség segítségül hívni Őt, és kérni szabadítását.

A sokaság az Úr Jézus szavait hallva így szólt: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Ezt akarta a samáriai asszony is, csak ő vizet kért, ne kelljen többé a kútra járni (Jn 6,35-40). Hát ezek is valami modern mannaesőt akarnak. Mindig legyen kenyér, mindig éljünk jól, legyen meg mindenünk. Mint ahogy a mai ember is így gondolkodik, és Istent is erre akarja felhasználni. Nem veszik észre, hogy a kenyér csak a testet táplálja, azonban a lélek a jólét ellenére is éhes és szomjas marad. Mindenünk megvan, de a szívünk mégis üres. Nincs békességünk, járjuk az orvosokat, nyugtatót, erősítőt kérünk, mert hiába tápláljuk túl a testünket, belül, a lényünk mélyén még sincs minden rendben. Az Úr Jézus azért jött, hogy a belső problémáinkat oldja meg. Ő megbékéltet Istennel, az Atyával, és így kerülünk magunkkal is békességbe.

Én vagyok az élet kenyere, mondja az Úr. És ezzel rámutat: Őreá van egyedül szükségünk. Ő a lélek kenyere, Ő táplál belülről is. Más nem segít, csak Ő. Aki Őhozzá megy, az nem éhezik meg, és aki Őbenne hisz, nem szomjazik meg soha. Csodálatos ígéret, nagyszerű kínálat ez. Ilyet senki nem tud nyújtani, csak Ő. Azt ígéri, hogy ha hiszünk Benne, élő hittel, és ezt ápoljuk, vagyis kapcsolatban vagyunk Vele, nem fogunk megszomjazni, megéhezni. Mindez természetesen lelkileg értendő. A test megéhezik, de a szívünk nem lesz üres. Mégpedig azért, mert Ő tölti be a lényünket. De naponta táplálkozni kell. Az igét adja erre a célra.

Az örömhír, a legnagyobb hír, ami szinte hihetetlen: ingyen adja az élet kenyerét. Nem kell érte fizetni, mert Ő már kifizette a kereszten. Így azután ez a kenyér, ez a táplálék mindenki számára hozzáférhető. Nem függ a kegyelem, az örök élet a mi anyagi helyzetünktől. Nem kell mást tenni, mint kinyújtani kezünket, és elfogadni. A mannát Isten adta, a népnek csak fel kellett szednie. Aki éhes, aki úgy látja magát, hogy mezítelen koldus, az megy, és örömmel veszi át, amit az Úr ad neki.

Szomorú, amit az Úr mond, láttatok engem, és mégsem hisztek. Látták tetteit, hallották tanítását, és mégsem jutottak el az élő kenyér vágyakozásáig. Ők csak a testi jólétre koncentráltak. Nem az életük megoldását keresik. Nem az üdvösség a fontos nekik, csak a mindennapi élet.

Azonban még most is mehetnek Hozzá. Még most is mehetünk Hozzá. Mennyi mindent hallottunk már az igéből, éveken keresztül szólt az igehirdetés, talán egész életünkben jártunk istentiszteletre, de eljutottunk-e bűnbánatra, és felismertük-e Jézusban az Isten Fiát? Több-e Ő nekem, mint egy ember? Ma még mehetek Hozzá, és ha őszintén megyek, megvallva bűneimet, és valóban követni akarom Őt, nem küld el magától.

Aki Hozzá megy, azt nem küldi el. Ez csodálatos, nem érdekes, hol voltál eddig, milyen az életed, ha őszintén jössz, mert Őrá van szükséged, vár és fogad. Jöhetsz, mint a tékozló fiú, várta az Atya, és nem törődött azzal, hogyan néz ki, tiszta vagy piszkos, ápolt vagy ápolatlan, szép ruhában vagy rongyokban érkezik. Ő a fiára vágyott, a fiú pedig az atya közelségére. Gyere úgy, ahogy vagy, csak vágyj a közelébe, akard Őt követni.

Jézus Isten akaratát teszi, azt valósítja meg, amiért az Atya elküldte. Ő nem önmegvalósító, nem azt nézi, ami neki a könnyebb, a jobb, hanem arra figyel, amit az Atya Rábízott. Ő azért jött, hogy ne veszítse el a rábízottakat, hanem örök életre mentse meg. Ő nem elveszíteni jött, Ő senkit nem akar a mélybe taszítani, meg akar menteni. Sátán taszít a mélybe, Jézus magához vonz. Senkit nem lök el magától. 

Mi Isten akarata? A teljes megmenekülés, a teljes győzelem. Mindez az Úr Jézus Krisztusba, mint Megváltóba vetett hit által lehet a miénk. Aki hisz Őbenne, annak örök élete van, és Ő majd feltámaszt az utolsó napon. Az Úr Jézus kihoz a halálból, előbb a lelkiből, majd az utolsó napon a testi halálból is.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fo-

gadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztít-

hatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem féle-

lem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakám -

ra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád

magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor

odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Hit Jézusban

N

agy időket élt meg Jeremiás, sok borzalmat, szenvedést látott (JSir 1,1-22). Ő maga is keresztülment ezeken, hiszen ott volt az ostromlott területen, megtapasztalta az éhséget, a katonák kegyetlenkedéseit és népe engedetlenségét. Legtöbbet népétől szenvedett, mert nem értették meg, amit Isten üzen nekik. Szembeszálltak vele, hazugnak nevezték, bebörtönözték, és végül minden úgy történt, ahogyan megmondta. Azonban mindez nem megelégedettséggel tölti el, nincs benne káröröm, és nem azt mondja, megkaptátok, hanem fáj neki a látvány, a valóság. Fájdalmat okoz neki mindaz, ami történt, siratja Jeruzsálemet és Isten népét. Tudja, hogy nem kellett volna ennek így történnie, rajtuk múlt, hogy végül ezek az események következtek be. Ha megtérnek, és bíznak az Úrban, Ő megoltalmazta volna övéit. Jeremiás ismeri az Urat, és tisztában van hatalmával. Ő tudja, hogy Isten Úr mindenek felett, kezében van a hatalom, és Ő irányítja a történelmet is.  Ő meg tud oltalmazni a leghatalmasabb hadsereggel szemben is. Ehhez azonban az Úr iránti szeretetre és hűségre van szükség. Mindez azonban hiányzott. Ők magukat akarták megmenteni, és ez nem sikerült. Mert magát senki nem képes megmenteni.

Jeremiás nagyon jól látja, hogy mindez a nép sok vétke miatt történt. Nem véletlen, nem csak azért, mert olyan gonosz és kegyetlen az a másik nép. Nem a politika ilyen rossz alakulása miatt jutottak fogságra. Isten szomorította meg őket, vétkeik miatt. Azért lett ez a pusztulás, szenvedés és fogság, mert vétkeztek az Úr ellen, azt gondolták, minden rendben, Istennek is megfelel, ahogyan élnek. Most megtudják, hogy Isten nem tűri a hűtlenséget, de felkínálja a megtérést, és ha ezt nem veszik komolyan, akkor erősebben szól. Mindabban, ami történt, Isten szava is benne van, a szenvedés által szólongatja őket. Talán ez bűnbánatra juttatja népét, meglátják önmagukat, és megbánják vétkeiket.

Amikor bekövetkezett Jeruzsálem eleste, és elindultak a csoportok Babilónia felé, rá kellett jönniük, hogy hamis bizalmuk volt. Nem segít rajtuk senki. Eddig Egyiptomban és más politikai erőkben bíztak, és most döbbennek rá: senkinek nem fontosak, magukra maradtak. De Isten jelzi: Ő nem hagyta őket magukra. Csak azt akarta elérni, hogy döbbenjenek rá: csak egyedül Isten segíthet rajtuk, Ő szereti őket. Hozzá kellett volna kiáltani, és Tőle várni a szabadítást. Isten minket is enged csalódni, amikor másokban bízunk, és tőlük várunk segítséget, és nem a mi Urunktól. Keressük Őt azonnal minden problémával, mert igazán csak Ő tud segíteni. Keressük Őt, figyeljünk szavára, és kérdezzük: Uram, min kell változtatni? Mit kell elhagynom, kitennem az életemből? Amikor pedig megmutatja, miben kér változtatást, akkor azt tegyük is meg.

Ruhájának szegélye piszkos, a bűntől, a vétektől. Nem ilyennek kellene lennie. Milyen a ruhám? Meglátom a szennyet rajta, és odamegyek az Úrhoz, hogy tisztítson meg? Izráel már nem látta szennynek a bűnt. És meg is szokta, mert a bűnt is meg lehet szokni. Az Úr gyermekei tiszta fehér ruhát kapnak, amikor megtérnek és élő hitre jutnak. Erre a ruhára vigyázni kell, azonban ha mégis beszennyeződik, mert a világból ránk rakódhat a por, akkor ne tűrjük meg, hanem menjünk bűnbánattal Urunkhoz, és kérjük bocsánatát. A tanítványnak már fájdalmat okoz, ha vétkezik, már nem rántja meg a vállát, mintha mi sem történt volna. De el sem keseredik, mert tudja: ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és megbocsátja minden bűnünket.

Az emberek Jézust hallva kérdést fogalmaznak meg: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk (Jn 6,28-34)? A kérdés jónak tűnik, mert fontos elgondolkodni azon, hogy vajon tetszik-e Istennek az, ahogyan élünk, amit teszünk. Gyakran úgy gondoljuk, Isten gyönyörködik életünkben. Azonban nem biztos ez, gondoljunk a templom megtisztítására - a vezetők, és a nép is úgy tartották, hogy Istennek is tetszik, ami ott folyik. Aztán jött Jézus, és hangsúlyozta: ez nem tetszik az Atyának, ki kell mindent vinni, ami nem tartozik oda.

Aztán rosszul is közelítik meg a kérdést, mert még mindig úgy látják, hogy nekik kell valamit tenni. Még nem ragyogott fel előttük a kegyelem, még nem látják, ki áll velük szemben. Az Úr válasza rámutat a lényegre: az tetszik az Atyának, ha hisznek a Fiúban. Mire van szükség? Jézus Krisztusban való élő hitre. Ezt várja az Atya, higgyük, hogy Ő az Isten Fia, és engedelmeskedjünk Neki. Aki hisz Benne és követi Őt, annak az élete tetszeni fog az Atyának. Ma sincs ez másképp, nekünk is szól az ige: higgyetek abban, akit Ő küldött. Ennek a fényében át kell gondolni életünket, gyakorlatunkat, és mindazt, ami Jézuson kívül jelen van, el kell távolítani. Csak Ő legyen egyedül a szívünkben.

Ismét jelt akarnak, és nem látják, hogy maga Jézus a jel. Az élete mutatja, kicsoda és honnan jött. Ott áll az Úr, és nem látnak. Leragadnak régi formáknál. Látod-e Jézust? És elég-e Ő neked? Valami modern mannára gondolnak. Úgy vélik, ami Mózes idejében történt, az most is végbemegy. Mindennap kapnak kenyeret, és nem látják, hogy Jézusban az élet kenyere érkezett meg, csak meg kell ragadni. Mert nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van táplálékra. Mi felismertük-e ezt? Vagy már mi is csak a test eledeleiben tudunk gondolkodni?

Isten már elküldte az igazi kenyeret, és ez Jézus. Már rendelkezésre áll az élet kenyere. Aki hittel jön Hozzá, az örök életet kap. Olyan táplálékot ad az Úr, ami örök életre táplál. Olyan nehezen értik meg Őt, de talán mi sem vagyunk különbek, oly sok igehirdetéssel és annyi bibliaolvasással a hátunk mögött. Mi sem értjük, mi is gyakran csak földi vágyaink csillapítását várjuk.

Kérjük mindennap: Uram, add nekem az élet kenyerét. Táplálj igéddel és Lényeddel. Egyedül Ő ad igazi életet, nekünk és a világnak. Mindenki az életet keresi, élni akar, és nem látja, hogy Jézus nélkül nem élet az élet. Nélküle ki vagyunk szolgáltatva a gonosznak. Még ha egy darabig úgy is tűnik, hogy valóban szabadok vagyunk és élünk, de egy idő után kiderül, hogy mindez hazugság. Sátán becsapott, és amit életnek nevezett, az nyomorúság, bűn, szenny, szenvedés. Gyakran még jobban becsapjuk magunkat, mert amikor nyilvánvaló, hogy rossz irányba haladunk, nem bűnbánatot tartunk és változtatunk, hanem átcímkézzük a dolgokat, és megmagyarázzuk: ma mindenki így cselekszik. Jöjj Jézushoz, mert Ő valódi életet hozott, aki hisz Benne, és követi, az megtapasztalja mindezt, és örök életre jut.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, :/: Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új

napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszod -

tól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fe -

hér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üd-

vösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Te csak az Isten országát keresd!

B

efejeződik Jeremiás próféta könyve, lezárult egy korszak, de a kegyelem megmarad (Jer 52,1-34). Isten új korszakot kezd népével, a fogság időszakát. Eddig a figyelmeztetés ideje volt, most jön a fogságé, amelyben nemcsak a büntetést, hanem Isten jelenlétét, megbocsátását, és a szabadulás ígéretét is megtapasztalják. Jeruzsálem és a templom pusztulása nagyon beleégett a lelkükbe. Nem akarták elhinni, hogy ez megtörténhet. Az egyiptomi szabadulás óta Júda nem élt meg ilyet, soha nem kellett elmennie földjéről, és a templom sem romboltatott le. Igaz, hogy az északi országrészt elvitte Asszíria fogságba, és onnan nem tért vissza a tíz törzs. Júda azonban úgy gondolta, vele mindez nem fog megtörténni. Jeruzsálemben van az Úr háza, és ott jelen van Isten, így nem engedi be az ellenséget. Minket is megkörnyékeznek ezek a gondolatok, Isten népe vagyunk, minden rendben van, és velünk nem történhet meg olyan, ami itt a zsidókkal.

Azért is kerül a könyv végére ez az esemény, mert nagyon beléjük égett, másrészt figyelmeztetés ez, velünk is megtörténhet. Ha nem tér meg őszintén a nép, és nem engedelmeskedik Istennek, újra megtörténhet, mint ahogy tudjuk, hogy az első században ismét megtörtént Jeruzsálem bevétele, a templom pusztulása. Isten elküldte a Megváltót, és ők nem fogadták be, hanem kereszten megölték. Ennek lett a pusztulás a következménye. Ahogyan Jeremiás leírja, az Úr haragja miatt történt. Nem véletlen, hanem az Úr haragja miatt. Sokszor figyelmeztette őket, de nem hittek a próféták szavának. Isten azt várja tőlünk is, hogy hallgassunk arra, amit az igében kijelent.  Igazítsuk hozzá életünket, és ha úgy mutatja, korrigáljunk. Amire azt mondja, hogy bűn, azt számoljuk fel, kapaszkodjunk a kegyelembe.

Jeremiás történelmi látása fontos, mert mi gyakran csak úgy közelítjük meg az eseményeket: milyen jó, hogy élve megúsztuk, ez is jelzi, hogy szeret az Úr, és terve van velünk. Ez igaz, mint ahogy itt is igaz volt, de az is az igazsághoz tartozott, hogy ez az esemény bűneik miatt történt. Isten ítélete volt, mert nem változtatták meg az életüket. Nekünk is keresni kell, mit üzen az Úr, mi miatt engedte meg az adott rossz dolgot, és mit akar általa elvégezni. Mindig kérdeznünk kell, mit csináljunk másképp?

A bűn mindig büntetést von maga után, legalábbis a meg nem bánt bűn. Isten megmondta, hogy ebben a helyzetben is mi a megoldás, de nem fogadták el, amit üzent. Azt kérte, adják meg magukat, és akkor megmenekülnek. De ezt nem merte bevállalni a király. Mit mond akkor róla a nép? Mások véleménye fontosabb volt, mint Isten. A következmény a hosszú ideig tartó ostrom, a kiéheztetés. Sok ember szenvedett és halt meg, holott lehetett volna másképp. A döntő órában azután a király elmenekült, a nép szenvedhet, de ő meg akarja úszni. De nem sikerül. Ha nincs megtérés, nem kerülhetjük el az ítéletes eseményeket. Az Úr számonkéri, hogy engedelmeskedtünk-e Neki?

Jó tudnunk, hogy a legkritikusabb helyzetben is van megoldás, az Úrhoz lehet menekülni. A kereszt mindig ad esélyt. Igaz, oda bűneinkkel együtt járulhatunk, oda nem mehetek a magam igazával, csak szívem megalázva. De lehet jönni, kimondhatom: Uram, azt gondoltam, nekem megy, én meg tudom oldani, de az élet mást mutat, könyörülj rajtam. Adj Te megoldást. A tanítványok is azt gondolták a viharos tengeren, hogy ők meg tudják maguk is oldani a helyzetet, aztán kiderült, hogy mégsem. Mert Jézus nélkül semmit sem tudunk cselekedni.

Jójákin körülményeinek megváltozása is üzenet Istentől. Itt vagyok, ne féljetek. A babiloni király fölött is Úr vagyok. Csodálatos üzenet: Isten mindenütt jelen van, nincs Előtte rejtve életünk. Nincs olyan terület, ahol ne lenne jelen, ahol ne tudna cselekedni. Ezt a könyvet is a kegyelem zárja le. Ítéletről volt szó, de Isten ítéletében is kegyelmes. Ő a megrepedt nádat sem töri el, ad új esélyt. Vele újra lehet kezdeni.

Az ötezer ember megvendégelése után Jézus nem használja ki a helyzetet, hanem visszavonul az Atya közelébe (Jn 6,22-27). Szemei előtt a kereszt van, az Atya küldetését hajtja végre, és nem befolyásolják pillanatnyi érdekek. A tanítványok nem követték a hegyre az Urat. Talán jó volt egy kicsit a népszerűségben sütkérezni, este lett, és akkor hirtelen döntenek, megyünk a túlsó partra, de Jézus nélkül indultak. Mehettek volna ők is Utána a hegyre, de nem mentek, hát jött a vihar. Azonban az Úr a távolban is tudja, mi történik, hatalmával célba juttatja őket. Amikor megvirrad, az emberek keresik Jézust, tudják, ott kellene lennie, mert a tanítványok Nélküle indultak útnak. De nincs ott. Ez is jelzés, gondolkodjatok el az eseményen, vajon jól ítéltétek meg a helyzetet? Jó ötlet volt királyt látni bennem? A történteknek azt kellene eredményezni, hogy felismerik: Jézusban Isten jött el hozzájuk. Többről van szó, mint kenyérkérdésről, jobb megélhetésről. Ha Isten eljött, akkor örök életünkről van szó. Örök életre szóló megoldást kínál nekünk Jézus.

Ezek az emberek keresik Jézust, fáradnak is azért, hogy találkozzanak Vele. És ez jó. Jó, amikor keresik az emberek Jézust. Jó, amikor észrevesszük, hogy itt van, és azt is meglátjuk, hogy szükségünk van Rá. Azonban nem mindegy, miért keressük, nem mindegy, mi motivál. Őt akarom, vagy valamit Tőle? Gyakran csak ajándékokat kérünk, de Őt nem akarjuk.

Az Úr Jézus azonban nem hatódik meg a fáradságuktól, a hozott áldozattól, belelát a szívükbe, és ismeri indítékaikat. Nem érte jöttek. Nem azért fáradtak, mert Őt akarják jobban megismerni. Őket csak a csoda vonzotta. Arra vártak, hogy ismétlés következik. Újra kapnak kenyeret Jézustól.  Azonban Ő többet akar adni.

Az Úr megmondja, ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért. Jó átgondolni, miért is fáradozunk. Mi van életünk középpontjában? Mire fordítjuk a legtöbb energiát? Nem a veszendő eledel megszerzésére? Nem a mulandó dolgokba fektetjük a legtöbb energiát, és az Úr dolgaira alig marad időnk, erőnk?

Az elsődleges üzenet azonban: miért keresem Jézust? Csupán mulandó földi javakért? Csak arra kell Ő, hogy megtegyen dolgokat, teljesítse kívánságunkat? Vagy azért jövünk, mert Őt akarjuk, és Isten kegyelmét keressük? Ezek az emberek nem az üdvösséget keresték. Nem azért jöttek, hogy Jézus bocsássa meg bűneiket. Miért jövök az Úrhoz? Mit várok Tőle? Javítsa ki, amit elrontottam, oltalmazza, akiket én már képtelen vagyok megvédeni? Az Úr azt üzeni, Őt keressük ma is, lessük akaratát, és vágyakozzunk Vele lenni.  Pál apostol úgy írja: „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol 3,1-2)!

Te csak az Istennek országát keresd

1. Te csak az Istennek országát keresd, És az Ő nagy igazságát,

Minden egyéb megadatik majd neked. Halleluja, halleluja.

Refr.: Halleluja, halleluja,

Halleluja, halleluja!

2. Kérd bízva, és gondod elűzi neked, Keresd és meg fogod lelni,

Zörgess az ajtón, és megnyílik neked. Halleluja, halleluja.

Refr.

3. Ragyogja be fényed az embereket, Hogy meglássák dicsőségét,

És áldjuk együtt Atyánkat a mennyben, Halleluja, halleluja.

Refr.

4. Istenünk, itt hozzuk néked mindenünk, Itt állunk, várunk rád újra.

Kérünk, hogy hallgasd meg hálaénekünk, Halleluja, halleluja.

Refr.

Isten áldásával.

Én vagyok, ne féljetek!

A

 prófétai üzenet a fogságban lévőknek is szól. Isten utánuk megy, és Jeremiás szavain keresztül biztatja őket (Jer 51,20-64). Ez az üzenet reménységüket táplálja, el fog esni Babilon, ami nekik a szabadulást fogja jelenteni. Szerájá viszi el a tekercset a fogságban élőknek, neki kell felolvasni, és amit hallanak, az segíti őket, ne csüggedjenek, mert az Úr nem hagyja őket magukra, nem feledkezik el róluk. Isten soha nem feledkezik meg övéiről, mindig cselekszik. Üzenet ez Babilonnak is, ha nem térnek meg az Úrhoz, ítélet vár rájuk. Korábban Ninivébe ment Isten üzente, és akkor a király és a nép komolyan vette mindazt, amit a próféta hirdetett. Őszintén megtértek az Úrhoz. Babilon azonban elengedte a füle mellett Isten szavát, és eljött a pusztulás ideje. Bálványaik nem segíthettek rajtuk. Azonban gyakran Izráel is elengedte a füle mellett az igét, nem igazodott hozzá, és nem aszerint élt.

Felolvasás után követ kötnek a tekercsre, majd az Eufráteszbe dobják. Aki ott állnak, és látják, azoknak a lelkébe ég az üzenet, így süllyed el majd Babilon is. Amikor ezt nézik, nincs jele annak, hogy ez megtörténik. Azért is szemlélteti az Úr az üzenetet, mert a felolvasott igét elfelejtik, de ez az eseménysor ott marad előttük. Amikor elkeserednek, és úgy látják, nem lesz innen hazatérés, a kép megelevenedik. Biztatják majd egymást, láttuk a tekercset elsüllyedni, Babilon hatalma véget fog érni.

Az elkeseredés ellen jó fegyver, ha a távolból is gondolnak az Úrra. Ott, ahol vannak, gondoljanak az Úrra, idézzék fel magukban szavait. Ezzel a próféta jelzi: Istenre nem csak Jeruzsálemben lehet gondolni, nem csak az istentisztelet ideje alatt csendesedhetünk el és foglalkozhatunk az igével. Ha máshol járunk, munkánkat végezzük, Istenre mindenütt lehet gondolni. Az ige mindenütt elérhető. Pál apostol írja: szüntelenül imádkozzunk - az Úrra való gondolás imádság. Fel lehet sóhajtani, lehet egy segélykérő fohászt mondani. Urunk ígéri, hogy Ő meghallja a kiáltást.

Az Úr Jézus tanítja övéit, mert követőnek lenni azt jelenti, hogy beiratkozunk az Ő iskolájába (Jn 6,1-15).  De ez az iskola más, mint amibe mi járunk, itt együtt kell lenni a Mesterrel, figyelni az életét és a tanítását. Amit elmond, azt be is mutatja. Az első, amit látunk, a tanulás feltétele, együtt kell lenni Vele. Ott lenni, ahol Ő van. Történetünkben is a tanítványok követik Őt a hegyre. Volt-e kedvük hegyet mászni, és mennyire voltak sportos alkatok, azt nem tudjuk, de követték Őt, mert Vele akartak lenni. Ebben próba is van, mert akkor nem kirándulni, pihenni mentek a hegyre. Próba volt ez, akinek Jézusra van szüksége, aki igazán meg akarja Őt ismerni, az vállalni fogja érte a fárasztó hegymászást is. Akinek csak csoda kell, az nem megy fel a hegyre, az megvárja, amíg lejön Jézus.  Ne várjuk meg, amíg Ő jön hozzánk, hanem induljunk el Felé! Kezdjük el keresni Őt!

A hegy az imádkozás, az Istennel való közelség helye. A világtól félrevonulva, a csendben hangolódnak az Atyára. A tanítványság ezt is jelenti, félrevonulok a világtól, magam mögött hagyom szokásait, és csak Vele vagyok együtt, és csak Rá figyelek. Most csak az Úrral vannak együtt, minden, ami elvonhatná figyelmüket, elmarad.

Ezt a történetet a hegyen való tartózkodás, az imádkozás légköre foglalja keretbe. Kicsit olyan, mintha így kezdené és így zárná a napot az Úr. Reggel az Atyával kezd, figyel Rá, megtudakolja, mit is kell tennie, este pedig megbeszéli vele a történéseket. Az Atyával kezdi a napot, és Vele is zárja.  Ez jellemző-e rám? Vele kezdem a napot, és Vele zárom?

Ebben a csendben Jézus meghallja az Atya akaratát, világosan felismeri, mit kell tennie. Ő már tudja, mit fog tenni. A tanítványok is Vele voltak, de ők mégsem tudják, mit kell tenni. Milyen a bibliaolvasásom? Hogyan vagyok jelen az istentiszteleten? Úgy, mint Jézus? Keresem Isten akaratát, keresem a hogyanokra a választ? És amikor kijövök a belső szobából, már tudom, mit fogok tenni? A csendesség erre szolgál: ismerjük fel, mit kell tennünk.

Andrást jó látni, őt ugyan csak Péter testvérének jelzik, nincs körülrajongva, mégsem sértődik meg, csak végzi a maga szolgálatát. Mi az ő szolgálata? Jézushoz vezetni másokat. Korábban Pétert vezette oda, most ezt a gyermeket. Végezzük mi is az András-szolgálatot.

Ezt a gyermeket is jó látni, nem ragaszkodik a tulajdonához, hanem kész odaadni az Úrnak, a többieknek. Elvonulhatna vele félre, de ő nem önző, nemcsak magára gondol. Valószínűleg már ismeri Jézust, tudja, ha odaadja Neki, többszörösét kapja vissza. Mert a bőséges ellátásból neki is több jut majd, mint amije volt.  Érdemes így átadni mindent az Úr Jézusnak, mert ha így teszünk, nekünk is több jut, és biztos elég lesz.

Isten országának működési elve: ami van, azt vegyük észre, adjunk érte hálát, majd tegyük Jézus kezébe. A többi az Ő dolga.  Ez a tanítvány útja, abból indul ki, ami van, hálát ad érte, Jézus kezébe teszi, és a többit Rábízza. Ennek az életvezetésnek meglesz az eredménye.

Az emberek félreértik Jézust, királlyá akarják tenni, de Ő ere nemet mond. Visszavonul a hegyre, az Atya jelenlétébe. Jó látni, hogy tud nemet mondani az Úr az emberek kívánságára. Másrészt a sikert is jól kezeli, nem fürdik benne, hanem az Atya elé viszi. Felismeri, hogy a nép akarata mögött sátán áll, ezzel akarja eltéríteni a kereszttől. Jézus azért jött, hogy a keresztre menjen. Az Ő trónja a golgotai kereszt. Előbb a szenvedés, azután a dicsőség.  Nem fordítja meg a sorrendet. Amit tanít, azt éli is, valóban nem fogad el emberektől dicsőséget. Nem kis dolog ez, elutasítani a királyi trónt, a hatalmat, pedig még támogatottsága is van. Ő mindig az Atya akaratához szabja magát.

Innen továbbmennek a tanítványok, mégpedig magukban, Jézus nélkül szállnak hajóba (Jn 6,16-21). Az Úr a hegyen van, ők pedig a tengeren, ez a következő osztály, Jézus mindig tovább vezeti őket, újabb és újabb dolgokat kell elsajátítani. Nincs velük fizikailag az Úr, viharba kerülnek - hogyan oldják meg? Ez az újabb vizsgafeladat. Mert nem véletlenül történnek a dolgok, az Úr megvizsgálja, hol tartunk, miképp oldjuk meg a problémát? Úgy, mint korábban? Tanultunk-e már tőle? Használjuk-e azt, amire eddig eljutottunk? Tudunk-e már hitből élni? 

János nagyon tömören írja le a történteket, erőteljesen Jézusra koncentrál, nem akarja, hogy bármi más elvonja Tőle és Róla a figyelmünket. De azért más evangéliumokból tudjuk, hogy még régi tudásuk és ösztönük szerint cselekedtek. Vizet meregettek, feszültté váltak, féltek, és bizony, nem imádkoztak. Valahogy nem hitték, hogy ha testben nincs is velük Jézus, mégis jelen van. Hit által, az Ő erejében bízva győzhetnek. De csak emberi erőkre támaszkodtak. Ezért megrémültek. Amikor a magunk szokása, szakértelme szerint oldjuk meg a dolgokat, mindig még rosszabb lesz. Ők is megrémültek, mégpedig Jézustól. Hogy lehet az, hogy nem ismerték fel? A félelem elhomályosította látásukat. A félem és a harag eltakarja Jézust.

Félnek, amikor már nincs is rá okuk, mert az Úr ott van a közelükben. Ne féljünk a viharoktól, a hullámoktól sem, hanem lássuk meg, hogy az Úr a viharban is jelen van. És olyan jó, hogy szól: Én vagyok, ne féljetek!  Igen, Ő van itt, ne félj! Aki ismeri a hangját, az megnyugszik, mert rádöbben, valóban Ő az. És amikor Ő odaér, célba jutunk. Nincs már erőlködés, csak öröm, Jézussal. Ne erőlködj, engedd Jézust beszállni a csónakba. Amikor Ő belép, megszűnik a vihar.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a ten-

geren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd

fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem,

Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad ár -

nyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyó -

gyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamis -

ság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tiszto-

gasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem

és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Az Írás bizonyságtétele

A

 kavargó emberi történelemben, a harcok és vérontások idején is szól az Úr (Jer 51,1-19). Az ember pusztít és rombol, de így szól az Úr, beleszól életünkbe, bizonyságot tesz magáról. Ezzel rámutat: nemcsak azok a rugók mozgatják az eseményeket, amiket látunk, nem csak a politika és az emberi hatalomvágy, hanem az Úr is jelen van. Mindez vigasztaló és reményteli üzenet. Isten gyermekei nem lebegnek a semmiben, nem a hatalmaktól függnek, hanem Isten kezében vannak. Így mindaz, ami Júdával történt, nem a véletlen műve, az Úr felhasználta Babilont, eszköz volt a kezében Izráel fegyelmezésére. Mivel nem hallotta meg a szót, a prófétai üzenetet, Isten a fogságon keresztül nyomatékosította igényét népére. Megmutatta nekik, hogy ha nem engedelmeskednek, annak megvan a következménye. De mindezzel azt is szívükre helyezte, hogy soha ne emberektől, más népektől várjanak segítséget, hanem mindig egyedül Tőle. Az emberekben való bizalom mit sem ér. Így nem kiszolgáltatott a népe.

Nem hagyta magára Izráelt és Júdát, bár... - hát ez a nagyszerű hír: bár vétkeztek, mégsem hagyta el őket. Igen, az Úr szereti a bűnöst, és mindent megtesz azért, hogy megtérjen és éljen. Tele volt az ország vétekkel, mégsem hagyta el őket. Az Úr Jézust is elküldte, hogy megmentsen. És már kétezer éve nem hagyja magára népét, és a világot sem. Mennyi vétek volt csak ebben az időszakban, mennyi vétek tapadt a magukat keresztyéneknek nevezők kezéhez is, és ennek ellenére nem hagy magunkra. Megmutatja magát, szól igéje által, és mi segítségül hívhatjuk. Bár felismernénk, hogy egyedül Ő a megoldás. Meglátnánk, Isten nincs messze, könyörülni akar, elküldte Jézust, de a mi dolgunk, hogy komolyan vegyük Őt.

Hazatérhetnek a fogságból, szól a felhívás, meneküljetek Babilonból, de ezt ismét nekik kell meghallani és komolyan venni. Isten nem változtat módszerén, most is üzen a prófétai igén keresztül, és aki hittel fogadja és menekül, az megmarad. Azonban Babilonnak nagy a hatása, sokan jól élnek benne, az ott töltött időszak alatt megtalálták számításaikat, és bizony, nem mindenki dönt úgy, hogy hazamegy. Másrészt sokan ismét hitetlenkednek, nem az Úr szavára figyelnek, hanem a látszatra adnak. Nem tudják elképzelni, hogy Babilon összeomolhat. Biztonságban érzik magukat a világban. Ma is ez a gond, otthon érzi sok keresztyén magát ebben a világban, és olyan hihetetlennek tűnik, hogy minden megváltozhat. Elmúlhat a jólét is. Merjünk Isten szavára hagyatkozni, és ha azt kéri, hogy hagyjuk el Babilont, ne féljünk, hanem engedelmeskedjünk. Az Úr követőinek biztonságáról, megélhetéséről az Úr gondoskodik.

Jézusról tesznek bizonyságot az Írások, vagyis a Biblia is (Jn 5,37-47). Azért adta Isten, hogy általa megismerjük Jézust, és ha őszinte, nyitott szívvel olvassuk, ez meg is történik. Aki valóban keresi Őt, az találkozik is Vele. A Biblia bemutatja az Úr Jézust, és a szomjas szívvel kereső, a segítségre váró meglátja Benne Istent. Az eljut a felismerésre: Jézus ma is él, de én halott vagyok a bűneim miatt. Jézus azonban életre kelt. Olvassuk az evangéliumokat, és engedjük, hogy az Úr Jézus Lénye hasson ránk. Nincs senki Őhozzá fogható.

Az élet Krisztusban van, nem elég a Bibliáig eljutni, azt tanulmányozni, el kell jutni Jézusig, az Ő megismeréséig. Az Ige Jézushoz vezet, és rajta keresztül juthatunk el az Atyához. A zsidók kutatták ugyan az írásokat, de nem akarnak Jézushoz menni, ezt maga az Úr mondja. És itt a probléma, keresik ugyan a Megváltót, de Jézus nem kell, mert nem úgy Megváltó, ahogyan ők képzelik. Nem kell Jézus, mert nem hajlandó azt tenni, amit ők akarnak. Sokan itt maradnak el Jézustól, mert olyan Urat szeretnének, aki nekik engedelmeskedik. Azonban az Úr Jézus Isten, a mennyből jött a földre, és így furcsa lenne, ha Ő tenné, amit mondunk. Ő a Teremtő, így azután a teremtmény tartozik engedelmességgel a Teremtő felé.

Jézus az igazi életet hozta, aki Hozzá megy, életet talál. Az igazi, Isten által elképzelt életformát hozta el a világba. És ez az élet jó. Ez az élet felszabadító. Ő maga is gyakran mondta, hogy tegyük le terheinket, ne aggódjunk, bízzuk magunkat az Atyára. Arról is beszélt, hogy mindennap tagadjuk meg magunkat, és kövessük Őt. S ennek ellenére életünk nagy részét a világi dolgok miatti aggodalmaskodás, a megélhetés miatti küzdelem teszi ki. Mennyire nem Isten országának keresése az első. Elcsendesedve végiggondolhatjuk, mennyi idő jut naponta a megélhetésre, a problémákkal való foglalkozásra, és mennyi időt töltünk az Úr ügyével.

Ha próbálunk változtatni ezen, akkor másabb lesz az életünk. Ez nem azt jelenti, hogy világi mércével mérve sikeresek leszünk, vagy elkerülnek a bajok. De megtapasztalhatjuk, amit Pál apostol is átélt: amikor erőtlen volt, akkor volt erős, mert a kegyelem erőssé tette. A börtönben egyedül maradt, mégis arról vall, nem vagyok egyedül, mert az Úr velem van. Semmihez sem hasonlítható az, amikor megtapasztaljuk Urunk jelenlétét. Belőle erő és békesség árad. Jó Hozzá tartozni, Vele lenni.

Olvasd egyre szent Bibliád

/:Olvasd egyre szent Bibliád,

Szent Bibliád, szent Bibliád!

Minden nap mondj buzgó imát,

Nőni így fogsz hát!:/ 3x

Olvass igét, mondj hő imát,

Nőni így fogsz hát!

Isten áldásával.

Miről beszél az életünk?

M

indaz, ami ebben a fejezetben elhangzik, mindenki számára elképzelhetetlen volt, a rettenthetetlen hódítót meghódítja egy másik nép. Különösen a káldeusok tartották ezt lehetetlennek (Jer 50,29-46). Isten megadta nekik, hogy eszközök lehetnek népe nevelésében, de ezzel visszaéltek. Kevéllyé váltak, a növekvő hatalom, dicsőség, vagyon gőgössé tette őket. Azt gondolták, a király az isten. Amikor egy ember vagy egy nép pályája nagyon felfelé ível, egyre jobban él, és ellenállhatatlanul jut előre, könnyen önimádóvá válik. Sátán elhiteti, hogy mindaz a siker, amit átélt, az az ő saját eredménye. Ilyen kiváló, mindenkinél különb, okosabb, erősebb, bölcsebb, és ilyenkor már nem az Úr előtt borul le az ember, hanem magának épít oltárt, kegyhelyet. Nabukadneccár is így tett. Felállíttatta óriási szobrát, és az előtt kellett mindenkinek meghajolnia, belépett az emberimádat, a vezetőkultusz. Mivel az ember szíve gonosz, olyan könnyen maga ül a trónra, pedig szívünk trónját az Úr akarja elfoglalni. Amikor az ember ül az élete trónján, istennek képzeli magát, és amikor ez megtörténik, kegyetlenné válik. Azonban Isten megítéli ezt a birodalmat is. Nem Neki adták a discőséget, megtapasztalják, hogy egy másik nép velük is úgy bánik, ahogyan ők bántak másokkal.

Ez a felszólítás, bánjatok vele úgy, ahogyan ő bánt el másokkal, az ellenséges népnek, a feltörekvő birodalom hadseregének szól. Tulajdonképpen Jeremiás azt a mondást idézi, amit a korabeli pogány népek alkalmaztak. Ez volt az életvezetési elvük. Ahogyan velem bánt, én is úgy bánok vele. Azonban mivel mi már az Újszövetség korszakában élünk, mindezt az Úr Jézuson keresztül kell látnunk és értenünk. Ő a követői elé egy új utat fektetett le, itt már az az elv működik: ahogyan szeretnétek, hogy veletek bánjanak, úgy bánjatok az emberekkel. Tehát már nem amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten, hanem ahogy szeretném, hogy hozzám viszonyuljanak, úgy viszonyulok a másikhoz. Tehát az Úr Jézus kezdeményezővé tesz, ne várd el a másiktól, hanem te kezdd el élni, cselekedni, amit elvárnál, amiről úgy gondolod, hogy neked jár. Az Úr Jézus ezt be is mutatta, nem a tanítványokra várt, mossák meg a lábát, hanem Ő maga hajolt le és mosta meg a lábaikat. Ezzel jelezte: valahogy így kellene az én országom polgárainak cselekedni.

Nagyszerű igét kapunk: a Megváltónk erős, és Ő népe ügyét győzelemre viszi. Csodálatos, hányszor gondoljuk a sok üldözést, nyomorgattatást látva, ami az Úr tanítványait ma is éri a világban, hogy az Úr gyenge, azonban nem így van. Ő erős, de ereje nem a harcban, pusztításban, hanem kegyelmében, a megbocsátásban, az újrakezdés kivitelezésében nyilvánul meg. Mi már azt is tudjuk, hogy erőtlenség által ér célhoz az Ő ereje. A hűséges, üldözött, mártír tanítványok által sok szív meghódolt az Úr előtt. Ő a szívünket győzi le. Mindazonáltal meg tudja őrizni övéit nehéz helyzetekben, ki tudja menteni az oroszlán szájából is. Erős Urunk van, bízzunk Benne, támaszkodjunk Rá.

Az Úr Jézus elmondja támadóinak, hogy már Keresztelő János is Róla tett bizonyságot, amikor beszélt, az igazságot szólta (Jn 5,31-36). Jánost égő és világító fáklyának nevezi, elismeri küldetését, és fényként gondol rá. Ez a fáklya Jézust világította meg, Őt tette láthatóvá az emberek előtt. Lássuk Jézust, és tegyük láthatóvá életünk által. Hiszen mindenkinek Őt kellene megismerni, Őreá figyelni, és Neki engedelmeskedni. A Jézusi életforma átalakítja a gondolkodást és tetteket. Azonban azt is látjuk, hogy magunktól képtelenek vagyunk úgy élni, amint Ő. Tele vagyunk önszeretettel, önzéssel, és ebből csakis az Úr képes megszabadítani. Ő adhat új szívet nekünk.

János rámutatott Jézusra, hirdette az örömhírt, de nem akartak örülni neki. Vajon mi örülünk a Jézusról szóló örömhírnek? Örömet jelent az ige? Vagy ránk is ez a jellemző, csak egy ideig, addig, amíg megkapom az áldást, amíg minden jó? De kitartok végig, akkor is örülök, amikor a bűneimre mutat, amikor változást kér? Örülök Jézusnak, amikor nem mindenki érti meg a hitemet, és támadások is érnek miatta? Meddig járok az Úr világosságában, egy ideig, vagy mindhalálig?

Jézusról a tettei, az élete tesznek bizonyságot. Az elvégzett feladatok bizonyítják, hogy Őt Isten küldte, Ő az Isten Fia. Aki elfogulatlanul szemléli Őt, az felismeri, hogy valóban Istentől jött. Nem a maga érdekeit tette első helyre, hanem értünk cselekedett. Nem a maga birodalmát építette ki, hanem mindent odaadott, hogy megmentsen. Isten rábízta az ember megváltását, és Ő ezt elvégezte. A kereszten kimondhatta: elvégeztetett. Jézus élete befejezett volt a földön, és befejezett a megváltás is. Ehhez nem kell semmit hozzátenni, az Ő áldozata örökre elég. Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak örök élete van. Nincs más kiegészítőre szükség, a kereszt elég.

Ahogyan Jézus élete, tettei bizonyságtételek voltak, úgy a keresztyének élete is bizonyságtétel. Ahogyan élünk, amit teszünk, az beszédes. Vajon kiről, miről beszél a mai hívők, a gyülekezetek élete? Életünk arról tesz bizonyságot, hogy az Úr Jézus követei vagyunk ebben a világban? Minden tettünk arról beszél, hogy a Tőle kapott feladatokat végezzük? Ő látszódik a mindennapjainkban? Látják az emberek a tetteinkben Jézust? Azok az indulatok, gondolatok és tettek jelennek meg általunk a világban, ami Őt jellemezte. Ő elküldte tanítványait szerte a világba, hogy hirdessék az evangéliumot. Ez az elsődleges tevékenységünk, hirdetjük mindenkinek a jó hírt? Adja Urunk, hogy így legyen, mert örök életről és kárhozatról van szó. Kérjük az Urat, hogy az igehirdetésünket, hitünket tegye hatékonnyá Szentlelkének ereje által.

Ó HÁLA AZ ÚRNAK

Ó hála az Úrnak,

zengjünk Néki hát,

Mert úgy szeretett

hogy id'adta Fiát.

A kínra, halálra

küldötte el Őt,

Megnyitni a mennyet

a bűnös előtt.

Szívem áldd a Királyt,

az Övé ez a föld,

Szívem áldd a Királyt,

Neve mindent betölt.

Jöjj bűnös az Úrhoz,

mert Jézus az út,

Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!

Ó teljes az üdv amit ád ez a vér,

Ó drága a kincs amit Isten ígér.

Ha bánva bűnét jön a leggonoszabb,

Az Úr néki még ma bocsánatot ad.

Szívem áldd a Királyt,

az Övé ez a föld,

Szívem áldd a Királyt,

Neve mindent betölt.

Jöjj bűnös az Úrhoz,

mert Jézus az út,

Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!

Szent az mit az Úr mond és szent amit ad,

És szent az öröm mely az Úrban vígad.

De még magasabb lesz az égi öröm,

Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.

Szívem áldd a Királyt,

az Övé ez a föld,

Szívem áldd a Királyt,

Neve mindent betölt.

Jöjj bűnös az Úrhoz,

mert Jézus az út,

Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!

Isten áldásával.