Érted jött!

A

 romok fölött harsonákkal és cintányérokkal fejezik ki örvendezésüket Izráel fiai (Ezsd 3,8-13). Tele van a szívük hálával, mert mindez kegyelem. Nem a pusztulást, hanem Isten kegyelmét, a belőle sarjadó új kezdést látják. Hálásak, hogy sor  kerülhet erre az alkalomra, hiszen voltak, akik nem hitték, hogy egyáltalán megtörténhet ez. Babilonban sokan nem remélték a hazatérést. És most ott állnak a régi templom romjainál, de túllátnak a köveken, és tele vannak reménységgel, mert átélték Isten szabadítását. Csodálatos, amikor az ember megtapasztalja Isten szabadítását. Mindnyájan a bűn foglyai vagyunk, ami sokkal kegyetlenebb rabság, erősebb bilincs, mint amit Babilon jelentett.

A bűn sokkal jobban belénk eszi magát, és gyakran nem is olyan egyértelmű, hogy rabok vagyunk, mint a bailoni fogság idején. A gonosz úgy viszi végbe művét, hogy mindig akkor döbbenünk rá a valóságra, amikor kevés esélyünk marad változtatni. Kézbe veszi valaki az alkoholos poharat, beépül az ital az életébe, de nem látszik azonnal pusztító hatása. Amikor észrevesszük, sok esetben már rabjai vagyunk. Kialakult a függőség, és magunk nem tudunk megszabadulni. És így van ez annyi mindennel, rabjaivá válunk, de nemcsak káros dolgoktól lehetünk függők, hanem olyantól is, ami jó, ami fontos az életben. Sokan a pénz és  hatalom rabjaivá válnak, úgy tűnik, milyen szabadok, de messziről figyelve láthatók a gonosz láncai.

Mit tehetünk? Isten felszólít: ne törődjünk bele a helyzetünkbe, és ne adjuk fel, elcsüggedve, hanem forduljunk Hozzá. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15). Ígéretet is kapunk: Ő megszabadít. Ez az örömhír! Ő megszabadít! Csak annyit kell tennünk, hogy őszintén meglátva azt, amiben vagyunk, segítséget kérünk az Úrtól.  Merjünk Hozzá fordulni, ne várjuk meg, amíg elsüllyedünk, és összecsapnak fejünk felett a hullámok.

A szabadítás egy új, hálás életet hoz el. Most már tele van a szívünk örömmel, talán még sírunk is, mint itt az idősebb zsidók, akik nem gondolták azt, hogy megérik ezt az eseményt. Olyan emberek voltak ők, akik látták az első templomot, de nem gondolták, hogy újra láthatják. Sőt, arra se mertek volna fogadni, hogy újra állni fog még a templom. Azonban Isten nem a levegőbe beszél. Amit ígér, azt teljesíti. Ezt most ők is átélik, és ezért öröm, ujjongás van a szívükben. Ki merik mutatni Isten iránti örömüket és hálájukat. Nem szégyellik könnyeiket sem. 

Isten népe örvendező közösség. Még nem változtak meg igazán a körülmények, sőt, ha azt nézzük, rosszabb helyzetben vannak, mint a fogságban. Mindenütt pusztulás, romok és elvadult földek, de ők nem ezen keseregnek, hanem örülnek. Miért? Mert megtapasztalták Istent, és ők Neki örülnek. Ez az igazi hívő élet. Isten Lényének, a Vele való őszinte kapcsolatnak örülök, és ez az öröm független az életkörülményeimtől. Nem az egészség alakulása vagy a vagyoni helyzetem határozza meg az igazi örömöt, hanem az élő Istenhez való tartozás. Pál apostol gyakran beszél örömről, pedig legtöbbször emberileg semmi oka sincs az örömre. Öröme az Úrból fakad. Így szól: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4)!

Elterjedt a hír, hogy meg akarják ölni az Úr Jézust, milyen szomorú, hogy ilyen hír terjed, és nem a Benne való hitre utaló felhívás (Jn 7,25-30). Bár némelyek azt is terjesztik: lehet, hogy meggyőződtek a vezetők arról, hogy Ő a Krisztus. Erről azonban szó sincs. Mindenkinek magának kell meggyőződni arról, ki is ez a Jézus. Ma is így van ez. Nekem kell keresni és kutatni, kicsoda Jézus. Nem elégedhetünk meg mások válaszaival, mint ahogy itt történik. Különféle véleményekre figyelnek az emberek, az alapján hoznak döntést, pedig Jézus ott van köztük. Nem kellene mást tenni, mint hallgatni Őt, és segítségül hívni.

Fontos, hogy ne csak mások véleményét gyűjtögessük össze, hanem mi magunk győződjünk meg arról, kicsoda is Ő. Olvassuk, kutassuk az igét! Keressük benne mindig az Urat, figyeljük életét, hallgassuk tanítását, és átéljük, hogy változni fog a gondolkodásunk, az egész életünk. Mert amikor Jézust az életünkhöz engedjük, nem maradunk olyanok, amilyenek voltunk. Az igét olvasva el kell jutnunk a döntésre, mert ez a lényeg, felismerem és kimondom, hogy Ő az Isten, és átadom Neki az életemet. Milyen életet adok át? Elrontott, Isten előtt hasznavehetetlen, bűnös életet, amiből csak Ő tud újat kihozni. Egy bűnös szívet hozok, amit a bűnbocsánat megtisztít, és ebbe a megtisztult, üres szívbe befogadom Őt.

Ezeknek az embereknek van ismeretük Jézusról, tudják, honnan származik, de itt megállnak, és nem jutnak el az igazi származásáig. Nem jutnak el arra a felismerésre, hogy Istentől is származik, Tőle jött. Nem akarják látni, hogy Jézus Tőle való, az Atya küldte el a világba, hogy meghaljon a bűneinkért. Isten küldte Őt, hogy segítsen rajtunk, mert senki más nem segíthet. Semmilyen emberi megoldás nem hozhat sikert. A bűnt nem győzi le a tudás, sem a technika, csak egyedül Jézus. A bűn ellenszere a kereszthalál, Jézus értünk hulló vére. Csakis az Ő vére tisztít meg minden bűntől. Egyedül az Ő neve által van üdvösségünk. Jézus kimondja: Tőle való vagyok. Vegyük ezt komolyan, ez az Ő nyílt vallomása. Vannak, akik azt mondják, Jézus nem lépett fel isteni igénnyel, de ez nem így van, többször kijelenti, hogy Istentől jött, és egy az Atyával. Ez azt jelenti, hogy menjünk Hozzá bátran, Ő az, akinek mondja magát, Benne bízhatunk. Az Atyától jött Jézus, érted! Érted és értem jött a földre, mert szeret, és meg akar menteni, mégpedig az örök életre.

Tudom: az én Megváltóm él

1. Tudom: az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám; Már int felém és koronát Ígér

a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nemsoká -

ra hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj, nyu -

godj a keblemen!

2. Remélek Jézusomban én, Ő törlé el sok bűnömet; Ajkáról hívón zeng felém: „Jer

haza, vár Mestered!” Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

3. Előttem, oly csudálatos, Hogy értem szállt a földre le; Miattam annyit szenvedett, Bű-

nömért annyit véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem-

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

4. Tudom, hogy közel Mesterem, Az óra fut, a nap közel; Elébe állok csakhamar, Meg-

váltó Jézusom, jővel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/:A honvágy tölti el lelkemet, Mert nem -

sokára hív az Úr: Jöjj haza, jövel, gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Jer, pihenj,

nyugodj a keblemen!

Isten áldásával.

Készség

C

soda: újra otthon Isten népe, bár minden romokban, a régi dicsőségből nem látszik semmi (Ezsd 3,1-7). Azonban mégis otthon vannak, a maguk földjén, az Istentől kapott földön. A helyükön vannak, és ez a lényeg, a helyünkön lenni, ott, ahová Isten állított. Ez a hely lehet, hogy nem olyan vonzó, vagy nem népszerű. Talán nem is csillog úgy, mint más helyek, de az Úr itt akar látni, itt ad feladatot. Itt tapasztalhatom meg jelenlétét. Ez a lényeg, átélik Isten közelségét.

Éppen ezért az első feladat az oltár építése. Áldozatot akarnak bemutatni, ha még maga a templom nincs is rendben. Felismerik, hogy oltárt így is lehet építeni, és ha megvan, akkor áldozatot tudnak bemutatni, vagyis működhet az istentisztelet. Mert az istentisztelet, Isten imádása, a Hozzá való fordulás nem függ a helyszíntől. A romok között is segítségül lehet hívni az Urat. Sőt, megvallják, az az első, hívjuk segítségül itt a romok között, és ez jelzi, nem a magunk erejére építünk. Egyedül nem megy, és nem is akarunk egyedül nekifogni az új kezdetnek.

A cél: úgy mutassanak be égőáldozatokat, ahogyan meg van írva. Rádöbbentek, hogy a fogság előtt már nem az íráshoz igazodtak. Eltértek Mózes törvényétől, és most visszatérnek hozzá. Nem az a lényeg, hogy legyen oltár és áldozat, hanem úgy legyen, ahogyan azt Isten mondta, ahogy azt kéri. Az istentisztelet középpontjában Isten van, Róla szól. Az oltáron való áldozat bemutatása bűnbánatra is utal. Csakis bűneinket felismerve és megbánva lehet áldozatot bemutatni, csak így van értelme, és csak így nyugszik áldás rajta. Az istentiszteleten való részvétel, az úrvacsorai közösség is ezt igényli, jöjjünk megtört, bűnbánó szívvel. A kenyér és a pohár jelzi: bűnös vagyok, azért kellett az Úrnak életét adnia a kereszten.

Mózes Isten embere, ezt évszázadokkal később is látják. Élete világít, Istenről beszél. Vajon az életünk beszél-e majd a halálunk után? És ha igen, miről, kiről és mit beszél? Az Úr kegyelme, elvégzett munkája jut-e rólunk az emberek eszébe? 

Reggeli és esti áldozatokat mutattak be, reggel az Úr elé álltak, Vele kezdték a napot, és este szintén Őt keresték, Vele zárták a napjukat. Hogy történik ez a mi életünkben? Ilyen ritmusunk van? A gonosz ma sok mindent elénk hoz, ami által elvon Istentől. A világ dolgai válnak vonzóvá, okoseszközeink révén a híroldalakat, az érdekes eseményeket böngésszük, leveleinket nézzük át. Az mozgat, kitől milyen üzenet érkezett. És ez este is hasonlóan megy végbe. Pedig Isten is küld üzenetet, mindennap szól hozzánk. Ehhez csak a Bibliát kell kézbe vennünk és elcsendesednünk. Ha ezt megtesszük, Vele lehetünk együtt, igéje tisztogatja szívünket, és általa erőt kapunk a szolgálatra.

Ezek az emberek is az Úrral való kapcsolatból nyertek erőt. Rettegtek bár, de mégis elkészítették az oltárt, keresték az Urat. Mert az Úr volt életük forrása. Rettegtek, mert nem mindenki örült, hogy visszatértek. A helyükre telepített emberek nem örvendeztek, a város falai is romokban hevertek még. Nem voltak biztonságban. De az oltár és az áldozat bemutatása jelezte, Isten velük van, és ha Ő jelen van, akkor van biztonság és oltalom. Mert az igazi biztonságot az Úr nyújtja népe számára.

 Az Urat nem lehet irányítani, nem igazodik senkihez, egyetlen iránytűje az Atya akarata (Jn 7,14-24). Őhozzá igazodik, és amikor felülről zöldet kap, akkor indul. Akkor megy, amikor világos számára az üzenet, amit tovább kell adnia. Mert nem szórakozni megy Jeruzsálembe, ez nem turistaút, hanem azért, hogy tanítson. Átadja azt, amit felülről kapott.

A zsidók, elsősorban az írástudók és farizeusok, csodálkoznak, mert Jézus nem az ő iskolájukból érkezett. Honnan ismerheti így az Írást, ha nem tőlük tanulta? Jézus az Atyától tanult, első kézből veszi az üzenetet, és nem emberek, iskolák tanítását veszi át. Lehet első kézből, az Atyától tanulni a Szentlélek által. Igazából a Lélek világosítja meg az olvasó előtt az igét. Nélküle zárva marad előttünk. Keressük az Úr közelségét, és olvassuk imádságos szívvel a Szentírást. Kérjük a Szentlélek Istent, tárja fel az ige értelmét, mutassa meg az Atya üzenetét.

Az üzenet, az ige megértése összefüggésben van azzal, hogy kész vagyok-e cselekedni az Atya akaratát. Ha igen, akkor megértem, akkor feltárul előttem minden összefüggés, megláthatom, mit is akar Isten általam. A Biblia nem irodalmi kincsként adatott, nem elég csak a tartalmát ismerni, vagy tisztázni a kortörténeti dolgokat. Úgy kell az ige elé állni, hogy kérdezek: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ha ez a készség bennem van, akkor meg fogom tudni, mit akar Isten. Kész vagyok-e cselekedni az Úr akaratát? Teszem-e, amit mond? Ott van-e bennem: megteszem, amit Isten mond nekem, akkor is, ha nehéz, ha következményei vannak. Isten áldott emberei arról voltak nevezetesek, hogy tették, amit Isten mond. Engedelmeskedtek Neki, akkor is, ha nem azonnal körvonalazódtak az ígéretek.

A zsidók mindig Isten akaratára hivatkoztak, boncolgatták a törvényt, keresték, mit mikor és mikor nem  lehet tenni. Erről szóltak a szombat-törvények, a legalapvetőbb törvényt, a ne ölj parancsát azonban semmibe sem vették. Meg akarták ölni az Úr Jézust. Mennyit boncoljuk az igét, könyvtárakat töltenek meg a magyarázatok, azonban gyakran a legegyszerűbb, legvilágosabb igét sem cselekedjük. Ölünk, lopunk, házasságot törünk, pénzszeretettel van tele a szívünk, gyűjtjük a földön a kincset, haragszunk, kapzsi és parázna a tekintetünk. Gyakran nincs megbocsátás, tele vagyunk szeretetlenséggel, de az irodalom gyarapodik. Így voltak a zsidók is. Azonban a Úr Jézus a szívbéli engedelmességet várja. Ő nem a magyarázatainkra, elmés ötleteinkre kíváncsi, hanem az ige megcselekvésére teszi a hangsúlyt.

A béke messze tőled

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Ne küldd el Jézust!

A

z Úr uralkodik, üzeni Ezsdrás könyve (Ezsd 2,1-70). Ez csodálatos hír, és ebben nekünk is meg kell erősödnünk. Az Úré minden hatalom mennyen és földön, a sötétebb időszakokban is kezében tartja a gyeplőt. De azért azt is látni kell, amikor népét érintik ítéletes események, abban büntetés és megszólítás van. Mert nem véletlenül mozognak a szálak, nem csupán arról van szó, hogy egy nagy birodalom megjelenik a történelem színpadán, és meghódítja Izráel népét. Nem, Isten ad engedélyt nép fogságba vitelére, mert ez büntetés bűneik miatt. Egyben Isten tanítja is őket, iskola ez a számukra. Meg kell térni abból a hamis gondolkodásból, hogy Isten népe vagyunk, és bármit is teszünk, minket baj nem érhet. Isten népe mindig világosságul van jelen a világban, de ha megszűnik világosság lenni, az Úr kimozdítja helyéről. Egyben ezek az események megtisztítást is jelentenek. Az Úr munkálkodik a szívben, és bűnbánatra juttat.

És azt látjuk, hogy vannak, akik megbánják bűneiket, felismerik Isten akaratát, és amikor az Úr elhozza a hazatérés idejét, mozdulnak. Ez az esemény sem csupán a hatalmak mozgásán múlik. Isten megígérte már a próféták által, hogy hetven év múlva hazavezeti őket. Igen, az idő telik, komolyan vesszük-e az ígéreteket? Isten bármikor forgathat az idő kerekén, elhozza a változás, a megtérés lehetőségét. Mert Isten megadta a hazamenetel alkalmát, de ezt nekik kellett meglátni, és élni vele. Így elküldte az Úr Jézust hozzánk Isten, Ő hívogat, de nekem kell meglátni, hogy itt az idő meghallani a szót, és Rábízni magam. 

Látjuk, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és úgy döntöttek, hazamennek. Akkor is, ha minden romokban hever, mert első az Úrral való kapcsolat. És ha Isten indít, azt mondja, menj, mert veled vagyok, akkor menni kell. Istennel lehet újat kezdeni. Mennek papok és különféle családok tagjai. Jó látni, hogy évtizedek múlva is tudják, kik vannak fogságban. Számon tartják egymást, odafigyelnek magukra. Vigyáznak arra is, hogy Isten gyermekei egyben legyenek. Nem engednek idegeneket maguk közé. Isten népének ma is ügyelni kell a felhígulásra. Nem a világnak kell bejönni az egyházba, hanem az egyháznak kell az evangéliumot kivinni a világba. Mert az Úr ma is meg akarja szólítani az embereket. Azt akarja, hogy minél többen meghallják az örömhírt, és azt elfogadva kegyelemből egy új életformát kezdjenek.

Mindenki a maga városába ment, vállalták az újrakezdést. Ez nem volt könnyű, mert soha nem könnyű, különösen, ha ezt Isten szavára építve kell végrehajtani. Mert nemcsak arról volt szó, hogy építsék újra a lerombolódott templomot és a településeket, műveljék meg az elvadult földet, hanem most már hallgassanak az igére, cselekedjék Isten akaratát, engedelmeskedjenek Neki. Mert ez az igazi újrakezdés, amikor az Úrral kezdek újat, és belülről, a szívemben leszek új teremtés. Ezt a munkát az Úr végzi, és azzal jár, hogy most már másképp is élek, mint eddig. A teljes szívből való megtérés, az Úrnak szeretetből való szolgálat az igazi új kezdés.

Mivel már tegnap is írtam a mai részről, próbáljuk meg ismét keresni, mit is mond nekünk ezen a szakaszon keresztül az Úr (Jn 7,1-13). Jézust támadjak, meg akarják ölni, de ez nem azt jelenti, hogy visszavonul a szolgálattól. Csak helyszínt változtat. Viszi a sötét helyre Isten országát, megy Galileába, mert ott sokan meglátják, hogy Istentől érkezett segítség a számukra. Itt az emberek maguk is látják, hogy baj van. Tapasztalják a bűn romboló erejét, és nem magyarázzák meg, hanem keresik a megoldást. Az Úr eljövetelében meglátják, hogy Isten küldte Őt. Jézus a megoldás a bűnre, a betegségre és a halálra. Jönnek és kérik a segítségét.

Az Úr járja Galileát, és amerre megy, viszi Isten országának jó hírét. Elmondja, hogy jöhetnek Hozzá, akik roskadoznak a terhek alatt, akiket nyomorékká tett a bűn és a betegség. Nem kell semmit tenni, csak hittel jönni. Mert az Úr hatalma a hit csatornáján keresztül működik. Ő felkeresi őket, Isten közeledik feléjük, de nekik kell válaszolni. Mi a válasz? Könyörülj rajtam, Dávid Fia. Ezt a választ nekem is ki kell mondani az Úr eljött, hogy megmentsen, de nekem kell megmentésre szorulónak látni magam. A kiáltást - Uram, segíts - nem lehet megspórolni.

A testvérei mintha szabadulni akarnának Tőle, terhessé vált a számukra, és elküldik. Nem hisznek Benne, olvassuk, és ez megrendítő, mert ők szó szerint beleszülettek Jézus családjába, és mégsem hisznek automatikusan. Nekik is meg kell látni bűneiket, és rá kell majd döbbenni: Jézus a Megváltó. Nekik is le kell majd elveszett emberként borulni a kereszt alatt. Ezt senki ne kerülheti ki. Azt is üzeni a történet, hogy ma sem  elég fizikailag beleszületni a gyülekezetbe, hanem Isten Lelke által újjá is kell születnünk. Hiába vagyunk egy közösségben Vele, ha nincs szív szerint közünk Hozzá. Még egyháztagként is lehetek távol az Úrtól. A testvérek egy fedél alatt voltak sokáig Jézussal, de a szívük távol volt Tőle. Közel kerültem-e már szív szerint az Úrhoz? Beengedtem-e már Őt az ajtón? Ha beengedtem, még mindig bent is van? Nem szorult ki más egyéb dolgok miatt? Hívjuk Őt ismét, ne küldjük, hanem hívjuk.

Ó, JÖJJ SZÍVEMBE ÁLDOTT JÉZUS

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!

Így száll imám most feléd.

A lelkem oly csüggedt és fáradt,

Jöjj szívembe jöjj ma még!

Refr:

 Szívembe jöjj! Szívembe jöjj!

 Jöjj szívembe most, Úr Jézus!

 Ó, jöjj még ma, és lakj abba,

 Jöjj szívembe most Úr Jézus!

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus!

Segíts, a bűn terhe nyom,

Hogy bátran álljak majd elődbe

Amaz utolsó napon!

Refr:

Isten áldásával.

Hazatérés

S

ok nyomorúságra kell visszatekintenie a szerzőnek, de mindez arra indítja, hogy kiáltson az Úrhoz (JSir 5,1-22). Ebben a helyzetben sincs más megoldás, mint Istent kérni, hogy tekintsen rájuk, és mentse meg őket. A mélységekben sincs más lehetőség, sőt, talán pont ezért adatnak, hogy döbbenjünk rá végre: egyedül az Úr segíthet rajtunk. Minden azért történt, mert vétkeztünk az Úr ellen, elfordultunk Tőle, kihagytuk a mindennapokból, és már nem Neki éltünk. A háborús pusztulás és a fogság elvégezhetik a helyes értékelést, és bűnbánatra segíthetnek.

Jól látják a múltat, mi is tanulhatunk helyes önértékelést. Bátran  kimondják, atyáink vétkeztek. Nem mártírt látnak magukban, nem tartják szerencsétlennek nemzetüket, hanem felismerik, mindez az atyák bűneinek a következménye. Nagyon ritka, de nagy dolog az ilyen visszatekintés. Nem csinálnak hősöket a múlt szereplőiből, hanem ki merik mondani, népünk bűnei miatt történt ez. Nekünk is meg kell látni múltbeli bűneinket, és bocsánatot kell kérnünk értük az Úrtól.

A Siralmak könyve nem sírással, hanem reménységgel zárul. Meglátja az Urat a trónon, mert lehet a nép fogságban, de Isten továbbra is trónján ül. Őt senki és semmi nem taszítja le onnan, Ő mindig ott van, kézben tartja az eseményeket, bármikor Hozzá fordulhatunk. De te, Uram - legyen szemünk előtt ez a fordulat ma is. Jöhetnek elkeserítő, reménytelennek látszó események, és úgy gondolom, innen nincs kiút, és akkor jusson eszembe Jeremiás: „De te, Uram!” Én nem tudom, hogyan tovább, véget értek a lehetőségeim, de te, Uram, trónodon ülsz, uralkodsz, tudsz segíteni rajtam. És amíg Téged látlak a trónon, nincs veszve semmi.

Tegnapi igénkben még sötét képet láttunk, oly gyéren pislákolt a reménység lámpása, de Isten ült a trónon (Ezsd 1,1-11). Mára már megváltozott a helyzet, Isten valóban uralkodik a világ felett. Rettenthetetlen uralkodók szívében munkálkodik, indítja őket cselekvésre. Letelt az idő, és Círusnak haza kell engednie Isten népét. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de Isten népe megmarad örökké. Érvényes ez az egyházra is, még a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalt. Látszik ez rajtunk? Így élünk, győztesen, bizonyságot téve a trónján ülő Úrról?

Círus felismerte, hogy hatalmát Istentől kapta, és ehhez konkrét feladat is járult. Nem annyi a feladata, hogy hódítsa meg az országokat. Azt bízta rá az Úr, hogy építtesse fel a jeruzsálemi templomot. Mindenkinek van az Úrtól rendelt feladata, de meglátjuk-e ezt? Van, amit rád bízott Isten. Látod? És ha látom, megteszem? Nem bíz rám többet, mint amit el is tudok végezni.

Engedély megadva, megy-e vajon mindenki? Él-e még bennük Isten szeretete, első helyen szerepel-e még a templom felépítésének a vágya? És elindulnak a családfők, tudják, hogy Isten hívja haza őket. Mennek templomot újjáépíteni. Nem a saját boldogulás áll az első helyen, hanem a templom, az Úr háza. Isten országnak ügye minden dolgot meg kell, hogy előzzön. Semminél sem lehet fontosabb. Első nekik a templom, mert ott találkozhatnak az Úrral, és mutathatnak be bűnbánó és hálaáldozatot. Első az Úrral való kapcsolat megújítása. Munkálkodjunk a Lélek templomának a megépítésén, mert az Úrtól érkezik az áldás. A templom építése mutatja, hogy nem a saját erejük segíti meg őket, hanem Isten. Ahhoz, hogy a romokat helyre tudják állítani, belső romjaiknak kell megépülni. A belső építkezés az első mindig. Nekem kell rendbe jönni, kegyelemből talpra állni, és aztán jöhet a többi feladat. Az Úr tud megépíteni.

Az ötezer ember megvendégelése és az azt követő tanítás vízválasztónak bizonyult (Jn 6,60-7,13). Kiderült, kik követik szívből az Urat. Kinek Úr Ő valójában, és ki az, aki vállalja a követés feltételeit. Mert bizony vannak feltételek. Mégpedig: aki követni akarja, az teljesen Tőle függjön. Ne emberi biztosítékokra hagyatkozzék, hanem egyedül Rá támaszkodjon. Ezen túl pedig napi élő kapcsolat kialakítására hív az Úr. Az megy tovább innen, akinek valóban Megváltóra, Királyra van szüksége. Aki csupán a gödörből való kisegítést vár, akinek csak egy szerelőre van szüksége, az le fog maradni, mert Jézus ennél többet akar adni. Egy egészen új életet kínál, ahol már az ige irányítja mindennapjainkat.

Az mehet Hozzá, akinek megadja az Atya. Tehát nem önerőből jutunk üdvösségre. Mindez kegyelem. De kinek adja meg? Csak a kedvenceknek? Nem! Azoknak, akik keresik Őt, akik zörgetnek Nála. Mert ezek jelzik: rájöttem, hogy bűnös, elveszett ember vagyok, és csak Jézus segíthet rajtam. Azért keresek, mert Ő már elindította bennem ezt a vágyat, vagyis előbb keresett engem.

Az megy Jézushoz, aki meghallja a zörgetését, és kinyitja az ajtót! Ez tudatos mozdulat, tudom, ki áll az ajtó előtt, és beengedem, mert Vele akarok élni. Ez az én részem, kinyitni az ajtót.

Az Úr a tanítványokat is döntés elé állítja, ha akarnak, mehetnek. De ők nem akarnak elmenni, hanem maradni szeretnének, mert számukra Jézus az élet. Felismerték Benne Istent magát, ezért nincs hova menni. Persze, a világ sok mindent kínál, tárt karokkal várná őket, de ők a világra mondanak nemet, és vállalják Jézust. Lehet, hogy pillanatnyilag ez a döntés hátrányosnak tűnik. Azonban hosszútávon meglátják, hogy a legjobb döntést hozták. Mert amit Jézus ad, azt a világ nem adhatja meg. Ő örök életet, a bűn és a halál feletti győzelmet kínálja.

Te hogyan döntesz? Mész vagy maradsz? Mert akik menni akartak, azokat nem tartotta vissza Jézus. Ha el akarnak menni, mehetnek, de szabad maradni, szabad az Életet választani. Szabad az igéhez ragaszkodni. Jézus szava életre vezérlő lámpás.

A testvérei sem hittek benne, olvassuk; olyan megdöbbentő ez. Közelről ismerték, ott voltak mellette éveken keresztül, és mégsem hittek Benne. Mellette voltak, de nem ismerték meg. Mellette voltak, de nem éltek Benne. Csak kívülről szemlélték, és a közelség akadállyá vált. Lehet, hogy régóta Jézus közelében vagy, de ismered is? Eljutottál már Hozzá, tudod, kicsoda Ő?

Jézust nem lehet irányítani, az Ő órája nem igazodik a miénkhez. Se előre nem állítja azt, se vissza. Kiegyensúlyozottan jár, így mindent a maga idejében tesz. És Ő felismeri ezt az időt. Nem játszik mártírt, nem sietteti a halát, mert Ő nem forradalmár. Még feladata van, megismertetni Isten kegyelmét az emberekkel, bevezetni a tanítványokat Isten országa titkaiba, hiszen majd ők viszik tovább az örömhírt.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Rendszeres táplálkozás

J

eremiás érzékletesen szemlélteti mindazt, amit látott, amin keresztülment maga is Jeruzsálem ostromakor (JSir 4,1-22). El sem tudták képzelni, hogy valaha velük, Isten népével, ilyen megtörténhet. És megtörtént, mert hűtlenné váltak. Isten megítélte hívő életüket, mert nem úgy éltek, ahogyan Ő várta. Izráelnek kellett az élő Istent megismertetnie a népekkel, hatni rájuk, de nem így történt, őreájuk hatott a pogányság. Ők vették át a bálványimádó népek szokásait. És Isten elküldte Babilónia királyát, mindezzel népe megtisztítása volt a célja. Úgy cselekedett velük az Úr, mint régen a petróleumlámpával, megtörtént, hogy az üvegje kormos lett, és hiába égett, nem világított, nem adott fényt. Isten meg akarja tisztítani népét, el akarja távolítani a kormot, ami leárnyékolja a fényt. Minket is tisztogat az Úr a bűn okozta bekormozódástól.

Mindaz, ami Jeruzsálemben történt, iszonyat, még elképzelni sem tudjuk mindazt a borzalmat, amit átéltek. Magasan voltak, mélyre kerültek, nagyon mélyre, mert nem hallgattak az Úr szavára. Hiába szólt az üzenet, hirdette az igét a próféta, ők úgy gondolták, nem igaz, amit mond. Összetörték az igát, amit Jeremiás szemléltetőeszközként magára vett, náluk minden rendben van, Isten megoltalmazza őket. És erre úgy történt, ahogyan megmondta a próféta. És az ostrom nem néhány napig tartott, hanem több mint egy évig. Bekerítették a várost az idegen seregek, és megvárták, hogy elfogyjon az élelmiszerkészlet. Brutális kegyetlenség, kiéheztették a bent lévőket. Igénk tükör, és megmutatja, mi van az emberben, milyen kegyetlen is tud lenni.

Mindezt azért olvassuk, hogy meglássuk, mennyire kegyelemre szorulunk. Az Úr Jézus megismerése és befogadása nélkül mindenre képes természet lakik bennünk. A vadállat mindenkiben ott húzódik, és ezt csak az Úr Jézus képes megszelídíteni. Ő ad a Hozzá térőnek új szívet és vele új természetet. Ezt az új természetet kell erősítenünk a kegyelem által, ebben kell növekednünk naponta.

Szinte hihetetlen, amit olvasunk: „akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak”. Ezt senki nem gondolta. Amikor ezek az emberek a jövőjüket elképzelték, nem fért bele az éhenpusztulás és a kukázás. Biztonságban érezték magukat. A jólét dunyhája vette őket körül, amit úgy tartottak, hogy nem fog megváltozni soha. Azonban tudjuk, hogy ez hiábavaló ábránd, a jólét is elmúlhat, sőt, van, hogy az Úr megengedi, hogy elmúljon, mert visszaélünk vele. Korunk embere sem igazán gondol arra, hogy megváltozhat az élet körülötte, aki ma fent van, az holnap már lehet lent.

Azonban az Úr a mai időben is keres és szólongat minket. Azt akarja, hogy ne csak a jólétet lássuk, hanem keressük Őt is. Keressük, addig, amíg megtalálható. A fogságba került nép számára is üzen az Úr: véget ér büntetésed. Letelik a fogság is, az Úr megmenti őket. Van szabadulás, de nagyon végig kell gondolni: csak a szabadulás kell, vagy a Szabadító is? Kész vagyok-e innentől Neki élni?

Vitatkoztak Jézus körül, ésszel akarták megérteni, teologizáltak, ahelyett hogy egész lényükkel hangolódtak volna Rá (Jn 6,52-59). Ne engedjünk szívünk okoskodásának, ne meneküljünk teológiai kérdések mögé az önmagunkkal való szembenézés helyett. Jézus jelenléte ezt a szembenézést igényelte. Eljött hozzájuk, és belenézve Lényébe megláthatták volna önmagukat. De ezt ők nem akarták, nem akarták látni, kik is ők valójában, nem akarták azt a képet látni, amit Isten lát. Különösen nem akartak az Úrhoz igazodni, nem akartak megtérni és újat kezdeni Vele. Inkább értetlenkedtek, és nem vették komolyan, hogy Jézus meg fog halni értük. Mennyire vesszük mi komolyan, hogy Jézusnak meg kellett halnia értünk? A kereszt nélkül nincs kegyelem, nincs örök élet. 

Az Úr Jézus állandó és élő kapcsolatról beszél, a teste úgy válik étellé, ha naponta megkeressük Őt, táplálkozunk az igével. Hiszen az étel is csak akkor táplál, ha rendszeresen elfogyasztjuk. Az igén keresztül táplálja hitünket az Úr. Ez által a kapcsolat által maradhatunk Benne. Mert Ő nemcsak elhív, és magunkra hagy, hanem Önmagába olt. Úgy, ahogy a tőkébe beleoltják a szőlővesszőt. Ha kikerül a tőkéből, ha levágják, el fog száradni. A vesszőnek nincs önmagában élete, és a hívőnek sem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Erre az életre hív az Úr. Azt akarja, hogy folyamatosan Benne maradjunk, az Ő Lénye tápláljon.

Az élet kenyere örök életre táplál. Ez a kenyér semmihez sem hasonlítható, még a mannához sem. Mert akik azt fogyasztották, meghaltak, semmi sem tud örök életre megtartani, csak az Úr Jézus. Semmi nem képes kiiktatni a halált, csak Ő. Feltámadásával legyőzte ezt az ellenséget is. Győztes Urunk van. Arra hív, hogy maradjunk Vele élő és állandó kapcsolatban. Táplálkozzunk igéjével, és akkor mi is győzhetünk Általa. Hiszen arra hív el, hogy győzzünk a bűn felett.

AZ ÜDV, MIT KRISZTUS JÉZUS AD

1.  

Az üdv, mit Krisztus Jézus ad, örök, teljes, szabad.

E szent örökséget, szívem, fogadd el teljesen!

2.  

Bízzál az Úr szavába’ hűn, mert kételkedni bűn!

Az Isten többet adni kész, mint hinné emberész.

3.  

Az Ige tisztán hirdeti, s az Úr hű, higgy Neki,

Hogy teljes váltságot hozott Megváltó Krisztusod.

4.  

Váltsághalála, élete, Lelkének szent tüze

Művét mind benned végezi, míg végbe nem viszi.

5.  

Úr Jézus, szívem itt hozom, Tenéked áldozom.

Benned teljes szívből hiszek, rólad vallást teszek!

Isten áldásával.

Szeret az Úr

N

agyon jó ezt a fejezetet olvasni, sok erőt és vigasztalást ad (JSir 3,1-66). Igaz, leírja a sok szenvedést, amin keresztülmentek az ostrom idején, de nem a keserűség, a csalódás, a szenvedés itt a főszereplő, nem a panaszé az utolsó szó. A szenvedés sem takarja el a próféta elől az Urat, meglátja Őt, megszólítja, és Tőle vár segítséget. Ebben az énekben is az Úrról tesz bizonyságot, és Rá mutat, Őhozzá irányítja az embereket.

Sok minden kavarog a szerzőben, eljut a csüggedésig is, de nem engedi, hogy uralkodjon a gondolatai és az érzései fölött. És ez fontos nekünk is, ne hagyjuk magunkat lenyomni a rossz gondolatok és a csüggedés által. Szembe lehet velük fordulni. Hogyan? Úgy, ahogy a próféta tette. Újra átgondolta a helyzetet, és már nemcsak a negatívumokat látta, hanem az Urat is. Így már nem ő a szerencsétlen, akinek semmi sem sikerül, hanem meglátja Isten kegyelmét. Rádöbben: rossz a szenvedés, nehéz a helyzet, de lehetne rosszabb is, és hálát ad azért, hogy túlélte ezt az egész veszedelmet. Ebből megállapítja, hogy azért nincs végünk, mert szeret az Úr, ez nagyon pozitív és megerősítő gondolat. Isten szeret, és ennek a jele, hogy élek, nem pusztultam el, és Ő jelen van, és mindennap beszélhetek vele.

Sokan ilyen helyzetben azt mondják, minek is élek, nincs értelme az egésznek, de Jeremiás másképp látja. Van értelme, mert az, hogy túléltem, jelzi, hogy az élet Isten ajándéka, és Neki terve van velem. Tehát nem véletlenül élek, hanem az Úr akaratából.

Ha nehéz az élet terhe, és roskadozva hordozzuk, ismételjük el: szeret az Úr, azért nem roppantam még össze. Kegyelem, hogy még hordozhatom a terhet, szolgálhatok Neki. Az Úr Jézus azt kéri, ne roskadozzunk a teher alatt, hanem álljunk be az Ő igájába, és ha Vele megyünk tovább, a teher súlya Rajta lesz.

A próféta tapasztalata: minden reggel megújul az Úr irgalma, a Vele való kapcsolat. Minden reggel megújíthatom, vagyis Elé állhatok. Mindegy, hol tartózkodom, megszokott helyemen, vagy idegenben vagyok, az Úr vonala mindig és mindenhol működik. Mindig van szignál, és ezért hívhatom Őt. A verem mélyéről is küldhetem az üzenetet, és Ő meghallja kiáltásomat. Ehhez azonban mindennap fel kell Őt hívnom, ki kell tárcsáznom az Úr számát. Ez az én dolgom. A vonal működik, de vedd kézbe a telefont! Vagyis nyissuk ki az igét, ideadta az Úr az Ő igéjét, hát becsüljük meg, és olvassuk, keressük Benne Jézust. Itt is azt olvassuk: „Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak, akik hozzá folyamodnak” (25). De Hozzá kell folyamodni, oda kell fordulnom, és ezt imádságban tehetem meg. Ez az én részem. Forduljunk ma is Urunkhoz, Ő nem megy el némán a kiáltásunk mellett, nem hagy a veremben tehetetlenül.

Hozzá fordulni azt jelenti, Rábízom az ügyemet. Nem kapkodok, nem veszem a saját kezembe a dolgok irányítását, hanem várok Rá. Jó csendben várni az Úr szabadítására. Nem könnyű, de jó kivárni a szabadítást.

Továbbra is értetlenek és elutasítók az Úr Jézust körülvevő emberek (Jn 6,41-51). Látják Őt, beszélnek Vele, átélik csodáit, mégsem hisznek. Megdőlt az elmélet: hiszem, ha látom. Nem így van, akik látják, azok sem hisznek. Miért? Mert nem Istent keresik, nem az Atya vonzza őket, hanem csupán vallásos elképzeléseikhez ragaszkodnak. Nem Isten megismerése fűti őket, és nem azért keresték fel Jézust, hogy világosan lássák, kicsoda Ő. Az akadály bennük van. Csak a származását látják, és ez nem illik a hagyományaikba, a Messiásról alkotott képükbe. Jézusban az látja meg Istent, aki félreteszi hagyományait, elkészített képeit, és csak arra figyel, amit lát és hall. Ezzel küldte vissza Keresztelő János követeit is, mondjátok el, amit láttatok és hallottatok, és ehhez igazítsátok gondolkodásotokat. Ne Őt igazítsam magamhoz, hanem én igazodjam Hozzá.

Ne akadjunk le olyan dolgoknál, amit azonnal nem értünk, hanem menjünk tovább, keressük az Urat. Az a lényeg, hogy Ő vonzzon engem, hogy őszintén keressem, és akarjam megismerni. Ha így jövök, akkor majd, amit ma nem értek, holnapra világossá válik.

A vonzás Jézusban történik, Benne jött el az Isten a földre, hogy megkeresse az elveszett, halálban lévő embert. Az Úr részéről minden készen áll, itt van, elérhető, de én akarok-e Hozzá jönni? Akarok-e igazán igéje szerint élni?

A zsidók büszkék voltak, ismerik az Atyát, tanulmányozzák a tekercseket, Jézus azonban rámutat: aki valóban az Atyától tanult, az félreteszi a sablonokat, és Őhozzá megy. Az Atya az igében Jézusra mutat, és mindenkit Hozzá küld. Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok, hangzik majd az elváltozás hegyén a bizonyságtétel.

Ne visszatekintsenek a mannára, mert, akik azt ették, meghaltak, a mennyből alászállt kenyér azonban életet ad. Jézus az élet kenyere, és aki hisz Benne, annak örök élete van. A benne való hit, az Általa kapott kegyelem őriz meg az örök haláltól. Mert nemcsak testi halál, hanem lelki halál is van, ebből az Úr emel ki. És akit az Úr megment a lelki halálból, azt a kárhozattól is megmenti. Ez a hangsúlyos, Jézus által nem jutok kárhozatra. Az Ő halála életre ment, üdvösségre ment meg. Élet örökké, Jézussal, és ez sokkal több és jobb mindannál, amit ez a világ kínál. Jézussal lenni örökre, mindennél jobb. Ezt Pál apostol is megerősíti. Vágyom elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az jobb mindennél (Fil 1,23).

Csak az Úrnak nagy kegyelme

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

 Isten áldásával.

Az élet kenyere

N

agy pusztulást, addig nem látott szenvedést élt át a próféta Jeruzsálemben, nem tud csendben maradni, hanem kiönti fájdalmát az Úr előtt (JSir 2,1-22). Olyan jó, hogy fájdalmunkat is az Úr elé vihetjük, ki lehet önteni szívünk tartalmát. Jeremiás mindent megtett, hogy mindez elmaradjon, ne kelljen ilyen szenvedést átélnie a népnek. Azonban nem hallgattak az üzenetre, Isten szavára. Nem a sors kiszámíthatatlan játékának látja a történéseket, hanem Istent ismeri föl az események mögött. És ez vigasztaló, mert nem a sorsnak, a véletlennek vannak kiszolgáltatva, hanem az Úr keze öleli át őket, még itt is, és még most is. Isten a büntetést, a nyomorúságot is javukra fordítja. Isten minket is nevel a nyomorúsággal és a szenvedéssel. Nem azt jelentik ezek, hogy Ő magunkra hagyott, jelen van, de tovább akar vezetni. Azt akarja, hogy meglássuk, hol tértünk le a keskeny útról, hol nem engedelmeskedtünk, és ha megbánjuk, Ő ismét magához fogad. Mindent azért tesz, hogy szívünk Hozzá hajoljon.

Jelenleg reménytelennek tűnik minden, sötét felhőt borított az Úr Sion leányára, azonban ebben vigasztalás is rejlik. Sötét felhő borult ugyan rájuk, de a felhő mögött ott ragyog a nap, és egyszer a felhő el fog vonulni az égről. A felhő mögötti nap reménnyel tölt el, nem ez van, amit most látok, hanem ott van mindenek mögött a nap, és fel fog ragyogni. Ez a nap, a világ Világossága, az Úr Jézus Krisztus. Így kezdődik az evangélium: „a nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát” (Mt 4,16). A bűn sötétségében ülünk, de eljött a világosság, eljött Jézus. Most már nem kell a sötétben kuksolni, ki lehet jönni a fényre, az életre. Rajtunk áll, hogy kilépünk-e a bűnből az életre.

Nagyon megrendítő a próféta szavait olvasni, pusztította, lerombolta, elvetette, ellenség kezére juttatta, mert mindezen igék mögött az Úr van. Ő cselekszik, mindezeket Ő tette. Elcsodálkozunk, hogyan? Isten nem tesz ilyet, Ő védelmezi az övéit, kimenti minden bajból. Így igaz, erről szól a Szentírás, de az is ott van, hogy kiment, de engedelmességre, arra, hogy az Ő útján járjunk, tegyük, amit mond. Ha elindultunk Őt követni, ne tekintgessünk másokra, ne figyeljünk a bálványok csábítására, csak egyedül Őreá. Amikor Isten rámutat a bűnre az életünkben, legyünk készek korrigálni, megtérni. Izráel pont ezekre nem volt hajlandó. Nem hagyott fel a bálványimádással, a más népektől való segítségvárással. Összekeveredett a világgal. És ezt Isten megítélte. Nagyon fontos figyelmeztetés ez számunkra is. Jézus hív: Kövess engem, és ez alatt azt érti, hogy maradjunk mindig a nyomában, igazodjunk Hozzá, ne a világ szokásait kövessük, és tagadjuk meg a bűnt és önmagunkat. De ha a gyülekezet nem hajlandó ezen az úton járni, a gyertyatartót kimozdítja helyéből az Úr. Az Úrnak nincs közössége a bűnnel, de amíg az ige szól, addig van lehetőség segítségül hívni Őt, és kérni szabadítását.

A sokaság az Úr Jézus szavait hallva így szólt: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Ezt akarta a samáriai asszony is, csak ő vizet kért, ne kelljen többé a kútra járni (Jn 6,35-40). Hát ezek is valami modern mannaesőt akarnak. Mindig legyen kenyér, mindig éljünk jól, legyen meg mindenünk. Mint ahogy a mai ember is így gondolkodik, és Istent is erre akarja felhasználni. Nem veszik észre, hogy a kenyér csak a testet táplálja, azonban a lélek a jólét ellenére is éhes és szomjas marad. Mindenünk megvan, de a szívünk mégis üres. Nincs békességünk, járjuk az orvosokat, nyugtatót, erősítőt kérünk, mert hiába tápláljuk túl a testünket, belül, a lényünk mélyén még sincs minden rendben. Az Úr Jézus azért jött, hogy a belső problémáinkat oldja meg. Ő megbékéltet Istennel, az Atyával, és így kerülünk magunkkal is békességbe.

Én vagyok az élet kenyere, mondja az Úr. És ezzel rámutat: Őreá van egyedül szükségünk. Ő a lélek kenyere, Ő táplál belülről is. Más nem segít, csak Ő. Aki Őhozzá megy, az nem éhezik meg, és aki Őbenne hisz, nem szomjazik meg soha. Csodálatos ígéret, nagyszerű kínálat ez. Ilyet senki nem tud nyújtani, csak Ő. Azt ígéri, hogy ha hiszünk Benne, élő hittel, és ezt ápoljuk, vagyis kapcsolatban vagyunk Vele, nem fogunk megszomjazni, megéhezni. Mindez természetesen lelkileg értendő. A test megéhezik, de a szívünk nem lesz üres. Mégpedig azért, mert Ő tölti be a lényünket. De naponta táplálkozni kell. Az igét adja erre a célra.

Az örömhír, a legnagyobb hír, ami szinte hihetetlen: ingyen adja az élet kenyerét. Nem kell érte fizetni, mert Ő már kifizette a kereszten. Így azután ez a kenyér, ez a táplálék mindenki számára hozzáférhető. Nem függ a kegyelem, az örök élet a mi anyagi helyzetünktől. Nem kell mást tenni, mint kinyújtani kezünket, és elfogadni. A mannát Isten adta, a népnek csak fel kellett szednie. Aki éhes, aki úgy látja magát, hogy mezítelen koldus, az megy, és örömmel veszi át, amit az Úr ad neki.

Szomorú, amit az Úr mond, láttatok engem, és mégsem hisztek. Látták tetteit, hallották tanítását, és mégsem jutottak el az élő kenyér vágyakozásáig. Ők csak a testi jólétre koncentráltak. Nem az életük megoldását keresik. Nem az üdvösség a fontos nekik, csak a mindennapi élet.

Azonban még most is mehetnek Hozzá. Még most is mehetünk Hozzá. Mennyi mindent hallottunk már az igéből, éveken keresztül szólt az igehirdetés, talán egész életünkben jártunk istentiszteletre, de eljutottunk-e bűnbánatra, és felismertük-e Jézusban az Isten Fiát? Több-e Ő nekem, mint egy ember? Ma még mehetek Hozzá, és ha őszintén megyek, megvallva bűneimet, és valóban követni akarom Őt, nem küld el magától.

Aki Hozzá megy, azt nem küldi el. Ez csodálatos, nem érdekes, hol voltál eddig, milyen az életed, ha őszintén jössz, mert Őrá van szükséged, vár és fogad. Jöhetsz, mint a tékozló fiú, várta az Atya, és nem törődött azzal, hogyan néz ki, tiszta vagy piszkos, ápolt vagy ápolatlan, szép ruhában vagy rongyokban érkezik. Ő a fiára vágyott, a fiú pedig az atya közelségére. Gyere úgy, ahogy vagy, csak vágyj a közelébe, akard Őt követni.

Jézus Isten akaratát teszi, azt valósítja meg, amiért az Atya elküldte. Ő nem önmegvalósító, nem azt nézi, ami neki a könnyebb, a jobb, hanem arra figyel, amit az Atya Rábízott. Ő azért jött, hogy ne veszítse el a rábízottakat, hanem örök életre mentse meg. Ő nem elveszíteni jött, Ő senkit nem akar a mélybe taszítani, meg akar menteni. Sátán taszít a mélybe, Jézus magához vonz. Senkit nem lök el magától. 

Mi Isten akarata? A teljes megmenekülés, a teljes győzelem. Mindez az Úr Jézus Krisztusba, mint Megváltóba vetett hit által lehet a miénk. Aki hisz Őbenne, annak örök élete van, és Ő majd feltámaszt az utolsó napon. Az Úr Jézus kihoz a halálból, előbb a lelkiből, majd az utolsó napon a testi halálból is.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fo-

gadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztít-

hatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem féle-

lem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakám -

ra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád

magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor

odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.